Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

by **Dylan de Corsini** Hétf. Júl. 29, 2024 10:14 pm

Charlie & Dylan

Bár mondhatnám, hogy békés harmóniában teltek az utóbbi napjaim, de nem igazán. Amióta Charlie-val össze zördültünk azóta minden nehézkesebben megy. Nem igazán tudok jól koncentrálni. Úgy semmire se. Valahogy a munkámmal se úgy haladok, ahogy szeretnék, mert minduntalan elkalandozik a figyelmem az irodám magányában. Vajon mit csináltam rosszul? Mit kellett volna másként? És ami a legfőbb kérdés: meddig tart még ez az áldatlan állapot. Ma reggel még anyám is faggatni kezdett, hogy minden rendben-e, mert nem együtt érkeztünk szokásos reggeli köszöntésére. Ráadásul már fura pletykákat is hallott a szolgálóktól. Elhitettem vele, hogyminden rendben, és csak butaságot pletykálnak, mint mindig. De félek ezt nem veszi be sokáig. Mindig is átlátott rajtam, bármennyire is titkolni próbáltam előle valamit. Sőt annál inkább, minél jobban igyekeztem titkolózni. Most is, mint minden reggel friss virágot küldetek Charlie szobájába a kertésszel, apró kis szerelmes üzenetekkel. Gyanús volna a palotában, ha nem tenném, ezen túlmenően azt hiszem túlságosan is fontos reggeli tevékenység lett, szinte fontosabb mint a fogmosás. Rosszul érezném magam, ha kihagynám. Esténként pedig felkeresem a lakrészét, akkor is ha a szolgálói közlik, hogy most nem akarja, hogy zavarják. Hogy én zavarjam. Nem erőltetem. Bemehetnék a tiltás ellenére, aligha állítanának meg, mégsem teszem. Bár fogalmam sincs hogy jól teszem-e ezt. Egyetlen dolog biztos, sokáig nem maradhat így a dolog. Hiányzik Charlie. Az együtt töltött esték és éjszakák. Ez a helyzet lassan az őrületbe kerget.
Választanék-e ágyast? Nem. Eszembe sincs ilyesmit tenni. Talán még akkor sem, ha anyám kérné. Szeretem Charliet, és sosem bántanám meg semmivel. Ugyanakkor be kell látnom, hogy nem értem őt. Egyáltalán. Fontosabb lenne számárá az egyetem, mint a házasságunk, a születendő gyermekünk? Mégis mi hajtja, hogy mindent kockára tegyen? Talán nekem se kellett volna úgy reagálnom, de mérges lettem, és kissé elragadtak az indulataim. Így viszont esélyem sincs bocsánatot kérni, ahhoz beszélnünk is kellene.
Szerintem nincs olyan bolond palotaőr a kastélyban, aki meg merné állítani Charlie-t. Ha van valaki, akire mindig képes vagyok időt szánni, a feleségem. És a munkámnak amúgy is mindegy már...
- Mi? Tessék? - kapom fel a fejem az elkalandozott gondolataimból eszmélve, amikor váratlanul meghallom a kedvesem hangját. Nagyjából úgy festhetek egy pillanatig, mint valami ábrándozó diák, aki azt sem tudja milyen órán van.
- Persze. Rád mindig annyi időm van amennyit csak szeretnél. - térek végül magamhoz, és állok fel hogy Charlie elé siessek, hogy végre a karjaimba zárhassam egy hosszú csókkal. Már ha nem lök el.
- De ugye minden rendben? Jól vagy ugye? Nem történt semmi baj? - eszmélek fel fel végül, és pillantok aggódva a kedvesemre. Talán anyámról lenne szó? Talán mégsem vette be a mesém? Beszélt volna Charlie-val is? Vagy valami másról van szó?

