Dylan de Corsini palotai iroda szobája

by **Dylan de Corsini** Hétf. Május 20, 2024 8:17 am

Dylan de Corsini palotai dolgozó szobája

A palota Keleti Csarnoka és a Központi Királyi Nagy Csarnok közt elhelyezkedő Hivatalnoki épület egy földszinti központi, tágas és elegánsan berendezett helyiség. A szóbeszéd szerint az akkor még koronaherceg, ma már király személyesen választotta és újíttatta fel az irodát Dylan herceg számára jutalmul a kiváló hivatalnoki vizsga eredményeiért. Vagy talán csak így akarta a saját közelében tudni. Nem titok, hogy az uralkodó egyik legfőbb bizalmasaként tekint Dylan hercegre, sok időt töltenek együtt, és szinte minden fontos államügyben kikéri a személyes véleményét.

Dylan de Corsini palotai iroda szobája Vintage-home-office-2-1024x684

Bútorzatát tekintve rusztikus, sötét és minőségi berendezés eleganciát sugároz. Kevesen tudják de a sötét színek, összhangban vannak a herceg nehéz, és helyenként keserű múltjával.
Ám van még egy titka a jól felszerelt, és mindennel ellátott tágas irodának. Nem véletlen kapott helyett a földszinten. Szigorú titok övezi, de a nehéz könyvesszekrények mögött egy titkos út vezet le egy titkos szobába, melynek még egy ki és be járata van a herceg szobáján kívül, mely a palota falain kívülre vezet.

Dylan de Corsini palotai iroda szobája Reading-room-old-library-house-generative-ai_587448-2118

A szoba titkát mindössze 5 ember ismeri, maga Dylan Herceg, a testvére Raymond herceg, két hű testőrük, Jacob Blunt és Mihail Wilson, valamint a védelmi miniszter. Ők gyűlnek össze itt időnként megvitatni a következő lépésüket. Hisz az udvarban számos veszély leselkedhet mindannyiukra. Az igazán fontos munkákat pedig nem lehet nyíltan végezni...

by **Jacob Blunt** Hétf. Május 20, 2024 10:19 am

Jacob& Dylan

Nem titok, miszerint sose voltam oda a Királyi Gárda nevelési elveiért. Nem hiszek a testi fenyítésben, noha én magam is végigjártam már ezt az utat annak idején, mégis úgy érzem, hogy nem sokat adott hozzá ahhoz, hogy ma már személyi testőrként szolgálhatok Dylan herceg oldalán. A Királyi Gárda kiképzése így is elég kemény, néha már-már a fizikai határokat feszegeti, a lelkiekről nem is beszélve. Aki ezt végigviszi, az valóban nagyon elszánt, felesleges tehát még ostorcsapásokkal vagy egyéb, más módszerekkel fenyíteni a kadétokat. Pont ez az oka annak is, hogy a Tiszti Bizottság tagjai nem igazán szívlelik a jelenlétemet a gyűléseken. Minden egyes alkalommal én vagyok az, aki megvétózza ezt a fajta büntetést és helyette mást javasol. Lehetőleg olyasmit, ami hozzátesz egy kadéthoz, nem pedig elvesz belőle és mellette még feleslegesen rossz emlékeket is generál benne. Marcus esetében pedig még úgy is felszólaltam a fizikai fenyítés ellen, hogy semmi jogom se volt hozzá, de ezt már igazán nem hagyhattam szó nélkül. Az, amit elkövetett és az, amit kapott érte cserébe, nagyon nem állt egyensúlyban egymással. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy aki visszaél a hatalmával, az lefokozást érdemel, de a verés az már egy egészen más tészta...
Úgy döntöttem tehát, hogy Dylan herceghez fordulok segítségért, még abban az esetben is, ha egy jó ideje már csupán a szükséges kommunikációra szorítkozom vele. Enyhén szólva is letaglózott a tudat, miszerint ő és Charlotte egybe kelnek, de mint jó gárdistának, muszáj leküzdenem a személyes érzelmeimet és újfent a munkába temetkeznem. Valami kialakult bennem a herceg jegyese iránt és minden egyes alkalom, amikor együtt látom őket, felesleges tépelődést okoz bennem csupán, semmi mást. Manapság pedig igen gyakran vannak együtt, én pedig nem szívesen vagyok szemtanúja ezeknek az alkalmaknak. Mégis, a herceg személyi testőreként mindkettejükért én felelek, amikor egy helyen tartózkodnak, tehát muszáj minden téren a feladatomra koncentrálnom. Nehezemre esik ugyan, de megteszem, hiszen ezt nevelték belem, erre vállalkoztam és az életemet adnám a hercegi pár mindkét tagjáért.
Elszánt léptekkel szelem tehát a kastély folyosóit annak érdekében, hogy mielőbb Dylan herceg dolgozószobájához érhessek, de amikor végre ott találom magam, megtorpanok és - illetlen ugyan, tőlem pedig végképp - de fülelni kezdek. Mintha nem tudnám, hogy az iroda mindenféle bűbájjal védve van és innen semmi se jut ki, hacsak maga a herceg nem pont ezt szeretné... Mégis, botor módon ugyan, de valamiért él bennem a remény, hogy a hangok teljes hiánya arra utal, miszerint Charlotte nincs odabenn, nekem pedig nem kell azt megpillantanom, ahogy egy másik férfival vált csókot búcsúzóul. Tisztában vagyok ugyan azzal, hogy a leendő hercegné csupán nagyon indokolt esetekben keresi fel Dylan herceget a dolgozószobájában és akkor is leginkább az esküvő szervezését érintik szóban, de úgy érzem, jobb félni, mint megijedni.
Megkönnyebbülten sóhajtok egyet tehát, amikor odabentről nem hallatszódik női hang, majd kopogásra emelem a kezem és várok, hogy engedélyt kapjak a belépésre. A formaságoktól csupán vészhelyzet esetén térhetünk el, tehát a kopogtatás elmulasztása egy gárdista esetében hibának számít. Elvégre, nekik is van magánéletük és néha talán nem is igényelnek a szükségesnél nagyobb társaságot, szóval igyekszünk számukra teret engedni, már amennyire ez az ő pozíciójukban lehetséges. Amikor pedig meghallom bentről Dylan herceg hangját, nyitom is az ajtót, majd egy formális meghajlás kíséretében szólalok meg: - Corsini herceg! Az unokaöcsém, Marcus Blunt ügyében keresem - veszem elő a hivatalos hangnemet, habár biztos vagyok abban, hogy amint becsukhatom magam mögött az ajtót, levetkőzhetem ezt a hivatalos maszkot és némileg felszabadultabban részletezhetem az ittlétem okát.

by **Dylan de Corsini** Hétf. Május 20, 2024 1:23 pm

Jacob & Dylan

Nem titok, hogy a munkám mennyi időmet leköti, és az sem igazán, hogy nem nagyon kedvelem, ha megzavarnak közben. Kevés embernek van meg a kiváltsága, hogy ezt megtehesse. Jobbára pedig ők is csak akkor teszik meg, ha nyomos okuk van rá. A mai napom nagy részét is az irodámba temetkezve töltöm. Elvégre súlyos teherként nehezedik rám a hivatali visszaélések, és korrupció elleni törvényjavaslat előkészítése és benyújtása Őfelsége, és a Miniszteri Nagy Tanács elé. Sok minden függ ettől. Többek közt az én megítélésem is. Ezen túlmenően ott van Raymond ügye is, akinek a tanácsban való szavazati, illetve felszólalási jogának korlátozását igyekszem minden erőmmel visszavonatni. Hiszen szükségem van minden támogatóra. Ám Őfelsége szerint ennek még nincs itt az ideje. Újra-újra türelemre int ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, már neki is megvan a maga terve Raymonddal, éppen csak nem oszt velem meg mindent. Ettől azonban nem lesz stabilabb a helyzetem. Ellenben hathatós támogatóra, és szövetségesre tettem szert a Védelmi miniszter személyében. A lányával kötendő frigy, és annak szervezése szintén meglepően sok időt leköt, bár Charlie igyekszik minél kevesebbet zavarni ezzel. Lássuk be, én nem vagyok az a férfi, aki képes lenne órákig ülni egy virágszalonban, díszítésnek szánt növényeket nézegetve. De még a meghívók arany díszítése sem érdekel igazán. Nekem aztán mindegy, ahogy a torta íze is. Az egyetlen ami érdekel, hogy mindezzel Charlie boldog legyen. Valóra váljanak a kislánykori esküvői álmai. Aztán pedig boldog életet éljen az oldalamon. Noha tudom, hogy ez gyakran nem lesz könnyű. Engem sokat szólít el a munkám, és nem szeretném, ha magányosnak érezné magát eközben. Még ha mostanság minden szabad percem is igyekszem vele tölteni.
Észrevettem ugyan Jacob némi távolságtartását Charlie-tól, de ezt igyekszem betudni annyinak, hogy nem nagyon kedveli őt, ugyanakkor tartom annyira profinak, hogy ez ne akadályozza a munkáját, vagy befolyásolja kettőnk kapcsolatát. Tudja mit kell tennie, mi a kötelessége, és azt maradéktalanul el is látja. Tökéletesen megbízom benne, ez pedig ritka kivételes dolog részemről. Tekintve egy kezemen meg tudom számolni azon emberek számát, akikben ennyire bízom.
Jacob két okból sem hallhat semmit az iroda előtt. Egyrészt a hangszigetelő, és egyéb védőbűbájoknak köszönhetően, melyek jó részét ő maga helyezte el az irodámon a kérésemre, másrészt tényleg egyedül tartózkodom a szobámban. Amikor meghallom a kopogást mielőtt kiszólnék, még megengedek magamnak egy bosszús kis sóhajt, azt találgatva, ki mer megzavarni munka közben? Végül engedélyt adva a belépésre szólók ki. Amikor pedig meglátom Jacobot belépni, szinte rögtön enged valamit a szigorú pillantásom, és arcvonásaim. Az első számú testőröm és bizalmasom az íróasztalomnál ülve talál pennával a kezemben, de azt leteszem, miközben intek, hogy csukja be az ajtót. Nem kell mindenkinek hallania, hogy miről is beszélgetünk.
- Ritkán kérsz bármit is, és mostanában szokatlanul hallgatag vagy. - jegyzem meg, bár a hangomban semmiféle él, vagy szemrehányás nincs. Egyszerű tényközlés. Közben pedig már az asztalom előtt lévő kényelmes vendég szék felé mutatok, mintegy engedélyt adva, hogy leüljön.
- Tehát minden bizonnyal jó okod van erre. Hallgatlak. Mit szeretnél, mit tegyek a fiúért? - ismerem Jacob unokaöccsét. Tudom, hogy mindennél fontosabb számára, hiszen gyerekkora óta nevelte. Ezért amikor alkalom engedte, én is nyomon követtem az előre haladtát, bár bele soha nem szóltam. Néha pedig magától Jacobtól kérdeztem meg, hogy hogyan is van mostanság a kölyök. Még nem hallottam a fegyelmi ügyéről, mivel mostanában sajnos túlságosan lekötöttek az államügyek, de ha Jacob magától hozta fel a fiút, biztos történt valami. Így egy egyszerű mozdulattal tolom félre amin eddig dolgoztam, és füzöm össze az ujjaimat az íróasztal felett, jelezve, hogy minden figyelmem Jacobra, és a panaszára irányul. Bár előre nem ígérhetem meg, hogy segíteni is fogok tudni.

by **Jacob Blunt** Kedd Május 21, 2024 6:06 am

Jacob& Dylan

Tisztában vagyok azzal, hogy Dylan herceg mennyire nem szereti, ha a munkája közben zavarják meg, hiszen igen fontos ügyeken dolgozik, ez pedig minden figyelmét felemészti. Ha csak a legkisebb hibát is véti, egyetlen vesszőt ír el, máris okot ad arra, hogy visszadobják a javaslatát. Pont emiatt latolgattam magamban jó ideig, hogy felkeressem-e vagy sem, de végül úgy döntöttem, ez nem várhat. Bízom abban, hogy vagyunk annyira jó viszonyban, hogy ne vegye tolakodásnak ezt részemről és hogy a mellette való sok éves szolgálatomat figyelembe véve némi előnyt is élvezek valamilyen szinten. Természetesen nem emiatt védelmezem, de azt hiszem, ezúttal talán megengedhetek magamnak ennyi "pofátlanságot". Marcuson ugyan végrehajtották a büntetést, de ez mit sem változtat azon, hogy lassan kezd betelni nálam a pohár a Királyi Gárda bizonyos módszereivel.
Igen, én helyeztem el a bűbájokat a herceg dolgozószobáján, de annyi kiskaput hagytam számára, hogy az ajtó túloldalán állók meghallják a szavait, ha nekik címzi őket. Egyszóval, ha belépést enged számomra a helységbe, én azt meghallom, de azt már aligha, ha valaki mással cseveg kedélyesen. Sok titkos megbeszélésnek ad helyet ez a szoba, így tényleg nem lenne szerencsés, ha minden illetéktelen fülekbe jutna. Márpedig kétség sem férhet ahhoz, hogy a palotában szolgálók nagy része szép kis hasznot tudna húzni abból, ha idő előtt fény derülne Dylan herceg egy-egy tervére.
Nem bánom, hogy a herceg abban a hitben él, miszerint nem kedvelem a leendő hercegnét. Sokkal kellemesebb, mint az igazság és azt hiszem, jobb is, ha meghagyom eme hitében. Elvégre, rezzenéstelen arccal, hiánytalanul ellátom a feladatomat minden esetben, teljesen mindegy, ki iránt mit érzek. Engem a gárdában erre neveltek és Marcusnak köszönhetően sikerült is ezt mesteri szintre emelnem. Vele se kivételezhettem csak azért, mert ő az unokaöcsém, nem kedvezhettem számára. Szóval úgy érzem, a Charlotte iránti érzelmeim se fognak akadályt jelenteni a feladatom teljesítése közben semmilyen szinten sem. Előbb vagy utóbb pedig mindez elmúlik, ebben is biztos vagyok. A szerelem nem tart örökké és kellő motivációm is akad ahhoz, hogy végleg kitöröljem magamból ezt az egész ostoba butaságot.
A herceg intése láttán engedelmesen csukom be magam mögött az ajtót, mely mozdulat révén újfent aktiválódik minden egyes védőbűbáj, amelyet a dolgozószobára helyeztem. Nem tartok attól, hogy bárki is hallhatna minket ezek után, hiszen a lehető legalaposabb munkát végeztem, ráadásul másokkal is ellenőriztettem. A legapróbb hibát se engedhettem meg magamnak, hiszen abban az esetben sokat árthattam volna a birodalom számára. Ennek tudatában vállaltam el ezt a feladatot és nem is állt szándékomban csalódást okozni Dylan herceg számára.
- Sok a munkám és néha úgy érzem, fölém tornyosulnak az intézni valók - adok választ a herceg megjegyzése hallatán. - Általában még szolgálat alatt is a kadétok körül forognak a gondolataim - füllentem szemrebbenés nélkül. Sokkal inkább Charlotte köt le, de ezt ugyebár nem oszthatom meg pont a herceggel. Ráadásul, valóban azon dolgozom, hogy ez minél ritkábban forduljon elő és azt hiszem, kezd alakulni. Mostanában csak akkor gondolok rá, amikor szóba kerül vagy felbukkan Dylan herceg oldalán.
- Nem csupán Marcusról lenne szó - sóhajtok egy aprót, miközben helyet foglalok a vendégek számára fenntartott székben és kényelembe helyezem magam. - Voltaképp a Királyi Gárda egész intézményét érinti a kérésem, szóval arra kérlek, hogy beszélj az uralkodóval - ráncolom gondterhelten a szemöldököm. Tisztában vagyok azzal, miszerint Dylan hatalma is véges, ahogy azzal is, hogy jóban van a királlyal. - Igazság szerint nem feltétlen értek egyet a nevelési módszereikkel - osztom meg végül komor arccal. Erről még sose beszéltem Dylannel, nem kritizáltam ennyire nyíltan az akadémiát. És legfőképp: még egyetlen alkalommal se fordultam a herceghez a problémáimmal. - A fizikai fenyítés, mint nevelés, nem hiszem, hogy megállná a helyét - kulcsolom össze az ujjaimat. - Elavult módszer és nem ad hozzá az értékekhez, de a tiszti bizottság többsége szerint szükséges - forgatom meg a szemeim. Bajban lennék, ha az imént elhangzottak kikerülnének innen, de bízom a hercegben, ahogy abban is, hogy képes lesz úgy kommunikálni az uralkodó irányába, mintha mindez az ő észrevétele lenne és nem az enyém. A Marcust érintő dolgokról nem ejtek szót, hiszen ő maga kért meg erre. Igaz, arra is, hogy ne jöjjek ide, de van, amit mindenképp meg kell tennem.
- A bátyád testőre, Mihail... De igazság szerint minden tiszt ragaszkodik ehhez. Tisztában vagyok azzal, hogy néhány hagyomány megingathatatlanul beleette magát a társadalmunkba, de ha valaki, hát te megértesz engem. Újító vagy, változásokat szeretnél, pont emiatt vettem a bátorságot és fordultam hozzád. Ha te és a király is mellettem állna, több esélyem lenne.
Egy fecske nem csinál nyarat, ahogy hallottam eme mondást a felszínen nem is olyan rég és azt hiszem, ebben bőven igazuk van. Egyedül kevés leszek a reformokhoz, de valakinek meg kell tennie az első lépéseket és Dylan az, aki ebben a lehető legjobb tanáccsal tudna szolgálni számomra.

by **Dylan de Corsini** Kedd Május 21, 2024 1:41 pm

Jacob & Dylan

Valóban, kifejezetten nem díjazom, ha jó ok nélkül zavarnak a munkámban. A legtöbben már megtanulták, hogy ez igencsak nem tanácsos dolog. A legkisebb hiba vagy figyelmetlenség a részemről súlyos következményekkel járhat. Ráadásul sokan vannak, akik alig várják, hogy a legkisebb hibám is ellenem fordítsák. Kellemetlen. Azonban, mint említettem azért akadnak kivételek. Charlotte, vagy Raymond például. De ide tartozik Jacob is. Tisztában vagyok vele, hogy ő mindenkinél jobban ismer engem, és még nekem is kell valaki, akivel őszinte lehetek, akiben megbízhatok. Aki előtt nem kell a szigorú Corsini herceg maszkját viselnem. Ő pedig sosem élt vissza a kapcsolatunkkal. Sőt arra se nagyon emlékszem, hogy valaha is bármit is kért volna. Így ha mondandója van, az minden bizonnyal fontos lehet. Én pedig tartozom neki annyival a sok éves hű szolgálatért, hogy ha mást nem is, akkor meghallgatom a panaszát. Elvégre ha én voltam bajba, engem gyötörtek kétségek, hogy helyesen cselekszem-e, vagy csak rossz kedvem volt, bántott valami, mindig neki öntöttem ki a lelkem. De ez fordítva sosem volt így. Ő sosem panaszkodott mellettem, még akkor sem, amikor lett volna oka rá.
Így, amikor belép az irodámba, sejtem, hogy komoly dologról akar beszélgetni. Én pedig talán így visszaadhatok valamit számára, abból, amit az évek alatt jelentett számomra a társasága. Gondolkodás nélkül teszem hát félre a munkám, és figyelek rá, miközben becsukja az ajtót, hogy ismét csak magunk maradjunk, és helyet foglal velem szemben.
- Mostanában sok a rendezvény. Az esküvőm, a Bemutató Esemény, Anyám születésnapja. Ráadásul a kadétok képzése is ott van. Ez minden bizonnyal sok munkát ad számodra. Kissé bűntudatom is van miatta, hogy nem hagylak pihenni. De valójában ennél többről van szó a hallgatagságod kapcsán. De nem faggatlak, ha nem akarsz erről beszélni. Bízom benned. - fürkészem Jacob arcát a válasza hallatán egy hosszú pillanatig, bár igazából sejtelmem sincs mi járhat valójában a fejében. Talán jobb is így. Politikusként a palotában megtanultam kiérezni, hogy valaki mikor nem hazudik, de nem is mond el mindent. Jacobnak valóban sok munkája lehet. Ám eddig is voltak rendezvények, foglalkozott kadétokkal, mégis bőbeszédűbb volt annál, mint az elmúlt hetekben. Valahol sejtem én, hogy Charlie-hoz lehet köze, talán ahhoz, hogy valamiért nem kedveli, de ezen megérzésemnek nem akarok táptalajt szolgáltatni. Igyekszem figyelmen kívül hagyni. Szükségem van Jacobra. Ha őt elveszíteném, bármilyen ostoba hiba miatt, az olyan lenne, mintha a jobb kezem vágnák le. Ezt pedig a jelenlegi helyzetemben nem engedhetem meg magamnak. Meg amúgy sem.
Csendben, figyelmesen hallgatom Jacob problémáját, és egyszer sem szakítom félbe, amíg a mondandója végére nem ér. Nem kell tartania attól, hogy ami itt elhangzik, egyes bigottabb felfogású felettesei fülébe jutna, ám kétlem, hogy értené a kérése súlyát, és megvalósításának határait. Így kell néhány perc, mire átgondolom a teljes helyzetet. Ám így is félek, hogy nem adhatok kielégítő választ számára.
- Itt azt hiszem két különböző dologról van szó. Az unokaöcséd iránti személyes érzelmeid, ha már felmerült a neve, és a Gárda általános nevelési módszerei. Noha meglehet az előbbinek sikerült belefutnia az utóbbiba, ha jól sejtem. Különben nem ülnél itt. - sóhajtok egy aprót, miközben Jacob arcát tanulmányozom.
- Attól tartok azonban, hogy a kérésed bonyolultabb, mint elsőre gondolod, és talán nem adhatok olyan választ, mint amit hallani szeretnél. Még ha személy szerint egyet is értenék az iménti érveléseddel, és támogatnám azt, ezt nem lesz könnyű megvalósítani, és nem fog menni egyik napról a másikra. Legfőképpen pedig nem is rajtam, vagy a király áldásán fog múlni a dolog. - kezdem óvatosan, bár látszik, hogy minden szavamat igyekszem gondosan mérlegelni, és átgondolni. Noha tartozom Jacobnak a teljes őszinteséggel.
- Mint ahogy említetted is, vannak szokások, hagyományok, amik beleették magukat a társadalmunkba, kultúránkba. Egyszerűen elfogadottak, mert emlékezet óta mindig így volt. Nem véletlen, hogy a Gárda hagyományihoz, és belső ügyeihez egyetlen uralkodó sem nyúlt már évszázadok óta, és én sem ezzel kezdem a politikai pályám. Nem mintha tartanék néhány kellemetlenkedő főtiszt felháborodásától, de ha átgondolatlanul hirtelen felindulásból és gyorsan cselekszünk, ez több bajt hozhat, mint hasznot. Mindenkinek. A vétlen kadétoknak is.- dőlök hátra kissé a székemben, bár érződik, hogy kissé kellemetlenül érint a téma, és hogy véleményt kell formálnom. Mindazonáltal, mivel Jacob kérte, megteszem.
- Megértem, amit szeretnél, mivel sok dologban én is hasonlóan érzek. Azonban az ilyen változásoknak mindig belül kell kezdődnie, és lassan apró lépésekben kell haladni vele. Gyakran egy egész élet munkájával egyenlő egy ilyen dolog megvalósítása. A túl gyorsan bevezetett, és túl nagy léptékű reformok is káoszt és bajt okoznak, bármilyen nemes, és jó szándék áll mögöttük. Nem véletlen ülök már hónapok óta a korrupció elleni javaslatomon, és gondolkodom rajta, hogyan tehetném több lépcsőssé, és kevéssé fájdalmassá, noha így számítok egy jelentős tiltakozásra. - kocogtatom meg az ujjaimmal az imént félre tolt pergament. Jacob számára nem titok, hogy mennyi időt, és energiát fektettem ebbe, és mennyire fontos számomra. Azt hiszem, hogy az ő ügye, és az enyém nem is különbözik annyira egymástól, mint amennyire elsőre tűnik. Minden esetre adok Jacobnak néhány perc szünetet, hogy végig gondolja az imént elhangzottakat, és átértékelje magában.

