Charlotte de Corsini hálóterme

by **Charlotte de Corsini** Kedd Jún. 18, 2024 2:17 pm

Charlotte de Corsini hálókörlete pazar és fényűző, mindennel felszerelt lakosztály. Ha az ember belép, szinte azonnal a nappaliban találja magát, ahol az udvarhölgyek és a hercegné szokták a szabadidejük egy részét tölteni, bár Charlie sokkal szívesebben sétálgat a palota kertjében, semmint ücsörög odabenn. A nappaliból nyílik maga a háló és egy privát fürdő, ahol már az arany dominál, semmint a szürke.

by **Charlotte de Corsini** Kedd Jún. 18, 2024 4:35 pm

Dylan& Charlie

A vizsgaidőszak beköszöntével nekem is egyre többet kell tanulnom, hiába vagyok immár egy herceg felesége. Az egyetlen különbség az eddigi életemhez képest csupán annyi, hogy ezt immár a saját hálókörletemben tehetem, három folyamatosan csacsogó udvarhölgy társaságában, akik - amíg én a könyveimet és a jegyzeteimet bújom - csendben hímeznek. Szokatlan számomra, hogy folyamatosan velem vannak, hiszen a védelmi miniszter lányaként nem élvezhettem efféle társaságot és legszívesebben most is elzargatnám őket magam mellől, de tudom, hogy nem tehetem. Valakinek mindig mellettem vagy körülöttem kell lennie, hiszen
Dylan feleségeként - csúnya kifejezés, de igaz - sokat nőtt az értékem. Egy hercegné nem csámboroghat egymagában a kertben, nem mehet fel akkor a felszínre, amikor gondol egyet és főként nem lehet egyedül. Bár, hogy ezek a velem egykorú lányok miként fognak a védelmemre kelni, az még előttem is erősen kérdőjeles... A leendő elrablómhoz vágják a kötőtűiket esetleg? Még kész szerencse, hogy a Meradiában nincsenek mellettem, habár az esküvőm óta nem sok időt tartózkodtam a kastély falai között. Leginkább csupán a vizsgáim miatt tettem ott látogatást, hiszen hercegnéként már nem élvezhetek akkora szabadságot, mint a védelmi miniszter lányaként.
Apropó, hercegné... A védelmi miniszter lányaként volt már alkalmam megszokni a gazdag és fényűző életet, de a királyi palota már egy egészen más szintet képvisel. Azt hittem, a házasságunk után nekem és Dylannek közös hálónk lesz, de tévedtem. Betettek ide az udvarhölgyeimmel együtt, a férjem pedig alkalomadtán meglátogat, hogy némi időt is együtt tölthessünk. Na, nem mintha nem rágnám Dylan fülét folyamatosan azzal, hogy közös hálót szeretnék, de egyelőre még nem jutott eredményre ez ügyben. Így is rengeteg dolga van, a közös háló esélyesen eltörpül ama ügy mellett, amelyen jelenleg is dolgozik, szóval egyelőre türelmesen várok. Na, nem mintha a könyveim nem jelentenének jelen pillanatban is éppen elég elfoglaltságot... Szinte majd belefulladok az előttem és körülöttem tornyosuló pergamenhalomba és az éjszakáimat is inkább töltöm a tankönyveim, semmint Dylan társaságában. A házasságunk eléggé kaotikus, már ami a szabadidőnket illeti, de bízom benne, hogy egy-két év és minden rendeződik. Én ugyanis leteszem a szakmát és több időt tölthetünk kettesben, addig pedig kibírjuk majd valahogy.
Ami pedig a trónörököst illeti... Tisztában vagyok azzal, miszerint hercegnéként várható kötelességem gyermeket szülni, de igyekszem húzni az időt. Folyamatosan főzeteket iszom a nem kívánt terhesség ellen, amelyeket nem is olyan nehéz elrejteni mások szeme elől, főleg úgy nem, hogy a férjem egy külön lakosztályt mondhat magáénak. Az udvarhölgyeim elől ilyesmit titkolni némileg keményebb feladat, de egyelőre még nem szivárgott ki a dolog. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy valamelyikük jelent az anyakirályné irányába, de fél éve sikerült elkerülnöm azt, hogy kiszivárogjon a titkom, szóval bizakodó vagyok. Itt és most csakis a vizsgáim lebegnek a szemem előtt, nem férne bele az életembe még egy gyerek is. Ráadásul, nem vagyok egy anya-típus, sose álmodoztam nagy családról és Dylan is egy elég kockázatos tervet készül megvalósítani, mindezek tetejébe egy terhesség már csak hab lenne a tortán. Túl szabad lélek vagyok a gyerekneveléshez, egyszerűen nem férne bele az életembe. Pár év múlva talán, de most még nem érzem magam késznek erre a feladatra.
Ha tehát belép valaki a hálókörletembe, az elsőként a tágas nappaliban tálalhatja magát, amelyben főként a szürke szín dominál, már ami a bútorokat illeti. A terem közepén elhelyezkedő kanapékon pedig három udvarhölgy hímez csendesen sutyorogva egymás között, míg én egy szintén míves íróasztalnál ülök és igyekszem megjegyezni mindent, amivel a könyvem hasábjain találkozom. Nincs kínos csend, a lányok néha fel-felnevetnek, bár számomra még nem zavaró a dolog, ha pedig mégis, hát lepisszegem őket, mire pár perc erejéig alábbhagy a beszéd, utána minden folytatódik elölről. Az ajtóm előtt két őr strázsál, lévén, még nincs személyi testőröm és ez a kötelező eljárás. Nem maradhatok egy percre sem egyedül, valakinek mindig a közelemben kell lennie és közbelépnie, ha baj történne. Habár, szinte teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy nem vagyok célpont, elvégre Dylan nem koronaherceg, ráadásul nem hiszem, hogy pont rajtam keresztül támadná bárki is. Nyugodtan készülődöm tehát a vizsgáimra, mit sem sejtve a közelgő viharfelhőkről, melyek éppen az ajtóm felé tartanak...

by **Dylan de Corsini** Szer. Jún. 19, 2024 10:38 am

Charlie & Dylan

Bár mondhatnám, hogy könnyű, vagy jó dolog egy herceg feleségének lenni, de nem az. Ezért sem akartam eddig megnősülni. Senkit sem akartam hozzákényszeríteni egy bizonytalan politikai helyzetű fattyúhoz. Már ahogy a nemesek nagy része rám tekint. Valahol pedig hálás vagyok azért, hogy a védelmi miniszter mégsem így lát engem. Ahogy Charlie sem. Viszont a kötelességek miatt el kell viselnünk némi kellemetlenséget. Ennek egy része a külön hálóterem. Én tényleg igyekszem annyi időt tölteni Charlie mellett, amennyit csak tudok. Szörnyen magányos lehet itt a palotában. Ez miatt pedig nekem van némi bűntudatom. Ezért küldtem az udvarhölgyeket mellé. Legalább valakihez tudjon szólni, ha nem tudom meglátogatni.
Számomra se könnyű ez a helyzet, hiszen nekem is rengeteg munkám van. Törvényjavaslatok. Reformok kidolgozása, az írat tár irányítása, a bátyám - a király - pedig szinte állandóan igényt tart a jelenlétemre, ha máshol nem a közelében, hogy bármikor kiadhasson egy új rendeletet, vagy csak kikérje a véleményemet az államügyekben. Ennek tetejében ott van a másik bátyám Raymond is. Valahogy ürügyet kell találnom a büntetése eltörlésére, ha már teljesen megakadályozni nem tudtam. Elég idő telt már el a visszatérte óta. Ráadásul most azt állítja, talán megtalálta a húgunkat, és nyoma van a szüleink gyilkosaihoz. Ehhez viszont biztosra kell menni. Az ellenségeink nem tudhatják meg az igazat. Nem tudhatják, hogy nyomozunk utánuk. Annak kiderítésére a mód viszont anyámnál van, hogy az a lány, akit Ray annak gondol tényleg a húgunk-e? Nem volt könnyű anyámat meggyőzni, hogy adja kölcsön a kelyhet, mely alkalmas erre. Főleg mert tudni akarta, hogy mire akarom használni. Ami tökéletesen érthető, azonban egyenlőre Rayel nem akarunk feleslegesen senkit sem felzaklatni. Épp elég zavaros időket élünk enélkül is. Sokan egyáltalán nem örülnek Ray visszatértének, és az esküvőmnek sem. Most minden szem ránk szegeződik, és ez nem igazán van ínyemre.
Természetesen most, hogy Charlie és én összeházasodtunk mindenki a gyermeket várja tőlünk. Főként anyám. A kehelyért cserébe meg kellett ígérnem, hogy sokkal többet látogatom meg Charlie-t és ő nem sokára jó hírrel szolgál majd az udvar számára. Sokat javítana az én pozícióm megszilárdításában is egy kis örökös. Ettől függetlenül is, azt hiszem elnézve a bátyáimat, ahogy a saját gyermekeikkel vannak, úgy érzem hiányzik az életemből valami, ami nekik már megvan. Talán én is ezt szerettem volna mindig is, csak eddig nem tudatosult bennem sem. Anyám viszont most nagyon egyértelműen rámutatott.
Szóval egyáltalán nem viharfelkőként tartok a kedvesem szobája felé. Legalábbis nem ez a szándékom. Egész más terveim vannak az éjszakával. Még csak nem sejtve, hogy ez mennyire félre fog siklani.
Csak percek kellenek, hogy Charlie lakrészébe érjek, és az egyik őr hangosan előre bejelentse az érkezésem.
- Üdvözlet a hölgyeknek! Remélem nem zavartam meg semmi fontosat. - lépek be a fogadó szalonba, immár mosollyal az arcomon. Ugyanakkor finoman jelzek a hölgyeknek, hogy most van itt az ideje a távozásuknak. Az amire készülök, nem éppen olyasmi, amihez őrség kellene. Már Jacobot korábban megkértem, hogy juttasson el egy üzenetet Raymondnak, aztán ő is haza mehet. Mára már aligha lesz szükségem rá. Mostanra ő is haza érhetett már.
- Na és milyen napja volt az én gyönyörű feleségemnek? - kérdezem halkan a fülébe suttogva, ahogy odalépek Charlihoz, és átkarolom a derekát, lassan a háló irányába vonva őt...