by **Charlotte de Corsini** Szer. Júl. 31, 2024 7:58 pm

Dylan& Charlie

Ami az igazat illeti, a Dylannel való összekapásom óta folyamatosan kihagytam a napi köszöntéseket, arra hivatkozva, miszerint ágynak döntött valami csúf kórság. A szolgálók pletykái pedig engem nem különösebben érdekelnek, habár az elég aggasztó, ha ennyire hamar szemet szúr számukra, hogy valami nincs rendben a friss házasok között. Végül is, ez egy palota... Itt a falnak is füle van, az udvarhölgyeim pedig megbízhatóak ugyan, de az ajtómat őrző őröket nem ismerem ilyen szempontból. Valamiért eszembe se jutott megvenni a hallgatásukat, azt hittem, annyira azért nem ostobák, hogy pletykáljanak. Ezek szerint mégis. A férfiak nyelve könnyen megered a csinos, fiatal lányok társaságában és az itteni személyzet között nem egy gyönyörű teremtés van, aki pletykára éhes.
Minden nap megkaptam a Dylan által küldetett virágokat, bár a melléjük tűzött sorokat már nem olvastam el. Helyette mindet a fiókom mélyébe süllyesztettem. Megtehettem volna, hogy elégetem őket, de ahhoz túl sokat jelent számomra az a személy, aki írta. Nem a levelek hatására szerettem volna úgy dönteni, hogy kibékülök vele, hanem sokkal inkább a saját gondolataim és elhatározásom okán. Ennek pedig azt hiszem, pont ma jött el az ideje.
Jól sejti Dylan, tényleg jobban járnak az őrök, ha beengednek, hiszen vagyok annyira akaratos, hogy a kastély falai között is nekiálljak patáliát csapni. Esetleg csupán szimplán félrelököm őket, ki tudja. Általában igyekszem a finomabb, nőiesebb oldalamat hozni, elvégre Dylan feleségeként folyamatosan szem előtt vagyok, de azt se érdemes elfelejteni, hogy nem ilyen szigorú környezetben nőttem fel. A másik énemet csupán elnyomom, de nem feledem. Kislányként is verekedtem fiúkkal, még abban az esetben is, ha tényleg semmi esélyem se volt.
Nem lep meg, hogy Dylan hirtelen még csak nem is sejti, hogy én vagyok az, elvégre hasonló helyzetben én se számítanék az érkezésére. Napok óta nem beszéltünk, a hálókörletembe se tehette be a lábát, szóval hihető, miszerint korántsem számított az érkezésemre. Nem is haragszom meg tehát, igyekszem megértő lenni, hiszen én hibáztam. Hazudtam neki, nem szóltam, hogy szeretném még kitolni a gyerekvállalást.
Az csak természetes, hogy nem lököm el, inkább igyekszem belesimulni az ölelésébe és kiélvezni a csókját. Eddig is tudtam, hogy hiányzik, de hogy ennyire... Nem bánnám, ha ismét egy egész napot tölthetnénk együtt, akár csak a házasságunk első hetében, de Dylan munkája mellett ez lehetetlen. Túl sok dolga van és gyakran akkor is be kell jönnie, amikor igyekszik szabaddá tenni magát.
- Nem, semmi baj, én csak szerettem volna bocsánatot kérni a múltkori viselkedésemért - veszek végül erőt magamon, amint faggatni kezd. - Sajnálom, hogy hazudtam és hogy annyira kikeltem magamból. Hidd el, kidobtam a főzeteket - teszem azért még hozzá gyorsan. - Már nem iszom őket. Egyszerűen csak nem érzem késznek magam az anyaságra, félek tőle, érted? - bontakozom ki a karjai közül, majd lépek kissé hátrébb, mintha attól tartanék, hogy újfent minden indulatát rám ömleszti, noha tudom, hogy erről szó sincs. Dylan eddig mindig megértő volt velem, bár ez egy elég kényes téma mindkettőnk számára. - Nem tudom, milyen egy teljes értékű család. A nővérem eltűnt, az anyám meghalt, mégis mit adhatnék tovább én egy gyereknek? - teszem fel a kérdést. - Ráadásul, tényleg szerettem volna a tanulmányaimra koncentrálni. Soha nem számoltam azzal, hogy egy herceg felesége leszek. Apám szeret nagyra törni, de ez még tőle is meglepő volt - nevetem el magam zavartan. - Nem sok van már hátra, másfél év csupán és tényleg bíztam benne, hogy annyi belefér. Hogy addigra talán én is felnövök a feladathoz. De ha annyira szeretnéd, akkor félretolom a tanulmányaimat - hallgatok el, noha az, miszerint nem leszek jó anya, továbbra is ott motoszkál bennem és képtelen vagyok elhallgattatni. Nem szeretném a kicsit folyamatosan dadusokra bízni, mellette szeretnék lenni, ha már a világra hozom majd, de én és a felelősségvállalás két külön dolog...

