A mennyaszony háza

by **Frederico Miller** Csüt. Okt. 03, 2024 9:55 am

***Leírás később***

by **Frederico Miller** Csüt. Okt. 03, 2024 10:37 am

April & Fred

A józan emberek azt gondolnák, hogy valaki az én helyzetemben éjjel nappal kizárólag egy dologra koncentrál. A záróvizsgáira. Ez többé-kevésbé így is van. Amennyi időt csak lehetséges igyekszem a gyakorlótéren, és az Akadémia könyvtárában tölteni. Az elmúlt hetekben az összes végzős kadéthoz hasonlóan nekem is nagyjából ez a két helyszín volt, ahol meg lehetett találni. Hatalmas nyomás nehezedik ránk. Mindenki tudja az akadémián, még az egyszerű elsőéves kadétjelöltek is, akik még csak csapatba sincsenek osztva, hogy ez az a vizsga, amire itt mindenki jóformán azóta készül, amióta járni és beszélni tud, ami mindent meghatároz, a teljes jövőnket. Esetemben nagyjából szerintem azóta készülhetek erre, amióta csak megfogantam anyám méhében. Nem emlékszem olyan időre, amikor más akartam volna lenni, vagy csak lett volna más alternatíva is az életemben. A családnevem, és az, hogy a nagyapám egyenesen az Akadémia igazgatója cseppet sem könnyít a helyzetemen. A vizsgán természetesen ott lesz apám, és az egész családom is. Szűkebb, és tágabb értelemben is. Mindenki a legjobbat várja el majd tőlem. Évfolyam második vagyok, ami nem lenne rossz eredmény, egy átlagos kadéttól. Azonban más a helyzet, ha a nagyapád az Igazgató, és az apád az első tábornok. Elvárják tőlem, hogy legyőzzem Marcust a végső próbán. Ezzel csak az az egy baj, hogy Marcus szintén katona családból jön, és nem adja olcsón a bőrét. Ő az egyetlen aki megszorongathat a vizsgán, és meg is fogja tenni. De még mennyire. Első akar lenni, éppen mint én. Ez teljesen normális is. Csalódnék, ha másképp lenne. Barátok vagyunk, de a vizsgán nem lesz kegyelem. Mindent be kell vetnem ellene. Így is nehéz dolgom lesz. De legyen ez a vizsga napjának gondja.
A mai nap gondja, hogy még azt a kevés időt sem tölthetem tanulással, és felkészüléssel Marcus ellen, amit kellene. Ugyanis nem csak nekem lesznek év végi vizsgáim. April kisasszonynak szintén. Bár ő a nemes kisasszonyoknak fenntartott magániskolában fog vizsgázni. Ahova mellesleg az én drága testvéreim is járnak. Mégis mi közöm nekem ehhez? Csak annyi, hogy a drága jó apám felajánlotta az ő apjának, hogy majd én felkészítem a kisasszonyt a vizsgákra történelemből, irodalomból, és művészettörténetből. Nem tagadom jó vagyok ezekből a tárgyakból, de most fontosabb dolgom is lenne. Aprillal nem lenne baj, egészen kedvelem, csak úgy érzem nem itt lenne a helyem éppen. Ellentmondani viszont aligha mernék jó apámnak. Legalábbis most nem. Egyrészt April apja rájött, hogy némi önvédelmet is tanítottam a kötelező tananyagon kívül a lányának, és el sem merem képzelni mi történne otthon, ha ezt tovább adná apámnak, vagy a nagyapámnak. Másrészt elég fura véget ért az a beszélgetés April apjával. Ami valahogy nem hagy nyugodni. A fejmosásra számítottam, de ez több volt annál. Más.
- Tehát ki uralkodott 1528 és 1547 között, és mik voltak a legfontosabb intézkedései? Ez szinte biztosan vizsgakérdés lesz. - sóhajtok egy aprót a könyvtárszobában ülve, amikor April kisasszonnyal újra nekiveselkedünk a 16. századi történelemnek. Bár érezhetően ma kissé gondterheltebb, és türelmetlenebb vagyok mint máskor. Vagy csak máson (is) járnak a gondolataim. Az ember természetesen gondolná, hogy ez csak a saját vizsgáim miatt van, a fenti okokat figyelembe véve, de ez csak részben van így. April apjával történt minapi kellemetlen beszélgetésem sem megy ki fejemből. Valami nem tetszik itt nekem, csak fogalmam sincs mi. Szinte várom, hogy melyik pillanatban üt be a krach. Ezért sem Patriciát küldtem magam helyett ma. Bár szeretett volna jönni. Meg akar mutatni valamit Aprilnak. Valami lányos izé, mit tudom én. De mondtam neki, hogy várjon kicsit, amíg leülepednek a tegnapi hullámok. Nem kell az otthoni balhé. Főleg nem most. Szóval, most csak én jutottam Aprilnak, akire jelenleg is kíváncsian várva a válaszát pillantok fel, várakozón összefonva a karjaimat.

by **April Williams** Szomb. Okt. 05, 2024 10:56 am

April& Fred

Az igazat megvallva csodálkozom azon, hogy ma személyesen Frederic Miller jött különórát tartani számomra. Patre számítottam leginkább, hiszen vele már elég szépen elterveztük a mai napunkat... Úgy terveztük, hogy tanulás után elmegyünk ruhát vásárolni egy közös ismerősünk közelgő születésnapja alkalmából és hát nyilván nagyon vártam már. Elvégre, mégiscsak lány vagyok, napok óta készülök szorgalmasan a vizsgáimra, ennyi pihenőt csak tarthatok, nem igaz? Ráadásul, kedvelem Pattet, pár fokkal jobban, mint Fredet, aki néha képes elég kimért és rideg lenni. Eléggé meglepett tehát, amikor ő toppant be ma a nővére helyett és hát mit ne mondjak, még a csalódottságomat se voltam képes leplezni. Kissé puffogva hajítottam hát le az asztalra a könyveimet, bár Frederic ezt is egy jól sikerült fapofával volt képes lereagálni, még a szeme se rebbent. Persze, mit is vártam egy leendő gárdistától? Nagy bajban lennénk, ha már annyitól megugrana, hogy hangosabban koppan néhány könyv a megszokottnál.
Tehát most itt ülünk, szemben egymással, a kúriánk dolgozószobájában, melynek komor hangulatát a falak mentén álló, könyvekkel telepakolt szekrények és a fából készült bútorok adják, a monoton csendet pedig csakis az antik falióra kattogása töri meg. Mit ne mondjak, siralmas... Pattel csacsogni szoktunk, szinte be nem áll a szánk, de Frederic esetében ezt inkább meg se próbálom. Ő fegyelmezett és ritkán vagyok képes eltéríteni attól, amiért eredetileg jött. Nem állítom, hogy lehetetlen, de hamar visszatérünk az eredeti témánkhoz és nála lehetetlen elkerülni a válaszadást. Ha egy kérdést feltett, nem felejti el csak úgy és végig észben tartja.
Való igaz, a vizsgáim rohamosan közelednek, szóval muszáj lesz nekem is kissé megerőltetnem magam. Attól, hogy lánynak születtem, felém is élnek elvárások, méghozzá nem is kevés. A zenei képzés az alapok közé tartozik, habár botfülem és iszonyatos énekhangom van, szóval apám erről hamar letett. Az elméleti tárgyak azonban továbbra is napirenden vannak és csakis kiváló eredményt érhetek el bennük. Nem csak szépnek, de okosnak is kell lennem, hiszen a szüleimnek esélyesen terveik vannak velem, éppen csupán ötletem sincs arra vonatkozóan, hogy miként közöljem velük, miszerint részemről az élet közbeszólt, méghozzá egy Daniel nevű, felszíni srác képében. Mert hogy el kell mondanom, az biztos... Az ilyesmi sose maradhat titokban, még abban az esetben se, ha tudom jól, miszerint mekkora botrány lesz itthon belőle. A szirének elég vaskalaposak, nem díjazzák a vegyes házasságokat és mivel apám is hagyománytisztelő, szinte előre tudom, mennyire nem lesz könnyű menet ez vele szemben.
- Barboun Rigsby. Bevezette a ma is forgalomban lévő pénzérme alapjait, megreformálta az oktatást, iskolákat és egyetemeket hozott létre és... hol van Pat? - bukik ki belőlem végül a kérdés, amikor úgy érzem, már nem bírom tovább. - Programunk lett volna, miért te jöttél? - firtatom. Látom én Freden, hogy a szokottnál másabb, mintha valamivel idegesebb lenne, ezt pedig - minő meglepetés! - képtelen eltitkolni vagy akár leplezni. Lerí az arcáról. Valami történt volna otthon? Esetleg lebuktak volna azzal, hogy néhanapján Patet küldi maga helyett és most rájuk lett szólva? Tudtommal elég szigorú az apja, nagy elvárásokat támaszt a fiával kapcsolatban és hát esélyesen nem repesne az örömtől, ha kiderülne, hogy ebben az engedelmes Frederico ellent mond. Már pont nyitnám a számat, hogy további kérdéseket szegezzek neki Patricia hollétére vonatkozóan, de ebben megakadályoz egy határozott kopogtatás hangja a dolgozószoba ajtaján, majd - választ nem is várva - nyit be rajta apám, akinek a nyomában egy másik férfi érkezik, akit még soha életemben nem láttam. Bár, a kemény vonások láttán és azon, hogy egyből Fredre vetül a tekintete, pillanatok alatt kitalálom, ki is lehet az illető...
- Áh, látom, nagy munkában vagytok - derül fel apám tekintete, amint észreveszi a rengeteg könyvet és pergament az asztalon. - Remélem, April jól halad és jeles lesz minden egyes tantárgyból - lép mögém és helyezi gyengéden a vállamra a kezét, miközben Fred apja megáll valahol és továbbra is a fiát méregeti, mintha folyamatosan azt keresné, mibe köthet bele. Egyelőre azonban nem szólal meg, bár apám mellett nehezen is jutna szóhoz. - Bár attól tartok, ezúttal egy kicsit félre kell tennetek a tanulást. Híreink vannak - ennél a mondatnál már én is érdeklődve fordulok meg a székemben és ezer örömmel teszek eleget ama kérésnek, hogy napoljuk el a tanulást. Barboun Rigsby munkásságánál minden sokkal, de sokkal érdekesebb.
- Miféle hírek? - szólalok meg végül, hiszen el nem tudom képzelni, mi érintheti Fredet és engem egyaránt és miért van szükség a feltételezett apjának jelenlétére is. Csakis egy dolgot vagyok képes elképzelni, bár ezt még elég korainak tartom, hiszen az akadémia vizsgái még korántsem mentek le... - Fredet választottad a testőreink közé? - bököm ki végül, bár hallatszik a hangomon, hogy azért nem vagyok valami biztos a saját válaszomban. Csupán a sötétben tapogatózom, de nincs semmi más, amit itt és most magyarázatként adhatnék elő.