by **Jacob Blunt** Csüt. Május 23, 2024 3:33 pm

Jacob& Dylan

Igen, a dolog komoly és Dylan az egyetlen olyan ember, akihez fordulhatok és akiben bízom annyira, hogy tudjam: nem fog senkinek se elárulni. Ha lenne más, nem zavarnám pont őt, miközben egy fontos reformot próbál bevezetni, de rajta kívül tényleg nem akad senki más. A bátyja talán meghallgatna, őt azonban nem ismerem és ami a legfontosabb: az ő testőre Mihail. Nyilván nem fog a saját bizalmasa ellen cselekedni, még ha ez nem is konkréten egy személyre irányul. Ráadásul, tényleg nem szeretném, ha a kérésem mások tudomására jutna, hiszen a Kiképző Akadémia egyik oktatója és a Tiszti Bizottság tagja vagyok. Amikor felesküdtem, már tudatában voltam annak, hogy milyen módszerekkel büntetnek és nem szólaltam fel ellene. Ennek leginkább az volt az oka, hogy csak akkoriban estem ki az akadémiáról, eszembe se jutott, hogy esetleg változtathatnék bármin is. Azóta viszont eltelt jó pár év és kitapasztaltam egy s mást, elértem egy bizonyos pozíciót, ráadásul Dylan herceg testőre lettem, aki talán mellém állna. Nélküle nem sok értelme lenne "lázadoznom", hiszen komoly következményei lennének. Hamar a bizottságon kívül találnám magam és aligha tehetném be többé a lábam az akadémia területére, ahogy a jelenlegi pozíciómtól is búcsút inthetnék.
- Ne legyen, ez a feladatom - felelem a herceg szavai hallatán. - De az tény és való, hogy valóban egymásra torlódott minden - ismerem el egy borús mosoly kíséretében. - Bár vigasztal a tudat, hogy jövőre legalább egy esküvővel kevesebb lesz. De örülök a boldogságodnak. Komolyan - biccentek egyet az irányába, hiszen - akármi is emészt legbelül - akkor is ez az igazság. Pont ez az oka annak, hogy igyekszem Dylan herceg menyasszonyát kiverni a fejemből. Nem szeretnék a boldogsága útjába állni, hiszen nem ezt érdemli. Dylan mindig is rendes volt velem, sose éreztette azt, hogy ő fontosabb lenne nálam csupán a születési előjogán. - Túl jól ismersz - szélesedik ki végül a mosolyom az utolsó mondatai hallatán. Persze, politikai körökben mozog, muszáj odafigyelnie az emberekre, hiszen nem mindig a szavaikkal árulják el a valódi szándékaikat. Jó vagyok lopakodásban, nyomolvasásban, közelharcban és kardforgatásban, de úgy tűnik, Dylan előtt képtelen vagyok elrejteni azt, ha nyomja valami a lelkemet. Mindenesetre, hálás vagyok azért, hogy nem faggat, mivel ezt az egy titkot szeretném megtartani magamnak.
Dylan dolgozószobájában mindig is biztonságban éreztem magam, hiszen tudom, hogy ami itt elhangzik, az tényleg kettőnk között fog maradni. Ő és én már évek óta egymás mellett vagyunk, a tűzbe mennék érte, pont ez az oka annak is, hogy mindenféle habozás nélkül hozom tudtára a bennem kavargó kétségeket. Azt pedig külön díjazom, hogy egyetlen alkalommal sem vág a szavamba és szakít félbe, esetleg hajt el a problémáimmal, noha megtehetné, nekem pedig még csak ellenvetésem se lehetne. Türelmesen végighallgat és tisztán látom rajta, hogy nem csupán színleli az érdeklődést.
- Igen. Igazad van - biccentek egy aprót a következtetése hallatán. - Marcus megkért, hogy ne mondjam el neked, szóval én szeretnélek külön megkérni arra, hogy te se add tovább. Se neki, se másnak - szögezem le. Bízom Dylanben és abban, hogy nem fogja szétkürtölni mindezt, de úgy érzem, jobb, ha ezt még most tisztázzuk. - Beleszeretett a szárazföldön egy lányba és elég nagy butaságot művelt - sóhajtok gondterhelten. Az unokaöcsém mindig is kiemelkedő kadét volt, sose kellett még csalódnom benne, szóval ez az oka annak, hogy ez most ennyire megvisel. Láthatólag sikerült észbe kapnia, de csak az a biztos, ami elmúlt. - Figyelmetlen és szétszórt lett, az óráin elég gyenge teljesítményt nyújtott, emiatt pedig büntetőmunkát kapott, amit másokkal végeztetett el, hogy felmehessen a lányhoz - összegzem. - És mivel évfolyamelső, ennek elég komoly visszhangja lett, összeült a Tiszti Bizottság és büntetést szabtak ki rá. Ne érts félre, nem az a bajom, hogy Marcust büntetik, hiszen minden döntésüket jogosnak találom, de a fizikai fenyítés... - harapom el a mondatot, majd csóválom meg a fejem. Igen, megvisel az ítélet, hiszen nemrég voltam nála a gyengélkedőn és rossz volt látni, hogy milyen fájdalmai vannak jelen pillanatban is.
- Sejtettem, hogy ez nem lesz egy sétagalopp - állapítom meg komoly tekintettel. A változás a mi népünk esetében sose könnyű, ez pedig különösen igaz az akadémiára. - Miért? Nem értesz egyet? - kapom fel a fejem a következő szavai hallatán és azt hiszem, ez az első olyan alkalom, hogy egy kissé megbántva érzem magam. Ha már Dylan sincs az én oldalamon, akkor mégis ki állna mellém? Pedig ő tényleg változtatni szeretne és én egészen mostanáig azt hittem, hogy ez ellen se lesz semmi kifogása sem. Úgy tűnik azonban, hogy számára még az akadémia is túl nagy falat lenne, én egyedül pedig semmit se tehetek.
- Sose voltam a testi fenyítés mellett - szólalok meg, amint a herceg befejezi a mondandóját. - Már kadét korom óta érlelődik bennem, hogy meg kellene változtatni a rendszert, de nem tudtam mit tenni - folytatom, mintegy ezzel megvétózva azt, miszerint ez az egész pusztán hirtelen fellángolás lenne részemről. - Nem tagadom, Marcus ügye indított el bennem valamit, de ez csak a jéghegy csúcsa volt - ingatom meg a fejem. Keserűnek érzem a szavaim, hiszen látom, hogy nem fogok semmire se menni. - De csak most jutottam el odáig, hogy tudjam, talán képes lehetek megkérni néhány fontosabb embert arra, hogy álljon ki mellettem. Én ehhez egyedül kevés vagyok, hiszen a bizottságban rajtam kívül senkinek sincs ellenére a fizikai erőszak és az újak, akik esélyesen a helyünkre érkeznek, szintén nem mernek majd hangot emelni a rendszer ellen. Sokan belenyugszanak és örülnek, hogy nem ők azok, akin ezt alkalmazzák.
Minden hitemet Dylanbe öltem, hiszen jóban van az uralkodóval, ráadásul tényleg forradalmár, de az ő lázadozása ezek szerint néma. Ki tudja, talán a két különböző neveltetés csap össze részünkről, hiszen ő mindig is kivárt, hercegként megtehette, de én az vagyok, aki mindent akar és rögtön. Nem csoda, hiszen személyi testőrként a gyors döntések mellett kell letennem a voksom, nem érek rá hezitálni és megvárni, vajon mit hoz a holnap.
- Belülről? - horkantok fel, majd kapok észbe hirtelen. - Elnézését kérem - szabadkozom, bár Dylan észreveheti rajtam, hogy nehezemre esik türtőztetni magam. Mindenesetre igyekszem higgadtan folytatni a mondandómat, noha itt-ott érezhetően megremeg a hangom az indulattól. - Azért a fizikai erőszak és a korrupció nem említhető egy lapon - jegyzem meg és igyekszem annyira tiszteletteljes lenni, amennyire csak tőlem telik ebben a szituációban. - A testi büntetés egy elavult módszer, amelyet már az iskolákban se használnak, egyedül az akadémia tartott meg csupán - hozom fel a saját érveimet. - Vajon ugyanazok az emberek, akik jelen pillanatban is a bizottságban ülnek, mit szólnának ahhoz, ha a gyermekeik részesülnének ebben a fegyelmezési módszerben? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Sejtem, hogy nem lennének elragadtatva tőle, hiszen nem sürgetik a visszavezetését. - Ha csak így vagyunk képesek nevelni, akkor már rég elbuktunk - összegzem a véleményemet. Észérvekkel és más fegyelmezéssel is lehet hatást gyakorolni a kadétokra, miért nyúlnánk hát rögtön a pálca után?

by **Dylan de Corsini** Vas. Május 26, 2024 3:55 pm

Jacob & Dylan

Kevés ember van, akiben bízhatnék. Jóformán az egész életemet, amióta csak az eszemet tudom gyanakvásban, és bizalmatlanságban éltem. A szüleim halála, a nagyapám kegyetlensége, amelynek legjavát a bátyám kapta, miközben engem próbált védeni, az eltűnése utáni káosz, majd a tény, hogy egyenesen a koronaherceg mellé kerültem, majd a folyamatos támadások, amik ezért, és ez után értek, nem segített sokat a bizalmi kapcsolatok kialakításában. Többé nem tudtam bízni az emberekben. Nem úgy mint kisgyermekként. Talán fiatal voltam még, de nem vak, és ostoba. Az egyetlen ember, aki ez alatt végig mellettem maradt az Jacob volt. Mindig úgy hittem, hogy ő az egyetlen aki igazán megérthet. Hiszen ő is aznap vesztette el az apját, amikor én az enyémet. Noha neki legalább az édesanyja életben maradt. Én őt is elvesztettem. Jacob a Gárda akadémiájára került, és közben rám is vigyázott. Ha ő nincs, talán túl sem éltem volna a sok merényletet, amivel bajba próbáltak keverni az évek alatt. Gyakorta ártatlanul is. Szóval azt hiszem, ha Jacobnak szüksége van rám, akkor tartozom legalább annyival, hogy meghallgatom, és őszinte leszek vele a lehetőségeit illetően. Akármi is nyomja a lelkét. Az nyilván súlyos probléma, hiszen ha nem így lenne, nem fordulna éppen hozzám. Hisz sose tette.
- Apropó esküvő. Ha már itt tartunk... - kapok észbe, és kihúzva az asztalom egyik fiókját, egy arany keretes borítékot húzok elő, melyen a "Blunt család" felirat olvasható díszes arany betűkkel. Majd egyszerűen Jacob felé nyújtom. Ha átveszi, és kinyitja a borítékot egy hivatalos esküvői meghívó van benne az ő és családja részére. - Tudom, hogy mindig maradéktalanul gondoskodsz a biztonságomról, és ez így lesz az esküvőm napján is, de ez egyszer szeretném, ha nem mint a testőröm, hanem mint a barátom, és meghívott vendégem vennél részt az eseményen. Ha egyszerűen csak velem ünnepelnél, és örülnél. Hozd el az unokaöcsédet, és édesanyádat is. Persze csak ha elég jól van. - adok egy kis magyarázatot a borítékhoz, bár tudom, hogy Jacob állandó gyógyítót, és ápolókat fogadott az édesanyja mellé, így közel sem biztos, hogy bölcs döntés volna a palotába rángatni szegény asszonyt. Akiben ráadásul kellemetlen emlékeket, és érzelmeket szabadíthat fel a dolog. Nekem pedig eszemben sincs ilyesmit okozni neki. Így ha Jacob erre nemet mond, azt megértem. Azonban érződik rajtam, hogy tényleg szeretném ha legalább ő és az unokaöccse vendégként ünnepelne velem.
- Túl jól ismerjük egymást. - egészítem ki a mondatot, de lényegében ennyivel helyben is hagyom a dolgot. Helyette inkább Jacob további mondandójára koncentrálok. Hagyom, hogy kijöjjön belőle, ami a lelkét nyomja valójában.
- Ne aggódj. Nem hozom fel a dolgot. - bólintok rá Jacob kérésére, mielőtt folytatná a fiú történetét. Ami itt elhangzik, az csak kettőnkre tartozik. Tőlem aligha tudja meg más is.
- Tehát butaságot csinált, és nem az a baj, hogy ezért megbüntették, hanem az, ahogyan. Ne aggódj miatta túlzottan, abban a korban van, amikor ez természetes. Majd elmúlik, és tanul a hibáiból. A büntetés kérdése viszont már egészen más dolog. - összegzem a történteket. Amikor felkapja a fejét, csak aprót sóhajtok, érzem én, hogy ezúttal talán tényleg csalódást okoztak a szavaim. Bár nem arról van szó, hogy ne akarnék mellé állni. Egyszerűen csak az az út, amiben Jacob jelenleg reménykedik nem létezik. Erre pedig kötelességem felhívni a figyelmét, bármennyire is nem tetszik neki.
- Az attól függ kit kérdezel. Ha a barátod Dylan magánvéleményére vagy kíváncsi, egyetértek veled. Ha Corsini herceg hivatalos, nyilvánosság előtt felvállalható véleménye érdekel... nos sokkal óvatosabban bánnék a szavaimmal. Még ha el is ismerem, hogy szükség van bizonyos reformokra a Gárda képzési programját illetőleg is, ezeket nem lehet rögtön, egyik napról a másikra bevezetni. Fokozatosan, apró lépéssekkel kell haladni. Megértem az érvelésed, és a mögöttük húzódó indítékaid. Ezzel nem is akarok vitatkozni. Azonban néha nem létezik instant gyors megoldás egy problémára, bármennyire is szeretnénk. - pillantok rá gondterhelten. Nem azt mondtam, hogy nem állok ki az ügye mellett, csak azt, hogy ez időbe fog telni. Talán évekbe, vagy évtizedekbe, mire változik az alapvető gondolkodásmód, és felfogás. Igen, a népünk csökönyös, és vaskalapos, ha a hagyományokról, és komplett rendszerekről van szó. A reformokkal is tehát ennek megfelelően óvatosan kell bánnunk. Ez volt az egyik legnagyobb lecke, amit a néhai uralkodó nekem, és az akkori koronahercegnek megtanított a kormányzással kapcsolatban. Jacob talán még emlékszik is az esetre, amikor éppen hogy csak vizsgáim letétele után egy alkalommal én és az akkori koronaherceg egy több órás kemény fejmosást voltunk kénytelenek végig hallgatni a néhai uralkodótól a trónteremben, noha bent csak hárman tartózkodtunk. Jó szándékból, de azonnal, és hirtelen akartunk mindent megváltoztatni, és nem mértük fel a dolgok lehetséges hatását, és következményeit. Meggondolatlanok voltunk. Még egyszer nem akarok ebbe a hibába esni. Jacob ügyét illetőleg sem, akármennyire is tekintem jogosnak a kérését. Talán tényleg a különböző neveltetésünk, és helyzetreakcióink azok, amik miatt ez most elég nehézkesre sikeredik.
- Belülről. Néha nem az a megoldás, hogy másokat keresel, akik megoldhatják helyetted, azt ami a te feladatod lenne. Te magad mondtad, hogy nem maradnak örökké bizottsági tagok, azok akik jelenleg ott ülnek. Azok akik a helyükre érkeznek, viszont pont azok a fiatal ifjonc kadétok, akiket te nevelsz. Hatással lehetsz rájuk, és gondolkodásmódjukra. Amikor őket képzed elültetheted bennük a változtatás iránti igény magvait. Közben pedig átgondoltan lépéséről lépésre terelheted a bizottságot az általad elfogadhatónak vélt nevelési reformok felé. Igen, ez évekig, ha nem évtizedekig is eltarthat, és nem lesz könnyű. Lesznek, akik minden áron meg akarják majd nehezíteni a dolgod a bigott felfogásukkal. Az elsőknek mindig nehéz. Neked pedig egyszerűen elsőnek kell lenned ebben. - nem haragszom Jacobra, amiért a hangjából kiérződik az indulat, hiszen épp olyasmiről vitázunk, ami a szívügye, éppen úgy, mint számomra a korrupció elleni törvényjavaslat, melyen már nagyon régen dolgozom.
- Te elég jó kardforgató vagy, nem igaz? Légy őszinte, ha visszaemlékszel az első napodra az akadémia kiképzésén kisgyerekként, és az akkori tudásodra a kardforgatásról, és összehasonlítod azzal, amit most tudsz, mennyi időbe, napi hány óra kemény gyakorlásba került mindezt elsajátítani? Jelenleg te azt várod tőlem, hogy abból a kisgyerekből egyetlen csettintéssel másodpercek alatt, úgy tegyelek kardforgató mesterré, hogy kihagyod a köztes évek kemény munkáját.- próbálok egy kicsit más szemszögből egy olyan hasonlatot előhozni, amit talán Jacob is megért. Hiszen kiképzőként pontosan tudja, hogy egy gyereknek, aki semmit sem tud a harcművészetekről, mennyi munkába, és időbe telik eljutni oda, ahol most ő is tart. Egy reform pedig nem is különbözik ettől annyira. Legalábbis, ha olyan szemszögből nézzük, hogy mindkettővel, lassan lépésről lépésre kell haladni. Egy utcáról beesett kölyöknek nem adhatsz rögtön éles kardot. Előbb megtanítják az alap mozdulatokat, aztán gyakorló fa kardokat kapnak, és csak aztán az igazit. A reformokban is így kell lépésről lépésre haladni.
- Talán mégis, ha reformok mechanikáját, és működési elvét tekintjük. Akkor mindegy, hogy korrupcióról, fizikai fenyítésről, vagy egy mezőgazdasági reformól beszélgetünk. A lényeg ugyanaz: a fokozatosság elve, ami lehetővé teszi, hogy jól átgondolt kereteket adjunk a dolognak. Időt az esetleges út közbeni hibák kijavításának, és a várható hatások felmérésének, és megfelelő lereagálásának. - fejtem ki számára a hasonlóságot, és valódi lényegét a dolognak. Ha ő nem is hiszi, de számos buktatója lehet, ha egyik napról a másikra avatkozunk be, és változtatjuk meg a teljes nevelési rendszerünket, minden megfontolás nélkül.
- A bizottság tagjai nevében nem beszélhetek, csak magánemberként jegyezhetem meg, hogy én sem értenék egyet, ha a jövendőbeli gyerekeimet így fegyelmeznék. Ugyanakkor nagy káoszt okozhat ha egyik pillanatról a másikra tiltunk be egy általánosan elfogadott gyakorlatot. Fokozatosság a lényeg. Először érd el, hogy ne használjanak bizonyos eszközöket. Aztán azt, hogy bizonyos számokban legyen maximalizálva kiszabható büntetés. Aztán azt, hogy egyáltalán ne használjanak eszközöket. Aztán pedig, hogy az időközben kidolgozott alternatívákat használják inkább, amíg végleg kikopik egy elavult módszer, hiszen van más, és jobb. Te mondtad, nevelni sokféle képen lehet. Én segítek időről időre megfogalmazni és írásban benyújtani a bizottságnak a változtatási javaslataidat, a fizikai büntetések mérséklésére, és alternatíva bevezetésére. Te addig összegyűjtheted az eddig általad látott összes kihágást, kadétkorodtól idáig, és javaslatot tehetsz, hogy ilyen és hasonló súlyú dolgokkal, mivel helyettesítenéd a fizikai fenyítést. Amolyan útmutatóként a jövő kiképzői számára. - adok egy javaslatot, és ajánlom fel egyben benne a segítségemet is. Tisztában vagyok vele, hogy Jacob nem éppen a kérvény írogató fajta, sőt néha az általános papírmunkától is a falnak tudna menni. Szerencséjére ez pedig éppen az én erősségem. Viszont én nem látok bele az akadémia képzési programjába, és nincs releváns nevelési tapasztalatom sem. Így viszont nehéz bármit hozzátennem a dologhoz Jacob érvein, és meglátásain kívül.