by **Dylan de Corsini** Szomb. Aug. 03, 2024 8:52 pm

Charlie & Dylan

Ez a palota, ahol a falnak is szeme és füle van. Naivitás azt gondolni, hogy bármi is sokáig nagy titok maradhat. Ha valaki kihagyja a reggeli üdvözléseket, az igen is kérdéseket vet fel. Anyám már most babaruhának való anyagokat nézeget, mert azt gondolja, hogy Charlie-nak reggeli rosszullétei vannak, ami miatt nem tudja meglátogatni. Csodálom, hogy még nem küldte oda a királyi orvost, vagy éppen ment személyesen ellenőrizni, hogy tényleg a terhességi tüneteket produkálja-e a kedvesem. Bár az őröket valószínűleg nem nagyon érdekli a házas életünk részletei, de azért az udvarban akadnak, akik szívesen találnának rajtunk fogást, és ezért fizetni is hajlandóak. Na meg igaz, a pletykák néha maguktól is szárnyra kelnek. Néha éppen férfiak közt is. Ezt nehéz volna meggátolni. Éppen ezért kellene Charlie-nak sokkal körültekintőbbnek lennie.
Ami azt illeti én azért reméltem, hogy a virágoknak, és a kis üzeneteknek lesz némi hatása a kedvesemre. Talán meggondolja magát, és végre kész lesz megbeszélni ezt az egészet. Hosszú távon ez a jelenlegi állapot nem tartható, és igazából mindketten csak szenvedünk tőle. Jobb lenne valami köztes út.
Alapvetően szeretem, és talán pont Charlie zabolázatlan, élénk jellemébe szerettem bele, de azt hiszem ez még okozni fog itt a palotában kellemetlen perceket számára. Azt hiszem nem mértem fel kellően előre, hogy milyen nehéz lehet számára alkalmazkodni a palotai szabályokhoz, ahol nem tehet mindent kénye kedve szerint.
Bár nem számítottam itt és most kifejezetten a feleségem megjelenésére, de mégis boldog, talán kissé megkönnyebbült vagyok. Talán végre kibékülhetünk, és ennek a reménye az, ami az elmúlt napokban még tartotta bennem a lelket. Annak pedig még inkább örülök, és még több reménnyel tölt el, hogy nem lök el magától, amikor a karjaimba zárom, hogy megcsókolhassam végre. Őszintén, hirtelen azt sem tudom, hogy min kellene éppen dolgoznom, és nem is érdekel. Meglehet kiveszem az egész délutánt. Bár ez a következő beszélgetésünktől függ.
- Én pedig sajnálom, hogy úgy reagáltam. Túlzásba estem. Ne haragudj. Azt hiszem előbb kellett volna mindezt megbeszélnünk őszintén. - sóhajtok fel, és fogom meg lágyan a kedvesem kezét, és vonom a kényelmes kanapék felé, hogy leülhessünk beszélgetni, amikor kibontakozik a karjaim közül.
- De annak örülök, hogy kidobtad azokat a főzeteket. - toldom azért hozzá. Tehetnék úgy, mint aki nem várja ezt el, de nem fogok. Butaság Charlie-tól így kockáztatni mindent. Szeretném, ha ezt ő is belátná. Féltem őt, és éppen ezért a legjobbat szeretném neki, akkor is ha most éppen nem értünk teljesen egyet.
- Őszintén, én is félek az apaságtól. Hogy elég jó apa leszek-e? Olyan gyerekkort tudok-e biztosítani számára, amilyet megérdemel? Meg fogom tudni védeni azoktól a dolgoktól, amiken Raynek és nekem keresztül kellett mennünk? Leginkább ez utóbbi rémít meg. - fogok bele a saját gondolatmenetembe.
- Ray szerint egy szülő sem érzi magát felkészültnek az elején, de ez idővel elmúlik. Remélem igaza van. Ettől függetlenül is, látom őt a gyerekeivel, és eddig nem hiányzott, de most... már azt hiszem mégis. Nem csak mert anyám szeretné. - mondom lassan, és csendesen. Talán Charlie még nem érzi késznek magát erre, de én azt hiszem igen, még akkor is ha a pánik kerülget, ha arra gondolok, hogy talán épp olyan nehéz sors vár a gyermekemre, mint rám, vagy a testvéremre. Igen ez egy kényes téma, és talán éppen ezért kellett volna többet beszélnünk róla.
- Én sem tudom, milyen egy igazi család. Kisgyermek voltam, amikor a szüleim meghaltak, nem túl sok mindenre emlékszem jól. Aztán pedig folyamatos rettegés volt az életünk Rayel a durva, és erőszakos nagyapánk mellett. Ami főként Rayen csattant, de időnként rajtam is. Aztán Ray elment, és anyám akkor fogadott be, de az sem volt éppen könnyű, kitéve az állandó udvari intrikáknak. Pedig még fogalmam sem volt olyasmikről, mint politika, hatalomi harcok. Akárhogy is én csak abban reménykedek, hogy a gyermekemnek jobb élete lehet ennél. Szeretnék valami mást adni neki, mint amit én kaptam. - ismerem el. Remélem ettől Charlie is rájön, hogy nem csak ő küzd ezzel az érzéssel. Mindezeket Rayen és Jacobon kívül még senkivel sem osztottam meg. Ez is egy olyan dolog, amit a palotában jobb egy átlagos protokoll mosoly mögé rejteni. De a feleségem elől mégsem vagyok képes tovább rejtegetni.
- Nem akarom, és nem fogom megtiltani, vagy akadályozni, hogy befejezd a tanulmányaidat, mert ez fontos neked. Szeretném, ha boldog lennél. Bár, hogy őszinte legyek, nem is éppen apád vetette fel elsőként ezt a házasságot. - vallom be a dolgot. Elvégre én voltam az aki elsőként felkeresztem a védelmi minisztert az irodájában, beszélni a lányáról, és a lehetséges közös jövő gondolatáról. Noha tudtam, hogy Charlie-t már másnak ígérte. Hiszen ezt említette az első találkozásunkkor.
- Mi lenne, ha egyszerűen csak abbahagynád a főzetet, és meglátjuk mi lesz. Úgy értem közel sem biztos, hogy rögtön össze is jön az a baba. Lehet így is csak két-három év múlva jön össze. Addig meg, amíg nem jön a baba folytatod a tanulmányaid. Ha pedig közben mégis becsúszik, akkor egy kis időre halasztasz, amíg meg lesz a kicsi, és később befejezed. Nem kell feladnod semmit sem. - próbálok felajánlani egy egyszerűnek látszó kompromisszumot. Bár tudom, hogy azért ez nem egy egyszerű téma.