by **Charlotte de Corsini** Csüt. Jún. 20, 2024 9:13 am

Dylan& Charlie

Valóban nem éppen egy rózsaszín álom hercegnének lenni, de hazudnék, ha azt állítanám, miszerint nem tudtam, mire vállalkoztam. Dylan mindenre felkészített az életével kapcsolatban, ráadásul apám révén is sikerült bepillantást nyernem a politika világába. Ettől természetesen nem lesz könnyebb elviselnem a férjem gyakori hiányát, de némileg vigasztal a tudat, hogy ez egy jobb ügy érdekében történik. Közhelyes ugyan, de legalább van mihez nyúlnom és mibe kapaszkodnom. Ha ennyi se lenne, esélyesen hamar zátonyra futna a frigyünk és mivel a királyi család köreiben nem nézik túl jó szemmel a válást, ezért örökre egymáshoz lennénk láncolva. Egyszóval mindkettőnk érdeke, hogy toleránsak legyünk a másikkal kapcsolatban, még abban az esetben is, ha néha úgy érezzük, ez nem fog menni.
Dylant azonban nem csak a munkája és a törvényjavaslatok kötik le állandó jelleggel, hanem maga a koronaherceg is. Szinte együtt nőttek fel, egy nevelést kaptak, így jobban igényli a társaságát, mint bárki másét. Dylan az első, akinek kikéri a véleményét a dolgokkal kapcsolatban, mindezt megvitatni pedig igencsak időigényes feladat lehet részükről. Nem irigylem tehát Sylviát sem, aki magával a koronahercegre lépett frigyre. Habár, egy babát legalább sikerült összehozniuk, szóval valamennyi időt mégis el tudnak tölteni kettesben... Jelenleg tehát Sylviát leköti a babavárás, így vele is ritkábban akad alkalmam összeülni. Ha pedig mégis akad némi szabadideje, azt természetesen a férjével szándékozik tölteni, nem velem.
Hazudnék, ha azt állítanám, miszerint még csak nem is sejtem, mekkora nyomás helyezkedik Dylan vállára is a gyerekvállalással kapcsolatban. Igazság szerint pont emiatt kerülöm olyan szorgosan az anyakirályné társaságát is. Szinte folyamatosan arról kérdez, mikor szolgálok majd örömteli hírrel az udvar számára és gyakran megpedzegeti azt is, hogy Sylvia esküvője a miénk után volt, mégis összehoztak egy babát. Természetesen nem ezekkel a szavakkal, igyekszik ennél finomabban fogalmazni, de mégis megüli a légkört a téma súlya, amikor kettesben vagyunk. Szívesen mondanám, hogy ez csakis rám és a férjemre tartozik, de ezt se tehetem. Normális esetben így lenne, de a királyi család jóformán mindenkié. A népé. Mégis, egyelőre halogatom és iszom rendszeresen a főzeteket. Nyilván elég nagy baj lenne abból, ha eme trükköm bárkinek is a fülébe jutna, de egyelőre nincs gond. Jól rejtegetem a titkaimat. Még azt is, hogy néha, a titkos folyosókon keresztül felosonok a Meradiába. Mindezt teszem a testőrök tudta nélkül, a szobám rejtekéből. Hiányzik a fenti világ, de egyelőre nem cselekedhetek kedvem szerint, nyíltan. Most még túl sok szem tapad ránk.
Amikor bejelentik Dylan érkezését, felkapom a fejem, a teremben üldögélő udvarhölgyek pedig egyből sutyorogni és kuncogni kezdenek, hiszen sejtik, mi készül. Mire azonban Dylan belép, felállnak a helyükről és udvarias meghajlás kíséretében távoznak, magunkra hagyva minket, az őrök pedig becsukják mögöttük az ajtót. Csak ő és én... Más esetben repesnék a boldogságtól, de ebben a házasságban nem csak Dylannek akadnak tervei.
- Csendes - mosolyodom el, amikor átkarol és már vonna a háló irányába, de én megvetem a lábaimat, majd fejemmel az asztalomon heverő pergamen és könyvhalom irányába bökök. - Dylan... Készülnöm kell a vizsgáimra - teszem hozzá magyarázatként. - Én is pont annyira szeretném, mint te, de most nagyon nem alkalmas - csókolom meg azért futtában, mintegy néma bocsánatkérésként. Csábító a gondolat, miszerint egészen reggelig a férjem társaságában töltsem az időt, de ez most nagyon nem fér bele. - Talán egy fél óra belefér, de több semmiképp sem - csóválom meg a fejemet, majd villan eszembe a gondolat, amelyet a rengeteg tanulás miatt teljesen elfelejtettem, de Dylan érkezése láttán ismét beugrott. - Megtennéd, hogy váltasz néhány szót az anyakirálynéval? - szegezem neki végül a kérdést. - A mai reggel folyamán egy tálca főzetet küldetett fel számomra, amely a hiedelem szerint termékenyebbé teszi az asszonyokat - fintorodom el alig láthatóan. - Ne áruld el neki, de kiöntöttem. Szeretném, ha a tudtára adnád, hogy ez két ember döntése és nem egyedül az övé. Értem, hogy unokát szeretne, de már útban a következő koronaherceg, szóval lehet némi esély arra, hogy egy időre békén hagy minket a témával.
Jó pár hónapig nyilván lefoglalja majd a kis trónörökös és Dylan eszébe se jut majd, aminek én őszintén örülök. Legalább még egy évre szükségem van annak érdekében, hogy végezhessek a tanulmányaimmal, utána pedig semmi akadálya se lesz a dolognak. Ki tudja, talán még agyilag is felnövök a feladathoz és én is ugyanolyan lelkes leszek, mint a leendő anyukák többsége.

by **Dylan de Corsini** Csüt. Jún. 20, 2024 11:15 am

Charlie & Dylan

Tény és való, hogy igyekeztem mindent elmondani Charlie számára, amire fel kell készülnie, ha hozzám jön. Fel akartam készíteni rá, és azt akartam, hogy önszántából tegye meg ezt a lépést. Ne azért mert én, vagy éppen az apja erre kényszeríti. Az eleve megmérgezte volna a kapcsolatunk. Bár nincsenek illúzióim, Charlie számára így sem lesz mindig könnyű elviselni, ha magányosan kell töltenie az estéket, mert épp valami fontos dolgon kell dolgoznom a népem érdekében. Talán ezért is lenne jó egy baba. Akkor nem lenne annyira egyedül. Lenne, ami lekötné a figyelmét, és gondoskodási vágyát. A nők ilyesmikre szoktak vágyni. Legalábbis azt hiszem.
Igaz, a koronaherceg már minden tanács ülés előtt órákkal a dolgozószobájába vár, átvitatni az aznapi napirendi pontokat, az ülésen természetesen jelen kell lennem, és javaslatokat tenni, gyakran pedig még az ülések után is a koronaherceg dolgozószobájában kell megjelennem átbeszélni és kiértékelni a történteket. Ha úgy vesszük ez is a munkám, és a kötelességeim része. Ezen felül igen, együtt nőttünk fel, az életem árán is megvédeném, hiszen édes bátyámként tekintek rá, éppen annyira mint Raymondra. Talán még jobban is. Raymondtól eléggé eltávolodtunk az évek alatt, bár végül megértettem, hogy mindezt azért tette, hogy így védjen meg engem, akkor amikor még csak védtelen, mit sem sejtő gyerek voltam az udvari intrikákkal szemben. Talán ezért is voltam képes megbocsátani neki, hogy magamra hagyott az ígéretével ellentétben. De még sok idő kell, hogy a kapcsolatunk ismét a régi legyen. Ráadásul ő csak felszínesen vesz részt az államügyekben. Ha kell támogat, vagy elmondja a véleményét, de ennél jobban nem nagyon akar belefolyni a dolgokba. Most tanárként él, és úgy tűnik neki ennyi elég is.
Ami Sylviát illeti, gyönyörű, okos nő. Most pedig, hogy teherbe esett, ha lehet még ragyogóbb jelenség, mint eddig. Félre értés ne essék, sosem kívántam, azt ami a testvéremé. Csak örülök, hogy ennyire boldogok, és a gyermek áldás köti le őket. Talán nekünk is ideje lenne követni a példájukat. Elvégre ha Sylvia egy kis jövendőbeli koronahercegnek ad életet hamarosan, akkor a fiúcskának szüksége lesz egy játszó, és tanuló társra is, aki mindig mellette lehet. A királyok terhe nehéz, és magányos útra visz. Egyedül pedig ezt szinte lehetetlen elviselni. Talán anyám, és őfelsége ezért is tartottak annyira szorosan a koronaherceg mellett. Hogy a támasza lehessek. Ráadásul akkor Sylvia és Charlie is sokkal több időt tölthetnének együtt. Nehéz lehet mindkettejük számára az, hogy hercegnék lettek, és ennek kell megfelelniük. Ez sem lehet sokkal vidámabb feladat, mint királynak vagy éppen a király tanácsosának lenni.
Amikor belépek Charlie lakosztályába mosollyal az arcomon, akkor örülök, hogy az udvarhölgyek nem maradnak a kelleténél tovább. Általában nem zavar a jelenlétük, megtanultam az évek alatt figyelmen kívül hagyni őket. Azonban most semmi kedvem még néhány percnyi bájcsevegéshez sem. Valami máshoz sokkal inkább lenne kedvem, ahhoz pedig nem kellenek felesleges szemtanúk.
- Nekem be kell fejeznem egy jelentést a bátyámnak, és találkozni a másik bátyámmal elintézni valami fontos dolgot. De mindez ráér holnapig. Hercegné vagy, akkor vizsgázol, amikor te akarsz. Azok a könyvek nem mennek sehova, én viszont csak reggelig érek rá. - vonom még közelebb magamhoz Charlie-t nem tűnik úgy, mintha el akarnám engedni tanulni. Bár nem is túl nehéz kitalálni, hogy mi járhat a fejemben az éjszaka hátralevő részére.
- Én minden percet ajándéknak fogok fel, amit veled tölthetek. De fél óra túl kevésnek tűnik. - mosolyodom el, ahogy felkapom az ölembe Charliet, és indulok el vele a hálószoba felé. Nem kell zseninek lenni, hogy miért.
- Miért, mit csinált anyám? - nevetem el magam, ahogy gyengéden lerakom Charlie-t a puha ágyra, és simítok végig lágyan az arcán. Bár már sejtem a választ. Legalábbis valami hasonlót.
- Igen, ez anyámra vall. - nevetem el a dolgot, mint akit tényleg szórakoztat.
- Legközelebb csak idd meg, és reménykedj, hogy mielőbb tényleg használni fog. Ma velem is megígértette, hogy sokkal jobban, és sokkal többet törődök veled a dolog érdekében. Akár most is kezdhetem.- jelenik meg egy kaján vigyor az arcomon.
- Békén hagyni, anyám? Ez egyedül akkor fog megtörténni, ha már várandós leszel. Nem ismered. Ha valami a fejébe vesz... De ez egy jó ürügy is lehet. Mond azt anyámnak, hogy azért szeretnél közös hálót, hogy nagyobb eséllyel foganhass meg. Akkor talán belátóbb lesz, és segít neked ebben. - felelem, miközben az ujjaim már lágyan kalandoznak el Charlie testén...
- Talán nem is lenne olyan rossz, egy kis herceggel, vagy hercegnővel osztozni a szereteteden. Te sem lennél itt ennyire egyedül egész nap. Nekem is lenne okom sokkal több időt itt tölteni. Veletek. Ráadásul a jövendőbeli kis koronahercegnek is szüksége lesz egy játszótársra. - valójában egyáltalán nem bánnám, ha Charlie végre tényleg megfoganna. Az mindenki számára örömteli lenne. Leginkább talán számomra, és számára. Láthatólag pedig én igyekszem is rajta lenni a dolgon. Ezúttal a terveim szerint szó szerint is...

