Folyosók - alsó szint

by **Annabelle Feretti** Szomb. Okt. 05, 2024 3:36 pm

A miniszter& Ray

Sok minden történt azóta, amióta kiderült, miszerint a vér szerinti apám az a Raymond Ferretti, akire anyám még a halála előtt rábízott. Ez azért alapjaiban rengette meg a világomat, hiszen az ilyesmit sose könnyű feldolgozni, az pedig, amit Ray mesélt az anyámmal való kapcsolatáról csak tovább nehezítette annak a kötődésnek a létrejöttét, amit éreznem kellene iránta. Jelenleg csakis haragot érzek, de mivel nem tehetek semmit, igyekszem semleges maradni vele kapcsolatban. Válaszolok, amikor kérdez, de nem hívom apának és nem kezdeményezek beszélgetést vele. Úgyis lepattanok, amint elérem azt a kort, amit hivatalosan is "felnőttkornak" titulálnak. Keresek egy kiadó lakást és senkinek se adom meg a címemet, onnantól pedig elfelejthetem és magam mögött hagyhatom ezt az egész kalamajkát.
A másik nagyon fontos és jelentős dolog az, hogy sikerült megismernem Ray családját, ami - mit ne mondjak - elég kiterjedt és hát egy királyi vérvonal, ami azért elég menő dolog, nem igaz? Mondjuk az, hogy én egy hercegnő lennék, még mindig feldolgozhatatlan számomra, szóval egyelőre csak barátkozom a gondolattal. Ráadásul, a későbbiek folyamán Naomi, a legjobb barátnőm egyfajta testőr vagy mifene lesz számomra, szóval nagyrészt az ő társaságáról is le kellett mondanom, mivel elkezdte a kiképzését. Soha életemben nem hittem volna, hogy az ő családja afféle katonacsalád, elvégre Naomi annyira törékeny volt mindig is... Most pedig az a lány, aki elsírta magát, amikor rossz jegyet kapott, kardforgatást kezdett el gyakorolni. Mit ne mondjak, szívesen megnézném őt a pályán edzés közben, de sajnos nem tehetem be oda a lábam. Pedig az ember azt hinné, egy hercegnőnek mindent szabad.
Lett azonban két barátom is a kastélyban. Az egyikük Dylan, Ray testvére. Még ha kissé kimért és rideg is, vele sokkal jobban érzem magam, mint a bátyja társaságában. A másik pedig egy nagyon-nagyon fontos ember, aki egyfajta nagypapa-szerepet tölt be a szememben, ő a miniszter. A fene se hitte volna, hogy annyira megkedvel, hogy képes tiszteletbeli unokájának tekinteni, de megtette. Az időm nagy részét vele töltöm és igazság szerint most is éppen hozzá igyekszem. Ma nincsenek különóráim, ráadásul két napja nem kellett a felszínre mennem, mert a tanulmányaim miatt kihúzhattam magam az alól, hogy vissza kelljen mennem, szóval egyelőre fogalmam sincs, mi minden történt azóta odafenn. Még csak mit sem sejtek arról, hogy Loren nemrég elvesztette a babát, akivel várandós volt, ráadásul a gyanú szerint ez nem spontán vetélés volt, hanem valamivel előidézték nála.
A miniszterhez igyekszem tehát, néhány vaskos könyvvel a kezeim között, amelyeket pár hete kértem tőle kölcsön és már sikerült is kiolvasnom őket, amikor az egyik forduló mögött sietős léptek zaja üti meg a fülemet. Ráadásul, nem is eggyé. Többen közelednek, én pedig gyorsan a sarokba húzódom, hogy még csak véletlenül se vegyen észre senki sem. Mivel pedig a sarok egy kiugró, amely egy hatalmas ablak formájában végződik, amely az udvarra néz, simán beléphetek az ott lévő nagy és súlyos rubinvörös bársonyfüggöny mögé. Amióta ide kerültem és kiderült, hogy hercegnő vagyok, mindenki igyekszik jóban lenni velem, amit eleinte élveztem, de mára már roppant kellemetlenné vált számomra. Nem szeretem a bájcsevejt, a hideg is kiráz az üres fecsegéstől, amelynek semmi értelme sincs, így - amíg tudom - kerülöm az ilyesmit. Nem ritkaság tehát, amikor csak úgy fogom magam és elbújok a világ elől. Azonban nem sokkal később ismerős hangok ütik meg a fülemet, amely hallatán elfog a késztetés arra vonatkozóan, miszerint felfedjem magam és előlépjek, de mivel a miniszter a testőrei társaságában van, egyelőre várok.
- ...az állapota nem éppen a legjobb. Ez méreg, uram - üti meg a fülem az egyik testőr hangja, aki hallhatóan szinte rohan a miniszter mellett. - Jelenleg is a gyengélkedőn fekszik, nem tudni, ki tette, de már keresik a felelőst.
- Remek. Köszönöm, Joseph, elmehet - szólal meg a miniszter, jóformán teljesen nyugodt hangon. Mérgezés? Megmérgeztek valakit? Az pedig, hogy mindezt a miniszterrel is közölték, engem arra enged következtetni, hogy a királyi család is érintett ez ügyben. Elvégre, mégis mi másért tájékoztatnák őt minderről?
- Igenis, uram! - hallom ismét a testőr hangját. - Később még jelentkezem - teszi még hozzá, majd már csupán a távolodó lépteit hallom, de továbbra se fedem fel magam, hiszen újabb sietős - mi több, már-már rohanós - zaj üti meg a fülemet. Ejha, ma aztán igazán forgalmas ez a folyosó! Egyelőre tehát maradok, magamban abban reménykedve, hogy az új jövevény nem egy újabb jelentéssel érkezett és csupán keresztezik egymás útját. A fenének sincs kedve napestig itt dekkolni, ráadásul nagyon szeretnék még ma nekiállni az újabb kölcsönkért könyvek olvasásának, amelyekre remélhetőleg ma tehetek szert, a jelenleg is kezemben tartottak helyet.