by **Charlotte de Corsini** Vas. Aug. 04, 2024 10:24 am

Dylan& Charlie

Sejtettem, hogy az anyakirályné erre fog következtetni, hiszen már annyira várja Dylan gyermekét, mint más Posszeidon trónfoglalását... Nem állt szándékomban megtéveszteni, azt hiszem, a legközelebbi látogatásom alkalmával tisztázom is vele a tényeket, nehogy túlságosan beleélje magát a babavárásba. Kellemetlen, de szükséges, elvégre előbb-utóbb úgyis ki fog derülni és nem szeretném, ha idő előtt reménykedne. Még egy csillagjós is képtelen lenne megmondani, mikor fog sikerülni, én pedig végképp nem merek találgatni. Mindennek eljön a maga ideje és noha én magam szívem szerint még halogatnám, a házasságomat azonban nem szeretném tönkretenni a makacs elképzeléseim és gyerekes félelmeim miatt.
Hogy nehéz-e alkalmazkodnom a szabályokhoz? Azokkal azt hiszem, valamilyen szinten még boldogulok, habár a személyes szabadságom korlátok közé szorítását eléggé nehézkesen élem meg. A védelmi miniszter lányaként oda mehettem, ahova akartam, nem koslattak folyton a nyomomban, nem kísértek mindenfelé csacsogó udvarhölgyek, akiket már-már szinte képtelenség lerázni. Voltaképp ez az oka annak is, hogy annyira ragaszkodom a tanulmányaimhoz... Sok egyéb mellett azt a minimális kis szabadságot is elvesztem, amint összejön a baba. Onnantól kezdve még több tekintet fog rám szegeződni, még szigorúbban veszik a biztonságomat és vége a dalnak. Nem leszek már többé Charlie... Anya leszek.
Azt hiszem, azon vitatkozhatnánk egy darabig, hogy melyikünk könnyebbül meg a béküléssel jobban, de egyelőre csak örülök annak, hogy elszántam magam erre a lépésre. Szeretem Dylant és noha makacs vagyok, mint egy öszvér, még annak ellenére is mérhetetlenül hiányzott, hogy közben igenis haragudtam rá. Csoda, hogy egyáltalán képes volt ilyen türelemmel viseltetni irántam. Más hasonló helyzetben már rég felhajtott volna valakit, hogy legalább testileg csillapítson a kínjain, nekem pedig egy szavam se lehetett volna. Mert egyrészt én kergettem ebbe a helyzetbe, másrészt pedig a mi társadalmunkban ez egy általános jelenség.
- Igen, az nem ártott volna - sóhajtok egyet Dylan szavai hallatán. - Ostoba voltam, hogy nem gondoltam végig, amikor igent mondtam, de mégis ki latolgat bármit is, amikor hirtelen neki szegezik a kérdést? - nevetem el magam, mintegy visszaemlékezve az aznapi vacsorára és vele együtt a lánykérésre. Még csak nem is sejtettem, mi készül, csak annyit tudtam, hogy vonzódtam Dylanhez, de közben valaki más menyasszonya voltam, a fene se hitte volna, hogy a hátam mögött ő és apám mindent elsimított. Amikor azonban feltette a kérdést, nem haboztam, nem latolgattam semmit, voltaképp a kisbetűs részt se vettem figyelembe. Túl szerelmes voltam és vagyok a mai napig is ahhoz, hogy kisétáljak ebből az egészből.
- Nem magam miatt. Miattad - ismerem el kelletlenül. - Ha nem derül ki a dolog, akkor esélyesen még mindig innám őket. Sajnálom, de ez az igazság. Egész egyszerűen csak nem szeretném, ha egy ilyen kis "apróság" tenné tönkre a házasságunkat már a legelején...
