Re: Blunt Rezidencia

by **Jacob Blunt** Vas. Szept. 15, 2024 1:03 pm

Jacob& Marcus

Jó lenne, ha egy mosoly mindent megoldana az életben, de ez sajnos nem így működik. Néha még a kőkemény munka se elegendő ahhoz, hogy előrébb juss. A szirének világában legalábbis jelenleg még mindig sokkal fontosabb, hogy ki hova és milyen családba születik. A lehetőségeit pedig eme szempontok alapján szabják meg. Még az is újdonság, hogy egy Larához hasonló, szerény sorból származó lány betehette a lábát az akadémiára. Elvégre, már a neme miatt se tehetné meg, a családja rangja pedig csak hab a tortán.
- Botorság lenne nem rám hallgatnod - ejtek el egy megjegyzést helyeslően. Marcusnak meg van a magához való esze, de tényleg nem szeretném, ha ott találná magát, ahol előtte sokan mások. Nem baj az önbizalom, de ez egy nagyon kétélű fegyver. Hinned kell abban, hogy jól döntesz, de mindeközben muszáj számítanod arra, hogy lesz, ami felülírja a terveidet. Fred erős és nem ostoba. Vannak ugyan hibái, de a vizsga az ő életében is vízválasztó, számítanunk kell tehát arra, hogy kiküszöböli azokat. Nekem ugyan pártatlannak kell maradnom, de ugyan melyik vizsgabizottsági tag tud szemet hunyni abban az esetben, ha egy közeli rokona lép a pályára? A legtöbb, amit tehetek, hogy nem hangoztatom, miszerint örülnék annak, ha Marcus lenne a legjobb.
- Igen, én is pont erre gondoltam - biccentek egyet elismerően az unokaöcsém okfejtése hallatán. - Még csak most esel ki az Akadémiáról, nagyon kezdőnek számítasz, Sylvia hercegnő védelme túl nagy falat lenne számodra. És igen, abban az esetben a tehetséged nem sokat érne. Más testőrök is vannak a leendő uralkodói pár közelében és mindannyian ki szeretnének emelkedni a többiek közül. Ebben az esetben pedig átgázolnak másokon, akár a saját társukon is - fejtem ki a lehető legnagyobb hátrányát ennek az egésznek. Marcusnak több lehetősége akadna, de korántsem biztos, hogy képes lenne élni vele. Túl nagy a versengés, túl sokan esnek ki és nem szeretném, ha egy idióta törné ketté az unokaöcsém álmait.
- Raymond herceg Miley hercegnő bátyja - javítom ki Marcust. - Átolvastad a családfát, amit kértem tőled vagy már megint elkalandoztál? - "dorgálom" meg, noha egyáltalán nem gondolom komolyan. Mileyról nemrég derült ki, hogy ő Dylan és Raymond hercegek elveszett húga és nem hiszem, hogy ilyen hamar újfent frissítették az iratokat. Mi több, amikor azt az unokaöcsémnek adtam, esélyesen még nem is szerepelt rajta a neve, szóval nem hibáztathatom Marcust emiatt. De ha már fény derült a hiányosságára, akkor igenis rá kell mutatnom minderre. - A posztod változtatására van lehetőség, bár ezt csakis úgy oldhatjuk meg, ha nem teszel esküt. Előtted is akadtak már néhányan, aki kisebb rangú családtagok mellett kezdték és utána váltottak. Ebben nincs semmi elítélendő.
Sok újonc inkább leteszi az esküt, semmint fontolóra vegye ama lehetőséget is, hogy egy idő után más, lehetőleg magasabb rangú személy mellett találja meg a végleges helyét. Valahogy árulásnak érzik, ha menet közben váltanak, pedig ez koránt sincs így. Én megtaláltam a helyem Dylan mellett, de van egyfajta "próbaidő" is, amely arra szolgál, hogy a testőr és az a személy, akit védelmez, alaposabban megismerhessék egymást. Sohase kellemes, ha két érdek ütközik és életünk végéig olyan személyt kell védenünk, akit legszívesebben egy kanál vízben fojtanánk meg.
- Talán hiányzott a családja - tippelgetek Raymond herceg indokait illetően, de messzemenőbb következtetésekbe én se igazán szeretnék belemenni. Ezt csakis ő tudhatja igazán. - Igazság szerint, mellette mindig is Wilson volt, ő esélyesen sokkal többet tudhat minderről, bár az a lényeg, hogy visszatért. Sokáig halottnak hittük, évekkel később már azok is, akik igyekeztek optimisták maradni és bízni abban, hogy életben van még. Valahol...
Szinte biztosra veszem magamban, hogy annak idején Dylan is elgyászolta a bátyját, bár erre már nem emlékszem pontosan. Sok minden történt abban az időszakban, majdhogynem minden felborult az akadémián is a hírre, miszerint a herceg eltűnt. Nekem akkoriban másra kellett koncentrálnom, leginkább a tanulmányaimra és mivel nem voltam hivatalosan még testőr, nem osztottak meg velem semmit. Csak annyit tudtam, amennyit Dylan is, de ő se bővelkedett az információkban erre vonatkozóan.
- Bár tényleg minden ilyen szép és jó lenne - sóhajtok egyet Marcus szavai hallatán. Igen, mindig szántam időt a családomra, amikor nem volt más dolgom, de egy feleség esetében ez teljesen más. Idővel jönnek a gyerekek, nekem pedig mindig a munkám lesz az első. Rose pedig eddig is ebben élt, én viszont pont azt nem szeretném, ha továbbra is így kellene tennie. Változtatnom kell, ha azt akarom, hogy a házasságom viszonylag boldog és harmonikus legyen.
- Mit sem érnek a pályázatok, ha a posztra kerülve nem bizonyítok - dörmögöm az orrom alatt. - Sokkal inkább szeretnék tettekkel az emberek bizalmába férkőzni, semmint szavakkal. Bár, van egy bizonyos hírem az akadémián belül, aligha én leszek az, akit hivatalos úton megválasztanak - állapítom meg végül, miközben végigfuttatom magamban a gondolatmenetet. - Újító vagyok, a szirének pedig foggal-körömmel ragaszkodnak a hagyományokhoz. Szerinted mennyire örülnének annak, ha visszaszorítanám az általuk olyannyira hatásos fizikai fenyítést csak azért, mert nem tudom elviselni? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Wilson ellenben szintén a hagyományok és a bevált módszerek híve, ennek révén pedig igen nagy népszerűségnek is örvend. Már-már túl nagynak.
Az természetesen mit sem számít, hogy éveken keresztül nem tudtunk a hollétéről, hogy a lányát rettegésben tartotta, mert játszotta az iszákos szerepét és hát szépen cseng az is, hogy mindezzel csak a testőrségre készítette fel szerencsétlent. Igaz, hogy jól teljesített az akadémia felvételijén, de mégis milyen áron tehette ezt meg? Milyen lelki sérüléseket kellett elszenvednie ahhoz, hogy testileg készen álljon? Meggyőzőnek pedig aligha mondanám magam... Marcus ismer a legjobban, hogy tudja, nem szeretek olyan ígéreteket tenni, amelyek szépen csengenek ugyan, de nem tartom be őket.
- Ha egy sípoló játékot is veszel, esküszöm, hogy a gyerek kiságya a te hálódban lesz - teszek egy ígéretet a jövőre vonatkozóan és ezt veheti készpénznek. Az ütését szerencsésen hárítom, ugyanakkor a viszonzásom csak nem akar célba érni. Mi tagadás, kissé el is vesztem a türelmem, de ez egyelőre nem ül ki az arcomra. Marcus átkerült a makacs légy szerepébe, amit az istenért se tudok lecsapni.
- Idővel megfogod, ne aggódj - szólalok meg, elvégre ezt be tudom tartani. Bár, ha Dylan nem kényszerített volna bele ebbe az ismerkedési fázisba, akkor továbbra se házasodtam meg. Márpedig elég sok minden múlik ezen, önzőség lett volna részemről kihátrálni.
- Ismered már gyerekkorotok óta. Tudni fogod. Vigasztaljon a tudat, miszerint a nyakadat nem fogja kettétörni - próbálok meg némi életet pofozni Marcusba, ami esélyesen veszett fejsze nyele, de hát legalább azt nem mondhatja, hogy nem vagyok empatikus.