by **Raymond Feretti** Csüt. Okt. 10, 2024 10:19 am

A miniszter & Ray

Sok minden történt az elmúlt hónapokban. A legfontosabb talán az, hogy amióta visszatértem hivatalosan is a palotába az öcsémmel, Mihaillal, és Jacobbal fáradhatatlanul gyűjtjük csendben a bizonyítékokat az első miniszter ellen. Ő volt mindig is a nagyapám legbizalmasabb embere. Bár, hogy mit terveztek, arról nem sok fogalmam van. Akárhogy is, nagyapám halálával Ő lett az első számú ellenségünk. Ki tudja, talán még a nagyapámat is ő befolyásolta negatív irányba, ami miatt sosem lett normális kapcsolatunk, csak elüldözött, és kitagadott egy rakás fájdalmas dolog után. Bőven volt okom 16 éves éretlen kamaszként megszökni. Ezt a mai napig nem bántam meg. Persze sok mindent igen. A szökést nem. Bánom, ahogy Beth-el bántam, hogy nem voltam képes jobban szeretni. Nem maradtam mellette. Csak remélem, hogy a halála előtt képes volt megbocsátani. Hogy ezért is döntött végül úgy, hogy rám bízza a lányát. A közös lányunkat, akinek létezéséről fogalmam sem volt addig a percig. Nem mintha, nem érteném meg. Durva voltam, vagy csak közönyös. Többet voltam részeg, mint józan, és alkalmi munkákból tengődtem, de néhány napnál tovább egy helyen sem voltam képes megmaradni. A lecsúszott, élhetetlen alak iskolapéldája. El kellett mennem, még őt is el kellett hagynom, hogy képes legyek talpra állni. Idő kellett hozzá, és nem is ment egyedül.
Anne haragszik rám mindezért. Megértem, de ettől nem könnyebb. Szeretném, ha egyszer képes lenne megbocsátani, és újra normális, felhőtlen kapcsolatunk lehetne, mint azelőtt. Mostanában viszont túl sok minden történt. Túl sok mindenhez kell alkalmazkodnia, ez pedig nehéz neki. Tudom én. Válaszol amikor kérdezem, de szeretném, ha kérdés nélkül is csacsogna, és elmesélne mindent, ahogy korábban. Ha nem kerülne. Azt hiszem ez a legnehezebb a sok teher ellenére, ami a vállam nyomja. A politikával megbirkózom, de sok dolog van, amiről Anne nem tud, és nem tudhat. Csak szeretném őt megvédeni. Mindattól a fájdalomtól, amit nekem kellett átélnem. Ennek pedig a legjobb módja, ha egyszer s mindenkorra leszámolok az első miniszterrel.
Azt hittem már elengedtem a gyűlöletet, és haragot, hogy továbbléptem. A saját, és a családom érdekében. Azonban amióta hazatértem ezek az érzések újra, és újra felszínre törnek bennem. Talán erősebben is, mint valaha. Ebben a másodpercben pedig már azt hiszem végképp elvesztettem a józan ítélőképességem. Miley története, az ahogyan felnőni kényszerült, olyan téveszmék között, amikből jószerével semmi sem igaz, nem segít. Ezért is a minisztert teszem felelőssé, ahogy a szüleim haláláért, Beth haláláért, és a temérdek szenvedésért, amit el kellett viselnünk szintén. Túl sok már a szenvedés. Ideje megfizetnie a tetteiért. Főként a mai után. Loren a gyengélkedőre került. Elvesztette a babát. Eszméletlen, és válságos az állapota. Állítólag a királyi orvos szerint valamiféle lassan ható akkumulálódó méreg okozta a bajt, de mindent megtesz, hogy semlegesítse a hatását, és megmentse a feleségem életét. Mihail elment felderíteni a mérgezés ügyét. Én sem bírtam ott maradni. Ez már túl sok volt.
Amikor meglátom a folyosón egyedül azt az álnok gazembert, a sok évnyi elfojtott keserűség, mintha csak egy gát szakadna át, hirtelen tör felszínre bennem. Már nem érdekel hol vagyok, ki láthat, vagy milyen következményekkel kell ezek után számolnom.
- Utolsó Rohadék! MIÉRT?! Őt Miért???!!!! Ezért MEGÖLLEK! Kitépem szívedet mocskos, utolsó, gyilkos Szemétláda!!! - teli torokból ordítok rá, miközben szó szerint neki esek. Az arcomat kétségbeesett düh, és mély gyűlölet torzítja fájdalmas, szinte hisztérikus grimaszba. Aki most kívülről lát talán még azt is gondolhatja, hogy végleg megtörtem, és megőrültem a családi tragédiák súlya alatt. Egyáltalán nem emlékeztetek ebben a pillanatban, a békés, pacifista, kedves és jóindulatú, megérő tanárra, aki a tolerancia, és béke elvét hirdeti. Arra, akit Anne, és úgy általában az emberek ismernek. A minisztert durván, és fájdalmasan lököm a folyosó rideg kőfalának, majd ragadom meg a ruhájánál fogva, és préselem a falhoz, mielőtt egyáltalán védekezhetne az öreg.
- Elég volt! Már túl sokat ártottál a családunknak, a Királyi Háznak, a népünknek! Nem Tűröm Tovább! Már nem vagyok megverhető, megfélemlíthető, elkergethető kisfiú! - mintha minden múltbeli sérelem egyszerre törne fel, és ezt az egy embert hibáztatnám az életem, és a családom összes tragédiájáért. Tulajdonképpen pedig ez így van. Bár nem tudom, hogy mit tennék, ha rájönnék, hogy Anne a függöny mögül néz, vagy arra, hogy ez az álnok gazember már igyekezett a befolyása alá vonni... Talán tényleg itt helyben fojtanám meg a drága Első Minisztert... Az sem érdekel, ha átmenetileg megbénul miatta a kormány. Dylannek már megvannak a maga tervei, hogyan tölti fel a tervezett politikai tisztogatás után megüresedett hivatlanoki helyeket... Semmi sem tart örökké. Még egy zsarnok hatalma sem. A fekélyt ki kell vágni, hogy a seb gyógyulni kezdhessen, akármilyen fájdalmas is. A népünk, és a Királyi Ház számára pedig ez az ember jelenti a gennyes, fertőző fekélyt. Én pedig ki fogom vágni. Erre megesküszöm.