Jó, a babát nem nevezném apróságnak, bár a főzeteket már annál inkább. Butaság lett volna részemről? Az elmúlt napok tekintetében mindenképp. Azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha nem bukik ki a dolog, nem szabadulok meg tőlük. Dylan és a házasságom azonban fontosabb, mint néhány fiola. Ha annyira szeretne gyereket, megteszem.
- Herceg vagy. Van némi hatalmad - jegyzem meg a kétségei hallatán. - A jó gyerekkor nem is kérdés, mi szerencsésnek születtünk - szorítom meg lágyan, nyugtatónak szánt mozdulattal az ujjait. - A másik pedig... Titeket senki se tudott megvédeni. Nem voltak itt a szüleitek, de mi itt leszünk a kicsinek.
Fura, hogy a saját, bennem tomboló kétségek ellenére most én próbálom meg Dylant biztatni, bár az is tény, hogy senkinek se fogom engedni, hogy kezet emeljen a gyerekemre. Én magam fogok nekimenni az illetőnek, abban az egyben biztos vagyok, még ha maga a király is lesz az. Nem érdekel semmi és senki, ennyi még megmaradt az esküvő előtti Charlieból és ebből nem engedek.
- És ha én sose leszek rá alkalmas? - pillantok végül Dylanre. - Tudom, hogy vannak dadáink és nevelőink, de mi van akkor, ha hozzájuk jobban fog majd ragaszkodni? Ismerem magam, szeretek szabad lenni, egy gyerek mellett csak kalitkában érezném magam. De azt se szeretném, ha engem csak hébe-hóba látna. Fogalmam sincs, mit tegyek - szakad ki belőlem egy kétségbeesett sóhaj. Nem fogom tudni maradásra bírni magam, ezt már most tudom. Imádom a felszínt és egy ideje már fel szerettem volna vetni Dylan számára, hogy költözzünk fel, de tudom, hogy ő meg itt szeret lenni. Ez az ellentmondás annyira rossz néha. A kicsi nyilván idelenn lesz, az anyakirályné ragaszkodni fog hozzá, ebben biztos vagyok, de én egy hetet se bírok ki anélkül, hogy ne töltenék odafenn legalább két-három napot.
- A nagyapád meghalt, mi pedig nem fogunk idő előtt távozni az élők sorából. Jacobot ismerve még feltámasztani is képes lenne téged - engedek meg magamnak egy enyhe mosolyt, noha a szavaimat nagyon is komolyan gondolom. Dylan jó kezekben van, senki se bánthatja, ebben az egyben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy - ha el is jön a pillanat - nem más keze hozza el számára a végzetet, hanem valamiféle betegség vagy végelgyengülés. Mindenesetre, szeretném ha még sokáig együtt lehetnénk, szóval erre gondolni se akarok.
- Tessék? - kapom fel a fejem a hír hallatán és pislogok zavartan. - Te voltál? Képes voltál úgy belepiszkálni a dologba, hogy tudtad, jegyesem van? - csodálkozom egy sort, habár harag egyáltalán nincs a hangomban. Mi több, örülök, hogy így cselekedett. Éppen csupán úgy ismerem Dylant, aki szeret a szabályok szerint játszani és egy jegyesség felbontása nem túl kifinomult módszer ilyen szempontból. Mivel azonban így csak feljebb házasodtam, mint eredetileg tettem volna, apám esélyesen készségesen belement, ezzel vállalva azt, hogy az első vőlegényem családját ellenünk fordítja.
- Rendben, ez így szerintem jó lesz - biccentek egyet beleegyezően. - Ha pedig minden rendben mindkettőnkkel, akkor talán túl gyors is lesz a tempó - sóhajtok egyet gondterhelten. [b][color=#ffff99]- De talán az alatt a kilenc hónap alatt bennem is kattanni fog valami az anyaságot illetően. Remélem, a bátyádnak igaza volt.