by **Jacob Blunt** Kedd Május 28, 2024 2:38 pm

Jacob& Dylan

Igen, aznap vesztettem el én is az apámat, amikor Dylan herceg a sajátját. Összekovácsolt minket a gyász, bár fiatalkoromban gyakran szégyenkeztem amiatt, mert apám kudarcot vallott és képtelen volt megvédeni a hercegi párt és a legkisebb gyermeküket. Emiatt pedig - még ha nem is mondtam - kaptam hideget-meleget az akkori kadét társaimtól. Nem volt kellemes, de tűrtem és helyette én is az edzésbe és gyakorlatozásba menekültem, akár csak Marcus fog majd a mostani ítélet után. Minden célom az volt, hogy helyretehessem a családom hírnevét és legalább Dylan herceg ne mások keze által haljon meg. A herceg jóléte vált tehát a személyes küldetésemmé. Ki nem mondott esküt tettem magamnak, amelyet a mai napig sikeresen be is tartok.
Amikor kihúzza az egyik fiókot, nagyjából már sejtem, mit fog elővenni onnan és némi döbbenettel az arcomon veszem át tőle a meghívómat. Nem a szándék lep meg, hanem sokkal inkább az, hogy vendégként szeretne ott látni. Terveztem ugyan, hogy megjelenek, de mint testőr, nem pedig olyasvalaki, aki elengedi magát és mindenkivel együtt ünnepel. Bár, magamat ismerve, mindenképp személyi testőrként leszek jelen, civil ruhában. Hiszen minden egyes pillanatban felmérem a lehetséges biztonsági kockázatokat. Nevezzük ezt szakmai ártalomnak. Aligha fogom tudni megállni, hogy a testőr énem ne kerüljön előtérbe.
- Köszönöm, megtisztel - váltok át hirtelen hivatalos hangnemre, amint ujjaim közé foghatom a meghívót és még egy meghajlásra is futja tőlem, habár az arcomon továbbra is ott ül a meglepettség. - Igyekezni fogok, habár anyámat nem hiszem, hogy látni fogjuk - jegyzem meg sajnálkoozva, miközben kiegyenesedem. - Az állapota nem éppen a legideálisabb és apám halála óta nem lépett a palotába. Nem szeretném, ha olyasvalaminek kellene kitennem, ami csak ronthat a betegségén - magyarázkodom. Nem csak testileg, de mentálisan is leépült a férje halála óta. Szerették egymást és a gyász kergette őt idáig, szóval szinte teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy a palota belsejének látványa csupán újfent felidézne minden mélyen eltemetett érzelmet a lelkében. Apám munkája miatt ugyanis leggyakrabban itt találkoztak, amikor akadt néhány kósza percük és volt, hogy minket is behozott, hogy láthassuk őt. Ennek révén ismerkedhettem meg Dylannel és a bátyjával. - De én és az unokaöcsém jelen leszünk, ígérem - mosolyodom el halványan. - Megkérdezhetem, hogy ki helyettesít majd engem eme jeles eseményen? - érdeklődöm. Kötelességem lenne testőrként a herceg mellett lennem, de mivel más utasítást kaptam tőle, ezúttal kivételt tehetek, amelyet senki sem kérdőjelezhet meg. Mégis, szeretném tudni, kik állnak majd a helyemre, hogy megítélhessem, alkalmasak-e erre a fontos feladatra.
- Nem aggódom, mivel Marcus már eddig is bizonyította előttem, hogy tanult az esetből és nem hibázik többé - felelem. - Tisztában vagyok azzal, hogy kamasz és tombolnak a hormonok vagy mi a fene, de bízom benne. Túl fontos számára a Személyi Gárda, nem fogja évek munkáját latba vágni egy csinos pofi miatt - ingatom meg a fejem. - De igen, a verést már túlzásnak érzem - ismerem el hümmögve. - Igyekszem vele kapcsolatban elkerülni azt, hogy kivételezéssel vádolhassanak meg, de Mihail javaslatát nem hagyhattam figyelmen kívül. Minden mást jogosnak éreztem, de ez az egy... - sóhajtok egy hatalmasat gondterhelten. Mihail a Tiszti Bizottság tagja, nem is kérdőjelezem meg a döntéseit, azonban a fizikai fenyítés egy sarkalatos pont a szememben. Tényleg nem érzem úgy, hogy bármit is elérnénk vele, inkább csupán újabb sebeket okozunk a semmiért. - Őszintén szólva engem is ilyen módon fenyítettek meg a gárdában, de semmit se tett hozzá ahhoz, amivé váltam végül - mondom ki hangosan. - Ha valakit csak veréssel lehet formálni és fegyelemre nevelni, ott már rég bajok vannak.
Ezért se értek egyet ezzel a módszerrel és szeretnék végre tenni ellene. Igen, Dylan válasza tényleg csalódást okoz számomra, hiszen nem vagyok az a tipikus "lassú víz partot mos"-személyiség. Számomra valahogy annyira idegen a gondolat, miszerint valamire évtizedeken keresztül kell várni. Egy-két év még teljesen rendben lenne részemről, de ennél hosszabb időről már nem szívesen hallanék, ami az igazat illeti.
- Reménykedtem abban, hogy Corsini herceg válasza sokkal jobb kilátással kecsegtet, de ezek szerint tévedtem - csendül fel a hangomban némi reményvesztettség. - Ne haragudj, hogy ilyesmibe rángattalak volna bele, de cselekednem kell, mert képtelen vagyok annyiban hagyni. Nemrég voltam Marcusnál a gyengélkedőn és elég nagy fájdalmai vannak - hunyom le a szemem egy pillanatra. Na jó, ebben nem lehetek teljesen biztos, de abban igen, hogy az unokaöcsém főzetek nélkül aligha aludna az éjszaka folyamán. - És még most is azon van, hogy lenyűgözze Mihailt - folytatom és szinte alig állom meg, hogy a fájdalommal vegyes féltékenység ne érződjön ki a szavaimból. Elvégre, mit tett Mihail? Megkorbácsoltatta Marcust! Az unokaöcsém pedig mit tesz jelenleg is? A könyvét bújja, hogy holnap ennek az embernek a tiszteletét nyerje el. Értem én, hogy bizonyítani szeretne, de miért pont előtte?
- Ne érts félre, de ez olyan, mintha a körmömmel szeretnék sziklát vájni - suhan át egy röpke fintor az arcomon. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó munkát fektetni ebbe, de nem is valami csábító az a gondolat, miszerint ennyire apró lépésekben haladjak a célom irányába. - Egy reform bevezetése talán hamarabb hozna látható eredményt, de megértem, hogy te nem így érzel - biccentek egyet. Fájnak Dylan szavai, de be kell látnom magamban, hogy ebben ő a tapasztaltabb. Soha életemben nem kellett még semmit se előterjesztenem és csupán maga a herceg az, akivel meg kell vitatnom a biztonságára vonatkozó kérdéseket, nem pedig több nemes, akiknek ráadásul elég nagy befolyásuk is van az élet minden területén.
- És te nem félted néha az életedet? - vetem fel a kérdést, amely eszembe ötlik. - Elvégre, most is egy javaslaton dolgozol, olyasvalamin, ami nyilván sokaknak nem fogja elnyerni a tetszését és a tanács tagjai nem katonák, nem parancsot teljesítenek. Ők osztják a parancsokat - jegyzem meg komoran. - Nemsokára feleségül veszed a védelmi miniszter lányát, noha számtalan nemes örömmel adta volna a húgát vagy a saját gyermekét hozzád és esélyesen nem fog tetszeni számukra a választásod. Jut eszembe, ki lesz a leendő hercegné személyi testőre? - bukkan felszínre bennem az a bizonyos "szakmai ártalom". Már most a kockázatokat mérlegelem, amellyel Dylan házassága járhat, illetve az a munka, amelyen jelen pillanatban is szorgoskodik. Sok ellensége lesz, ebben biztos lehet és mivel az én feladatom megvédeni őt, talán nem ártana összebeszélnem Charlie leendő testőrével. Egyébként is gondoltam már arra, hogy néha külön edzést kérek tőle, hogy a mozdulataink összhangba kerüljenek és jobban egymásra hangolódhassunk. A jó csapatmunka a jó dinamikán alapszik, legalábbis a gárda berkein belül. Sok időt kell majd ugyanis együtt töltenünk, ha a leendő hercegi pár testőrei leszünk.
- Igazad van, de akkor még gyerek voltam - vetem ellen, noha igyekszem még most is úgy beszélni, hogy semmi sértő se hagyja el az ajkaimat. Dylan a barátom, ugyanakkor a feljebbvalóm is. Néha eléggé meg kell fontolnom a szavaimat a jelenlétében. - A saját sorsomat kovácsoltam, nem másokét. Ebben az esetben elég ráérős az ember, de itt és most... - sóhajtok egyet, majd csóválom meg a fejem lemondóan. Szinte folyamatosan ott lebeg a lelki szemeim előtt Marcus és ama tény, hogy ezen nem fogok tudni egyhamar változtatni, eléggé elkeserít. Igen, évek alatt váltam a kard mesterévé és még ma se mondanám profinak magam, szóval a herceg szavaiban mindenképp akad némi igazság.
- Ez mind szép és jó, de talán többet is elérhetnék veled az oldalamon - jegyzem meg óvatosan. - Ha valaki nyilvánosan kiállna és bírálná a rendszer aprónak vélt hibáit, abban az esetben sokkal könnyebben menne - érvelek. - Ha ezt pont te tennéd, az csak alátámasztaná a szavaimat. Szégyen vagy sem, de neked könnyebben hisznek az emberek, hiszen a családneved miatt aligha kardoskodnál olyasvalami mellett, amiben te magad se hiszel - zárom rövidre a mondandómat. Igaza van Dylannek az apró lépésekkel kapcsolatban, de esélyem csakis akkor lehetne, ha egy befolyásos személy támogatását élvezném. - Számomra már az is bőven megfelel, ha élvezhetem a támogatásod, még ha csupán némán is teszed azt - fejtem ki kissé bővebben, de ennél jobban nem megyek bele. Nem szeretném ugyanis olyasvalamibe ráncigálni a herceget, amibe nem szívesen menne bele.

by **Dylan de Corsini** Szer. Május 29, 2024 9:39 pm

Jacob & Dylan

Aznap mindketten sokat vesztettünk. Ez pedig össze is kötött minket. Kimondatlanul is. A bátyámon, és Jacobon kívül senkim se maradt. Magányosnak, és elveszettnek éreztem magam, akinek fogalma sem volt, hogy hol a helye a világban, ráadásul állandóan rettegtem, hogy a bátyámmal, és velem is megtörténhet, ami a szüleinkkel, és ezen a nagyapám durvasága sem segített. Én sosem hibáztattam Jacob, vagy Mihail apját, amiért nem voltak képesek megvédeni a szüleimet. De magamban mindig gyűlöletem az értelmetlen erőszakot, amely a halálukhoz vezetett. S bár a húgom csak csecsemő volt, mindig fájt a tudat, hogy néhány szörnyű ember gaztette miatt, nem láthatom őt felnőni. Így azt hiszem, őfelsége húga lett helyette az én húgom is. Noha pótolni sosem volt képes a mérhetetlen űrt, amit a mainapig érzek.
Tudom, hogy Jacob mint testőröm mindenképpen részt vett volna az eseményen, de oly sok éven át csak rá támaszkodhattam. Ő a legközelebbi bizalmasom, és szeretném, ha most a barátomként örülhetne velem. Egyszerűen csak hálás vagyok neki, amiért mindig számíthatok rá. Így nem volt hát kérdéses, hogy kinek a neve szerepeljen ezen a meghívón. Az pedig a legkevésbé sem érdekel, hogy ehhez ki mit szólhat. Így amikor megköszöni, csak egy apró mosollyal bólintok.
- Ezt sajnálattal hallom. Természetesen a világért sem szeretném felzaklatni. Csak szólj, ha tehetek érte valamit. Elküldöm hozzá az egyik királyi gyógyítót. - válaszolom, amikor Jacob igyekszik kimenteni az édesanyját. Bár őszintén szólva sejtettem, hogy így lesz. Ettől függetlenül el fogom hozzá küldeni az egyik gyógyítót. Ha mást nem, legalább valami erősítő főzetet felírhat. Azt hiszem ennyivel tartozom Jacobnak, és a családjának, amiért miattam van annyit távol.
- Ennek igazán örülök. - mosolyodom el, amikor Jacob megígéri, hogy ő és Marcus mindenképpen eljönnek.
- Úgy tudom Mihail Wilson önként jelentkezett a feladatra, mivel a bátyámat amúgy is mindenképp el kellene kísérnie. - válaszolom meg a következő kérdését is. Szinte biztos voltam benne, hogy Jacob képtelen lesz pár percnél tovább csak Jacob maradni, és hamar előbújik majd a testőr énje. Bár sejtem én, hogy nincs éppen oda Mihailért, de a munkáját mindig megkérdőjelezhetetlenül elvégzi. Így én sem aggódom túlzottan. Legfeljebb majd Jacob a rendezvény előtt még megkeresi beszélni róla. Vagy erről is az unokaöccse fegyelmezésén kívül.
- A kölykök a hibáikból tanulnak. Mi is követtünk el hibákat az ő korában. Rendben lesz. Amennyire tudom, soha senki nem is vádolt kivételezéssel, különben be sem kerülhettél volna a Bizottság tagjai közé. De megértem az érzéseidet. - tudom, vagyis egyre inkább megértem, hogy a fizikai fenyítés mennyire sarkalatos pont Jacob számára. Nem volt kifogása ellene, hogy megbüntessék az unokaöccsét, de verés ellen úgy érezte fel kell szólalnia. Azt hiszem ez éppen úgy szívügye lesz, mint számomra a korrupció elleni törvényjavaslat. Ez pedig független Mihailtól. Éppen csak ő hozta fel elsőként, bár biztos vagyok benne, hogy akkor is felmerült volna mástól, ha nem éppen Wilson tiszt javasolja. Amikor pedig megemlíti, hogy neki is kijutott ebből, egy pillanatra eltöprengek, hogy mikor, és miért történhetett, hisz nekem sosem mesélte el. De végül mégsem kérdezek rá. Inkább csak rábólintok az érvre. Ami lássuk be különösen igaz az unokaöccsére, akit éles eszű, felelősségteljes, és körültekintő fiatalembernek ismertem meg. Noha ez nem jelenti, hogy nem tévedhet, vagy hibázhat. Hiszen sok dologban nincs, vagy alig van még tapasztalata.
- Azért ne temesd még az ügyet. Találunk megoldást. Talán nem olyan gyorsat, mint szeretnéd, de haladjunk csak lépésről lépésre. Belerángatni meg úgysem tudnál semmibe, amibe magamtól nem mennék bele. - próbálom azért visszacsempészni egy kis reményt a beszélgetésbe. Elvégre nem lehetetlen, amit Jacob szeretne, éppen csak nem lesz túl egyszerű, és gyors menet. Ráadásul, mivel a Gárdáról van szó körültekintőnek kell lennünk. Ezt pedig ő is nagyon jól tudja.
- Az jót jelent nem? Kezd visszatalálni a szorgalmas, összeszedett önmagához. - toldom hozzá, hogy a fiú most is épp Mihailt próbálja lenyűgözni a büntetése következményei ellenére is. Értem, hogy most Jacob neheztel Mihailra a fiú büntetése miatt, de az csak jó, ha a kölyök összeszedi magát, és helyre teszi a dolgokat.
- Meg lesz az a reform, de azt is csak több részletben átgondoltan lehet kivitelezni. Nem rohanhatunk fejjel a falnak. Téged most a személyes érzelmeid befolyásolnak. Vegyél egy mély levegőt, és lépj egyet hátra, hogy objektíven vizsgálhasd meg a kérdést. - nem hibáztatom, hiszen az unokaöccse révén érintett lett a dologban. Ráadásul testőrként megtanulta, hogy gyakorta gyors, és hirtelen döntéseket kell hoznia. Ha nem így lenne, akkor talán már én sem lennék életben. Ennek ellenére egy reformot nem lehet elkapkodni.
- Miért félteném? Hiszen itt vagy nekem te, hogy megvédj. Bízom benned. - persze, számítok ellenállásra a törvényjavaslatot illetőleg. A merénylet egy herceg ellen viszont már egész más tészta.
- Nyilván nem nyerem el mindenki osztatlan tetszését a törvényjavaslatommal. Főleg azokét nem, akik így nem tudják előnyökhöz juttatni a saját rokonaikat, és érdekkapcsolataikat. Ami pedig a leendő hercegné személyét illeti, nos köszönöm, de magam intézem a magán ügyeim, és cseppet sem érdekel, kinek tetszik vagy sem a választásom. Ami pedig Charlotte testőrét illeti, nos gondoltam a Bemutató eseményre és rá hagyom a választást. Elvégre fontos, hogy olyan személy legyen, aki szimpatikus számára, és meg tud bízni benne. - adok szép sorjában választ a kérdéseire. Jacob a személyi testőröm, természetes, hogy minden kérdést ebből a szemszögből közelít meg. Amíg pedig Charlotte nem kap saját első testőrt, addig a védelme természetesen Jacobhoz fog tartozni. Nyilván pedig aztán is sokat kell együtt dolgoznia a kedvesem testőrével, így számára sem mindegy a dolog.
- Éppen mivel mások sorsáról van szó, nem kapkodhatsz, és véthetsz hibákat. - vetem ellen az érvnek, amit felhoz. Persze. Gyerekként az ember a saját sorsáért felel. Kisebb a nyomás, és a stressz. Viszont az én helyzetemben mindent alaposan meg kell fontolni. A legkisebb hiba is emberéleteket tehet tönkre. A Gárda vezető főtiszti rétegét pedig a legkevésbé sincs kedvem magamra haragítani.
- Kiállok melletted és támogatlak. De szavaimnak ebben az esetben nincs túl nagy súlya. Legalábbis a tiédhez képest. Én nem látok bele a rendszerbe, csak amennyire a te szavaidból következtetni tudok. Te viszont benne élsz. Méghozzá a vezető réteget képviseled a Bizottság tagjaként. Ezért is kell megfontoltan bánnunk a kijelentéseinkkel. Hidd el, a családnevem nem jelent egyetemes megoldást mindenre. - nem feltétlen csak némán. Ahhoz viszont, hogy a nyilvánosság előtt is felvállalható véleményem, esetleg vitakészletem legyen érvekből, sokkal többet kell tudno. Ebben pedig szükségem lesz Jacob segítségére. Lehetőleg úgy, hogy azzal ne szegje meg a saját hűség esküjét, és ne kockáztassa a jelenlegi pozícióját. Ez pedig okozhat még némi problémát.