by **Annabelle Feretti** Szomb. Okt. 12, 2024 11:31 am

A miniszter& Ray

Fogalmam sincs azt illetően, hogy Ray és a többiek mire is gyanakszanak az első minisztert illetően. Azt hiszem, ezek olyan dolgok, amelyeket a felnőttek nem szívesen osztanak meg a hozzám hasonló "gyerekekkel". Ráadásul, az általuk oly veszélyesnek titulált első miniszter számomra az utóbbi időben amolyan nagyapa figurának lépett elő... Mindig van rám ideje, szinte kivétel nélkül meghallgat és vele tényleg MINDENRŐL beszélhetek, méghozzá teljesen őszintén. Félreértés ne essék, Dylant is kedvelem, de ő nem teszi félre a munkáját, amikor random betoppanok hozzá, csak mert éppen olyanom van. Nála már megtanultam, hogy nem zavarhatom csak úgy, mert fontos a munkája, de Carlo bácsi bármikor tárt karokkal vár. Ő figyel rám és türelmesen meghallgat, amíg én kiadok magamból mindent, ami a szívemet nyomja. És hát mostanában elég sok minden van, amit muszáj kiadnom magamból, különben jó eséllyel felrobbanok... A Rayyel való konfliktusom és az, hogy mennyire idegesít, amikor megpróbál apaként viselkedni, miközben anyámat elhagyta. Nem fog tudni mindent helyrehozni ezzel, ahogy azt is el kell fogadnia, hogy aligha fogom valaha is apának hívni. Ő nevelt fel, ez igaz, de amióta az eszemet tudom, Raynek hívtam, ezt szoktam meg. Ráadásul, ha hirtelen az "apa"-megszólításra váltanék, az esélyesen azt jelentené számára, hogy kialakult a kötelék, de én ennek még csak esélyt se szeretnék adni. A vér szerinti apám elhagyott és köszönöm, de nem kérek abból, hogy velem csillapítsa a bűntudatát. Részemről ez egyfajta büntetés, még ha anyu azt is szerette volna, hogy jóban legyünk egymással.
Mindettől függetlenül viszont érzékelem, hogy amióta nyakunkba omlott ez az egész őrültség a szirénekkel és a királyi családdal kapcsolatban, megváltozott otthon a légkör. Mintha Ray és Loren túl sokat aggódnának vagy nem is tudom... Képtelen vagyok mindezt megfogni, hiszen előttünk igyekeznek leplezni, de elég nagy vagyok már ahhoz, hogy a legkisebb változást is észrevegyem, még abban az esetben is, ha közben nekem is meg kell birkóznom a saját gondjaimmal. És itt nem csak az iskolát értem... Ray családja az én életembe is beszivárgott és nekem is tanulnom kell mindazt, ami a hercegnői léttel jár, habár nagyon nem áll szándékomban nemes kisasszonyt játszani. Én nem vagyok törvényes gyerek, házasságon kívül születtem és értem én, hogy ez a sziréneknél teljes mértékben elfogadott dolog, de én a felszínen nőttem fel, ahol minden másként működik. Ott a szeretőket elítélik, nem szívlelik azt, ha valakinek a felesége mellett más is van az életében és számomra ez az elfogadott. Nem is értem tehát, miként tekinthetnek rám hivatalosan is családtagként, hiszen a létezésem a felszínen, főleg egy ilyen magas rangú családnál rengeteg botránnyal járna, ha kitudódna.