by **Dylan de Corsini** Szer. Aug. 07, 2024 10:50 am

Charlie & Dylan

Tudom én, hogy Charlie nem akarta anyámat megvezetni. Azonban nehéz lenne anyám unokák iránti rajongását figyelmen kívül hagyni. Ami csak erősödött Ray visszatértével. Már nem én vagyok a kedvenc Dylan számára, hanem a kicsike unokaöcsém. Amit nem bánok, helyes, aranyos kisgyerek. Még én is megszerettem. Talán miatta és a Ray lányai miatt szeretnék én is gyerekeket. Talán ez az, ami miatt úgy érzem kész vagyok legyőzni a saját, ezzel kapcsolatos félelmeimet. Talán ezért is érzem úgy, hogy lassan eljön ennek is az ideje.
Noha anyám valószínűleg nem fog Charlie-ra haragudni, mert nem terhes, bár biztosan csalódott lesz. Talán még több termékenységet segítő gyógyfőzettel traktálja majd.
Azt hiszem Charlie viszont fél, hogy elveszti a szabadságát, ha megszületik a baba. Vagy a felelősségtől fél. Pedig azt hiszem nem kellene. Hiszen a baba mellett is befejezheti a tanulmányait, sőt lesz valaki mellette, akinek átadhatja és megoszthatja mindazt, amit szeret. Ez pedig talán még nagyobb szabadságot is jelent. Egyéb iránt, bár a palotának megvannak a maga szabályai, mint az udvarhölgyek jelenléte, de kétlem, hogy bárki is nagyon ellenkezni merne Charlie bármilyen kérésével, vagy akaratával.
Azt hiszem egy időre elég a vitákból. Még azon sem akarok vitatkozni, hogy ki könnyebbül meg jobban. Egyszerűen csak szeretném végre élvezni a feleségem társaságát. Még ha ez azt is jelenti, hogy tisztáznunk kell néhány vélemény különbséget. Ami pedig azt illeti, türelmes ember vagyok. A politikában sem érhetek célt, ha összevissza kapkodok, és rohangálok, mint valami fejvesztett csirke. Kétlem, hogy célra vezetett volna, ha rögtön ágyasok után kezdek rohangálni. Mellesleg kedvem, és hajlandóságom sincs ilyesmire. Charlie-t akarom, mindenestül.
- Én is beszélhettem volna többet erről veled. De akkor azt hiszem túl boldog voltam ezen gondolkodni. - mosolyodom el, amikor Charlie elneveti magát. Igaz, akkor azon a vacsorán tényleg nem a gyermekvállalás volt a téma. Bár én magától értetődőnek vettem, hogy a házasság után ez következik majd. Ezt azonban a kedvesemmel is meg kellett volna osztanom. Nem állt szándékomban semmilyen kisbetűst részt aláíratni a leendő feleségemmel. Sem akkor, sem most. Csak túl szerelmes voltam azt hiszem józanul gondolkodni.
- Azt én is sem szeretném. És hidd el értékelem. Mindent amit teszel értem. Értünk. Szeretlek. - simítok végig Charlie arcán, majd hajolok közelebb hozzá, hogy megcsókolhassam. A házasságunk azt hiszem mindennél fontosabb. Jelenleg úgy érzem bármire képes lennék érte. Bár tény, hogy a főzet véleményem szerint butaság volt. Ezt pedig nem is tudom különösebben titkolni. De már nem is vagyok mérges miatta. Legalábbis nem annyira és úgy mint amikor kibukott. El kell ismerni én is hibás vagyok, legalábbis részben. Előre tisztázni kellett volna ezt a kérdést. Akkor talán nem is jut eszébe ilyesmi.