by **Jacob Blunt** Vas. Jún. 02, 2024 10:19 am

Jacob& Dylan

- Erre semmi szükség - hárítom el udvariasan az ajánlatát. - Vannak mellette gyógyítók, akik figyelemmel tartják és az állapotán már nem lehet segíteni - ingatom meg a fejem némi szomorúsággal a hangomban. Nehéz anyámat így látni, de - mint mindent az életben - ezt is el kell fogadnom. És hát vigasztal a tudat, hogy mindent megadok számára, ami tőlem telik, emiatt is fogadtam mellé medimágusokat, még ha ez nem kevés pénzemet is emészti fel. Elvégre, mi másért teszek mindent, ha nem a családomért? - De hálás vagyok a gesztusért - biccentek egy aprót a fejemmel, mintegy néma köszönetként. Tisztában vagyok azzal, miszerint a királyi gyógyítók jóval tehetségesebbek, mint egy mezei kuruzsló esetleg egy ispotályi dolgozó, de nem fogadhatom el a herceg ajánlatát, még abban az esetben sem, ha ez egy igen csábító lehetőség. Elsősorban sértené a büszkeségemet, hiszen én vagyok a Blunt-család feje jelenleg, az én feladatom mindent megoldani és anyagilag biztosítani. Nyilván elavult felfogás és le is mondanék róla abban az esetben, ha anyám halálos beteg lenne, de egyelőre erről szó sincs. A körülményekhez képest jól van és komolyan hiszek abban, hogy a világ legtehetségesebb medimágusa se tudná ennél többet tenni érte.
- Sejthettem volna - engedek meg magamnak egy meggondolatlan megjegyzést és jelenik meg némi csalódottság is az arcomon. - Kétségtelenül jó gárdista, de nem bízom benne - ingatom meg végül a fejemet. Szó, mi szó, valóban arcon csapásként ért, hogy az idősebb herceg eltűnésekor ő is fogta magát és kereket oldott, majdhogynem szembemenve mindennel, amit az akadémia tanított. - Apropó, ha már felmerült a neve... - ráncolom össze a szemöldököm és pillantok Dylanre: - Tudtommal úgy volt, hogy büntetést kap, mivel elmulasztotta a kötelességeit a bátyád eltűnésekor és erről nem a Tiszti Bizottság dönt, hanem a Tanács, de a mai napig nincs semmi hír ezzel kapcsolatban - mutatok rá a tényekre kegyetlenül. - Mihail pedig a Tiszti Bizottság tagja, hatalommal a kezében, noha nem ezt érdemelné.
Nyilván a személyes érzelmeim is közrejátszanak ebben, hiszen Marcust a gyengélkedőn látni nem éppen egy lélekemelő élmény volt számomra, lássuk be. Mégis, még maga Dylan de Corsini herceg se állíthatja azt, miszerint nincs igazam. Amit Mihail akkor tett - még ha a jó szándék is vezérelte - nem volt helyes. Veszélybe sodorta Raymond herceget, a családja hosszú éveken keresztül halottnak hitte, bennem pedig igen élénken él az emlék, amikor a palota gyászba borult. Nem volt egy kellemes időszak, meg kell hagyni. Ráadásul, a Királyi Gárda nevén is mély foltot ejtett. A mi feladatunk védelmet biztosítani, elit közösség vagyunk, elméletileg a legjobbak, mégis ismét előfordult. Ezek után tehát nem szívesen bízom rá Dylan herceg védelmét és akad is némi fenntartásom a dolog miatt, de nem teszem szóvá. Ha ő bízik benne, akkor nekem is le kell nyelnem ezt és alkalmazkodnom.
- Mi? - vonom fel a szemöldököm egy apró vigyorral a szám sarkában a mondat hallatán, majd csóválom meg a fejem: - Az akadémia legjobbja voltam, évfolyamelső, nem engedhettem meg magamnak a hibákat és ha az emlékeim nem csalnak, nem is hibáztam - mutatok rá a tényekre. Nyilván igaza van Dylannek azzal kapcsolatban, hogy kölyökként mindketten csináltunk hülyeségeket, de jó ezzel húzni az agyát. Élvezem. Nem mindenki teheti meg ezt egy igazi herceggel, szóval megvan annak a varázsa, ha valaki pont egy mellett nő fel, majd válik annak a testőrévé és egyik legfőbb támaszává. Egy idegen esélyesen egy különösen gyilkos pillantást kapna, esetleg szavakkal lenne rendre utasítva, de én - normális keretek között - sok mindent megengedhetek magamnak a herceggel szemben. A munkám miatt annyira nem tudnám már elengedni magam, hogy felhőtlenül szórakozzunk, pedig néha igazán hiányzik, mégis folyamatosan megállj-t parancsolok magamnak.
- Remélem, neked lesz igazad - sóhajtok fel, kissé visszazökkenve az iménti komorságba. - Tényleg szeretném, ha legalább ez megváltozna és az akadémia egy új irányba indulna el. Utána pedig talán még azt is bevezethetnénk, hogy felvételikor nem nézzük a kadétok származását - vetem fel a következő javaslatomat. - Sokan esnek ki amiatt, mert szerényebb családból származnak, bár valamilyen szinten megértem, hogy a Királyi Gárda miért szórja ki őket. Ennek hivatásnak kell lennie, nem pedig pénzszerzési lehetőségnek. Ha valaki pénzért teszi, az bármikor odalök másokat, ha az élete veszélybe kerül - ingatom meg a fejem. - Mégis, már most akad egy-két tehetséges diákunk szegényebb sorokból is, noha ők is kemény munka árán jutottak be. A teljesítményük viszont önmagáért beszél és bízom benne, hogy mire a kiképzésük végére érnek, már nem csak munkaként fognak tekinteni erre.
Ott van példának okáért máris Lara, akit Marcus javasolt csapatvezetői helyettesnek. Nem a legjobb diák az évfolyamban, mégis szorgalmas és kitartó. Nyilván nem személyi testőr lesz belőle, hiszen a fejjel a falnak hozzáállása ezt megakadályozza, de akkor is nagyon szép karriert futhat majd be a jövőben. És ki tudja, még mennyi hasonló gyémánt lapul a porban...
- Szerintem ezt egy fájdalmas verés nélkül is el lehetett volna érni nála - dörmögöm magam elé komoran. - Amikor elbeszélgettem vele, már akkor kezdett észbe kapni, nem volt szükséges a fizikai erőszak. Marcus komoly kölyök, elég szép családi háttérrel, nem okozott volna csalódást.
Éppen csak tényleg egy olyan időszakon megy keresztül, amely mindenkinek felkavarja az életét, ha találkozik egy lánnyal, aki iránt komolyan érdeklődik. Marcus pedig életében először szerelmes, esik hát bele hibákba, de ha felszáll az elméjéről az a bizonyos köd, abban az esetben bizonyára észbe kap majd. Nyilván én se szerettem volna, ha ez sokáig tartott volna, de már a beszélgetésünk alkalmával láttam rajta, hogy a várható következmények miatt megrémül és gondolkodóba esik bizonyos dolgokat illetően.
- Rendben, alszom rá párat és átgondolom - biccentek egyet Dylan javaslata hallatán. - Bár nem hiszem, hogy a véleményem változni fog majd... Sose változik semmi sem az akadémián, ha nem tesz valaki valamit ez ügyben - állapítom még meg csalódottan. Én is szeretnék reformokat azon a helyen, ahol felnőttem, erre pont az próbál meg lebeszélni róla, akiben a leginkább hittem ezen a téren. A személyes érzelmeim nem befolyásolnak, Marcus büntetése csupán a jéghegy csúcsa volt, semmi több. Sosem szerettem a fegyelmezés ezen módját, bárki bármit is mond. Szemet hunytam felette, mert egy általánosan elfogadott módszerről van szó, de a lelkemben mindig is vihar dúlt egy-egy ilyen döntés után.
- Mindenható én se vagyok, de ami emberileg tőlem telik, megteszem - hajtok fejet. - Mégis lehetnél óvatosabb, hogy nekem sokkal, de sokkal kevesebb dolgom legyen. Egy reformokat előterjesztő herceget elég nehéz megvédeni. Lehet, jobban járnék egy unalmas családtaggal... - esek gondolkodóba hirtelen. - Ismersz te ilyet? - kapom fel a fejem, mintha komoly gondolnám. - Egy középszerű alak, akinek nincs ellensége, mert egész nap mást se csinál, mint ül a helyén és könyveket olvas - sorolom a feltételeimet. Persze, a Corsini-család sose arról volt híres, hogy képesek hétköznapi módon élni. Valamilyen úton-módon, de mindegyikük kitűnik a tömegből, még abban az esetben is, ha nem áll szándékukban.
- Ne érts félre, nem szeretném a választásodat megkérdőjelezni. Éppen csak felhívtam a figyelmed arra, hogy még honnan számíthatsz támadásokra. Bármilyen módon - teszem még hozzá. - Néha hajlamos vagy elfeledkezni arról, hogy nem csupán a reformok révén válhatsz közellenséggé, hanem a döntéseid alapján is. Légy körültekintőbb. Csupán ennyi a tanácsom.
Dylan nem könnyíti meg a dolgom semmilyen szinten sem. Alapból célpontnak számít, mivel herceg és rendelkezik némi beleszólással dolgokba, ő pedig szépen ki is használja ezt. Nekem tehát tripla mértékben oda kell figyelnem tehát arra, hogy ki milyen célból keresi a társaságát. Igazság szerint mindig utána nézek azon emberek múltjának, akik hivatalos látogatást tesznek nála, de még azoknak is, akik csupán beesnek, mert a rangjuk miatt megtehetik. Ki tudja, mikor érkezik belső körökből az ellenség...
- Jó, értettem - tartom fel a kezeimet megadóan, de továbbra is kitartva az álláspontom mellett. Türelmetlen lennék? Talán. De azt hiszem, Dylan nem fogja fel, hogy voltaképp mennyire fontos, hogy felénk is változzanak bizonyos dolgok. Ő soha életében nem volt kadét, nem kapott ilyen kemény kiképzést. Márpedig ez nem csak testileg, hanem lelkileg is megviseli az embereket.
- Javasolnám, hogy állj be kadétnak, de mivel téged mindenki ismer, csak egy színjátékot látnál, semmi többet - vonom le a következtetést. - Ráadásul, pár nap nem mond el mindent arról, hogy milyen az élet az akadémián. Talán egy Százfűlé-főzet segítene. Mivel azonban fontos ember van és rengeteg a teendőd, nem terhellek ilyesmivel. Tisztában vagyok azzal, miszerint hercegként más feladataid is akadnak, ahogy azzal is, hogy a neved nem mindenhol jelent megoldást vagy ad bizonyos súlyt a dolgoknak. Elmesélhetek mindent szavakkal, de a saját bőrödön tapasztalva minden sokkal másabb.
Meg lehetne oldani, az igaz, de példának okáért egy Százfűlé-főzet engedély nélküli használata még Dylan számára is büntetendő. Ráadásul, nem tudna elegendő időt eltölteni az akadémián ahhoz, hogy véleményt formálhasson. Túl elfoglalt ember ehhez. Magamnak kell tehát kézbe vennem a dolgokat, ez immár teljes mértékben bizonyos.

by **Dylan de Corsini** Hétf. Jún. 03, 2024 4:45 pm

Jacob & Dylan

- Igazán sajnálom. Bár tehetnék valamit, hogy könnyítsek a terheiden. De azt hiszem csak nehezebbé teszem az életed. - érzem Jacob hangjában a szomorúságot, és nehéz őt ennyi teherrel a vállán látni. Néha pedig bűntudatom van, hogy bár viselem a hercegi címet, mégsem tehetek a saját embereimért semmit. Ennyire csekély hatalmam lenne? Tudom, mire tanított néhai Őfelsége, amíg még köztünk volt. Mindig hálás voltam, amiért az akkori koronaherceg testvéreként tekintett rám. Jóformán örökbefogadva. De néha szörnyen nehéz, és magányos, az út, amit kijelöltek számomra. Ezen pedig csak Jacob enyhít olykor-olykor. Ehhez képest egy gyógyítót elküldeni egy beteg asszonyhoz igazán semmiség. A következő témával pedig valószínűleg csak újabb terheket rakok Jacob vállára.
- Bár szeretném elkerülni a látszatát is, hogy a saját embereimmel kivételezzek, éppen így megszegve a saját törvényjavaslatom, de... ez egyszer a bátyám miatt szeretnék csak szemet hunyni az eset felett, hagyni hogy szép csendben elévüljön. - sóhajtok egy mélyet, miközben lassan felállok, és sétálni kezdek az asztalom előtt. Jacob pedig érezheti, hogy mennyire súlyos teherként nyomja ez az egész a vállam. Főként mert még a saját erkölcsi mércém szerint sem cselekszem helyesen, de nincs is nagyon választásom. A politika már csak ilyen. Ritkán tiszta, és egyenes. Ezért is olyan nehéz megértenie egy olyan tiszta, és egyenes embernek, mint Jacob.
- A tanács egyetlen tagja sem fogja addig felhozni, amíg azzal Raymondon nem találnak fogást. Az ügy valódi célja nem Mihail megbüntetése, hanem az hogy rajta keresztül megszabadulhassanak a fivéremtől. Lehetőség szerint örökre. Még jobb, ha Raymond magával ránt engem és téged is. Amíg ez nem tűnik kivitelezhetőnek számukra, addig nem fog történni semmi. Én pedig nem hozhatom fel, mert nem gyengíthetem ilyen módon a saját helyzetünk. Most mindenki kivár. Ettől olyan nehéz, és ijesztő ez a helyzet, és az ellenfeleink is. - mondom komoran. Bármennyire is nem tetszik Jacobnak, most el kell engednie az unokaöccse, és Wilson iránti személyes érzelmeit. Ennek semmi köze hozzájuk. De még csak Mihail múltbeli tetteihez se. Ez már vastagon politikai hatalmi játszma. Ha pedig Mihail hibázik, az Raymondot sodorja bajba, éppen ahogy Jacob egyetlen rossz döntése komoly bajt okozhatna számomra is, és abban az esetben is nekem kellene vállalnom érte a felelősséget, ha nem én adtam rá egyenes parancsot. Önkényesen cselekedett. Mivel az én emberem. Persze, jól tudom, hogy bízhatok Jacobban, és nem követne el ekkora ostobaságot, de ettől ez még így van.
- De még ha el is tekintünk az ügy mocskos politikai hátterétől, aggódom a testvéremért. Szeretném, ha lenne mellette valaki, akiben úgy bízhat, mint én benned. Valaki, aki meghallgatja, és a támasza lehet az ilyen pillanatokban. Erre pedig ki lehetne alkalmasabb, mint aki saját maga is átélte mindazt, amin a testvérem is keresztül ment. Önként lemondott a nemesi címről, vagyonról, az elmúlt éveket egy külső kerületben, egyik napról a másikra tengődve töltötte a saját bűntudatával. Mi értelme lenne tovább büntetni? Megteszi ő saját magával, ahogy a testvérem is. Ezért is nehéz néha őket látni.- igen, jó lett volna ha a dolgok nem így alakulnak. Ha Mihail nem csak megmenti, és elküldi Raymondot azzal a sok megkeseredett haraggal a szívében, hanem visszahozza ide a palotába. Akkor anyám esélyt kapott volna bocsánatot kérni, és újra kezdeni. Talán minden másként alakul. Vagy éppen ezzel játszott volna azok kezére, akik meg akarták ölni. Éppen így nem élhette volna meg még a 17. születésnapját sem. Nehéz ezt így megítélni ennyi év távlatából. Minden esetre inkább szánom azt az embert, mintsem vagyok dühös rá a tettei miatt. Hiszen még ezzel is Raymondot akarta védeni, és így végül visszakaphattam őt. Akárhogy is, de ez vitathatatlanul Mihail Wilson érdeme.
- Nyilván ezért kellett veréssel fenyíteni Mr. Sosemhibázokévfolyamelsővagyok urat. Hogy is volt az az eset? - utalok vissza a korábbi szavaira, kissé évődve. De a mosolyom elárulja, hogy igazából nem várok komoly választ. Elvégre ezt a játékot ketten játsszuk. Való igaz, nem sokan engednének meg ilyen megjegyzést maguknak a jelenlétemben. Noha fogalmam sincs, hogy mikor tűntek el a kapcsolatunkból a gondatlan játékok, és nevetések. Régen gyermekként, amíg mindkettőnk apja élt, sokkal könnyebb volt. Nem kellett a holnappal, és a következményekkel törődünk. Elég volt, hogy barátok vagyunk. Mikor változtak meg ennyire a dolgok? Hova tűnt a felhőtlen szórakozás? Néha persze most is viccelődünk, vagy évődünk egymáson kicsit, mint most, de ez már messze nem ugyanaz, mint régen.
- Úgy lesz. Légy egy kicsit türelemmel. A változáshoz idő, és elszántság kell. Szerencsére mindkettő a mi oldalunkon áll. Ami pedig a felvételt illeti, úgy tudom, az nyílt az akadémián? Bárki megpróbálhatja, független a családi hátterétől. Vagy nem így van? - a kérdésem naivitásából kitűnik, hogy tényleg fogalmam sincs, hogy zajlik a felvételi. Milyen feladatoknak és követelményeknek kell megfelelni, és hogy komoly felkészítés nélkül ez szinte lehetetlen. Azt pedig jóformán csak azok kapnak, akiknek a felmenői már amúgy is az akadémián végeztek. Így kívülállóknak szinte lehetetlen bekerülni. Azzal persze tisztában vagyok, hogy igen nehéz, és kemény felvételi vizsga van, hatalmas túljelentkezéssel, és csak a legjobbakat választják ki az oktatók. Akit pedig egyetlen oktató sem választ ki, nem számít milyen tehetséges, nem kerülhet be. De ennél többet nem igazán tudnék mondani erről. Ahogy Naomit is inkább Jacob gondjaira bíztam azon a bizonyos napon, semmint hogy én válaszolnék neki a csacsogós kérdéseire.
- Nem kételkedem a fiúban, de a Gárda belső fegyelmi ügyeibe nincs beleszólásom.- toldom hozzá, némileg sajnálkozva. Visszavonni, vagy meg nem történté tenni a büntetését nem tudom. Ha pedig beleszólnék, az nem tenne jót sem a fiúnak, sem Jacobnak. Úgy tűnne, mintha a befolyásommal akarnék kivételezni velük. Ennek pedig a látszatát is kerülném, mint fent említettem. De nem kétlem, hogy Marcus egyedül is talpra áll majd ebből, tanulva a hibájából.
- Minden folyamatosan változik. Ott is lesznek reformok, de ezekkel nem lehet meggondolatlanul dobálózni. Nem lebeszélni akarlak, csak a lehetséges buktatókra próbálom felhívni a figyelmed.- Jacob most sötéten, és reménytelenül látja a helyzetet, mert néha nincs gyors és instant megoldás. Ettől függetlenül a szavaim nem azt jelentik, hogy ne kerülne az általam benyújtott reformok kereszttűzébe az Akadémia is, előbb-utóbb. De nem így, ahogy ő szeretné. Tényleg jobb lenne lépésről lépésre haladni.
- Sajnálom, hogy nem könnyítem meg a dolgod. De akkor túl unalmas lenne az életed. - tárom szét a karomat. - Mit szólnál anyámhoz? Úgy tudom, már magadtól is elég jól eltalálsz a lakosztályába. - mosolyodom el évődve. Utalva arra az esetre, amikor késő éjjelig dolgoztam huzamosabb ideig, és Jacob végül anyámhoz ment el, hogy megkérje, hasson rám, hogy ennem és pihennem is kell néha. Renden. Néha hajlamos vagyok túlzásba vinni a munkát, és haragudtam Jacobra, amiért ezt a szemre vetette, sőt még anyámhoz is elment ezért, akinek a fejmosását már nem tudtam kikerülni. De megértettem, hogy azért tette, mert miattam aggódott. Ahogy vélhetőleg most is.
- Rendben, majd igyekszem azokkal is kedvesen bájologni az esküvőn, akik lányait és rokonait elutasítottam. - emelem meg megadóan a kezem. Bár Jacobnak abban van némi igazsága, hogy néha elfelejtkezem róla, hogy mennyi helyről érhet támadás. Körültekintőbbnek kellene lennem. Szerencsére Jacob helyettem is igyekszik mindent, és mindenkit figyelemmel tartani.
- Megértem, hogy fontos számodra, hogy változtass bizonyos dolgokon. Azonban, bár érdekes lehetne a felvetés a főzettel, hosszú távon elég nagy vihart, és bajt okozhatna. Arra pedig most jelenleg a legkevésbé sincs szükségünk. Szóval inkább azt találjuk ki, hogy milyen javaslattal álljunk a bizottság elé, és milyen alternatívákat tudunk kínálni a verés helyett, mint fegyelmezési eszköz. - nem mondom, hogy nem találnám érdekesnek belülről látni az akadémia működését, de sosem voltam kadét, és nehéz lenne bárkit is meggyőzni, hogy a semmiből csöppentem ide. Azon kívül az egyéb kötelességeimet sem hanyagolhatom el.

