Dall’Antiquario

by **Paulo DiNardi** Vas. Feb. 04, 2024 1:13 pm

Paulo & Melinda

Szívesen kihagytam volna néhány dolgot. Mondjuk az utóbbi pár nap fel-alá rohangászását. Letettem két vizsgát, hazavittem a húgomat Rómába, ahol jó apám kis híján a fejemet vette, méghozzá a Zimmer ügy miatt. Ez mellett már szinte eltörpülő problémának látszik a suli. Na nem mintha a húgom eredményeitől el lett volna ragadtatva. Amit persze sikerült is a szememre vetnie, hogy erre is nekem kellene jobban figyelni. Mégis hogy akarok szembe menni egy Zimmer félével, ha még a saját húgom jegyeire se tudok odafigyelni? Nem mondom, hogy ebben semmi igazság nincs, de olyan, mintha apám már belekeseredett volna az életbe, és ezért mindent rajtam vezetne le. Rendben. Aláírom. Nem volt bölcs dolog részemről ebbe beletenyerelni. Nagyon nem. Eddig gondosan kerültem, azt ami bajt okozhat apánknak és a családnak. De előbb-utóbb nem árt a magam lábára állni, és bizonyítani, hogy megérem a pénzem ügyvédként. Vagyok olyan kemény ellenfél, mint apám. Ő edzett, és tanított. Szóval bízhatna bennem egy kicsikét. Nem. Ezúttal nem ütött meg, de láttam rajta, hogy nem sok kellett. Tehát jobb lesz egy ideig tényleg meghúznom magam.
Aztán persze a szünet helyett dolgozhattam az irodában. Apám nem engedett el Rómából, ellenben alaposan szemmel tart.
Bár talán nem is baj. Így legalább a többi gyakornok is rájöhet, hogy nem annyira vidám dolog a helyemben lenni. Mármint én megértem őket. Ők nagyon sokat és nagyon keményen güriztek, egy rakás vizsgán, prezentáción, és teszten estek túl, hogy bekerülhessenek gyakornokként apám cégéhez. Még így is csak a legjobbak legjobbjai kerültek ide. Aztán évekig végezték minden szünetben és szabad idejükben a "csicska" munkát, abban a reményben, hogy talán, ha végeznek a záró szigorlatokkal, akkor kisebb, majd nagyobb ügyeket is kaphatnak, és végül olyanok lehetnek, mint az apám legmenőbb emberei. Erre most megkaptak a nyakukba vezető gyakornoknak engem, aki semmit nem tett mind ebből, pusztán a főnök fiának volt szerencsém születni. Nem küzdöttem, és szenvedtem velük, így nem is tekintenek csapattagnak. Meg kell győzzem még őket is, hogy van olyan alkalmas, mint ők a pozícióra, amire mind esély nélkül pályáztak, miattam.
Az irodába pedig tegnap nagyon fárasztó napom volt. Este 11-ig bent maradtam. Viszont talán nem volt teljesen haszontalan. Bár Matteo Ricchi képét szívesen ignoráltam volna az irodámból. Azt hiszem, hogy akaratomon kívül, most mindkettőnknek alaposan keresztbe tettem ezzel az üggyel. Most már nem csak Ricchi táncol penge élen, az apja vizsgáztató tekintete előtt, de én is.
Ma pedig már itt vagyok, és Melindát hívtam megbeszélésre. Bármelyik percben megérkezhet. A hely most nyugodt. Kevés vendéggel. Igaz a csúcs forgalom nem is ebben az órában szokott betérni ide. Szóval a pultnál egy magas széken ücsörgök a gondolataimba merülve.
- Szia! Hogy vagy? Kérsz valamit? - mosolyodok el szélesen, amikor meglátom, és állok fel, hogy lesegítsem a kabátját. Majd intek a pultos felé, hogy továbbítsam Melinda kérését, ha megosztja velem. Ami engem illet, a helyemen a pulton csak egy üres kávés csésze található. Bár azt már legalább háromszor, vagy talán négyszer is újra töltettem. Udvariasan segítek Melnek helyet foglalni, és ülök vissza mellé. Van valami dejavu szerű ebben a helyzetben, csak akkor Roxmortsban voltunk. Meglátjuk a mai hogy alakul.

by **Melinda DiNardi** Vas. Feb. 04, 2024 2:17 pm

Mel& Paulo

Sose volt szokásom órákat tollászkodni a tükör előtt, ha Gina látna, tenne is pár csípős megjegyzést, ebben biztos vagyok, de szerencsére nincs jelen. Már hetek óta folyamatosan Paulóval ugrat, szóval magamban el is rebegek egy gyors imát, amiért nincs tudomása arról, hogy merre is tartok tulajdonképpen. Nem randevú, sokkal inkább a "közös ügy" miatt futunk össze, mégis felettébb izgatott vagyok a végkimenetel miatt. Szeretnék csinos lenni és nem éppen a "dögös vörös"-vonalat képviselni, sokkal inkább hajlom a klasszikus megjelenés irányába. Valami elegáns ruhát magamra is öltök, a hajamat lófarokba fogom, egy enyhe smink és máris készen állok az indulásra. Még egy utolsó pillantás a tükörképemre és lépek is ki a szobám ajtaján. Fogalmam sincs, miért él bennem ama késztetés, miszerint levegyem Paulót a lábáról, de - tény, ami tény - egy ideje már pattog közöttünk valami a levegőben, ami részemről nem múlt el a Roxfortból való távozásommal.
A lépteimet azért sietősre veszem, amint a faluban találom magam, hiszen máris késében vagyok, a kinti levegő pedig eléggé hűvös, nem áll szándékomban megfagyni. Talán Amyt is magammal kellett volna hoznom, de azt hiszem, egyelőre az lenne a legjobb számára, ha a lehető legkisebb mértékben folyna bele a dolgokba. A legutóbbi beszélgetés is felzaklatta a lelkivilágát, nem szívesen idézte fel a vele történteket, de azért helyt állt, emiatt pedig büszke is voltam rá. Még pár rázósabb menet előttünk áll, de az idő mindent helyretesz és addigra lehetséges, hogy sokkal, de sokkal könnyebben veszi az elé táruló akadályokat.
- Szia! - sietek Paulo elé, majd nyomok egy futó csókot az arcára, bár szívem szerint az ajkait venném célba, de azon mindenki alaposan meglepődne, beleértve őt is. - Köszönöm - fut át egy halvány mosoly az ajkaimon, miközben lesegíti rólam a kabátomat, amely egy vékonyka anyag, hiszen annyira hideg nincs már. - Azt hiszem, csak egy kávét kérek - felelem a kérdése hallatán, majd foglalok helyet a mellette lévő széken. - Mostanában nem alszom valami sokat, kell a koffein - adok végül magyarázatot a szűkös rendelésemre és hát igazság szerint nem is szeretem kihasználni a helyzetet és mindenfélére meghívatni magam. Paulo családja gazdag, azt tudom, de így is rengeteget segít ezzel a Zimmer-üggyel, nem várhatok el tőle mindent.
- És mesélj, hogy telt a szüneted? - kezdek udvarias csevejbe, még mielőtt rátérnénk a kellemetlenebbik részére. Én a kastélyban maradtam, leginkább Amy miatt, de Paulo hiányát még így is megéreztem. Mostanában túl sokat vagyok vele, mindenféle buta indokkal keresem fel, amit már talán ő is észrevett, szóval nem ártana némileg visszafognom magam. Azt hiszem, ez az egyik kivételes alkalom, amikor ő hívott és nem én invitáltam meg. - Én és Amy megnéztük a fürdőt, felettébb kellemes - osztom meg vele az élményeimet. Nagyon jó hely, bizonyára az lesz az egyik kedvencem, amint lesz időm gyakrabban birtokba venni valamelyik medencét. - És a menyasszonyod? Vele mi újság? - érdeklődöm, talán némi hátsó szándékkal, hiszen valamiért nagyon szeretném, ha a jegyességük felbomlana végre. Abban az esetben legalább lenne lehetőségünk megpróbálni a randevúzást, de így... Valamiért fel se merem vetni az ötletet. Paulónak ügyelnie kell a látszatra, én pedig nem szeretném beleélni magam valamibe, ami aligha fog eljönni.

[/color][/b]

by **Paulo DiNardi** Hétf. Feb. 05, 2024 9:48 am

Paulo & Melinda

Tény, hogy Ginának megvan a maga fura, csipkelődő stílusa, bár én nem sokat találkoztam vele. Nem ismerem túl jól, de azért kedvelem. Különc, és ez üdítően hat a sok begyöpült, álmosolyú, látszat, és érdekkapcsolatok tengere után. Komolyan mondom. Bár talán jobb, hogy nem tudom, Melt velem szokta ugratni. Na nem mintha nem kapnám meg ugyanezt a Daniel-Guido párostól. Szerintük feltűnően sokat talizok mostanában a vöröskével. Pedig a kisebb vöröskével azért én is húzhatnám Guido agyát. Ők is feltűnően sokszor futnak mostanság össze, már nem azért. Persze a barátok már csak ilyenek.
Ámbár az tény, hogy Melinda mindig nagyon csinos, bármit is vesz fel. Nem tud, nem dögös vörös lenni. Még egy mackónadrágban és kinyúlt pólóban is az lenne. Bár ezt inkább nem kötöm az orrára. Szeretem, hogy ad magára. Észre vettem-e a szikrát, ami ott pattog köztünk? Lehet, nem észrevenni? Feltűnt-e, hogy Melinda mindenféle mondvacsinált okkal keresi társaságom? Hát persze. Ez pedig cseppet sincs ellenemre. Ami azt illeti kedvelem a társaságát, és ha nem lennék ennyire eltemetve mindennel, akkor én is szívesen időznék vele. Az egyetlen, ami jelenleg még visszatarthat ettől az Cheryl, és az apám nevetséges házasságosdi ötlete. Most pedig nem lenne jó ötlet még jobban kihúzni, azt a bizonyos gyufát, noha én is kíváncsi lennék, hogy hova vezethet mindez.
Ami meg az Amy ügyet illeti, nos vannak fejlemények, amik miatt ezúttal én hívtam meg Melt ide. Nem akartam én legutóbb felzaklatni szegény lányt, de szükséges volt. Ahhoz, hogy bármit is tehessek, és elérhessek ismernem kell minden apró részletet. Látnom a történteket az ő szemszögéből. Ez másként nem megy. Mondanám, hogy ennyi elég is volt, de nem hazudok. Még néhányszor elő kell majd adnia mindezt, amit nekem. Ricchinek is a meghallgatáson, ő pedig minden mondatába bele fog állni. Erre pedig nekem kell felkészítenem, hogy ne zavarhassák össze, ne hitelteleníthessék el. Nem lesz könnyű.
Széles mosollyal fogadom Melinda köszöntését, bár tényleg meglepődnék azon a csókon, aligha tiltakoznék. Most viszont ennek még nincs itt az ideje. Játszanom kell a tökéletes jófiút.
- A koffeinnel egyetértek. Én sem alszom túl sokat. - intem oda a pultost, aki Melinda elé is helyez egy csészét, és tölti ki a forró, gőzölgő, fekete nedűt. Vagyis az én csészémet csak újra tölti. Talán nem kellene többet innom egyszerre, még a végén teret váltok, mint a Star Trek űrhajói, jelenleg mégsem tudom megállni. Ennek ellenére, ami a rendelést illeti, nos magától értetődik, hogy egy úriembernek kell fizetnie. Engem pedig annak neveltek, vagy mi. Ez nem kihasználás. Az az volna, ha Melinda szándékosan akarna visszaélni a helyzetemmel, és a vagyonommal. Benne azonban fel sem merült ilyesmi. Tudom, hiszen ismerem az olyan lányokat, akiknek inkább ez, semmint a valódi dolgok járnak a fejében. Volt velük dolgom elég. Őszintén, szerint Cheryl is ilyen. Ezért sem kívánom ezt a házasságot.
- Leginkább az apám letolásával a Zimmer ügy miatt, és munkával. Sok munkával. Néha azt érzem, hogy ha 48 óra lenne egy nap, is kevés volna. Noha jobb szerettem volna kicsit lazítani a húgommal Washingtonban, de ez legközelebbre marad. - sóhajtok fel. Apám nem engedett el minket. A húgomat a jegyei miatt, engem meg a Zimmer kalamajka okán. Helyette robotolhattam a szünet minden napján kora reggeltől késő estig apám irodájában. Kellemetlen. Rossz időzítés azt hiszem.
- Az szuper. Én is szeretem azt a helyet. Kikapcsol. Talán legközelebb mi is elkísérhetnénk a húgommal benneteket. Már ha nem zavar a társaságunk. - mosolyodom el. Szép lenne. A húginak is jár végre egy kis kikapcsolódás, nekem sem ártana, és talán Melinda és Amy lelkiállapotának is jót tenne ennyi sok mocsokkal a nyakukban. Nem lesz könnyű elérni, hogy Zimmer megkapja ami jár neki, de így lesz. A szavamat adtam rá. Én pedig mindig betartom a szavam. Megfizet az a perverz mocsok.
- Ne is említsd. Csak a baj, és a fejfájás van vele. Ideje lesz végleg pontot tenni az ügy végére. Hiányzik ez nekem, mint púp a hátamra. Kár, hogy vékony jégen táncolok már így is, szerencsétlen időzítés. - ingatom meg a fejem, miközben enyhén bosszúsan dörgölöm meg az orrnyergem. Ebből Melinda számára talán egyértelművé válhat, hogy egyáltalán nem akarom ezt az egészet Cheryllel, és találok módot inkább előbb, mint utóbb ennek a jegyességnek a felbontására. Persze ettől még ügyelnem kellene a látszatra, ez igaz. De miért is tenném, ha magában Cherylben sincs ennyi, és folyton szégyenbe hoz a viselkedésével? Kezd az agyamra menni ez az egész cirkusz, de tényleg. Pusztán apám előtt próbálom tartani az engedelmes jófiút, de már túl jutottam azon, hogy véka alá rejtsem a Cheryllel kapcsolatos véleményem.

by **Melinda DiNardi** Hétf. Feb. 05, 2024 7:09 pm

Mel& Paulo

- Sejtem. Amy ügye miatt, igaz? - vetek egy bűnbánó pillantást Paulo irányába. Elég kellemetlen, hogy ingyen és bérmentve a nyakába vette mindezt és mellette még pihenni sincs ideje. Felkészített arra, miszerint ez az egész nem lesz egy könnyű menet, de azt hittem, javarészt Amy issza meg a levét, ami szintén nem lett volna kellemes, de ő állt elébe, azzal azonban nem számoltam, hogy Paulo fog beleszakadni ebbe az egészbe... - Édesapád mit szólt hozzá? - teszem fel a kérdést, még csak nem is sejtve, mennyire beletenyerelek a lényegbe. Nem ismerem a családját, Angliában csupán egy kis ideig volt szerencsénk összefutni, annyit tudok csak, hogy az apja is ügyvéd és szakmailag igencsak neves, ez pedig maga után vonja ama tényt, hogy nyilván a fiától is megkövetel ezt-azt. Paulo pedig esélyesen nem saját maga miatt játszik szerepeket, hiszen azt általában senki sem szereti. A kényszerházassága ténye pedig újfent lerántja egy-két dologról a leplet. Az apja irányításmániás, aki szeret mindenbe beleszólni, ebbe pedig bőven beletartozik a fia szerelmi élete is.
- Ó! - tátom el a számat egy pillanatra, majd csukom is be rögvest, nehogy egy légy bele találjon tévedni. - Van egy húgod? Ezt nem is tudtam - ingatom meg a fejem. Nyilván lemaradt, de az is elképzelhető, hogy már említette egyszer, ki tudja. Néha elég sok dologra kell figyelnem egyszerre és nem is mindig vagyok képben ennek köszönhetően. - Sajnálom, hiba volt belerángatnom téged ebbe az egészbe - sóhajtok egy aprót, miközben ujjaimat a csésze köré kulcsolom, amelyben jelenleg a keserű fekete gőzölög. - Gondolom, a visszalépés nem játszik részedről - sandítok Paulo irányába. Én belemennék, nyilván Amy is, de miért van egy olyan érzésem, hogy ő nem? Jól láthatóan szereti a kihívásokat, ez az ügy pedig egy valódi Kánaán lehet számára. - Figyelj, nem haragszom meg, ha mégis nemet mondanál. Tényleg nem örülnék annak, ha idő előtt belerokkannál. Néha azt is el kell fogadni, ha egy ügy túl nagy falat az ember számára. Fiatal vagy, talán több gyakorlatra lenne szükséged... Apád nem segít benne? - akadok meg hirtelen a mondandómban, hiszen azért egy szülő feladata az lenne, hogy a gyermekeit átsegítse az előttük felbukkanó akadályokon. Nagyon nem szeretném hangosan kimondani, így hát nem is teszem, de azért csak felmerül bennem az egy pillanat erejéig, hogy Mr. DiNardi kételkedhet is a fiában. Ami elég csúnya dolog lenne, de - lássuk be - akadnak komoly kihívást jelentő ügyek egy ügyvéd életében is. Elvégre, egy gyógyító se lehet mindenható, ahogy én se vagyok képes szót érteni minden gyerekkel.
- Egyáltalán nem és talán még Amy is összebarátkozhatna végre valakivel - mosolyodom el én is. Végre egy üde színfolt! Jólesik a sok komoly, rideg téma után ilyesmiről is beszélgetni, tervezgetni. - Ha pedig véget ért ez az egész kalamajka, hálám jeléül befizetlek egy wellness hétvégére - ajánlom fel számára. - Kimeneteltől függetlenül. Ott kipihenheted magad és lesz is miért hajtanod. Ha másnak nem is, motivációnak bőven jó lesz számodra. Mit szólsz?
Na, nem mintha ezen a ponton bármi beleszólása is lehetne... Fáradt, túl van hajtva, literszámra dönti magába a koffeint, szóval ennyi igenis jár neki. És igaz ugyan, hogy anyám betegsége megterhelt minket anyagilag, de sose voltunk szegények. Olyan gazdagok nem vagyunk, mint Paulo családja, de azért van mit a tejbe aprítanunk, ha szabad így fogalmaznom. Egy hála wellness pedig nem fog minket a földhöz vágni anyagilag.
- Miért nem számolsz be apádnak Cheryl viselkedéséről? - vetek egy sajnálkozó pillantást az orrnyergét dörzsölgető aranyifjúra. - Nem hiszem, hogy ilyen hírnév mellett is ragaszkodna ahhoz, hogy feleségül vedd - tippelgetek, habár nem ismerem az apját, szóval ki tudja. - Egyébként pedig... - bizonytalanodom el egy pillanatra, végül folytatom: - Lehetséges, hogy ha ez a jegyesség fel is bomlik, ő egy újabbal fog előállni? - bököm ki végül a kérdésemet. Azt hiszem, ez csupán most jutott eszembe és hát felettébb sincs ínyemre ez az eshetőség sem. Cheryl lelép, helyette jön valaki más... Pedig Paulo igazán helyes, szívesen ismerkednék vele, de ha a jelenlegi helyébe valaki más lép, esélyem sincs. Sose voltam valami szerencsés a szerelemben, hiszen mindig a lehetetlen alakokat fogtam ki és ezúttal is hozom a megszokott formámat.