by **Charlotte de Corsini** Csüt. Jún. 20, 2024 4:16 pm

Dylan& Charlie

Szeretem Dylant, szóval azt hiszem, semmi olyasmivel se tudott volna elém állni, amivel elriaszthatott volna maga mellől. Szerelemből mentem hozzá. Az a kis idő pedig, amit együtt tölthetünk, folyamatosan kárpótol mindenért. Ő igyekszik és ez a legfontosabb. Ha folyamatosan a kifogásokat keresné, hogy miért nem tud mellettem lenni, akkor azt hiszem, már temethetnénk a kapcsolatunkat, de erről szó sincs. Van, hogy csak tíz perc erejéig toppan be és utána már rohan is, de amikor röptében a karjába zár és megcsókol, az minden mást száműz a gondolataimból.
Észrevettem én is Sylvián a változást, de jelenleg még nem vágyom arra, hogy kövessem a példáját. Igen, jó lenne valakivel közösen átélni a gyermekáldás csodáját, de csak emiatt nem fogom abbahagyni a főzetek fogyasztását. Dylan talán már készen áll az apaságra, de ami engem illet, még korántsem fogtam fel, hogy mennyi mindennel jár az anyaság. És különben is... Nem szeretném Dylant egy gyerekkel helyettesíteni. Előbb talán nem ártana megtalálnunk a megfelelő egyensúlyt az életünkben és utána jöhet a kicsi, de addig teljesen felesleges.
Csodálom Dylant, amiért ennyi mindent képes figyelmen kívül hagyni, noha az udvarhölgyek jelenléte számomra se minden esetben zavaró. Sőt! Vannak alkalmak, amikor kifejezetten élvezem is, hogy mellettem vannak. Elég szórakoztatóak és viccesek tudnak lenni, amikor pedig magányosnak érzem magam, mindig a rendelkezésemre állnak némi könnyed csevejre vagy éppen szórakozásra. De azért velük se árt óvatosan bánnom, hiszen vannak nálam sokkal befolyásosabb emberek is az udvarban, akik könnyedén óvatlan szavakra csábíthatják őket. A saját és Dylan érdekében tehát nekem is óvatosnak kell lennem. Nem osztok meg velük mindent, még abban az esetben sem, ha úgy érzem, képes lennék a barátaimként tekinteni rájuk. Mert ez nem barátság. Csupán a státuszuk miatt vannak mellettem, ezt pedig nem szabad elfelednem. Talán Sylvia az udvarban az egyetlen olyan nő, akire tényleg azt mondhatom, hogy a barátnőm. Neki nem érdeke, hogy jóban legyen velem.
- A Meradiában ugyanolyan diák vagyok, mint mindenki más - ingatom meg a fejem. - Ott nem számít az itteni státuszom. Akkor kell vizsgáznom, amikor másoknak és fel is kell rá készülnöm. Nem kivételeznek velem és nem is kérem tőlük. Itt hercegné vagyok, de odafenn nem számítok annak.
Ezt pedig egyáltalán nem bánom, hiszen szeretném, ha azért tenném le a szakmát, mert tehetséges vagyok és nem azért, mert hozzámentem Dylanhez. Nem az határoz meg engem, hogy kinek a felesége vagyok és talán nem helyezkedhetek el benne a későbbiek folyamán, de akkor is szeretnék kiemelkedőt alkotni.
- Hm... talán adhatok némi engedményt ez ügyben - nevetem el magam Dylan hízelgése hallatán. Tény, ami tény, rengeteget dolgozik és csak ritkán nyílik alkalmunk együtt tölteni az éjszakát, szóval ez egyszer tehetek vele kivételt. Igaza van, a könyvek megvárnak és talán én estem túlzásba a tanulással, szóval ezúttal nem ártana pihennem nekem is valamennyit. Nyilván kellően sikerült felkészülnöm és csupán a vizsgadrukk miatt érzem úgy, hogy nem nyúztam eleget magam a tanulmányaimmal.
- A dolog érdekében? - szökken fel a szemöldököm, miután az ágyra helyez és némileg sikerül is felfújnom magam az iménti szavain. - Ez azt jelenti, hogy csakis azért vagy itt, mert anyád kifejezetten erre kért? - könyökölök fel és söpröm le a kezét magamról, akármerre is kóricál éppen. Sikerült pillanatok alatt elrontania a hangulatomat és nem hiszem, hogy egyhamar kedvet kapnék hozzá újfent.
- Dylan... még tanulok - hívom fel figyelmét ridegen a tényekre. - Mindenki csak egy trónörököst vár, de senki se foglalkozik azzal, hogy én mit szeretnék - fújom ki a levegőt mérgesen. - Előbb szeretném letenni a vizsgáimat, ha lehetséges és csak utána babázni. És nem áll szándékomban csak azért szülni, hogy az ifjabb trónörökös ne érezze magát annyira egyedül - forgatom meg a szemeimet. - Bírj ki még egy-két évet. Utána akkora családunk lesz, amekkorát szeretnél. Anyáddal pedig beszélek én, hogy szálljon le a témáról, mert úgy látom, eléggé egy húron pendültök - állapítom meg tényszerűen, noha ma már aligha lesz bármi is. Az egész teljesen olyan, mintha Dylan is csak azért lenne velem, mert kell és nem azért, mert annyira szeretné. Pedig olyan jól indítottunk, a fenébe is? Miért kellett ezt most elrontania?
- És mivel azt hittem, hogy ezúttal velem értesz egyet, fogtam magam és kiöntöttem az italokat - osztom meg még eme információt is a férjemmel. - Valami mást iszok és nem hiszem, hogy jót tenne, ha a két bájital egyszerre kerülne a szervezetembe.
Úgy érzem, eljött az a pillanat, amikor meg kell osztanom Dylannel az igazságot, pedig azt hittem, hogy sejti, miszerint a tanulmányaim mellett nem szeretnék még gyereket is vállalni, hiszen ez annyira alapvető! De ezek szerint ő már teljesen beleélte magát a családalapításba, miközben én szívem szerint halogatnám még bőven. Ezek szerint ma egy nagyon jó éjszakának nézünk elébe, szó se róla...

by **Dylan de Corsini** Pént. Jún. 21, 2024 10:30 am

Charlie & Dylan

Szeretem Charlie-t. Tiszta szívemből. Ezért vettem el. Nem tagadom, jelentős politikai előnyökkel is jár számomra ez a házasság az apja lévén, de szeretném, ha Charlie tudná, és érezné, hogy nem az apja miatt vettem feleségül. Akkor is megtettem volna, ha nem a védelmi miniszter, csak valami lovász mester lenne. Persze jóval nehezebb, és bonyolultabb lett volna a dolog, ha rangon alul választok, mint apám, vagy a bátyám. Már így is sok ellenségem van, azzal pedig még többet szereztem volna. Anyám sem egyezett volna bele ilyen könnyedén.
Így igyekszem minden pillanatot ki is használni, amit Charlie mellett tölthetek. Életem legcsodálatosabb napjai voltak a nászutunk napjai, a termál források melletti kastélyban. Távol az udvartól, intrikáktól, és politikai csatározásoktól. Szeretném, ha mindig olyan boldogok lehetnénk, mint azokban a napokban. De hercegi pár vagyunk kötelességekkel. Nem bujkálhatunk örökké abban a kastélyban. Akár tetszik a számunkra ez, akár nem. A kötelességeinkhez pedig egy, de lehetőleg több gyermek vállalása is hozzátartozik. Azt hittem ezt Charlie is tudja, de ha nem, akkor gyorsan rá kell jönnie. Én pedig már tényleg szeretném azt a babát. Nem kötelességből, éppen azért, hogy teljes legyen a szerelmünk, és a családunk is. Ki tudja, talán pont ez hozná meg a várt egyensúlyt is az életünkbe. Szóval talán nem is ártana követnünk Sylva és Kendrick példáját.
Pusztán az évek alatt megtanultam, hogy mikor mit kell figyelembe venni, és mikor mit figyelmen kívül hagyni. Idővel Charlie is hozzászokik ehhez. Az udvarhölgyek azért vannak mellette, hogy őt és a kényelmét szolgálják. A társasága legyenek, ha arra volna szüksége. De valóban. Ez a palota. Itt még a falaknak is füle, és szeme van. Jobb tehát a saját kijelentéseinkkel is óvatosan bánni. Ebben Charlienak tökéletesen igaza van.
- Ott dolgozik a sógorod. Ennyi előnyt igazán élvezhetsz. Szerintem igazán lehetnek megértőek, hiszen hercegnéként már más kötelezettségeid is vannak. - válaszolom talán egy kicsit túl könnyen véve a dolgot. Persze, ez Charlie számára fontos. Ezért is engedem meg számára, hogy folytassa a tanulmányait, bár már sokan ezért is bírálnak, és sok férj az ő esetében nem is engedné meg neki, hogy befejezze a Meradia képzését. Én sem örülök a választott szaknak. Valami biztonságosabb dolgot, mint mondjuk a tanári, vagy jogi pályát sokkal hasznosabbnak, és biztosabbnak vélném az esetében. De sosem tiltottam számára semmit. Akkor sem, ha nem értek egyet vele.
- Az csodás lenne. - mosolyodom el az engedmény szó hallatán. Hiszen pontosan ezért jöttem ide, és szeretem megkapni, azt amit akarok. Ritkán vagyok képes rá, hogy egész éjszakára maradjak, akármennyire is szeretnék. Sokszor késő éjszakába nyúlóan dolgoznom kell, és akkor már egészen egyszerűen túl fáradt vagyok minden máshoz. Még ha kevés szabad perceimet igyekszem is a feleségemmel tölteni. Ezen kívül bízom Charlie képességeiben. Ettől függetlenül is remekül fog teljesíteni a vizsgáján.
- Azért vagyok itt, mert minden szabad percemben szeretném boldoggá tenni a gyönyörű feleségemet. Ha pedig ez egybe esik anyám akaratával, az csak annál jobb. - könyökölök fel én is amikor Charlie elsöpri a kezemet, hogy szembe nézhessek vele. Láthatólag most jött el egy komoly beszélgetés ideje, és nem tudom, hogy tetszeni fog-e vagy sem. De valami rossz érzésem kezd támadni az egésszel kapcsolatban.
- Tudom, és egy szót sem szóltam, ahogy az ellen se, hogy feljárogatsz a titkos folyosókon a Meradiába. Sokan a helyemben azt is megtiltanák, hogy fel tedd a lábad a felszínre, és befejezd az egyetemet. Tudom, hogy ez fontos neked, ezért megengedtem, hogy továbbra is foglalkozz ezzel. De a feleségemként már más kötelezettségeid is vannak.- mondom nagyon is komolyan. Eddig szemet hunytam, mert szeretném, ha boldog lenne, komolyan. De meg kell értenie, hogy ebben a családban nem csak ő, és az akarata számít. Néha nem tehetjük azt amit akarunk. Nem csak hozzám, de a királyi családhoz, és az ezzel járó felelősséghez, a népemhez is hozzáment aznap. Ezt pedig előre megmondtam neki. Ha átlag házaspár lennénk nem számítana. De nem vagyunk azok. Mindenki minket figyel.
- Ez nem csak rajtam múlik. A királyi családban vannak fontosabb dolgok is, mint a pillanatnyi szeszélyeid. Mért baj az, ha ezúttal örömmel tenném meg, amit anyám és az udvar vár. Ha ezúttal én is szeretném, hogy teljes legyen a családunk, és boldogok lehessünk a szerelmünk beteljesedésével? - igen, talán most tényleg egy húron pendülünk anyámmal, valami véletlen folytán. Vagy csak kezdek felnőni a tőlem elvárt szerephez. De nem is azért jöttem ide, hogy veszekedjünk. Nem én akartam elrontani az estét. Nem én viselkedek meggondolatlanul.
- Hogy mit csináltál?! Hogy lehettél ennyire meggondolatlan és felelőtlen?! - túrok bele idegesen a saját hajamba miközben felülök az ágyon. Igyekszem visszafogni a hangom, és nem hangosabbnak lenni a kelleténél, de így is érződik, a feltörni készülő haragom. Ami eléggé újdonság, még számomra is.
- Azonnal szabadulj meg attól a főzettől, és senki ne tudja meg! Megértettél? Van fogalmad róla, hogy mit okozhat, ha ez kiderül? Mekkora botrány lenne? Mi történne az apáddal, és velem? - nem értem, hogy egyáltalán hogy juthatott Charlie eszébe ekkora őrültség. A házasságunk egyáltalán nem olyan biztos, mint ő hiszi. Csak addig az, amíg az anyakirályné, és az udvar is úgy akarja. Egy ilyen botrány tönkre teheti őt, az apját, és talán engem is. Vagy jobb esetben anyám csak fogja magát és keres néhány megfelelőnek látszó ágyast a feladatara. Bár engem sosem érdekeltek igazán az ilyen lányok. Charlotte-nak végre fel kell fognia, hogy ez nem róla, és arról szól, hogy ő mit szeretne. Túl sok mindent tesz kockára a buta szeszélye miatt. Igen, szeretnék apa lenni, de ez mellett is azt hittem, hogy alapvető dolog, hogy a házasságunk után a következő lépés a gyermek vállalás lesz, ahogy mindenki el is várja. Elvégre ez az Uralkodó Ház. Nem tiltottam meg Charlie-nak az egyetemet, de ha képtelen összeegyeztetni a hercegnéi kötelességeivel, még ez is megtörténhet.