Mi tagadás, önmagában Ray felbukkanása nem lep meg, de az már annál inkább, amilyen hangnemben a miniszterrel beszél... Ez nagyon nem vall rá, általában véve elég türelmes ember, mi több, mindenki másnál jobban képes megőrizni a hidegvérét, szóval ez a kirohanás önmagában elég szokatlan viselkedés részéről. Mi tagadás, egy röpke pillanatra el is uralkodik rajtam az a késztetés, hogy itt és most felfedjem magam és számon kérjem a miérteket, de ismerem Rayt és jól tudom, hogy semmit se fog elárulni nekem. Marad tehát a hallgatózás, még abban az esetben is, ha nem túl kellemes számomra ezt az oldalát látni, de valaminek csak ki kellett váltania, nem igaz?
A miniszter arcán tisztán látszódik, hogy meglepi Raymond felbukkanása, de nem tesz semmit annak érdekében, hogy félreálljon az útjából. Jelen pillanatban egyetlen testőre sincs mellette, hiszen éppen nemrég küldte el az utolsó emberét is, hogy tájékozódjon a fejleményekről és pont a lehető legrosszabbkor volt óvatlan, de mire arcon üti a felismerés, már késő. A háta a kemény kőfalnak ütközik és egy fájdalmas fintor is kiül az arcára, de nem védekezik. Helyette csendben hallgatja Ray kiabálását.
- Értem én, hogy ez hatalmas tragédia az Ön és családja számára, de fogalmam sincs, miről beszél - szólal meg, amint Ray némi szünetet tart, a hangja pedig olyan nyugodt, mintha éppen a délutáni sziesztájából rázták volna fel. - Vegyen egy mély levegőt, engedjen el és válogassa meg a szavait. Az efféle vádaknak komoly alapjuk kell, hogy legyen, nem szerencsés világgá kürtölni, főleg nem a palota falai között, ahol már kevesebbért is végeztek ki embereket.
Nem tesz semmit, nem próbál meg szabadulni, hiszen felismerte, hogy itt és most csakis ronthat a helyzetén, ha ficánkolni kezd Ray karjai között, a hangja pedig bosszantóan nyugodtan cseng. Mintha olyasvalaki lenne, aki teljes mértékben biztos az ártatlanságában, ha pedig abban nem is, de abban mindenképp, hogy nem eshet bántódása semmilyen esetben sem.
- Biztosra veszem, hogy a felesége fel fog épülni. És sajnálom azt, ami Önt érte, de ennek akkor se ez a módja. Alaptalanul megvádolni valakit, nem szerencsés. Szóval, ha kérhetem, engedjen el, fontosabb dolgaim is vannak... ennél - próbálja meg a miniszter lefejteni magáról Raymond egyik kezét, vajmi kevés sikerrel, én pedig továbbra se mozdulok. Innen nézve nagyon úgy tűnik számomra is, hogy Ray beleroppant valamibe és jelenleg az első miniszter az, aki reálisan szemléli a dolgokat. Vajon mégis mi történhetett?