by **Jacob Blunt** Szer. Jún. 05, 2024 7:21 am

Jacob& Dylan

- Nem te tehetsz róla - hárítom el a sajnálkozását, habár tisztában vagyok azzal, miszerint nem úgy értette. Ez van, nekünk pedig azon kell lennünk, hogy a lehető legtöbbet kihozhassuk belőle. Igyekszem anyámnak teljes életet biztosítani a betegsége ellenére is, ez pedig - úgy érzem - eddig sikerült. - Az pedig, hogy nehezebbé teszed az életem... - kúszik egy csintalan mosoly az arcomra, amitől egyszeriben úgy tűnhet, mintha újfent a kamasz énem lennék: - Én vállaltam. Tisztában voltam azzal, milyen makacs jószág vagy és úgy éreztem, más képtelen lenne veled szót érteni. Ezért is választottalak téged. A fene se szeretné, ha idő előtt fűbe harapnál.
Mi tagadás, valóban ez volt az indokom. Dylan nem könnyű eset, ha a céljairól van szó, ráadásul gyerekkorunk óta ismertük egymást a szüleink révén, szóval azt hiszem, már akkor el volt könyvelve, hogy mi lesz a későbbi felállás. Voltaképp ez volt a legcélravezetőbb. A saját és Dylan dolgát is megkönnyítettem ezzel igazság szerint. Neki nem kellett egy ismeretlenhez alkalmazkodnia, ahogy nekem se kellett a saját feladatom mellett még érte is aggódnom. Mert az biztos, hogy ha mégse őt kapom meg, akkor is gondoskodtam volna a biztonságáról és kéretlen tanácsokkal láttam volna el azt, akit végül mellé osztottak volna.
- Dylan! - csattanok fel, ezúttal mit sem foglalkozva azzal, hogy mennyire nem tisztem ilyen hangnemben beszélni valakivel, aki a királyi család tagja, akármennyire is csekély a hatalma. Elvégre, jóval felettem áll, de mégis... Van egy bizonyos pont, ahol minden borul, nálam pedig ez most jött el. - Ez bizonyára nemes és szép gesztus lenne más esetben, de Mihail bűnt követett el! - folytatom felháborodva. - Veszélybe sodorta a bátyád életét, évekig abban a hitben hagyott mindenkit, hogy meghalt és még szem elől is vesztette - sorolom a vétkeit. Igen, Mihail maga vallotta be, miszerint néhány évig fogalma se volt Raymond herceg hollétéről. Nyilván kereste őt, de nem találta, végül feladta és letelepedett, hogy teljesen átlagos életet élhessen, emberként. - Az lenne a minimum, ha kivennék a bizottságból és lefokoznák - osztom meg vele a saját elképzeléseimet. Személy szerint ugyanis ezt tartom Mihail Wilson esetében a lehető legkevesebbnek.
- Ezek szerint azt állítod, hogy azzal, miszerint hagyod feledésbe merülni az ügyet, minket védesz? - nevetem el magam halkan. Igen, Dylan testőreként akaratlanul is belefolytam a politikai játszmákba, hiszen sok időt töltök mellette, rengeteg személyes titkot tudok róla, sok olyat is, amivel támadhatóvá tehetném, de nem árulnám el őt, abban az esetben sem, ha tömlöcbe vetnének. Mégis, valamilyen szinten én is nemkívánatos személy lettem, hiszen, ha Dylant sikerül megbuktatniuk, akkor is ott van a lehetőség, hogy én továbbra is segíteni fogom őt. Márpedig, ha valakit el szeretnének tenni az útból, akkor alapos munkát akarnak majd végezni, ez kétségtelen, egy gárdistát pedig érdemes eltenni láb alól, hiszen a hűségünk miatt lettünk annyira köztiszteletben álló alakok.
- Rendben, nem teszem szóvá és nem terjesztem elő napirendként - sóhajtok egyet megadóan. - De ezt nem Mihailért teszem és kiállni se fogok mellette, ha valaki mégis szót emelne az ügyében - szögezem le határozottan. - Az egyetlen, amit abban az esetben tehetek, az csupán annyi, hogy ha Mihail büntetést kapna és emiatt kikerülne a fivéred szolgálatából, akkor ideiglenesen átveszem a feladatát - ajánlom fel. Hatalmas munka lesz egyszerre két emberre is figyelnem, de Marcus nemsokára végez az akadémián és talán a segítségemre lehet. De ezt csakis Dylan kedvéért teszem, senki másért. Még ha maga Raymond herceg is kérne, abban az esetben se cselekednék ekképpen.
- Vannak dolgok, amelyeket még egy herceg számára se árulhatok el - kúszik egy széles mosoly az arcomra. A régi játékokról pedig... Nos, fokozatosan koptak ki és vették át a helyüket más elfoglaltságok. Dylan életében a tanulás, az enyémben pedig az akadémia. Maximalista vagyok, nem tarthattam tehát pihenőt. Mindenesetre, bármennyire is azon voltam, hogy minden téren a lehető legjobb legyek, én se úsztam meg büntetés nélkül. Azt hiszem, ebben az egyben nagyon is hasonlítunk az unokaöcsémmel.
- De - biccentek egyet Dylan kérdése hallatán. - A felvétel nyílt, de szeretnek származás alapján dönteni. És természetesen az se mindegy, hogy ki honnan jött, mennyi esélye volt a felkészülésre. Ha pedig be is kerül valamelyik szerényebb család tagja, abban az esetben sincsenek fényes kilátásai, a személyi testőrség pedig majdhogynem elérhetetlen számukra. Nem állítom, akadnak kivételek, de csekély számban. A nemes családok gyerekeinek sokkal, de sokkal több lehetőség áll rendelkezésükre.
Az akadémia ugyan minden felszerelést biztosít, vannak gyakorlótermeink is, de az oktatók gyakran leterheltek és nincs idejük még különórát is tartani. Lehet ugyan magánórákat venni, de ezek sokba kerülnek és nem mindenki engedheti meg magának, hogy folyamatosan megfizesse azokat. A legtöbb csapat összeáll és együtt gyakorol, ez hasznos dolog, de nem mindig célravezető. Jelenleg azonban ennél jobb megoldást aligha tudnék mondani.
Ha Dylan se képes a segítségemre lenni, akkor miért reménykedhetnék joggal abban, hogy valaha is változni fognak a dolgok? Igen, idő kell minden újításhoz, de mi van abban az esetben, ha az embernek nincs ideje? Évek? Évtizedek? Az unokáim talán élni fognak még, amikor az akadémián nem a verés lesz az egyik legalapvetőbb nevelési stratégia, de én? Márpedig látni szeretném, ahogy a reformok szárba szökkennek és kibontakoznak.
- Őt mindig a legvégére hagyom. Amolyan utolsó mentsvár - ismerem el somolyogva. Igen, én és ő nagyon egy hullámhosszon vagyunk, ha Dylanről van szó. Az akadémiával kapcsolatban azonban aligha lehet a segítségemre. A herceg következő szavai azonban már nincs időm válaszolni, hiszen kopogtatás hallatszik az ajtón, mire én odalépek és kinyitom, a küszöbön pedig maga a védelmi miniszter áll, Dylan leendő apósa.
- Felség, bebocsátást kérek - szólal meg, egy aprót biccentve irányomba, majd - amint megkapja az engedélyt - lép be mellettem.
- Ebben az esetben én távoznék - fordulok még vissza a két férfi irányába, ha pedig megkapom a saját engedélyemet, hajlok meg és lépek ki az ajtón, amelyet végül be is csukok magam után, hogy végül a gondolataimba mélyedve térhessek vissza a házamba. Dylan szavai elég sok reményemet telibe kapták és darabokra törték, de egyelőre eszem ágában sincs feladni.

by **Dylan de Corsini** Csüt. Júl. 11, 2024 4:10 pm

Jacob & Dylan

Mit ne mondjak, elég kínosan, és feszélyezve érzem magam. Ez pedig elég ritkán esik meg velem. Legalábbis így, ebben a formában. Még akkor is, ha jelenleg csak egyedül tartózkodom az irodám magányában. Végre. De tudom, hogy ez az állapot pusztán perceken belül semmivé lesz, ahogy Jacob belép azon az ajtón. Márpedig biztosan itt lesz perceken belül, hiszen érte küldettem, hol lenne máshol? Akkor pedig még kínosabbá fog válni ez az egész. Pedig már most is az. De legalábbis kellemetlen. Szembe nézni a legjobb, talán egyetlen igazi barátommal, és mindezt előadni számára, pedig több lesz, mint kínosan kellemetlen. Néha utálok herceg lenni. Az ilyen napokon, amikor előre nem látható dolgok szakadnak a nyakamba, pusztán a rangommal járó reprezentatív kötelességek miatt. Rendben van, néha szeretek is herceg lenni. Szeretem, hogy van befolyásom, és hatalmam bizonyos szintig, bizonyos dolgok felett. Ám közel sem minden felett. És van olyasmi, amit nem is szeretnék parancsba adni. Na ez egy ilyen helyzet. Azonban ha nem teszem, akkor igen kellemetlen helyzetbe kerülhetek, mármint diplomáciai szemszögből.
Hátra tolom magam a székkel, és felállok. Puszta pótcselekvés. De érzem, hogy sokáig nem tudnék ülve maradni. A gondolataim vissza-vissza kalandoznak az esküvőnk napjára. Életem legcsodálatosabb napja volt, mégis ez miatt vagyok ilyen kellemetlen helyzetben. Vagyis talán a saját ostoba ötletem miatt. Én kértem Jacobot, hogy ő és az unokaöccse civil ruhában jelenjenek meg, és csak élvezzék az eseményt. Akkor jó ötletnek tűnt. Jacob éveken át a leghűségesebb társam volt, mindenben. Szerettem volna legalább egyszer, a vendégemként, barátként látni, és nem testőrként, aki az életét adná értem. Mármint tudom, hogy megtenné, de erre jelenleg gondolni sem tudok. A lényeg viszont, hogy talán pont ez a kérésem okozta a jelenlegi helyzetet. Elvégre egy testőr egyenruhás alak jóval kevésbé vonzó személy az ilyen társadalmi eseményeken, mint egy elegánsan öltözött nemesi származású férfi. Igen, jelenleg az is átkozom, hogy az esküvőm is nyilvános társadalmi esemény. Nem lehetett csak az enyém, és Charlie-é, ahogy lennie kellett volna. Ahogy a közemberek megtehetik, amikor házasodnak.
Nemrég a Norvég nagykövet volt nálam, és mint kiderült felfigyelt a testőrömre az ünnepségen, és utána is járt a családi, és vagyoni helyzetének. Valamiért azt vette a fejébe, hogy Jacob Blunt ideális férj jelölt lenne a legkisebb lánya számára. Ezzel pedig, erősíthetnénk a népeink közti diplomáciai szövetséget is. Persze sértésnek venné az elutasítást, és komoly következményei lennének. Úgy értem nemzetközi diplomáciai bonyodalomként, amit nem lenne könnyű elsimítani. Nem akarom, hogy a barátom kényszerből házasodjon, de a diplomáciai bajtól is meg kell óvnom a népünket. Ez aztán a fejtörő.
- Szabad! - sóhajtok egyet, amikor a gondolataimból végre kizökkent a kopogás. Aztán pedig meglátom Jacobot belépni, és becsukni maga mögött az ajtót. Kezdődik.
- Jacob! Örülök, hogy itt vagy. - mosolyodom el halványan, de ez valahogy jelenleg nem tűnik igazán őszintének. Jacob számára már az is sokat elárulhat, hogy amikor belép, nem az íróasztalomnál ülve talál, hanem az ablak, és az íróasztal közt korzózva. Meg kellene szólalnom, belevágni, mégsem akaródzik belekezdeni abba, ami miatt tulajdonképpen ide hívattam...

by **Jacob Blunt** Pént. Júl. 12, 2024 4:41 pm

Jacob& Dylan

Hogy szándékoztam-e valaha is megnősülni? Aligha. Gárdista vagyok, Dylanre tettem fel az életemet, néha még így is bűntudatom van, amikor a kötelességeim miatt Marcust és a saját anyámat kell a háttérbe szorítanom, szóval nem, nem kérek a szerelemből és az azzal járó kötöttségekből. Futó kalandokat tartok fenn, amikor éppen van annyi szabadidőm, érzelemmentes románcokat és nagyjából ennyi. Az általam szeretett nő is foglalt, mondhatni a tiltott gyümölcs, szóval bátran kijelenthetem, hogy a szerelemben nem vagyok szerencsés. Jól érzem magam agglegényként, nem vágyom arra, hogy családos ember lehessek. Senki se von kérdőre, ha jóval a vártnál később állítok haza, ahogy senki se kérdőjelezi meg a döntéseimet sem. Természetesen sokan feltették már számomra azt a kérdést, miszerint nem szeretnék-e gyereket, de azt hiszem, Marcus felnevelése révén bőven belekóstolhattam az apa szerepbe is és tapasztalataim szerint nem lehetek benne valami jó. Igyekszem támogatni mindenben, de mivel én tiszt vagyok, ő pedig kadét, így akarva-akaratlanul otthon is kiütközik az akadémián uralkodó hierarchia. Mondjuk, vele sose volt különösebb gond, mindig a lehető legtöbbet hozza ki magából, ezt pedig nagyra értékelem benne. Nem lehet egyszerű, ha az ember nagybátyja olyasvalaki, akinek számolni kell a szavával, mert annak igenis lehetnek következményei. Egyedül az a felszíni lány kavarta meg a fejét, de szerencsére ezen is sikerült felülkerekednie és végre lassan visszatér a régi önmagához.
Ha Dylan herceg magához rendel, akkor én megyek, ez nem is kérdés számomra. Amint közölték velem a szándékát, szinte azonnal útnak indultam és nem sokkal később már az irodája előtt találom magam. Azt hiszem, ez is ilyesmi, amit egy feleség mellett nem tehetnék meg. Elvégre, mi van akkor, ha pont olyankor rángatnak el, amikor rám lenne szüksége? Amikor össze van törve, mellette kellene lennem, de mennem kell, mert a herceg vár rám. Személyi testőrként mindent és mindenkit a kötelességem minden más mögé rendelnem. Nekem nincs szabadnapom, a nap minden egyes pillanatában készen kell állnom mindenre. Mi több, amióta a herceg politikai törekvései szokatlan irányt vettek, a kardommal az ágyam mellett alszom, hiszen - bármennyire is biztonságos a házunk - sose lehet tudni. Ezt egy nő képtelen lenne elfogadni, őket valamilyen szinten megijesztik és taszítják a fegyverek. Engem biztonságérzéssel tölt el, de anyám már korántsem örülne neki, ha még mindig egészséges lenne.
Kopogtatásra emelem tehát a kezem, amikor pedig a túloldalról meghallom a herceg hangját, be is lépek az irodájába, az ajtót pedig rögvest be is csukom magam mögött, hogy senki ne halljon semmit. Nem vagyok naiv, láttam már a folyosókon a fülüket a falhoz szorító szolgálólányokat, akik rögvest szétrebbentek, amint megpillantottak engem közeledni. Dylan irodája viszont más, itt hiába fülelnek... Számtalan riasztó és védőbűbájjal lett ellátva, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy semmi se szivárogjon ki eme falak közül. Voltaképp minden lakosztály rendelkezik ilyen mágiával, egyedül azok a helységek nem, ahol a vendéglátás zajlik, szóval fogalmam sincs, mi üthette meg a szolgálók fülét a másik oldalról.
- Hívtál, itt vagyok - felelem, most hanyagolva a szokásos formaságokat, amilyen a meghajlás is, melyet más esetben kötelességem lenne megtenni. Dylan és én gyermekkorunk óta ismerjük egymást, úgyhogy egyből leesik, hogy valami történt. Nem tűnik nyugodtnak, szóval képtelen vagyok megállni, hogy ne szólaljak meg. - Baj van? - teszem fel a kérdést és az agyam máris rosszabbnál-rosszabb elméletekkel kezd el bombázni. - Charlotte hercegnő beteg? Esetleg az anyakirályné? - tippelgetek. Tisztában vagyok azzal, hogy Dylan gyereket szeretne, talán ehhez lenne köze? Kiderült, hogy nem lehetséges és lesújtotta a hír? Esetleg a felesége vagy az anyja ágynak esett valami nyavalya miatt? Haláleset bizonyára nem történt, elvégre akkor már rég tudnék róla. Ez lenne az első, ami eljutna hozzám. - Mi nyomaszt? Eléggé gondterheltnek tűnsz - jelentem ki végül kerek-perec, elvégre továbbra se szándékozik leülni az asztal mögé, noha máskor nem szokása fel-alá járkálni, mint valami ketrecbe zárt állatnak.

by **Dylan de Corsini** Szomb. Júl. 13, 2024 10:28 pm

Jacob & Dylan

Úgy érzem Jacob túl hamar kopogtat az irodám ajtaján. Persze, számára mindig a kötelesség volt az első, így ez várható is volt. Ettől azonban nem lesz kevésbé kínos, vagy kellemetlen számomra a helyzet. Az utolsó dolog, amibe bele akarok szólni az az embereim magánélete. Herceg vagy sem, vannak dolgok, amikhez nem akarom, hogy közöm legyen. Legalábbis egy ponton túl. A legkevésbé se akarok belefolyni Jacob nő ügyeibe, vagy agglegény életmódjába. Ez az ő választása, és èn úgy gondoltam eddig, hogy a legjobb, ha nem szólok bele ebbe. Kényszeríteni pedig pláne nem akarom semmire sem.
Akkor sem, ha úgy vélem Marcus aligha értene egyet a saját apaságáról alkotott véleményével. Nem sok alkalmam volt a személyes beszélgetésre a fiúval, de abból úgy tűnt, komoly, értelmes fiatal ember. Szóval, Jacob igen is jó munkát végzett vele kapcsolatban. Noha el kell ismernem, vajmi keveset tudok az otthonukban uralkodó általános hangulatról, vagy viszonyokról.
A női lélek meg általános rejtély. Bár nem minden nő egyforma. Talán Jacob még nem akadt az igazira. Bár arról fogalmam sincs, hogy a nagykövet lánya lehetne-e az. Bár igen, az is kérdés lehet, hogy kèpes lenne-e elfogadnj egy katona házában fellelhető fegyvereket, vagy éppen a távol töltött időt.
A kíváncsi fülektől ezúttal nem tartok, de jobbsn zavar, hogy fogalmam sincs mikènt nézhetnék Jacob szemébe, és vezethetném elő számára ezt az egészet.
- Ők jól vannak. Nem velük kapcsolatos az ügy, ami miatt hivattalak.- sóhajtok egyet, miközben az asztalom elé lépbe megtámasztom magam rajta. Bár Jacob számára szemet szúrhat, hogy szokatlan módon kerülöm a trkintetét.
- Ez a helyzet leginkább kínos számomra. De hogy mekkora bajban vagyok, az leginkább rajtad és a döntéseden múlik. - ismerem be feszengve.
- De előre bocsátom, hogy ezúttal semmit sem adok parancsba. Nyugodtan mondhatsz egyszerűen nemet, ha túl kényelmetlennek, vagy indiszkrétnek éreznéd az egészet. Ebben az esetben találok majd valami kibúvót valahogyan. - teszek egy ígeretet, és így is gondolom. Nem tudom milyen kibúvót tudnék találni, de biztosan keresek majd egyet.
- Engem sosem érdekelt a magánéleted, a nőügyeid, vagy a vagyoni helyzeted pláne. Beleszólni pedig végképp nem akarok. De... és itt jön a kínos rész, ami talán részben az én hibám is. Emlékszel, az esküvőmön jelen volt a Norvég Nagykövet is. Láttam hogy még pár szót vàltottál is vele. Nos, azt hiszem elég pozítív benyomást tehettél rá, mert nem rég felkeresett. - kezdek bele a történetbe, bár szokatlanul feszengve továbbra is.
- Méghozzá azzal a javaslattal, hogy a diplomáciai szövetségünk megerősítése érdekében eljegyezhetnéd és feleségül vehetnéd a legfiatalabb lányát. - bököm ki végül a legkínosabb részt, végre megemelve annyra a tekintem, hogy Jacob szemébe nézhessek. Régóta barátok vagyunk, és ő mindenkinél jobban ismer. Nem kényszeríteném egy házassági szerződésbe. Vannak határok, amiket barátként mindig tiszteletben tartottam. Jobb híján viszont most csak egy bocsánatkérő tekintetre tellik.

by **Jacob Blunt** Vas. Júl. 14, 2024 2:19 pm

Jacob& Dylan

Megkönnyebbülök, amikor kiderül, hogy se Charlienak, se az anyakirálynénak nem esett baja. Mindezek mellett azonban továbbra is ott motoszkál bennem a kérdés, hogy vajon mi történhetett tulajdonképpen? Dylan nem szokott ennyire gondterhelt lenni, bármekkora politikai kérdés is nyomasztja őt. Most azonban a tőle megszokottól is idegesebb, ez pedig pillanatokon belül átragad rám is. Az ő gondja az enyém is, az én felelősségem, hogy biztonságban legyen, ha pedig mindez valóban politikai gond, akkor esélyesen azért hivatott, hogy megkettőzzem az őrséget és én magam is mellette legyek folyamatosan. Ami számomra nem jelent különösebb gondot, elvégre ez az életem, de Marcust és az anyámat is fel kell készítenem arra, hogy most egy ideig nélkülözniük kell majd.
- Mégis mi lehet számodra ennyire kínos? - firtatom kíváncsian. - Gond nélkül szembeszállsz a Tanács bármely tagjával, jelenleg is egy rakás új rendeleten dolgozol, olyanokon, amelyeket eddig senki más se mert volna előterjeszteni. Eddig még egyszer se láttalak ennyire feszengeni, bármire is készültél éppen. Mi hát a gond?
Tényleg nem értem Dylant, elvégre nap, mint nap szembe kell néznie a Tanács nagyobb hatalmú tagjaival, mégse futamodott meg még egyszer sem. Most pedig olyan, mintha megijedt volna, ez pedig arra késztet, hogy aggódjak érte. Veszélyben lenne? Az életére akarnak törni? Bármi is legyen a helyzet, rám számíthat, én mellette leszek. Az ő védelmére esküdtem fel, amióta csak kiléptem az akadémiáról, ehhez pedig továbbra is tartom magam. Még abban az esetben is vele tartanék, ha úgy döntene, elhagyja ezt a helyet és új életet kezd. Hiszen még ott is szüksége lehet rám.
- Ezt most nem egészen értem - bizonytalanodom el egy pillanatra, amikor Dylan előre bocsájtja, miszerint semmit se ad parancsba és nyugodtan mondhatok nemet is. Ez abszolút új jelenség számomra, nem szokott így mentegetőzni. Meghozza a parancsot, majd kiadja, én pedig a lehető legjobb tudásom szerint teljesítem azt. Ez a habozás elég szokatlan jelenség számomra, főleg a mindig határozott Dylan részéről. Amikor azonban rátér a magánéletemet taglaló részre, halvány kétségbeesés kezd el motoszkálni a lelkem legmélyén. Rájött volna, miszerint tetszik Charlie? Bár nem hiszem, hogy ez annyira kirívó jelenség lenne... Charlie nagyon szép nő, sok férfi szeme megakad rajta, Dylan bárkire féltékeny lehetne.
- Fogalmam sincs, mit szeretne tőlem a norvég nagykövet - csóválom meg a fejem, hiszen valóban nem értem. Testőrének fogadna? Nos, ebben az esetben az a rossz hírem, hogy az általam tett eskü Dylanhez köt és ezt eszem ágában sincs felrúgni vagy semmissé tenni.
- Hogy mondod? - döbbenek le, amikor végre közli azt, amit szeretett volna és gyorsan le is huppanok, hiszen érzem, ahogy a lábaimból kimegy az erő. - Nősülni? - ismétlem meg újfent az általa mondottakat. - Én? - nyögöm ki, mintha ezzel teljes mértékben összeállna bennem a kép, de a várva várt magyarázat elmarad. Valahogy semmi se áll össze bennem. - Ez nem valami félreértés csupán? - kapom fel a fejem, magamban abban reménykedve, hogy Dlyan észbe kap és rájön, hogy nekem van igazam. - Nem kever össze valaki mással? Elvégre a hozzá hasonló alakok jobb szeretik a lányukat sokkal, de sokkal jobb alakokhoz adni. Talán elértette a nevemet. Talán... talán csak részeg volt abban a pillanatban és azért voltam számára szimpatikus - próbálok megkapaszkodni valami számomra is elfogadható indokba, de érzem, ahogy ezek folyamatosan kicsúsznak az ujjaim közül. Ezek az emberek ritkán tévednek, ha pedig mégis, akkor nincs az az isten, akiért felvállalnák...