by **Marcus Blunt** Szer. Szept. 18, 2024 11:06 am

Marcus & Jacob

Tudom, hogy a helyes pofim, és a mosolyom nem old meg valódi problémákat. Legfeljebb arra jó, hogy megzavarja azon ellenfeleimet, akik túl ritkán látnak mosolyogni. Gyakorlatilag szinte soha. Hiszen az akadémián nagyon is komolyan veszem az edzést, és tanulást. Ott nincs helye a gondatlan hülyéskedésnek. Még annyira sem, mint amennyire most megengedem magamnak a nagybátyámmal szemben. Túl régóta, túl sokat küzdöttem már, hogy feladjam az álmaim, és a terveim. Főleg akkor nem, ha már ilyen közel egy jelentős mérföldkőhöz az életemben. Ebben pedig még Fred sem fog megállítani, bármilyen tehetséges, elszánt, vagy ravasz. Ámbár esetében mindhárom tulajdonság igaz, így bármikor meglephet, felkészültnek kell maradnom. Szóval ezúttal Jacob szavaira csak bólintok egyet. Igyekszem megtartani az önbizalmamat egészséges szinten. Erre jó lecke volt, ami nem olyan rég történt. Túlságosan elbíztam magam. Elhittem, hogy semmi sem történhet velem, ami visszavethet, pusztán azért mert kiváltságos helyzetbe küzdöttem fel magam. Ez pedig kis híján a saját vesztem okozta. Még egyszer nem követem el ezt a hibát.
- Jól bírom a konkurenciát. Erre Fred az élő példa. Talán még segítene is, hogy még jobb akarjak lenni. Ellenben, ha semmi nehézség, és kihívás nincs a feladatban, és gyakorlatilag mérföldre kerülök a legkisebb befolyással bíró személytől is két kislány pátyolgatásával, akiknek semmi közük a politikához, és a népünk sorsáról való valódi döntésekhez, akkor talán soha nem jutok semerre, az unatkozó középszerűségből. Bár legalább eseménymentes, kényelmes életem lehet. Nem kell olyasmiken gondolkodnom, amiken éppen most is rágódsz, mert bőven lesz szabad időm. - vetek fel egy másik nézőpontot. Talán éppen ellenérvként. A gond az, hogy ezzel egy cseppet sem könnyítem meg a saját dolgom. Alig van időm a választásra, és lássuk be, egy cseppet sem vagyok közelebb, mint amikor először léptem be az Akadémia kapuján. Én nem voltam olyan szerencsés, hogy bármelyik királyi rokonnal együtt nőjek fel.
- Igaz, elnézést. Ámbár amennyire tudom Raymond herceg lett a hivatalos gyámja, és vele él a felszíni iskolában. Szóval majdnem olyan, mintha inkább lenne az apja. Bár ez nem sokat számít. Akkor sem éppen nagy hatalommal, vagy befolyással bíró minta család. - vonok vállat közömbösen. Mondjuk annyi előnye lenne, hogy sok időt tölthetnék a felszínen, és ebből adódóan Alexre is sokkal több időm jutna, aminek minden bizonnyal örülne. Bár elfogadni egy olyan posztot, ahonnan nincs előléptetési lehetőség, és ahol soha semmi nem fog történni a napi rutinon túl... nos nem túl kielégítő lehetőség egy évfolyamelsőnek, aki ambiciózus álmokat dédelget.
- Lehet. Bár egyesek tartanak tőle, hogy csak a bosszúvágy hozta vissza most, hogy a nagyapja, aki elkergette halott. Az időzítés minden esetere elég furcsa. És van más furcsaság is körülötte, és a kishúga körül, ha jobban belegondolunk. Az állítólagos gyerekrablók, akik felnevelték a lányt felszívódtak, bár olyan, mintha a biztonsági hivatal emberei, a csendőrség, és még néhány testőr is versenyt futna, hogy kézre kerítsék őket. Mindeközben a védelmi miniszter valahogy túl nyugodtak tűnik. Mintha az ő embereit ez egyáltalán nem érdekelné, míg az első miniszter emberei a fejvesztett csirkékre hasonlítanak. Mindeközben, bár Wilsonnal nem kedvelitek egymást, időről-időre együtt tűntök el órákra. Ti tudtok valamit, amit mi nem? - kockáztatok meg egy óvatos kérdést. Bár ha a nagybátyám Wilsonnal egyetemben kapott is valamiféle titkos parancsot erre vonatkozóan, aligha osztja majd meg velem. Mégis furcsa, hogy az első miniszter emberei összevissza rohangásznak, mint pók a falon, se a Védelmi miniszter, se Raymond herceg, se Wilson, se Dylan herceg, se Jacob nem tesz semmit. Holott amennyire tudom az első miniszter Dylan herceg első számú politikai ellenfele. Ami ennyire fontos lehet neki, az valószínűleg a hercegnek is az. Sőt, ha az én nem létező húgomat rabolták volna el tőlem hosszú évekre, miközben lemészárolták a szüleimet, minden követ felforgatnék a gazemberek után. A hercegi palotában és még a védelmi miniszter házában sem történik semmi szokatlan ennek ellenére. Teljes a csend. Talán már túlságosan is.
- Minden szép és jó lesz. Bízz egy kicsit a menyasszonyodban, és magadban. Megtalálod a módját mindennek, ahogy velem is megtaláltad annak idején. Az sem volt más. - vetem fel Jacob aggodalmaira. Szerintem rendben lesznek. Főleg mert a lány eddig is hasonló körülmények közt élhetett. Amennyire tudom, az apja nagykövet, és ebből adódóan rengeteget utazhat. Hozzászokhatott már a távollétekhez, és a kevés, de annál meghittebb, és minőségibb együtt töltött időhöz. Én még Alex miatt is jobban aggódom ebből a szempontból. Hogy hosszú távon majd sokkal többet akar velem lenni, és sokkal többet akar majd, mint amit képes vagyok megadni neki, főként ha olyan helyre kerülök, ahol gyakran szólít el a kötelesség, ahogy a nagybátyámat is. Persze maradhatnék az akadémián is, egyszerű kiképző tisztként. Vagy kérhetném magam a biztonsági hivatal vezető tisztje közé, esetleg a védelmi minisztert is megkörnyékezhetném, ahogy Fred tervezi. Nem lennék meglepve, ha Fred a védelmi miniszteren keresztül az egyik legfiatalabb tábornok lenne, akit látott a hadsereg. De valahogy én többre és másra vágyom, mint egy egyszerű iroda, és napi rutin a belefásultságig életem végéig.