by **Frederico Miller** Hétf. Okt. 07, 2024 3:41 pm

April & Fred

Az igazat megvallva, én is lennék inkább máshol. Jobb dolgom is lenne, mint elkényeztetett úri kislányok oktatásával vesződni. Erre vannak a magántanárok. Úgy tudom, hogy Williams családnak pedig bőven telne a legjobbak megfizetésére. Nekem pedig jelenleg a saját, egész életemet meghatározó vizsgáimra kéne készülnöm. Tény, hogy Marcus Blunton kívül aligha van versenytársam, de Marcus küzdeni fog az első helyért, ebben biztos vagyok. A gond csak az, hogy apám igencsak csalódna bennem, ha a záróvizsgán is csak második lennék. Fogalmam sincs, hogy miért kínoz még ezzel is. Elvárja, hogy a legjobb legyek, de épp az ilyen ostobaságok vesztegetik el a gyakorlásra szánt időmet. Bár nem ismerem apám távlati céljait ezzel az egésszel, de azt már megtanultam, hogy nem tanácsos ellentmondani neki. Jobb, ha szépen csendben engedelmeskedem. Különösen a tegnapi után, amely miatt jelenleg úgy érzem magam, mint akinek egyenesen Damoklész kardja lebeg a feje felett. Ami roppant kellemetlen. Nem szeretem ezt az érzést. Szóval, ma a kisasszony kénytelen velem beérni. Ha tetszik neki, ha nem. Sajnálom, de ez van. Nem én találtam ki, és nem jókedvemből jöttem. Ez is csak egy letudandó kötelesség részemről. Azt pedig sosem hanyagolom el. Legfeljebb néha engedményeket adok Pat kedvéért. De nem ma. Valami azt súgja, hogy jobb, ha szépen játszom az engedelmes tanulótársat. Amúgy meg egy kis történelem ismétlés nekem sem árt.
Ami pedig azt illeti, igaza van Aprilnek. Fegyelmezett vagyok. A feladatokra koncentrálok. Ezért nem felejtek el egyetlen kérdést sem. Meg van az idő a tanulásra, és a szórakozásra, vagy lányos csacsogásra is. Csak éppen a kettő nem fedi egymást. Tehát jobb is lesz, ha a kisasszony összekapja magát. Mindkettőnk érdekében.
- És? - vonom fel a szemöldököm, amikor kezd eltérni a tárgytól. Végül csak sóhajtok egyet, és kissé lazábban a kelleténél hátradőlök a széken.
- A tegnap történtek után, jobb ha óvatosak leszünk. Velem kell beérned egy ideig. Sajnálom. Az önvédelmi órákról is tegyél le. Visszatérünk rá, néhány hónap múlva, ha elcsitultak a dolgok. - közlöm a tényeket szárazon. Talán a nővéremmel nem gondolnak bele, hogy milyen közel állunk a bajhoz, de szerencsére ezért vagyok itt én. Tehát sajnálom, de a dolgok jelenlegi állása szerint, a mára tervezett programnak lőttek. Marad a tanulás. Ami elnézve April teljesítményét nem is baj. Ideje körmére nézni a kisasszonynak. Hajlamos jobban koncentrálni a tiltott dolgokra, mint az önvédelem, vagy a testvéremmel való lányos csevegés. Értem én, de ez most nem alkalmas idő. Semmilyen szempontból sem. April köszönje ezt meg a tegnapi fickóknak, akik felfordulást csináltak, és a saját maga által előadott önvédelmi műsornak.
- Tehát, Bar... - térnék vissza az eredeti kérdésemhez, amelyre nem kaptam teljes körű, és eléggé kimerítő választ. Azonban határozott kopogás zavarja meg, hogy tovább faggassam Aprilt. Aminek talán egy pillanatig örülhet, de úgy gyanítom, ez az öröm elég tiszavirág életű lesz. Mindkettőnk számára. Amikor realizálódik a két belépő alak személye, már biztos is vagyok benne.
- Miniszter Úr, Apám. - termek talpon pillanatok alatt, még mielőtt apám érzékelhetné a pillanatnyi ülő hanyag testtartásom. Bár csodának kellene történnie, hogy ne vegye észre, és ne tegye szóvá. Legalábbis akkor, amikor kettesben maradunk. Elvégre arról híres, olyasmit is észrevesz, amit más nem. Szóval, gyorsan formális fejhajlással, és tiszteletadással köszöntöm a belépőket. Az arcom érzelemmentes marad, nehéz volna bármit is leolvasni róla, de az önmagában sokat elárul, hogy nem ülök le, helyette feszes, egyenes állásban, a hátam mögött összekulcsolt kézzel várakozok a fejleményekre. Elvégre egy alacsony rangú tiszthelyettes a záróvizsgái előtt, aligha ücsöröghet lazán, két társadalmi, és katonai rangban jóval felette álló személy társaságában. Hacsak nem kap külön utasítást rá.
- Biztosíthatom Uram, a kisasszony remekül halad, minden vizsgájára tökéletesen felkészült lesz. - válaszolok a tőlem telhető legudvariasabb hangnemben. Gondosan ügyelve a megfelelő formalitásra. Nem szólalok meg, amíg nem kérdeznek, bár kétlem, hogy April találgatása közel járna az igazsághoz. A tekintetem inkább mereven egy pontra fókuszál a szemközti ajtó közepén. Mintha lenne ott egy nem létező pók, vagy mi.
- Na, és te Frederico? Mit gondolsz? - teszi fel apám felém a kérdést, metsző, hideg tekintettel, és hanghordozással. Valahogy mintha közben még az arcizma se rezdülne, pedig az fizikai képtelenség. Ha már April számára adott volt a találgatás lehetősége.
- Elnézést kérek, de nem értek egyet a kisasszonnyal. - válaszolok reményeim szerint semleges, és színtelen hangon.
- Csakugyan? Megosztanád velünk, hogy miért nem? - vonja fel a tekintetét apám, mintha nem lenne maradéktalanul elégedett.
- Bár megtisztelő volna az ajánlat, de a Miniszter Úr nagyon is tisztában van vele, hogy hamarosan a záróvizsgáim letétele után a Királyi család személyes testőrségébe fogok tartozni. Ezen kívül, egy ilyen ajánlat nem igényelné apám személyes jelenlétét, és nem indokolná az ünnepi civil öltözékét sem. Úgy vélem itt valami egészen másról van szó. Valami sokkal tartósabbról, egy egyszerű állásajánlatnál. Házassági szerződés a családjaink között? - engedek meg én is egy következtetést. Bár remélhetőleg sikerül tartanom az érzelemmentes, nyugodt hangtónust. Az más kérdés, hogy közel sem vagyok nyugodt. Annyira vágyom esküvőre, mint kecske a késre. Ez nem a legjobb pillanat. Vártam a krachot, hát most be is következett. Még jó, hogy hallgattam az ösztöneimre, és én jöttem. Bele se merek gondolni mekkora botrány lenne, ha apám Patriciát találta volna itt helyettem. Persze benne van a pakliban, hogy mindketten tévedünk. Remélem, hogy így van, és egész másról van szó. Azonban ismerem apámat. Esetében mindennek jelentősége van. Még az éppen viselt ruha szabásának, és színének is. Érzem, ahogy egy gombóc kezd kúszni a torkomba, ahogy feszülten várakozva pillantok apámra, és az oktatási miniszterre, hogy kiderüljön, vajon igazam van-e, vagy sem. Drága Poszeidón, add, hogy tévedjek. Még a letolást is elviselem érte. Csak had tévedjek, most az egyszer... Lám, a rettegett Frederico Miller, akit megelőz a híre, is tarthat valamitől... valakitől...

by **April Williams** Szer. Okt. 09, 2024 5:30 pm

April& Fred

Nem tartom magam elkényeztetett úri kisasszonynak, bár ezt nem is igen szeretném Frederico számára bizonygatni. Elvégre, nem tartozom neki semmivel sem, nem igaz? Eljön, leadja az anyagot, majd elmegy és ennyi. A nap többi részében azt gondol rólam, amit szeretne, nem fogok rosszul aludni, mintegy aggódva a rólam alkotott véleménye miatt. Nem tehetek róla, hogy gazdag családba születtem, ahogy arról sem, hogy a legtöbb - hozzám hasonló körülmények között nevelkedett - lány valóban olyanná válik, amilyennek engem is hisz. Akik számítanak, azok tudják milyen vagyok és ez pont elég számomra.
Elismerem, nem vagyok egy éltanuló, még abban az esetben sem, ha az apám maga az oktatási miniszter. Soha életemben nem leszek évfolyamelső, de mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, éppen csak nem a tanulás az erősségem. Erős jó az átlagom, ez pedig számomra bőven elegendő. De mivel lánynak születtem, aligha veszik figyelembe, hogy mi lenne az, amin belül jobban teljesíthetnék. Véleményem szerint egészen jó lennék a fizikai közelharcban, legalábbis rövid időn belül sikerült megtanulnom a Fred és Pat által mutatott mozdulatokat, de - abból kifolyólag hogy hova és milyen neműnek születtem - erről apám hallani se szeretne. Még abban az esetben sem, hogy a tegnapi nap folyamán pontosan emiatt sikerült megelőznöm egy nagyobb bajt.
- Néhány hónap? - kerekedik el a tekintetem az információ hallatán. - Addig kiesek a gyakorlatból és kezdhetünk mindent az elejétől. Miért nem állunk apám elé és kérjük meg kerek-perec, hogy önvédelemre taníthass? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért ne lehetne ezt megtenni... - túrok bele a hajamba egy türelmetlen sóhaj kíséretében. - Értem én, hogy a nemes kisasszonyok többsége szeret másokra támaszkodni, de nem lenne egyszerűbb valamennyivel? Nem áll szándékomban csatlakozni a gárdához, de tényleg praktikusabb lenne, ha nem kellene folyamatosan abban bíznom, hogy időben megjelennek apám emberei.
És hát lássuk be, a meglepetés ereje mindennél erősebb. Engem is pontosan amiatt vettek célba, mert azt hitték, könnyű célpont lehetek, de ebben tévedtek. Nem állítom, hogy bárkit hanyatt vágok, de itt és most tényleg hatalmas szerencsém volt. A támadó egyedül volt, apám emberei pedig elég messze ahhoz, hogy legyen ideje némi előnyt szerezni, de én megleptem azzal, hogy kirántottam az egyensúlyából, méghozzá egyetlen mozdulattal. Mire pedig magához tért vagy bármire is képes lett volna, már túl késő volt. Mindenkinek azt adtam be, hogy egy szerencsés baleset miatt került a földre és csak reménykedni merek abban, hogy a merénylő se vállalja fel, hogy egy hozzám hasonló lány terítette le.
Mi tagadás, örülök, hogy Frederico faggatását félbeszakította a kopogás, még abban az esetben is, ha az apám nyomában belépő ember nem éppen egy kedves teremtés, legalábbis első pillantásra ezt szűröm le róla. Azonban, amikor Fred felpattan, elég erősen az ajkamba kell harapnom annak érdekében, hogy ne nevessek fel hangosan a reakciója láttán. Persze, ő kadét, számukra ez a természetes, de én soha életemben nem álltam fel, amikor apám belépett a szobába. Ezúttal azonban megteszem, de nem vágom magam vigyázzállásba, ahogy Fred tette. Helyette érdeklődve fordulok a két férfi irányába és óvatosan mérem végig tanulótársam apját. A testtartásán látszik a szigor és a fegyelem, a ruházatán pedig az, hogy igen pedáns. Egy kósza gyűrődés sincs rajta, majdhogynem mindene makulátlan. Apám hozzá képest bohócnak tűnik, pedig ő is tiszteletteljes ember, éppen csak a természete sokkal vidámabb és lazább, mint a mellette álló társáé.
- Ne aggódj, nem lesz gond - biztosítom én is apámat egy lágy mosoly kíséretében. - Frederico kiváló tanár és minden egyes szót számon kér rajtam - teszem azért még hozzá, hátha ezzel a srác apja is teljes mértékben elégedett lesz. Szó, mi szó, nem áll szándékomban bajba keverni őt és hát ennyit igazán megtehetek érte, nem igaz?
Az igazat megvallva nem lep meg, hogy a feltételezésem vakvágányra futott, szóval én is kíváncsian várom, hogy vajon Fred mit tippel majd, bár a szavai hallatán nem vagyon elragadtatva. Mi több, a hideg fut végig a hátamon és még egy leplezetlen fintorra is futja részemről... Ez még rémálmaimban se jöjjön elő!
- Nem. Tévedsz - rázom meg a fejem olyan elánnal, hogy ha nem hagyom abba, hát bizonyára le is esik a helyéről, de jelenleg a pánik kerülget. - Nem sok előnnyel járna egy házassági szerződés - bizonygatom hangosan, bár inkább magamnak, semmint a teremben lévőknek. Nekem ott van Daniel, akivel pár nap múlva találkozhatok és akibe már most kezdek fülig bele zúgni, míg Fred iránt semmit se érzek. Szóval nem, nem lesz itt semmilyen házasság sem és reménykedem abban, hogy Fred is velem egy véleményen osztozkodik.
- A fiatalember nem téved, April - szólal meg végül apám csendes, de együttérző hangon. Nyilván sejti, milyen lehet ezt hallani számomra, elvégre annak idején ő is egy ilyen házasság révén került össze anyámmal. - Te és ő nemsokára az oltár elé álltok, remélem megérted a döntésemet. Neked így lesz a legjobb, hidd el - teszi azért még hozzá, miközben én csak döbbenten állok a helyemen és igyekszem kinyögni valamit, de nem megy. Ezt meg mégis hogy? Hogy mehetnék hozzá valakihez, akit nem is szeretek, miközben odafenn van már valakim?