[/color][/b][/color][/b]

by **Paulo DiNardi** Kedd Feb. 06, 2024 9:33 am

Paulo & Melinda

- Csak részben. Meg minden minden más kulimunka miatt is, ami előfordulhat egy ügyvédi irodában, és most hirtelen az én dolgom lett. Gondolom nevelő célzattal. - vonok vállat egy kis mosollyal. Kellemetlen, talán kicsit kínos is, hogy éppen a büntetőpadon vagyok apámnál, de majd megnyugszik. Remélem. Főleg, ha lecseng az egész Zimmer ügy. Esetleg sikerül egy másik bolton többet nyernem, mint amit ezen elveszítek. Ami azt illeti még így is mocsok gazdagok vagyunk, nem számít különösebben a dolog. Amy viszont megérdemli a tisztességes védelmet. Akkor is ha csak egy árva lány, akivel senki - azaz Melindán kívül senki - nem törődik, és semmije sincs. Szóval nem, nincs szándékomban pénzt elfogadni ezért. Amúgy a hírnevemnek még jót is tehet, ha legyőzöm a Ricchi klánt, és Zimmert.
- Finoman szólva sem örült, ami érthető részéről. - ingatom meg a fejem a következő kérdésre. Ennél többet azonban nem igazán mondok. Felesleges lenne elismételnem apám nem túl kedves szavait, amikkel illetett. Nyilvánvaló, hogy a hírneve védelme érdekében tőlem is elvár dolgokat. Például, hogy ne folyjak bele olyan ügyekbe, mint ez a Zimmer ügy, és ne kezdjek olyanokkal kekeckedni, mint a Ricchi família. Pláne ne úgy, hogy abból anyagilag nem jöhetünk ki nyertesen. Apám szereti a kezében tartani a dolgokat. Ez való igaz. Ez az egész ügy pedig könnyen kicsúszhat onnan. A házasságosdinak sem örülök, vagy hogy apám azt hiszi, hogy köze van a szerelmi életemhez. Mármint értem én, hogy ezzel is támogatni kívánja a későbbi politikai ambícióimat, de köszönöm, ezt egyedül is meg tudom oldani.
- Igen. Camillának hívják, 15 éves. Az én kicsi szemem fénye, aki miatt még nem bolondultam meg teljesen, ebben a hazug, képmutató világban, de ezt nehogy elmond neki. Le fogom tagadni. - vigyorodom el. Nem várom el Melindától, hogy mindenre emlékezzen, főleg, hogy én sem emlékszem, hogy említettem-e már számára, vagy sem. Persze a hírnevünk miatt Melinda előbb-utóbb úgyis belefutott volna, ha más nem hallomásból, hogy van egy DiNardi lány is az iskolában. Szóval akár tőlem is hallhat róla.
- Nincs miért bocsánatot kérned. Önként másztam ebbe bele. Ki is fogok keveredni belőle. Bízz bennem. Különben is a visszalépéshez kicsit késő. Ne aggódj. - mondom megnyugtatónak szánt hangon Melindának. Szinte vidáman. Persze nem vicces az ügy, és az sem, hogy apám mennyire rám szállt miatta, de ezt Melindának nem kell látnia. Nem terhelhetem őt az én problémáimmal. Azon kívül tényleg szeretem a kihívásokat, és lássuk be ez az ügy finoman szólva sem kis falat. Nagyot szól majd, ha nyerek.
- De. Segíteni fog. Leginkább azért, hogy megvédje a cége, és a kicsi bajkeverő fia hírnevét. De ettől még nem boldog. Ahhoz valami nagyon nagyot kellene villantanom. - csóválom meg kissé fejem. Apám kételkedik-e bennem? Nem tudom. Mentálmágus vagyok, de az ő fejébe sosem láttam bele. Az érzéseibe se. Valahogy képtelen vagyok olvasni benne. Folyton csak az újabb és újabb elvárásokat kapom a részéről. Szeretném azt hinni, hogy azért mert szeret, és törődik velem a maga fura módján. Többet akar kihozni belőlem azzal, hogy folyton magasabbra, és magasabbra rakja azt a bizonyos lécet. De lássuk be, hogy apám indítékait csak egy ember ismeri. Apám.
- Igen, az jót tenne neki. - mosolyodom el egyetértően. Amy rendes kölyök, csak nehéz élete volt. Nem lehet könnyű feldolgozni azt sem, amit Zimmer tett. Ha lenne pár olyan barátnője, mint a húgi, akkor az talán segíthetne benne.
- Tudod mit, ha vége ennek az egésznek, akkor négyesben Amy-vel és Camillával megyünk el wellness hétvégére, és én hívlak meg. A lányoknak ne szólj, legyen meglepi. - mosolyodom el. Nem igazán szeretném, ha Melinda azt érezné, hogy hálásnak kell lennie. Meg amúgy is, milyen fényt vetne rám, ha hagynám, hogy ő fizessen? Egy úriember ilyet nem tesz. Bár lehet ez csak az én olasz macsó felfogásom. Ki tudja? Ennek ellenére is jó motiváció a pihenés ígérete. Nem akarok papírt látni, legalább arra a pár napra.
- Nem bolond. Ő is hall ezt-azt Cheryl viselkedéséről. Csakhogy egyenlőre ezt megpróbálja az apja ellen fordítani, hogy kedvezőbb házassági feltételeket alkudjon ki. Cherylt megfegyelmezni, és kordában tartani már az én dolgom. Legalábbis terv szerint. Ez azonban cseppet sincs ínyemre. - nem is áll szándékomban túl soká húzni már ezt. Mire vége a Zimmer ügynek, addigra a jegyességnek is vége lesz, és szabadon mehetek wellnessezgetni azzal, akivel akarok. Engem aztán nem érdekel Cheryl botránykirálynő élete. Legyen boldog nélkülem. Én az leszek nélküle.
- Lehetséges... hacsak meg nem előzöm, és jelentem be én, hogy találtam valaki mást. - tetszik-e a gondolat, hogy apám Cheryl helyett egy Cheryl 2.0-val álljon elő? Na még mit nem. Cseppet sem vonz a gondolat, de el kell ismernem a kérdés jogosságát. Az öregemtől kitelne, ha őszinte akarok lenni magammal. Nem söpörhetem szőnyeg alá a gondolatot. Szóval talán hasznos lenne, ha azzal foglalkoznék, hogy ez helyett egy jobb alternatívával álljak elő. Az egyetlen lehetséges jó megoldás, ha megelőzöm jegyesség terén az apámat. Már ha sikerült Cheryltől megszabadulni. Az egyetlen baj, hogy még én sem vagyok biztos benne, hogy erre készen állok.

by **Melinda DiNardi** Pént. Feb. 09, 2024 9:23 am

Mel& Paulo

- Kulimunka? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Mi tagadás, nem ismerem ezt a szót. - Az meg mégis mit takar? - teszem fel a kérdést, majd tippelem is meg rögtön: - Gondolom, mindenféle apró-cseprő ügyet, amelyet senki se vállalna el szívesen - fejtem ki az álláspontomat. Akták tologatása, ügyfelekkel való időpont egyeztetés, miegymás... Egy olyan ambiciózus embernek, mint Paulo, ez a lehető legnagyobb büntetés. Hiszen, jelentéktelen munka, semmivel se viszi előrébb és elég irritáló lehet számára a tudat, miszerint sok idő semmiért. - Mondjuk, ha rám hallgatsz, adhatok egy jó tanácsot: tartsd nyitva a szemed - nevetem el magam halkan. - Oké, ez így elég semmitmondónak tűnhet, de talán így is belefuthatsz egy olyan ügybe, ami komolyabban is érdekelhet - kortyolok bele végre a kávémba. Kihűlt már valamennyire, de engem nem zavar. A lényeg az, hogy ébren tartson. Bár nem fenyeget a veszély, hogy egy nyilvános helyen aludjak be, méghozzá egy beszélgetés kellős közepén, de mostanában éreztem magam annyira fáradtnak is, hogy már meg se lepődnék ilyesmin.
A következő válasza hallatán csupán biccentek egy aprót, de azért mégis... Nem szeretném, ha az apja előtt miattunk kerülne bajba és néha hibásnak is érzem magam amiatt, mert megemlítettem számára a Zimmer-ügyet. Sejthettem volna ugyanis, hogy Paulo rögtön ráugrik a témára. Jó, ebben azért kellőképpen szerepet játszott Matteo jelenléte is, de mégis... Elég nagyot hibáztam, ami az igazat illeti. Tartanom kellett volna a számat és terelnem, a nehezét pedig megoldottam volna én magam. Ha más nem, írtam volna egy levelet az unokatestvéremnek, hogy tanácsot kérjek tőle.
- Ő is ügyvédnek készül? - faggatózom kíváncsian, majd egyetlen, álmodozó sóhaj szakad fel belőlem, habár elég gyenge kis hangocska, de valami árulkodó mégiscsak ott lappang benne. - Mindig is szerettem volna egy testvért, de ez apu halálával füstbe ment. De sebaj, majd én pótolom egy rahedli gyerekkel - mosolyodom el szélesen. Hatalmas családot szeretnék ugyanis, alaphangon három gyerekkel, hiszem mindig is imádtam velük lenni. És nevelőnőnek készülök ugyan, minden időmet velük tölthetném, de az nem ugyanolyan. Bele is halnék, ha nem lehetne sajátom. - Hallgatok, mint a sír - esküdözöm komoly arccal és tekintettel. - De mit is kapok én a hallgatásomért cserébe? - ráncolom a szemöldököm és igyekszem tartani a komor arcot, de a szemem játékos csillogása bárki számára elárulhatja, hogy egy szavamat se gondolom komolyan.
- Csak szólj, ha bármiben a hasznodra lehetünk - ajánlom fel azért számára a segítségemet. - Bevásárlás, satöbbi... Mármint, szívesen segítek tényleg bármiben, amiben csak lehetséges - jövök egy kissé zavarba, hiszen fogalmam sincs, mi mindenre lehetne szüksége. A Meradiában mindent megtalál az ember, étel van bőven, ő is lemehet érte, de ha - teszem azt - egy konkrét könyvet keresne, azt én is felvihetem neki. A könyvtárban való keresgélés is rengeteg időt elvehet az embertől, szóval bizonyára akad olyasmi, amit nyugodt szívvel rám bízhat.
- És erre ebben az ügyben nem lesz lehetőséged, hiszen örülsz, ha pozitív döntés születik majd Amyre nézve - állapítom meg. - De idővel megbékél, nem igaz? Ha bizonyítasz. Nyilván ő is vitt olyan ügyet a te korodban, amelyet elvesztett. Mindenki hibázik, ezt nem róhatja fel számodra - hitetlenkedem egy sort, ami nem is olyan nagy csoda, hiszen az én családi hátterem sokban különbözik Paulóétól... Engem mindig szeretettel neveltek, nem nehezedett rám annyi elvárás, mint amennyi az ő vállát is nyomja jelen pillanatban. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy apa így viselkedjen a fiával és számtalan dologról még csak fogalmam sincs.
- Nem! - csóválom meg a fejem határozottan. - Majd valahogy megegyezünk, de azt nem hagyom, hogy te állj mindent, amikor neked kellene kipihenned magad - szólalok meg végül. - Elmehetünk négyesben, de az anyagiakat még megbeszéljük. Később - hagyom egyelőre ennyiben a dolgot. Eszem ágában sincs hagyni, hogy még azért is ő fizessen, miközben az ügyünket is teljesen ingyen vette a nyakába, minden várható következményével együtt.
- És egyelőre nem is mennek valami fényesen a dolgok. A menyasszonyod elszabadult - forgatom meg a szemeimet. - Annyira nem is próbálja leplezni a viszonyait a pletykák szerint. Mármint, nem mindenki szeme láttára műveli azokat, de ha rajtakapják, se érdekli különösebben, mert... - akadok meg a mondandómban, mert nagyjából ez az a pillanat, amikor két tenyér tapad Paulo szemére, amelynek a tulajdonosa széles vigyorral hajol annak feje fölé. Én csupán meglepetten figyelem a jelenetet, miközben a sötét hajú lány - rám egyelőre ügyet se vetve - szólal meg:
- Na, ki vagyok?

by **Paulo DiNardi** Pént. Feb. 09, 2024 3:54 pm

Paulo & Melinda

Melinda okfejtésére csak elmosolyodom.
- Egész jól összefoglaltad a lényeget. Tulajdonképpen, fáradtságos, megbecsüléssel nem járó háttér munkánk összessége, amit senki nem akar, de el kell végezni. Mit ne mondjak, nem az álmaim netovábbja egy fél délelőttöt egy makacskodó fénymásoló géppel töltsek. - és Melnek abban is igaza van, hogy egy olyan ambiciózus srácnak, mint én ez tényleg felér egy büntetéssel. Főként ha hozzávesszük, hogy most van min köszörülni a nyelvét a többi gyakornoknak. Lám, még a nagyfőnök kedvenc, pici fia is megjárhatja, és megkaphatja az degradáló alja munkát. Kellemetlen.
- Ó én mindig nyitott szemmel járok. Beléd is így botlottam beléd. - mosolyodom el. Bár tény, hogy egy kifogyott patronú fénymásolóból nem lesz nagy business önmagában. Hacsak nem a szabómnak, aki készíthet egy új fehér inget. Még a gondolat is kínos. Szóval inkább én is felhajtom a kávémat. A... sokadikat ma. Azt hiszem ez ilyen. Már nem is akarom számolni. Elég ha pultos tudja.
Ami pedig az apám előtt való bajba kerülést illeti, azon már túl vagyok. A fejmosáson, és korholáson is. Nem volt túl vidám a szünet ilyen téren. Ez azonban nem Melinda hibája. Az enyém. Igaza van, nem hagytam volna ki az ügyet. Tényleg rögtön ráugrottam, de nem csak Matteo Ricchi miatt. Akkor viszont Melinda sokkal nagyobbat hibázott volna, ha enged Matteonak, vagy ha egyszerűen nem kér segítséget és egyedül próbálja megoldani, amit még így is nehéz lesz. Ha pedig ír is az unokafivérének, milyen választ remél? Keressen fel egy ügyvédet, engem. Nagyjából ez az egyetlen értelmes tanács, amit ebben a helyzetben kaphat bárkitől is. Különben sem őt tett rosszat, amiért szégyellnie kéne magát. Tulajdonképpen még tisztelem is, és valahol le is nyűgöz az elhatározás, és elszántság, amivel egy ártatlan kamaszlánykát védelmez. Ami hát mondjuk a menyasszonykámról már nem mondható el.
- Azt hiszem nem, bár tehetséges, jó tanuló lány. De még van egy kis ideje eldönteni, hogy melyik egyetemi szakot is választja. - adok választ a kíváncsiskodó kérdésre. Bár talán nem a legkimerítőbbet. Mérges vagyok-e a húgomra, mert nem sikerült túl jól az első féléve? Nem. Mindenkinek lehet nehéz időszaka, amikor nem úgy koncentrál, nehéz neki. A húgom csak egy kamasz lány. Nem lehet elvárni tőle, hogy hozza le a csillagokat. Ilyet legfeljebb az apám várhat el, de neki is csalódnia kell. Mint mindig, ha a feleségéről, és a gyerekei teljesítményéről van szó.
- A rahedli gyereket? Egyszer talán én is szeretnék gyerekeket. Bár nem sokat gondolkodtam még ezen. Túl fiatal vagyok apának. - nem mondom, hogy nem szeretnék legalább három gyereket, akik kint rohangálhatnak a házam udvarában. De lássuk be, az apám kegyétől függök jelenleg. Aligha vagyok még felkészült ilyesmire. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy nem akarok olyan szigorú, és kegyetlen apa lenni, mint az enyém. Éppen csak fogalmam sincs, hogy milyen apának kellene lennem, hogy a gyerekeim megtanulják amit kell, ne vaduljanak el, mint a szőlőhajtások, de ne is érezzék az elvárások, és megfelelés kényszer szörnyű nyomásának börtönébe magukat. Mi lehetne a középút? Őszintén szólva egyenlőre inkább csak megrémít ez a gondolatmenet.
- Most zsarolni próbálsz egy ügyvédet? Merész dolog Miss Richardson. - ingatom meg a fejem, de aztán egyszerűen elnevetem magam az egész kis játékban.
A következő szavaira viszont kissé felvonom a tekintetem. Hiszen nem azért segítek nekik, mert elvárnék bármiféle viszonzást, vagy hogy nekem pattogjanak. A bevásárlásra van házvezetőnő, a könyvtárra meg a vannak az ügyvédbojtárok, akiknek a kuli munka a feladata. Jah, várjunk, az én vagyok jelenleg. Kellemetlen. Plusz, ha kegyetlenül őszinte akarok lenni, akkor jól jönne valaki, aki tudja is használni az átok fénymásolót. De ez még mindig nem Melinda dolga, nem terhelhetem ilyesmivel.
- A pénz, hírnév, és kapcsolatok arra jók, hogy ne legyen szükségem ilyesmire. Ellenben meghívassam ebédelni, akivel az időm szeretném tölteni. - valójában tényleg éhes is vagyok kissé, és fogalmam sincs hány óra, és ettem-e egyáltalán ma. Lehet az az ebéd, már inkább estebéd, vagy vacsora, de mit sem számít, ha Melinda is hajlandó csatlakozni hozzám. A társasága valahogy ösztönzően, és üdítően hat rám, és jelenleg ennyi segítség tőle bőven elegendő is.
- Nyilván megbékél. De hogy vesztett-e el valaha ügyet? Na abban nem vagyok biztos. Amit viszont biztosan tudok, hogy a legapróbb hibát sem tűri el. Főleg nem a kicsi fiától. - suhan át némi árnyék az eddig alapvetően vidám arcomon. Abba inkább már nem akarok bele menni, hogy apám tökéletességet vár el. Gyerekkoromban már csak azért is verést és büntetést kaptam, ha véletlen csak 10 alát kaptam, dicséretes 10-es helyett. Ami nem fordult elő túl gyakran, de azért időről időre mégis. Valahogy úgy érzem, ha ezt megemlíteném, azt Melinda erős túlzásnak érezné.
- Mint mondtam, a pénz arra jó, hogy azokkal élvezhessem az időtöltést, akikkel akarom, és ahol akarom. Miféle férfi lennék, ha engedném a hölgyeket, hogy helyettem fizessenek? - nevezzük férfi büszkeségnek, egonak, vagy bárminek. De engem úgy neveltek, hogy a férfi dolga meghívni a nőt, és nem fordítva. Én pedig vagyok olyan kiváltságos helyzetben, hogy ezt meg is tehessem minden gondolkozás nélkül. Már ha úgy akarom persze, és van olyan személy a közelemben, akit méltónak találok a figyelmemre. A baj csak az, hogy míg Melinda ilyen, Cheryl közel sem. Akinek az emlegetésétől szintén nem leszek jobb kedvű. Pedig még semmit sem mondtam Melindának a lényegről, amiért tulajdonképpen ide hívtam.
- Nekem mondod? - sóhajtok fel, és látszódik rajtam, hogy nem igazán akarom tovább forszírozni ezt a témát. Elvégre még Amy ügyéről is beszélnünk kell, amibe bele se fogtunk, és Cherylnél kb. még egy halál unalmas, és monoton polgárjog óra is érdekfeszítőbb. De legalábbis hasznosabb. És nagyjából ez az a pont, amikor megérzek két tenyeret a szememen. Az arcomra pedig akaratlan mosoly kúszik.
- Hmm.. had gondolkozzam, fogós kérdés. Talán... Camilla? Nem.. nem neki más a parfümje. Marion? Lily? Susan? Flavia? Rosa...? - kezdem el felsorolni a szurkolócsapatbeli lányok neveit, persze Alexet gondosan kihagyva. Na, nem mintha nem ismertem volna meg azonnal ezt hangot. Sőt minden ismerős rezdülését.
- Nahát Alex! Micsoda meglepetés! Mi szél hozott ide? Daniel is erre kóborol valamerre? Oda kellene adnom neki valamit. - fordulok tetetett meglepetéssel hátra Alex irányába, ahogy elunom a random lánynevek bekiabálását. Ami pedig azt illeti tényleg találkoznom kellene Daniellel, már napok óta, de nem jutok oda, ami elég bosszantó. Bár a jelenlegi időzítés sem a legjobb, így hirtelen két nőnemű egyed közt ragadva.
- Melinda ő itt Alex, az egyik legjobb barátom kishúga, aki szinte nekem is olyan, mintha a húgocskám lenne. Alex, ő itt Melinda, az egyik ügyfelem, akivel fontos lenne néhány dolgot megbeszélnem az ügyével kapcsolatban... - pillantok kissé zavartan egyik lányról a másikra... Paulo, tényleg? Ennél kínosabban nem is mutathattad volna be őket egymásnak...