[/color][/b]

by **Dylan de Corsini** Hétf. Júl. 15, 2024 2:11 pm

Jacob & Dylan

Sajnos, azt hiszem Jacob megkönnyebbülése nem lesz tartós. Sőt, csak rosszabb lesz. Akkor is, ha az jó hírnek számít, hogy Charlie és anyám jól vannak. A gondterheltségemnek ezúttal elég kevés köze van a politikai törekvéseimhez. Mármint igen, rendkívül fontos, hogy elnyerjük a Norvég nagykövet jóindulatát, és támogatását a Norvég udvarban. Egy ilyen szövetség rendkívül sok előnnyel járhatna. Ahogy sok gonddal, ha megharagítjuk. Ennek ellenére sem vagyok a híve annak, hogy erővel kényszerítsem házassági szerződésre egy emberemet, aki nem akarja ezt megtenni. Igen, számomra ez a része az a dolognak, ami kínossá teszi a helyzetet. Az hogy tisztelem Jacobot, és szeretném tiszteletben tartani a magánéletét, hogy úgy élje, ahogy neki tetszik. Az unokaöccse és az édesanyja mellől sem szeretném egyenlőre elrángatni. Kétlem, hogy éppen most akarnának az életemre törni. Az elég nagy meggondolatlanság volna.
- A gond az, hogy ezúttal nem a Tanácsról van szó. Bár köze van a nemzetközi diplomáciához, és a magánemberi véleményemhez is. Vagyis inkább a barátságunkhoz, és a magánéletedhez. Én pedig roppant mód utálom összemosni az ilyesmit. Főleg, hogy ha rájövök, hogy a leghűségesebb embereimet sem tudom megvédeni az efféle dolgoktól. - sóhajtok fel. Jacobnál pedig kevesen tudják jobban, hogy mennyire kínosan ügyelek arra, hogy elválasszam Dylant és Corsini herceget egymástól. Ha az egyik szerepében vagyok, akkor nem lehet a másik. A politikus, és a magánember két különböző személy, akik köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ritkán vezet jóra, ha ezek mégis összefutnak. Remélem, hogy ez az ügy nem lesz súlyosabb kihatással a Jacobbal való kapcsolatomra, és barátságunkra. Kevés emberben bízhatok meg, és senki sem ismer annyi és olyan mély titkot rólam, mint ő. Mindig ő volt az akire támaszkodhattam, és számíthattam a nehéz időkben. El sem tudom képzelni milyen lenne, ha ez megváltozna. Ha csak nem úgy nézne rám, mint eddig.
Nem csodálom, hogy nem egészen érti, hogy miért is van itt voltaképpen. Én pedig kissé tartok a reakciójától, amikor világossá válik majd számára. Hiszen nem engedhetem meg, hogy úgy hozzon döntést, hogy nincs tisztában minden lehetséges következménnyel. És bár csak arról lenne szó, hogy Jacobot akarja a saját testőrének. Azt gyorsan rövidre lehetne zárni. Jóval könnyebb lenne kibúvót találni alóla, úgy hogy ne sértsük meg a vendégünket, és rajta keresztül a teljes Norvég Királyi udvart.
- A nagykövet híres a mértékletességéről, és arról, hogy mindig igen körültekintően jár utána minden részletnek mielőtt bármilyen ajánlatot tenne. Félek, ez aligha lehet félre értés. Elég egyértelmű beszélgetést folytattunk alig fél órával ezelőtt. Az eddigi tapasztalatok alapján politikailag, vagy katonailag befolyásos emberekhez adta az idősebb lányait. Noha beszélik, hogy egy alkalommal fel is bontott egy ilyen jegyességet, amikor kiderült, hogy a vőjelölt meglehetősen durván bánt a lányával.- sóhajtok fel. Egyáltalán nem szóvá téve, hogy csak úgy lehuppan az általában befolyásos vendégeimnek fenntartott bőrfotelbe. Éppen elég kínos ez az egész már így is. Azt pedig, megértem, hogy ezt nem tudja egy másodperc alatt teljen feldolgozni. Igazából, én is lehettem volna figyelmesebb, hogy hellyel kínálom, de én magam egyszerűen képtelen vagyok csak úgy leülni. Azt sem túl nehéz összerakni, hogy Jacob a katonai befolyással bíró vőjelöltje.
- Pontosan tudta, hogy milyen a Gárdán belül milyen ranggal bírsz, hogy közép nemesi családból származol, hol, és milyen házad, nyaralód és birtokaid vannak. Jobban is mint én, ami azt illeti. Sőt még azt is mondta, hogy igen figyelemre és tiszteletre méltó, ahogy a beteg édesanyádról, és az árva unokaöcsédről gondoskodsz. Talán részben ezért is választott téged, úgy véli, ha róluk így gondoskodsz, akkor a lányáról is jól fogsz. Bár fogalmam sincs, hogy tudta meg mindezt, ilyen rövid idő alatt. - tárom szét a karom kissé tehetetlenül. Azért azt el kell ismerni, hogy a Nagykövet igen széles ismeretségi körrel rendelkezik, és ezen információk egyike sem igazán titkos, és kideríthetetlen némi nyomozással.
- A házasság számtalan előnnyel járna. Számodra, és a népünk számára is. Főnemesi rangot kapnál, egy nagyobb birtokkal. Ilyen támogatás mellett valószínűleg Miller közelgő visszavonulása után téged neveznének ki az Akadémia élére, ami sokat segítene az ottani törekvéseidben. Mi pedig szövetségesként szükség esetén kérhetünk katonai támogatást. Valamint igen kedvező áron gyógynövényeket, építőanyagot, és fegyver alapanyagot, a gyógyítóink, mérnökeink, és fegyver kovácsaink számára. Valamint több száz vég meleg gyapjútakarót, amit télen kioszthatunk a rászoruló szegény családoknak.- vázolom fel az alku előnyös részeit. Bár kétlem, hogy mindez Jacobot bármilyen szinten is vigasztalná a veszni látszó szabadságáért cserébe. Ő sosem az efféle dolgok miatt kedvelt, vagy nem kedvelt embereket. Engem sem ilyen megfontolásokból választott.
- De felteszem ebben a percben nem ez érdekel a legjobban. Rosemary Ness a lány neve. Néhány nap múlva érkezik az apjához az udvarba. Állítólag kedves, bájos lány. Művelt, több nyelven beszél, többek közt, angolul, németül, és olaszul is. - veszek fel az asztalomról egy kis festett képet, amit Jacobnak adok. Nyilván az említett lányról készült portré.
- Talán találkozhatnál vele, és adhatnál neki egy esélyt. Ha utána is úgy gondolod, hogy eszed ágában sincs belemenni ebbe, és nősülni, akkor találok valami módot rá, hogy finoman elutasítsuk az ajánlatot, anélkül, hogy megsértenénk a nagykövetet. Felajánlok valami mást, amivel kiengesztelhetjük. Ígérem. Nem foglak belekényszeríteni ebbe az akaratod ellenére. - mondom, és ezt komolyan is gondolom. Ha Jacob nemet mond, és elzárkózik az egész elől, ha nem is könnyen, de találok majd valami kiutat ebből, mindkettőnk számára. Lehetőleg olyat, amivel nem sértjük meg a nagykövetet, de nem is kényszerítünk valakit házasságra, aki agglegényként képzeli el az egész életét. Elvégre egy rossz kényszerházasság aligha ér meg bármilyen címet, vagy birtokot.

by **Jacob Blunt** Szomb. Júl. 20, 2024 4:54 pm

Jacob& Dylan

Sosem érdekelt a politika, nem olyasvalaki vagyok, akit ez különösen mélyen megérintene. Csak és kizárólag Dylan érdekeit tartom szem előtt, senki másét. Ha az ő élete biztonságban van, az csakis annyit jelent, hogy jól végzem a dolgom. Persze, még így sem dőlhetek hátra, hiszen rengeteg veszélyforrás létezik még a palotán belül is. Egy személyi testőr élete azzal jár, hogy állandóan ébernek kell lennie, így akkor is figyelnem kell, amikor mindenki más azt hiszi, biztonságban van. És igen, Dylan még soha, egyetlen alkalommal sem szólt bele a magánéletembe. Nem olyan kirívó jelenség az, hogy agglegény vagyok, elvégre a személyi testőrök többsége ezt az életmódot választja bizonyos okokból. Nem szeretném egy nő életét se megkeseríteni azzal, hogy folyamatosan aggódnia kelljen miattam, amikor merénylet éri a herceget. Ki tudja, hazaérek-e, amikor kimegyek az ajtón és éppen elég ennek anyámat és Marcust kitennem, nem hogy még önszántamból egy harmadik személyt is belevonjak ebbe az ördögi körbe.
- Mi közöm lehet nekem a nemzetközi diplomáciához? - lepődöm meg Dylan szavai hallatán. - Nem vagyok politikus, fogalmam sincs, miben lehetnék a segítségedre - tárom szét a karjaimat tanácstalanul. - És mitől is nem tudtál megvédeni egészen pontosan? - értetlenkedem egy sort, de továbbra is arra gondolok, hogy mindennek a politikához lehet köze, semmi máshoz. - Ha tanácsra lenne szükséged, szívesen segítek, de tudnod kell, hogy nem vagyok egy nagy politikus. Nem vagyok képben senkivel kapcsolatban sem, rajtad kívül nincsenek befolyásos ismerőseim, tehát a rálátásom minimális. De kérdezz nyugodtan, én pedig - ha tudok - segítek.
A legjobb tudásom szerint fogom megválaszolni a kérdését, ebben biztos vagyok, ahogy Dylan is számíthat arra, hogy nem fogok kertelni. Ha valami nem tetszik, esetleg nem érzem helyesnek vagy éppen hatékonynak, pillanatokon belül kimondom, bármit is szóljon hozzá. Nyilván nem rajtam múlik a birodalom sorsa, ekkora hatalommal képtelen lennék mit kezdeni, de ha Dylan valamiben esetleg tanácstalan, hozzám bármikor fordulhat.
- Fél órával ezelőtt? - kapom fel a fejem az időpont hallatán. - Ezek szerint még itt van? - pislogok, noha nem tudom, mihez kezdhetnék eme információval. Rohanjak utána és mondjak kerek-perec nemet? Azzal csak rontanék az esélyesen így is ingatag helyzeten, amelyben Dylan jelenleg is lehet. Nem áll szándékomban ilyesmivel kirúgni a lába alól a talajt, bár egyáltalán nem tetszik a házasság gondolata. - Van esetleg valami innivalód? - nyögöm ki végül enyhén rekedten, az előkelő vendégek számára fenntartott fotelben tespedve továbbra is, miközben érzem, ahogy a szoba forogni kezd körülöttem. Ha itt és most felállnék, minden bizonnyal meg kellene kapaszkodnom valamiben annak érdekében, hogy ne vágódjak arccal előre a porba. Én, mint nős ember? Ez még viccnek is rossz!
- Azt legalább megosztottad vele, hogy felénk mivel is jár egy hozzám hasonló személyi testőr élete? - teszem fel a kérdést, akár kaptam innivalót, akár nem azóta. Bár, ha mégis, abban az esetben majdhogynem egy húzóra eltüntetem a pohár tartalmát és másodperceken belül olyan az egész, mintha semmi se lett volna benne. Ha másban nem is, abban az egyben teljes mértékben biztos vagyok, hogy ezek után az első utam egy fogadóba fog vezetni és nem is térek addig haza, amíg csap részeg nem leszek.Nem szokásom ilyesmit tenni, de ma igenis szükségem lesz rá. Ha nem fogadom el az ajánlatot, Dylannek és a birodalomnak ártok vele, amit elég kemény munka helyrehozni, ha pedig belemegyek, abban az esetben olyasvalaki életét teszem tönkre esélyesen ezzel, akit még életemben nem láttam egyszer sem. Komolyan azt hiszik, viccből nem nősültem meg idáig?
- Azt hiszed, jelenleg ezeket veszem számba? - nevetem el magam keserűen és ingatom meg a fejem. - Nem érdekel a rang, eddig is jó életem volt, bár az Akadémiai kinevezés... - hallgatok el és tanulmányozom komor tekintettel az üres poharamat. Mi tagadás, csábító a gondolat, hogy én álljak annak a helynek az élén, amire az életemet tettem fel jóformán. És mindehhez csupán meg kell házasodnom, ami szintén örömteli esemény, ha az ember szerelemből teszi, de a kötelesség már egy egészen más tészta. - Jó, felfogtam! - horkantok fel, amint a jelentős előnyöket kezdi el sorolni. - Ugye tisztában vagy vele, hogy ezzel csak a lelkiismeretemet pofozgatod éberre? - mutatok rá a tényekre, mert hát ennek tudatában nyilván nem fogok nemet mondani. Egy ember boldogsága egy birodaloméval szemben... Rendben, leszek én az áldozati bárány, a fene se bánja.
- Állítólag - biccentek rá a kijelentésre. Nem kételkedem Dylan szavaiban, de a lányt ő se ismeri és hát nyilván nem azzal fogják a házassági piacra dobni, hogy otromba, faragatlan és történetesen igen butácska szerencsétlen. Így nyilván sose találnak majd egyetlen alkalmas pali maradarat sem a kisasszonynak. A felém nyújtott képet átveszem és vetek rá egy pillantást, noha sokat képtelen vagyok leszűrni belőle. - Szép - nyújtom vissza Dylannek a festményt. - Talán túl szép is olyasvalakihez, mint én vagyok - állapítom meg hangosan. Helyes vagyok? Igen. Bár annyi eszem nekem is van, hogy lássam a saját hibáimat és egy ilyen kifinomult úri kisasszony aligha lesz majd elégedett velem, amikor megpillant. - Ne aggódj, bele fogok menni - jegyzem meg enyhén bosszúsan. - Azok után, amennyi előnyt nemrég elsoroltál, a birodalom ellensége lennék, ha nem tenném - teszem még hozzá, mintegy indokolva a saját döntésemet. - Már csak annyiban reménykedem, hogy ez a bizonyos Rosemary a sarkára áll az apjával szemben és akkor semmit se tehetek. Patthelyzet lenne - tárom szét a karjaimat és igyekszem csalódott képet vágni, de - valljuk be - egyáltalán nem boldogulok vele. - Mikor érkezik? - érdeklődöm udvariasan, ezzel is esélyt adva a nász számára, de az is bennem munkál, hogy ha másban nem is, legalább a lányka személyében szövetségesre lelhetek. Olyasvalakire, aki szintén nem szeretné ezt a frigyet...

by **Dylan de Corsini** Vas. Júl. 21, 2024 2:19 pm

Jacob & Dylan

Tudom jól, hogy Jacobot sosem érdekelte igazán a politika, vagy a magasabb rangért folytatott udvari harc. Ennek ellenére olykor miattam mégis kénytelen a közepében találni saját magát. Pontosan tudja, kik a politikai riválisaim, kiket, vagy éppen kiknek a szolgáit kell figyelnie, vagy figyeltetnie, annak érdekében, hogy ne okozhassanak csúnya meglepetéseket számomra. Különösen akkor, amikor éppen olyasmit terjesztek elő, amihez sok nagyúrnak nem fűlik a foga. Jacob pedig sok időt tölt a védelmemmel, és szinte árnyékként követ, ha kiteszem a lábam a biztonságos szobámból. Talán ezért sem akartam beleszólni az agglegény életébe. Úgy véltem ennyi jár neki, és tiszteletben kell tartanom ezt. Éppen elég számára, hogy otthon várja az anyja és az unokaöccse.
- Nem vagy politikus, de katona igen. Ráadásul igen közel egy politikailag befolyásos személyhez. Ezt azért nem túl nehéz észre venni. Sajnos. - sóhajtok egy aprót. Jacob néha hajlamos alábecsülni a saját szerepét a történésekben. Ha ő nem védelmezne ilyen elszántan, aligha lennék életben, hogy bármit is beterjesszek a tanács elé. Néha pedig akarva-akaratlanul is, de ő hívja fel a figyelmemet bizonyos dolgokra, amikkel foglalkoznom kellene. Mint az akadémia ügyei is.
- Alábecsülöd magad, és hogy mennyit jelentenek számomra a beszélgetéseink. - mosolyodom el halványan, bár ez nem válasz a kérdésre, hogy mitől nem tudtam megvédeni. Ámbár végül csak kimondom, hogy a Norvég nagykövet házassági ajánlatától. Amiben már cseppnyi mosolyra sincs ok. Tudom, hogy Jacob néha nyersen őszinte, és nem gondolkodik sokat mielőtt kimondja a véleményét. Én pedig értékelem ezt benne, de a diplomácia, és politika egészen más. Ott néha el kell rejtened a valódi gondolataid, szándékaid, és érzéseid.
- Valószínűleg a számára kijelölt vendégrezidenciára ment. Véleményem szerint egy darabig még vendégül látjuk az udvarban. - vetem közbe. Igen, Jacob könnyen és gyorsan megtalálhatná a nagykövetet, ha akarná. Hogy mennyire lenne ez most bölcs döntés hirtelen felindulásból? Na az már egészen más tészta. Nem féltem a saját helyzetem, az mindig is igen ingatag volt. A nagykövet pedig hírhedten észszerű ember, valahogy csak le tudnám csillapítani, és meggyőzni, bár egyenlőre nem tudom mivel.
Amikor pedig Jacob innivalót kér, odasétálok a barna szekrénysorba rejtett, bárszekrényhez, és egy értékesebb, szírének által, mélytengeri növényekből készített, kékes-zöldes színű alkoholos italt veszek ki. Már maga az üveg is igen különleges, és szépen megformált. Azt hiszem ehhez a helyzethez nem illik akármi. Vélhetően ez igen ritka pillanatok egyike lesz, amikor is két pohárral és az üveggel telepedek le végül Jacob mellé, majd töltök mindkettőnknek.
- Hidd el, a nagykövet elég körtekintő, és jól informált ember. Tisztában van vele. Mégis nyilván több hasznot, mint kockázatot lát ebben a frigyben, különben nem ajánlotta volna fel, és nem törné magát ennyire a szövetségünk megerősítésére. - sóhajtok fel, a kérdésre, miközben koccintásra emelem fel a poharam, és tüntetem el a tartalmát. Jacob életvitele aligha lehet megfelelő érv a házasság ellen. Vagy csak a nagykövet abban reménykedik, hogy a lánya hamarabb lesz várandós, minthogy Jacobbal történne valami, így fenntarthatja az unokáján keresztül a szövetséget. Nem az első ilyen eset lenne.
Bár Jacobbal tarthatnék abba a fogadóba, amin éppen az esze jár. Csak hogy egy percre elfelejtkezzem minden gondomról. Erről istenverte Norvég szövetségről, Charlieval való vitáról, mindenről.
- Nem hiszem. Jobban ismerlek ennél. De tudnod kell, hogy mit nyernél vele. - tudom, hogy az akadémia vezetése az, ami igen csábító lehet Jacob számára. Ugyan Miller visszavonulásáig még van pár hónap, de már bejelentette, hogy a következő születésnapi ünnepségén végleg visszavonul. Már túl öregnek érzi magát a vezetői terhekhez, és a fizikai állapota sem a régi már. Az akadémiának pedig új, fiatal, és agilis vezetőre van szüksége. Olyanra, aki akár nem fél változtatni is, azon, ami nem működik kellően hatékonyan. Ugyan több jelölt is szóba került már, de nem titkok, hogy a Gárda vezetői tanácsából kerül ki a következő utód. Ez mindig is így volt. Jacobnak minden esélye megvan tehát.
- Sajnálom. De még mindig nem akarom, hogy kényszerítve érezd magad. Ha nemet mondasz találok valami kibúvót. Lehetőleg olyat, amivel megtarthatjuk az előnyöket, de valami más kínálunk fel a házasság helyett. - nem akarok én Jacob lelkiismeretére hatni. Működik az nélkülem is. Éppen ezért tartom magamhoz ilyen közel. Mással talán szemrebbenés nélkül megtenném, hogy így manipulálom politikusként, de nem az egyetlen igazi barátommal. Ettől olyan keserűen faramuci ez a helyzet.
Nos, a lánnyal még tényleg nem találkoztam. Nem tudom, hogy mennyire igazak a róla szóló pletykák. De tény, hogy eddig semmi kirívót, vagy rosszat nem hallottam róla, vagy a testvéreiről. Még maga a nagykövet is gondosan ügyel a hírnevére. Ettől eltekintve nem vagyok naiv. Pontosan tudom, hogy a ami a nyilvánosság elé kerülhet, és ami a csukott ajtók mögött történik, az gyakran két különböző dolog. Mégis remélem, hogy ezúttal a pletykák nem tévednek. Jacob érdekében.
- Tartsd meg. - mondom a képre, amikor vissza akarja adni. - Ne becsüld alá magad. Te jó ember vagy. Talán a nagykövet is ezt látta meg benned. - nem hinném, hogy a szerelemben létezik olyan, hogy túl szép, vagy túl jó. Persze nem vagyok vak. Én is látom, hogy a festményen szereplő lány igen bájos, csinos kis teremtés. Mégis a képre nézve az jut eszembe, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy itt van nekem Charlie. Jacob pedig épp úgy megérdemli a boldogságot, ahogy bárki a világon.
- Ne gondold. Ők legalább annyit nyernek az ügyön, mint mi. A nagykövet nem bolond. Nem köt számára előnytelen vagy kevésbé előnyös szövetséget. Ezért is hozzám jött először, és nem hozzád. Szóval, ha nemet mondasz, akkor találok majd más módot a szövetség fenntartására. - persze nyilván nem lenne egyszerű, ezzel mindketten tisztában vagyunk. A nagykövet igen nagy sértésnek is veheti, ha elutasítjuk a lányát. De talán nem kiengesztelhetetlen. Nekik is szükségük van a jó diplomáciára.
- Talán, abban az esetben mi játszhatnánk a sértődöttet, egy előnyösebb politikai alku megkötésére, amivel a házasságot helyettesítjük. De ebben nem bízhatunk. Amennyire tudom, a lány nincs rossz viszonyban az apjával. Bár ki tudja. Talán ezzel kapcsolatban igazad lesz. - vonok vállat, hiszen ha a lány nem akarja a frigyet, az már egészen más tészta. Akár még hasznunk is származna belőle, de mint említettem erre azért nem számíthatunk teljesen.
- Három nap múlva. Addigra megszervezem a találkozást, ha neked is megfelel. Aztán a többi majd eldől. - sóhajtok fel egy aprót. Talán mégis lehet ebből valami. Remélem. Nem venném a lelkemre, ha Jacob miattam lenne boldogtalanságra kárhoztatva...