by **Charlotte de Corsini** Pént. Jún. 21, 2024 1:08 pm

Dylan& Charlie

- A bátyádhoz hasonlóan én is igyekszem hétköznapi életet élni - vetem ellen. - Egyáltalán nem áll szándékomban kihasználni a házasságommal járó előnyöket. Nem lettem több attól, hogy felvettem a nevedet. Odafenn nem.
A felszín alatt hercegné vagyok, a királyi család tagja, itt mindenki akként bánik velem, de a felszíni emberek szemében semmit se változtam. Néhányan jóformán azzal sincsenek tisztában, hogy milyen státuszban is vannak pontosan a Corsini-család tagjai. Hálás vagyok Dylannek, hogy az eljegyzési partinkat odafenn is megtartottuk, de azt is tudnia kell, hogy ettől függetlenül Charlotte maradtam, ahogy a bátyja továbbra is csupán egy házvezető tanár, semmi több. Ha pedig néha nagyon terhes számomra a palotai légkör, akkor csupán fogom magam és felosonok a kastélyba, hogy normális életet élhessek, legalább egy teljes nap erejéig.
- És eleget is teszek neki, ne aggódj - mosolyodom el. - Mindig ott leszek az oldaladon a hivatalos eseményeken és nem fogsz csalódni bennem, ígérem - szorítom meg lágyan az ujjait egy röpke pillanatra. Elvégre, az én szememben egyelőre ennyi a hercegnéi kötelesség... Maszkot ölteni magamra és bájologni Dylan politikai ismerőseivel, úgymond. Ez pedig mindig is gördülékenyen ment számomra. Apám oldalán ugyanis volt alkalmam ebbe is bepillantást nyerni. Az, miszerint itt a gyerekvállalásra is gondol, még csak eszembe se ötlik. Nemrég házasodtunk össze, egyelőre neki is rengeteg a munkája és - lássuk be - nem is éppen veszélytelen az, amit csinál. Ha egy egész család állna a háta mögött ezekben a bizonytalan időkben, csak még feszültebb lenne.
Perceken belül a hálóban kötünk ki tehát, amit azonban odabenn hallok, cseppet se nyeri el a tetszésemet. Az arcom másodperceken belül gondterheltté válik és szinte el is megy a kedvem attól, amire éppen készültünk, jóllehet, Dylan ujjai pont a megfelelő helyen kalandoztak a siker érdekében. Vágyom rá, a közelségére, az érintésére, a csókjaira, de arra már kevésbé, hogy a hálómba is behozza az anyját, mintegy úgy előadva a dolgot, mintha csak emiatt lenne itt. Ez így nagyon lelombozó.
- Értem, csak ez úgy jött le, mintha a kötelességednek tennél eleget - sóhajtok egyet. - Tényleg szeretném, ha miattam jelennél meg a hálótermemben és nem azért, mert itt kell lenned. Ez így annyira elejét tudja venni a romantikának... - ismerem el kelletlenül, hiszen tényleg sikerült néhány szóval kiölnie belőlem mindenféle vágyat. Szeretem őt, szeretem, amikor velem van, de azt már sokkal kevésbé tudom tolerálni, amikor szóba kerül a rangja és az, hogy neki - ahogy nekem is - kötelességei vannak. Igen, számítottam arra, hogy a családjában ez természetes és mindenki zokszó nélkül eleget tesz a feladatának, de én jelenleg is azon vagyok, hogy egy arany középutat teremtsek magunknak.
- Rendben, akkor elejét veszem a félreértéseknek és még most tisztázom veled, hogy ez az egész úgy hangzott, mintha azt mondtad volna, hogy akár el is tilthatsz az egyetemtől - tisztázom vele az imént elhangzottakat. - Tisztában vagyok a szokásos férfi-női felállással egy házasságban, csak reménykedtem abban, hogy mi ebben úttörők leszünk. Különben is... mégis kitől tudod, hogy feljárogatok? - vonom fel a szemöldököm az újonnan jött információ hallatán. Sejtem, hogy valamelyik gárdistától, de azt hittem, sokkal ügyesebb vagyok.
- Azt hittem, a munkád mellett ráér még a családalapítás - vetem ellen. - Nekem is le kell tennem a vizsgáimat és még nem hiszem, hogy felkészültem az anyaságra. Kell egy-két év. Szükségem van rá. Ami pedig a főzeteket illeti, nem volt ostobaság és felelőtlenség. Egy szóval se jelezted felém, hogy szeretnél már egy gyereket - hozom fel némileg ingerülten. Folyamatosan dolgozik, mindig értekezik mindenféléről a koronaherceggel, mégis mire gondolhatnék? Elfoglalt ember, rám is alig jut szemernyi ideje, mégis mihez kezdene egy gyerekkel? Szeretném, ha ő is részt venne az életében.
- Szerinted miért titkoltam egészen eddig? - emelem meg a hangom indulatosan. - Tudtam, mit teszek kockára, de azt hittem, legalább te megértő leszel! Csak szeretném kitolni addig, amíg neked is megfelel az idő és én is végeztem a tanulmányaimmal. Ez egy teljes mértékben érthető indok, nem igaz? Így is folyamatosan el vagy havazva, mégis mennyi időd jutna a gyerekedre? És örülnék, ha anyád nem avatkozna bele az életünk minden pillanatába. Túl sok beleszólást engedsz meg neki, ez pedig kezd lassan az agyamra menni! - puffogok egy sort mérgesen és lassan kezdem azt kívánni, bár fel se jött volna ma Dylan.

by **Dylan de Corsini** Pént. Jún. 21, 2024 4:04 pm

Charlie & Dylan

- Már nem vagy hétköznapi lány. A feleségem vagy. És roppant különleges, minden szempontból. Teljesen mindegy, hol tartózkodsz éppen. De ahogy óhajtod. - mosolyodom el. Tudom, hogy időt kellene hagynom Charlie számára, hogy megszokja a palota szigorú szabályait, és valahogy egyensúlyt találjon a feleség, és a zabolátlan lány énje között, ami miatt annyira szeretem. Megtartottuk az eljegyzési partit odafenn is, mert Charlotte ezt szerette volna. Én pedig bármit megtennék, hogy boldognak lássam. A csillagokat is lehoznám neki az égről. Ami a bátyámat illeti, az egy teljesen más történet. És meglehet eljön majd a perc, amikor választania kell a népe, a címe, és a tanári állása közt. Jelenleg is igen vékony jégen jár. Sokan nem örülnek a visszatértének, és bár hivatalosan nincs engedélye felszólalni az államügyekben, mégis képes minden ülésen megjelenni a kötelessége szerint.
- Szerencsés vagyok. Talán meg sem érdemellek. És talán nekiláthatnánk az egyéb, sokkal kellemesebb kötelezettségeknek is. - jelenik meg egy huncut mosoly az arcomon, ahogy Charlie megérinti a kezemet. Igen, tény és való, hogy a feleségemként sok reprezentációs feladata van. De Charlie remekül boldogul ezekkel. Véleményem szerint a miniszter nagyon is jól felkészítette erre a lányát, már gyerekkorától fogva. Elvégre egy nemesi családba születni sok olyan kiváltsággal, és kötelességgel jár, amit sok közember nem érthet meg. Nem is ettől tartok jelenleg.
Természetes, hogy gondolok a gyerekvállalásra, hiszen már házas ember vagyok. Ráadásul az udvar is elvárja a mielőbbi jó híreket, ami megpecsételi, és véglegessé teszi a házasságunkat. Igen, rengeteg a munkám, de ez nem jelenti, hogy ne találnék időt a gyermekemre, és a feleségemre. Mindent megtennék érte, hogy így legyen. Bizonytalan időket élünk? Igen. Talán. Sokan szeretnének a királyi családon kívül, mintsem belül látni? Igen. Minden bizonnyal. Lehetőleg inkább holtan, mint élve. Talán ezért is lenne jó megerősíteni a pozíciómat a családon belül. Ebben pedig igen fontos mérföldkő egy örökös megszületése, bármilyen ridegen is hangzik. Nem akarom a hatalom érdekében használni, vagy azt, hogy csak ezért essen teherbe a feleségem. Szeretném, és gondoskodnék róla minden erőmmel. Szeretném, ha szerelemből foganna meg, és ennek éppen most van itt az ideje. Minden szempontból.
- Azért vagyok itt, mert szeretlek, és mert minden pillanatban amikor csak lehetséges, szeretnélek boldoggá tenni. Ez pedig valahol a kötelességem is lett, amikor kimondtam az eskü szavait azon a napon. Hiszen a férjed lettem. Szeretnem, és gondoskodnom kell rólad és a boldogságodról. De ez egy jó dolog, amit boldogan teszek, és tenni is fogok a közös életünk minden egyes napján. - ki mondta, hogy a kötelesség csak rossz dolog lehet, amit az ember nem csinál szívesen, és boldogan, önszántából is? Önszántamból vettem el Charlotte-t, és önszántamból jöttem ide ma este is. Ha nem így lenne, akkor mindegy mit mond az anyám, akkor sem rángatott volna elő a dolgozó szobámból. Legfeljebb ha azért hív meg vacsorára, hogy végre tényleg egyek, és kipihenjem magam. De már korábban sem járt sikerrel, amikor lányokat küldetett a szobámba, vagy éppen a nagy rendezvényeken próbált bemutatni a hölgy vendégeknek.
- Ha úgy látnám jónak, akkor igen, akár el is tilthatnálak az egyetemtől. Sokak szerint ezt is kellene tennem. De én igyekeztem jó, és megértő férjed lenni, aki figyelembe veszi az igényeidet, mert boldognak akartalak látni, és mert bíztam benned, hogy képes leszel egyensúlyt találni a két életed közt. Nem akarok én lenni a gonosz, zsarnok férj, aki aranykalitkában tartja a feleségét. De vannak határok Charlie. - fújom ki bosszúsan a levegőt. Úgy tűnik, a mai szeretkezésből, inkább mai parázsvita lesz, ami cseppet sincs a kedvemre. Főként, hogy mennyire másként látjuk ugyanazt a dolgot.
- Szerinted van, amit nem tudok meg a palotában? Mit gondolsz, mért pont ezt a lakosztályt választottam a számodra, amikor ide hoztalak? - utalok arra, hogy nagyon is tisztában vagyok a titkos folyosóval, amin olykor-olykor feljárogat a felszínre. Ami pedig azt illeti, nem. Nem elég ügyes, hogy kifogjon a gárdistáimon.
- Fontos a munkám, de a családom is. Ez nem lehet kifogás. Szóval, ha eddig nem lettem volna egyértelmű, szeretnék gyereket. Gyerekeket. Az egyetemet bármikor be tudod fejezni, ha úgy alakulna. - a hangomon pedig tisztán érződik, hogy igen csak kezdem átvenni Charlie ingerültségét, ami máskülönben nem jellemző rám. De ez mellett a kérdés mellett nem tudok csak úgy elsiklani.
- A főzet volt a legnagyobb ostobaság, amit a feleségemként valaha is elkövethettél! Azt hiszed a házasságunk kőbe vésett dolog, és mindig képes leszek megvédeni? Csak addig van ez így, amíg a királyi család úgy véli, hogy nem kell néhány ágyassal pótolniuk téged, akik megteszik helyetted, amit te nem akarsz. Jobb esetben. Rosszabb esetben az apád, és te is elveszíthettek mindent. Talán még én is. És ennek semmi köze anyámhoz. Legfeljebb annyi, hogy ő sem akarja, hogy így legyen, mert kedvel téged. Inkább légy hálás, hogy törődik veled. Szóval szabadulj, meg attól a főzettől, ez az utolsó szavam. - mondom mérgesen erre az egész balszerencsés szituációra. Úgy látszik már az elején sokkal egyértelműbbnek kellett volna lennem Charlie-val, de azt hittem, hogy nemesi származású hölgyként ő is tisztában van mindezzel, és nem kockáztatna egy ilyen rettentő ostobasággal.