by **Frederico Miller** Csüt. Okt. 10, 2024 1:07 pm

April & Fred

Nos, nem igazán számít, hogy mit gondolunk saját magunkról, vagy a másik személyéről. Készséggel elhiszem, hogy April sokkal vonzóbbnak látja azt a lehetőséget, hogy a nővéremmel kokettáljon, mint hogy velem vegye át a száraz tananyagot. Ez azonban a tényeken mit sem változtat. Itt kell lennünk, és a történelem könyvek lapjaiba merülni, mert ezt a lapot osztották le nekünk. Ennyi. Ebben semmi személyes, vagy érzelem nincs. A miniszter úr pedig azért vett fel, hogy javítsak a lánya átlagán, tehát ezt kell tennem. Persze az relatív, hogy kinek mi a "bőven elegendő" eredmény. Ha nem lennék mindenből kiváló minden vizsgám végén, akkor aligha mernék az apám, és a nagyapám elé kerülni. Meglehetősen kemény büntetésre számíthatnék. Köszönöm, abból nem kérek. Volt benne részem épp elég. April szerencsés, hogy ezt sosem tapasztalta meg. Noha az apja nem tűnik túl boldognak a simán csak jónak mondható átlagtól. Mégis biztos vagyok benne, hogy a miniszter sokkal könnyebb eset, mint az én apám. Még abban az esetben is, ha éppen tegnap volt részem egy igen kényelmetlen beszélgetésben a Miniszter úrral. Ami bevallom azóta se hagy teljes mértékben nyugodni. Úgy érzem van valami a háttérben, ami nem feltétlen fog tetszeni.
- Sajnálom, de jobb az óvatosság. És azért nem állunk az apád elé, mert épp tegnap volt részem egy igen kellemetlen fejmosásban tőle, amiben kijelentette, hogy szorítkozzak szigorúan csak az iskolád által elvárt tananyagra. Semmi másra. Ezen kívül rossz előérzetem van a tegnapi miatt. Valami még történni fog, csak fogalmam sincs mi. - April tekinthet paranoiásnak is, az sem érdekel. Akkor is úgy érzem itt valami nagyon nem stimmel. Bár tudnám, hogy pontosan mi jár a miniszter fejében. Azonban ezt nem árulta el. Csak annyit, hogy készül valamire. Ráadásul a tény, hogy a vizsgámról faggatott, és kijelentette, hogy ott lesz, de nem árulta el az okát... van valami amit nem látok. Vagy látok, csak nem akarok tudomást venni róla, ezért hessegetem el magamtól a gondolatot is. Jobb is lesz visszatérni a tananyaghoz. Bár végül ezt egy kopogás hiúsítja meg. Én pedig gyorsan rájövök, hogy a tanulás szüneteltetése iránti öröm mindkettőnk részéről elég tiszavirág-életű lesz. Apám jelenléte nem sok jót ígér ebben a helyzetben, és öltözékben. Vagyis lehetne jó, ha szerelmes pár lennénk April-lel, de nem vagyunk. Nekem megvan a magam kis alkalmi szeretője Lara Barbieri személyében. Nem is vágyom ennél többre.
Hálás vagyok April szavaiért, amit enyhén a maga kifinomult nőies módján apám felé is címzett rólam. Nem mintha apám ne tudná pontosan April szándékát ezzel. Három lánya van, akik nap, mint nap élnek ugyanezzel a finom kis játékkal irányába. Apám csak enyhén bólint az információra. Nem köszöni meg, nem is dicsér meg. Nem igazán lehet leolvasni az arcáról, hogy elégedett-e, vagy sem.
Az igazat megvallva a saját szavaimtól, és következtetésemtől még én sem vagyok elragadtatva. Épp annyira nincs kedvem összekötni az életemet Aprilével, mint amennyire neki nincs kedve velem. Ettől függetlenül valahogy ez az egyetlen reális magyarázat, ami hirtelen eszembe jut a helyzetre. A miszter tegnapi különös viselkedése, apám mai felbukkanása. Ezek nem kósza véletlenek. Apám semmit sem tesz véletlenül.
- Ami azt illeti, számos előnnyel jár ez a házasság mindkét család számára. Mindenkinek így lesz a lehető legjobb. Már mindent alaposan átgondoltunk. - fűzi hozzá apám April kétségbeesett tiltakozó, és a miniszter talán vigasztalónak szánt szavai után. Az ő szavai éppen csak elég hidegen, és ellentmondást nem tűrően csengenek. Mint aki mér kész ténynek kezel mindent. Tulajdonképpen ismerve apámat ez így is van.
- Beszéltünk az udvari jövendőmondóval is. Az esküvőre kijelölt legalkalmasabb nap mához egy hónapra van. A vizsgáitok után. Pont ideális az időzítés az ünneplésre. Remélem ti is így látjátok. - bár apám kifejezésmódja udvarias, már-már szokatlanul kedvesnek, és törődőnek hat, az utolsó mondat inkább tűnik kész ténynek vett kijelentésnek, mint feltételezésnek. Vagy talán egyfajta utasításnak, miszerint most nincs választásunk, egyet kell értenünk vele.
- Természetesen apám. - hajtok fejet az akarata előtt. Bár továbbra is nehéz lenne olvasni az arcomról. Akármit is érzek, vagy gondolok jelenpillanatban, egy biztos, ez nem az a helyzet, amikor ellentmondhatok apámnak. Damoklész kardja lesújtott végül, és engem talált el.
- Megtiszteltetés, hogy a Miniszter úr rám bízza az értékes lányát. Ámbár még mindig aggódom kissé a kisasszony biztonsága miatt a tegnap történtek után. Talán a legjobb az lenne, ha átvezényelnénk néhány testőrt a saját embereink közül a védelme érdekében. - teszek egy óvatos puhatolózó javaslatot, miközben apám és a miniszter közt járatom a tekintetem, hogy kiderítsem mit is tudnak még voltaképpen.
- Tegnap történek? - vonja fel a szemöldökét apám, és pillant most kérdően a miniszterre. Meglehet ő még nem is hallott az egészről? Az meglepő lenne, de közel sem lehetetlen. Elvégre a nagy Miller tábornokot nem jó zargatni mindenféle csip-csup üggyel.
Tehát most nincs más hátra, mint játszani a szerepem, és kivárni, hogy mi lesz ebből.

by **April Williams** Szomb. Okt. 12, 2024 11:27 am

April& Fred

Igen, valóban szerencsésnek mondhatom magam. Apám sose volt velem túl szigorú és akadnak ugyan elvárásai irányomba, mégse érzem tehernek azokat. Nem bánik velem kemény kézzel, ha valami nem úgy alakul az életemben, ahogy azt eleinte eltervezte. Megelégszik részemről a jónak mondható teljesítménnyel, de azt igenis elvárja, hogy próbálkozzak, én pedig megteszem. Talán pont emiatt rendelte Fredericót mellém... Hogy lássam, van akinek még nálam is rosszabb. Pattel sokat beszélünk és nem csak az élet habos oldalát érintjük, hanem igenis szóba kerül az öccse is, akinek elviselhetetlen teher nyomja a vállát. Az apjuk szigorú, főleg Freddel, aki egy szép napon majd családfővé lép elő, márpedig a Miller-családban elég magasra van helyezve az a bizonyos léc. Látom a tekintetén, éppen ezért azt is megértem, hogy néha a rideg oldalát mutatja irányomba. Egy pillanatra se lazíthat, muszáj tárgyilagosnak maradnia, nem ronthat el semmit sem. Ezzel a tudattal a háta mögött pedig alaposan belefeszült a mindennapokba. És pontosan emiatt szeretem jobban Pat társaságát... Fred mellett teljesítenem kell, mert nem szeretném bajba keverni, de a nővére képes könnyedebbre venni a figurát. Őt nem ellenőrizgeti folyamatosan az apjuk, neki nem kell mindig a lehető legjobb oldalát mutatnia.
Igen, a szavai hallatán valóban a paranoia az a kifejezés, amit jelenleg keresek. Az egész történet arról szól, hogy lebuktam, de legalábbis valaki gyanút fogott és Fredet apám elővette miatta. Ezek után érthető, ha azt hiszi, ez csak a kezdet. Ha mindez az apja fülébe is visszajut, abból valóban elég nagy balhé kerekedne, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Kellett nekem hősködnöm... Szépen megülhettem volna a helyemen, amíg az az alak elrabol és most minden jobb lenne. Vagyis nem, mert abban az esetben apám emberei bűnhődnének amiatt, mert nem voltak kellően körültekintőek és én is elég nagy bajban lennék. Szóval jelen pillanatban két érzés motoszkál bennem: egyrészt sajnálom Fredericót, amiért letolást kapott és annak az esélyi is elég nagy, hogy minderről az apja is tudomást szerez, de közben örülök, hogy nem esett bajom és úgy érzem, némi fejmosás nem túl nagy ár ezért cserébe. Önző lennék? Talán. De ki tudja, hogy élve visszakerültem volna, ha sikerül az emberrabló terve.
Pillanatokon belül elfelejtem azonban minden apró-cseprő gondomat, amikor apám és Miller-papa is megjelennek. Fred ugyan gyanakszik, de én igyekszem naiv maradni és mindent optimistán szemlélni. Kényszerházasság? Nem, erre még soha életemben nem gondoltam. Apámnak igazság szerint soha nem voltak ilyen irányú tervei, éppen ezért hagytam magamnak, hogy beleszeressek valakibe. Valakibe, aki még csak véletlenül se Fred... Dany helyes, kedves, végtelenül gyengéd és ért az érzelmek nyelvén, ami számomra nagyon fontos. Frederico Miller hozzá képest maga a Jégcsapkirály személyesen. Nem hiszem, hogy élete során sok nővel összekerült volna. Egyrészt pokolian vonzó, de aki legalább pár percet eltölt a társaságában és - Merlin szakállára! - még flörtölésre is adná vele szemben a fejét, pillanatokon belül rájöhet, hogy falba ütközik. Fredről mindenféle érzelem úgy lepereg, mintha soha jelen se lett volna.
Az apja pedig... Hát, maradjunk annyiban, hogy nem esett messze az alma a fájától, ugyebár. Ugyanolyan rideg és kimért, akár a fia, éppen csak nem olyan vonzó, bár kétségtelen, hogy ezelőtt néhány évtizeddel élhette virágkorát. Azóta viszont besavanyodott, szinte megfagy a szobában a levegő a jelenlététől, egyedül apámra pillantva meríthetek némi pozitív energiát, aki zavartan mosolyog, miközben Fredről annak az apjára pillant. Kétségtelen, hogy ő is érzékeli azt, amit én és eléggé feszélyezi a dolog, amit teljes mértékben meg is értek. Ez számára elég idegen.
- Mindenkinek? Nekem és Frednek biztos nem! -[/b] fújom fel magam és mutatok itt az érintettre. Engem nem érdekel, hogy Mr. Miller mennyire szigorú, nem félek tőle. - Miért nem magukat az érintetteket kérdezik meg elsőként? Nekem más terveim vannak és eszem ágában sincs lemondani róluk! Apám, kérlek... -[/b] fordulok itt már a saját apám irányába, hiszen eddig a másik félnek háborogtam, akit esélyesen nem érdekelnek jobban az én gondjaim, mint a nem létező kosz a körme alatt. - Van valakim és nem szeretnék lemondani róla - [/b]mondom ki végre azt, ami a szívemet nyomja. Igen, ha apám tudomást szerez arról, hogy szerelmes vagyok, talán véget vet ennek az ostobaságnak.
- Sajnálom, de ebben az esetben beszélned kell vele és vagy örökre búcsút vesztek egymástól vagy elfogadja, hogy innentől egy férjes asszonnyal lesz viszonya - sóhajt egyet apám gondterhelten és tisztán látszik rajta, hogy keménynek kell maradnia ebben a helyzetben. Elvégre, mindig is szavahihető ember volt, nem éppen most fog nekiállni felrúgni egy ilyen fontos dolgot. Éppen csak a megkérdezésem nélkül teszi mindezt. Fred reakciója már csak olaj a tűzre és magamban el is döntöm, hogy amint a két férfi kiteszi innen a lábát, szépen megmondom neki is a véleményemet.
- Történt némi kellemetlenség - szólal meg apám, amint Fred felveti a témát. - A lányomat valaki vagy valakik el szerették volna rabolni, de hála egy szerencsés baklövésnek, nem lett nagyobb baj - villan a tekintete ezúttal figyelmeztetően a fiúra, mintha azzal azt akarná üzenni számára, hogy ha nem akar bajba kerülni, akkor itt hallgasson el. Ezek szerint apám sejti, hogy önvédelmi órákat adott nekem titokban és csakis amiatt nem szólt erről Fred apjának, mert sikerült megmenekülnöm. - Az embereim nem értek oda időben, bár maga az elkövető se volt a helyzet magaslatán. A javaslatodat pedig majd még megfontolom - biccent Fred irányába. - Mi lenne, ha most magára hagynánk a fiatalokat és megbeszélnénk az esküvő részleteit? - fordul ezúttal Fred apja felé. - Sok teendőnk lesz ebben az egy hónapban, talán nem ártana azonnal nekilátnunk...