by **Raymond Feretti** Hétf. Okt. 14, 2024 3:45 pm

A miniszter & Ray

Vannak dolgok, amiket az ember nem a gyerekével beszél meg. Legalábbis nem addig, amíg kisgyerekként látja, aki éretlen még hozzá, hogy megértse a felnőttek dolgait. Ez a kamaszoknál nehéz. Ők sokszor azt hiszik elég felnőttek már, miközben keresik a saját határaikat, de csak évekkel később döbbennek rá, hogy valójában mennyire is éretlenek voltak még. Azt hiszem ez alól senki sem kivétel. Még velem is így volt.
Ami Anne-t illeti, azt szeretném, ha én lennék az életében az a személy, akinek mindig van rá ideje, mindig meghallgatja, és akivel mindenről beszélhet kivétel nélkül. Elvégre én vagyok az apja, ez az én dolgom. Igen azt is szeretném, ha apának szólítana. Ha újra bízna bennem, és olyan erős lenne köztünk a kötelék, mint akkoriban, amikor hozzám került. Anne-t sosem hagytam el. Bár az anyját kétségtelenül. Másképpen döntök, ha tudok Anne létezéséről? Bizonyára. Ezen azonban már nem változtathatok. Az Anne-el való kapcsolatomon viszont talán. Ezért is igyekszem a nap minden percében az apjaként viselkedni. Hiszen az is vagyok. Ez így helyes. Tudom, hogy Beth is azt akarta, hogy jó legyen a kapcsolatunk. Ami pedig azt illeti Anne nagyon is törvényes gyerek. Elismertem őt, és az anyját is. Így nem tekinthető, és sosem volt holmi balkézről született baleset. Bár sokáig nem tudtam a létezéséről sem. Csak amikor már Beth számára túl késő volt. Bár hamarabb jött volna el hozzám. Akkor talán tehettem volna valamit. Megmenthettem volna Beth életét is. Bár ne így történt volna. Ezért az egészért pedig egyetlen embert teszek felelőssé. Az első minisztert. Igen, jelenleg ő minden haragom, és gyűlöletem tárgya. Minden rossz dologért őt hibáztatom, ami a családomban törtét, és ami a szeretteimnek fájdalmat okozott. Anne minden szenvedéséért is őt tartom hibásnak. Ha ő nincs, akkor elvehettem volna szabadon Beth-t, nem kell elszöknünk, és békében élhettünk volna. Nem kellett volna kényszerből, és rettegéséből elhagynom még őt is. Minden másként is alakulhatott volna. Többé azonban nem rettegek. Nem futamodom meg, még a rettegett első miniszer elől sem.
Amikor pedig meglátom ezt a szemét, aljas árulót, már képtelen vagyok tovább türtőztetni magamat. A semleges reakciója pedig ha lehet csak még inkább feldühít. Pedig ebben a helyzetben az már igen nagy szó.
- Ne játssza az ártatlant. Ezt már senki sem hiszi el. Lassan minden támogatója elpártol maga mellől. Vagy mert nem ismerik, és nem félnek magától eléggé, vagy mert túl jól ismerik, és túlságosan félnek. Esetlegesen csak az öcsémtől még jobban félnek, aki tűzzel vassal üldözi a korrupció minden formáját. - talán a hangerőt kicsit végül kicsit lejjebb veszem, bár a folyosón még így is elég tisztán cseng minden szó, de hangomban a fenyegető, gyűlölettől izzó él, mit sem változik. A szorításom sem enyhül. Fizikálisan is sakkban tartom a falhoz préselve.