by **Charlotte de Corsini** Szomb. Jún. 22, 2024 11:05 am

Dylan& Charlie

Sose lennék képes Dylan ellen cselekedni, de abban igaza van, hogy meg kell szoknom ezt a helyzetet. Hercegnének lenni nem egy hétköznapi feladat, ezt be kell látnom magamban. Rengeteg protokollt kell alkalmaznom, betartanom az etikettet és alkalmazkodnom az itteni udvar szabályaihoz. Még kész szerencse, hogy ebbe születtem bele és ilyen nevelést kaptam. Egy nem nemesi származású lány hamar besokallt volna, hiszen még számomra is nehéz feladat néha. Bár, mindig is szabad lélek voltam, apám - tanulva a nővérem esetéből - semmiben se korlátozott soha. Fura, hogy Dylan feleségeként más életet kell majd idővel élnem. Még ha nem is rögtön, de évek múlva minden bizonnyal.
- Én vagyok a szerencsés - nyomok egy lágy csókot az ajkaira. - Bármikor állok rendelkezésedre - somolygok, miközben a hálómba visz és az ágyra fektet. Tény, ami tény, én is mindent megadnék azért cserébe, ha még mindig a nászutankon lennénk, hiszen életem legszebb napjai voltak azok. Nem csak azért, mert távol lehettünk a palotától, hanem azért is, mert kettesben voltunk és Dylan több időt tudott szakítani rám. Nem kellett a munkával kínlódnia és minden egyes reggel az ő karjaiban ébredhettem. Ez a mozdulatsor pedig arra az időre emlékeztet. Csak felkapott és az ölében vitt, egészen a hálóig, hogy utána gátlások nélkül fedezhessük fel egymás testét.
Tisztában vagyok azzal, hogy a házasságunkat csakis egy gyerek teheti hivatalossá, ahogy azzal is, hogy Dylan akár ágyasokat is fogadhat a szent cél érdekében. Mégis, reménykedtem - mi több - bíztam benne, hogy egy kis ideig még el tudjuk napolni a témát. Eddig az anyakirályné leginkább a koronaherceg családjának gyarapításával volt elfoglalva és most, hogy Sylvia teherbe esett, úgy döntött, a mi ügyünket is kézbe veszi. Pedig Dylan nem koronaherceg, nem az ő fia fog a trónra ülni és nekem se áll szándékomban nemet mondani a családalapításra, éppen csupán szeretném egy kicsit még halogatni. Mindketten fiatalok vagyunk, az az egy-két év bőven belefér.
- Én is szeretlek - vonom közel magamhoz az arcát egy újabb csók erejéig. - És én is kimondtam aznap az eskü szavait, szóval nem szükséges mindig az én kedvemben járnod. Néha nekem kell a tiédben. És nincs olyan kapcsolat, amelyben mindkét fél mindennap boldog lenne - nevetem el magam. - Alkalmazkodnunk kell egymáshoz jóban-rosszban. Elfogadtam, hogy sok a dolgod és nem lehetsz folyamatosan mellettem. Boldog vagyok melletted. Akár az íróasztalod mellett ülsz, akár mellettem fekszel az ágyon.
És tényleg így érzem. Dylan herceg, rengeteg a hivatalos feladata, sok időt tölt a dolgozószobájában, többet mint velem, de ezt megtanultam elfogadni. A lényeg az, hogy amikor arra a nőre gondol, akit szeret, én legyek az. Engem keressen fel a hálókörletemben és ne valami ágyast, mert kiábrándult belőlem. Amíg működik a kapcsolatunk, nem vagyok kétségbeesve. És jelen pillanatban meg van a szükséges kémia köztünk. Szinte már az első pillanattól kezdve, hogy megláttam őt. A beszélgetésünk fonala azonban nem arra halad, amerre eleinte terveztük, szóval finoman szólva is elmegy a kedvem az egésztől és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.
- Ezt ugye most te se mondod komolyan? - döbbenek le egy pillanatra. - Tudtommal, egy rendezvényt se hagytam ki, amelyen hercegnéként meg kellett jelennem és nem okoztam csalódást sem. Minden kötelességemnek eleget tettem, szóval nem tilthatsz el az egyetemtől - csóválom meg határozottan a fejem, hiszen konkrétan kitolásnak érezném, ha valóban megtenné. - Más férj örülne, ha a felesége egy tanult asszony lenne és megbecsülné, de te valamiért nem nagyon vagy oda azért, hogy letegyem a vizsgáimat. Egy gyerek ráér később is, Dylan. Minek rohanni vele?
Persze, a királyi családban fontos egy utód, de én és Dylan nem vagyunk a trónöröklési sorban, szóval nem értem, miért annyira sürgős ez. Egy-két év és vége a tanulmányaimnak, utána azonnal le is teszem a főzetet és jöhet a kicsi is. De addig szeretném, ha ez a téma végleg jegelve lenne.
- Vagyis úgy gondoltad, az a legjobb, ha szemmel tartasz - fújom fel magam a következő szavai hallatán. - Én pedig szeretném egy kicsit még halogatni - vetem ellen. - És csakis akkor leszek hajlandó gyereket szülni, ha te is lemondasz a munkádról. Nos? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, hiszen ha Dylan választás elé állít engem, akkor nekem is jogom van ugyanezt tenni az ő esetében. És ha nekem le kell mondanom valami fontosról, én is kérhetek tőle bármit, nem igaz? Miért csak a nő hozzon áldozatot?
- Egy szóval se mondtam, hogy nem akarom! - csattanok fel mérgesen. - Csak később. Különben is, nem hiszem, hogy te belemennél abba, hogy ágyasokkal bújj ágyba a siker érdekében - ingatom meg a fejem kételkedve. Dylan szeret engem, ebben biztos vagyok. - Szerintem te olyasvalaki vagy, akinek fontosak az érzelmek. És ha nem teszem? - szólalok meg csendesen. - Csak egy kis türelmet kérek, semmi többet. Amint letettem a vizsgáimat, jöhet a gyerek, de addig nem szeretnék családot alapítani. Ezt talán közölhetnéd anyáddal is. Minden bizonnyal megértené.
Hiába anyakirályné, ő is emberből és legfőképp nőből van. Nyilván megérti az álláspontomat. Rá is nehezedhettek ehhez hasonló elvárások annak idején és igen, talán ő is szerette volna halogatni még egy kis ideig.