by **Frederico Miller** Hétf. Okt. 14, 2024 1:05 pm

April & Fred

Nem tudom megítélni, hogy mi a szerencsésebb, ha valakit nem nevelnek elég szigorúan, vagy ha túl szigorúan nevelik. Az ideális talán a kettő között lenne. Minden esetre számomra mindig az utóbbi jutott. Igaz, a családunkban a fiúk száméra mindig is magasra volt helyezve az a bizonyos léc. Én pedig megpróbálok megfelelni ennek. Nem szívesen okozok csalódást. Senkinek sem. Nevezzük megfelelési kényszernek. Apánk a nővéreimmel valamivel kevésbé szigorú. Szereti őket, és szinte bármit kérhetnek tőle, nincs olyan, amit ne teljesítene egy kedves mosolyért cserébe. Számomra ez azonban nem járható út. Én csak olyasmit kérhetek, amit alaposan megindokolok, hogy miért szolgálja a családunk jövőbeli érdekeit. Semmit sem kérhetek csak magamnak, vagy magamért. Igen, családfő leszek. Gondoskodnom kell a lány testvéreimről, és anyámról is. Ez a kötelességem. Megtanultam, hogy számomra az egyetlen út a kötelességé. Ez áll mindenek felett. Éppen ezek miatt a különbségek miatt tökéletesen megértem, hogy miért érzi April úgy, hogy jobban kedveli Pat társaságát, mint az enyémet. Nekem az a feladatom, hogy tanítsam. Se több, se kevesebb. Persze nincsenek illúzióim. Tudom én, hogy Pat és April hajlamosak a lányos csacsogásra, aminek én is a részét képezhetem. Ami nem baj mind addig, amíg nem kerül ki ebből a szobából semmi sem.
Azonban valami mégis kikerült tegnap innen. Nem számít miért, és hogyan, de April apja rájött az önvédelmi órákra. Persze nem bolond. Ha az lenne nem maradhatna sokáig miniszter. Ha a lánya legyűr egy nála nagyobb férfit, az pedig egyértelműen jelent valamit. A fejmosás pedig, ha őszinték akarunk lenni jogos volt. Nem nagyon tudok vitatkozni, és eszem ágában sincs mentségeket keresni. Vállalom a felelősséget a döntéseimért. Még a rosszabb esetben is, ha apám fülébe jutna. Noha akkor valóban nagy bajba kerülnék, efelől semmi kétségem sincs.
Gyanakszom, hogy lesz folytatás. A gárdában arra nevelnek, hogy figyeljünk az apró, szinte jelentéktelennek látszó részletekre is. Sosem tudni, hogy mi mikor kap értelmet. Ezen pedig akár életek is múlhatnak. Talán ezúttal pont az enyém, és Aprilé. Valahogy nem tudok elmenni a miniszter különös viselkedése mellett, aminek egyenlőre semmi értelme sincs.
Legalábbis eddig nem volt. Apám és a miniszter megjelenésével, és a bejelentésükkel viszont lassan kezdenek értelmet nyerni a dolgok. Még ha nem is vagyok elragadtatva a ténytől, hogy ezúttal is igazam volt. April pedig szintén nem tűnik túl boldognak. Persze. Mitől is lehetne? Hiszen éppen összekötik az életet, egy általa jégcsap királynak gondolt emberrel, akit még csak nem is kedvel. Tudom, miket pletykálnak rólam a Gárdában, és az utcákon is. Sosem cáfoltam meg ezeket. Nem állt érdekemben.
- Hidd el lányom, mindkettőtöknek így lesz a legjobb. Értetek tesszük ezt. Tedd, amit apád kér. - fűzi hozzá apám meglehetősen szokatlanul türelmesen April kifakadásához, és a miniszter hajthatatlan szavaihoz. Meglehet mert April lány, és csak nem akar udvariatlanul viselkedni a leendő apóstársa otthonában. Még ha egy pillanatra szokatlannak is vélem tőle. Ha ez a mondat valamelyik nővérem szájából hangzana el, nem is tudom mi történne. Bár valószínűleg még azért is én lennék a hibás. Örülök-e April reakciójának? Nem kifejezetten. Megértem amit érez. Nekem is megvan a magam kis szeretője, és nem állt szándékomban nősülősdit játszani. Nem hibáztatom ugyanezért, de lehetne megfontoltabb. Tudhatná, hogy itt és most felesleges szélmalomharcot vívnia.
Amikor pedig a Miniszter válaszol apámnak, figyelmeztetően villan meg felém a tekintete csendben maradok. Legalábbis, amíg befejezi a mondandóját.
- Elnézést, kissé túlzásba estem. - mondom csendesen, amikor miniszter azt feleli, hogy majd átgondolja a javaslatom. Apámnak viszont talán sikerült ez egyszer a kedvére tenni a mondattal.
- Megható, hogy ennyire aggódsz a menyasszonyodért. A testőrökkel tégy belátásod szerint, hogy megnyugodj. Elvégre nem bízhatunk mindig a szerencsében. - mondja úgy, mintha igazán örülne neki, hogy ennyire figyelmes kívánok lenni April irányába. Valójában tényleg aggódom a biztonsága miatt. Akik egyszer rátörtek, megpróbálhatják újra. Csak ezúttal nem olyan pancserekkel a sikertelen első próba fényében. Akkor pedig egy egyszerű csípődobás kevés lesz ahhoz, hogy megmeneküljön. Ezt nem kockáztatnám meg, akkor sem, ha nem tudom, hogy mit is akartak kezdeni vele. Talán zsarolni valahogy, valamiért az apját. Valamiféle politikai indítékot sejtek a dolgok mögött, de nem hiszem, hogy ezt itt és most fogja megosztani velem a miniszter úr.
- Köszönöm apám. - hajtok fejet, immár másodjára előtte, mintha mást nem is tudnék mondani a jelenlétében, minthogy "Igen apám" vagy "Köszönöm apám". Pedig ennél azért kiterjedtebb szókincsem van. Éppen csak tudom, hogy mikor nem érdemes ellenkezni.
- Igen, igazad van. Ne zavarjuk őket tovább. Biztosan sok megbeszélni és tanulnivalójuk van még. - mondja apám szokatlanul elnéző hangnemben. Nyilván esze ágában sincs April tiltakozására hallgatni és ennyi miatt felbontani ezt az eljegyzést, amiért minden bizonnyal sokat fáradt. Amire persze nyilván alapos oka lehetett. Így, egyszerűen követi a miniszter urat, amint az kifelé indul.