by **Jacob Blunt** Hétf. Júl. 22, 2024 3:13 pm

Jacob& Dylan

Hálás vagyok Dylannek, amiért egészen a mai napig nem avatkozott bele a magányügyeimbe, hiszen az ő védelme valóban rengeteg időmet leköti. Nem egyszerű a szabadnapjaimon is szolgálatban lennem, noha szinte folyamatosan ezt teszem... Nyitott szemmel és füllel járok, ezt képtelen vagyok kikapcsolni, hiszen akár egy véletlenül elejtett szó is életeket és sorsokat változtathat meg, méghozzá örökre. Bármennyire is szeretem Charlotte-ot, vagyis bármennyire is azt hiszem, hogy szeretem, sohase ártanék Dylan számára. Gyerekkorunk óta jóban vagyunk egymással, jóformán együtt nőttünk fel és a gárdának pont ez a lényege is... Testőr és védelmezett személy csakis azokból lehet, akik óvják egymást, elvégre egyikünk élete se játék. Kötelességem ugyan az életemet adnom a herceg védelme érdekében, de ezt csakis abban az esetben tehetem meg, ha nem látok más megoldást. Dylannek pedig szintén kötelessége védelmeznie engem, de ő nem áldozhatja fel magát. Ez a hierarchia évszázadok óta tartja magát és talán ez az egyetlen olyan berögződött szabály, amelyet képes vagyok elfogadni.
- Ebből következik, hogy az erőmet használom, nem az eszemet - ingatom meg somolyogva a fejem. - Politikailag befolyásos személy? Kiről beszélsz? - húzom az agyát, amivel igyekszem némileg oldani az irodájában uralkodó légkört, több-kevesebb sikerrel. Valami igencsak nyomasztja, ezt nem tudom nem észrevenni. Az pedig, hogy néha sikerül felhívnom a figyelmét egy-két fontosabb ügyre, leginkább a szerencse kérdése, nem a hatalmas tudásomé. Bár, az akadémia sorsa igencsak aggaszt engem, mivel benne vagyok a tanácsban és napról-napra látom, hogy a régi szabályok nem feltétlenül helyesek is.
- Ez nem válasz a kérdésemre, de inkább hagyjuk is - intek egyet a kezemmel. Ha Dylan nem akar válaszolni, nem faggatom. Azt hiszem, ezt már megtanultam mellette. Mindent a maga idejében, Jacob... Apám szerette ezt mondogatni, amikor még gyermek voltam, de végül Dylan száját is elhagyta néha ez a mondat, ha kérdéseket tettem fel számára. Jó katona révén pedig hallgatok. Észrevétlen sose leszek, mint a szolgálók többsége, akik valamilyen úton-módon olyanok egy nemesektől nyüzsgő szobában, mint a bútordarabok többsége, de igyekszem én is az árnyékban maradni és láthatatlanná válni.
Hogy örülök-e a közelgő frigynek? Nem feltétlenül. Dylan konkrétan egy vödör jeges vizet öntött a nyakamba, szigorúan csak képletesen ugyan, de megtette. Ő nem érti, neki nem kellett kényszerből házasságot kötnie egy nővel, akit soha életében se látott. Ez a sors várt volna rá is, ez igaz, de esetében minden jól alakult. Szabadon választhatott, de én? Szeretek agglegény lenni, egyedül olvasgatni, ha hazaértem és csakis akkor létesíteni kapcsolatot a nőkkel, ha éppen megkívánok egyet. Egy feleség mindent felborítana és nem csak ebből a szempontból. Nekem kötelességeim vannak...
- Hol? - kapom fel a fejem az információ hallatán és igen, erősen munkál bennem a késztetés arra vonatkozóan, hogy csak úgy faképnél hagyjam Dylant, feltépjem az ajtót és a nagykövet "lakhelyére" rohanjak azon nyomban. Lenne hozzá egy-két szavam, azt meg kell hagyni, de végül pont ez az oka annak is, hogy nem mozdulok. Valahogy nincs képem Dylant bajba keverni azzal, hogy megsértek egy magas rangú embert.
Sejtettem, hogy nem egy olcsó löttyöt nyom majd a kezembe, bár azt azért már korántsem, hogy egy ilyen különleges itallal kínál meg végül. Más esetben vonakodnék attól, hogy megigyam, hiszen túl drága ez ahhoz, hogy rám pazarolja, de nem ma este. Szóval, csupán fogom magam és koccintok vele, majd valóban pillanatok alatt eltüntetem az itókát, amely egyelőre nem vág fejbe, de a ma estének lesz még folytatása, ebben biztos vagyok. Na, nem Dylan lesz az ivócimborám, ő ennél azért komolyabb és hát nem is éppen az ő sorsa felett ítélkeznek, de valakit fel fogok tudni hajtani, ebben biztos vagyok.
- Atlantisz szerelmére, hát nincs semmi kibúvó sem ez alól? - emelem egy hatalmas sóhajjal a mennyezetre egy pillanatra a tekintetem, majd ismét a hercegre. - Felmerül bennem a kérdés, hogy mégis mi hasznot lát pont bennem? - szólalok meg kíváncsian. - A lánya rangon alul fog házasodni, ha összejön ez az egész, szóval tényleg nem értem - ingatom meg a fejem. Tény, ami tény, nem én vagyok a legélesebb kés abban a bizonyos fiókban, ha Marcus itt lenne, ő esélyesen sokkal hamarabb meglátná a miérteket, de személy szerint tanácstalan vagyok. Jó anyagi helyzetem van, de nem annyira, hogy egy ilyen magas rangú ember engem szúrjon ki a lányának. Talán nem kellett volna aznap megborotválkoznom?
- Az imént lengetted meg előttem a mézesmadzagot - ismerem el őszintén. - Nem vagyok hatalomvágyó ember, de az a poszt kapóra jönne számomra. A kérdés csupán az, hogy miként fogok boldogulni egyszerre a te védelmeddel és az akadémia vezetésével? - dőlök hátra a helyemen. - Persze, csak elméleti a kérdés, még semmi se biztos. De ha mégis minden a terveitek szerint alakul, akkor ez téged hátrányosan érinthet. Ne érts félre, nem fogom elhanyagolni a kötelességeimet, de kétfelé képtelen leszek szakadni.
Márpedig lesznek alkalmak, amikor a kettő között választanom kell. Egyértelműen Dylan számomra az első, de ha nem lesz életveszélyben, akkor nem indokolt mellette lennem. Utálom magamat ilyenkor, de én is csak emberből vagyok és erről tudnia kell. Hátha meggondolja magát és kihúz engem ebből a gödörből...
- Nem - csóválom meg a fejem határozottan. - Adok egy esélyt a hölgyeménynek, de csakis abban az esetben veszem feleségül, ha úgy érzem, működne a dolog. Látatlanban nem utasítom el, ne aggódj. Megtenném, ha nem te kérnéd, ha az a norvég nekem hozta volna fel, szimplán nemet mondtam volna számára, de így...
Dylan a barátom és barátokat nem hagyunk cserben. Ráadásul, a népemnek se szeretnék hátat fordítani. A szegényebb kerületekre igenis ráférnek az adományok, ezzel mindketten tisztában vagyunk. Ennyit megtehetek, nem igaz?
Nem ér meglepetésként, amikor Dylan nekem adja a képet. A lány bájos, mi több, elragadó, de egyelőre nem írja felül azt bennem, hogy mennyire félek elkötelezni magam bárki mellett is. Egy szép pofi is tud gondterhelt lenni, ha a férj folyamatosan távol van és ennek a fiatal, csinos kis teremtésnek szakad a nyakába a háztartás, anyám és Marcus. Mégis miként álljak eléjük ezzel?
- Mit? Elveszed te a lányát? Esetleg az ágyasod lesz? - nevetem el magam keserűen, noha a második opció még járható út is lenne, ha a koronahercegről lenne szó. Dylan tarthatna ágyasokat, de nem ilyen nemesi kisasszonyokat, hiszen annyira azért nem fontos személy, hogy ezt ne vegyék sértésnek. Bár az, hogy a koronaherceg elé terjessze eme javaslatot, nem is annyira ördögtől való dolog... Abba még a norvég nagykövet is belemenne, hiszen abban az esetben idővel király lehetne az unokájából, némi szerencsével természetesen.
- Számomra bármelyik időpont alkalmas, természetesen csakis abban az esetben, ha arra a napra felmentesz a szolgálat alól. Gondolom, erre számíthatok - vetek egy komor pillantást Dylan irányába. - Bár arra ne feltétlenül számíts, hogy ezek után csapot-papot otthagyva rohanok megmenteni téged, ha valaki az életedre törne aznap - cukkolom az agyát némileg kedélyesebben. - Tudod, a diplomáciai kapcsolatok mindenek előtt - toldom még meg vigyorogva. Nem tartok attól, hogy Dylan ezt a lelkére venné, elvégre nem olyannak ismertem meg.

by **Dylan de Corsini** Kedd Júl. 23, 2024 3:41 pm

Jacob & Dylan

Sosem vártam hálát semmiért Jacobtól. Tényleg. Tulajdonképpen én lehetek hálás, amiért az életét tette fel rám, és az akadémiára. Főként, amikor tudom, hogy még a szabad napjain is az ellenségeim után jár gyakran, ahelyett hogy egyszerűen pihenne. Noha én sosem vártam el tőle, hogy még a szabad napjait is rám áldozza. Igaz, együtt nőttünk fel. Jól ismerem őt, és a gondolkodásmódját. Néha hamarabb tudom mit fog tenni, mint ő maga. Tudom, hogy az életét adná értem, de én elképzelni sem lennék képes azt a helyzetet. Nem viselném el a hiányát, hierarchia ide vagy oda. Egyetlen élet sem játék. Ebben egyetértek.
- Ha így lenne, én már nem lennék életben, és te nem lennél a Gárda vezető tanácsának tagja. - persze, sejtem én, hogy Jacob jobban szereti az akadémián a fizikai gyakorlatokkal tölteni az idejét, mit mások ártó szándékait találgatni a védelmem érdekében, vagy stratégiai döntéseket megvitatni a tanácsban. Ennek ellenére mégis jól boldogul a feladataival. - Nyilván anyámra. - engedek meg egy szenvtelen vigyort. Igen, Jacob ezt még egy darabig biztos hallgatni fogja. Bár ennél kimerítőbb bosszúm aligha lesz. Beérem azzal, hogy ezzel húzzam az agyát. Kár, hogy mindez csak néhány percig képes oldani a feszült légkört, amit egyre súlyosabban ül meg, hogy olyasmire kell kérnem őt, amire sosem akartam. Sőt egyáltalán nem akartam beleszólni az efféle ügyeibe.
Végül, bár nem akartam válaszolni a kérdésre, megkerülni sem tudom, és kénytelen vallom be a nagykövet házassági ajánlatát. Sajnos ez most nem az a helyzet, amikor egyszerűen türelemre inthetném Jacobot. Tudom, hogy mindenre azonnal akar válaszokat, és szeret gyors döntéseket hozni, hirtelen reagálni helyzetekre. De így is joga van tudni azt, ami az egész életét, életvitelét érinti. Szóval, most ha tetszik nekem, ha nem, erőt kell vennem magamon és beavatni. Noha az leszögezhető, hogy én sem örülök jobban ennek helyzetnek, mint ő. Persze nekem szerencsém volt, ami a házasságot illeti. Ezt nem tagadom. Egyszerűen már én is csak abban bízom, hogy hátha Jacobnak is szerencséje lesz valami módon.
- A Északnyugati szárnyban a kettes vendég rezidencia. - adom meg a pontos választ. Felesleges volna titkolnom. Jacob a Gárda magas rangú, vezető tisztjeként kb. 3 perc alatt kiderítené az információt, amint kilép az ajtómon, akkor is ha nem válaszolok. Így megkímélem ettől a körtől. Bár bízom benne, hogy ezúttal uralkodik magán annyira, hogy nem pattan fel, és rohan oda. Egy hirtelen felindulásból elkövetett vita közte és a nagykövet közt nem lenne túl szerencsés. Semmilyen szempontból sem, még akkor sem, ha történetesen tökéletesen megértem Jacob szempontjait az üggyel kapcsolatban.
Ami az italt illeti, nos természetesen nem fogom valami olcsó löttyel kínálni Jacobot. A választásom nem véletlen. Noha ezt egy különleges alkalomra tartogattam. De mi lehetne különlegesebb, mint a legjobb barátom eljegyzése. Feltételes módban persze, és nem túl örömtelien, de akkor is. Ez épp eléggé faramuci helyzet, ahhoz, hogy ne egy üveg árán gondolkodjam. És ebben a pillanatban azt kívánom, hogy bár én lehetnék Jacob esti ivócimborája. Végső soron, akár itt is maradhatnánk, van elég tartalma még a bárszekrénynek. Éppen csak nem lenne túl szerencsés, a palotán belül részegen mutatkoznunk, egyikünknek sem. Ennél mindkettőnknek körültekintőbbnek kell lennie. Az pedig ha ok nélkül hagyom el a palotát, vagy lakrészemet, az mindig szükségtelen kíváncsiságnak ad okot az ellenfeleim részéről. Egy palotán kívül eső kocsmában időzni, akármilyen vonzó is lehetne, ha egyikünk sem józan, sem én, sem a testőröm, abból még baj lehet. Veszélyes baj. Ezért is utálok néha herceg lenni.
- Ha úgy döntesz végül, akkor találok valami megoldást. - sóhajtok fel, miközben újra töltöm a korábban kiürült poharakat. Ezt az ígéretet pedig komolyan is gondolom. Bár fogalmam sincs, hogyan tarthatnám be. Még.
- Nyilván azt, amiben a legjobb vagy. Katonai védelmet. A politika alkalmasint veszélyes játszótér, ezt te is tudod. Felteszem azt reméli, ha rosszul alakulnak számára a dolgok, akkor nálad védelemre lelhet. De ha őt nem is tudod megmenteni esetlegesen, akkor legalább a lányait megóvod a messzemenőbb következményektől. Ráadásul van befolyásod az itteni katonai kérdésekre. Az akadémia vezetőjeként, pedig még nagyobb befolyásra tehetsz szert. - tudom, hogy Jacobot nem éppen a hatalmi kérdések mozgatják. De ezen a szinten már minden összefügg mindennel. Neki pedig a politikai nagytanács előtt van szava, méghozzá akár sorsdöntő szavai is, ha katonai kérdésekről van szó. A politikusok nem katonák. Nem fognak megvédeni sem minket, sem a népünket egy adott fenyegetés esetén. Persze manapság elkerültük az ilyesmit, így Jacob még nem kényszerült háborús kérdésekről állást foglalni, de ez nem jelenti, hogy ez nem változhat meg. Ezt pedig a leendő apósa is tisztán látja.
- Ezért kapsz főnemesi címet, és birtokot. Ez is az alku része. Ahogy az is, hogy hasonló értékben kapnak tőlünk kézműves termékeket, kerámiákat, festő vásznat, mint amilyen értékben mi kapunk tőlük alapanyagot. Ez persze kölcsönösen előnyös a kereskedőink számára.- fűzöm még hozzá az előbbi gondolatmenethez. Kétlem, hogy Marcus annyira képben lenne a nemzetközi diplomáciában, de talán számára se lenne nehéz kitalálni, hogy azért pont a nagybátyja a kiszemelt, mert katonailag befolyásos személy, akiben még komoly potenciálok rejlenek, jövőbeli vezetőként. Főként, ha ő kerül az akadémia élére. Bármilyen furán, vagy idegenül is hangzik mindez Jacob számára.
- Nyilván ugyanúgy fogsz boldogulni, mint most is, amikor köztem, és a kadétok közt ingázol. Legfeljebb több papírmunkát, és kevesebb kadétot látsz majd. - vonok vállat. - Engem egy dolog érintene hátrányosan, ha ennek az egész elcseszett diplomáciai katyvasznak a barátságunk látná kárát. - toldom hozzá azt, ami miatt voltaképpen tényleg kínosan érzem magam ebben a pillanatban, és amitől tényleg tarthatok. Attól jóval kevésbé félek, hogy Jacob ne tudna megbirkózni az új kötelességeivel, ha minden jól és a tervek szerint alakul. Eddig is remekül boldogult. Sosem kértem hogy szakadjon ketté, vagy válasszon köztem és a kadétjai közt. Ezért nem is kell bűntudatot éreznie emiatt.
- Rendben. Ez így elfogadhatónak hangzik. Bár hozzá kell tenni, hogy a nagykövet pont ezért keresett fel engem elsőként, és nem téged. Nyilván abból, amit megtudott rólad sejtette, hogy így reagálnál. - bólintok rá a dologra. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy megkönnyebbültem. Az azt hiszem csak akkor fog megtörténni, ha végleg pont kerül ennek az ügynek a végére. Így vagy úgy. Csupán tényleg abban bízom, hogy ez az egész nem nyomja rá a bélyegét a barátságunkra. Tudom, hogy Jacob kötelességtudó, és sosem fordítana hátat a népének, ahogy nekem sem. De ezért nősülni, az egész más dolog. Még ha a nemesi rétegekben ez elfogadottnak számít, akkor is.
- Azt azért nem. De talán találhatok mást a helyedre, áldozati báránynak. - akadnak még nemesek az udvarban, ráadásul egyik másik fia, vagy unokaöccse is megtenné a cél érdekében. Már ha belemennek. Némelyek még örülnének is a lehetőségnek. Az más kérdés, hogy ezt a nagykövet mennyire venné jó, vagy rossz néven.
- Természetesen. Bár ha úgy vesszük a diplomácia is egyfajta szolgálat. - mosolyodom el halványan. Nyilván nem várom Jacobtól, hogy ketté szakadjon, és éppenséggel gyertyatartó sem szeretnék lenni, amikor ismerkednek. A bemutatás még hagyján, de arra azért Jacob is számíthat, hogy néhány udvarias protokoll mondat után angolosan távozom az egész helyzetből. Vélhetően a nagykövet is.
- Valami azt súgja, így előre gondoskodsz a megfelelő kíséretről számomra. Szóval nem lesz mitől tartsak. Na nem mintha téged bárki is pótolhatna. - teszem még hozzá, egy kis mosollyal hátra dőlve. Igaza van, nem veszem a lelkemre a komolytalan élcelődését, aminek ellenére is biztos vagyok benne, hogy Jacob a legjobb embereit osztja majd be saját maga helyett az ismerkedősdi idejére...