- Remélem, hogy igazad van. - jól esik, amikor biztatni próbál, és megfogja a kezemet, a kétségeimet hallva. Egyáltalán az is, hogy kimondhattam hangosan a kétségeimet. Amit máskülönben nem tehetek meg. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének, és kétségek közt őrlődőnek lásson a külvilág. Még akkor sem, ha ezek nem kerülnek el engem sem. Elvégre én is csak ember vagyok. Herceg, vagy sem. Noha abban mindenki biztos lehet, hogy én sem fogom senkinek engedni, hogy kezet emeljen a gyermekemre. Mindig védelmezni fogom minden erőmmel.
- Alkalmas leszel. A legjobb anya a világon. A kicsi tudni fogja, hogy te vagy az anyja, és mindennél jobban szereted. Ragaszkodni fog hozzád. Ha pedig gyermekünk lesz, az nem elveszi a szabadságod, hanem lesz valaki, akivel megoszthatod, és átadhatod. Így még inkább megélheted vele együtt. Ne aggódj ez miatt. - mosolyodom el nyugtatólag most én. Igaz, én ide tartozom. A kicsi is ide fog. De ez nem jelenti azt, hogy ne vehetnénk mondjuk egy nyaralót a felszínen, a parton. Oda Charlie is felmehet, amikor csak úgy érzi túl sok neki a lenti világ, és anyámnak se lehet kifogása ellene, ha az unokái a felszíni ismeretekkel is bővíti a tudástárát, ha egyéb iránt a lenti kötelességeinek is eleget tesz, és nem szakad túl messzire el tőle. Ez talán kompromisszum lehet a két álláspont közt.
- Igen, Jacobot ismerve képes lenne rá. - nevetek végre fel halványan. Jacob mellett mindig is biztonságban éreztem magam. Noha a nagyapám kegyetlenségétől ő sem tudott megvédeni. Sőt időnként még neki is végig kellett néznie tehetetlenül, Mihaillal együtt. Ami azt hiszem mindannyiunkban nyomot hagyott. Néha pedig ártatlanul is ők szenvedtek leginkább, mi pedig Rayel nem tudtuk megvédeni őket ettől. Ami elég fájdalmas igazság, de nem tehetünk úgy, mintha nem történt volna meg. Az egyetlen, amit tehetek, hogy igyekszem megakadályozni, hogy még egyszer hasonló megtörténhessen a palotában.
- Elismerem. Bűnös vagyok. - tárom szét a karomat egy bűnbánó mosollyal. Bár igazából nem bánok semmit sem. Elegáns vagy sem, én szeretem megkapni, amit akarok. Jelen esetben Charlie kezét akartam magamnak. Van, amin nem osztozunk. A házasság ilyen. Ami pedig az első vőlegényt illeti, nos kárpótoltuk őket. Remélhetőleg itt vége is a történetnek.
- Minden rendben lesz. A bátyámnak pedig biztosan igaza lesz. Hidd el. - simítok végig ismét Charlie arcán, és vonom a karjaim közé, az ölelésembe. Most hogy itt van, egyszerűen nem akarom elengedni innen. Nem érdekel jelenleg semmi rajta kívül. Ennyit talán ma megengedhetek magamnak.