by **Melinda DiNardi** Pént. Feb. 09, 2024 5:20 pm

Mel& Paulo

- Fénymásoló gép? - pislogom némileg zavartan a számomra vadidegen szó hallatán és igazság szerint kissé butának is érzem magam amiatt, mert nem ismerek valamit, amit Paulo igen. - Tudod, apám is mugli volt, de még azelőtt meghalt, hogy megismertette volna velem azt a világot. Anyu pedig... Sajnos, az ő családja teljesen mugliellenes volt, ezért is kellett Amerikába menekülnie, amikor megtalálta a szerelmet, de egészen addig a mágikus világ burkában nevelkedett - köhintek egyet a saját magyarázatom hallatán. Paulo Cody révén már ismerheti a családom anyai ágát, de még mindig szégyellem mindazt, amit a felmenőim tettek és valamilyen szinten nyomja is a lelkem a bűneik súlya mind a mai napig. - Ezzel csupán arra szeretnék kilyukadni, hogy neki se volt alkalma kellő betekintést nyerni abba a világba - mosolyodom el. Ennek révén engem se ismertetett meg vele, noha ehhez hasonló alkalmakkor nem bánnám. Bár, nem is értem igazán, hogy miért fontos számomra, hogy ismerjem őket... Persze, ez is egy újabb közös beszédtéma lehetne Paulóval, aminek örülnék, de közben olyan szinten sose érdekeltek a mugli szerkentyűk. Nekem túl bonyolultak és időigényesek.
- Te csakis amiatt botlottál belém, mert segítettél az unokabátyámnak egy perrel kapcsolatban - csóválom meg mosolyogva a fejem. - Fel se ismertél volna, ha nem lett volna az az Emlékőr, amelyet egyszerre sikerült megérintenünk és aktiválnunk - sejlenek fel bennem a kellemes emlékek beszéd közben. - De bevallom, én se téged - helyezem az - immár üres - csészémet az asztalra. - Pedig sok-sok évig teljesen beléd voltam esve és reménykedtem abban, hogy összefutunk még valamikor és köszönetet mondhatok számodra.
Az álmodozó kislány-felem még mindig megőriztem, hiszen Paulo igen helyes fiatalember lett, nagyjából ugyanolyan, amilyennek annak idején elképzeltem őt magamban. És igen, valamilyen szinten még mindig szerelmes vagyok belé, de legalábbis én annak érzem. Persze, ismerem már önmagamat, képes vagyok pillanatok alatt szerelembe esni, úgyhogy egy ideje már sokkal óvatosabb vagyok az érzelmeimmel kapcsolatban. Nyilván egy piedesztálra emeltem, ahogy régen Matteóval is tettem, akiben azért elég csúnyán csalódtam. Jó, a kettő nem ugyanaz, de mégis... Nem szeretnék ismét tévedni. És valamiért elég kellemetlenül érintene, ha Paulóról is csúnya dolgok látnának napvilágot.
- És te szeretnéd, ha a nyomdokaidba lépne? - ütöm bele újfent az orrom olyasmibe, amihez tulajdonképpen semmi közöm sincs, de hát kíváncsi természet vagyok, mindig is az voltam. - Vagy más szerepben tudnád esetleg elképzelni? És mi lenne az? - könyökölök jobbommal a pultra, államat a tenyerembe támasztva és onnan méregetem őt kíváncsian. Hiszen ő a bátyja, nyilván ismeri, mire képes a húga és mi az, amit szeretne is csinálni. Egyébként pedig... a kamaszok nagy részére jellemző, hogy képtelenek előre látni a távoli jövőjüket. Ők még teljesen bizonytalanok önmagukban, én is az voltam. Ez Paulo számára csakis amiatt eshetett ki, mert mások elvárásait teljesíti azóta is. Az apja szabja meg az ő álmait. - Mit csinálnál, ha nem ügyvédnek készülnél? - villan át bennem az újabb kérdés. Vajon neki voltak elképzelései?
- Jó, hát nekem se ezzel telnek a napjaim - nevetem el magam jókedvűen. - De mivel ezt tanulom, nevelőnőnek készülök, gyakran felteszik számomra ezt a kérdést - osztom meg végül vele. - És igen, még én is fiatal vagyok hozzá. Nem mindenki szeretne tizenkilenc évesen pelenkákat cserélgetni - vonom meg a vállam, habár - ha jobban belegondolok - már most is ezt teszem, éppen csak mások gyermekeivel, szóval... De se kapcsolatom, se anyagi hátterem, vagyis nem jött még el az én időm. Matteónak annak idején voltak elképzelései, amelyeket meg is osztott velem, de utálok előre tervezni. Ráadásul, pontosan emiatt hiszem azt, hogy ő is olyan lenne, mint Paulo édesapja és nekem ilyen alakra nincs szükségem.
- Tudod, ezt nem minden nő szereti - sóhajtok egyet. - Mármint, kedves tőled, de nekem kellemetlen, hogy mindent is te állsz. Ez így annyira kínos... Tényleg viszonozni szeretném. Ha más nem, apró gesztusokkal, de ne várd el tőlem, hogy szemet hunyok efelett.
Sohase szerettem, ha mindent a férfi áll. Az első randi keretein belül belefér a dolog, de amikor két ember olyan szinten ismeri egymást, mint mi... Barátok vagyunk, a fenébe is! Egy barát pedig nem használja ki a másikat, soha az életben.
- Nagyon meg szeretnél neki felelni. Mindenben - nyomom meg az utolsó szót és - bár nem mondom ki hangosan - de elég egészségtelennek tartom ezt már ilyen szinten. És igen, még az is felrémlik bennem, hogy Paulóra az apja pár alkalommal már kezet is emelhetett annak idején. - Így nehéz lesz útját állnod a menyegződnek és véghez vinned a terved Cheryllel kapcsolatban - állapítom meg végül. Nem szeretem azt a libát.. Az én ízlésemnek túl harsány és hát Paulo sem úgy nyilatkozik róla, hogy bármilyen szinten is szimpatizálhassak vele. Más bezzeg örülne, ha ilyen férjt kapna, de az a nő... Képtelen megbecsülni azt, hogy mennyire szerencsés még így is. Hiszen szinte biztos vagyok abban, hogy ha tartaná magát a játékszabályokhoz, boldog lehetne mellette.
- Én pedig miféle nő lennék, ha hagynám, hogy minden csak úgy az ölembe pottyanjon? - vágok vissza, hiszen soha életemben nem állt szándékomban a hasonló lányok sorát gyarapítani. A külsőm révén megtehetném, nyilván ezer örömmel megvennének számomra mindent a férfiak, de a szépség nem örök, én pedig nem is esem abba a hibába, hogy erre építsem fel a jövőmet. A harmónia számomra egy sokkal fontosabb érték. Napestig folytathatnánk ezt a vitát, de szerencsére - vagy sem - valaki éppen ezt a pillanatot választja arra, hogy betoppanjon a jelenetbe, én pedig egy ideig vidáman figyelem az eseményeket.
- Hé! - csattan fel a sötét hajú lány, amikor Paulo csak sorolja a neveket, de még mindig nem ér az övéhez. - Most csak szívatsz, ugye? - szisszen fel, majd veszi el a tenyereit a srác szeme elől és egy játékos fintorral törli azt a farmerébe, mintha valami piszkosat érintett volna meg az imént. - Ó! És tudja! - emeli égnek a tekintetét, mintha éppen az imái értek volna célba. - Igen? És mit? - kap a lány a témán egyből, miközben a mennyezetről Paulóra pillant, amikor pedig a fiú bemutatja, egy mosollyal nyújt kezet számomra, bár "a legjobb barátom kishúga" kifejezés hallatán némileg megrezzen, de végül erőt vesz magán és szólal meg újfent: - Alexandra Bianca Maroni. Úgy tűnik, ha egy csinos nő van a közelében, lefokoz, de egyébként az exe vagyok és pillanatnyilag se éppen a barátja hugicája - villan meg a tekintete, én pedig azt hiszem, ez az a pont, amikor úgy érzem, egy vödör jéghideg vízzel öntöttek nyakon, de nem mutatom jelét a sokkhatásnak, amely az imént ért. Helyette fapofát öltök magamra és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne áruljam el, mennyire szíven döftek a szavai. Ezek szerint Paulónak van valakije! Tipikus.
- Melinda Richardson, a barátod ügyfele - mutatkozom be, bár az "ügyfél" szó hallatán azért a libabőr futkos a hátamon. - És lassan talán ideje lenne a hivatalos tárgyra térnünk - veszem elő a komolyabbik, "csaksemmiflört"-énemet és azt hiszem, most már végleg ez is marad a drágalátos ügyvéddel szemben. Most komolyan, ekkorát koppanni! Persze, semmi se volt köztünk, nem is lett volna köteles beszámolni róla, de akkor is... Kellemetlen.

by **Paulo DiNardi** Vas. Feb. 11, 2024 1:28 pm

Paulo & Melinda

Csak egy kis mosollyal vakarom meg a tarkóm, amikor Melinda zavartan pislog egyet, és mesélni kezd az apjáról, és a családjáról.
- Én meg néha azt felejtem el, hogy nem mindenkinek egyértelmű minden, ami számomra az. Ne haragudj. A fénymásológép lényegében papírokat, és iratokat másol le, sokszorosít. Már ha működni is hajlandó. Tudom, erre bűbáj is van, de ha éppen féltucat mugli néz, nem a legjobb ötlet. - ingatom meg kissé fejem. Apám irodájában elég sok mugli ügyvéd is tevékenykedik, szóval előttük óvatosnak kell lenni. Marad a hagyományos munka menet.
- Sajnálom az apukád. Ha szeretnéd, én leszek az idegenvezetőd a mugli világban. A mozi elég szórakoztató. - nem igazán tudom, hogyan vigasztalhatnám meg Melindát. Az én szüleim élnek, és én mindent megkaptam, amire szükségem lehet. Tudás tekintetében is. Talán még többet is a kelleténél. Ezzel együtt, ahogy már korábban is mondtam, Melindának nincs miért szégyenkeznie. Nem ő döntött úgy, hogy sötét mágiához folyamodik, és nem ő követett el szörnyűségeket. Ő és Cody nem tehetnek felmenőik bűneiről. Az ártatlanság vélelme pedig mindenkinek jár.
- Óhh touché. Azért elég meglepő volt az az emlékőr. Tényleg emlékeztetett néhány dologra. - mosolyodom el. - Csak voltál? Elárulok egy titkot. Én is sokat gondoltam ám rád. Elképzeltem, hogy ismét találkozunk, elmeséled mik történtek veled, aztán én is, aztán boldogan élünk, amig meg nem halunk. - mosolyodom el. Azért nem csak a lányok szoktak álmodozni. A srácoknak is megvannak a maguk álmaik, és terveik. Ami pedig azt illeti Melinda is igen vonzó fiatal hölgy lett. Szerencsés a srác aki a közelébe kerülhet. Kicsit talán még irigylem is ez miatt Matteot. Én bizony nem lettem volna akkora barom, hogy eleresszek egy olyan csodás lányt, mint Melinda. Ámbár talán még szerencsés fordulat is lehet ez számomra. Matteo bezárt egy ajtót saját maga előtt, előttem viszont megnyitott egyet. Ami szerelmet illeti, talán még én magam sem tudom mit jelent pontosan. Ami Alex és köztem volt, vagy van, vagy nem is tudom, fogalmam sincs, hogy nevezhető volt-e valaha annak. Vagy csak kamaszos fellángolás volt, esetleg valami más. Barátság extrákkal? Vagy csak védem, mert Dany húga, és ezért nekem is fontos lett? Ami a többi lányt illeti, ők meg soha semmit nem mozgattak meg bennem. Mármint nem fizikálisan, azzal semmi gondom nincs, ezt büszkén állíthatom. De egyik sem volt képes megérinteni a szívem, a lelkem, érzéseket kelteni bennem. Nem is kezdtem hát velük többe egyetlen éjszakánál. Ami aligha nevezhető szerelemnek. Viszont lassan kezdek felnőni, és jó lenne életemben először valami ilyesmit érezni. Találni valakit, akivel tényleg szívesen megosztanám az életem. Nem csak az ágyam. Talán pont Melindával.
- Én azt szeretném, ha boldog lenne. Mosolyogna. Mindig. - tudom, hogy a húgomnak sem könnyű az élete. Neki is megvannak a maga küzdelmei. Mégis akkor a legszebb, ha mosolyog, nevet, és boldog. Én csak ennyit szeretnék. - Szerintem állatokkal fog foglalkozni, vagy ilyesmi. De még van egy kis ideje erre. Hogy eldöntse. Akárhogy is, én támogatni fogom.- ismerem a húgom. Ő nem lenne boldog egy üvegfalú irodába zárva egy csomó papírral. Számára abban semmi vonzó sincs. Ugyanakkor tudom, hogy mennyire tehetséges, és okos, és talpraesett. Egy igazi kis DiNardi ő is. Csak másképpen. Viszont rá talán nem is nehezedik akkora nyomás, mint rám. Ez pedig jól is van így.
- Furcsa, ne nevess kis, de gyerekkoromban vízilabdázó akartam lenni. Az egy mugli sport. Olyasmi mint a kviddics, csak levegő helyett egy úszómedencében játsszák. Nem is voltam olyan rossz. De apám szerint ez csak bolondos hobbi, nem olyasmi, amiből meg lehet élni. - vonom meg a vállam. Azt hiszem már rég lemondtam erről. Apám kijelölte az utam, és nekem már rég nincs kifogásom ellene. Jó vagyok a papírmunkával. Mindig is jó voltam. Ezzel pedig segíthetek az embereken. A sporttal ugyan kin segíthetnék? Kit védhetnék meg? Az Amyhez hasonló lányok hogy kapnának igazságot? Őket ki védené meg?
- De szerintem fantasztikus anya leszel egy nap. Még a pelenkázás közben is csodás leszel. Persze értem, hogy nem most rögtön. - bár azt nem tudtam, hogy a nevelőnőktől ezt szokták kérdezgetni. Mármint gondolom ez is egyfajta szakmai ártalom, vagy mi lehet. Mondjuk megértem, hogy Melinda nem 19 évesen akar anyuka lenni. Még én sem számolok az apasággal. Talán néhány év múlva, ha már lesz egy kis szakmai hírem, és önállóan is képes leszek megállni a lábamon apám hírneve nélkül is.
- Viszonzod. Nekem elég nagy gesztus, hogy itt vagy, és meghallgatsz. Kevés igazi barátom van. És hidd el te nem használsz ki. Sok olyan lánnyal volt már dolgom. Te a legkevésbé sem hasonlítasz rájuk. - szinte észre sem veszem, hogy egy kimondatlan gondolatra válaszolok. Magam sem szándékosan kaptam el, és nem szándékosan válaszoltam. Egyszerűen megtörtént, mielőtt gondolkodtam volna, vagy magamra erőltetem a mindig fegyelmezett, tudatos elmét, és reakciókat.
- Olyan, aki többet ér, mint az ezer másik. Aki tesz is az álmaiért. Ezt pedig hihetetlenül nagyra becsülöm. - válaszolok egy kedves mosollyal, bár talán itt ezt a vitát fel is kellene függeszteni.
Alex betoppanása ebbe nem is tudom, hogy szerencsés vagy módfelett szerencsétlen fordulat-e. Mégis vidáman szívom kicsit a vérét random lánynevek ismételgetésével. Ennyi belefér. Amikor meg a kezét a farmerjába töröli jót nevetek rajta.
- De kíváncsi a kedvenc kis újságíró palántám. Apropó megköszöntem már azt a cikket? - mosolyodom el, ahogy Alex rögtön ráharap az új témára. Persze azért azt tudjuk, hogy a nyomos hátszelem nélkül Alex cikke még a suli újságban is bajosan jelent volna meg, nemhogy nagy lapoknál vihart kavarva. Ez így most mindkettőnknek elég jól jött ki. Egyúttal viszont talán picit terelem is a mostani témát. Igazából valami a birtokomba került, amit szeretnék, ha Daniel is látna. Ő az ügyeletes tárgyszakértőm. Szerintem érdekelni fogja, én meg megtudhatom, végre amit akarok. Egyelőre viszont nem nagyon akarom ezt Alex orrára kötni. Bár talán akkor felhoznom se kellett volna.
- Alex. Kérlek... - érzem én, hogy ez a bemutatás nem sült el éppen a legjobban. Alex mérges, és Melben is megváltozott valami. Nem lesz ez így jó. Mégis mit tehetnék most? Roppant kínos ez így. Tényleg rosszul érzem magam, csak fogalmam sincs mért. Nincs ez így helyén.
- Alex. Mindig a barátom hugicája maradsz, de mindig nagyon fontos számomra. Nincs ebben lefokozás. De ezt talán nem itt és most kellene megbeszélnünk. - nyilván vissza fogunk térni ide. Erről beszélnünk kell Alexszel. Nem viselkedhet így ha meglát egy nővel. Legyen az ügyfél, vagy randi, nem számít. A kapcsolatunk bonyolult ez tény, és ideje lenne tisztázni a paramétereket, éppen csak fogalmam sincs milyen irányba.
- Valóban, jobb lenne áttérnünk a hivatalos tárgyra, amiért ide hívtalak. - bólintok egy aprót Melinda felé, de ez érezhetően Alexnek is szólt. Soha nem tárgyalok hivatalos ügyekről harmadik fél jelenlétében. Ez alapszabály, amelyet Alex is jól ismer. Mégis roppant nyakatekert, és kellemetlen ez az egész helyzet, de minimum kínos. Én pedig fogalmam sincs mért érzek késztetést a magyarázkodásra...

by **Melinda DiNardi** Vas. Feb. 11, 2024 4:25 pm

Mel& Paulo

- Semmi gond, előfordul - csóválom meg a fejem egy elnéző mosoly kíséretében. - Te ebben nőttél fel, nyilván nekem is nehezemre esne nem kikotyogni dolgokat egy mugli jelenlétében - állapítom meg. - Ritkán találkozom varázstalan emberekkel és amikor afelől érdeklődtek, melyik iskolában tanulok, akaratlanul is kicsúszott az Ilvermorny neve. Én pedig csak akkor kaptam észbe igazán, amikor már késő volt és találgathattam, merre is van pontosan, melyik országban. Általában valami random, afrikai országot nyögtem be. Szerencsére, az amerikaiak tényleg nem valami jók a földrajzban - nevetem el magam halkan. Ebből a szempontból tényleg megértem tehát Paulót. Nehéz lehet nem összemosni a két világot és folyamatosan valami mugli kütyünek a működését magyaráznia. Mondjuk, ő annyiból sokkal könnyebb helyzetben van, hogy mi tudunk a varázstalan világ létezéséről, éppen csak nem mozgunk otthonosan benne.
- Mozi? - pislogok újfent értetlenkedve és azért némi pír is szökik az arcomba a saját tudatlanságom okán. - Ez igazán kedves lenne tőled, köszönöm. Én benne vagyok. Érdekes lehet egy teljesen új világot megismerni. És hát valamilyen szinten aranyosnak is tartom a muglikat - ismerem el. - Olyan kis tudatlanok, persze nem éppen a rossz értelemben. Sokat tanulhatunk tőlük. Elvégre, nem bízhatunk mindig mindent a mágiára...
Mi se vagyunk mindenhatók, ez tény. A muglik egyszerű megoldásai pedig igazán frappánsak. A gyógyítói tudásuk nem jár olyan szinten, mint a miénk, de sok helyzetben azok is jól jönnének. Példának okáért olyankor, amikor egy nem medimágusnak kell ellátnia valakit. A varázslat megkönnyíti a mindennapokat, de a túlzott kényelemnek is ára van. Még az is eszembe jutott, hogy - ha már kellőképpen otthonosan mozgok köztük - még egy mugli gyerekotthonban is szívesen kipróbálnám magam, ami az igazat illeti. Bizonyára rengeteg kiváló pedagógiai módszert ismernek.
- Ezt nem hiszem el! - csóválom meg a fejem nevetve. - Na, de most komolyan... - ütök meg némileg komolyabb hangnemet, bár azért felettébb jól esnek a szavai. - Már akkor is helyes fiúcska voltál, mára pedig bárkit megkaphatnál, akire csak szemet vetsz, erre pont egy gömbölyded lányról álmodoztál? Ezt csak most találtad ki - mondom ki végül azt, ami őszintén megfordult a fejemben. - Bár, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem hízelgő számomra.
Jóképű, fiatal és sikeres, ráadásul jelenleg is feszül köztünk valami, ami minden bizonnyal nemsokára a képünkbe is robban, egyelőre viszont tartom magam. Paulo ügyvéd, ő viszi Amy ügyét, nyilván nem lenne szerencsés fordulat érzelmeket is belevinnie a lapok közé. Ráadásul, a másik oldalon ott áll Matteo, az ex-pasim, aki bármikor a maga oldalára fordíthatja azt, ha esetleg én és Paulo kavarni kezdenénk. Arról a Cheryl nevezetű nőről pedig még csak véletlenül se szeretnék megfeledkezni. Paulo hivatalosan is jegyben jár vele, szóval jobb lenne, ha valamilyen úton-módon elejét venném ennek az egésznek, éppen csak fogalmam sincs arról, hogy ezt miként kellene megtennem. Legszívesebben minden egyes szabad percemet az ő társaságában tölteném, ez tény, erről pedig gyakran nagyon nehéz lemondani.
- Ő legalább elmondhatja magáról, hogy a testvére mellette áll és támogatja. Szép gesztus - ismerem el. - Sokaknak sajnos tanítani kell az ilyesmit, pedig a család a legfontosabb a világon...
Én legalábbis így gondom. Nem véletlenül mentem annak idején a Roxfortba. Szerettem volna a családom azon ágával is megismerkedni és noha sok családtagommal már nem találkozhattam, már azért is bőven hálás vagyok, amiért Ginát és Codyt is utamba fújta a szél annak idején. A tény pedig, miszerint Gina is a Meradiában tartózkodik... Életemben nem örültem még annyira semminek sem.
- Miért nevetnélek ki? - ütközöm meg egy pillanatra Paulo szavain. - Mindenkinek van egy dédelgetett álma, de nem mindenki lesz végül olyan szerencsés, hogy mindezt valóra is válthassa - bölcselkedem egy sort. - Én se mindig szerettem volna nevelőnő lenni. Volt olyan időszaka is az életemnek, amikor kifejezetten irritáltak a gyerekek. Kislánykoromban modellkedni szerettem volna, miután megmentettél, egy jó ideig a feleségednek készültem és utána jött a nevelőnősdi - veszem sorra az álmaimat. Némileg ciki a lehető legtitkosabb vágyamról is beszámolni előtte, a tizenhárom éves énem felettébb nem örült volna ennek, de hát azt hiszem, ezt már rég kiveséztük. Nyilván cseppet se lepi meg a tény, miszerint egy kamasz lányka bele volt esve annak idején.
- Már csak egy megfelelő társat kell találnom - nevetek fel ismét. - És azt hiszem, ez a lehető legnagyobb kihívás... Most képzeld el Matteót apa-szerepben - ingatom meg a fejem. Nem beszélek ellene, nyilván jó apa és férj lesz egyszer, de jelen pillanatban nem alkalmas egyiknek sem.
Némileg meglep, hogy mennyire elkapta a ki nem mondott gondolataimat, de amint belegondolok abban, hogy neki voltaképp köze van a mentálmágiához, el is engedem a döbbenetemet. Néha muszáj emlékeztetnem magamat arra, hogy Paulo jó ebben és talán már rég tisztában van azzal, hogy miféle érzelmeket is táplálok iránta valójában, éppen csak diplomatikusan nem vett tudomást róluk. Ami végtére is jó... Mert így nem bonyolítjuk túl a saját helyzetünket.
Azt hiszem, a beszélgetésünk alatt másodjára bukkan felszínre bennem ama vágy, hogy mindent csak úgy sutba vágva megcsókoljam, de ennek hamar elejét veszi a sötét hajú lányka felbukkanása, aki úgy robban be, mint egy forgószél és nagyjából ugyanolyan mértékű pusztítást is visz véghez bennem. Mármint, a mondanivalója eléggé földhöz vág, még ha kívülre nem is mutatom. Helyette csendben üldögélek a helyemen, mialatt ők megvitatnak ezt-azt, bár igazán megkísért ama gondolat, hogy illedelmesen elnézést kérjek és távozóra fogjam.
- Nem, de egy vacsorameghívással sose lőhetsz mellé - szólal meg vidoran Alex, mialatt észrevétlenül egy összehajtogatott papírfecnit nyom Paulo tenyerébe. A mozdulat annyira gyors, hogy szinte végbe is megy, amíg én a kávéscsészém felé fordulok, hogy ismét tele kérhessem. - Jó, majd szólj, hogy mikor lesz alkalmas számodra - forgatja meg a szemeit a lány puffogva. Érezhetően feszült a légkör és kezdem én is kínosan érezni magam, mintha minimum rajtakaptak volna minket valamin. Olyasmin, ami cseppet se szabad. - Ajánlom magam! - fordul végül sarkon, bár a szeme villanásából még számomra is tisztán kiolvasható, hogy cseppet sem tetszik számára a gondolat, hogy kettesben hagyjon minket. Zavartan köszörülöm meg tehát a torkomat, mialatt láthatóan Paulo is igyekszik újfent felvenni a beszélgetés fonalát.
- Gondolom, Amy ügyében van valami fejlemény - szólalok meg végül, a lehető leghivatalosabb hangnemet megütve. Paulónak barátnője van... Remek! Ezek szerint tényleg igaz a pletyka, miszerint elég nagy szoknyapecér, amit személy szerint nem ítélek el, bár nyilván nincs ínyemre olyasvalaki iránt érzelmeket táplálni, aki jelenleg is több vasat tart a tűzben egyszerre. - Mesélj, merre haladunk - sóhajtok egy aprót és vetek végül egy kutató pillantást a papírokra, hátha választ kaphatok belőlük.