- Igaz. A palota veszélyes hely, és túl kicsi kettőnknek. Valóban, itt már kevesebbért is hulltak porba fejek az évszázadok során. Most pedig én kész vagyok feltenni erre az enyémet. Hát Ön miniszter úr? Ön kész feltenni a sajátját? Nyilvánvaló, hogy ezt mindketten nem élhetjük túl. - mondom ki a szavakat olyan epésen, amennyire csak lehet. Talán egy megszállott ember tekintetével, aki többé nem enged az elhatározásából. Ez a hely túl kicsi lett kettőnknek. Így egyikünk mindenképpen meghal a játszma végén. A haláltól már rég nem félek. Csak attól, hogy magára hagyom ismét a szeretteim. De akkor is cserben hagynám őket, ha nem így cselekednék. A szüleimet, a házukban ártatlanul lemészárolt embereket, és azok rokonait, Beth-t, Anne-t, Lorent, Dylant, a két kisebb gyerekemet. A teljes Királyi Házat. Ezzel a tudattal pedig amúgy sem élhetnék.
- Ezért imádkozzon. Ha meghal, úgy maga is. Ne féljen. A bizonyítékaim is meglesznek hamarosan. Minden egyes gaztettére. A népünk ellen elkövetett korrupciótól, a számos ember véréig, ami az Ön kezéhez tapad, mindenért így vagy úgy, de meg fog fizetni. - tulajdonképpen annyira elmerülök a mély gyűlöletemben, és haragomban, nem veszem észre a miniszter gyenge próbálkozását, hogy lefejtse magáról a kezem. Bár nem is húzom szorosabbra a fogásomat rajta. Bár talán azt se venném észre, ha bárki más itt lenne a folyosón, vagy éppen megérkezne.
- Tudja mi az igazán ironikus? Ha nem kényszerít rá az állandó üldözésével, hogy elhagyjam Beth-t, és ha végül nem öli meg őt, ha nem tervez többször merényletet a közös lányunk ellen, sosem térek vissza bosszút állni. Leéltem volna az életem békében egy távoli helyen innen. Beth.. Ő mit ártott magának? Miért kellett megölnie? És Anne? Ő csak egy ártatlan gyerek. Na és Loren? Őt mért mérgeztette meg? Csak mert az én feleségem? Akkor miért nem egyenesen engem próbál megölni? Hmm...? Mért ártatlanoknak árt? Na és a szüleim? Ők mit ártottak? Vagy mi Dylannel, amiért ilyen sorsot érdemeltünk? Hisz csak gyerekek voltunk. - teszem fel végül a keserű kérdéseket, amelyek mindig is bántottak. De legalábbis azóta kínoznak, mióta Beth a karjaimban halt meg. Mindez ez miatt az ember miatt, akit most a karjaim közt tartok. Akit olyan könnyű lenne most megölni. De nem, akkor engem is száműznének a gyilkosság miatt. Soha többé nem látnám a családom, akik kitaszítottak lennének miattam, és az egész életüket szégyenben kellene leélniük azért, amit én tettem. Ezt nem engedhetem, így még az is mélyen fáj, hogy uralkodnom kell az elemi késztetésen, és nem fojthatom meg azt az embert, aki mindezért a szenvedésért felelős...