by **April Williams** Kedd Okt. 15, 2024 4:32 pm

April& Fred

Boldog? Mégis mitől kellene annak lennem? Hogy megfosztanak az egyetlen esélyemtől, miszerint szerethetnék valakit? Ismerem Danielt, tudom, hogy a hír hallatán mindenképp válaszút elé fog állítani és a legszomorúbb ebben az egészben az, hogy tisztában vagyok vele, miszerint nem fogom apámat cserben hagyni. Fredet kell tehát meggyőznöm arról, hogy lépjen vissza, tiltakozzon, ahogy csak tud, de ahogy elnézem, ő se lesz könnyű menet... Láthatóan tart az apjától annyira, hogy minden szavát szentírásként kezelje és maradéktalanul teljesítse azt.
- Én ezt nem fogadom el! - csóválom meg a fejem, amire apám válasza csupán egy rosszalló pillantás, de nem teszi hangosan is szóvá a dolgot. Ő ezt már eldöntötte magában, ahogy láthatóan mindenki más is a szobában rajtam kívül. Ez pedig kellőképpen bosszant ahhoz, hogy a gondolataimat hangosan ki is mondjam. - Mindig azt tettem, amit kér, mindenben szót fogadtam, most az egyszer pedig én szeretném tőle azt kérni, hogy fontolja meg alaposan. Nem hiszem, hogy a családunk akkora bajban lenne, hogy erre a döntésre kellene fanyalodnia... - címzem a szavaimat apám irányába, aki csendben hallgat, de állja a tekintetemet. Látom, mi több, érzem rajta, hogy ő már teljes mértékben eldöntötte ezt és nem áll szándékában változtatni a történteken. Marad tehát a jégcsap király...
- Értem aggódna? - horkantok fel cseppet sem nőies hangon, de még mindig jobb ez, mint a nevetés, amely kibuggyanni készül a torkomon, amikor Fred apja konkrétan azt hiszi, ez az egész rólam szól. Nem tehetek róla, de nem úgy ismerem Fredet, mint akit érdekelne a jólétem. - Szerintem minden bizonnyal csak egy teljesítendő feladatnak tekint a sok közül, amit a lehető legjobban kell megoldania - folytatom, tőlem olyannyira szokatlan, rideg hangnemben. Nem hiszem, hogy Frederico Miller bármilyen szinten is képes lenne arra, hogy olyasvalakinek féltse az épségét, akit szinte alig ismer. Szörnyeteg lennék, ha azt feltételezném, miszerint a családtagjai iránt is így viszonyul, de hogy engem feladatként kezel, ebben az egyben teljes mértékben biztos vagyok. Elvégre, az oktatási miniszter az apám, azzal pedig, hogy Fred engem korrepetál, csakis jó pontokat szerezhet, amit később a maga hasznára fordíthat.
Végül a két férfi kivonul a teremből, én pedig olyan gyilkos tekintettel fordulok Fred irányába, mintha ő tehetne minderről, holott egyértelműen ugyanolyan áldozat, mint én. Itt és most azonban semmi sem érdekel, a tanulást befejeztük, elvégre én bizonyára nem lennék képes koncentrálni rá tovább, noha Fredből még azt is kinézem, hogy úgy térne vissza rá, mintha mi sem történt volna az imént. Igen ám, csakhogy ezt én nem fogom hagyni.
- Felbontod a jegyességet - szólalok meg olyan hangon, amelyből kristálytisztán kiérződik, hogy nem fogadok el nemleges választ és hogy ez nem kérés volt, hanem konkrét utasítás. - Megmondod apádnak, hogy nálam jobbat is el tudsz képzelni magad mellé vagy tudom is én, beadod neki, hogy a te életed a gárda és arra szeretnéd minden figyelmedet fordítani és egy nő ebben csak akadályozna - darálom le az elém kerülő kifogásokat és a másodikat még egészen jónak is tartom, főleg mivel Fredről van szó. A gárdisták között ugyanis köztudottan vannak olyanok, akik a szakmájuk miatt nem nősültek meg soha és tényleg a sikeresebbek közé tartoznak. - Nekem teljesen mindegy, de holnap, amikor beállítasz ide a könyveiddel, már azt szeretném hallani, hogy sikerült meggyőznöd és semlegesíti ezt az egész baromságot.
Még csak ki se akarom ejteni a számon a házasság kifejezést, elvégre nincs az a pénz, amelyért cserébe hozzámennék Fredhez. El se merem képzelni, mennyire magányos lenne mellette az életem, elvégre hírből se ismeri az érzelmeket és jelen pillanatban még az se vigasztal, hogy ebben az esetben Pat is a családomba kerülne, akit viszont mindenkinél jobban kedvelek. Nem csak a szabadságomat adnám fel, ha kimondanám a "boldogító" igent, hanem a szerelemre való esélyemet is.
- Nézd, nem tartozom neked magyarázattal, de igaz volt, amit nemrég mondtam, van valakim - folytatom végül, némileg talán normálisabb hangnemben, magamban abban reménykedve, hogy az igazság hallatán Fred belátja, miszerint valóban az a megoldás, ha nem kelünk egybe. - Ha a jegyesség továbbra is fenn fog állni, ezt közölnöm kell vele és mivel ő nem szirén, esélyesen nem megy bele abba, hogy a házasság után is folytatódjon a kapcsolatunk. Válaszút elé fog állítani engem, miszerint vagy ő vagy te és hidd el, nem szívesen mondanék le életem szerelméről érted cserébe. Ne érts félre, nem tartalak rossz partinak, kifejezetten jól nézel ki és nem ellenkeznék, ha egyszer egy ágyba kerülnék, de eszem ágában sincs a szerelemről lemondani. A vak is látja, hogy te és én nem illünk össze - foglalom össze végül a véleményemet és nézek körül tanácstalanul, mintha abban reménykednék, hogy a szekrényből hamarosan előugrik apám és közli, hogy ez volt élete legjobban sikerült tréfája. Jelen pillanatban még ennek is sokkal jobban örülnék, mint annak, hogy pont a jégcsap királlyal vonuljak oltár elé.

by **Frederico Miller** Szer. Okt. 16, 2024 12:44 pm

April & Fred

Tudtam, hogy apám jelenléte jót nem jelenthet. Azt is megértem, hogy April mért reagál így a dologra, bár attól nem teszi könnyebbé a helyzetet. Jelenleg szélmalomharcba próbál fogni, és van egy olyan érzésem, hogy teljesen feleslegesen. Nem, mintha én boldog lennék. Ugyanúgy megvan a magam kis privát magánélete, mint neki. Nekem is megvan a magam kis szeretője, mint neki. Fel akarom-e ezt bontani? Nem éppen. Megteszem-e? Azt hiszem kénytelen leszek. Tartok-e az apámtól? Hogyne. Ki nem? A különbség csak az, hogy én az évek alatt megtanultam felmérni, hogy mikor van rá reális esély, hogy alaposan felkészülve, ész érvekkel lehessen rá hatni, és mikor esélytelen. Apám nem az a fajta ember aki, ha döntést hozott, olyan könnyen meggondolná magát. Persze nem is hoz könnyedén döntéseket. Mindent alaposan megfontol, mindennek utána jár, és a lehető legoptimálisabb lehetőségeket kutatja fel, akármit is forgat a fejében. Biztosan nem egy tegnap esti sörözgetés közben jutott jó apáink eszébe ez a gondolat. Úgy vélem egy ideje már érlelték ezt, és igyekeztek megfelelően előkészíteni. Ami nyilván azzal jár, hogy nem igazán hagytak lehetőséget a kibúvókra.
- Az édesapjával már alaposan megfontoltuk. Ez a legjobb út mindkét család részére. Kérlek lányom, bízz bennünk, és fogadj szót szépen apádnak. - mondja apám tőle meglepően elnéző hangon April kirohanására, ami nem éppen viszi előrébb a helyzetet. Ellenben apámon kezd látszani, hogy feszélyezi April viselkedése, de ennek ellenére sem áll módjában megváltoztatni a döntését.
- Ki másért? Hidd el, a fiam nem kérne testőröket tőlem akárki miatt. - mondja apám még számomra is egészen megdöbbentő türelemmel April akadékoskodására. Láthatóan teljesen mindegy, hogy a lány mivel áll elő, apámnak kész válasza lesz, még pedig az, hogy ezt már eldöntöttük, fogadjatok szépen szót. Én értem, hogy miért gondolja April, hogy csak egy feladat számomra, semmi több. Ez azonban még kevés lesz, hogy meggyőzön bárkit is bármiről. Még akkor is, ha részben igaza van. A tanulásra tényleg feladatként tekintek. Az apjánál jó pontokat akarok? Természetesen. De ez mellett azért bolond lennék, ha nem venném észre, hogy okos, független, csodásan szép lány. És igen, aggódom is a tegnap történtek után. Testőrként a biztonság iránti vágy a lényem része.
Apáink végül távoznak, April pedig úgy esik nekem, mintha az én hibám lenne az egész. Én pedig csak úgy állok ott belekövülve a helyzetbe, mint egy cövek. Mintha a lány szavai el se jutnának hozzám. Őszintén? Igen, kedvem lenne visszatérni csak a tananyaghoz. Abban legalább jó vagyok, és tudom, hogy mit merre, meddig. A házasság és a női hiszti... na az már egészen más kérdés. Legszívesebben már most haza rohannék Patríciához, hogy ide rángassam, és megkérjem, hogy magyarázza el az álláspontom a barátnőjének. De ha April az én feleségem lesz, akkor ezt is meg kell oldanom valahogy nem igaz? Végül lassan felsóhajtok, egy pillanatra lehunyom a szemem, majd egyszerűen leülök az asztal lapjára félre tolva néhány jegyzetet, és könyvet. A kezembe egy toll kerül, amivel amolyan mellék cselekvésként kezdek játszani. Mégis ez a kép valahogy elég szokatlan lehet April számára. Eddig nem látott ennyire "kiengedni".
- Erre nem sok esély van. Apám nem gondolja meg magát, szinte soha. Legfeljebb ha ész érvekkel sikerül meggyőzni, de nekem nincsenek ilyenek jelenleg. - kezdek bele csendes, nyugodt hangon. - Az előbbi nem igazán állja meg a helyét. Bolond, vagy vak lennék, ha ilyesmit mondanék. Egyik sem vagyok. Azon kívül, hogy nyilvánvaló hazugság lenne, amin apám azonnal átlátna. Bár az is igaz, hogy sosem képzeltem semmilyen menyasszonyt sem el magam mellé. Az utóbbival pedig az a baj, még ha igaz is lenne, legalábbis részben, hogy apám maximum abban az esetben fogadná el kifogásként, ha lenne egy másik megfelelő korú fia, vagy legalább egy unokafivérem, akihez hozzáadhat téged. Így részedről ezzel semmi sem változna, csak csöbörből vödörbe kerülnél. De még ez sem játszik, mivel nincs megfelelő fiú testvérem, és az unokafivéreim vagy túl fiatal gyermekek, vagy túl idős házas emberek. - avatom be Aprilt a dilemmába, hogy miért is lesz annyira nehéz meggyőzni apámat. Tulajdonképpen nem is nagyon emlékszek esetre, amikor apám meggondolta volna magát, ha a fejébe vett valamit. Makacs, mint egy öszvér. Azt hiszem ez valami családi vonás lehet. De tulajdonképpen jelenleg teljesen mindegy is, mivel az esélytelenek nyugalma kezd tükröződni az ábrázatomon, valamiféle csendes beletörődéssel.
- Azt hiszed nem állítanék be holnap sokkal inkább a saját szeretőmhöz, némi lazításért, mint hogy téged nyúzzalak itt a könyveimmel? Vagy nem lennék még most is ott szívesebben, mint itt? De pontosan így értettem, hogy történni fog még valami, és pont ezért nem engedtem ma Patriciát ide magam helyett. Azt nem tudtam mire számítsak, és mire készülnek, csak azt hogy valami van a levegőben. Azt meg nem akartam megkockáztatni, hogy a nővéremet találják itt helyettem. Abba bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna. Én sem örülök jobban, mint te, de nincs más választásom, mint elfogadni. - ennyit arról, hogy paranoiás lennék. Nem szokásom képzelődni, ha baljós előjelekről van szó. Mi tagadás még így is váratlan arculcsapásként ért hír. Nem szeretem ezt a felkészülten érzést, és hogy ötletem sincs, mit tehetnék ellene. Valahol még azt is megértem, hogy mért választaná a másik srácot helyettem. Ő esélyesen nem lenne olyan elfoglalt, és azt gondolja tőle több érzelmet kaphat, amire a nőknek szükségük van. Ezzel pedig nem tudok vitatkozni. Ilyen szemszögből nem én vagyok az ideális parti.
- Ha ez számít valamit, tényleg aggódom a biztonságod miatt. Ebben apám nem tévedett. Akik tegnap rád törtek, megpróbálhatják újra. És nem bízhatunk abban, hogy másodjára is szerencsétlen pancsereket küldenek. Kijelölök pár új testőrt melléd. - toldom hozzá, hogy enyhítsem a feszültséget, bár fogalmam sincs, hogy jól teszem-e. Lemondanék én erről az esküvőről, ha azzal April kedvére tehetek. Magamtól könnyen megtenném, ha csak az számítana, hogy én mit akarok. De ez nincs így. Átkozott kötelességtudat. Néha csúnyán vissza tud ütni.
- Sajnálom. Megértem a barátod helyzetét, valószínűleg én is választás elé állítanálak a helyében. Ha pedig csak rajtam múlna örömmel tennék eleget a kérésednek. Azonban arra, hogy felbontsuk ezt a házasságot nagyjából annyi matematikai esélyt látok, mint hogy rózsaszín gömbhalak röpködjenek a levegőben a madarakkal, és a királyné házi macskáját koronázzák meg királynak. Legalábbis anélkül, hogy egyikünk, vagy mindkettőnk családja komolyan tönkre menne benne, aligha fog menni. Kötelezettségeink vannak a családjaink felé. - tudom. Mindez nem az a válasz, amit April tőlem remélt. Azt gondolhatta, hogy majd szövetségesre lel bennem, és mindennel megpróbálom majd megfúrni ezt. Meg is tenném én, de tudom, hogy semmi értelme sem lenne. Legfeljebb csak apám haragját vívnám ki, ami még mindig nem elég a jegyesség felbontásához.
- A szerelem túlértékelt, vásári árusok által túlárazott, rózsaszín giccs. Azt viszont, hogy összeillünk-e csak az idő döntheti el. Abból meg egy egész életnyi áll a rendelkezésünkre. De legalább már tudom, hogy jóképűnek tartasz. Ez kezdetnek nem is olyan rossz Szépségem. - vigyorgok rá valamiféle játékos, csintalan tekintettel. Talán most először. Ha már abban nem bízhatok, hogy ez valamiféle tréfa. Apámnak hírhedten nincs humorérzéke. Hozzá képeset még egy sózott, szárított hering is mókás élőlénynek tűnik.