by **Paulo DiNardi** Hétf. Feb. 12, 2024 2:53 pm

Paulo & Melinda

- Én rendszerint azzal ütöttem el ezt, hogy magán tanáraim vannak. Ami hát részben még igaz is volt. De a random afrikai országok bemondása vicces lehetett. - vigyorgok, bár azért földrajzból sosem voltam kiemelkedő zseni, de azért az országokat nagyjából el tudom helyezni a világtérképen. Abban mondjuk igaza van Melindának, hogy nehéz néha nem összemosnom a két világot. Ami még a varázslóvilágban annyira nem is gáz. Az legyen a legkisebb gondom, hogy 3 mondatban megmagyarázom, hogy mi is ez a mugli kütyü. Visszafele kicsit cikibb a kép.
- A muglik egy szórakozási formája. Szerintem tetszeni fog neked. - mosolyodom el. - A maguk módján elég találékonyak tudnak lenni. - fűzöm még hozzá a mugli témához, bár szerintem az aranyos, ahogy megjelenik az a kis pír Melinda arcán. Bár azért gondolom olyan túl nagy különbség nem lehet a mugli és a varázsló nevelőotthonok között. Maximum a gyerekek az egyikben kviddicseznek, a másikban fociznak az udvaron. Vagy éppen a Bogard Bard meséit hallgatja, míg a másik helyen meg Andersent. Aztán ki tudja lehet, hogy tévedek, és szakmai szemmel mégis nagyon más a kettő.
- Nem én, becs szó! Különben is, a valódi érték mindig a felszín alatt van. De azért ezt bóknak veszem.- emelem fel megadóan a kezem, de még mindig vigyorogva. Annyi igazság van a dologban, hogy szinte bárkit megkaphatok, de a bárki nem elég jó. Persze ettől még valóban nem lenne túl bölcs dolog pont most kavarni Melindával. Matteo még ezt is ellenem fordíthatná, és Cheryl se teszi egyszerűbbé a helyzetet, akitől nyilvánvaló módon akarok szabadulni. Mégis boldoggá tesz, amikor Melinda társaságában lehetek. Talán mert ő annyira nagyon más, mint a biodíszlet cicák a puccos rendezvényeken. Szóval én is szívesen töltöm vele a szabad perceimet, mint most is. Bár ez azért részben munka is. Nem ártana tehát professzionálisabban viselkednem, mégsem megy.
- Ginára gondolsz? Talpra esett kölyök, és az új családjába is be fog illeszkedni. Máris kötődik hozzád. Nekem elhiheted. - igen, a húgom sok szempontból szerencsés. Itt vagyok neki én, hogy vigyázzak rá. Van pénzünk, és semmiben sem szenvedtünk soha hiányt. Legfeljebb a szüleink szeretetében, de azt az egymás iránti ragaszkodásunkkal igyekeztük pótolni. Az is valami. Bár nekem arra aligha lenne jó ötletem, hogy a szeretetet, és a család iránti elköteleződést hogy is lehetne tanítani. Az csak vagy van, vagy nincs. Vagy hát fogalmam sincs. Ez már nem a száraz paragrafusokon múlik, tehát nem az én világom.
- Nem is tudom, talán mert az egész olyan nevetségesen komolytalannak tűnik, ami nem méltó egy nagy hatalmú ügyvéd dinasztiához? - vonok vállat mosolyogva Melinda megütközésén.
- Szerintem gyönyörű modell lennél, de a nevelőnő jobban illik hozzád. Persze mindemellett a feleségem még lehetsz. A jövő nincs kőbe vésve.- számomra valahogy egyáltalán nem ciki a téma, és még csak azt sem mondanám, hogy csak szórakozok Melindával az utolsó két mondattal. Valójában sokkal szívesebben húznék ismét gyűrűt az ő ujjára, mint Cherylére. A jövő pedig tényleg nincs előre megírva. Abba pedig valahogy végképp nem is akarok belegondolni, hogy Matteo milyen apa lenne, abba meg főleg, hogy ha Melinda lenne az anya a képletben. Nem, ez elég képtelenül hangzik, és gyorsan száműzöm is a fejemből. Szerencsére ebben segítségemre van a forgószélként felbukkanó Alex is.
- Ahhoz nem kell különleges alkalom. - mosolyodom el. Bár ez csak pillanatokig tart, ahogy megérzem a két lány közti feszültséget. A helyzet valójában elég kínos fordulatokat vesz, ami hát az én hibám is, és már most sejtem, hogy egy darabig mindkét lánytól inni fogom a következményeket. Bár Alex cetlijén sejtem mi van, most erőt veszek magamon, hogy ne nézzem meg. Majd akkor, ha Melinda és én elbúcsúztunk egymástól. Most viszont, ahogy Alex jött, úgy távozott is, én pedig kissé mentegetőzve bólintok Melinda felé.
- Először is elnézést Alex miatt. Ő néha olyan, mint a forgószél. Felkavarja maga körül az állóvizet, ami remek újságíró jelölté teszi, de nem épp a legtapintatosabb baráttá. - magyarázkodom kissé kínosan, bár fogalmam sincs, hogy ezt mért kell megmagyarázzam. Erre eddig sosem éreztem késztetést. Még ha véletlen össze is futott volna két egy éjszakás kalandom. Akkor sem különösebben érdekelt, hogy mit gondolnak, vagy hogy milyen kínos is helyzet. Mostanáig. Ez valami új, és roppant kellemetlen. Ezen kívül szándékosan a "barát" és nem a "barátnő" szócskát, bár Alex kis műsora után talán felesleges ez az apró de lényeges szemantikai megkülönböztetés.
- Igen, róla van szó. Nos a jó, vagy a kevésbé jó hírrel kezdjem? - veszem fel egy apró sóhajtással a hivatalosabb énem, ahogy az akta táskám után nyúlok, és kiveszek egy sárgás mappát. Bár egyenlőre csak gondosan a kezemben tartom azt.

by **Melinda DiNardi** Hétf. Feb. 12, 2024 7:33 pm

Mel& Paulo

- Nyilván, de ezt nem mindenki teheti meg - emlékeztetem Paulót a zord valóságra, bár mindezzel nyilván ő is tisztában van. - Nekem muszáj volt iskolába járnom, amikor ugyanis anyu eljött Walesből, a nevével együtt lemondott a család őt illető vagyoni részéről is - teszem még hozzá. A Mortimerek elég tehetős népség voltak annak idején, de mára fogalmam sincs, mennyi maradt a vagyonukból, ha ugyan maradt egy árva galleon is. - Na, nem mintha bármilyen szinten is igényt tartanék arra a pénzre - sóhajtok egyet, a szememben pedig valami halványan megcsillan, habár éppenséggel nem a jó értelemben. - Nyilván mind elment az árvaházra, de nem bánom. A családunk legalább tett valami jót is a sok szörnyűség mellett.
Az a rengeteg vér, amely a kezükhöz tapad... Nem csodálom, hogy olyan sokan támadták a gyermekotthont, amikor fény derült a titokra és valamilyen szinten meg is értem őket. A családunk sok szörnyű tettet követett el annak idején mások kárára és talán pont az ő gyermekeik/unokáik vonultak ellenünk. Valamilyen szinten tehát képes vagyok azonosulni velük, éppen csak azt nem értem, hogy ha valami jó születik a rosszból, az miért szúrja a szemüket. A gyermekotthon nem pusztítást hordoz magában, hanem sokkal inkább a reményt. Egy szebb és jobb jövőre, már ami a családunkat illeti.
Még ha nincs is túl nagy különbség a két világ pedagógiája között, akkor is szívesen töltenék egy kis időt a mugli gyerekek között is. Én mindenképp rengeteget tanulhatnék tőlük, hiszen abban a világban eléggé elveszettnek gondolom magam és kelleni fog a tapasztalat. Elvégre, a gyermekotthonba is érkezhetnek varázstalan gyerekek, akik előtt csupán ott nyílik ki a mágikus világ. Nyilván nekem is mellettük kell lennem, amikor megismerkednek a csodákkal, nem árt tehát, ha valamilyen szinten én is nyitok az ő világuk felé.
- Hadd kérdezzek valamit... Te mugli családban nőttél fel? Vagy ez miként történt? Mármint, tudok egy-két dolgot a múltadról, de a családi háttered ebben a tekintetben kimaradt. Nem szeretnélek kifaggatni, nem kötelező válaszolnod, nyugodtan nemet is mondhatsz, csupán kíváncsi vagyok.
Néha a kelleténél sokkal nagyobb mértékben is, ami az igazat illeti, szóval valóban nem veszem a szívemre, ha Paulo ezt tolakodásnak venné. Sajnos nem mindig ismerem fel a határokat. Mégis, számomra elég kesze-kusza a háttere. Ő és a húga rendelkeznek mágiával, de mi van a szüleivel? Róluk sose valami bőbeszédű, bár annyit tudok, hogy az apja a kelleténél sokkal keményebben bánik a fiával, de azt hiszem, itt ki is fújt részemről a nagy tudomány.
- Talán - vonom meg a vállam. - Bár, ahogy nekem volt szerencsém megfigyelni azt az évek folyamán, nem árt a csomagolás sem. Amíg duci voltam, senki se vallott szerelmet nekem. Tippelj, hányan próbáltak meg felszedni a fogyásom után - kuncogok egyet jóízűen. Én is azt vallom, hogy a valódi értékek a felszín alatt rejlenek, de nem árt, ha az ember lánya ügyel a külsejére is. Elvégre, aligha figyel fel rám bárki is, ha a régi énem toppant volna be azon az ajtón. És igenis szeretem, ha megnéznek, hiszen ez valamiféle visszaigazolás afelől, hogy oké, kislány, jól csinálod! Szeretek csinos lenni, ez tény, ahogy az is, hogy a külsőm nem mindenkinek szól. Ha Paulo példának okáért egy vadbarom lenne, akkor se állnék szóba vele, ha ő lenne az egyetlen élő férfi a földön.
- Igazság szerint még mindig akadnak gondjai az érzelmei kimutatásával - sóhajtok egy aprót gondterhelten. - Jó, ez nem olyasmi, ami egyik percről a másikra változik, éppen csak teljesen más a szeretetnyelvünk és ez rengeteg félreértést szül köztünk - túrok bele ujjaimmal vörös loboncomba. - Most nincs itt Cody, hogy tolmácsoljon. Ő nálam sokkal jobban ismerte a régi Ginát, ahogy az én kirohanásaimat is képes volt a helyén kezelni. Gina a mai napig ledermed, ha hirtelen megölelem. Igyekszik, tényleg, de érzem, hogy legszívesebben továbbra is tartana valamennyi távolságot.
Márpedig nekem érintések kellenek! Az eddigi kapcsolataimban is pont az volt a legnagyobb gond, hogy mindig bújtam és igényeltem azt, hogy - ha ott vagyok a párom mellett - az csakis rám figyeljen. Ami egy idő után érthetően kellemetlen, hiszen ezzel kisajátítom a másikat, ezt már sikerült belátnom magamban. Nem foroghat mindig minden körülöttem, másoknak is kell az én-idő vagy éppen a privát tér.
- Ember vagy. A szakmád az ügyvéd - felelem végül. - Nyilván nem a munkád kapcsol ki, hanem az, amit igazán szeretsz csinálni. Az, amibe szívvel-lélekkel beleveted magad.
Mondjuk, ha így jobban belegondolok, fogalmam sincs, nekem mi lenne az az elfoglaltság, amit a gyerekeken kívül szívesen űznék. Szeretek új embereket megismerni, de azt nem mondhatom hobbinak...
- Igen, majd pont én - nevetem el magam újfent, bár az arcom hirtelen rákvörösre vált. - Apád nyilván örülne egy hozzám hasonló jelöltnek - halkul el végül a nevetésem. - Melinda Richardson, alias Melinda Mortimer, a hírhedt Mortimer-család tagja. Ja, hogy honnan kellene ismerned őket? Kegyetlen emberek, akik a saját családtagjaikat se kímélték... - konferálom fel magam, mintegy a lelki szemeim elé képzelve azt a jelenetet, ahogy bemutat az apjának, mint a jövendőbelijét. - De legalább annyi előnyöm lenne, hogy nemesi családból származom - ismerem el, noha semmi nemesit se vagyok képes belelátni a felmenőimbe a pénzükön kívül. - Azt hiszem, elég lenne kilépned a folyosóra, hogy jobb mátkát találj nálam - vonom meg végül a vállam és ez igaz is. A Meradia is hemzseg a jobbnál-jobb nevektől és gazdagabbnál-gazdagabb családoktól, akik közül kevésnek van olyan szörnyű háttere, mint nekem. Nyilván nem is komolyan gondolta ezt Paulo, de akkor is... Már csak elméleti síkon maradva se lennék pont én a legjobb választás.
- Semmi gond - csóválom meg végül a fejem, a nagy sebbel-lobbal távozó lány után pillantva. - Remélem, nem értette félre a helyzetet. De ha esetleg féltékenykedne, nyugodtan irányítsd hozzám. Talán tőlem hamarabb elhiszi, hogy nincs köztünk semmi.
Mert az iménti jelenet láttán szerelemféltést sejtek a háttérben... Ezek szerint Paulónak van valakije, akivel vagy együtt van vagy nem, de mindenképp fontos személy az életében. Amivel alapvetően nem is lenne semmi gond, de a lány nem éppen csak barátként jellemezte önmagát. Az pedig, ha egy pasi vagy nő körül ott kering az ex, sose jó. Hiszen az egyik mindig többet szeretne, mint a másik, nem igaz?
- Jöhet a kevésbé jó és majd utána felvidítasz a jóval - sóhajtok egyet végül. Legszívesebben megkérdezném tőle, mi is volt köztük pontosan Alexel, de végül is mi közöm van hozzá? Mi jogon vonom kérdőre? Csak azért, mert vonzódom hozzá és kezdem a kelleténél jobban megkedvelni, még semmi közöm sincs a magánéletéhez. Nem kötelessége az orromra kötni. Az pedig, hogy flörtölünk egymással, még nem bűn. Se részéről, se részemről. Nem tett semmi olyasmit, amivel bárkit is megcsalt volna és hát már házas emberek is bókoltak nekem. Ha rajtuk nem akadtam ki, akkor Paulón miért kellene? Az pedig, hogy kivel jár össze Cheryl mellett, már végképp nem az én dolgom. Ez az ő szerelmi háromszögük.

by **Paulo DiNardi** Hétf. Feb. 12, 2024 10:23 pm

Paulo & Melinda

- És ki mondta, hogy ezt mindenkinek tudnia kell? - mosolyodom el ravaszkásan. Én sem kötöm mindenki orrára a származásom. Elég annyit tudni, hogy tehetős és befolyásos családom van. A többit költse hozzá mindenki maga. Persze Melinda ilyen tekintetben nem hasonlít rám. Sokkal őszintébb. Na nem mintha én gyakran hazudnék. Inkább csak az igazság kedvező oldalait igyekszem bemutatni.
- Az árvaház nemes gondolat, és most már minden rendben lesz. Ne aggódj. - mért akarna valaki tönkre tenni egy nemes célt? A Rómeo és Juliában mért ölte egymást a két család? Néha nem kell igazi ok, elég valami ködös múltbeli vélt sérelem, amire már senki nem is emlékszik, vagy tán meg sem történt. Van aki tényleg elhiszi, ami a száján kijön. Van aki tényleg elhiszi a rosszindulatú pletykákat, és ezért készséggel terjeszti tovább, mert szerinte így menti meg a gyerekeket a szörnyű helytől, ahol most vannak. Van aki politikai, vagy gazdasági hasznot remél. Értékesíthető földterület teszem azt. Elvégre egy luxus szálló a vezető réteg kezében jövedelmezőbb, mint egy pénznyelő jótékonysági intézmény. Van akiben győz a kicsinyes bosszúvágy, és ha én nem teszem, akkor más se tehessen semmit, még ha az jó dolog lenne, akkor se. Albert Einstein azt mondta hogy "A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos." Nos én ehhez hozzátenném a kicsinyességet, és irigységet, bosszúvágyat is. Más szóval az emberek sötét oldalát.
- Mondjuk, hogy az apámnak mindenütt megvan a maga kapcsolatrendszere. De igen, java részt tényleg mugli családban nőttem fel. - hagyom rá a feltételezést Melindára, bár nem is túl bőbeszédűen válaszolom meg a kérdést. Nem azért mert tolakodónak tartanám. Egyszerűen nem akarok róla beszélni. Bár az igazat megvallva amúgy is igyekszem kerülni a szüleim témáját. Az apám is csak a befolyása, és a szakmai elvárásai miatt kerül elő újra, és újra, semmint én annyira szeretném. Tisztában vagyok vele, hogy Mel ennél bővebb, és másmilyenebb választ várt. Talán szeretett volna hallani az anyámról, boldog idilli családképről, de erre most képtelen vagyok válaszolni. Így abban amit mondtam talán voltaképp semmi új sincs Melinda számára.
- Hééj, én senki vagyok?! Még gyűrűt is kaptál tőlem. - kapok látványosan és színpadiasan a szívemhez, mint akit éppen agyon döftek egy szólándzsával. Ettől persze még igen csak örülök, hogy a kis hernyócskából mára gyönyörű pillangó lett. Melinda pedig valamit jól csinál, mert én se nagyon tudom levenni róla a tekintetem. Igaz, nem is erőltetem meg magam ilyen irányba.
- Az a kölyök sok mindenen ment át. Ez természetes. Adj neki egy kis időt, és rendbe jön. Tudod, akit sokat bántanak, annak amikor egy biztonságos környezetbe kerül, idő kell hogy ne csak az esze, de a teste, és a lelke is felfogja, hogy elmúlt a veszély, nem bántanak többé. - bölcselkedek egy sort, mintha annyira tudnám, hogy miről is beszélek. Pedig a szavaimat leginkább csak megnyugtatásnak szánom. Azzal pedig semmi baj sincs az ég világon, ha valakinek az érintés a szeretetnyelve, valakinek meg más. Melindával, és az ölelésre, és szeretet kimutatásra való vágyával sincs semmi baj.
- Meglehet. A sport még lehet hobbi. Talán egyszer veszek egy vízilabda csapatot, ha már nem játszhatok. - mosolyodom el. Elvégre hobbija mindenkinek lehet. Az az ember, aki még meg is teheti, hogy pénzt és időt áldoz a hobbijára igen szerencsés. Tehát szerencsés aranyifjú vagyok.
- Gazdagabbat, nemesi családból valót, jobb kapcsolatrendszerrel? Talán. Jobbat? Aligha. Szóval mi lenne, ha inkább így futnánk neki "Apám, ő itt Melinda Richardson, a menyasszonyom. Angol nemesi házból való, bár mára csak egy birtokukon működő árvaházat tartanak fenn. Úgy gondolom, ez is szép, és nemes cselekedet tőlük. Melinda igazán nagyszerű társam lesz. Biztos vagyok benne, hogy csak úgy ragyogni fog a jótékonysági rendezvényeken." - adok elő egy másik verziót. Melindának mégis igaza lehet. A csomagolás számít. Az enyémben sincs hazugság, mégis sokkal jobban cseng. Mennyire gondolom ezt komolyan? Mármint Melinda bemutatását, mint új menyasszonyom? Nem tudom. Talán még meg is történhet. Sokkal nagyobb esélyt adok ennek a forgatókönyvnek, mint Cherylnek, az igazat megvallva.
- Remélem te sem érted félre. Alexszel pedig beszélek én. Így tisztességes. Ami pedig azt illeti, talán most nincs, de még lehet. - mosolyodom kicsit el. Bár van ebbe valami kínos érzés. Talán csak Alex miatt, aki ezúttal valóságos ciklonként robbant be a napomba. Nem tudom, most éppen miket gondol, de talán ideje lenne tisztáznom vele is a kapcsolatunk paramétereit. Amivel csak annyi a baj, hogy még én sem vagyok tisztában vele, ahogy azzal sem, hogy mit is érzek Melinda iránt, és mért ennyire fontos nekem, hogy Melinda mit gondol rólam? A nőkbe csak belefájdul az ember feje. Se velük, se nélkülük nem lehet élni.
Melinda választására csak komolyan bólintok, és megadom a választ, innen áttérve a hivatásos ügyvéd szerepbe.
- Kitűzték az első meghallgatást. Mivel Amerikában történt az eset és Amy amerikai állampolgár, a tárgyalás is ott lesz, és az amerikai törvénykönyv az érvényben lévő. Azonban az előzetes meghallgatást megtarthatjuk itt is. Azaz Bécsben. Zimmer és Metteo valószínűleg ott lesznek, bár kérvényezem, hogy Zimmer ne lehessen jelen a teremben, amikor Matteo kikérdezi Amy-t. Bár a bírón múlik, hogy elfogadja-e a kérvényt. 50%. Amy-nek fel kell készülnie. Két hét múlva lesz. - szusszanok egyet. Tudom, hogy amit most fogok mondani, az még kevésbé fog jól hangzani, de nem is kertelhetek vele. - Addig ha lehet minél többször szeretném átvenni vele az egészet. Tudom, hogy nehéz, és felzaklatja, de Matteo nem lesz kíméletes, így ha fel akarom készíteni mindenre, akkor én se lehetek az. A kényelmetlen dolgokat is meg kell kérdeznem. Azokat is, amik ellen a belsőd zsigerből tiltakozna. - folytatom végül. Akárhogy is, ez nem lesz sétagalopp ügy, és szerencsétlen lánynak csak a jó ég tudja, hányszor kell még végig vennie minden szörnyűséget, ami történt vele, mire sarokba szoríthatjuk vele Zimmert. Őszintén sajnálom azt a lánykát ezért. Bár lenne kevésbé fájdalmas mód számára. De legalább megkapja az igazságszolgáltatást, ami jár neki. Ahogy Zimmer is meg fogja kapni, ami jár neki.