by **Dylan de Corsini** Vas. Jún. 23, 2024 2:17 pm

Charlie & Dylan

Én sem lennék soha képes Charlie ellen tenni semmit. Szeretem. Őszintén meg akarom védeni, és boldoggá tenni. De hercegként vannak kötelezettségeim, és neki is. Ezt meg kell értenie. Ez itt a királyi udvar. Néha kegyetlen hely, ahol semmit sem kaphatsz meg ingyen, és semmi sincs kőbe vésve. Charlinak a protokoll és illemszabályok, a megkötöttségek megszokása nem lehet egyszerű. Ezért sem szóltam bele, hogy folytatja az egyetemet, és néha feljárogat a felszínre azon a bizonyos folyosón. Ha pedig neki ilyen nehéz el sem tudom képzelni, hogy Lorennek mennyire lehet az. Gondolom a bátyám igyekszik segíteni neki, de akkor is. Bár ők legalább egy saját házban élnek a felszínen. Elég közel, mégis elég távol. Lorennek csak a kötelező eseményeken kell megjelennie, de Charliera folyamatos figyelem hárul. Így talán nem leszek évei, hogy alkalmazkodjon. Bármennyire is sajnálom őt ezért.
- Legszívesebben minden napom, minden egyes percét veled tölteném. Te vagy az egyetlen, aki ilyen hatással van rám. - mosolygok, hiszen azt hiszem Charlie-nak teljesen sikerült elbűvölnie, és napról napra jobban szeretem. Alig várom, hogy végére érjek egy hivatalos jelentésnek, és végre meglátogathassam. Pedig korábban szerettem jelentéseket írni, és véleményezni. Bár mindig olyan gondtalanul élhetnénk egymás mellett, mint a nászutunk alatt. De boldog vagyok azért is, hogy minden esete meglátogathatom, néha csak futó percekre akkor is. Viszont, hogy ez így maradjon, a házasságunkat hivatalossá kell tenni. Ehhez pedig kell az a gyermek. Igen, fogadhatok ágyasokat is. De nem érdekelnek, és nem akarok erre gondolni. Viszont ez még mindig a palota. Ma lehet, hogy nem én vagyok a koronaherceg, de meglehet holnapra már enyém a "dauphin" cím. Akkor pedig a fiamból akár még uralkodó is lehetne. Félre értés ne essék, nem vágyom ilyesmire. A hatalomvágy sosem részegített meg ennyire. Az uralkodó sorsa nehéz, és magányos út, nem kívánom sem magamnak, sem a fiamnak. Azt pedig elvenni, ami fivéremé pláne nem kívánom. De az élet nem kívánság műsor. Errefelé nem.
- Ennek igazán örülök, én is boldog vagyok melletted. Azt akarom, hogy ez mindig így is maradjon. Szeretek az íróasztalomnál ülni, de melletted feküdni még jobban. - mosolyodom el, ahogy az ujjaim lassan kalandozni kezdenek a feleségem testén. Nem is kérdés, hogy ki az a nő akire gondolok, ha arról van szó, akinek a szívemet, és az életemet adtam. Nem tudom elképzelni azt a helyzetet, hogy ne őt keressem fel, amikor csak alkalmam nyílik rá. Talán a kémia miatt is. De nem vagyok képes arra gondolni, hogy idővel ez megváltozhat. Biztosan nem fog. Azonban, ahogy neki, úgy nekem sincs az ínyemre a beszélgetésünk fonala.
- Nagyon is komolyan mondom Charlotte. Minden rendezvényen tökéletesen szerepeltél, és boldog vagyok, mert ilyen könnyen sikerült beilleszkedned a család a nő tagjai közé. De nem ez az egyetlen kötelezettséged. A gyermekvállalás éppen annyira fontos, mint ezek a rendezvények, hogy senki se kérdőjelezhessen meg. Se téged, se engem. - igaza van. Amikor kellett megjelent, és tökéletes volt. Ezt elismerem. De ez nem minden. - Örülök, hogy tanulni és fejlődni akarsz. Bár jobban örülnék, ha valami hasznosat tanulnál, például jogot, vagy diplomáciát, valami veszélyes helyett. Azonban a véleményem ellenére sosem tiltottam meg, és nem is teszem most sem, hogy folytasd azt, amit ennyire szeretnél. De csak akkor, ha kész vagy megtenni itthon a feleségemként is amit kell. Az elméleti vizsgáidra várandósan is fel tudsz készülni. A gyakorlati vizsgáidat is leteheted miután megszületett a baba, ha úgy alakul. Csak egyet kérek, hogy ne zárkózz el a lehetőség elől. - nem, nem akarok kitolni Charlie-val. Nem tiltom meg a tanulmányai befejezését. Bár sok férfi rokonom, és tanácsosom szerint ez elég nagy hiba. Ami pedig azt illeti, a királyi család minden tagja benne van az öröklési sorban. Remélem gyakorlatban sosem történik semmi, ami miatt előrébb kerülnék, én vagy a fiam ebben, de valóság az, hogy még megtörténhet. Nem az első eset lenne a világ történelemben.
- Úgy gondolom, a legjobb, ha mindent és mindenkit szemmel tartok a palotában, és azon kívül. Nevezz paranoiásnak, de nem szeretnék az apám sorsára jutni. A gyerekeimnek sem kívánnék ilyen gyerekkort. Jobb elejét venni az efféle történéseknek. - talán Charlie-nak nem tetszik, hogy figyelek rá, de meg kell védenem. Ez is a kötelességem. Aggódom a biztonsága miatt. Ha bármi történne vele, akkor aligha lennék képes az apósom szemébe nézni. Akár tetszik ez a drága kis feleségemnek, akár nem.
- Nem hanyagolhatom el a kötelességeimet. Azonban, ha a kicsi megszületik, talán rá tudom venni anyámat, hogy adja nekünk azt szép kis kastélyt a parton a birtokkal. Ott lehet közös hálónk, te be tudod fejezni az egyetemet, én is könnyen lejárhatok dolgozni, viszont a kastélyban is lehet egy dolgozószobám, így egyikünk mindig a kicsi mellett lehet, és én sokkal többet mindkettőtökkel. Legalábbis ebben reménykedem. - osztom meg a feleségemmel a terveimet. Talán így egy kicsit képesek leszünk közelíteni egymás álláspontjához. Ostobaság ez a főzet dolog, és nem engedek a döntésemből. Charlotte-nak azonnal fel kell hagynia vele, és pont.
- Sajnálom, de a királyi családban gyakran nem akkor, és úgy történnek a dolgok, ahogy azt te vagy én szeretnénk. Nem körülötted és a szeszélyeid körül forog az egész Szirén Állam. Ezt el kell fogadnod. - fújok egyet mérgesen én is a felcsattanására.
- Nem akarom megtenni, ez igaz. De ez nem jelenti, hogy nem fog megtörténni, ha rákényszerítesz, és nem hagysz más választást. Márpedig ha nem teszed, amit mondtam, akkor nem hagysz választást számomra. - szeretem Charliet. Nem akarok ágyasokat. Ezek tények. De talán, ha megpedzegetem a lehetőséget, a blöff is elég, hogy Charlotte észhez térjen. Jelenleg a fejjel rohan falnak, és ezt nem engedhetem tovább.
- Szinte bármit megtennék a kedvedért, de sajnálom, ezúttal nem. Nem lehetek türelmes. Szabadulj meg a főzettől, méghozzá azonnal! Ha pedig meg is teszed, ez nem garancia semmire. Lehet így sem azonnal sikerül majd teherbe esned, és évekig kell próbálkoznunk. Sok párnál megesik az ilyesmi. Anyámnak meg legalább őszintén szeretném azt mondani, hogy próbálkozunk. Nem vagyok képes hazudni neki. - igyekszem megértő, és türelmes lenni a feleségemmel. Tényleg. Ezúttal viszont nem engedhetek a buta szeszélyeinek. És ha a főzet végleg kárt tesz benne, és akkor sem lehet majd gyereke, amikor szeretne? Nem ilyen kockázatokat nem vállalhatok. Az iskola ráér, ha nem lesz más kötelezettsége is. Az pedig hogy anyám mennyire megértő... nos a témától függ. Nagyon szeretné azt az unokát...

by **Charlotte de Corsini** Hétf. Jún. 24, 2024 7:13 pm

Dylan& Charlie

Valahogy sejtettem az oltár felé vezető úton, hogy ez a frigy nem csak kettőnk között köttetik majd... Mégis, bíztam abban, hogy Dylan rangja miatt nem fog rám annyi tekintet szegeződni, mint Sylviára, aki a koronaherceg felesége lett és igaz ugyan, hogy kevesebb a kötelezettségem, de mégis a szabadságom látta ennek a kárát, amelyet addig élvezhettem, amíg bele nem botlottam Dylan de Corsini hercegbe. Félreértés ne essék, nem bánom azt, hogy megismerkedtünk, ahogy azt sem, hogy hozzámentem, éppen csak hiányoznak a számomra fontos dolgok, amelyeket a királyi családba beházasodva immár nem tehetek meg. Nem járkálhatok fel csak úgy a felszínre, nem lehetek bentlakásos a kastélyban, hiszen immár férjem van, akinek bármikor a rendelkezésére kell állnom és ezt nem tagadhatom meg napi szinten. Immár a palota az otthonom, alkalmazkodnom kell az itteni szigorú szabályokhoz, noha némi egérút még így is rendelkezésemre áll a titkos folyosó révén. Amely annyira nem is titkos, tegyük hozzá...
Szerelmes vagyok? Igen és azt hiszem, ez látszik is az arcomon, amikor reggelenként felkelek. Szinte folyamatosan mosolygok, hiszen tudom, hogy Dylant aznap is látni fogom. Még ha csak egy röpke percre is, de legalább vethetek egy pillantást az arcára és megbizonyosodhatok afelől, hogy igen, itt van, semmi baja sincs és a mai nap talán egy olyan nap lesz végre, amikor egymás karjaiban alhatunk el. Ha pedig ő nem jön hozzám, hát megteszem én... A dolgozószobájában ugyan nem eshetünk egymásnak, de számomra már az is bőven elég, ha fél órát be tud iktatni egy kis beszélgetésre. Ha pedig nem, hát abban az esetben se dől össze a világ, nem érzem magam kellemetlenül, hiszen Dylan nem a levegőbe beszél. Ha azt állítja, hogy dolga van, akkor azt feltétel nélkül elhiszem neki és türelmesen várok, akár napokat is. Bár, ez eddig szerencsére még nem fordult elő, noha csupán idő kérdése. Majdhogynem biztosra veszem ugyanis, hogy vannak ügyek, amelyeknek a megvitatása vagy tanács elé való terjesztése nem csupán órákat vesz el a férjem életéből.
- Remélem, dolgozol már azon, hogy közös hálónk lehessen - búgom lágyan, miközben ujjaival majdhogynem kellemesen forró érzetet kelt minden egyes porcikámban. - Nem is értem, miért kell számunkra külön háló - teszem még hozzá, habár cseppet se szemrehányóan, sokkal inkább tényszerűen. A palotában természetesen tartja magát ez a régi hagyomány és nagyjából sikerült is megfejtenem az okát: a nő gyermeket szül és gyermeket nevel, igaz ugyan, hogy dajkák segítenek ebben számára, de akkor is mellette lesz a kicsi, az ő hálótermében, ez pedig némileg hátrányosan érintheti az aktuális nő párját, vagyis egy herceget. Dylan rengeteget dolgozik, egy gyermek minden bizonnyal kifárasztaná, hiszen még vele is foglalkozni a rengeteg papírmunka után nem lehet egy leányálom. Külön háló mellett azonban akkor keresheti fel a családját, amikor szeretné és még ki is pihenheti magát, én azonban még mindig a hagyományos családmodellben hiszek... A család legyen együtt. Nem kívánom, hogy Dylan mellettem dőljön ki, nyilván lehetősége nyílik a pihenésre, de ha gyerekeink lesznek, nem fogom csak úgy elengedni, hogy ismét a munkába temetkezhessen.
- Fiatalok vagyunk még, nem értem, hova ez a rohanás - szakad ki egy sóhaj belőlem, amint témánál találjuk magunkat és kezdem észrevenni, hogy a mai este nem sok jóval kecsegtet számunkra. - Az udvar jelenleg a koronaherceg születését várja, miért nem érhetünk rá? - teszem fel a "költői" kérdést, hiszen erre talán még maga Dylan se képes logikus magyarázatot adni. - A bestiák szelídítése igenis hasznos - villan a tekintetem a férjem irányába, amint a tanulmányaimra terelődik a szó. - És ne feledd: amikor beiratkoztam az egyetemre és szakmát választottam, még nem tudtam, hogy hercegné leszek. Apám pedig nem szólt bele a döntésembe. Sokkal inkább támogatott - fújok egyet bosszankodva, hiszen az, hogy Dylan nem teszi, eléggé zavar. Ő ebben nőtt fel, ebbe született, de én? Amint leteszem a vizsgáimat és végzek az iskolában, teljes mértékben Charlotte de Corsini hercegné leszek, ez pedig olyasvalami, amire nem igazán állok még készen. Szeretnék tehát ebbe az egy szalmaszálba csimpaszkodni, amíg lehetséges.
- Vagyis essek teherbe és szüljek egy örököst, lehetőleg fiút - darálom automatikusan. Komolyan ez várna rám? Szeretnék gyereket a későbbiek folyamán, de az, hogy ez ennyire kötelező, eléggé kedvemet veszi a dologtól. - Elzárkózni? - nevetek fel Dylan kérése hallatán. - Mintha lenne más lehetőségem - csóválom meg a fejem és ülök fel az ágyban. - Majdhogynem előírás, hogy ezt kell tennem. Kőbe van vésve.
A hangomból némi dac és sértettség érződik ki, de mégis mit tehetnék? Mondjak nemet? Nem áll szándékomban se Dylant, se apámat bajba keverni, szóval megteszem, ha nagyon muszáj, de nem vagyok hajlandó még mosolyogni is mellé. Legyen, ha a férjem ezt szeretné és nem látja be, hogy egy-két év még bőven belefér(ne). De a véleményemet igenis megosztom vele, akár pozitív, akár nem.
- Tedd azt, bár nem hiszem, hogy bármi bajom eshetne. Sylvia nagyobb veszélyben van, mint én - jegyzem meg halkan, de annál komolyabban. Igen, elvégre ő a leendő király felesége és jelenleg is terhes a következő trónörökössel, szóval csábító célpont azok számára, akik mindenáron ártani szeretnének a birodalomnak.
- Ez mind szép és jó, de mi van abban az esetben, ha nem jön össze a terved? - vonom fel a szemöldököm. - A koronaherceg szeret maga mellett tudni téged, én pedig - még ha eddig nem is mondtam - nem állok készen az anyaságra. Tudom, hogy idővel családot kell alapítanunk, de még nem vágyom rá eléggé. Nem leszek jó anya - osztom meg a saját magamról alkotott véleményemet Dylannel. Nem vagyok elájulva a gyerekektől, nem gügyögöm körbe őket, amikor meglátok egyet és nem is különösebben vágyom a társaságukra. Hercegnéként természetesen ez is egy feladat számomra, amelynek álltam elébe, de az, hogy ennyire hirtelen ugorjak fejest ebbe a szerepbe, még a legmerészebb rémálmaimat is felülmúlja.
- Mivel a legtöbb kislány hercegnő szeretne lenni, amikor felnő, talán ezt a mondatot nem ártana belevésni a mesekönyvek első lapjába - jegyzem meg, mintegy mellékesen. Én kilógtam a sorból, sose vágytam erre a szerepre, de ha így is lett volna, hát mára minden bizonnyal elment volna tőle a kedvem.
- Értsem ezt úgy, hogy meg vagyok fenyegetve? - emelem rá a tekintetemet és egyszerre kételkedem a szavaiban meg nem is. Dylan nem csalna meg, nem fogadna ágyasokat maga mellé, de tény, ami tény, hogy vannak felé elvárások, amelyek rákényszeríthetik erre a lépésre. Sok nő ezer örömmel bújna ágyba vele és szülne egy kis herceget számára, amíg én a lehetőségeimen tépelődöm.
- És ha egyébként is meddő lennék? Akkor mit tennél? - szegezem neki a kérdést. - Elfordulnál tőlem? Visszaesne az értékem a szemedben? Még soha életemben nem szültem és igen, van esély arra, hogy nem lehet gyermekem. Benne van a pakliban. Abban az esetben jöhetnek az ágyasok, igaz? - szegem fel a fejem dacosan és nézek a szemébe. Eddig nem mutattam, de igenis fáj a tudat, miszerint erre vetemedne. - Rendben, leteszem a főzeteket, de nem fogok jó képet vágni ahhoz, amit tennem kell. Ehhez igenis jogom van.
És magamban még néma fogadalmat teszek arra vonatkozóan is, hogy mostantól csakis a kötelesség miatt bújok ágyba Dylannel és amint sikerült fiút szülnöm számára, tudomására is hozom a döntésemet. Ha ő ágyasokkal fenyeget, akkor szerintem ennyi jár számomra.