by **Annabelle Feretti** Szer. Okt. 16, 2024 12:57 pm

A miniszter& Ray

Sokkal több dolgot megéltem már, mint az átlag korombeliek. Kezdjük talán azzal, hogy anyu meghalt, amikor még kicsi voltam és ez ugyan mások esetében is előfordult már, azért mégis csak másnak érzem egy kicsit. Majd kiderült, hogy akit a nevelőapámnak hittem és a világ legunalmasabb figurájának tartottam, igazság szerint a vér szerinti apám és szirén, mindezen felül pedig a királyi család egyik tagja, afféle herceg, én pedig hercegnő vagy mifene lennék... Mindez pedig - anyu halálának kivételével - hetek alatt zúdult a nyakamba, nem győztem ide-oda kapkodni a fejem. Elég nehéz mérges kamaszként ilyesmiket feldolgozni, de kissé talán felnőttem a feladathoz, hiszen nem szöktem el otthonról, ahogy eleinte terveztem azt hatalmas lendülettel.
Elhinném-e, ha Raymond elárulná számomra, hogy sose hagyta volna el anyut, ha tud rólam? Kötve hiszem. Mai fejjel nyilván nem tenné, elvégre már családja van, de mint mesélte régebben, csak egy dühös kamasz volt, semmi több. Ha tudott volna arról, hogy anyu babát vár, szerintem még hamarabb lelépett volna. Kinézem belőle, hogy megijedt volna a feladattól és a felelősségtől, ami azzal jár. Elvégre, én csak három évvel vagyok fiatalabb annál, mint ő volt akkoriban és még nekem se árul el dolgokat, mert gyereknek tart. Ezek után higgyem el, hogy képes lett volna felnőni annyira, hogy anyu terhességének hallatán velünk maradt volna? Nem, ezt nem hiszem. Mire pedig anyu ismét felkereste, már felnőtt ember volt, feleséggel, addigra megért a feladatra.
Változna-e az első miniszterrel való kapcsolatom, ha tudnék arról, hogy mi minden jár Raymond fejében? Hogy talán neki volt köze anyu halálához és ahhoz is, hogy nincs családom? Fogalmam sincs. Én egy nagyon kedves, rendes embernek ismertem meg, szinte az egyetlennek, akiben megbízhatok az udvarban, Dylanen kívül, ez pedig nagy szó. Amióta idekerültem, mindenki csak érdekből szeretne jóban lenni velem, az ilyesmit pillanatok alatt ki tudom szúrni. Elvégre, nekem sose voltak barátaim, mindig is különcként kezeltek és a mai napig nem tudom, miért. Ki tudja, talán akaratomon kívül is kiült az arcomra az a világfájdalom, amit anyu halála után megéltem. Sose éreztem magam családtagnak Ray és Loren mellett, noha ők soha nem éreztették velem, hogy nem lennék az. Egyszerűen csak a tudat, hogy az anyukám meghalt és ők nem az igazi családom, ezt művelte velem. Akkor lettem kissé jobban lelkileg, amikor megismertem Naomit, hiszen ő gyakran elterelte minderről a figyelmemet. Mellette jól éreztem magam, de most, hogy az ő ideje nagy részét is az akadémia teszi ki, ismét magányos lettem és emiatt szegődtem az első miniszter mellé. Komolyan, mintha a személyében kaptam volna egy nagypapát.