by **Melinda DiNardi** Kedd Feb. 13, 2024 5:57 am

Mel& Paulo

- Te nem vagy mindenki. Egy ember vagy - felelem Paulo mosolya láttán. - Különben is, már mindent tudsz rólunk - vonom meg a vállam. Egyébiránt pedig nem véletlenül viselem a Melinda Richardson nevet. Mortimerként rengeteg támadás érne és képtelen lennék kiutat találni belőle. Menekülhetnék a világ bármely pontjára, a múltam mindenképp utolérne. És hát ki tudja, még arra is van esély, hogy egyesek az életemre törnének. Pont emiatt aggódom annyira Cody miatt... Ő nyíltan felvállalta, hogy kicsoda, ezzel pedig magára vonta a reflektorfényt. Én és Gina biztonságban vagyunk, de ő? Nyilván képes vigyázni magára, de mégis... Pont emiatt bombázom folyamatosan baglyokkal. Ha visszaír, megnyugszom. Nem sok időre ugyan, de egy fél napra mindenképp.
- Ezért pedig ezer hála és köszönet - biccentek. - Tényleg nem tudom, mi lett volna, ha nem állsz mellénk. Cody nem ugrált a gondolatért, hogy pont veled dolgozzon össze, bár ennek a pontos okát a mai napig nem tudom - ráncolom töprengve a szemöldököm. Sose mondta ki szavakkal, de láttam rajta. És hát esélyesen az se nyerné el a tetszését, ha randizni kezdenék Paulóval, bár vissza se tartana. Ismerem már annyira, hogy tudjam, inkább rám bízza a döntéseket a saját életemmel kapcsolatban és ez így helyes. Bár, még nem tartunk ott, hogy külön kis találkákat bonyolítsunk le egymással, hiszen Paulo élete jelenleg is a feje tetejére van állítva és nem hiszem, hogy a velem való randizgatás még bőven beleférne. Elvégre, van egy menyasszonya, ahogy Amy ügyében se vagyok semleges, voltaképp tanúként leszek jelen és az, hogy az ügy tanúja és annak a védője kavarnak... Csupán egy ellenünk fordítható fegyver Matteo kezébe. Rögtön buknánk a pert, amint kiderülne, ebben biztos vagyok. Ennyi kockázatot pedig egy férfi sem ér meg, még Paulo sem. Különben is... Nem vagyok már egy hisztis kis fruska, aki képtelen kivárni, amíg eljön az ideje. Ha pedig nem, hát nyilván annak is oka lesz.
- Értem - hagyom annyiban a faggatózást, hiszen ezúttal se eresztette bő lére a mondanivalóját. Hogy csalódott vagyok-e? Igen. Mégis, feltételezem, hogy minderre nyomós oka van és hát itt is újfent felmerül bennem, hogy voltaképp tényleg semmi közöm a családi ügyeihez. Az a gyűrű, amit kisfiúként az ujjamra húzott, csupán egy szép gesztus volt, nem több. Tök cuki volt meg minden, de nem hivatalos. Ráadásul, ha azt vesszük, továbbra is csak két idegen vagyunk egymás számára, hiszen alig ismerjük egymást. Összeköt minket egy kellemes emlék, de évek teltek el azóta és csupán nemrég futottunk össze újfent.
- Ja, hogy ezt? - emelem fel a kezemet, amelyen még mindig ott foglal helyet a tőle kapott gyűrű, méghozzá pont ott, ahol egyébként is lennie kellene, ha valaki eljegyezne. - Mindig hordom - vetek rá egy pillantást. - Matteo egyszer megpróbálta kidobni, mert szerinte betegesen ragaszkodom hozzá, de nem hagytam neki - kuncogom el magam az emlékek hatására. - Fél napi veszekedésembe telt, hogy megtarthassam, de még a férfias hisztije se tántorított el a szándékomtól, szóval nem, nem vagy senki - szögezem le végül határozottan. Matteo ebben az egy esetben képtelen volt az érzelmeivel sakkban tartani. Nyilván megsejtett valamit, miszerint valamiért fontos ez számomra és képtelen volt elviselni ama gondolatot, miszerint nem hozzá köthető.
- Pedig tőlem igazán nem kellene tartania. Nem tartok kést a kezemben, hogy hátba döfhessem, miközben magamhoz ölelem - bosszankodom egy sort. Nem Ginára haragszom, csak erre az egész ostoba helyzetre. - Legalább a saját családjában megbízhatna, ha másban nem is. Aláírom, nem ismer túl régóta, de itt csak ketten vagyunk.
Cody nem jött át, amit bánok is valamilyen szinten, de abban a tekintetben jó, hogy én és Gina talán közelebb kerülhetünk egymáshoz. Bangorban gyakran éreztem úgy, hogy ők ketten egy külön kis szövetséget alkotnak, hiszen régebb óta ismerték egymást, én pedig valamilyen szinten ott még teljesen új voltam. Idővel nyilván megszűnt volna ez a kellemetlenség is, de sajnos onnan is mennem kellett. Remélem, itt már tényleg nem jön közbe semmi sem és nyugodtan folytathatom a tanulmányaimat. Nem valami kellemes folyamatosan más-más iskolába átmenni.
- Valahogy mindig elfelejtem, mennyi pénzetek van - forgatom meg a szemeim Paulo kijelentése hallatán. Azért felettébb se mindennapi, hogy valaki vesz valamit, mert az a hobbija. Mármint, például senki se vásárol fel egy egész kviddics csapatot, mert szereti azt a sportot. De hát ez az ő számára teljesen természetes. Szerencsés, azt hiszem.
- Igen, ez így sokkal szebben hangzik - biccentek egyet az előadása hallatán. - De a legszebb az lenne, ha senkit se kellene bemutatnod szükségből - állapítom meg végül. - Ha akkor állhatnál apád elé a menyasszonyoddal, amikor úgy érzed, igenis szeretnéd és nem akkor, amikor ő úgy gondolja, meg kell lépned.
Mert hát mi értelme a házasságnak, ha muszájból köttetik? Annak idején szerettem Matteót, mégis csúnya vége lett volna, ha feleségül kellett volna mennem hozzá csak azért, mert az az elvárás. Meg kell ismerni a másikat, mielőtt bárki is megtenné ezt a lépést, én legalábbis osztom eme álláspontot.
- Én nem zárkózom el előle, de Cheryl mellett ez nem lenne valami szép dolog egyikünktől sem - csóválom meg a fejem határozottan. - Ha rendeződtek a dolgaid, talán. Ez azért bőven függ apád szándékaitól is. Ha utána is elvár valakit, akit feleségül vennél, az esetben lehetséges, hogy már most el kellene kezdened nézelődni.
Ezzel magam ellen beszélek ugyan, de én tényleg nem lennék alkalmas erre a feladatra és - mint már említettem - kényszerből semmiképp se tenném meg ezt a lépést, bárki is legyen az, aki megkéri a kezem. Paulót azonban sürgeti az idő, főleg akkor, ha az apja még Cheryl után se tesz le arról a tervéről, miszerint kiházasítja a fiát.
- Nem lehetne, hogy Matteo se legyen jelen? - teszem fel a kérdésemet, amint hivatalosabb vizekre evezünk, bár már előre sejtem a választ. - Amy feszengeni fog és az is elképzelhető, hogy rosszul lesz. Remélem, tartózkodnak a kihallgatóteremben medimágusok is - adok hangot az aggodalmaimnak. - Nekem is benn kell lennem? Csak mert félő, hogy ha Matteo nagyon rászáll Amyre, képtelen leszek megállni, hogy ne menjek neki szóban - ismerem el. Elég harcias tudok lenni, ha arról van szó és Amy továbbra is a védencem, szóval nem fogom hagyni, hogy a kérdéseivel ízekre szaggassa és minden mondatát hazugságnak állítsa be. - Ezek után fogalmam sincs, milyen jó hírrel tudsz szolgálni - sóhajtok fel hangosan. Féltem Amyt és az se lesz kellemes, amikor Paulo kérdezi ki, de vállalnunk kell. Fel kell készülnie erre az egészre mentálisan is. És a legjobb módszer valóban az, ha újra és újraveszi a részleteket, hiszen így talán enyhébb lesz a fájdalma is.

[/color][/b]

by **Paulo DiNardi** Kedd Feb. 13, 2024 8:32 pm

Paulo & Melinda

- Valóban.- hagyom rá a témát vidáman. Tényleg mindent tudok, amit tudnom kell. Vagy mégsem? Szívesen hallanám Melinda személyes verzióját a gyerekkoráról, arról, ahogy felnőtt. Még ezeknek az apró információ szeletkéknek is roppant mód örülök, mint amit most megosztott az édesapjáról, és az anyja okairól, amiért megszakította a kapcsolatot a családjával. Mondjuk ez érthető. Melinda anyja helyében valószínűleg én is így cselekedtem volna. Persze megértem, hogy Melinda mért azt a vezetéknevet viseli, amit. Noha azért kétlem, hogy valaki is odáig merészkedjen, hogy pusztán emiatt törjön az életére. Ily módon igazából még Codyt sem féltem. Legalábbis egyenlőre úgy fest kissé elcsitultak körülötte a hullámok.
- Mondjuk úgy, hogy Codyval az első találkozásunk nem volt épp a legkellemesebb körülmények között. Érthető hát részéről, hogy kételkedett bennem, és a szándékaimban. Remélem azóta sikerült rácáfolnom az előítéletekre. - sóhajtok egy aprót. Nem igazán van kedvem elmesélni az egész eltolt helyzetet, a szörnyű karácsonyi bállal, a bajba került húgommal, apám utólagos dühöngésével. Aznap éjjel képtelen voltam a jobbik énem mutatni. Mentségemre legyen szólva, ha a húgomról van szó, akkor mindig is nehezemre esett a tisztán látás. Az ember elfogult a családjával szemben, és jó hogy őket veszi előre a prioritásban. Ha pedig tényleg randizni kezdenénk, akkor remélem, hogy Codynak, ha nem is nyerné el a tetszését a dolog, akkor sem emelne kifogásokat ellene. Hiszen sosem bántanám meg Melindát. Szándékosan biztosan nem. Ennek viszont több okból sem most van itt az ideje, így azt hiszem ezt a gondolatot egyenlőre félre is tehetjük.
A gyűrű azért bennem is kellemes érzéseket kelt. Valahol megható, hogy ennyire nagy hatással volt egy ilyen apró gesztus is valaki életére. Azért egy pillanatra meg is lep, hogy Melinda mindig hordja, és ennyire nagyon ragaszkodik hozzá. Szemmel láthatóan még Matteonál is jobban, amit egy apró kis győzelemnek könyvelhetek el felette. Bár amikor a gyűrűt adtam, aligha a Matteoval való versengésre gondoltam.
- Egy igazi férfi sosem hisztizik. De mégis boldog vagyok, hogy megtartottad, és ennyit jelent. Ezek szerint valamit mégis jól csináltam gyerekként. Már akkor is láttam, hogy milyen gyönyörű és értékes vagy. - viccelnék vele, hogy talán Melinda egy igazit is kaphat, vagy ki tudja, talán nem viccelnék vele mégsem, és tényleg vennék egy igazi gyűrűt neki. A gond csak az, hogy ez egyszer már nem sült el igazán jól. Bár akkor éppen forró tea volt Mel kezében. Szóval ezt most kihagyom.
- Gina racionális esze ezt tudja, és bízik is benned, hidd el. A testének, és a lelkének viszont még gyógyulnia kell, hogy utolérhesse az eszét. Ez nem olyan könnyű, ha valaki annyi sebet hordoz, mint ő. Adj egy kis időt neki. Lassanként. Apró lépésekben. - biztatom Melt Ginával kapcsolatban. Egyik lánynak sem lehet egyszerű és könnyű ez. Független attól, hogy Cody itt van-e, vagy sem. Bár tény, hogy nem is látok bele teljesen a kapcsolatrendszerükbe. Csak amit Melinda mesél, amit a hangulatából kiérzek.
Igazából a csapat vásárlással csak vicceltem. Na, nem mintha nem tehetném meg. Ki tudja. Még befektetésnek se lehetne rossz. Ami pedig azt illeti, ilyen téren valóban igen szerencsés vagyok.
- Ki mondta, hogy szükségből mutatnálak be? És ha valóban szeretném, és nem apám miatt? - teszem fel a kérdést. Bár a hangomból, és az arckifejezésemből nehéz lenne megmondani, hogy valójában ezt mennyire gondolom komolyan. Talán igen. Rendben még nem is randiztunk, és korai a házasságról beszélni. De mégsem zárom be ezt az ajtót.
- Cheryl sincs tekintettel az érzéseimre. De őt és az apámat majd elrendezem én. Ez miatt ne aggódj. Mellesleg ki tudja, lehet már a nézelődésen is túl vagyok, és épp itt ül velem a kiszemeltem. - hárítom el ezt a dolgot egy kis mosollyal. A legkevésbé sem érdekel Cheryl érzelmi élete. Bár kétlem, hogy az a trampli bármit is komolyan érezne bárki iránt is, amit tiszteletben kéne tartani. Apám pedig nyugodtan beletörődhet, hogy a kisfia már felnőtt, és tud egyedül dönteni a szerelmi életében is. Az időzítés szerencsétlen, ezt elismerem. De az Amy ügy is elcsitul majd, és Cheryllel is véget vetek ennek az áldatlan állapotnak. Akkor aztán senki nem mondhatja meg, hogy mit tegyek, kivel randizzak, vagy kivel ne.
- Az sajnos nem lehet. Mint a vádlott ügyvédjének joga van jelen lenni, megismerni minden vádpontot, amivel az ügyfelét vádoljuk, és kérdéseket feltenni a vélt sértettnek. Ebben nem akadályozhatom meg. Tulajdonképpen én is ugyanezt tettem, amikor Cody ügye volt terítéken. - tulajdonképpen Matteonak nem csak joga, de kötelessége is ott lenni. Ha nem jelenne meg, az hátrányosan érintené az ügyfelét, és annak védelmét, amiért Matteo maga is perbe fogható lenne kötelességmulasztás vádjával Zimmer részéről. Főleg, ha elmarasztaló ítélet születik ez miatt. Matteoról sok minden elmondható, de hogy rosszul végezné a dolgát az nem. Ilyesmi nem fog tehát megtörténni. A legtöbb, amit tehetünk, hogy felkészülünk.
- A feszengés nem baj. Viszont Matteo zárt meghallgatást kérvényez, és nem valószínű, hogy ebbe bele tudok kötni érdemben. Mármint nyilván megpróbálom, a bíró meg dönt vagy így, vagy úgy. Ha zárt meghallgatás lesz, akkor az annyit jelent, hogy hogy a bíron, Matteon, Amyn, rajtad, rajtam, a bíró írnokán és egy törvényszolgán kívül senki nem tartózkodhat a teremben. Zimmer kérdéses. Attól függ elfogadják-e a kérvényem. Ha rajtam múlik, nem lehet ott. Viszont azt elintézhetem, hogy egy medimágus a terem ajtaja előtt kint várakozzon, ha ez megnyugtat. - ismertetem a helyzetet. Talán most még csak nem is az a legnagyobb gondunk, hogy nyílt vagy zárt meghallgatás lesz-e? Mármint értem, hogy Matteo gyorsan és csendben akarja eltussolni az ügyet, ezért akar minden illetéktelent kizárni. A médiacirkusz inkább nekünk kedvezne, ha ügyesek vagyunk. Azonban én azt sem bánom ha zárt meghallgatás lesz. Amynek talán nem tenne jót, ha egy csomó riporter is a teremben lenne, és kamerákat szegezne neki, miközben éppen élete tragédiájáról beszél. Szóval önmagában a meghallgatás típusát nem mondanám se nem jónak, se nem rossznak. Majd elválik, hogy merre billen a mérleg nyelve. Az is elképzelhető, hogy a bíró az igazságosság jegyében engedi a zárt meghallgatást Matteonak, de kitiltja Zimmert nekem. Ez így 1-1 lenne. Egy nyitánnyal még ki is békülnék. Egyenlőre.
- Nos, erre had válaszoljak a jó hírem után. Ugyanis erősen összefügg a kettő. - mosolyodom el egy kicsit, hogy oldjam a kemény feszültséget. - Tehát a jó hír, hogy megsürgettem kicsit a gyámhatóságot, és egyenlőre megkaptad az ideiglenes gyámságot Amy felett hivatalosan is. Egyenlőre amíg a per le nem zárul, utána felül vizsgálják még egyszer a kérvényt, de ez miatt nem aggódnék. Az már sima ügy lesz. Egyenlőre viszont ezeket kérlek írd alá, ezzel válik hivatalossá a dolog. Egy példány a gyámügyé, egy a tiéd, és egyet, ha nem bánod, de megtartanék magamnak a biztonság kedvéért. - húzok elő a kis barna dossziémból néhány kacifántosan megfogalmazott gyámsági halandzsát tartalmazó papírt. A szöveg miatt Melindának nem kell aggódnia, azt már átnéztem, és rendben van. Tulajdonképpen csak azt tartalmazza, amit már korábban megbeszéltünk, és amire most felhívtam a figyelmét. Csak idióta középkori jog nyelven megfogalmazva.
- Visszatérve a korábbi kérdésedre, nos mivel hivatalosan most már te vagy Amy gyámja, így jogodban áll ott lenni, mint felnőtt képviselője. Talán jót tenne Amy számára a jelenléted. Azonban Matteo rá fog játszani a természetedre. Provokálni fog Amy-n keresztül. Én ezt tenném. Más szóval Amy hasznára csak akkor válik a jelenléted, ha képes vagy végig nyugodt, semleges arccal ülni, sőt biztatóan mosolyogni Amy-re. Bármennyire is kiveri a biztosítékot éppen Matteo, azt nem szabad lereagálnod. Azt majd én megteszem helyetted. Csak akkor beszélj ha kérdeznek, és akkor is egyszerű és nyugodt módon válaszolj, csak arra amit kérdeztek. Én ennek fényében mérlegelném a jelenlétedet, vagy hogy rám bízod Amy képviseletét egészben, amihez szintén jogod van. - ismertetem a következő felvonást, annak lehetséges kellemetlen vonzataival együtt is.