by **Dylan de Corsini** Kedd Jún. 25, 2024 4:02 pm

Charlie & Dylan

Bár minden ilyen egyszerű lenne. Talán ha csak távoli rokonságban állnék a Királyi Házzal, és "csak" nagyúri rangom lenne, mint Charlie apjának, és nem hercegi, akkor talán. Élhetnénk csendesen egy vidéki birtokon, közös hálóval, Charlie befejezhetné az egyetemet, és akkor vállalnánk gyereket, amikor mindketten kényelmesnek érezzük. Azonban sajnos ez nincs így. Herceg vagyok, akinek a szolgálataira az udvar folyamatosan igényt tart. Nem költözhetem túl messze. Nem is tehetem folyton, amit szeretnék. Voltaképp én sem vagyok szabadabb ember, mint Charlie, bár szeretnék az lenni. De rangom, és a helyzetem megköti a kezem, bármennyire is vágynék a bátyám szabadelvű életére. Nem akartam eddig feleséget, mert senkit sem akartam rákényszeríteni erre aranykalitka életre. Mégis, amikor megismertem Charlotte-t akkor tudtam, hogy nem élhetek tovább nélküle. Hálás vagyok, amiért végül igent mondott nekem, és itt van, hogy a támaszom legyen. És bármit megtennék, hogy én az ő támasza legyek, mert tudom nem lehet könnyű számára az alkalmazkodás ehhez az élethez.
A folyosó elég titkos ahhoz, hogy elrejthessem Charlie mozgását, amit az ellenségeim minden bizonnyal szívesen felhasználnának ellenem, és Charlotte apja ellen is. A védelmi miniszter szeret a maga szabályai szerint játszani, és többnyire ahhoz az oldalhoz húzni, aminek az álláspontját helyesebbnek véli, és nem jövedelmezőbbnek. Ez nem mindenki számára kedvelt tulajdonsága, bár én mélyen tisztelem érte. Akkor is, ha néha éppen velem nem ért egyet.
Szeretem a feleségem, és nincs nap, amikor ne akarnám látni. Tudni, hogy jól van, és amennyire lehet boldog mellettem. Szeretném boldoggá tenni. Mindkettőnk érdekében. Tehát minden együtt töltött röpke pillanatért hálás vagyok. Akár én mehetek hozzá, akár ő jön hozzám.
- Már van egy tervem. Tetszeni fog neked. Ami pedig azt illeti, ez a palota. Itt nehezen változnak a régi szokások. Sajnálom. - súgom lágyan, mosolyogva a feleségem fülébe. Szeretném rávenni anyámat, hogy adja nekünk az egyik szép kis kastélyt a tóparton. Ott kényelmes életet élhetnénk Charlotte-tal és a gyerekeinkkel. Még akkor is, ha minden nap tiszteletemet kell tennem az udvarnál hivatalos okokból, és időnként meglátogatni anyámat. Sajnos ami a szokások értelmét illeti, én sem tudok jobb magyarázattal szolgálni, mint amit Charlie magától is gyanít. Talán így kényelmesebbnek tűntek azelőtt a dolgok. Én viszont emlékszem az apámra. Arra, hogy bármilyen fáradt is volt, minden este a karjába vett engem és a bátyámat. Úgy mesélt nekünk. Meghallgatta a gyerekes buta csacsogásunkat. És mosolygott. Én inkább akarok ilyen apa lenni, mint valami hűvös és kimért alak, aki csak magán tanítókat küld a gyerekei szobájába, saját maga helyett. El is határoztam, hogy amint Charlie várandós lesz, neki állok írni egy ABC-s olvasókönyvet, amiből én magam taníthatom meg írni és olvasni a gyermekeimet. Talán a fiamnak készítek majd egy gyerek íjat, amivel megtaníthatom íjászkodni.
- Fiatalok akkor lennénk, ha 16-17 évesen adtak volna össze, és máris gyereket vártak volna. Megesett már korábban is a családban. De minekutána érett felnőttként, saját akaratunkból házasodtunk, ez teljesen természetes következő lépés az esküvő után. Ezen kívül elvárt dolog a vérvonal folytatása. - sóhajtok egy aprót. Úgy érzem, hogy most valamiért nagyon nem sikerül közös álláspontra jutnom Charlie-val, ami elég zavaró. Még sosem veszekedtünk igazán semmin. Legalábbis nem ennyire távol eső nézőpontból.
- Azért mert talán a koronahercegné lánynak ad életet. Vagy talán csak lányai lesznek. Vagy ha nem, akkor történhet valami a fiával, mielőtt még felnőne. Bár ne így lenne. Már így is túl sok tragédiát látott ez a család. Szívből kívánom, hogy egészséges fiúk legyen, aki egészségben nő fel, és jó sokáig uralkodhat. De nekünk felkészültnek kell lennünk arra is, ha nem így történik. Arra, hogy talán a mi fiúnknak kell átvennie a helyét. Ezért elengedhetetlen, hogy mindig legyen legalább két gyermek herceg a családban. - elhiszem, hogy Charlie még halogatná ezt a dolgot, de a családnak szüksége van arra a gyermekre, akár belátja ezt, akár nem. Bár azt nem tudom, hogy mennyire sikerült számára is "logikus" magyarázattal szolgálnom erre.
- Nem mondtam, hogy nem az. Egy közember esetében igazad van, lehet hasznos munka. De te nem vagy egyszerű rang nélküli közember. Sosem voltál. Számodra valami biztonságosabb, sokkal célravezetőbb lehetne. - lehet, hogy Charlotte nem érzi veszélyesnek, amit csinál, de én igenis féltem a testi épségét. Nem akarom, hogy vadállatok közt rohangáljon, kockáztatva az életét. Semmi szüksége rá. Ő már hercegné, biztos élettel, és anyagi háttérrel. Ráadásul már amikor beiratkozott az egyetemre, akkor sem egyszerű közember volt. Egy nemes ember lánya. Függetlenül attól, hogy kinek a jegyese.
- De azt tudtad, hogy az apád egy főméltósági házasságnál nem fogja alább adni. Ráadásul szerintem épp eléggé támogatlak ebben, habár cseppet sem tetszik, és nem értek egyet. Naponta legalább fél tucatszor kapom meg, hogy meg kellene tiltanom számodra az egyetemet, már más kötelezettségeid vannak. Én mégsem teszem meg, csak elhárítom azzal, hogy ez kettőnk dolga. - sajnálom, de ő már a feleségem. Már most Charlotte de Corsini hercegné. Akár készen áll rá, akár nem. Ehhez kell most felnőnie, és alkalmazkodnia. Nem mondtam, hogy mellette nem teheti, amit szeretne. Nem fejezheti be az egyetemet, de szeretném, ha úgy tenné, hogy annak ne a házasságunk, vagy a családom lássa kárát.
- Sajnálom, ha úgy érzed, olyasmire kényszerítelek, amire nem állsz készen. De nagyon jól tudtad, amikor hozzám jöttél feleségül, hogy ez így lesz. Szóval igen, szeretném, ha megpróbálnál legalább egy kicsit nem elutasító lenni a kérdésben. Mi rossz van abban, hogy gyermeket szeretnék? Tőled. Amitől csak még erősebb, boldogabb, és teljesebb lenne a házas életünk.- érzem én a sértett női dac fellegeit tőle, éppen csak fogalmam sincs mit kezdjek vele, így ahogy ő felül, úgy én is lassan felállok, és sétálni kezdek az ágya előtt. Többnyire akkor teszem ezt, ha ideges vagyok. Bár fogalmam sincs, hogy ezt Charlie mennyire sikeresen figyelte már meg.
- Meglehet. De sok politikai ellenségem van. Jobb óvatosnak lenni. - Sylvia lenne nagyobb veszélyben? Ez biztos? Ő a koronaherceg felesége. Szinte sérthetetlen. Árulásnak minősül akár csak egy sértő szót is szólni ellene. A helyzete sokkal stabilabb, mint az enyém, vagy Charlotte-é. Sokan szeretnének eltávolítani a kormányzatból. Ennek pedig lehet az eszköze egy feleségem elleni merénylet is. Láttunk már ilyet korábban.
- Össze fog jönni a tervem. Bízz bennem, és segíts egy kicsit. Igaz, a koronaherceg szereti, ha elérhető távolságban vagyok. Ezért nem is megyünk túl messzire. Így, ha tudja, hogy bármikor értem küldethet, és fél órán belül állok rendelkezésére, akkor neki sem lehet kifogása. - mondom magabiztosan a tervre. Nem akarok a palotában maradni, és itt élni. Elég, ha a kötelező munkaidőmet itt töltöm ki. Anyámat persze gyakran meglátogatom majd így is, de szerintem kivitelezhető az egyensúly. Csak jól meg kell tervezni mindent.
- Charlotte. Te szenvedélyes, és csodálatos nő vagy. Éppen ezért tudom, hogy remek anya leszel. Olyan, akire minden gyerek vágyna. Egyébként lehet erre bárki is eléggé felkészült? Én kétlem. Egy részem nagyon szeretne már apa lenni. A másik részem pedig fél attól, hogy talán majd nem csinálom elég jól. De nem állhat az előbbi útjába, az utóbbi, mert akkor egész életünket azzal a gyötrelemmel kell majd leélnünk, hogy mi lett volna ha másképp döntünk. A félelem nem irányíthatja az életünket. - osztom meg vele a saját érzelmeimet, hátha ettől ő is megnyugszik kicsit, hogy nem ő az egyetlen akinek kétségei vannak. Éppen csak én nem engedem meg magamnak a luxust, hogy a kétségeim elbizonytalanítsanak a szándékaimat illetően. Akkor aligha lennék alkalmas a pozíciómra.
- Az élet viszont nem egy mesekönyv, és a legtöbb lányból nem lesz hercegnő. - jegyzem meg. Bár lehet ezzel éppen csak olajat öntök a tűzre. Ki tudja azt egy dacos, haragos nőnél, akinél a józan logika mit sem számít, mert csak a pillanatnyi érzéseire, és hangulataira támaszkodik. Most pedig ez erősen kezdi megülni a szobát.
- Értsd úgy, hogy egyszerű tényeket közlök, és a te kezedben van a választás joga. Te döntöd el, hogy milyen házasságot szeretnél. Olyat, amiben szeretjük, és tiszteljük egymást, és csak egymásért létezünk, mindent őszintén megbeszélve, vagy egy olyat, amiben olyasmire kényszerítesz, amit sosem akartam, olyanokkal, akik semmit sem jelentenek, és ami mindkettőnknek fája. - fenyegetésnek szánom-e? Nem igazán. Inkább csak egy blöffnek, ami talán észhez téríti, és meggyőzi. Nem hallgathat a félelmeire, és aggályaira. Akkor sosem fog gyermekünk születni. Sem most, sem két év múlva, sem soha. Valamit vagy megteszünk, vagy nem. Ez is ilyen.
- Sosem fordulnék el tőled. Ha nem menne könnyen, vagy sehogy, akkor is vannak módszerek, klinikák, amik erre specializálódtak. Ha pedig semmi sem segít, végső esetben talán örökbe fogadhatnánk egy távolabbi rokonom fiát is. Ahogy anyám engem. Ebbe viszont csak akkor fog belemenni a család, ha látják, hogy már mindent megpróbáltunk, és minden lapot kijátszottunk. - osztom meg vele a valódi szándékaimat. Ami talán némileg ellent mond annak, amit korábban az ágyasokról mondtam, de nem kizárt, hogy anyám még néhány ágyast is kerítene nekem, a dolog érdekében, hogy Charlotte az ágyasom gyermekét fogadhassa örökbe. Akkor legalább félig az én vérem lenne. De ezen kár is most agyalni. Fiatalok vagyunk, és ha próbálkozunk, akkor nagy az esélye a saját gyermeknek is. Ami hiszek benne, hogy mindkettőnket képes lenne határtalanul boldoggá tenni, és a házas életünknek is jót tenne.
- Köszönöm. - bólintok rá az utolsó mondatra, bár a hangomon érződik, hogy jelenleg nagyon messze állok a boldogságtól. Sokkal inkább vagyok feszült az egész téma, és veszekedés miatt. Noha kétlem, hogy Charlotte kötelességből bújna ágyba velem. Én sem ezért teszem, hanem mert szeretem, vita ide vagy oda. Remélhetőleg majd megnyugszik, és akkor jobban szeretjük majd egymást, mint előtte valaha. A szó minden értelmében.