- Pont mert van egy bizonyos hírneved kellene megírnod azt a pályázatot, és világossá tenni mindenki előtt az álláspontod jövendőbeli vezetőként. Ha a Tanács többsége nem áll melléd, és mindenben ellened szavaz, szerinted még ha meg is kapod a kinevezést, meddig tarthatod azt meg mielőtt a Tanács erővel levált, és Wilsont ülteti a helyedre? Egy hónap, talán kettő? Akkor sem a herceged, sem a leendő apósod nem tehet már érted semmit, mondván kaptál esélyt, és a továbbiakban nincs beleszólásuk a Gárda belügyeibe. - hívom fel az érvelése gyenge pontjára a figyelmet. Ismerem Jacobot, a nézeteit, úgy általánosságban mindenről.
- Wilson azért ennyire népszerű, mert egyértelmű. Mindenki tudja, hogy hol vannak nála a határok, mit tűr el, mit nem, és mire lehet tőle számítani, a vezetése alatt pedig ugyanabban az ismerős, megszokott mederben maradnak a dolgok, amiben most is vannak. Ez pedig biztonságérzetet ad vele kapcsolatban. Míg téged a legtöbben nem ismernek annyira, mint én, és fogalmuk sincs, hogy mire számítsanak. Tudják, hogy ellenzed a testi fenyítést, és sok dologról másként, újítólag gondolkodsz. Éppen csak nem tudják ez mit jelent. Félnek, hogy nem csak a testi fenyítést, de mindenféle fegyelmezési eszközt kiveszel a kezükből, míg minden más szabályt felforgatsz, ami gyorsan fegyelmezetlenséghez, és teljes káoszhoz vezet majd. Már most egyértelművé kell tenned mindenki számára, hogy ez nem lesz így, ellenben mire számíthatnak tőled, és milyen irányban halad majd az akadémia a vezetésed alatt. Az emberek szívesebben választják a biztos ismertet, mint a bizonytalan ismeretlent. Wilsonnak most az ad előnyt, hogy nyílt lapokkal játszik. Tehát neked is ezt kell tenned, ha le akarod győzni, és nem csak átmenetileg egy-két hónapra. - én ismerem Jacobot, és az észjárását. Volt alkalmam kitapasztalni. Sokaknak azonban Jacob Blunt a külön utakon járó, kiismerhetetlen kiképző. Ez pedig most nem épp szerencsés. Jó ha az ellenségeid nem látnak át rajtad, és a szándékaidon, de rossz ha a saját csapatod sem. Utóbbi még visszafelé is elsülhet.
- Mivel a szirének szeretik a hagyományokat, és elégé ragaszkodóak bizonyos beváltnak vélt dolgok tekintetében, köthetnél kompromisszumokat a kettő közt, lassan lépésről-lépésre haladva. Nem kell mindent egy nap alatt felforgatni, és megreformálni. Mondjuk engedélyezed a testi fenyítést a súlyos, kirívó fegyelmi tárgyalással járó kihágások esetében, a többi apró, kis vétség, csíny esetében pedig mindenféle más alternatív fegyelmezési eszközt. - teszek egy javaslatot. Egyszer Bergernek ki kellett pár percre mennie a nekünk tartott órájáról, mi pedig hangosan rendetlenkedve vártuk vissza. Nem volt szerencsés ötlet. Persze mentségünkre még első éves újonc jelöltek voltunk csupán. Éppen csak túl a felvételi vizsgán. Berger az órák után kiállított minket a központi küzdőtérre, és órákon át kellett ott állnunk teljes néma csendben, vigyázz állásban mozdulatlanul, amíg ránk nem sötétedett. Sőt még az után is jó darabig. Na az megtette a hatását. Megtanultuk, hogyan kell várakozni a kiképzőkre, ha úgy adódik. Más szóval közel sem az egyetlen mód a verés a fegyelemre szoktatásnak.
- Akkor talán mégis fontolóra kell majd vennem a költözést. - vigyorodom el pimaszul a fenyegetés hallatára. Láthatólag nem veszem túl komolyan ezt az egészet. Most csak szó szerint szórakozok Jacobbal. Bár lehet ő túl komolyan veszi ezt is. Vagy csak kezdi elveszteni a türelmét. Az arcára ugyan nem ül ki, de az mégiscsak árulkodó, hogy az egyik támadásom könnyen védi, a támadása viszont nem túl jó, a következő pillanatban pedig, egy olyan ütést kap be a térdhajlatára, amit még egy másodéves is könnyen védene. Igazából, az esélytelenek nyugalmával indítom meg a mozdulatot. Nem gondolom, hogy találni is fog. Mondjuk elég aljas dolog is, hiszen ezzel aligha próbálkozik bárki is a kiképzők ellen, mert nagyjából a másod év első felére mindenki megtanulja, pár fájdalmas fenékre huppanás után, hogy felesleges, mert ez az a pont, amit eléggé védesz harc közben, a fej és a torok mellett. Itt és most rövidre is zárhatnám ezt a párbajt, de annyira meglepődök, amikor látom Jacobot térdre esni, hogy döbbenetemben inkább csak hátra lépek kettőt, hogy feldolgozzam a történteket. Erre még sosem volt példa. Így viszont van esélye felállni, és újra egyensúlyt találva folytatni a harcot. Már ha akarja.
- Ennyire aggaszt ez az egész? Még sosem hagytad, hogy ennyi találatot vigyek be. - engedek egy pillanatra még a védekezésből is. Ha ez egy valódi harc lenne, valódi téttel, akkor nyilván nem haboznék. Főleg, ha az életem múlna rajta, egy valódi gyilkos szándékú ellenséggel szemben. Hiszen ennyi már bőven elég lenne, hogy ellenem fordítsa az előbb még számomra kedvező helyzetet. Ez azonban szokatlan, és teljesen más helyzet. Jacobot még... sosem láttam ilyennek.
- Ugyanarról a Laráról beszélünk? Én ebben nem lénék biztos... - Lara elég temperamentumos lány, és néha előbb üt, mint gondolkodik. Mostanában meg mintha még elég érzékeny is lenne. Mintha mindennel is meg tudnám bántani, amit mondok, vagy teszek. Pedig esküszöm nincs ilyesmi a szándékomban. Csak szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. A gond csak az, hogy nem vagyok biztos benne, hogy ez lehetséges-e egyáltalán?