by **Jacob Blunt** Csüt. Júl. 25, 2024 11:04 am

Jacob& Dylan

Pihenés? Nem, azt a szót hírből sem ismerem. Nem csupán a kötelesség miatt óvom Dylant... Sokkal inkább amiatt, mert a barátom. Nem a hercegemet nem szeretném elveszíteni, hanem azt az embert, aki eddig jóban-rosszban mellettem volt. Az pedig, hogy van lehetőségem arra, hogy megóvjam mindenféle ártó szándéktól, már csak hab a tortán, én pedig készségesen eleget is teszek ennek. Ha nem ismerném már gyermekkora óta, akkor igen, van némi esély arra, hogy csak egy kiemelt feladatnak venném, semmi másnak, a szabadidőm nagy részét pedig pihenéssel tölteném, de így... Nem véletlenül mi választjuk ki az általunk védelmezni kívánt személyt. Fontos a kölcsönös szimpátia és összhang annak érdekében, hogy a közös munka minden esetben működjön.
- Vicces vagy - engedek meg egy apró sóhajt Dylan poénkodása hallatán. Én kezdtem ugyan, de jelenleg nem sok türelmem van a labda ide-oda való passzolgatásához. Valóban túl komor a légkör ahhoz, hogy csupán ennyivel képesek legyünk feloldani azt. Amióta csak beléptem, Dylan a megszokottnál is idegesebb, ez pedig nem sok jóra enged következtetni.
Végül kiderül az igazság, amely voltaképp derült égből való villámcsapással ér fel számomra. Jacob Blunt a házassági piacon? Egész életemben azt hittem, hogy egyedül Marcus esküvőjén fogom ropni, de ezek szerint tévedtem. Sőt, még Marcusba is azt neveltem, hogy a hozzánk hasonlóknak nem szerencsés megnősülniük. Erre - mint kiderült - én is értékes portéka lettem egy vadidegen szemében. Nem állt szándékomban a politika sakkterére lépni, de ezek szerint akaratom ellenére is megtettem. Nos, Jacob, nyilván van miből kimásznod, ami az igazat illeti.
Meglep, hogy Dylan végül elárulja a pontos címet, ahol a norvég nagykövet lakik, bár abban téved, hogy pillanatok alatt képes lettem volna megszerezni, hiszen - mindezek ellenére se tettem volna meg. Nem áll szándékomban pont őt hátba támadni ilyesmivel és sejtem, hogy a hirtelen kirohanásom semmi jóra se vezetni. Annyit azért még én is felfogok ésszel, hogy az udvarias elutasítást sokkal könnyebb lenne kezelni, mint az én hirtelen kitöréseimet. Dylan pedig remek diplomata, esélyesen megtalálja a módját annak, hogy kiengesztelje a norvég nagykövetet, ha én esetleg valami kivetnivalót találnék a frigyben.
- De azért szeretnéd, ha minden úgy alakulna, ahogy kell - mutatok rá a tényekre, mialatt ő újfent tölt a poharamba, amelynek a tartalmát egyelőre nem iszom meg. Nem szeretném, ha idő előtt fejbe kólintana az ital. Majd később. Egyelőre Dylan irodájában, a kastélyban vagyok, amelyet nem lenne szerencsés részegen elhagynom.
- És nincs elég vagyona ahhoz, hogy a lehető legjobb katonákat bérelje fel a saját védelme érdekében? - ingatom meg a fejem kételkedve. - Az pedig természetes, hogy megvédem a családomat, ha pedig ez a frigy létrejön, akkor számíthat arra, hogy a lánya is a lehető legjobb helyre kerül - jelentem ki komolyan. Mivel személyi testőr vagyok, ezért nem csupán Dylan, hanem a saját védelmemet is komolyan veszem. Az én házamat is őrzik, hiszen egyedül képtelen lennék szembeszállni több elkövetővel, talán még eggyel is meggyűlne a bajom, ha a legmélyebb álmomból zavarnak fel éppen. Hiába vagyok jó a szakmámban, én is követhetek el hibákat, méghozzá akár végzeteseket is. - Vagyis az akadémia érdekli - állapítom meg enyhén csalódottan. - De ha azt hiszi, hogy beleszólhat abba, miként vezetem majd, téved - szögezem le és ezt még személyesen a nagykövettel is ezer örömmel tisztázni fogom. Ha tényleg feleségül veszem a lányát és valóban én kerülök az akadémia élére, akkor azt nem azért fogom tenni, hogy valaki más bábjaként foglaljam el a vezetői széket. Vannak elképzeléseim, amelyekből egész egyszerűen nem vagyok hajlandó engedni. Túl fontos számomra az az intézmény.
- Számomra még mindig az akadémia vezetése a legcsábítóbb, de az a cím is felettébb jól jöhet - hajtom le végre az italomat újfent. - Ebben az esetben Marcusnak se kellene velem és anyámmal élnie, ha nem szeretne - jegyzem meg, mintegy mellékesen. Van vagyonunk, de birtokunk csak egy, márpedig pont az, amelyiken jelenleg élünk. - Ha megházasodik egyszer, kaphat egyet nászajándékba. Bár, a szülei házát mindenképp vissza szeretném adni számára, amint sikerrel zárja minden vizsgáját.
Nem tarthatom és nem is akarom visszafogni Marcus örökségét, habár mindig is úgy terveztem, hogy csakis abban az esetben kaphatja meg, ha a vizsgái sikeresek lesznek. Nincs mitől aggódnom... Marcus értelmes és szorgalmas fiú, nem lesz gond. Kiemelkedően komolyan veszi a tanulmányait, ami igencsak dicséretes.
- Jobban örülnék annak, ha a papírmunkát valaki más intézné el helyettem - vágok egy fintort a gondolat hatására. - Sose szerettem - dörzsölöm meg a halántékomat és valóban ez az igazság. A tettek embere vagyok, nem a bürokráciáé. Dylan következő szavai hallatán kinyitom a szemem, majd elnevetem magam: - Ne aggódj, ez az én döntésem lesz. Megígérted, hogy nem kötelező megtennem ezt a lépést - teszem azért még hozzá. - A barátságunk csak akkor kerülhet veszélybe, ha kényszer hatására mennék bele ebbe, de mivel erről szó sincs, nincs mitől félned.
Elvégre, nem kötelez semmire, mi több, megígérte számomra, hogy ha nem nyeri el a tetszésemet a nagykövet lánya, abban az esetben bármikor nemet mondhatok. Ennek fényében én pedig adok egy esélyt a dolognak, hiszen mi rossz történhet?
- Nem hiszem, hogy a nagykövet szívesen fogadna el valaki mást, ha már eleve engem szemelt ki erre a feladatra - sóhajtok egyet gondterhelten. - Ne aggódj, tényleg nem szándékozom még ezek után sem a mély vízbe lökni téged, noha megérdemelnéd - mosolyodom el halványan. - Csinos teremtés ez a Rose, de én nem házasságra születtem, te is tudod. Emiatt se értem, miért utasítottad el már akkor a nagykövet kérését, amikor megkeresett vele. Mondhattad volna az igazat is... Hogy sajnálod, de Jacobnak esze ágában sincs nősülni. Ehelyett engem állítottál pengeélre, hogy döntsek én ebben a fontos kérdésben. Nem örülök.
Nincs neheztelés a hangomban, de tisztán látszik az arcomon, hogy igazat mondok és minden egyes szavamat komolyan gondolom. Meglep, hogy Dylan nem fojtotta el már csírájában a nagykövet szándékát és ajánlott helyettem valaki mást.

by **Dylan de Corsini** Szomb. Júl. 27, 2024 8:02 pm

Jacob & Dylan

Igaz. Egyikünk sem éppen arról híres, hogy sokat pihenne. Mindketten szeretünk sokáig dolgozni. Bár nem tudom, hogy Jacob miattam teszi-e, vagy ha én nem léteznék, és valami mással foglalkozna az helyett, hogy árnyékként követ, akkor is hajtaná-e annyira a kötelesség tudat, hogy hírből se ismerje a "pihenés" kifejezést. Néha pedig bűntudatom van, amikor miattam kerül veszélyes helyzetekbe. Lássuk be, volt már rá példa az évek alatt. Ha nem is a távoli múltra tekintünk vissza, akkor mindjárt itt vana Charlieval való megismerkedésünk, és az eltűnt ajándékok ügye, amiből nélküle aligha sikerült volna kimásznom. Jó diplomata vagyok, vagy sem, nehéz megmagyarázni, ha nem tudod állni a szavad.
A viccelődést is elengedem. Túl feszült vagyok hozzá, és ezt Jacob is érzi. Hogyne látná rajtam? Hiszen minden rezdülésemet ismeri. Talán túlságosan is jól. Tehát kénytelen vagyok szint vallani. Akkor is, ha tudom, vagy legalábbis sejtem Jacob véleményét az egészről, és tudom, hogy ez hidegzuhanyként éri majd. Én pedig felelősnek érzem magam a történtekért.
A cím kérdés meg, hát egyszerűen nem láttam értelmét eltitkolni. Jacob magas rangú tiszt a gárdában. Bármire hivatkozva is, gyorsan megszerezheti, ha nagyon akarja. Egyszerűen csak bízom benne, hogy képes felmérni, hogy ezúttal nem biztos, hogy a forrófejű, első reakció a helyes. Valóban könnyebb egy finom elutasítást kezelni, mint a hirtelen kitöréseket. Ebben igaza van. Bár kétlem. hogy könnyű lesz a nagykövetet meggyőzni. Noha meglehetősen ésszerű ember hírében áll, biztos akad más megoldás, ami a kedvére való lehet.
- Szeretném, ha boldog lennél. Ha jól alakulnak a dolgok, az nekem is jó. De nem minden áron. - vonok vállat. Persze, ez az egész nekem is hasznos lenne. Jó színben tűnhetnék fel az udvar, és a nép előtt, ha sikerül előnyös diplomáciai szövetséget kötnöm. De mint mondtam, nem minden áron. Jacobot nem áldozom be az ügyért. Legfeljebb megkérem, hogy adjon egy esélyt a dolognak, aztán lesz, ami lesz.
- Zsoldost bérelhet, amennyit akar. De azt mind tudjuk, hogy nem ugyanaz, ha valaki csak a pénz miatt van melletted, hiszen, akkor bármikor ellened is fordulhat, ha egy ellenséged egy kicsivel több pénzt ígér. A nagykövettel úgy tudom esett már meg hasonló, ezért roppant óvatos, és megválogatja, hogy kiben és miért bízik. Feltehetőleg egy családtag nem árulná el, csak mert valaki meglebegtet egy pénzes zacskót. - abban pedig nem kételkedem, hogy Jacob megvédené bármi áron a családját. Az unokaöccsét, az édesanyját. De még a házában ténykedő magángyógyítót is, ha úgy hozná a szükség. Ő egyszerűen ilyen. Ettől olyan jó testőr. Mindig, és mindenre gondol, ha biztonsági szempontokat kell elemeznie.
- Valószínűleg nem jobban, mint amennyire engem érdekel az ő belpolitikájuk, és amennyire én beleszólhatok abba. Ne aggódj ez miatt. Szerintem a nagykövet kezelhető ilyen téren. Ritka racionális ember hírében áll. - persze. A nagykövetet nyilván érdekli, hogy mi történik az udvarban, és az akadémián. Ahogy engem is érdekel, hogy mi történik ott. Mivel ez kihatással lehet a diplomáciai kapcsolatainkra. A nagykövet pedig elég jó emberismerő, hogy tudja, Jacob nem azért fog, így vagy úgy dönteni katonai vezetőként, ha megkapja az előléptetést, mert ő bármit is mondott. Ezt Jacob még az én kedvemért sem tenné meg. Legfeljebb elmondhatja a véleményét, és kérheti, hogy fontolja meg. Ahogy én is.
- Marcus okos, talpraesett fiú, aki felnéz rád. A családot jelented számára. Bár az örökség kérdése a ti családi ügyetek. De akkor is csodálatra méltónak gondolom, amit a fiúért tettél, és teszel. - osztom meg a véleményemet. Nem kétlem, hogy a fiú hamarosan sikeres vizsgákat fog tenni. Jacob pedig túlságosan is becsületes ahhoz, hogy az unokaöccse örökségéből gazdagodjon meg. Tulajdonképpen, már akkor sejtettem, hogy valami ilyesmi jövőt képzel a fiú számára, és az öröksége számára, mielőtt kimondta volna ezt.
- Sajnos ilyen a vezetők élete. Ez ellen nem tehetek semmit. - tárom szét a karom. A papírmunkát senki sem szereti, de mindenkinek el kell végezni a magáét. A vezető beosztásban lévőknek pedig néha túl sok is jut belőle. Ez az előléptetések kellemetlen velejárója.
- Ezt jó hallani. Én mindig tartom a szavam. - enged meg egy kis megkönnyebbült sóhajt, és veszem kezembe a saját poharam, hogy eltüntessem a tartalmát vére. Amit megígértem azt komolyan is gondolom. Még abban az esetben is, ha nem lesz túl könnyű betartani. A barátságunkat pedig nem kockáztatnám egy lány miatt, akit még csak nem is látott egyikünk sem élőben.
- Valószínűleg igazad van, de talán nem is reménytelen az ügy. Csak megfelelő személyt kell találnom, és megfelelően tálalni a dolgot. - mondom elkomolyodva. Nem egyszerű feladat, ami azt illeti.
- Ezt értékelem. - mosolyodom el én is halványán, ahogy ő. Bár továbbra is inkább csak magam elé nézek, mint rá.
- Sajnálom. Azonban ez egy olyan döntés, amit csak te hozhatsz meg. Nem áll szándékomban az embereim magánéletében döntést hozni helyettük, még abban az esetben sem, ha nagyjából sejtem, hogy mi véleményük, vagy mit fognak tenni. Nem lenne tisztességes, ha még csak meg sem kérdezném őket. Ezen kívül még engem is készületlenül ért az ajánlat. Így viszont nyertem 3 napot felkészülni a folytatásra. - akármi is lesz a folytatás három nap múlva. Ennyi időm van, hogy kibúvót, és alternatívát találjak ebből Jacob számára, ha nem menne túl jól az ismerkedés. Bár ami azt illeti, talán jót tenne Jacobnak egy állandó női kéz jelenléte. Noha helyette nyilván nem hozhatok döntést, még csak állást sem foglalhatok. Tehát a legjobb lesz, ha most egyszerűen kivárjuk azt a három napot, és meglátjuk mi lesz ebből az egészből.

by **Jacob Blunt** Hétf. Júl. 29, 2024 12:41 pm

Jacob& Dylan

- Így vagyok boldog - felelem Dylan szavai hallatán. - Megvan mindenem, jó vagyok a szakmámban és élem az agglegények életét. Kell ennél több? - tárom szét a karjaimat egy kérdő mozdulattal. - Néha viszont tényleg hiányzik egy nő az életemből, de ha rám tör az érzés, van rá megoldás - osztom meg vele sokat sejtetően. Dylan előtt nyilván nem titkolom az egyéjszakás kalandjaimat, sőt, volt már példa arra is, hogy kibeszéltük a hölgyeményt, amikor sikerült valami magasabb rangú ágyában kikötnöm. Ebben természetesen nem játszottak közre az érzelmek, de nem is vagyok a romantika embere. Talán pont ez az oka annak is, hogy annyira nehezen értem meg Marcus bolondulását azért a lányért. Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy veszthette el annyira a józan eszét, hogy még az akadémián betöltött szerepét is kockára tegye minden további nélkül.
- Azt hittem, a világ más tájain is él ez a szép hagyomány - ingatom meg a fejemet. - Bár, nyilván nem mindenhol veszi be az emberek gyomra a kiképzés módszerét és ennek az a hátránya, hogy a pénzre kell támaszkodniuk - állapítom meg végül. Elvégre, még én magam se helyeselem a módszereinket, miként várhatnám el ezt másoktól? Kétségkívül hatásos, noha a testi fenyítést néha csak azért használják, mert eddig is ez volt és miért ne? A fájdalomhoz hozzászoktam ugyan, nyilván észre se venném, ha valamilyen mértékben megsebesülnék egy csata során, bár szerencsére eddig még nem kellett senkivel sem élesben kipróbálnom magamat. A modern kor előnyei, ugyebár... Ritkán kerül sor szemtől-szembe párbajra, a merénylő nagy általánosságban elmenekül, mármint abban az esetben, ha tud. Eddig sikerült mindenkit nyakon csípnem, hacsak annak az illetőnek nem voltak társai.
- Mindegy, ez még nagyon a jövő zenéje - sóhajtok egyet és összeszorul a gyomrom ama gondolat hatására, hogy mégis milyen feltétellel foglalhatnám el azt a posztot. Nem vágyom, soha nem is vágytam nősülni, ha pedig ez alól kihúzom magam, annak - Dylan minden igyekezete ellenére is - lehetnek következményei. Ráadásul, a népünk rengeteget nyerhetne ezen a frigyen, szóval ennek tudatában végképp nincs ínyemre az, hogy elutasítsam a dolgot. Nyilván nem repesne a nagykövet, ha a lányát egy tiszt utasítaná el, aki ezzel ráadásul sokat nyerne, bármennyire racionális is. Akarva-akaratlanul is sértésnek venné és talán nem is lesz hajlandó tovább tárgyalni a még lehetséges jelöltekről.
- Nem tettem érte semmit - masszírozom meg a halántékomat. - Mindent a saját erejéből ért el - osztom meg Dylannel. - Nem is tudom, milyen ember lennék, ha az apja halála után hagyom, hogy máshova kerüljön. Szerettem a bátyámat, szeretem a fiát. Ez alapvető. Ahogy az is, hogy emiatt semmivel sem tartozik számomra. Éppen eleget vesztett a szülei halálával.
Mindannyiunkat megviselte a gyász, Marcus pedig nagyon fiatal volt a történtekkor, csoda, hogy nem szenvedett semmilyen lelki problémát. Bár, nyilván pont ennek a hatására adott bele apait-anyait ebbe az egészbe... Az apja emlékére, annak a tiszteletére szerette volna továbbvinni ezt a pályát, ráadásul a családunk nemzedékek óta gárdistákból áll. Méghozzá az egyik legjobbak vagyunk, ez pedig elég nagy súlyt helyezhetett a vállára, amikor elkezdte az akadémiát. Nyilván én is örültem volna annak, ha továbbviszi a nevünket, de ha úgy dönt, hogy nem teszi, abban az esetben nem erőltettem volna számára a dolgot.
- Tudom. Ismerlek - adom be a derekam, mind a papírmunkát, mind Dylant ismerve előre látom, mire számíthatok. Igen, állni fogja a szavát, ebben biztos vagyok. A kérdés csupán annyi, hogy mennyire lesz ez nehéz számára. Nem szeretném ugyanis lehetetlen helyzetbe vagy kellemetlen szituációba sodorni, de végül is ő dobta fel a magas labdát ezzel a nősülési tervvel. Le kell tehát tudnia ütni...
- Ha Mihail nem lenne családos ember, őt javasolnám a feladatra - hozom fel. Egyszerűen nem bírom azt az alakot, akármi is motiválja a tetteiben. Erőszakos és alkoholista, mindemellett pedig az én szememben elég faragatlan, a hideg is kiráz tőle. Nem mondom, hogy nem lennék képes együtt dolgozni vele, mert tehetséges, de igencsak össze kellene kapnom magam a közös munkához, ami az igazat illeti.
- Nemet nem tudtál mondani, de azt igen, hogy megfontolom? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, majd teszem le a poharam az asztalkára, majd egy hatalmas sóhaj közepette állok fel a helyemről. - Mindegy, ez már eldöntetett. Adok egy esélyt a lánynak, többet azonban nem ígérhetek - szögezem le határozottan. Nem fogom Dylant azzal áltatni, hogy a kedvéért elfogadom az ajánlatot, mert a végén még komoly csalódás érheti. - Most megyek - produkálok egy illedelmes meghajlást Dylan irányába. - Még valami ünnepi ruhát is keresnem kell - teszem azért még hozzá, végül indulok el az ajtó irányába, hogy utána a lehető legközelebbi ivó felé vehessem az utam...

by **Charlotte de Corsini** Hétf. Júl. 29, 2024 7:22 pm

Dylan& Charlie

A Dylannel való összezördülésünk óta eltelt már néhány nap, pontosabban egy teljes hét, én pedig úgy érzem, lassan itt az ideje felkeresnem őt. Nem mintha ő nem tette volna meg ezt korábban már néhány alkalommal, csupán meghagytam az ajtóm előtt álló őrségnek, hogy nem engedhetik be. Egész egyszerűen annyira megharagudtam rá, hogy úgy voltam vele, egy jó ideig látni se szeretném és igazság szerint sokkal hosszabb időre terveztem a "sztrájkomat", de végül rá kellett jönnöm, hogy iszonyatosan hiányzik és látnom kell őt, tudnom, hogy nem valaki más karjaiba üldöztem ezzel a viselkedésemmel. Még ha meg is érteném, hogy mindezek után nem kíváncsi rám, akkor is elég kellemetlenül érintene, ha elüldözne maga mellől. Emészt a bűntudat és a hiánya majdhogynem fizikai fájdalmat okoz számomra. Valóban ennyire fontosak lennének a tanulmányaim? Annyira, hogy még Dylant is elharagítanám magam mellől?
A főzeteket már nem iszom, mindet visszaadtam annak, akitől szereztem, habár valamilyen szinten még így is tartok az előttem álló feladattól. Sok nő álma az anyaság, de én kissé különbözöm a többségtől. Soha életemben nem vágytam arra, hogy családom lehessen, erre pont olyasvalakibe szerettem bele, akinél alapvető, hogy tovább kell vinnie a nevét. Ha nem Dylan de Corsini lenne a férjem neve, akkor aligha lennének gyerekeim, de így igenis fel kell készülnöm a rám váró feladatra. Nem szeretném, ha egy ágyast találna magának, aki végül gyermeket szül neki és tőlem teljesen elhidegül. Éppen csak tartok attól, hogy nincs meg bennem az, ami a nőkben alapvetően benne kell hogy legyen. Na és az iskola? Szeretném befejezni és nem halasztani, de úgy tűnik, sürget az idő. Előbb vagy utóbb, de az anyakirályné elunja a várakozást és majd valaki mást kerít Dylan mellé, a mi házasságunkat pedig érvényteleníti. Nem szeretném elveszíteni őt, ilyen módon pedig főleg nem.
Hogy tartok-e attól, miszerint Dylan ugyanúgy parancsba adta a dolgozószobája előtt álló őröknek, hogy ne engedjenek be? Aligha. Ritkán keresem fel őt itt, azt hiszem, utoljára az esküvőnk előtt tettem, hogy megbeszélhessünk egy-két részletet. A nap nagy részét a palota kertjében bóklászva töltöm az udvarhölgyeimmel, Dlyan pedig a hálótermemben szokott felkeresni, amint vége a napnak. Hiányoznak a látogatásai, az ölelése, a csókjai... Életemben nem hittem volna, hogy valami képes ekkora hiányt okozni bennem. És pont emiatt vagyok képtelen megállni, hogy ne keressem fel őt és kérjek bocsánatot tőle.
A dolgozószobája elé érve hatalmas kő esik le a szívemről, amikor az ajtónál álló őrök szabad utat engednek számomra. Ezek szerint nem adta ki utasításba ennek az ellenkezőjét, amiért újfent csak bűntudatot érzek magamban. Talán már nem is haragszik, igaz? De semmi gond, hiszen nemsokára úgyis megtudom, hacsak nem fordulok sarkon és sietek vissza a hálókörletembe, bár annak se lenne semmi értelme sem. Dylan értesülne a látogatásomról, ebben biztos vagyok. Van egy olyan sejtésem, hogy előtte semmi se marad titokban sokáig.
- Bejöhetek? - szólalok meg némileg bizonytalanul, amint kinyitom az ajtót és habozva megállok annak küszöbén. Dylan szokás szerint az íróasztala mögött ül, egy rakás papír mögé temetkezve. - Szeretnék beszélni veled. Lenne rám néhány perced? - kérdezek rá azért, hiszen elég elfoglalt és tisztában vagyok azzal, miszerint néha akkor se képes elegendő időt szánni rám, amikor szeretne.

by Ajánlott tartalom

Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája

Re: Dylan de Corsini palotai iroda szobája