by **April Williams** Csüt. Okt. 17, 2024 2:50 pm

April& Fred

Szélmalomharc lenne? Talán. De mégis milyen ember lennék, ha meg se próbálnám? Már csak azt nem értem, hogy Frederico miért nem fogja magát és áll az én oldalamra. Mert olyan a világon nincs, hogy neki ne lennének tervei, amelyeket ez a házasság elég szépen felborítana. És hiába jégcsap király, akkor is vágyakozhat nők iránt, még azt is megkockáztatom, hogy kiszemeltje is akadhat, nem is egy. Éppen csak nem olyasvalaki, akit családos emberként el tudnék képzelni. Bár, nekem édes mindegy, akar-e gyerekeket vagy sem, az egyetlen, ami jelen pillanatban számít, az az, hogy nem én leszek az anyjuk. Ezt pedig csakis úgy érhetem el, ha a szerződést már a legelején felrúgom.
Azt természetesen én se állíthatom, hogy apám olyasvalaki lenne, aki csak úgy odaígér valakinek. Erre nyilván nyomós oka lehetett, elvégre sohase beszélt velem arról, hogy ilyen helyzetbe kényszerítene. Ha korábban megtette volna, még az is lehet, hogy Fredhez hasonlóan fejet hajtanék, de erről szó sincs. Hagyta, hogy szabadon éljem az életemet, beleszeressek valakibe és utána engedte rám a hideg óceánt. Megneszelte volna valakitől a Daniellel való kapcsolatomat? Ezt aligha hiszem, bár ha így szeretne bosszút állni, akkor elég aljas húzásnak tartom ezt részéről.
Számítottam arra, hogy Mr. Miller nem fog a pártomra állni, de az még számomra is meglepő, hogy apám se igazán szól többet a szükségesnél. Hisztizhetek én itt akármennyit, nem fogom meglágyítani egyikük szívét sem, ezt már én is látom. Valamiért nagyon akarja ő is ezt a frigyet, éppen csak én nem látom át az okát. Az anyagi helyzetünk nem teszi ezt indokolttá, hiszen oktatási miniszterként szép kis vagyont gyűjtött össze az elmúlt évek folyamán. Még azt se állíthatom, hogy feljebb házasodnék, hiszen Fred és én majdnem ugyanolyan rangú családból származunk, a különbség alig észlelhető, már ha akad egyáltalán. Egyedül a biztonság az, amit nyerhetünk általuk, noha nekünk is vannak embereink erre a feladatra, szóval itt is falakba ütközöm. Mégis mi folyik itt?
Tehát, amint ismét kettesben hagynak minket a friss és ropogós vőlegényemmel, majdhogynem kézenfekvő számomra, hogy kit fogok hibáztatni és az nem én leszek. Jelen pillanatban Frederico Miller és idősebb Miller apuka a bűnbak a szememben, vagyis nagyon remélem hogy az ifjabbik felkészült lelkileg a kirohanásomra és ha más nem, ő tud majd magyarázattal szolgálni számomra a miérteket illetően. Nem tűnt meglepettnek, sokkal inkább belenyugodott a helyzetbe. Ezek szerint valamiért számított erre a végkifejletre. A kérdésem csupán annyi, hogy miért?
- Tudod, nagyon úgy tűnik számomra, hogy te ebből nem is akarsz kihátrálni - vonom le a következtetést. Igen, még sose láttam ennyire "kiengedni" Fredericót. Általában egy maszkot ölt magára, de most teljesen olyan, mintha gondterhelt lenne. Mindenesetre, még ennek ellenére sincs rajta azon, hogy valamit kiokoskodjunk. - Nekem mindegy az indok, nem véstem kőbe, hogy ezeket kell mondanod, csak mondj valamit, ami rávenné apádat, hogy ne adjon hozzád feleségül. Ha pedig nincs számomra megfelelő testvéred, akkor gond megoldva - tárom szét a karjaimat, majd újabb indok jut eszembe, amely révén felbonthatnánk ezt az egészet, noha cseppet sincs ínyemre, hogy megosszam egy kvázi idegennel, de itt és most nem válogathatok. - És ha megmondod neki, hogy már nem vagyok szűz? - vonom fel a szemöldökömet. - A neked járó nászt már rég elháltam valaki mással. Ennek csak számítania kell valamit, nem igaz?
Vannak családok, ahol még él az, hogy számít, miszerint érintetlen-e a menyasszony és merem remélni, hogy Fred családja is pontosan ilyen. A fene se bánja, ha hibás árucikknek gondolnak, de legalább a szabadságomat visszakapnám.
- Szerető? - nevetem el magam Fred következő szavain. - Mármint... neked van valakid? - képedek el végül a következő pillanatban, amint a szavak értelmet nyernek bennem. - Egy nő? - pislogok, habár maga a kérdés kissé értelmetlen, de mégis... A jégcsap király szeretőt tart. Oké, számítottam arra, hogy érdekli az ellenkező nem, de más hallani, mint elképzelni. - Álljunk csak meg! - emelem fel a kezeimet, amint befejezi a mondandóját, mintegy szünetet kérve tőle. - Van egy nő, aki szereti veled tölteni a drága idejét? - térek vissza ismét a szerető témához, hiszen el nem tudom képzelni, ki az az elvetemült, akinek pont ő kellene. - Egy deka érzelem nem szorult beléd, erre összejár veled valaki? Ki az? - kíváncsiskodom, de egyáltalán nincs bennem féltékenység. Sokkal inkább abban reménykedem, hogy tudok beszélni a lánnyal és ha kitudódik, hogy Fred összejár valakivel, a végén még őt kell elvennie. Bár, kérdés, ez mekkora üzlet lenne a családjának... Remélhetőleg valami rangos kisasszonyt rejteget a nadrágzsebében.
- Továbbra is úgy gondolom, hogy egy megoldandó feladat vagyok, semmi több - szögezem le ridegen. - Csak azért aggódsz, mert ha engem valami baj ér, az így vagy úgy, de téged is rossz színben tüntetne fel és hát pont ez nem hiányzik a vizsgáid előtt. De felőlem... - vonom meg a vállam, mintegy beletörődve a szavaiba. - Azt teszel, amit jónak látsz. Én se igazán szeretném elrabolva végezni, szóval részemről szabad utat kapsz.
Valóban nem valami szívderítő az eshetőség, miszerint rabságba ejtenek, méghozzá olyan alakok, akiket nem is ismerek, szóval ebben úgy intézkedik Fred, ahogy csak szeretne. Most, hogy a szüleink szerint a vőlegényem lett, kimondatlanul is ő felel a biztonságomért. Ha történik velem valami, ő is érintett lesz benne, mint a férfi, aki hagyta a "kedvesét" elrabolni.
- Remélem, a szeretőd téged is választás elé fog állítani - mosolyodom el bűbájosan. - Ahogy azt is remélem, hogy őt fogod választani. Talán mégis van a te életedben is az a szenvedély, amiért megéri mindenkivel szembemenni. Még a családi hagyományokkal is.
Hátha Frederico szereti azt a lányt, még ha most nem is tudja. Talán a lelke legmélyén nem akar tőle elszakadni, éppen csak a mai napig nem került olyan helyzetbe, hogy meg kelljen tennie. Azt hiszem, ez az egyetlen esélyem arra, hogy szabaduljak tőle. Ha szembeszáll az apjával, ha hangot emel ellene, ha van kiért küzdenie...
- Nem beszélek Daniellel, amíg te nem beszélsz a szeretőddel - fonom végül keresztbe a karjaimat, mintegy pillanatok alatt eldöntve. Ha Fred rájön, hogy érez valamit a lány iránt, akkor Danynek erről nem is kell tudnia. Pár napot még ráérek elé tárni a tényeket, ha esetleg mégse lenne valami pozitív a végkifejlet számomra nézve.
- Ez még nem elég a házassághoz - fejtem ki a véleményemet rosszallóan, bár egy kissé szimpatikusabb mosollyal az arcán. - Van néhány pasi, aki tetszik, mégse áll szándékomban egyikhez se feleségül menni. Na jó, egyhez azért mégis - ismerem el egy sóhaj kíséretében. Nyilván nem jött még szóba Dany és közöttem a házasság, annyi ideje nem vagyunk együtt, de az ő lánykérésének sokkal jobban örülnék. - A szerelem pedig nem giccs, bár ezt hiába magyarázom valakinek, aki még soha életében nem volt szerelmes - villan a tekintetem Fred irányába. El nem tudom képzelni, hogy valaha is közel került volna bárkihez a kardján kívül.