by **Jacob Blunt** Szomb. Szept. 21, 2024 5:02 pm

Jacob& Marcus

- Látod, élő mintája vagy az egészséges felfogásnak - biccentek egyet elismerően Marcus szavaira. - Mindketten egymást ösztönzitek arra, hogy jobbak legyetek. Ennek örülök - ismerem el őszintén. Fredet és Marcust immár évek óta ismerem és mindig is volt köztük egyfajta rivalizálás, habár abban már korántsem vagyok biztos, hogy Fred részéről ez nem csapott volna át egyetlen alkalommal se véresen komolyba. Ahogy néha elnézem, nagyon szeretne Marcus helyébe kerülni és igen komolyan veszi a maga elé kitűzött célokat. Bár, igazság szerint ezzel sincs semmi bajom. Ha csak fél gőzzel hajtana, abban az esetben Marcus valóban nem lelne semmi kihívást sem ebben az egészben. Mindenkinek kell valaki, aki hozzá hasonló célokat tűzött ki maga elé és akit a saját pályáján győzhet le.
- Néha eszembe jut, hogy jobb lett volna, ha én is az unalmas hétköznapokat választottam volna - ismerem el őszintén. - Ne érts félre, nem bánom, hogy Dylan mellett kötöttem ki, mint személyi testőr, mert imádom a munkámat, de a magánéletem egy kész csőd - ingatom meg a fejem. - Ha te és az anyám nem lennétek, minden bizonnyal már rég magamra maradtam volna. Lenne egy üres házam néhány szolgálóval és ennyi - rántom meg a vállam, amint szembesítem magamat is a szörnyű igazsággal. - Persze, aki a gárda tagjának áll, az számol ezzel és vállalja is. De amikor oda kerülünk, hogy választanunk kell, megtorpanunk. Annak idején én is hezitáltam. Hiába volt életem legnagyobb álma ez a tisztség, hirtelen visszakozni kezdtem. Több álmatlan éjszakámba került eldönteni, mit is szeretnék igazán.
Soha életemben nem álmodoztam családról és házasságról, mégis nehezemre esett lemondani már magáról a lehetőségről is. Nem volt kötelező, senki se várta el ezt tőlem, de mivel maximalista vagyok, saját magam jutottam erre a döntésre. Ráadásul, anyám állapota is akkoriban romlott és nem sokkal később már Marcus is a nyakamba pottyant, egész egyszerűen nem álltam készen módosítani ezt a döntést. Azóta pedig úgy igazán eszembe se ötlött, miszerint meg kellene tennem ezt a lépést.
- A hatalom érdekel, hogy a közelében helyezkedhess el vagy sokkal inkább maga a lehetőség, miszerint hamarabb kiemelkedhess mások közül? - faggatom Marcust kíváncsian. Nem ítélkezem, főleg nem az ő esetében, azt pedig be kell látnom, hogy a két fiatal hercegnő védelme nem lesz túl nagy falat számára. Sokkal inkább unalmas. Valóban nincs befolyásuk semmire, bár Miley felbukkanása igen nagy port kavart az udvarban, noha nem éppen politikai értelemben. Egész egyszerűn évekig abban a hitben élt mindenki - Dylant is beleértve - hogy a lány a szüleivel együtt meghalt a merénylet során. Csak néhány nagyon elvetemülten reménykedő családtag bízott annak idején ennek az ellenkezőjében.
- Úgy gondolod, ebben benne van az első miniszter keze is? - üti meg a fülem a legkiemelkedőbb gondolat. Mondjuk, elég figyelemreméltó tehetségre vall, hogy Marcus egy évtizedes rejtélyt fejt meg pillanatok alatt, noha ebben a szerencsés időzítés is a segítségére lehetett. Felbukkant Dylan húga és bátyja, a reakciók láttán pedig könnyedén összerakhatta a mozaikot. Bár, a legfőbb minisztert vádolni nem valami szerencsés dolog, főleg nem nyíltam. Remélem tehát, hogy Marcus rajtam kívül nem osztotta meg mással a gondolatait. Még a legbizalmasabb barátaival sem. - Nem - vágom rá szűkszavúan a választ a kérdésére. - Közelednek a vizsgák, mindketten benne vagyunk a testületben, néha egyszerűen muszáj szót váltanom vele, nem gondolod? Át kell beszélnünk a feladatokat, az év közben nyújtott teljesítményekkel együtt. Másokkal is szoktam értekezni, nem csupán Wilsonnal.
Nem az év legjobb kifogása, de nem is teljesen alaptalan. A végzős vizsgák közeledtével tényleg sokkal több időt kell töltenem a tiszti bizottság tagjainak társaságában a megszokottnál, még Wilsonnal is. Úgy érzem tehát, hogy ezúttal tényleg sikerült szépen kivédenem Marcus kérdéseit.
- Egy fokkal talán mégis - sóhajtok egyet gondterhelten. - Gondolod, nem válogathatna a számtalan kérő közül? Fiatal és gyönyörű, minden ujjára kapna legalább három, nálam sokkal értékesebb férfit. Olyanokat, akik képesek lennének a tenyerükön hordozni őt és akiknek nincs szüksége arra, hogy az apja támogassa őket. Félek, ha elveszem, menet közben rájön, miszerint hibát követett el és mindkettőnk élete tönkre fog menni - vallom be őszintén. Megoldhatnánk ezt is, mint minden mást, élhetnénk szabad szerelemben, de én - Dylanhez hasonlóan - nem vagyok ennek a híve. Mint az élet minden területén, ebben is maximalista vagyok. Mégis, ha már házasságra adom a fejem, akkor szeretném, ha a partnerem boldog lenne. Mindegy, eddig miként kellett élnie, én ennél sokkal többet szeretnék nyújtani számára. Nem vigasztal tehát ama tény, miszerint Rose eddig is ebben nőtt fel. Én szeretném, ha boldog lenne mellettem, hiszen ezt érdemli.
- Számomra egyelőre fontosabb a vizsga lebonyolítása, Dylan herceg védelme és a leendő menyasszonyom társasága - vonom meg a vállam Marcus szavai hallatán. - Talán jobb is, ha ez az álmom nem válik valóra. Ha házasságra adom a fejem, akkor csakis magamnak tennék keresztbe ezzel a tisztséggel.
Hogy jó lenne-e igazgatónak lenni? Kétségtelenül. De abban az esetben csak még egy feladat szakadna a nyakamba, ami nem biztos, hogy olyan jó lenne, főleg úgy, ha mellette még nősülni is szeretnék. Igenis szeretnék időt szakítani a családomra.
- Csodálnám, hogy Wilsont azok után is megválasztanák, ami annak idején történt - ingatom meg a fejem enyhén kételkedve. - Engedély nélkül távozott, éveken keresztül senki se tudott róla semmit sem és bármi is volt erre az indoka annak idején, aligha hiszem, hogy efelett csak úgy szemet hunyna az akadémia felettesi bizottsága - hozom fel ellenérvként. Nagyon nem örülnék annak, ha Wilson ülne az igazgatói székbe és tovább vinné ama hagyományokat, amelyek ellen én magam annyira kalimpálok, de jelen pillanatban tényleg nincs más választásom. Ha Rose a feleségem lesz, őt helyezem előtérbe, nem a saját pályafutásomat az akadémia igazgatójaként. Jó lenne annyi befolyással bírni, hogy változtathassak, de majd igyekszem a háttérből mozgatni a szálakat, hátha sikerül.
- Wilson áruló. Nem értem tehát, miként sikerült ennyi támogatóra szert tennie - mondom ki hangosan a gondolataimat. - Raymond herceggel együtt a felszínre szökött, családot alapított és új életet kezdett. Erre nincs mentség. Legalábbis azok szemében, akik annyira elvakultan tisztelik a szirének hagyományait. De visszatérhetett és nem száműzték, szóval joggal hihetem azt, hogy új szelek fújnak. Ki tudja, talán már fogékonyabbak az újításokra, mint eddig.
Az árulókat a szirének kitaszítják, de Wilson mégis képes volt megvetni ismét a lábát idelenn, mi több, visszakerült az akadémia tiszti bizottságába, vagyis valaminek lennie kell a háttérben. Talán olyasmiket osztott meg másokkal, amiről nem mindenki tud, még én sem. Nyilván rá kellene kérdeznem Dylannél, hátha megoszt velem valamit.
Valóban, kezd kissé kellemetlenül érinteni, hogy Marcus már-már jobb nálam. Esetleg csak szerencséje lenne? Ezt nem tudhatom, de ha nem szeretném, hogy elfenekeljen egy zöldfülű kadét, akkor talán nem ártana némileg összekapnom magam. Amikor pedig konkrétan a földre huppanok a térdhajlatomra célzott ütés után, még egy fájdalmas fintor is kiütközik az arcomon, elvégre eléggé megalázónak gondolom ezt a helyzetet. Bár, még mindig jobb, mintha Marcus előtt estem volna térdre, mintegy fejet hajtva előtte.
- Téged nem aggasztana? - kérdek vissza, ha pedig segít felállni, azt is elfogadom. - Győztél, élvezd ki a pillanatot. Ejnye, félsz egy lánytól? - nevetem el magam, noha részemről mára elég volt a gyakorlatozásból. Túl sok ütést kaptam be, ami az igazat illeti. Már csak egy kis pihenésre és nyugalomra vágyom, semmi többre.