by **Melinda DiNardi** Szer. Feb. 14, 2024 12:56 pm

Mel& Paulo

Igazság szerint, semmi izgalmas sincs a gyerekkoromban, szóval Paulo esélyesen úgyis csak halálra unná magát rajta. Apu meghalt, én pedig a gyászt kislányként evéssel kompenzáltam, anyu pedig képtelen volt nemet mondani számomra, mindig megvette nekem azt, amire éppen áhítoztam, még akkor is, amikor már-már hordóként gurultam be az iskolába. Utána persze jöttek a folyamatos szekálások, én pedig újult erővel vetettem bele magam az ételek élvezetébe. Azt hiszem, Paulo után nem sokkal jött el a fordulópont számomra... Elkezdtem mozogni, így tehát lefogytam, azóta pedig kínosan odafigyelek arra, hogy még véletlenül se szaladjon el velem a ló. Nehéz, hiszen néha folyamatosan csak ennék, ennyi megmaradt a régi kamaszból, Amy ügye pedig nem könnyít a helyzetemen. Kell valami, amivel leköthetem a figyelmemet és elfoglalhatom magam.
- Nem mesélt róla - jegyzem meg. - Talán csak nem szeretne rossz fényt vetni rád, fogalmam sincs - vonom meg a vállam. - Bár néha úgy érzem, kimaradok dolgokból. Mármint, érted... Néha az embert a történetein keresztül is meg lehet ismerni. Te nem így gondolod? - vetek azért Paulo irányába is egy kíváncsi pillantást, hiszen tényleg érdekel a véleménye. Ügyvéd, napi szinten rengeteg emberrel kerül kapcsolatba, hall ezt-azt, nála tehát senki se tudja jobban, hogy miként lehet az emberek lelkének a legmélyére is lelátni. Szakmai ártalom, ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Gina esetében egyszerű a képlet: elvesztett szülők, utca, árvaház, majd a Roxfort, nagyjából ez a lényeg. És a végeredmény is ugyanaz, amire számolni lehetett eleinte, de Cody... Szerintem ő túl óvatos néha.
Hát hogy a viharba ne ragaszkodnék hozzá! Paulo nyilván nem érti, hiszen ő nem ebben nőtt fel, de olyasvalakinek, akit úton-útfélen bántások érnek, már egy apró, pozitív megerősítés is sokat érhet. Én pedig ebbe a kis örömteli emlékbe kapaszkodtam annak érdekében, hogy túléljek. Hogy valahol van egy fiú, aki szépnek tart és nem csak a duci, szeplős, félénk kislányt látja maga előtt. Hogy nem vagyok reménytelen eset. Hogy majd egy szép napon eljönnek értem is, a magam szőke hercege fehér lovon és elvágtatunk együtt a naplementébe. Idővel persze felnőtt nő lett belőlem, de maga az emlék annyira hozzám nőtt már, hogy a gyűrű folyamatosan emlékeztet rá. Ez pedig jó dolog. Ahogy az is, hogy sikerült újra találkoznom azzal, akitől ezt kaptam annak idején. Életemben nem hittem volna, hogy évekkel később ismét keresztezik egymást az útjaink.
- Matteo szeret az érzelmekkel manipulálni - jegyzem meg futólag, mutatóujjammal egy pillanatra megérintve a gyűrűt. - Azt láttad, amit sokan mások nem. És ez - hidd el - sokat jelentett. Neked csupán néhány elejtett szavadba került és egy játékba, de nekem akkor és ott mindent jelentett. Ne tudd meg, mennyire gonoszak tudnak lenni a gyerekek a társaikkal - csóválom meg a fejem. - Addigra szinte teljes mértékben elhitették velem, hogy egy senki vagyok, egy konyhamalac... - akadok meg egy pillanatra, hiszen ennyi év távlatából is nehezemre esik kimondani a szavaikat. - Ez a gyűrű tartotta bennem a lelket, folyamatosan emlékeztetve arra, hogy legalább egyvalaki él a világon, aki boldog lenne, ha velem lehetne - hallgatok el. Azt hiszem, ezt meg kellett tudnia Paulónak ahhoz, hogy végre összeálljon benne a kép és tisztán láthasson. Matteónak nem meséltem el, hiszen a gyerekkori traumák szerinte vicc-kategóriának számítanak. Ráadásul, semmi köze se volt hozzá. Nem éreztem úgy, hogy meg kell indokolnom, miért tesz boldoggá valami - számára - értéktelen kacat. Ha pedig megtudja a háttér történetét, abban az esetben még inkább ki szerette volna hajíttatni velem, ebben biztos vagyok.
- Rendben, azt hiszem, szervezek nektek egy találkát valamerre és ezt legalább személyesen is közölheted vele - mosolyodom el enyhén. Apró lépések? Tudom, türelmesnek kell(ene) lennem vele, de ez nem minden esetben működik. Néha elfelejtem, kivel is állok szemben és átölelem, ami elől legszívesebben elmenekülne. Ezzel kínos helyzetbe hozom őt, de annyira nehéz! Szeretném szeretni, de ő ezt nem hagyja.
Fogalmam sincs, mit is kellene válaszolnom Paulo iménti mondataira, de tény, ami tény, hogy eléggé zavarba hoz velük, úgyhogy egy pár másodperc erejéig csupán értetlenkedve meredek rá, hiszen így hirtelen képtelen vagyok hova tenni a szavait. Nyilván csak viccel, vagyis nem gondolja teljesen komolyan, mármint én meg ő? A randi még rendben lenne, de a házasság? Szó se lehet róla! Egyelőre csak helyes és rendes, éppen csak alakulóban van bennem valami, szóval ez nagyon korai még.
- Sejtettem - sóhajtok egyet végül, amint Paulo a kérdésemet is megválaszolja. - Szét fogja szedni Amy-t, ebben biztos vagyok - vetek egy pillantást a pult felületére és némi fintor is átsuhan az arcomon. - Provokálni fog. Engem. A kérdéseivel - nyögöm ki végül azt, amitől a leginkább tartok. - Ismer engem, tisztában van azzal, min húzom fel magam és szinte biztosra veszem, hogy erre készül. Nem csak Amyre fog koncentrálni, hanem rám is... - összegzem végül mindazt, ami eddig megfogalmazódott bennem. És - igazság szerint - nem biztos, hogy végig higgadt fogok tudni maradni. Elvégre, ha valaki a szeretteimet bántja, abban az esetben engem is.
- Ebben egyetértek Matteóval - biccentek. - Én értékelném, ha mindez zárt körű lenne. Ne legyen ott a kelleténél több ember. De azt megköszönném, ha el tudnád intézni, hogy Zimmer se tehesse be a lábát oda. Pont eggyel több probléma lesz a kelleténél Matteo - forgatom meg a szemem. - És igen, mindenképp örülnék legalább egy medimágusnak. Nem csak Amy lehet rosszul a tárgyalás során.
Matteo is szorulhat orvosi ellátásra, ha sokat kekeckedik, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Mindezt azonban már nem mondom ki Paulo előtt, hiszen egyértelműen nem örülne ennek.
- Ez komoly? - csillan fel a tekintetem a jó hír hallatán. - Ugye nem viccelsz? - hitetlenkedek azért egy sort a biztonság kedvéért. - Én... fogalmam sincs, miként köszönjem ezt meg - fogom meg Paulo kezét és most tényleg úgy nézhetünk ki, mint egy szerelmes pár, szóval gyorsan el is engedem, még mielőtt valaki terjeszteni kezdene rólunk valami olyasmit, amivel bajba keverheti az Ördög Ügyvédjét. - Rendben - fordulok a papírok felé, majd mindegyiket aláírom, de közben a szívem majd kiugrik a mellkasomból. - Amy ennek nagyon fog örülni - folytatom fülig érő mosollyal. Már valahogy a per sem érdekel különösebben... Lemossuk őket, ez a lényeg.
- Igen, pontosan erre számítok én is - harapok az ajkamba. - Ez nem lesz egyszerű, még abban az esetben se, ha mindez Amy érdeke - szólalok meg végül. - De ott szeretnék lenni, úgyhogy vállalom - egyezem bele végül. - Ennél többet viszont nem tudok és nem is akarok ígérni. Amint vége ennek az egésznek, letörlöm Matteo arcáról azt az önelégült vigyort - helyezem kilátásba a dolgot. Paulo talán ki se nézi belőlem, de én is képes vagyok pofonokat osztani, ha a szükség úgy hozza. Nem csattannak ugyan akkorát, de megteszem. Bár, azt hiszem, egyelőre az is elég, ha Matteo fejéről még a haját is leüvöltöm.
- Ennyi? - pillantok fel végül, amint aláírtam minden papírt. - Végeztünk?

[/color][/b][/color][/b][/color][/b]

by **Paulo DiNardi** Szer. Feb. 14, 2024 3:54 pm

Paulo & Melinda

Melinda gyerekkora biztosan izgalmas. Bármit mondana érdekelne, és nem untatna. Mindenkinek vannak érdekes részletek a múltjában. Az enyémben is nyilván, bár ritkán mesélek a gyerekkoromról ez igaz.
- Talán. Remélem. - hagyom rá Melindára a feltételezést Codyról, noha nem állok neki én sem részletezni a történteket.
- Minden embernek megvannak a maga érdekes történetei. Nem maradsz ki semmiből. Lefogadom ezer érdekes történeted van neked is. Szerintem viszont az embert a cselekedetei jellemzik leginkább. Nézd meg, hogy a különböző szituációkban miként reagál valaki, és onnantól kezdve nem fogsz csalódni benne. Egy ember ritkán képes változtatni a berögzült viselkedésmintáin. - persze. Ügyvédként rengeteg történetet, sőt még fiktív mesét is hallgatok naponta. Meg kellett tanulnom szűrni az információt. Persze egy ügyvédnek hazudni az mindig rossz ötlet. Sokan viszont ezt nem tudják. Mondjuk ami azt illeti én Ginát se egyszerűsíteném le ennyire. Persze a tragédiái miatt érthető, ha gondja van az érintésekkel, és kommunikációval. Ugyanakkor üdítő is a sajátos nyelvezete.
Ami a gyűrűt illeti tényleg örülök, hogy ennyire pozitív hatást gyakorolhattam valaki, azaz Melinda életére. Gyakorlatilag még tudatlanul is. Elvégre egy kis kedvesség nem kerül semmibe.
- Néha igen. Megértelek. Nem lehetett könnyű gyerekként neked. Pedig a világ sokkal szebb hely lehetne, ha megtanulnánk csúfolódó szavak helyett egy kis kedvességet adni egymásnak. Minden esetre örülök, hogy képes voltam boldoggá tenni téged ezzel. - mosolyodom el a gyűrű megható történetére. Annak pedig különösen, hogy Matteo bármennyire is igyekezett nem volt képes rá, hogy kidobassa ezt Melindával.
- Szívesen találkozom vele. Gina szeret téged a maga módján. Ebben biztos vagyok. - tudom, Melindának az érintés az egyik szeretetnyelve. Szüksége van az ölelésre, és fizikai érintkezésre. Ginából pedig a sok erőszak pont ezt ölte ki. Nehéz hát közös nevezőre jutniuk. Türelem kell hozzá, és abból Melindának néha kevés van. De túl jutnak majd ezen, ebben is biztos vagyok.
- Azért én is ott leszek. Majd emlékeztetem Matteot, hogy a bírósághoz, és hozzám beszéljen, és ne titeket provokáljon. Ha túl agresszív taktikát választ, az még saját magára is visszaüthet. Bízz bennem. - mondom megnyugtatónak szánt hangon Melindának. Ha aggódik, és idegeskedik az nem jó, mert Amyre is könnyen átterjedhet. Fontos hogy Amy el tudja mondani, azt ami vele történt. Ez kegyetlen dolog, de szükséges az előre lépéshez. Matteo dolga meg akármilyen kegyetlenül is hangzik az, hogy megcáfolja Amy vádjait. Inkompetens pocsék ügyvéd lenne, ha nem próbálná meg. Az pedig nem mondható el róla.
- Valóban Amynek talán könnyebb, ha kevesebben vannak a teremben, és nem egy rakás héja szerű riporter nézi a vergődését a tanuk padján. Erre gondoltam én is. Ez esetben egyszerűen nem emelek kifogást Matteo ezen kérvénye ellen. A média azonban így is hírét veszi a dolognak előbb utóbb. Ezt pedig nekünk kellene inkább kihasználni. Hogy a közhangulat Amyvel szimpatizáljon. A medimágust vedd elintézettnek. - bár azért gyanítom, hogy itt nem csak Amyre gondolt a szépségem. Melinda amilyen gyönyörű, olyan lobbanékony is, és hát most a haragja kereszttűzében Matteo és Zimmer állnak. Bár azért abban igaza van, hogy nem helyeselném, ha nekik esne a meghallgatás közepén. Az igen csúnyán visszaüthetne. Még ha meg is érteném a tettének okait. Talán én magam is szívesen bemosnék Matteonak, mint gyerekkorunkban, de az már régen volt, és ez már nem a játszótéri homokozó.
- Nekem elég ez a ragyogó mosoly. - mondom kissé szórakozott vidámsággal. Valahol pedig még a pillanatnyi érintés is igen jól esik, amikor megfogja a kezem, és nem tiltakozom ellene. Amikor pedig aláírja a papírokat, a gyámügy és a magam példányát gondosan elteszem a táskámba.
- Ha gondolod veled is eljátszhatom Matteot, és mondhatok olyan dolgokat, amik úgy hiszem kibillentenek a nyugodt szemlélő szerepéből. Csak hogy gyakoroljunk. - tudok-e gonosz lenni, és olyan dolgokat Melindának címezni, amitől zsigerileg háborodik fel, és legszívesebben felképelne? Ha megerőltetem magam egy kicsit minden bizonnyal. Az más kérdés, hogy mennyire nem szívesen zaklatnám fel. Noha talán ezúttal lenne némi haszna, ha ez segít neki a felkészülésben.
- Egyenlőre igen. - bólintok egy kis biztató mosollyal. Kifizetem a kávékat, és felsegítem Melindára a kabátját, hogy aztán kikísérjem az utcára, ahol búcsút inthetünk egymásnak. Legalábbis mára...

//Köszönöm szépen a játékot! Szuper volt! I love you

//

by **Charlotte de Corsini** Kedd Márc. 19, 2024 5:34 pm

Dylan& Charlie

Mi tagadás, apám levelei egyre gyakrabban érkeznek, amióta hírét vette annak, hogy az egyik herceg a felszínre látogat és az én feladatom lesz körbevezetni őt a kastélyban és az emberek világában. Elvégre, a szirének között a mai napig él az emberek osztályozása és a királyi család egyik tagját nem vezetheti ám körbe akárki! Igen szigorú feltételek alapján mentem át a "teszten", vagyis a családfámat és az eddigi viselkedésemet is alaposan gorcső alá vették olyasvalakik, akikkel még soha életemben nem találkoztam. Ami - valljuk be - elég bizarr. Apámnak hála viszont - aki a védelmi miniszter feladatait látja el - a lánya - alias, az én - neveltetésem bőven kimeríti a megfelelő fogalmát. Nem teltek hát hiába azok az unalmas etikett órák, amelyeket leginkább egy olyan aszott öregasszony volt szíves megtartani, aki elől kislányként sírva menekültem volna el a polipok barlangjáig.
A herceg látogatásának célja pedig... Nos, ezt nem kötötték az orromra, én pedig - jó kislány révén - nem faggatóztam, holott már napok óta ezt találgatom. A szirének uralkodói rétege ritkán érintkezik személyesen a felszíni emberekkel, én magam pedig csakis amiatt vagyok kivétel, mert a nővérem volt olyan kedves és még hosszú évekkel korábban kitaposta számomra ezt az utat. Az eltűnése óta apám ugyanis újraértékelt magában néhány dolgot és némileg lazábbra vette a gyeplőt a kisebbik lánya tekintetében. Nem túl szívesen bár, de felengedett tanulni a Meradiába és ismerkedni az itteni kultúrával, szokásokkal és - természetesen - a fenti bestiákkal. Engem pedig minduntalan lenyűgöz ez a világ és az emberek. Tetszik, hogy nincsenek olyan szigorúan elkülönítve az egyes osztályok tagjai, mint nálunk, a vegyes házasság intézménye pedig itt nem tabu. Szegény a gazdaggal bármikor összeházasodhat, ha úgy alakul. Persze engem már vár odalenn valaki, akinek apám odaígért és eszem ágában sincs megtagadni azt a frigyet, de néha én is szeretek álmodozni.
De visszatérve az ittlétem okára... Vagyis, felvéve eddigi gondolataim fonalát: feltételezésem szerint a herceg nyilvánvalóan diplomáciai feladatokat fog ellátni. Megkérdezhetném tőle is kerek-perec, de az elég nagy illetlenség, apám pedig a hitéből is kitérne, ha a legapróbb hibát is véteném. Az ő szemében a királyi család szent és sérthetetlen, pont az ő lánya pedig még csak véletlenül se hibázhat semmiben sem. Főleg nem a szavaival... A kérdéseimet tehát minden bizonnyal meg kell tartanom magamnak és alkalmazni a szabályt, miszerint csakis akkor szólalhatok meg, ha őfensége kérdez, esetleg megszólít. Ami elég nagy marhaság, hiszen szavak nélkül nem fogom tudni körbevezetni idefenn, szóval egy fekete pontot mindenképp kapni fogok apámtól egy rivalló formájában, ezt már most elkönyvelhetem magamban.
Corsini herceg érkezését pont egy ünnepélyre időzítették, vagyis jelenleg igen nagy a tumultus a falu központjában, ezt elkerülendő pedig beültem ide, ami köztudottan a szirének kedvelt találkozóhelye. Tudtommal a tulajdonos is közülünk való, aki végül - mit sem törődve az elvárásokkal - egy emberi nőt vett feleségül, majd telepedett le itt és alapított családot, no meg természetesen ezt a pubot. A fejem tetején egy vörös virágokból szőtt koszorú foglal helyet, amelyet nemrég nyomott rá egy vicces kedvű egyén, de engem aztán nem zavar. Esélyesen ő is nyerte valahol és - mivel nem volt kinek adnia - kéretlenül is elajándékozta. A kocsmába belépve szinte azonnal megállapítom magamban, hogy nem sok hely akad, szóval én magam a pulthoz ülök és kérem ki az italomat. Egyszerű vajsört csupán, hiszen nem áll szándékomban lejáratni önmagamat és a családomat egy ilyen fontos személy előtt és hát egyébként se bírom az alkohol ízét... Amint pedig kézhez kapom, kortyolok bele, majd jártatom körbe a tekintetem a vendégseregen. Ki tudja, talán akad majd itt egy ismerős arc, akihez hozzá csapódhatok, amíg meg nem érkezik a delegáció vagy a fene se tudja... Ó, a fenébe! Apám mindent részletesen leírt a leveleiben, éppen csak azt felejtette el közölni velem, hogy milyen úton-módon érkezik meg a herceg... Vajon a kastélyban kell majd fogadnom? Esetleg a faluban? És pontosan mikor? Leteszem hát az italomat, majd helyezem a pultra a táskámat és szórom ki belőle az apám által írt leveleket, amelynek száma alsó hangon is húsz körüli lehet.
- Kérlek... kérlek - túrok a papírhalomba kétségbeesetten, mintegy találomra kihúzva az egyiket és átfutva, de semmi. Ha apám megírta és én voltam a figyelmetlen, abban az esetben már most hatalmas bajban vagyok, ez kétségtelen. Már azelőtt elveszteni a herceget, hogy találkoztunk volna... Csakis nekem lehet ekkora szerencsém.

by **Dylan de Corsini** Vas. Márc. 24, 2024 8:45 am

Charlie & Dylan

Tény hogy egész életemben talán ha kétszer jártam idefenn, egyszer még az apámmal egészen kicsi gyermekként, és másodjára a nagyapámmal, még mindig gyermekként, pusztán megfigyelőjeként egy rövid látogatásnak. Nem hagyott bennem túl mély nyomokat az egész. Raymond gyakran szökött el, és jött a felszínre. Végül is apánk ide íratta be tanulni, és valahogy a nagyapánkat is sikerült rávennie. Talán egyszerűen csak az öreg úgy volt vele, addig sincs láb alatt. Velem azonban ez másként alakult. Én palotánban a hercegi oktatásban részesültem. Később pedig a koronahercegünk tanulótársa lettem. De még így is érzem a feszültséget, és az ingatag talajt a lábam alatt. A koronaherceg talán kedvel, és bízik bennem, de a politikus nagyurak aligha. Anyám részéről is igen nagy a nyomás. Szeretné, ha koronaherceg és én is mielőbb megházasodnánk a Dinasztia fennmaradásának érdekében. Én viszont csak egy hatalom nélküli, mellőzött herceg vagyok. Hogyan is védhetném meg, még ha lenne is kiszemeltem, - aki egyébként nem is létezik - hogyan óvhatnám meg a jövőbeli gyermekeimet, amíg folyamatosan az életemre törnek, és a bukásom lesik? Nem szánok ilyen kétségbeesett életet egyetlen asszonynak sem.
Tehát most rendkívül fontos, hogy sikerrel járjak ezen a diplomáciai küldetésen. Egy testvérpárt kell fogadnom a Szicíliai vizekben lévő szírén államból. Az ottani fiatalabb herceget, és húgát. Ha minden jól alakul a herceg bőkezű, számukra fontos, és drága ajándékokkal - ha tetszik hozománnyal - elégedetten távozik, míg húga eljegyzést köt a mi koronahercegünkkel. Ez igen előnyös kapcsolatot jelentene. Főként a kereskedőink és kézműves iparunk számára.
Ennek érdekében két dolgot szeretnék most tenni. Egy kicsit ellenőrizni a fenti világot, hogy megfelelő-e a környezet az első találkozáshoz. Nem rontja-e el valami illetlen alak, oda nem illő cselekedete. Amiben lássuk be nem lehetünk teljesen biztosak. Ráadásul, ha a park, vagy a kastély nem elég szép vagy kényelmes a vendégeinknek abból baj lehet. Nem akarom, hogy annak menjen híre, hogy mennyire ügyetlenül bántam a nemes vendégekkel ezen a diplomáciai küldetésen. Ennek okán szenvednek tehát hátrányt a kereskedőink, és kézműveseink. A koronahercegről nem is szólva. A másik dolog, amit ellenőriznem kell, az a mágikus hajó, melyen a drága holmik sorakoznak. Mindennek meg kell lennie, hibátlan, és kifogástalan módon.
Hivatalosan csak a késő délutáni órákban kellene érkeznem. Gondolom ezt a menetrendet közvetítette a védelmi miniszter a lánya felé, aki a fogadóbizottság lenne számomra. A miniszter biztosított róla, hogy a lánya mindenben a segítségemre lesz. A baj csak az, hogy nem bízom sem benne, sem a lányában. Mint minden nagyúr, nyilván ő is szereti, és ragaszkodik a hatalomhoz. A lánya sem lehet különb e tekintetben. A mosolya kedves, és őszintének hat, de ettől olyan gyanús. Nem fog egy mellőzött elűzésre szánt herceg mellett kiállni, még ha az anyakirályné maga kéri is erre. Biztos vagyok benne, hogy a legkisebb gond első jelénél, mindent rám sütne.
Ami az igazat illeti elég fárasztó állandó gyanakvással élni. De megtanultam nem bízni senkiben. Leszámítva talán Jacobot. Ő az egyetlen, akinek a hűségében feltétel nélkül bízom meg. Most viszont a tervezett időnél jóval előbb, még a testőröm is magam mögött hagyva indultam meg körbe nézni a felszínen. Így találtam ezt az érdekesnek tűnő helyet is, ahova betérek. Nem messze ülök le a pultnál egy lánytól, aki épp a táskája tartalmát szórja ki. Érdekes. Rendetlen. Furcsa. Ekkor szólít meg a másik oldalamon egy idegen.
- Ön igen kifinomult úrnak látszik. Szeretne venni néhány Halálpálcát. Most olcsón megszámítom ám. Látom még új erre felé, ezért kedvezményt is adok... - próbálkozik. Minden bizonnyal valami kóbor árus. Nagy baj nem lehet megnézem mije van.
- Mi az a Halálpálca? -
- Még sosem hallott róla? Tényleg nem idevalósi az Úr. Ez a legnagyszerűbb módja, hogy megismerkedjen a helyi szórakozási formákkal. Csak 10 ezüst érme az ára. Ráadásul most még ajándék szerencse talizmánt is adok hozzá. Valamiért úgy érzem az Úrnak jó szolgálatot tenne... -
- Tényleg? Ez érdekes... - kezdem az árusra fordítani a figyelmem a szétszórt táskájú lány helyett. Na nem mintha a szerencseamulettekben hinnék, de ha megismerkedem a helyi kultúrával, és közben még szerencsém is lenne, az nem lenne baj, nem igaz?