by **Charlotte de Corsini** Szomb. Aug. 10, 2024 3:49 pm

Dylan& Charlie

Talán minden más lenne, ha nekem is itt lenne még a nővérem, akinek lennének gyermekei, akikhez kötődhetnék, de így... Nem ismerem az érzést, hogy milyen az, amikor az ember napjait bearanyozza az állandó visítás és hangoskodás, ahogy azt sem, amint éppen az utolsó méregdrága porcelánt verik le a földre, amit nem is értek, miért kötelező olyan házban tartani, ahol gyerekek élnek... Nyilván önző vagyok, de a mai napig nem jöttem rá arra, hogy mi lehet ebben az öröm és boldogság. De Dylan láthatóan nagyon szeretne már egy gyermeket az életébe, szóval azt hiszem, nálam is kezd abba az irányba dőlni a mérleg nyelve. Szeretném őt boldoggá tenni és ha ez a szíve vágya, hát megteszem. Talán idejekorán, nyilván még belefért volna pár év, mire erre adom a fejem, de hát a királyi családban minden sokkal gyorsabban működik, különben is, Dylan lassan már rég túllépte azt a korhatárt, amikor egy hercegnek megszületik az első gyermeke. És hát apám is örülne már egy unokának, ezt nem egyszer hangoztatta az elmúlt hónapok folyamán.
- Nem hibáztatlak - nevetek egyet megkönnyebbülten. - Életem egyik legboldogabb napja volt. Természetesen, csakis a kezdeti sokk után - teszem azért még hozzá, elvégre tényleg nagyon hirtelen ért az egész, de amint levegőhöz jutottam és úrrá lettem a döbbenetemen, amelyet a kérdés okozott számomra, valóban kiemelkedőnek mondhattam azt a vacsorát. Két méterrel a felhők felett lebegtem és szinte el se hittem, hogy ilyen szerencsés vagyok. Nem érdekel a rang, nem amiatt voltam boldog, ahogy a rossz nyelvek beszélik még ma is a kastély falai között, hanem amiatt, mert Dylan lesz a férjem. Amikor elváltunk, azt hittem, soha többé nem látom, elvégre nemsokára férjhez kellett volna mennem valaki máshoz és emiatt eléggé magam alatt voltam, de szívből örülök, hogy így alakult és csak remélni merem, hogy a volt vőlegényem is megtalálja a boldogságot valaki más oldalán.
- Én is - lehelem a választ, amely voltaképp magától értetődő számomra, majd elmerülök a csókjában. Az illata kellemes, mint mindig, élvezettel szívom be tehát. Mégis miként voltam képes egy teljes héten keresztül hanyagolni őt? - Ha lesz időd, este meglátogathatsz, habár továbbra is örülnék a közös hálóteremnek - mosolyodom el reszketegen. Tisztában vagyok azzal, miszerint ez nem megy egyik napról a másikra, hogy Dylannek is meg vannak a maga korlátai, de egy álmom teljesülne azzal, ha minél gyakrabban mellette hajthatnám álomra a fejem és mellette is ébredhetnék. Tudom, hogy kötnek minket a szabályok, de ennyit engedélyezhetnének számunkra. Nem is értem, mások miként képesek ezt megszokni... Értem én, hogy Dylan rengeteget dolgozik, hogy szüksége lenne a nyugalomra, de ha ő is benne van, hát miért ne? Legfeljebb, ha gyermekünk születik, ismét visszaköltözöm a saját lakosztályomba a picivel, hogy ne zavarjuk Dylant és éjszakánként ne riadjon fel a sírásra.
- Igazam van - szögezem le határozottan. - Az, aki megkeserítette az életedet, az életeteket, már nem él. Boldog vagy, nem igaz? Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Én mindig itt leszek melletted.
És megvédem bármitől, ha pedig valaki bántani merészeli, velem gyűlik meg a baja. Nem mintha bárki is kétségbe esne, ha ellenem kellene szembe szállnia, de apámnak hála, valamilyen szinten meg tudom magam védeni és ennek okán Dylant is. Ha a nagyapja még élne, vele is szembemennék és megmondanám a véleményemet róla, ami nem túl kellemes rá nézve.
- Ebben pedig remélem, neked van igazad - sóhajtok egyet gondterhelten. - De melletted mindennel megbirkózom. És igyekszem jó anya lenni és nem a saját érdekemet előtérbe helyezni, hanem a kicsiét. El kell felejtenem azt, aki eddig voltam és valamilyen szinten komolyabban venni az életet. Ne érts félre, tudtam, hogy valamikor eljön ez a pillanat, de még túl korainak érzem - ismerem el őszintén. Azonban Dylan szavai nagyon is jól esnek, hiszen azt gondolja, jó anya lennék, még annak ellenére is, hogy én kételkedem magamban. Ha pedig ő bízik bennem, akkor más véleménye már nem is érdekel. Kissé még a magamról alkotott véleményemet is képes felülírni bennem.
- Ha gondolod, maradhatok még egy kis ideig - simulok bele a karjaiba. Kifejezetten jól esik az ölelése és a jelenléte. - Természetesen csakis akkor, ha nincs más dolgod - teszem azért még hozzá gyorsan. Nem szeretném semmiben se akadályozni, csak egy kicsit több időt tölteni vele.

(Ha ide már nem írsz, akkor köszi a játékot )

by Ajánlott tartalom