by **Marcus Blunt** Pént. Nov. 08, 2024 9:37 am

Marcus & Jacob

Azt hiszem mindenki azt várná tőlem, hogy éppen az akadémián készüljek a vizsgáimra. Talán még Jacob is azt gondolja, hogy késő esténél nem kerülök hamarabb elő. Ámbár én is ezt gondolom róla. Mostanában, mintha szokatlanul feszült lenne. Minden este későn jön, ha haza jön egyáltalán, és amikor összefut vele az ember, akkor a szokottnál jóval mogorvább, és mintha türelmetlenebb is lenne. Talán csak a rengeteg túlóra az oka, vagy a közelgő vizsgák, vagy mindkettő. Mégis valamitől az az érzésem, hogy ennek valamiféle vihar előtti csendhez van köze. Jacobot utoljára akkor láttam ilyennek, amikor a koronaherceg készült életében először találkozni a leendő menyasszonyával, és Dylan hercegnek kellett megszerveznie a diplomáciai látogatást, és hivatalos bemutatást. Amennyire tudom, akkor sem mentek simán a dolgok. Vajon most is készülőben van valami Dylan herceg ellen, ezért ilyen feszült a nagybátyám? Minden esetre nekem nem mond semmit, ami szintén elég szokatlan. A másik szokatlan és furcsa dolog Fredéknél történt. Ahogy Fred mesélte a híreket, nem tudtam eldönteni, hogy nevessek-e vagy sem. Fred arckifejezését látva inkább nem. Ő közel sem tartja szórakoztatónak ezt a fordulatot. Lett ugyanis egy menyasszonya, akit a vizsgák után egy hónappal el kell vennie. Ez nem segít neki a koncentrációban. Ami ennél is furább, hogy az oktatási miniszter lánya az illető, akinek a családjával éppen most lép szövetségre a Miller család, akik szintén elég nagy katonai és politikai befolyással bírnak. Ráadásul Fred hasonló dolgokról számol be a saját apjáról, és nagyapjáról, mint amilyen jeleket én Jacobon látok. Talán a főtisztek már érzékelnek valamit, amiről nekünk fogalmunk sincs. Pusztán a megváltozott, feszült viselkedésük ad okot a találgatásokra. Akárhogy is, nem számolok azzal, hogy Jacob késő éjjelnél hamarabb hazaérne.
Szóval, alkalmasnak tűnik az idő egy kis íjászatra. Az egyetlen rendkívüli dolog ebben az, hogy ezúttal Rose, Jacob menyasszonya is csatlakozott hozzám. Vagyis inkább órákon át rágta a fülemet, hogy tanítsam meg. Így végül engedtem neki, és szereztem egy gyengébb női íjat. Az enyém nyilvánvalóan túl erős lenne neki. De egy kezdő lány íj jó lesz. Igazából Larától kérem el a régi első darabját, amin tanult. Rose számára tökéletes lesz. Ő úgysem akar komolyabb célokat elérni, csak kipróbálni. Szóval most mellette állok, és türelmesen magyarázom, hogyan tartsa a kezét, hogyan tölt be, mire figyeljen. Már volt is egy-két jobb lövése, bár talán ő ezt nem így érzi, hiszen a céltáblát még nem találta el, de igyekszem biztosítani, hogy ígéretes kezdet. Ami azt illeti még az alkarvédőről, és minden ilyesmiről is megfeledkeztem, hiszen az akadémián nem nagyon használják, csak az íjászok, akik sokkal komolyabb felszereléssel bírnak, mint mi. Mindenesetre Rose elég tehetségesnek, és lelkesnek tűnik. Kedves hölgy, és nagyon lelkes is. Azt hiszem értem mért kedveli a nagybátyám.
Szóval, amikor Jacob megjön, akkor épp azt láthatja, hogy Rose kihúzza az íjat, de mivel egy pillanatra találkozik a tekintetük, Rose elfelejt koncentrálni, és mintha minden amit eddig mondtam elszállt volna, csak elengedi a vesszőt, ami a susnyásba repül, viszont az ideg így kissé megcsapja az alkarját. A kisasszonytól egy halk "Au" hallatszik, mire azonnal mellé lépek.
- Jól van? Minden rendben? - lépek mellé azonnal.
- Igen, persze... csak kicsit meglepődtem. - mondja a kisasszony halkan, miközben mosolyogni próbál, és én elveszem tőle Lara íját. Hogy aztán mindkettőnk tekintete Jacobra irányuljon, aki teljesen érthetetlen módon bukkant fel, elég szokatlan időben. Valami azt súgja, ebből jól már nem fogok kijönni.
- Kedvesem, úgy örülök, hogy látom. - mondja lágyan Rose, miközben már Jacob felé lépked, hogy legalább egy kicsit enyhítsen a feszült helyzeten, amit nyilván ő is érzékel.