- Feldúlt. Érthető - válaszol a miniszter ugyanolyan nyugodtan Ray vádaskodására, mint eddig. Ridegen mélyeszti a szemét a férfiéba, bár némi dacos fény is megcsillan benne, amely mintha konkrétan a képébe röhögne. - Ha szeretné, elküldöm a házi gyógyítóimat a felesége mellé, hátha ők képesek lesznek többet tenni érte, mint a királyi gyógyító - ajánlja fel készségesen, némi gúnyos éllel a hangjában, mintha a saját embereit jobbnak tartaná a királyi személyzetnél, én pedig döbbenten fülelek csupán. Loren a gyengélkedőre került volna? Ő lenne az, akit megmérgeztek? Tudom, hogy pár napja elég rosszul viselte a terhességet, de amikor Ray kérdezősködött róla, mindig elhajtotta azzal, hogy ez ilyenkor természetes és majd irat fel rá valami főzetet. Ezek szerint tévedett. De mégis ki annyira aljas, hogy képes ilyesmit tenni egy várandós nővel?
- Ne ejtsen ki meggondolatlan szavakat, mert a végén még valóban Ön lesz a következő. Emlékszik arra, mi történt azokkal az emberekkel - céloz itt Miley nevelőszüleire. - Hiába könyörgött a húga, Dylan herceg mindkét halálos ítéletet aláírta. Kíváncsi vagyok, a bátyja esetében is ugyanúgy megtenné-e? - biccenti oldalra a fejét, érdeklődést színlelve. - Bár, mi lenne abban az esetben a családjával? A feleségének két embert is meg kellene gyászolnia, a gyerekei pedig apa nélkül nőnének fel. Higgye el, itt nem én vagyok az ellenség, hanem saját maga. Rengeteg tragédia érte Önt mostanában, teljes mértékben megértem, ha okolni szeretne valaki, de rossz emberbe fekteti az energiáit - próbál továbbra is nyugodt és higgadt maradni, hiszen tisztában van vele, miszerint meg kell őriznie a látszatot. Gazdag ember, sok helyre elér a keze, érthető tehát, ha valamilyen szinten mindenhatónak érzi magát.
- Nem gondolja, hogy a tettest a saját emberei között kellene keresnie? - vonja fel a szemöldökét a miniszter. - Ki tudja, talán még ebben a pillanatban is a házában ólálkodik és más családtagját vette célba. Talán haza kellene sietnie. Mihail túl sok időt töltött odafenn, óvatlan lett az évek folyamán. Mi több, még azt is megkockáztatom, hogy az ő keze is benne van a dologban. Elvégre, az ő felelőssége azokat ellenőrizni, akik beteszik a lábukat a küszöbén. Bár teljes mértékben megértem, hogy nem szívesen vádol meg egy olyan embert, akit gyerekkora óta ismer és együtt nőttek fel. Nyilván sokkal kellemesebb olyasvalakit célba venni, mint én - horkant fel gúnyosan.
- Értse már meg, fogalmam sincs, miről beszél! - emeli fel most a miniszter a hangját, noha a kiabálástól még nagyon messze áll. - Szellemeket üldöz, még azt is megkockáztatom, hogy csak bebeszéli magának a dolgot. Elmenekült az udvarból, nem akarta, hogy magára találjanak, emiatt állt tovább állandóan. Senki se akarta megölni, hiszen abban az esetben esélyesen sikerrel járt volna. Azt hiszi, ha szándékomban állna, nem tenném meg rögtön? Már rég halott lenne, ha én állnék ezek mögött, nem vesződnék a szeretteivel. A szeretője meghalt, ez igazán sajnálatos, de mégis mi érdekemben állt volna olyasvalakivel bajlódni, akit elhagyott? Szóval, hagyjon békén! - próbálja meg most már teljes erejével lefejteni magáról Ray kézfejét. Kétségtelenül erős ember volt valaha, hiszen fiatalon a gárdában is szolgált, de mára már megöregedett, ráadásul Raymondban elemi düh tombol, ami csak rádob a fizikai erejére.

by Ajánlott tartalom

Folyosók - alsó szint

Folyosók - alsó szint

Re: Folyosók - alsó szint

Re: Folyosók - alsó szint

Re: Folyosók - alsó szint

Re: Folyosók - alsó szint

Re: Folyosók - alsó szint

Re: Folyosók - alsó szint