by **Charlotte de Corsini** Szer. Jún. 26, 2024 2:19 pm

Dylan& Charlie

Én csupán némi szabadságot kívánok, semmi mást, hiszen eszem ágában sincs Dylant arra kötelezni, hogy fordítson hátat az eddigi életének és címének. Én se kérném tőle és nyilván a királyi család tagjai se egyeznének bele ebbe. Vidéki birtok? Szeretem a pezsgést, a városi létet, de úgy érzem, akárhova elmennék, csak ne kelljen az udvarban lennem. Az itteni intrikák eléggé kedvemet képesek szegni és igen, tisztában voltam azzal, mit vállalok, amikor igent mondtam Dylan számára, de azt hiszem, túl nagy fába vágtam a fejszémet ezúttal. Komolyan abban reménykedtem, hogy Dylan képes lesz némi szabadságot kiharcolni nekünk, de ezúttal nem járt sikerrel. Mi több, talán nem is szeretne. Inkább fejet hajt az elvárásoknak, ami érthető, mivel ebben nőtt fel, ez veszi körül őt évtizedek óta, számára ez a természetes. Még soha életében nem nyílt alkalma megtapasztalni, milyen az, amikor az ember azt tesz, amit akar és amikor akarja.
- És beavatnál engem is vagy meglepetésnek szánod? - húzódik mosolyra az én ajkam is a férjem szavai hallatán és hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem tett kíváncsivá. - De tudod mit? Bízom benned - fonom össze az ujjainkat és ezúttal úgy döntök, nem firtatom. Dylan tudja, mi a legjobb kettőnk számára és esélyesen ki szeretne harcolni egy közös hálót. Nagy falat, de nem lehetetlen. Főleg számára nem, aki már-már az anyakirályné fiának számít. Más nem boldogulna vele, de Dylan nem olyan, mint a többiek. Képes arra, hogy fegyverként használja a szavakat és ezáltal elérje azt, amit szeretne, akármiről is legyen szó. Pont ezért is vagyok biztos abban, hogy - akármin is dolgozik éppen - sikerre viszi.
- Sokan évekig várnak az esküvő után a gyerekkel, néhányan pedig nem is vállalnak - vetem ellen, habár tisztában vagyok azzal, hogy ez ebben a családban nem opció. Éppen csak idő kell számomra, hogy valamilyen szinten felnőjek a feladathoz. Jelen pillanatban tényleg nem sok késztetést érzek a gyerekhez, ez pedig egy életre szóló döntés. Na és a tanulmányaim? Igaza van Dylannek, a bestiák szelídítése nem éppen életbiztosítás és várandósan szóba se jöhet, hogy részt vegyek a gyakorlati oktatáson, akármennyire is szeretném. Nincs az a pénz, amiért cserébe erre engedélyt kapnék akár a férjemtől, akár a tanáraimtól.
- Volt látónál és az azt jósolta, hogy fiút szül majd - szólalok meg csendesen, habár nem hiszem, hogy ezzel Dylant bármilyen szinten is meg tudom győzni. A látók a mi népünk körében hatalmas tiszteletnek örvendenek, szinte minden asszony felkeresi őket, ha gyermekáldásra kerül a sor. - Egy elég elismertnél, ráadásul - teszem még hozzá. - Mindenki a koronaherceget védelmezi, amint megszületik, a palota rá fog fókuszálni, semmi baja se eshet - csóválom meg a fejem ellenkezve. A betegség lehetősége pedig annyira csekély... Nem állítom, hogy nem lehet beteg és halhat bele, de nekünk, sziréneknek igen nagy a tudásunk a gyógyítás terén. Voltaképp, kiemelkedő. Ezt pedig nem is élvezheti ám akárki, a felszíni embereknek felvinni kifejezetten tiltott dolog. A végén még fegyverként használnák ellenünk. Legalábbis, a népem többsége ebben hisz.
- Minden álmom az volt, hogy azokkal a lényekkel foglalkozhassak. Nem a pénz hajtott, amikor emellett tettem le a voksom. Nem várhatod el tőlem, hogy csak azért, mert immár hercegné vagyok, magam mögött hagyjam...
Elhiszem, hogy félt és valahol jól is esik a tudat, de közben valamilyen szinten akkor is kétségbe ejt, hogy immár ilyesmit is kérhet tőlem. A bestiák szelídítése vagy éppen gyógyítása, de már maga a megfigyelése sem könnyű feladat, hiszen bármi történhet, hiába érezzük magunkat elég felkészültnek a szakmánkhoz. Tény és való, hogy egyre kevesebb a baleset, hála a biztonsági intézkedéseknek, de még mindig van.
- Főméltósági, nem hercegnéi... Azért van különbség. Azért pedig hálás vagyok, amiért támogatsz, de az, hogy ilyesmit kérsz tőlem, elég mély csalódást okoz számomra - ismerem el őszintén. - Tisztában vagyok azzal, hogy fontos a vérvonal folytatása, de nem mindent írhat felül. Ahogy azt is megértem, hogy kötelességem gyereket szülni, de nem muszájból szeretném megtenni. Tényleg várni szerettem volna vele addig, amíg én is szeretném. Mert jelenleg te és az anyakirályné erőltetitek rám a dolgot és ez senkinek sem tesz jót. Főleg nem a leendő gyermekünknek.
Fiatal vagyok, mindössze húsz éves, négy-öt évvel fiatalabb Dylannél, szóval igen, még nem állok teljes mértékben készen erre. Elfogadtam a szerepemet? Igen. Ahogy abban sincs semmi rossz, hogy Dylan velem szeretne családot alapítani. Mégis, kissé hamarinak érzem, még a rangunkhoz képest is. Sylvia esetében valóban érthető a dolog, hiszen ő a koronaherceg felesége, részéről ezt kell tennie, hogy minél több örököst hozhasson a világra.
- Segítsek? - nyílik el némileg csodálkozva a tekintetem, hiszen mégis miben segíthetnék pont én Dylannek? Abban azért már kicsit sem vagyok biztos, hogy a fél órás távolságot sem fogja sokallni a koronaherceg. Neki itt van szüksége Dylanre, a palota falain belül. - Nem gyakorolhatnék előtte egy kicsit más gyerekeivel? - vetem fel a kérdésemet, noha szinte már előre tudom a választ. Dylan ebbe nem fog belemenni, hiszen tisztában van vele, hogy ezzel is csak az időt szeretném húzni és igaza is lenne, méghozzá teljes mértékben. Miért kell ezen veszekednünk? Miért nem érti meg az én álláspontomat is? Ismer, tudja milyen vagyok, hogy mennyire szeretek szabad lenni.
- Tisztában vagy vele, hogy nem szeretnék ágyasokat engedni a közeledben - villan egyet mérgesen a tekintetem. A bennem lakozó féltékenység kiölne belőlem minden érzelmet Dylan iránt, ezt pedig nem szeretném. Szeretem. Éppen csak más véleménnyel vagyunk bizonyos dolgokról.
- Rendben - biccentek a szavai hallatán, habár a valódi megkönnyebbülés messziről elkerül jelenleg. Mérges vagyok Dylanre, amiért belekényszerít egy ilyen helyzetbe, noha a gyerekvállalásnak nem azért kell megtörténnie, mert kötelező. - Most pedig távozz - szólalok meg halkan, de annál határozottabban. Nem fogok ma vele ágyba bújni, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Még pár napot várnom kell annak érdekében, hogy ne tomboljak, amikor megpillantom a hites férjemet. Ha pedig megfogadja a tanácsomat, én magam elterülök az ágyon és igyekszem minden dühömet kiűzni a lelkemből annak érdekében, hogy meg ne ülje a kapcsolatunkat. Se most, se máskor...

by Ajánlott tartalom

Charlotte de Corsini hálóterme

Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme

Re: Charlotte de Corsini hálóterme