by **Charlotte de Corsini** Vas. Márc. 24, 2024 9:39 am

Dylan& Charlie

Azt hiszem, talán még jobb is, hogy apám nem közölte velem a herceg látogatásának okát, hiszen ekkora teherrel a vállamon aligha lennék képes boldogulni. Egy herceg is sok, akit körbe kell vezetnem, de ha csak sejteném, hogy rajta kívül még két nemes is a társaságunkba fog szegődni... Hát, abban az esetben mindenképp nemet mondtam volna a felkérésre. Nemesi származású vagyok ugyan, jó neveltetésben részesültem annak idején, kiválóan mozgok az úri körökben, apám elvárásai viszont hatalmasok és egy elrendezett házasság egy hercegnő és a koronahercegünk között... Túl nagy a tét ahhoz, hogy ezt rám merje bízni. Egy apró hiba, egyetlen rossz szó vagy nem a kellő hangsúllyal feltett kérdés és vége lehet mindennek. Mégis ki vagyok én, hogy egy egész állam sorsát helyezze a kezembe? Ráadásul, ezzel ő is sokat bukhat, hiszen - ha nem sikerül a frigyet nyélbe ütni - abban az esetben én is hibás leszek, a védelmi miniszter lánya, a herceg idegenvezetője. Szóval, talán még jobb is úgy ülni itt, hogy sötétben tapogatózom az okokat illetően.
- 10 ezüst érme? Ugyan már, Louis! - horkantok fel és forgatom meg a szemeimet, miközben a leveleket egyetlen, jól irányzott mozdulattal söpröm vissza a táskámba. - Kész rablás, amit üzletelés címszó alapján végzel itt - csóválom meg a fejem rosszallóan. Jóban vagyok vele, mivel gyakran járok ide, jól ismer engem, más esetben azt tesz, amit szeretne, de hogy így lehúzzon valakit, méghozzá a fülem hallatára, aki jól láthatóan nem jártas idefenn... Arcátlanság. - Ha az úrfi kimegy, esélyesen egy ezüst érméért kap egy Halálpálcát bármelyik standnál és még jól is jártak vele az árusok - fejtem ki bővebben a véleményemet. - És mégis milyen ajándékkal szeretnéd kiszúrni a szemét, amely megérne számára 9 ezüstöt? Még a Halálpálca is csupán egy ócska gyerekjáték, semmi több - állapítom meg. Kétlem, hogy bármi értékessel is tudna szolgálni, hiszen nem hiába kóbor, lédergő árus. Néha betér ide és megpróbál másokat palira venni, de ezúttal nem számolt azzal, hogy közbelépek majd.
- Azt hittem, fontosabb dolgod is van annál, semmint az én üzletemet kritizáld, Charlie - sóhajt fel bosszúsan, bár a hangjában egyáltalán nincs harag, sokkal inkább lemondó él. Nyilván felismerte, hogy eggyel kevesebb ember, akit át tud vágni. - De amint a kisasszony távozik, forduljon hozzám bizalommal. Más portékáim is akadnak ám - villant azért még egy fogatlan vigyort az idegen irányába. - Ajánlom magamat! - mutat be egy nevetségesen ügyetlen meghajlást, majd libben is ki a bejárati ajtón, hogy utána eltűnhessen a kinti forgatagban.
- Elnézést ezért a kis közjátékért, de nem hiszem, hogy jól jártál volna ezzel a vétellel - fordulok végül a férfi irányába, majd állapítom meg magamban, hogy egészen helyes. - A ruhád... tudod, elég drága holmi lehet, nyilván ezért is szúrt ki pont téged - mérem végig tetőtől-talpig, magamban szinte egyből leszűrve, hogy egy szirénhez van szerencsém. Louisnak jó szeme van az ilyesmihez, hiszen ebből él. Kiszúrja a nemesi származású hölgyeket és urakat, majd - ha szerencséje van - jól legombolja őket. - Charlotte Grimaldi - nyújtom végül felé a kezem, hogy bemutatkozhassam számára. Ha tényleg szirén, abban az esetben a családnevem sokat elárul majd rólam számára. Elvégre, a Grimaldi-család híres arról, hogy generációk óta hűséges a mindenkori királyi családhoz. Bárki fejére is került eddig a korona, a felmenőim mellette álltak és támogatták mindenben. Ami természetesen azt is jelenti, hogy az őseim folyamatosan az éppen aktuális hatalom felé fordultak, ezért is őrizhettük meg ennyi ideig a vagyonunkat és birtokainkat.
- Mi járatban idefenn? - teszem fel végül a kérdést, amint ő is bemutatkozik számomra, majd fordulok a vajsöröm irányába. - Az öltözéked alapján úgy vélem, te is a herceg miatt jöttél - állapítom meg, még mielőtt bármit is válaszolhatna. A nemesek jelenleg özönlenek a felszínre annak érdekében, hogy jó pontot szerezhessenek a hercegnél és talán valamiféle, számukra is előnyös üzletet köthessenek vele, hiszen más esetben hosszú hónapokat kell várniuk arra, hogy fogadja őket. - Te tudod esetleg, hogy milyen ügyben teszi tiszteletét nálunk? - vetek felé egy kíváncsi pillantást. Talán fura lehet számára, hogy pont a védelmi miniszter lánya nem lett beavatva a részletekbe, de én már megszoktam, hogy semmit se mondanak, ha politikáról van szó. Elvégre, lány vagyok, nekem nem lehet beleszólásom, ez a férfiak dolga, ők értenek hozzá. Na, nem mintha annyira bele szeretnék folyni a hatalmi játszmákba, éppen csak szeretem tudni, hogy miben is segédkezem egészen pontosan.
- Még egy korsó vajsört! - intek a csapos irányába, aki a következő pillanatban már helyezi is elém az italt, amit én újdonsült beszélgetőpartnerem irányába tolok. - A vendégem vagy és Louis nevében is elnézést kérek - mosolyodom el. - Nem rossz ember, de valamiből neki is meg kell élnie és akin látja, hogy nem hiányozna számára pár ezüst, azt kihasználja - vonom meg a vállam, mintha ez valamiféle apróság lenne és voltaképp az is. 10 ezüst nem a világ vége, de Louis néha elég pofátlan tud lenni és tenyérbemászó képe van, azt meg kell hagyni. - Kóstold meg, nagyon finom! - emelem meg a korsóm irányába, majd kortyolok is bele a saját italomba. Odalenn nincs ilyesmi, szóval - ha nem járt még itt - abban az esetben ez ismeretlen lesz számára. - Nincs benne sok alkohol, bár én ettől is képes vagyok becsiccsenteni - vallom be töredelmesen. Mindenesetre, muszáj legalább ennyit innom, hogy elviselhető legyen a mai nap. A herceg érkezésére remélhetőleg még ez a kicsi is kiszáll a fejemből.

by **Dylan de Corsini** Szer. Márc. 27, 2024 10:51 am

Charlie & Dylan

Az igazán nem az én dolgom, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy a védelmi miniszter mit mondott a lányának, és mit nem. Mennyire avatta be az okokba. Nekem egyenlőre éppen elég megbirkóznom azzal a nyomással, amit ez a látogatás számomra jelent. Nem okozhatok csalódást. Tudom, hogy sok ellenségem van az udvarban, és most árgus szemekkel lesik, hogy mikor hibázik, ami okot adhat számukra, hogy eltávolítsanak a politikai játszótérről. Nekem pedig nem áll szándékomban megengedni ezt. Ami a védelmi minisztert illeti, fogalmam sincs kinek az oldalán áll. Talán ezen tulajdonsága miatt is maradhatott eddig a posztján. Senki sem tudja, hogy mi jár valójában a fejében, és mely javaslatával, mi a valós célja éppen. A lányáról sem tudok sokkal többet. Vagyis hallottam pletykákat, hogy az idősebb lánya megszökött, a fiatalabb pedig a felszínen tanul. Ennél többet nem igazán tudok. Még ha fel is sejlene valami ködös gyerekkori emlékkép, ahol együtt játszottunk a miniszter házában tartott fogadáson, az már nagyon régen volt, és azóta sok minden változott. Kétlem, hogy erre hagyatkozhatnék egy ilyen fontos ügyben. Jobb, ha magam is körülnézek kicsit. Elkerülendő a későbbi bajokat.
Aztán persze rögtön megtalál a kóbor árus is, aki nyilván csak le akar húzni. Vagyis annyira nem nyilván, hiszen fogalmam sincs, mit is kínál tulajdonképpen. Nem igazán vagyok jártas a helyi termékekben. A szétszórt hölgy viszont jól láthatóan ismeri az alakot, és ment ki a helyzetből. Bár én inkább csak megfigyelővé avanzsálok, amíg a lány elküldi a tagot, megmentve ezzel az erszényem tartalmát. Azért pusztán az udvariasság kedvéért bólintok egyet a fogatlan mosoly viszonzásaként a távozó figura irányába. Az azonban biztosnak tűnik, hogy sosem fogok semmiféle üzletet kötni vele. Legalábbis a szétszórt lányka nélkül biztos nem.
- Azt hiszem tartozom egy köszönettel, és az erszényem is. - fordulok kissé elmosolyodva a lány felé. - Tényleg? Mi a baj az öltözékemmel? Igyekeztem valami egyszerűbbel nem kitűnni... - pillantok végig saját magamon. Persze azért lássuk be, kinek mi az egyszerűbb. Próbáltam valamit találni, ami Jacob egyszerűbb ruháira emlékeztet, de ő többnyire testőri egyenruhában van. Ha meg megkérem, hogy kerítsen nekem valamit, akkor aligha rázom le. Ráadásul ahogy nézem a szirén palotai divat nem éppen az itteni közemberek divatját követi. Így tényleg idegenül festhetek itt, még ha az ellenkezője volt is a szándékom.
- Grimaldi, úgy mint...? - tátom el a számat egy pillanatra, hiszen nagyon is ismerem a nevet. Aztán észbe kapva kicsit zavartan szabadkozom kicsit. - Elnézést kérek... mármint én csak meglepődtem, hogy egy nemes hölgyet egy ilyen helyen találok.- valóban őszinte meglepettség látszik az arcomon, némi zavarral. Hiszen ez a hely tényleg nem éppen egy főúri villa elegáns szalonja, ahol nemesített drága teát szolgálnak fel. Ami a minisztert és a családját illeti, mindig gondosan ügyeltek a látszatra. Mármint, hogy senki se kérdőjelezhesse meg a hűségüket az aktuális király iránt. De tudjuk, hogy a politika társas játék, amit nem egyedül a király játszik. Én még mindig kételkedem benne, és a valódi szándékaiban. Talán még a hűségében is, éppen mert annyira hűségesnek igyekszik mutatni magát.
- Mármint én? Ő... igen. A herceg miatt. Persze. Ön mit gondol a hercegről? Képes lesz elvégezni a feladatát, vagy csak... ááá ne is figyeljen rám. Csak locsogok. - tisztában vagyok azokkal, akik pusztán önös érdekekből próbálnak jó pontokat szerezni nálam. Talán a Grimaldi család is pont ilyen. Sosem tartottam nagyra az efféle előre törési kísérleteket. Vannak akik azért jönnek, hogy a bukásom lássák. Mások, hogy eldöntsék melyik oldalra álljanak ebben a játszmában. Talán ha a lány azt hiszi, én is ilyesmi miatt vagyok itt, az nem is olyan nagy baj. Akkor őszintébben beszél majd. Dylan de Corsini előtt nyilván majd udvarias, és kifinomult lesz. Véletlen sem bántaná meg semmivel. De vajon mit gondol valójában?
- Én azt gondoltam, hogy Ön talán tudja. Hiszen a híres és nemes védelmi miniszter családját nyilván hamarabb beavatják az ilyen fontos diplomáciai ügyekbe, mint egy magamfajta egyszerű alakot. Bár azt hallottam pletykálni, hogy igen sok múlik ezen a küldetésen a királyi család számára. - osztom meg vele az ügy egy apró morzsáját, amit nyilván már úgyis tud. Viszont megtudhatom, hogy ő miként áll ehhez az egészhez.
- Azt hiszem inkább nekem illene meghívnom. Nem haragszom, csak érdekel a fenti kultúra. Még sosem jártam itt. De mért nem keres inkább egy tisztességes foglalkozást? - teszem fel Louis-szal kapcsolatban az igen naiv kérdést. Hiszen számos módon meg lehet élni. Nem csak az idegenek átveréséből. Arról nem is szólva, hogy a magamfajta vendégek számára ez elég visszás lehet, és ha rossz hírét keltik az otthonukban a helynek, az a többi vendéglátásból élő ember számára is komoly hátrány lehet. Közben pedig mekapjuk az érdekes rendelt italt is. Ez valami helyi specialitás lehet. A lány is ilyet iszik, tehát nem lehet rossz. Legalábbis remélem. Azért tényleg illene megkósotni, és talán amíg nem ismer fel itt senki megmérgezni sem akarnak. Így magamhoz veszem az italt és aprót kortyolok bele. Bár ennek a bizonytalan mozdulatnak az lesz az eredménye, hogy még az orrom és a szám környéke is csupa sörhabos lesz.
- Nahát! Ez egész jó! Ez valami helyi specialitás? - kérdezem érdeklődve, miközben észre sem veszem a saját habos képem.
- De akkor nem inkább a herceg fogadására kellene készülnie, ahelyett hogy itt ücsörög velem? Nem lesz ebből baja? Mármint ne értsen félre, nem akarom megmondani mit tegyen... én csak úgy hallottam fontos ez az Ön családjának is... - pillantok némi aggódással a lány felé, miközben lerakom a pultra a korsót. Valóban nem lenne szerencsés egy ittas lánnyal mutatkozni a várt diplomáciai küldöttség előtt. Az sok bajt okozhat. Ehhez túl nagy a tét. Mégis mit gondol ez a lány? Ez egy vicc, amiből botrányt csinálhat a nem megfelelő viselkedésével?

by **Charlotte de Corsini** Szer. Márc. 27, 2024 3:10 pm

Dylan& Charlie

Apám nem avat be a terveibe, szóval - talán meglepő módon, de - én se tudok róluk sokkal többet. Személy szerint csupán végrehajtom azt, amire időnként megkér, de részemről ennyi és nem több a politika. Eddig is akadt pár szirén, akiket körbe kellett vezetnem a felszínen, ha feljöttek és valami komolyabb és gazdagabb családi háttérrel rendelkeztek, de a királyi család tagjait még sohase merte rám bízni semmilyen szinten sem. Túl nagy a tét azokban a körökben, nyilván biztonságosabbnak érzi, ha ő maga veszi kézbe a dolgokat és nem a lánya, aki még húsz esztendős sincsen. Most is végig levelekkel bombázott, lépésről-lépésre megírva számomra, hogy mit tehetek és mit nem a herceg jelenlétében, ez pedig eléggé lohasztóan hatott rám. Fesztelen szeretnék lenni és közvetlen, de - amint eszembe jutnak apám szabályai - rástresszelek erre az egészre.
- Ennek ellenére az anyaga eléggé árulkodó - követem a pillantását és mérem végig én is a ruhadarabot. - A családod elég jómódú lehet, ha ez számodra egyszerűnek számít - állapítom meg mindenféle hátsó szándék nélkül. Nem szokásom mások erszényét nyitogatni és a vagyoni helyzetüket illetően kíváncsiskodni, hiszen én se örülnék annak, ha engem faggatnának minderről. - Fogalmam sincs, honnan rángattad ezt elő, esetleg kitől kaphattad kölcsön, de legközelebb, ha hasonló helyzetbe kerülnél, menj ki a piacra, a külterületen. Ott elég ócska holmikat tudsz beszerezni - adok számára egy tanácsot. Minél távolabb esik az adott terület a királyi család palotájától, annál nagyobb a szegénység ott. A leggazdagabb réteg lakik csupán a palota falainál közvetlenül és esélyesen ez a srác se ment a következő területnél kijjebb. Elég kellemetlen ugyanis nemesként azzal szembesülni, hogy a bolhapiacok bejáratánál kolduló gyerekek tolonganak az aprópénzért. Egyszer kiszöktem egy barátnőmmel és az élmény, nos... egy örök életre nyomot hagyott bennem. Azóta igyekszem hatni apámra és elérni nála, hogy jótékonykodjon, vajmi kevés sikerrel. Ő ugyanis mindent csakis a saját és a családja érdekében tesz, más nem nagyon érdekli.
- A védelmi miniszter lánya, személyesen - biccentek rá a visszakérdezésre, mintegy megerősítve őt a gondolataiban. - Miért? Hol kellene lennem? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm, de a mosolyom elárulja, hogy nem tartom tolakodónak a döbbenetét. - Az emberek világában ez a szirének törzshelye, ha mondhatom ezt - vonom meg a vállam. Apám nyilván elvárná, hogy elegánsabb körökben mutatkozzak, mások társaságában és még hírbe se hozhassanak egy ilyen hellyel, de amit nem lát, ugyebár... - Szegény és gazdag, mindenki itt van, nekem pedig pont ez tetszik benne - teszem azért még hozzá magyarázatként. - Odalenn el vagyunk szeparálva egymástól, kerüljük a másik társaságot, de itt mindenki egyenlő, nincsenek határok. Azzal beszélek, akivel csak szeretnék, így azért nagyon sokat tanulhatok a saját népemről is - pillantok körbe a benn üldögélő vendégeken. Nyilván itt is akad olyan, aki szerényebb ruhát vett magára és ez elárulja a szemlélő számára, hogy nem éppen a jobbik végét fogta meg az életnek, de ha gondolom, odamehetek beszélgetni hozzá, mindezt pedig anélkül, hogy bárki is szóvá tenné. Ki tudja, annak idején talán a nővéremet is pont ez a fajta szabadság kergette el otthonról.
- Nem ismerem - vonom meg a vállamat. - Annyit tudok róla, hogy rettentően fiatal még egy ilyen pozícióhoz és sokan nem bíznak a képességeiben - osztom meg vele az általam hallottakat. - Talán kérdezz rá pár nap múlva, miután körbevezettem - kacsintok rá vidáman. - Addigra lehetséges, hogy átfogóbb véleményt fogok tudni alkotni róla - mélyedek újfent az italomba. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan szeretnék a fiatal herceg bukását, de én ebben tényleg semleges vagyok. - Tudod, a politika nem az én asztalom - helyezem le a korsót az asztalra. - Ebből a szempontból egyáltalán nem érint, hogy az adott illető képes-e elvégezni a feladatát vagy sem. Mint magánembert nem ismerem, csupán remélhetem, hogy jól kijövünk majd egymással addig a pár napig, amíg idefenn tartózkodik.
Elvégre, egy felfuvalkodott hólyagot nem szívesen kísérgetnék ide-oda, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Ráadásul, olyasvalaki vagyok, aki csípőből válaszol, ha igazságtalanság éri, ez pedig egy herceg jelenlétében eléggé kockázatos tulajdonság.
- Apám nem beszél otthon a munkájáról - nevetem el magam halkan. - Néha eltűnik napokra a tanácskozások miatt, de ennyi és nem több - csóválom meg a fejem. - Én csak egy eszköz vagyok a kezében, aki elegáns ruhát ölt magára, illedelmesen viselkedik és mindenkit elbűvöl. Nyilván a herceg mellett is ezt várja el tőlem - fintorodom el és egy pillanatra kiül az arcomra, miszerint mennyire nem várom az előttem álló feladatot. - Tényleg? - kapom fel a fejem az elhintett információ hallatán és mar a szívembe valamiféle jeges rémület. Apám komolyan képes volt az én kezembe helyezni valami ilyesmit?
- Mert ez így nyereségesebb - felelem a kérdés hallatán, noha gondolataim egyre csak az imént elhintett szavai körül forognak. - Bár, a nevedet még mindig nem tudom - állapítom meg, amikor pedig a vajsörkóstolás után előbukkan a habos képes, jóízűen elnevetem magam, holott ez nagyon nem illendő egy olyan előkelő hölgytől, mint én. - Mondhatni - felelem szórakozottan, majd veszek elő a zsebemből egy drága anyagú kendőt és hajolok közelebb hozzá, majd törlöm le az arcáról a fehér habot. - Elnézést - huppanok vissza a helyemre egy széles mosoly kíséretében. - Gondoltam, kellemetlen lenne számodra így a tömegbe merészkedned - hajtom össze a kendőt, majd vágom ismét zsebre. Azt hiszem, jelen pillanatban ez az egyetlen olyan holmi, amely arról tanúskodik mások számára, hogy tényleg úri kisasszony lennék. Szeretem ugyanis az egyszerű, hétköznapi, az emberek világában hordott viseletet.
- Az én családomnak? - visszhangzom értetlenkedve. Mármint, fontos apámnak, hogy jó pontot zsebelhessen be a hercegnél, szóval igen, valamilyen szinten kapcsolódik a családomhoz, de itt nem élet-halál a tét. A herceg nem bír olyan nagy hatalommal, hogy kirakathassa a tanácsból a lánya botlása miatt. - És nem, én már felkészültem - adom meg a választ. - Csak odakinn fullasztóan nagy volt a tömeg és be kellett ide ülnöm, mert eléggé rástresszeltem, szóval kellett egy kis szíverősítő -[/color][/b] pillantok itt a vajsörömre. - Kissé tartok attól, hogy a herceg nem lesz tőlem elragadtatva vagy valami más módon, de szégyent hozok apámra és akkor valóban bajba kerülhetünk - sóhajtok egyet feszülten. - Ismered a herceget? Tudnál valami tanácsot adni számomra vele kapcsolatban? - ötlik fel bennem hirtelen. Elvégre, ő is egy nemes, talán volt már a herceg közelében vagy ismerheti őt valahonnan és abban az esetben lehet számomra egy-két hasznos tippje őfelségét illetően.