by **Jacob Blunt** Hétf. Nov. 11, 2024 11:18 am

Jacob& Marcus

Jól sejti Marcus, valóban arra számítok, hogy ma egész nap, szinte éjszakába nyúlóan a vizsgáira készül majd, elvégre nem olyasvalakinek ismerem, aki fél munkát fektetne bele a céljaiba. El is mentem tehát az akadémiára, hogy vele sétálhassak haza, miközben elbeszélgetünk egymással, mintegy kölcsönösen kiengedve azt a rengeteg gőzt, amely napok óta felhalmozódott bennünk ilyen-olyan okokból kifolyólag, de - legnagyobb meglepetésemre - nem találtam ott. Egyedül Larát sikerült elcsípnem, aki szintén csak a vállát vonogatta, majd rohant is vissza gyakorlatozni, szóval eszem ágában sem volt a kelleténél tovább fenntartani. Egy kadét számára a vizsga vízválasztó, teljesen érthető tehát, miért nem pihennek jelenleg egy percet sem a többiek. Normális esetben Marcus is ott lenne, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Ha valaki, hát ő pont nem engedheti meg magának a lazsálást. Évfolyamelső, akad egy igen erős ellenlábasa is Fred személyében, aki ugyan folyamatosan két lépéssel le van maradva az unokaöcsém mögött, de nem túlzok, ha azt mondom, láttunk már csodákat az évek folyamán. Marcus hatalmas hibát követ el, ha pont most bízza el magát, de azt hiszem, már ez is szóba került köztünk. Esetleg történt volna vele valami? A politikai helyzet jelenleg eléggé ingatag, valami robbanni készül és nem kizárt, hogy pont az én otthonomat vették célba. Elvégre, Dylan személyi testőre vagyok, talán az egyetlen, akinek pénzzel és hatalommal nem lehet megvásárolni a hűségét. Ha meg szeretnék gyengíteni a herceg védelmét, az alapoknál kell kezdeniük, vagyis velem és a szeretteimmel. Márpedig Rose jelenleg pont nálam tartózkodik, ahogy Marcus is esélyesen hazafelé vette az irányt a gyakorlatozás helyett és ennyi. Igyekszem nem rémeket vizionálni magam elé, de ez egy ehhez hasonló helyzetben nem lenne bölcs döntés részemről. Az agyam azt súgja, semmi bajuk, de a szívem arra ösztönöz, hogy kissé kilépjek és az utamba kerülő embereket is félretoljam. Nincs tömeg az utcán, amikor végigszáguldom rajta, ami kifejezetten jó hír, hiszen - ha történt volna valamiféle merénylet - abban az esetben már egy felbolydult méhkason kellene keresztül vágtatnom. Persze, az is előfordulhat, hogy még nem fedezték fel őket és én leszek az első, akinek szembesülnie kell ezzel.
Amikor a házamhoz érek, megkönnyebbülten veszem észre, hogy kívülről minden nyugodtnak és békésnek tűnik, szóval némileg könnyebb szívvel lépek be az ajtón és veszem le a kabátom, majd akasztom a hosszú folyosó egyik végén álló fogasra. Nincs túl nagy mocorgás, jóformán senki se fogad, szóval van egy olyan sejtésem, hogy - ha más nem is, de - Rose a kertben lesz, esélyesen egymagában. Amióta itt van, rengeteg időt tölt a természetben, ahogy észrevettem, lételeme a friss levegő és a növények közelsége. Velem szemben, aki imád a négy fal között gyakorolni és csakis akkor teszem ki a lábam az épületből, amikor szolgálatba kell mennem vagy éppen az akadémiára. Ez a két tevékenység pedig elég sok időt felemészt az életemből, szóval a napjaim nagy részét házon kívül töltöm.
Úgy döntök tehát, hogy elsőként őt keresem meg, majd invitálom be a házba és egy kellemes vacsora mellett legalább nyugodtan el tudunk beszélgetni majd egymással, ami igen ritka mostanában. A politikai helyzet nem éppen a legjobbkor vett ilyen fordulatot, hiszen a sok óvintézkedés és "kutatás" mellett nem jut elegendő időm arra, hogy megismerjem azt a nőt, akit feleségül kell vennem, noha pont ez lenne a fő cél. Komótos léptekkel veszem hát az irányt a kert felé, azonban, amikor a gyakorlótér mellett haladok el, egy pillanatra a vér is megfagy az ereimben és néhány másodperc erejéig el se hiszem azt, amit látok. Marcus és Rose íjászkodnak! Meg is torpanok tehát egy pillanatra, Rose pedig elvéti a célzást, mire halkan felszisszenek, mivel sejtem, mivel jár ez, ráadásul a szokásos alkarvédő hiánya is szemet szúr számomra és egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Marcus ennyire felelőtlenül cselekedett. Értem én, hogy jót akar, valószínűleg Rose kérte meg erre, de nem kellett volna belemennie a dologba. Mi van, ha megsérül? Soha életében nem fogott még ilyesmit a kezében és azért egy gyakorló íj is képes csúnya sérüléseket okozni.
- Igen, az öröm kölcsönös - bököm ki végül, amint Rose elém ér, de a komor arckifejezésem és az, hogy egyből a kezéért kapok, hogy jobban szemügyre vehessem, nem kecsegtethet túl sok jóval számukra. - Jól van? Nem sérült meg? - kérdem, miközben tüzetesen átvizsgálom az érintett testrészt és egy kisebb szívrohamot is kihordok lábon. - Ha gondolja, nézesse meg a gyógyítóval, mi több... szeretném, ha megnézetné - teszem még hozzá és csakis akkor engedem el a kezét, amikor bebizonyosodom róla, hogy tényleg semmi baja sincs az égvilágon, bár a gyógyító részemről kötelező tanács volt. Végül a tekintetem Marcusra emelem és - noha a hangom nyugodtan cseng - a szememben van valami, ami azt sugallja, hogy immár sokadjára húzta ki a gyufát.
- Beszélhetnék veled? - teszem fel a kérdést, gondosan ügyelve arra, hogy Rose még csak véletlenül se halljon ki a hangomból semmit, ami rosszat jelenthet Marcusra nézve, hiszen abban az esetben nyilván magára vállalna mindent. - Van némi át beszélnivalónk a vizsgáid előtt. Fontos - bökök fejemmel az irodám irányába, mintegy ezzel helyet is jelölve a "találkánknak" és Marcus ezúttal jobban jár, ha nem próbál meg elsunnyogni a tanulásra hivatkozva.

by **Marcus Blunt** Hétf. Nov. 11, 2024 6:44 pm

Marcus & Jacob

Ami azt illeti, nem is szándékoztam erre túl sok időt szánni. Bár ami engem illet, jól felkészült vagyok. Mind fizikai, mind elméleti vizsgákra, és próbákra egyaránt. Szóval, akár meg is engedhetnék magamnak egy kis pihenést, hogy firs fejjel érkezzem a vizsgára a többiekkel ellentétben, akik még az utolsó éjszakát is végig magolják a könyvtárban, vagy edzenek a gyakorló téren. Sokan akiktől a legjobb eredményt várták ezért is buktak már el. A túlzásba vitt edzés és visszaüthet. Ha folyamatosan halálra fárasztod magad, akkor nem leszel képes állni a sarat egy kipihent ellenféllel szemben. Viszont most még csak nem is igazán erről van szó. Egyszerűen a kisasszony, ha meglátott folyamatosan kérlelt. Először nemet mondtam, mert sejtettem, hogy mit mondana erre a nagybátyám. De aztán egyre kínosabb lett a dolog, főleg amikor személyzet előtt majdnem elsírta magát, mert visszautasítom a segítséget. Szóval, végül belementem. Hajnalban mindenki más előtt értem a gyakorlótérre, és amikor Lara megjött elkértem tőle a régi íját. Neki most úgysem kell, hiszen azóta már feljebb lépett néhány szintet ezen a téren, és neki is erősebb, és jobb íja van, amit éppen használ. Aztán úgy gondoltam, hogy hazajövök, és egy órát foglalkozom a kisasszonnyal, aztán szépen visszamegyek az akadémiára, vagy visszavonulok a családi magán könyvtárunkba olvasni, és készülni a vizsgákra. Az alatt az órácska alatt talán a kisasszony is eléggé elfárad, viszont megelégszik, hogy teljesült a kívánsága, én meg meg mehetek vissza a vizsgára való készüléshez. Tényleg nem akartam én semmi rosszat. Ráadásul azért gondoltam, hogy most kéne ezt megejtenünk, mert úgy gondoltam jobb, ha Jacob nem tudja meg, és hát ilyenkor éppen csak ebéd idő után a nap közepén nem szokott hazajönni. Vagyis jobb ha nem rögtön tudja meg. Esetleg, ha Rose nem csak kipróbálni akarja, de elég sokat is fejlődik, hogy mondjuk Lara íjával el is találja a célt. Akkor talán bevallhatnánk. Bár valami azt súgja a nagybátyám akkor se lenne boldog. Megtanulhatnám már, hogy soha semmit ne próbáljak meg eltitkolni előle, abból mindig csak baj lesz, és valahogy szerencsétlenül mindig kiderül. Most mégis megkockáztatom ezt a rövid kis pihenőt. Végül is, az íjászat is része a vizsgának, így tekinthetjük ezt is felkészülésnek, éppen csak nem kell túl komolyan vennem, és túl sokat fektetnem bele. Roseból nem lesz palotai íjász, néha viszont egy kis szórakozás belefér nem?
Persze egy gyakorló íj is oda tud csapni, gyerekként tapasztaltuk nem egyszer. Néha az oktatóink direkt megvárták, amig rosszul csináltunk valamit, mielőtt megmutatták a helyes tartást. Én legalább nem vártam meg ezzel, hogy Rose hibázzon. Nem akartam, hogy megsérüljön, és komolyan hittem, hogy nem is fog. Talán nem is történik meg, ha Jacob a felbukkanásával nem zavarja meg a kisasszonyt, ahogy összeakad a tekintetük. Így viszont alaposan megváltozott a helyzet, és be kell látnom, hogy bajban vagyok.
- Nem történt semmi. Minden rendben van. Nem szükséges ezzel zavarni a gyógyí... - akad el Rose, és pillant fel Jacobra, ahogy a karjáért nyúl. A tekintetében egyértelműen ott a meglepettség a mozdulat hirtelenségétől, talán még némi bűntudat is. Ennek ellenére nem húzza el a karját, engedi hogy Jacob feljebb húzza a karján a vékony selyem ruha ujját, ami szinte semmit sem véd, éppen csak eltakart kialakulóban lévő kisebb véraláfutást, ami tényleg nem tűnik túl súlyosnak, éppen csak csúnyán elüt a finom, hófehér bőrétől.
- Ha a vizsgákról van szó, tökéletesen felkészültem. Nem fogsz csalódni bennem, ígérem! Korahajnaltól gyakoroltam az akadémián, és a délutáni óráimra is vissza akartam menni. Úgy tudom, történelemből a 17. és 18. század lesz a téma, és a büntetőtörvénykönyv felépítése, letartoztatások menete. Én előre megtanultam mindet, ki is kérdezheted... Vagy azonnal visszamegyek tanulni... - fogalmam sincs, hogy mért érzek késztetést, hogy hirtelen magyarázkodni kezdjek, amikor ez máskülönben nem szokásom. De valahogy a nagybátyám tekintete, sőt még a hangszíne is azt sugallja, hogy komoly bajban vagyok. Bár az utolsó mondat inkább csak gyenge próbálkozás, hogy elkerüljem az elkerülhetetlent. Gyorsan lerakom hát az íjakat, a kis fegyvertartó állványra, az oldal tegezem oda akasztom.
- Akkor a dolgozó szobában várakozok. - hajolok meg enyhén a formalitásoknak megfelelőn a kisasszony, és nagybátyám felé, és indulok meg a kijelölt hely felé. Bár nem szoktunk túl gyakran ennyire formálisak lenni itthon, legfeljebb, ha fontos vendégeink vannak, akik jelenléte megköveteli, most mégis érzem jobb ha nem húzom ki a gyufát ennél jobban.
- Tudom, hogy nem kellett volna, de én kértem a fiatalurat, hogy tanítsa meg nekem. Ő csak figyelmes próbált lenni, és szakítani rám egy kis időt. Kérlek, miattam ne legyél vele szigorú, és ne szidd meg, jó? - mondja Rose csendesen, nagy barna bűnbánó szemekkel felnézve Jacobra, miközben a jobb kezével lágyan megérinti az arcát, bár a balját továbbra is hagyja, hogy Jacob fogja, és meg sem próbálja elhúzni.