by **Frederico Miller** Pént. Okt. 18, 2024 3:13 pm

April & Fred

Egy katona tudja, hogy mikor és miért harcoljon, és mikor ne harcoljon. Apám olyan ember, aki a végsőkig a család érdekeit nézi. Tehát ha döntésre jutott, akkor azt minden bizonnyal alapos megfontolás után tette úgy, hogy valóban hisz benne, hogy mindenkinek így lesz a legjobb. Ő nem az az ember, aki csak úgy levegőbe puffogtat üres frázisokat. Talán megvoltak a magam tervei, és valóban nem számítottam erre. Valóban nem szándékoztam soha nősülni, legalábbis nem most, és így. Azonban nem kell zseninek lennem, hogy felmérjem, ez egy vesztett csata. A szüleink már döntöttek. Ebből pedig nem lehet csak úgy kihátrálni. Őszintén, még a házaság gondolatától is lever a víz, nem hogy attól, hogy esetleg gyereket kellene vállalnom. Nem érzem én magam még elég felnőttnek, és felelősségteljesnek ehhez. Egy gyerek rengeteg kötelezettséget, és felelősséget jelent. Bár nem állítom, hogy ha valaha gyereknevelésre adnám a fejem, akkor ellenemre való lenne, ha April lenne az anyjuk. Bár még az esküvő megpróbáltatása is előttünk áll. Előbb jobb lenne egy lépésre koncentrálni csak.
A háttérben húzódó okokkal én sem vagyok tisztában. A miniszter úr, ha apám nem is, elég belátó ember hírében áll. Olyasvalaki aki engedi szabadon dönteni a lányát. Legalábbis bizonyos mértékig, ha betart alapvető dolgokat. Apámtól jobban belegondolva nem túl meglepő, hogy végül úgy döntött ő keres nekem menyasszonyt. Hiszen attól, akinek nem mondjuk ki otthon nevét, aligha várhat unokát, és tisztességes jövőt a családjának. Az egyetlen esélye hát, ha én viszem tovább a Miller nevet. Én voltam túl vak, és önző, hogy nem gondoltam erre hamarabb. Egyszerűen nem jutott ez még az eszembe a mai napig. Mindig volt egy másik feladat, egy vizsga, egy rendezvény, egy akadály, egy... bármi, ami elvonta és lekötötte teljes figyelmem.
Mindezeket figyelembe véve, valóban veszett fejsze nyele, hogy kibúvót találhatunk. Jól látja April. Sem apám, sem az ő apja nem fogja engedni, hogy ezt önkénkényesen felrúgjuk, amikor ők már rég eldöntötték. April hibáztathat engem ezért, de ez még önmagában semmit sem fog változtatni a tényeken. Ami kegyetlenül földhöz vágott minket. Az egyetlen amit tehetünk, hogy alkalmazkodunk a helyzethez, és a legtöbbet próbáljuk kihozni belőle. Ezt April minél előbb érti meg, annál könnyebb lesz mindkettőnknek. Ámbár bővebb indokokkal, és magyarázattal nem szolgálhatok a fentieknél.
- Édes mindegy mit akarok. A döntés már megszületett, akár tetszik nekünk, akár nem. Így az egyetlen amit tehetünk, hogy alkalmazkodunk a helyzethez. - sóhajtok egy aprót. Valóban gondterhelten. Ez a bejelentés nem éppen a legjobbkor jött ez tény. Bár apám minden bizonnyal úgy gondolhatja, hogy tökéletesen időzítette ezt is, mint mindig mindent.
- A baj az, hogy egyáltalán nem tudok semmilyen épkézláb indokot sem felhozni. Olyat, amit apám elfogadna, vagy ne ártanék vele jelentősen neked és a családodnak biztosan nem. Ez utóbbi pedig nem áll szándékomban. Az pedig, hogy nincs megfelelő testvérem, csak annyit jelent, hogy én lettem az egyetlen kizárólagos alternatívád. Sajnálom. - ismerem apámat. Ha meghozott egy döntést, akkor szinte soha nem áll el tőle. Ennek a döntésnek pedig igen nyomos, és a családunk szempontjából fontos oka lehet. Akkor is, ha ezzel nem vagyok tisztában. Elvégre apám ritkán osztja meg a gondolatait velem. Amikor megteszi, az viszont általában ritka jó pillanatok szoktak lenni. Úgy érzem végre bízik bennem. Még akkor is, ha amit megoszt, nem mindig jó hír. De apám elvárja, hogy ezeket is kezelni tudjam.
- Bár értékelem, hogy megbízol bennem, de úgy hiszem, jobb ha ez az információ nem kerül ki ebből a szobából. Én nem vetem a szemedre. Én is megtettem. Azonban a társadalmunk nem ilyen. Te is tudod. Kétlem, hogy tönkre akarnád tenni a szüleidet. Apád mindent elveszíthet egy ilyen botrány miatt, anyád soha többé nem léphet ki az utcára anélkül, hogy ne mutogatnának rá ujjal, és aláznák meg minden utcasarkon. Ezt nem akarhatod. Sőt, ha ez az információ egy gerinctelen alakhoz kerül helyettem, az illető megpróbálhatja vele zsarolni, és sakkban tartani apádat, aki nyilván téged védene, és jól nem jönne ki ebből. Szerencséd, hogy én nem ilyen ember vagyok. Megvédem a titkodat. - összegzem némileg elkomorodva a lehetséges következményeket. April naiv lány, ha azt hiszi némi utcai pletyka lenne az egyetlen következmény, ami hamar elül, egy ilyen botrány után. Szerintem nem gondolt bele a saját szavai súlyába, így nekem kell felhívnom rá a figyelmét. Ez nem járható út. Főleg, mert szerintem apám máris gyanítja ezt, abból, ahogy April a bejelentésre reagált. Mégis elnéző türelemmel viszonyult hozzá, ami rá máskülönben nem igazán jellemző. Tehát számára a nász fontosabb, mint a botrány. Ez April egyetlen mázlija.
- Mért olyan meglepő ez? Mit gondoltál, minden gárdista, aki nem akar megnősülni szüzen hal meg? Hogy ki az, az nem tartozik rád. De igen, van valaki, akivel összejárok alkalom adtán. - ismerem el, végre egy kis mosollyal, April naiv csodálkozás láttán. Persze, hiszen ő csak a szigorú, tárgyilagos Fredericot ismeri. Azt aki a szabályok ellenére képes ágyba (vagy éppen csak más közösségi helyen, mint az akadémia öltözője) összefeküdni valakivel, aligha. Bár tény, hogy Larával ez nem túl komoly. Ő Marcus pótlékként gondol rám, én meg nem tiltakozom az alkalmi légyott ellen, amin levezethetem a felgyűlt feszültséget. Ami pedig azt illeti Lara messze van a rangostól. Szegény kerámia kereskedőkből áll a családja. Nem éppen említhetők egy lapon a Millerekkel. Így apám Aprilt semmi esetre sem fogja lecserélni rá. Még ha fülébe jutna a viszonyunk, akkor sem.
- Annyira nehezedre esne elképzelni, hogy aggódhatok a biztonságodért, függetlenül az eredményeimtől, és karrier terveimtől? Talán újdonság számodra, de még nekem is lehetnek érzéseim, bár nem engedhetem meg, hogy ez kihatással legyen a munkámra, és a megoldandó feladataimra. - igaz, nem engedhetem meg, hogy a menyasszonyommal történjen valami. Az igen sok kellemetlenséggel járna. Valahogy mégsem ezért aggódom igazán. A büntetést, ha kell elviselem. Azt viszont aligha, ha nem tudok megvédeni egy számomra fontos személyt. Bár April kételkedik ebben, és értem mért gondolja így. Ő mindig a tárgyilagos tanárt látta, aki a feladatára összpontosít, és semmi másra. Akkor ez volt a helyes. Azonban ettől függetlenül is bolond lennék, ha nem látnám April értékeit.
- Nem fogom őt választani, még ha kedvelem, akkor sem. Két okból. Egyrészt, apám sosem fogadná el a családi helyzete miatt. Másrészt nem szeretem. Legalábbis, olyan romantikus, tinilányos módon nem, ahogy elképzeled, hogy kellene. Mondjuk úgy, hogy ami kettőnk közt van, az tisztán fizikai hiánypótlás. Ő engem használ, mert a másik srác, akibe tényleg szerelmes nem veszi észre, én pedig őt, hogy kiélhessem magam. Ez ennyi, és nem több. - vallom be neki őszintén. Tudom, talán ezzel sem lopom be éppen magam a szívébe. De attól még kötelességem őszintének lenni. Ahogy Larával is mindig őszinte voltam. Tudja jól, hogy kedvelem, de nem szeretem igazán.
- És ha ez a szenvedély éppen itt van előttem? Azt hiszem benned kettőnknek elegendő szenvedély található. - vigyorodom el egy kamaszos pimasz kis mosollyal. Amitől valahogy egész emberinek tűnök. Közben pedig talán April számára feltűnhet, hogy most éppen nem erőltetem a tanulást, ellenben szinte egészen lazán tartom magam, ahogy őt méregetem.
- Fogok, ígérem. Holnap. - egyezem bele meglepően könnyedén abba, hogy beszéljek a szeretőmmel. Így talán számára sem hagyok más választást, minthogy beszéljen azzal a felszíni másikkal. Nem örülök neki, de tudom, hogy le kell zárnia. Addig nem kezdhet új életet az én oldalamon. Ezt pedig szerencsés lenne előbb, semmint később megtennie. Bár faggatni aligha fogom a dologról.
- Viszont a kezdethez talán elég. Nézd a jó oldalát. Lehetne rosszabb is. Lehetne a vőlegényed egy korosodó harmincas, elhízott öntömjénező alak, aki csak saját magáról tud beszélni, és mindent megtesz, hogy kihasználjon téged és a családod, mert egyébként a hétköznapokban egy megkeseredett szerencsétlen. Helyette megkaptál engem. - lássuk be, a nemesi körökben azért bőven akad szerencsétlen házasság, ami egyik vagy másik fél, mondjuk úgy hiányosságaiból adódik. Én talán nem játszom a giccses hősszerelmest, de nem is vagyok egy rakás szerencsétlenség. Jól nézek ki, jó karrierem van, mindenféle témáról lehet velem beszélgetni, sőt alkalom adtán viccelni, és nevetni is lehet a társaságomban. A családom neves, így azt hiszem April még sincs olyan rossz helyzetben. Ahogyan én sem.
- A szerelmet nem vásári árusok kacatjaiban mérik. Még csak nem is kedves szavakban. Van ami többet ér. Ha kitartasz valaki mellett egy életen át. Vele vagy örömben, és bánatban. Őszintén a legjobbat akarod neki, akkor is, ha ez néha fáj. Az élet nem olyan mint egy kamaszos lányregény. - bár April biztosra veheti, hogy olyan még életemben nem volt a kezemben. Ettől függetlenül is tartom a véleményem.