[/color][/b]

by **Dylan de Corsini** Pént. Márc. 29, 2024 8:25 pm

Charlie & Dylan

Én nem tudhatom, hogy milyen a kapcsolat a védelmi miniszter, és a lánya közt. Arról sincs fogalmam, hogy mit bízna rá, és mit nem. Egyenlőre nekem a saját felelősségem is éppen elég. Sokan túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartanak ahhoz, hogy bármi fontosat is rám bízhassanak. Nekem viszont bizonyítanom kell. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A legkissebb hibát sem engedhetem meg. Szóval csak csendben reménykedem, hogy a védelmi miniszter lánya képes lesz eljátszani a tökéletes idegenvezető szerepét. Elegánsan felöltözve, szépen mosolyogni a vendégeinkre, és kedvükre tenni. Fontos, hogy jól érezzék magukat. Akkor sokkal könnyebb lesz a diplomáciai tárgyalás is. Túl nagy a tét, ahhoz hogy a véletlenre bízzunk bármit is.
- Az anyaga is számít? - nézek rá meglepetten. Tényleg nem értek az ilyesmihez. Azt hiszem valóban könnyen felismerhető, hogy sosem kellett nélkülöznöm. Legalábbis anyagiakban aligha. Szóval, a megállapításra végül csak bólintok egy aprót. Azt hiszem kár lenne tagadnom az egyértelműt. Bár legalább egyenesen a hercegnek nem néz. Legalábbis még.
- A külkerületi piacokon? Azt hiszem később meg kellene néznem azt a helyet. De azt hiszem egy jó idegenvezető nélkül ott is hamar átvernének. - mosolyodom el, nem minden célzás nélkül. Igazából a palota, és a hercegi negyed területét nem igazán hagytam még el sosem. Nem volt szükséges, és a tanáraim is mind a palota területén található hercegi iskolában tanítottak a koronaherceg tanulótársaként. Még csak a köznéppel se kellett túl sokat találkoznom, leszámítva a saját testőreim. Valamilyen naiv elképzelés szerint azért lettem magas rangú politikus, hogy a többi vezető politikussal úgy kormányozzunk, hogy ne legyenek éhező, kolduló gyerekek. A valóság azonban néha ellent mond a valóságnak.
- Én nem úgy gondoltam... csak valami előkelőbb helyre képzelném, társalkodónőkkel körülvéve egy miniszter lányát. Talán kissé naiv vagyok. - magyarázkodom, egy kissé félszeg mosollyal. Tényleg nem volt semmi rossz szándék a meglepődésemben. Csak valahogy nem így képzeltem el ezt a találkozást. Valami olyasmit képzeltem, hogy előkelően felöltözve a kíséretével várakozik rám, és előre felveszi a protokoll mosolyát, hogy tökéletes formális udvariassággal fogad majd. Ahogy a protokoll megköveteli. Ez pedig elég szokatlan helyzet.
- Ez érdekesnek tűnik. Tehát itt minden társadalmi rétegből megfordulnak szirének, és tapasztalatokat cserélhetnek? Szabad lelkű hely lehet. - nincs ítélkezés a hangomban. Tényleg kíváncsian tekintek körbe a lány beszámolója hallatán. Talán néha nekem is el kellen ide látogatnom. Csak úgy hogy megtudjam mit gondolnak valójában az egyszerű közemberek, akikkel egyébként nem találkozhatok.
- Tehát nem formálsz véleményt, mielőtt találkoznál vele? Ez bölcs dolog. Talán megkérdezlek néhány nap múlva, ha véget ér ez a felhajtás. - mosolyodom el. Valójában tetszik a válasza. Jobb, ha előre nem ítélkezünk, mielőtt megismernénk valakit. Vagy csak óvatos arra nézve, hogy kinek mit mond. Elvégre mégis csak a védelmi miniszter lánya. Nem engedheti meg magának, hogy összevissza fecsegjen idegeneknek. De azért tényleg kíváncsi lennék, hogy néhány nap múlva, mit fog gondolni rólam.
- Biztosan jól kijöttök majd. Úgy hallottam jóindulatú ember a herceg. Kedveli az egyenes, és őszinte emberek társaságát. Noha ilyen roppant kevés akad a környezetében. - sajnálatos, de igaz. Egy hercegtől mindenki akar valamit. Vagy hatalmat és pozíciót, vagy éppen a bukását. Nehéz megmondani, hogy az embereknek mik a valódi szándékai.
- Szerintem nem lesz gond a herceg elbűvölésével. Apád pedig minden bizonnyal nagyon szeret, és csak meg akar óvni a politika sötétebb óldalától. - a politika nem mindig jó, vagy kegyes. Sokan féltik a saját hatalmukat, ezért bárkit hátba szúrnának. A védelmi miniszter óvatos ember. Gondosan ügyel rá, hogy véletlen se legyen képes hátba szúrni őt senki.
- Igen. Úgy tudom, hogy fontos diplomáciai küldetés ez a herceg számára. Az egész királyi dinasztia életére hatással lehet, hogy mit cselekszik most. - vonok vállat, mintha csak semmiség lenne, ami engem egyáltalán nem érint. Pedig valahol bennem is bukfenceket vet a gyomrom. Ezt nem engedhetem meg. Persze a lányt sem akarom feleslegesen stresszelni, de jobb ha tisztán látja, hogy ezúttal igen nagy felelősség került a vállára. Mellettem kell majd állnia, és segítenie a küldetésem. Különben nagy bajba fogunk kerülni. Mindketten.
- És a nyereség fontosabb a becsületnél? - vonom fel a szemöldököm a válaszra. Persze nem vagyok naiv. Engem is sokan vesznek körül, akik tisztességtelenül jutottak haszonhoz. Az ilyen egyszerű embereket kihasználva. Ez azonban nem kifogás a becsület elvesztésére.
- A nevemet? A nevem... Jacob... Jacob Jamison. - forgatom körbe a fejem hirtelen, és olvasom le az egyik címkéről a márkanevet. Talán nem a legbölcsebb a testőröm nevét, és egy alkoholos üveg márkáját összevonni, de hirtelen a semmiből jobb nem jutott eszembe. Talán kicsit átlátszó is a dolog, de hát mégsem szándékozom ideje korán felfedni magam.
A nevetése igazán aranyos. Egyáltalán nem veszem zokon, amikor letörli a habot rólam. Van benne valami gondoskodó. Anyai. Ami egész életemben hiányzott számomra. Így kissé lágyan elmosolyodom.
- Valóban, elég kínos lehetett volna. Köszönöm. - vidáman figyelem, ahogy elteszi azt a zsebkendőt. Finom anyaga van, és aranyos ahogy lágy mozdulattal teszi el. Van benne valami tényleg nemes. Az első olyan mozdulata, ami tényleg emlékeztet a lenti világra.
- A védelmi miniszter javasolta a herceget a feladatra, így ha kudarcot vall, az rá is rossz fényt vethet. Legalábbis ezt hallottam. Nem tudtad? - azért némileg meglep, hogy nincs képben még a saját feladatával sem. Nem a védelmi miniszterre vall, hogy ennyire hanyag legyen, és ne adjon pontos utasításokat a lányának arra vonatkozóan, hogy miként kell majd szerepelnie a herceg kíséretében. Én nem rendelkezem ugyan még akkora hatalommal, hogy csak úgy elűzhessem a védelmi minisztert. Nem is célom. De vannak, akik szívesen ellenünk fordítanák ezt a helyzetet.
- Ennyire bízol magadban? Akkor miért stesszelsz? Ha felkészültél biztos minden rendben lesz. Elvégre mi baj lehetne? - pillantok a vajsörre én is. Tulajdonképpen fel is veszem a kórsót és újra kortyolok egyet, ezúttal kicsit óvatosabban, nehogy megint habban kezdjek úszni. Bár talán vicces lehetne, de bármennyire is évezem jelenleg a kötetlen csevejt a miniszter lányával, ennek azért mégsem most van itt az ideje, amikor ekkora tét nyomja a vállunkat.
- A herceget? Nos... egy kicsit. Szerintem le fogod nyűgözni. Nem lesz baj. Nyugodj meg. Ő alapvetően elég egyenes ember. Kedveli, ha valaki őszinte. Bár megvan a maga humora, de viszonylag ritkán látni önfeledten mosolyogni. A feladatait mindig végletesen alaposan akarja ellátni. Azt mondják több időt tölt a királyi könyvtárban felkészüléssel, mint bármely miniszter. Ha pedig még sincs ott kedveli az íjászatot, és lovaglást. A tavak, és erdők látványa megnyugtatja. Sajnos meglehetősen ritkán jut efféle kiváltásághoz, hogy ilyesmit csinálhasson. A kötelességei mindenek előtt. Szeretne megfelelni a rá nehezedő elvárásoknak. Bár gondolom ez az érzés előtted sem ismeretlen. - pillantok rá némi érdeklődéssel. Tulajdonképpen a többi dologban is igazat mondtam. De van ami jobban érdekel.
- Ha egy diplomáciai útról fogadnál nemes vendégeket, akiknek fontos a kedvében járni, de nem ismered őket, hova vinnéd őket? Mit tennél a herceg helyében? - hátha én is kapok némi hasznos tippet, a saját tippjeimért cserébe.

by **Charlotte de Corsini** Szomb. Márc. 30, 2024 12:49 pm

Dylan& Charlie

- Hát persze - nevetem el magam a kérdése hallatán, habár egyáltalán nem lep meg, hogy ennyire tudatlanul mozgolódik ebben a témakörben. - Ráadásul, Louisnak jó szeme van az ilyesmihez. Szerintem több kilométernyi távolságból kiszúrta, hogy nemesi származású vagy. Amúgy pedig... miért szeretted volna elrejteni azt, hogy nemes vagy? - üt szöget a fejemben a kérdés. Nem szeretnék tolakodó lenni, de ez sem éppen egy hétköznapi jelenség. A legtöbb szirén, aki feljön a felszínre és tehetős családból való, nem bajlódik azzal, hogy ezt eltitkolja. Nem hangoztatják és verik a mellkasukat, nem dörgölik folyamatosan mások orra alá, de nem is igazán foglalkoznak azzal, hogy elrejtsék a származásukat. Az viszont, hogy ez a srác igyekezett minél kisebb feltűnést kelteni a felbukkanásával, némi gyanúra ad okot részemről. Éppen csak fogalmam sincs azt illetően, hogy ez most jó-e vagy sem. A herceg kíséretéhez tartozik vagy - éppen ellenkezőleg - merényletet tervezne ellene? Mindenesetre, talán jobb, ha szemmel tartom, amíg tudom. Ha pedig a herceg ideér a kíséretével együtt, értesítem a testőreit arról, hogy egy gyanús alakot láttam mostanában, aki feltehetően készülhet valamire...
- Az igazat megvallva én se vagyok valami jártas arrafelé - vallok színt töredelmesen. - Még évekkel ezelőtt szöktem ki oda egy-két barátnőmmel, álcáztuk magunkat, de nem igazán kívánkozom vissza oda - engedek meg magamnak egy gondterhelt sóhajt. Tudok róla, miszerint a probléma nem szűnik meg azzal, ha szemet hunyunk felette, igyekszem is tenni ellene, de a kezem történetesen meg van kötve. Még apám a család feje, ő dönt a pénzügyekben, utána pedig a leendő férjem fog, szóval konkrétan ügyeskednem kell néha. Pár hónapja jártam arra, ételt osztogattam néhány másik lánnyal, de a piacra akkor se mentem be. Azt hiszem, az a legalja az egész helynek. - Talán jobban járnál, ha felbérelnél egy helyit, akiben bízhatsz és aki szívesen körbevezet - vetem fel az ötletemet. - Ő elmondja, mikor a legbiztonságosabb odamenni és néhány aranyért cserébe gondoskodik is a biztonságodról. Az, ami számodra aprópénz, nekik a megélhetés - teszem még hozzá, hiszen velem aligha menne valami sokra. Tudok harcolni, mivel a védelmi miniszter lányaként kötelező volt részt vennem néhány önvédelmi órán, de ezt a gyakorlatban - szerencsére - még nem volt alkalmam kipróbálni. A tanár jelenlétében tökéletesen teljesítettem, de ott biztonságban voltam, nem forgott kockán az életem. Vészhelyzetben ugyanis mindenki hozhat rossz döntéseket és nekem bőven elég lenne saját magamat kimenekíteni a szorult helyzetből.
- Az igazat megvallva nem szeretem a selyemkisasszony szerepét - mosolyodom el a szavai hallatán. - És igen, apám is jobban örülne annak, ha odalenn maradtam volna és valami drága italt szürcsölgetve pletykálnék a társalkodónőkkel, miközben azon siránkozom, hogy a drága selyemruhám mennyire ósdi, de én nem ilyen vagyok - vonom meg a vállam. A legtöbb, hozzám hasonló lány nem is akar kiszakadni ebből a szerepből, de én szinte menekültem otthonról. - Nagy nehezen megengedte számomra, hogy az esküvőm napjáig a Meradiában tanulhassak, én pedig ki is használom és igyekszem addig tapasztalatokat szerezni, amíg itt lehetek. Majd ha már férjnél leszek, ráérek érdektelen dolgokról beszélgetni másokkal - suhan át némi komorság az arcomon, de csupán egy röpke pillanat erejéig, hiszen nem sokkal később már ugyanúgy mosolygok, mint előtte. Az én életem, az én gondom. Bár, ha már némi gyanú felmerült bennem vele kapcsolatban, akkor talán nem lenne túl bölcs sok mindent megosztanom vele.
- Az is. Pont ezért vagyok itt - helyeslek egyet, majd követem a pillantását. Sok érdekes figurát fedezhet fel itt az asztaloknál ülve.
- Nem bölcs, számomra ez a természetes - vonom meg a vállam. - Én se örülnék neki, ha még azelőtt egy buta libának könyvelnének el, hogy megismertek volna engem. Ráadásul, nincs szerepem a politikában, szóval engem nem igazán érint, hogy alkalmas-e a feladatára vagy sem. A tanács ítéli ezt meg és ők is váltják le, ha hibázik.
Nekem ebbe az egészbe nem igazán lehet beleszólásom. A királyi család tagjai mindig kapnak egy esélyt, de van felelősségük is, hiszen - ha nem alkalmasak az általuk betöltött posztra - akkor a rangjuk se védi meg őket a bukástól.
- Ne érts félre, nem akarom elbűvölni - nevetem el magam és meg is csóválom a fejem, mintegy tiltakozásom jeléül. - Nem akarom az ágyamba vinni vagy elcsábítani, de igenis fennáll annak a lehetősége, hogy kimondatlanul is unszimpatikusak leszünk egymásnak. Abban az esetben pedig elég nehéz lesz a közös munka...
Egy rideg légkör senkinek sincs a hasznára, ez tény. Ahogy az is, hogy két ellentétes ember ritkán képes úgy együttműködni, hogy az megfelelő legyen. És azt hiszem, pont ez a lehető legnagyobb félelmem... Hogy a herceg és én emiatt bukunk majd el.
- Akkor végképp fogalmam sincs arról, hogy miért pont engem kért fel apám erre a feladatra - bukik ki belőlem egy reszketeg nevetés. - Nem szokott ennyire fontos ügyeket más kezébe helyezni, főleg nem az enyémbe... - állapítom meg, miközben egyetlen mozdulattal tolom el magam elől a korsó vajsört. Ha valóban ez a helyzet, talán nem ártana némileg óvatosabban bánnom az alkohollal. Már így is elég nagy bajban vagyok, ami az igazat illeti, nem lenne valami bölcs részemről még tetézni is azt. A Louisra vonatkozó kérdés hallatán csupán a fejemet rázom. Ebbe - hála az égnek - nem látok bele, szóval megválaszolni se tudom azt.
- Örvendek, Jacob - biccentek egyet. - Bár, a Jamison családról még soha életemben nem hallottam - ráncolom a szemöldököm. Mint a védelmi miniszter lányának, képben kell lennem a nagyobb családok neveivel. - Nemrég kerültetek ide? - szegezem végül neki a kérdést, noha a lelkem legmélyéről egy vörös felirat izzik fel, amely arra figyelmeztet, hogy ez csakis álnév lehet. A zavarát nem lehetett nem észrevenni. Mindenesetre, egyelőre tényleg igyekszem elhessegetni magam elől a rossz érzéseimet és a közelgő feladatomra koncentrálni. Egy esetleges merénylő nem az én dolgom.
- Én csak annyit tudok, hogy nekem mit kell tennem - jegyzem meg. - Apám már hetek óta folyamatosan levelekkel bombáz, amelyekben a tudtomra adja, hogy tartsam magam az illemhez és mindent tegyek meg a herceg és annak vendégei kényelmények érdekében. Éppen csak azt nem tudom, hogy mit szeretnek és mit nem - húzom el a szám szélét, hiszen - ha szükséges - nőket is hívhatok hozzájuk, de tényleg teljes a homály azzal kapcsolatban, hogy mégis mivel tehetnék a kedvükre.
- Nem is tudom... egy merénylet, teszem azt - fürkészem itt az arcát, majd veszem is le róla a tekintetemet, mintha nem célzásnak szántam volna a szavaimat. Csupán érdekelt, mit szól majd hozzá.
- Homlokegyenest más vagyok, mint ő - hümmögök egy sort a jellemzés hallatán. - Mármint, itt-ott hasonlítunk, de ő szabálytisztelő, én pedig ott hágom át azokat, ahol tudom. Jaj, nekem... - kapok a homlokomhoz, hiszen a stressztől kissé megszédülök, de néhány mély levegővétel és máris jobban érzem magam. - Túl késő lenne visszalépnem a feladattól? Bizonyára akad más, aki alkalmasabb nálam és a herceg ízlésének megfelelőbb - lesz rajtam úrrá hirtelen a pánik, hiszen - ha beszélgetnem kell vele, de nem lesz közös témánk - ez az egész akár rosszul is elsülhet.
- A Meradiában nemsokára lesz egy bál, oda mindenképp - vetem fel az első lehetőséget. - És nem kerítenék túl nagy feneket a találkozásnak. Mármint, tisztelettel bánnék velük, de a puccos helyeket már esélyesen unják. Próbálnék valami hétköznapibbal a kedvükre tenni. Akár beolvadni a hétköznapi emberek közé, álruhával. Testőrök nélkül. Egy kis izgalom sosem árthat - kacsintok végül beszélgetőpartnerem irányába. - Ha pedig női társaságra vágyna a vendége, kerítenék számára valakit - teszem hozzá mindenféle szégyenérzet nélkül. - Elszórakoztatná minden téren esténként. Bár, fogalmam sincs a titokzatos idegen eme igényeiről, csak feltételezem, hogy szereti a hölgyek társaságát - szökik hirtelen pír az arcomba. Az ő köreikben nem ritka az, hogy fiatalkoruk óta viszonyt folytatnak és élvezik a testi örömöket, szóval ezzel az eshetőséggel is számolok.

by Ajánlott tartalom

Dall’Antiquario

Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario

Re: Dall’Antiquario