by **Jacob Blunt** Vas. Nov. 17, 2024 3:38 pm

Jacob& Marcus

Sejthettem volna, hogy Rose megpróbálja megkérni Marcust arra, hogy tanítsa meg lőni, mi több, számítottam is rá valamilyen szinten, arra azonban már annál kevésbé, hogy az unokaöcsém végül beadja a derekát. Mi több, az igazat megvallva nem is gondoltam arra, hogy itthon lesz... Talán hiba volt részemről arra számítani, hogy az utolsó napját is kihasználja a tanulásra vagy gyakorlatozásra a pihenés helyett. Elvégre, annak idején én is az utolsó percig próbáltam felkészülni a rám váró megpróbáltatásokra és komolyan azt hittem, hogy Marcus ebben a tekintetben rám ütött. Tévedtem.
Nyilván nem akart ezzel semmi rosszat, nem is feltételeztem róla, de igenis tudhatná, hogy oka van annak, amiért én nem engedtem Rose kérlelésének. Bár, a kisasszony nálam annyira nem is erőltette a témát, látszólag beletörődött a nemleges válaszomba és tudomásul vette, emiatt se kértem meg Marcust arra, hogy ne engedjen egy esetleges "könyörgésnek". Elvégre, Rose jelenleg a vendégem, nagyon nem szeretném, ha bármi baja is esne az itt tartózkodása alatt, hiszen én felelek érte. Ráadásul, milyen ostobán venné ki magát, hogy egy királyi személyi testőr képtelen a saját menyasszonya biztonságáról gondoskodni...
- A gyógyítónak az a dolga, hogy gyógyítson - szólalok meg, amikor Rose ellenkezni kezdene, de ebből jelenleg nem engedek. - Nem tűnik vészesnek, de szüksége lesz valamiféle kenőcsre - vetek végül egy pillantást a véraláfutásra. Rose bőre valóban porcelán fehér, mintha soha életében nem látta volna a napot és pont emiatt hamar észre is venni a figyelmetlenség nyomát. Ki tudja, később talán még okozhat némi fájdalmat, én pedig pont ezt szeretném elkerülni. Nem áll szándékomban kellemetlen emlékké válni Rose fejében.
- Ezt majd az irodámban, Marcus! - veszem elejét az unokaöcsém magyarázkodásának, még mielőtt ennél jobban is belemerülne. - Itt és most nem kívánok ennél több szót ejteni erről - teszem még hozzá, azt pedig már csupán egy elégedett biccentéssel nyugtázom, hogy Marcus végül beadja a derekát és szót fogad. Valóban nem vagyok híve a formalitásoknak, kissé vicces is látni, ahogy az unokaöcsém betartja ezeket, de most még csak el se mosolyodom. Azt hiszem, túl mérges vagyok ahhoz, hogy ennyit is megengedjek magamnak.
- Nem, pont az jutott eszembe, hogy dicséretet érdemel és kitüntetést - szólalok meg végül rosszallóan Rose magyarázkodása hallatán. Bár az érintései kellemesek, mi több, jól is esnek, most valamiért mégis fogom magam és hátrébb lépek előle, mintegy ezzel is mutatva, hogy van, amit nem lehet ennyivel jóvá tenni. - Tudom, hogy én vagyok az, akinek ezt meg kellene mutatnia számodra és azzal is tisztában vagyok, hogy nem fogadtam repesve, amikor felvetetted számomra a dolgot, de azt hiszed, ez a megoldás? - vonom fel a szemöldököm. - Arra még nem gondoltál, hogy oka van részemről annak, hogy nem teljesítem a kérésed? Komoly oka? Mi van abban az esetben, ha történik veled valami, ami nem merül ki annyiban, hogy megkarcolod magad?
Nem tagadom, eléggé megijedtem, amikor Rose feljajdult és egy pillanatig azt hittem, komolyabb a sérülése. Ránézésre látszott, hogy gyakorló íj van a kezében, de mégis bennem volt a félsz. És értem, hogy Roset annak idején az apja is féltette, emiatt szeretne ebből kitörni, kipróbálni új dolgokat, éppen csak az nem tiszta számomra, hogy miért pont azzal teszi, ami veszélyes lehet rá nézve? Keressen valami szokatlan hobbit, ami nem igényel fegyvereket és esküszöm, nem szólok bele, de ezt nem fogom hagyni. Én se szeretném, ha megsérülne vagy bármiféle baja esne.
- Most pedig megyek és beszélgetek Marcussal - fordulok még meg, hogy még csak véletlenül se kelljen Rosera néznem. A végén még tényleg meglágyítana, ami nem lenne túl szerencsés kiképzőtisztként. Szép is lenne, ha minden kadét kérlelésének helyet adnék... Elindulok tehát a dolgozószobám irányába, magamban abban reménykedve, hogy Marcus tényleg ott vár rám és nem talált ki valami buta kifogást arra vonatkozóan, hogy miért nem ment végül be. Igazság szerint ez nem vall rá, bár amilyen pálfordulásokon esett át mostanában, talán nem is lenne olyan meglepő részéről.
- Nos, halljam! - lépek be a szobámba és csukom be magam mögött az ajtót, ezzel kizárva azt a lehetőséget, hogy Rose vagy más kívülről fülelhessen. Dylan irodájához hasonlóan az enyémen is hangszigetelő bűbáj van, hiszen itt is elhangzanak bizalmas dolgok. - Miért döntöttél úgy, hogy a megkérdezésem és a beleegyezésem nélkül tanítod a menyasszonyomat íjászkodni? - teszem fel a kérdést, miközben megkerülöm az asztalomat és foglalok helyet a székemben. Utálom a papírmunkát, szóval lényegesen kevesebb időt töltök itt, mint máshol, de ettől függetlenül mindenfelé katonás rend és tisztaság uralkodik. Jóformán a padlóról lehetne enni, ami persze nem az én, hanem a bejárónő érdeme. Mindenesetre, a dolgozószobámra különösen nagy figyelmet szentel, amiért hálás is vagyok számára. Estek már be ide nem várt, fontos vendégeim is.

by **Marcus Blunt** Hétf. Nov. 18, 2024 9:24 pm

Marcus & Jacob

Ami azt illeti, először nem nagyon akartam foglalkozni ezzel. Rose viszont ért hozzá, hogy felhívja magára a figyelmet, és nem akart olyan szívtelennek sem tűnni, aki nem hallgatja meg. Patthelyzet. Pedig a vizsgáim valóban fontosak, sőt talán a legfontosabbak jelenleg. Bár néha tartok egy-egy egészséges szünetet, de lényegében szándékomban áll az utolsó napig folyamatosan gyakorolni, és tanulni. Felkészültnek kell lennem. Különben a társaim nem fognak kegyelmezni. Tudom, hogy mire számítsak. Szóval Jacob nem téved túlságosan, ha azt gondolja, hogy az utolsó perceimet is kihasználom a felkészülésre, ahogyan ő tette.
Ami Rose-t illeti, valószínűleg sejtette, hogy Jacob nemleges válasza végleges. Általában én is tudom, hogy mit lehet forszírozni nála, és mit nem. A nőknek meg külön érzékük van ehhez, vagy mi. Talán úgy gondolta, hogy én könnyebb célpont vagyok. Tulajdonképpen nem is tévedett, mert végül engedtem neki, bár úgy fest ez is egy újabb fatális hiba volt. Legalábbis a nagybátyám szemében. Természetesen azért azt én sem akarom, hogy Rose megsérüljön. Gondoltam rájön, hogy nem is könnyű, elfárad, és feladja. Persze, pechemre mielőtt ez megtörtént volna Jacob megjelent, és felborította a tervet, nem is kicsit.
- Tulajdonképpen... van kenőcsöm. Még otthonról hoztam. De ha ragaszkodik hozzá... - ismeri el, ugyanakkor kezdi beadni a derekát a kisasszony, bár látszik rajta, hogy ő is elég kellemetlenül érzi magát. Talán érzi, hogy most kissé túl lőtt a célon, átvitt értelemben is, nem csak szó szerint. Bár azt kétlem, hogy maga Jacob lenne a kellemetlen emlék Rose fejében.
Ami engem illet kissé összerezzenek a nagybátyám szigorú hangjától, és hallgatok el én is. Már elég világos, hogy mennyire lehet mérges. Főleg, hogy még akkor sem mosolyodik el, amikor tartom magam a formalitásokhoz. Ilyenkor legalább egy halvány mosoly meg szokott jelenni a képén. Tehát jobbnak látom, ha nem ellenkezem, és gyorsan az iroda felé veszem az irányt. Bár sejtem, hogy amit ott fogok kapni, azt nem rakom ki az ablakba egyhamar.
- Ő nem csinált semmi rosszat. Ne haragudj rá, jó? - próbálkozik még Rose, nagy őzike szemeket meresztve Jacobra, de amikor az elhúzódik az érintése elől talán kissé riadt pillantást is vet rá.
- Én... csak... nem akartam semmi rosszat. Azt hittem nem olyan nehéz, és nem lehet baj belőle. Én... nem gondoltam erre. Ne haragudj rám, jó? - mondja bűnbánóan, és látszik rajta, hogy tényleg rosszul érzi magát ez miatt az egész miatt. Közben kivesz egy hajtűt a hajából, és közelebb lép Jacobhoz, látszik rajta, hogy tétovázik kicsit, majd Jacob kezébe adja, és egy kis sóhajjal magyarázatot is fűz hozzá, bár látszik rajta, hogy nehezére esik, és talán szégyelli is magát.
- Ezt apukámtól kaptam, nagyon szeretem, ha valami butaságot csináltam, elvette, és akkor adta vissza, ha már nem haragudott. Ne mond meg apának, és ne haragudj sokáig. Marcusra se. Jó? Mért nem sétálunk inkább a kertben, és beszélgetünk, vagy csinálok valami finomat vacsorára. - kérleli még Jacobot. Nyilván az a célja, hogy ne legyen Marcussal olyan szigorú, és hamar megbocsásson. Egy halvány kísérlet részéről, hogy visszatartsa Jacobot, és kicsit megbékítse. Bár amikor elfordul, és elmegy nem tartja vissza, és nem megy utána.
Ami engem illet, én elég jól ismerem a nagybátyám, hogy tudjam, mikor jobb, ha nem vágom tovább a fát magam alatt. A mostani ilyen. Egyébként sem voltam az a fajta, aki kibújna a felelősségrevonás alól. Nem is most fogom elkezdeni. Így az utasításnak megfelelően az irodában várakozok az íróasztal előtt egy lépéssel, enyhe terpeszállásban, a hátam mögött összekulcsolt kézzel. Még csak le sem ülök, bár az után sem, miután a nagybátyám belép a szobába. Legalábbis addig nem, amig erre nem ad külön utasítást. A hangja csattanására azért egy pillanatra összerezzenek. Érzem, hogy most elég nagy bajban vagyok.
- Én... nem tudtam, hogy téged nem kérdezett meg. És előszőr nemet is mondtam, de aztán újra megkérdezte, és elég kínos volt. Főleg a személyzet előtt, szóval úgy gondoltam, ha az ebédszünetemből rászánok egy órát, nem lehet nagy baj. Rájön, hogy nem olyan könnyű mint tűnik, elfárad és feladja. Én meg visszaérek a délutáni óráim előtt, és mindenki boldog. Nem számítottam rá, hogy hazajössz és elvonod a figyelmét. Meg úgy semmire sem igazából. Óvatlan voltam, sajnálom. Többet nem fordul elő. - fogok bele a magyarázatba. Bár sejthettem volna, hogy baj lesz abból, ha mielőtt válaszok, nem kérdezem meg Jacobot. De azt hittem ennyi önállóságot megengedhetek magamnak, és nem lesz különösebb baj. Nyilván tévedtem.
- Visszamehetek az akadémiára? Fel kell készülnöm a vizsgáimra. Valószínűleg csak későn jövök. Ki kell használnom a maradék időt. - próbálkozok egy gyenge menekülési kísérlettel. Bár Jacob tudja jól, hogy nekünk már nincsenek kötelező óráink, csak pár ajánlott ismétlő óra, illetve a gyakorló tér, ami gyakorlatilag folyamatosan a rendelkezésünkre áll. Szóval azt se róná fel senki, ha kihagynám a délutáni történelem ismétlést. Ami igazából csak bő egy óra múlva kezdődik, szóval azért még akad egy kis időm. Legalábbis egy fejmosásnyi éppen van még, csak valahogy jobb lenne nem rontani a helyzeten. Mostanában elég feszült már így is a hangulat. Szóval legalább most próbálok kötelességtudó kadétnak látszani.

by Ajánlott tartalom