by **April Williams** Pént. Okt. 18, 2024 7:09 pm

April& Fred

Szerelem nélkül nincs kapcsolat, én legalábbis nem értem, miként lehetne. Csak úgy eléldegélni egymás mellett pedig nem az én világom. Ismerek sok olyan embert, akik azért házasodtak össze, mert annak idején belekényszerítették őket és két végletet figyeltem meg: vagy barátként élnek egymás mellett és másoknál keresik az igazi boldogságot vagy állandóan veszekednek és a mai napig megszenvedik azt, hogy mások hozták meg ezt a fontos döntést helyettük. Én egyiket se szeretném. Fred talán nem létező giccsnek hiszi a szerelmet, de csak azért, mert nem volt szerencséje megélni azt. Ő csak a gárdának él, ami elég nemes tulajdonság, de ugyanakkor sikeresen elvágta az érzelmeit mindenki elől, ami már korántsem teszi vonzóvá a szememben.
- Azt hittem, legalább benned szövetségesre lelhetek, de ezek szerint senkire se számíthatok - állapítom meg végül csendesen, némileg csalódott hangon. - Persze, egy házasságot úgy is le lehet élni, ha nem vagyunk szerelmesek, de ez annyira lehangoló - bukik ki belőlem kesernyésen. - Az elején talán menni fog az, hogy alkalmazkodunk a másikhoz, próbálunk boldogok lenni, de idővel csalódottság lesz a vége. Nagyon ritka az, hogy két ember egymásba szeret ilyen körülmények között. És hát te... - pillantok végül Fredre és mérem végig tetőtől-talpig. - Mégiscsak te vagy. Realista, rideg, megközelíthetetlen. Ez nem fog menni - könyvelem el magamban előre, mely gondolatomnak szavakat is adok. Frederico Miller élete a gárda, nem a feleség és a gyerekek. Megteszi, mert meg kell tennie, de szerelmet sose várhatok el tőle, ez a jövőkép pedig nem tölt el különösebb boldogsággal. Ez várna tehát rám?
- Én se - ismerem el Fred szavai hallatán. - Azt hittem, ha apám meghallja, hogy van valakim, visszalép, de számíthattam volna rá, hogy ez esélytelen. Az adott szavát minden esetben megtartja. Még akkor is, ha ezzel a lánya jövőjét tiporja a földbe - hallgatok el egy pillanatra, hiszen ezt meg kell emésztenem magamban. Van egy fiú, akit szeretek, de nem lehetek együtt vele, mert apám fogta magát és odaígért valaki másnak, mindezt úgy téve, hogy meg se kérdezett előtte engem. Ez Frederico számára talán nem valami meglepő, de az én apám nem ilyen ember. Mindig nyomós okai vannak annak, ha döntést hoz, ha pedig az a döntés a családját is érinti, azt ezerszer meghányja-veti magában és velünk is mindig mindent megbeszél. Szokatlan ez részéről, méghozzá nagyon és éppen ezért nyugtalanító is számomra.
- Ezek szerint téged nem zavar? - pillantok Fredre némileg csodálkozva. Egy röpke másodpercig arra számítottam, hogy kikel magából és kérdőre von, hiszen mégis hogy tehettem ilyesmit? Ez szembemegy a hagyományainkkal és ez egy íratlan szabály, amit minden, hozzám hasonló ranggal rendelkező hölgyemény betart. Nem azért, mert annyira magának szerette volna az első alkalmat, hanem amiatt, mert ő ennyire szabálytisztelő. - Látod, ezt nem gondoltam végig - harapok az alsó ajkamba, amint szembesít a tényekkel és kissé még a hideg is végigfut a hátamon, bár igyekszem nem látványosan beleborzongani. - Elvette az eszemet a szerelem és megtettem - sütöm le a pillantásomat, de nem megyek bele mélyebben a részletekbe. Legyen elég annyi hogy akkor és ott őrülten oda voltam Danielért és nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Mert vágytam rá... Az ölelésére, a csókjaira, a közelségére.
- Sejtettem, hogy nem így van - emelem végül a tekintetem Fredre. - Csak te mindig olyan rideg vagy, hogy azt hittem, még a testi dolgoknak is képes vagy ellenállni - jelentem ki őszintén. - Még az is szokatlan, hogy mosolyogsz. Eddig még nem láttalak így - jegyzem meg és valóban... Fura, de sokkal helyesebben fest azzal a kis vigyorral az ajkán. Ki tudja, ha máskor is ilyen lett volna, még kedvelni is tudtam volna.
- Mindenkinek vannak érzései, nem ez lepett meg. De engem nem ismersz, így nem hiszem, hogy irántam is lennének. Ne érts félre, nem haragszom érte, csak ne akard számomra ennek az ellenkezőjét bizonygatni - lépek az ablakhoz és nézek ki rajta. Apám és Fred apja éppen a kertünkben sétálnak. Bár hallanám, miről beszélnek egymással! Mindenesetre, innen nézve elégedettnek tűnnek. Jó üzletet kötöttek. Kár, hogy mindez két ember életét vágta gallyra. Valamilyen szinten Fredet is sajnálom... Nehezen mutatja ki az érzelmeit, erre pont engem kap a nyakába, akinek ez a legfontosabb egy kapcsolatban.
- Volt valaha egyáltalán olyan nő az életedben, akit képes lettél volna szeretni? - fordulok el az ablaktól ismét a fiú irányába. - Én erre nem lennék képes - ingatom meg a fejem a története hallatán. - Képtelen vagyok érzelmek nélkül ágyba bújni valakivel. Ezért se hiszek abban, hogy a kettőnk házassága valaha is sikerrel zárulna. Még ha meg is tartjuk a nászt, nem hiszem, hogy... érted... - próbálok itt arra célozni, amivel a házasélet rendszerint jár. Fred és én egy ágyban? Nem tudom, képes lennék-e rá. Kétségtelenül vonzó, de semmiféle érzelmet se táplálok iránta és ez megijeszt. Ha valakit szeretnem kell, nem vagyok képes rá. Ez nem így működik.
- Lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, de most teljesen úgy beszélsz, mintha egy ideje lenne benned valami irántam - jövök kissé zavarba a kérdése és a tekintete láttán. - Persze, ez elég nagy hülyeség, mert hát rólad beszélünk, de ezekkel a célozgatásaiddal ilyen irányba viszel engem. Gondolom, tévedek - sóhajtok egyet, miközben végigpörgetek magamban mindent, ami Freddel közös emlék és hát a tanuláson kívül nem sok időt töltöttünk együtt. Ráadásul, Pat se említette, hogy bejönnék a bátyjának, pedig esélyesen meglengeti, ha számára leesik a tantusz, de nem tette. Egyszerűen csak összekuszálnak bennem mindent a szavai és ez az egész helyzet, amelybe nemrég kerültünk.
- Ó! Rendben - biccentek végül beleegyezően a szeretővel való szakítás témáját illetően, bár azért a szívem is beleroppan abba a gondolatba, hogy Danielt ennek kell kitennem. Csábító gondolat a szökés, de abban az esetben ismét csak a családomat tenném ki a szégyennek, azt pedig nem szeretném. A szüleim nem ezt érdemlik. Ha egy szigorú apával nőttem volna fel, megtenném, de nem ez a helyzet. Nekem vannak a legjobb szüleim a világon, ebben nem kételkedem.
- Belátom, igazad van. A legtöbb lány irigykedni fog rám, mert látszólag megfogtam az isten lábát. Helyes vagy, sikeres és kiemelkedő mindenben, amit csak csinálsz - lépek közelebb Fredhez és hatalmas kísértést érzek arra, hogy megsimítsam az arcát, de nem teszem. Helyette csak felnézek rá és úgy teszek, mint aki mérleges és próbál döntést hozni. Ha így folytatja, a végén még sikeresen magába bolondít, de ahhoz, hogy szerethessem, előbb Daniellel kell tisztáznom a helyzetemet.
- A szerelem lángolva indul, intenzíven, később szelídül szeretetté - vázolom a saját elképzelésemet. - Én mindig is erre vágytam. Bennem ez a kép él - vonom meg a vállam. - Legyen, beszélek Daniellel. Nem szeretném szó nélkül elhagyni. Az nem lenne fair vele szemben - sóhajtok egyet gondterhelten. Az a fiú nem ezt érdemli. Én rángattam bele ebbe és én is fogom lezárni élete ezen szakaszát. - Utána hozzád megyek és meglátjuk, miként alakul a közös életünk - egyezem bele a "lánykérésbe", ami voltaképp meg se történt, de mégis nagy változást hozott mindkettőnk életébe.

by **Frederico Miller** Pént. Okt. 25, 2024 6:49 pm

April & Fred

Ki mondta, hogy könnyű egy kapcsolatban élni? Akár van szerelem, akár nincs. A kezdeti szenvedély hamar elmúlik, akkor is, ha az ember azt hiszi szerelemből házasodott. Akkor pedig marad az egymás tiszteletén és segítésén alapuló őszinte kapcsolat, vagy a legnagyobb, legromantikusabb lángoló szerelem is egy vízivilágbéli pokolba fordulhat. Ezen kívül nem minden elrendezett házasságnak kell szükség szerűen rosszul végződnie. A szüleim is így esküdtek, mégis elég szépen élnek együtt. Azt hiszem az idők alatt tényleg megszerették egymást. Úgy hiszem ez igaz April szüleire is, bár ebben koránt sem vagyok annyira biztos. Talán még nem voltam szerelmes. Legalábbis úgy, olyan reménytelen rajongással, mint amit Lara érez Marcus iránt nem. Bár én nem is bírnám ki, hogy magamban gyötrődjek. A lány elé állnék, és bevallanám azt amit érzek. Lesz, ami lesz. Minden esetre én legalább nem zárkózom el. Adok egy esélyt ennek az egész kulimásznak, ha már én is belekerültem. Bízom apámban, és abban, hogy tudja, mi számomra a legjobb.
- Az attól függ, mihez van szükséged szövetségesre. Szerintem egész jó szövetséges voltam, amikor önvédelmet szerettél volna tanulni ezek helyett, vagy a nővéremmel kokettálni. De mindkettőnk családjának tönkretételében nem veszek részt. - kocogtatom meg az egyik vaskos könyv tetejét a mutató ujjammal.
- Talán ritka, de közel sem lehetetlen. A saját szüleid is egész jól megvannak, és az enyémek is. Legalábbis, amennyire meg tudom ítélni. Talán csak adnunk kéne egymásnak egy esélyt, ha már rajtunk kívül eső okok miatt ez így alakult. - pillantok vissza April irányába, amikor végig mér, bár nem tűnik úgy, mintha ez engem különösebben zavarba hozna.
- Úgy érted, realista, rideg, és megközelíthetetlen katona a Palota falain belül. Persze. Hiszen nem engedhetem meg magamnak, hogy ne tiszteljenek az alám kerülő beosztottak. A Palota ilyen hely. A tanácsteremben még a te apád is inkább emlékeztet egy hidegvérű cápára, aki bármelyik pillanatban átharaphatja a politikai ellenfelei torkát, semmint szerető, kedves apucira. Ez nem jelenti, hogy az apád a Palota falain kívül is egy rideg, és félelmetes ember. Mindezek fényében olyan nehéz elképzelni számodra, hogy még nekem is akadhat a palota falain kívül egy legalább kicsit szerethető oldalam? - April számára talán szinte lehetetlen elképzelni a hozzá mindig kedves, és lágyszívű apucikájáról, hogy valójában egy rideg, kőszívű politikus, aki a hatalma megőrzése érdekében bárki torkát átharapná, mint mindegyik a palotában. Pedig így van. Máskülönben már nem lenne a Tanács tagja. Ami engem illet, a gárda az életem, és megteszem a kötelességem, amit elvárnak tőlem. A családom felé is. Azonban ez nem jelenti, hogy otthon is ridegnek, és érzelemmentesnek kell lennem. Azért még nekem is van némi humorom, és van, hogy nekem sincs kedvem szigorúnak, és keménynek lenni önmagamhoz. Még ha sokszor így is tűnik.
- Mert aranyosan, édesen naiv vagy. A világunk azonban nem így működik. Ne hibáztasd őket. Valószínűleg a te apád, és az enyém is úgy hiszi, hogy ezzel teszi a legjobbat nekünk. Légy egy kicsit elnéző. Biztosan meg van rá a maguk nyomos oka, hogy így döntöttek. Még ha mi egyenlőre nem is értjük ezt. - persze megértem. April azt hitte, hogy az apja mindig hagyni fogja szabadon élni. Hogy mindig együtt lehet a felszíni sráccal. De ez nincs így. Számíthatott volna rá, hogy előbb utóbb, de neki is teljesítenie kell a családja felé a kötelességeit. Persze eddig én sem számoltam vele, de nem is szököm meg a gondolat elől.
- Ha azt mondanám, hogy zavar, változna valami? Visszanő a szűzhártyád? Ezen felül, mint említettem nem fair olyasmit követelnem rajtad, amit én magam sem tartottam meg. - válaszolom meg csendes nyugalommal a kérdést. Nem kelek ki magamból, nem ordítozok, hiszen azzal semmit sem érnék el. Legfeljebb még inkább eltaszítanám magamtól Aprilt. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy egy lelki terrorban tartó, bántalmazó, leuraló férje lesz, akitől tartania kell. Ugyanakkor maga a nyílt szóhasználat is meglepheti a lányt. Elvégre elég illetlenségnek számít ilyen szavakat és kérdéseket feltenni lányoknak. Ha rajtunk kívül lenne más is a szobában nem is tenném. Azonban ez a helyzet talán enged ennyi rugalmasságot, ami talán célravezetőbb a helyzetben, mint a nyers erő.
- Ne félj. Nem eset bajod, és a családodnak sem. Megőrzőm a titkod. - mondom, ahogy látom, hogy beleborzong a szavaimba, és azok mélyebb jelentésébe. Fel kellett hívnom a figyelmét a meggondolatlanságára, de nem akarom, hogy ez kihatással legyen rá, vagy elkezdjen félni a lehetséges következményektől. Ha rajtam múlik, én megvédem ezektől. Ha kell ország világ előtt kijelentem, hogy velem a nászéjszakán vesztette el a szüzességét. Bár ha okosak vagyunk, akkor kétlem, hogy szükség lenne ilyesmire.
- Nem faggatlak, de ügyelj rá, hogy más se tehesse. - nem is vagyok kíváncsi a részletekre. Nem akarom elképzelni sem. Nem érdekel. Viszont van ebben egy finom célzás, hogy jobb lenne, ha inkább előbb, mint utóbb szakítana azzal a felszínivel. Nem hiányzik a rossz pletyka, amit nehéz lenne elhallgattatni.
- Az hogy a kötelezettségek elvégzésében következetes vagyok, nem jelenti, hogy fakír, vagy aszkéta is, főleg szabad időmben. - mosolygok. Hiszen azért nem élezem, ha folyamatos edzésekkel kell kínoznom magam. Néha jól esik a lazítás, épp úgy, mint bárki másnak. Nem élvezem a fájdalmat sem. Nem értem miért kéne a testi vágy helyett is szenvednem tehát.
- Talán többet láttál volna mosolyogni, ha nem dobtál volna ki mindig a szobádból, amint végeztünk a tanulással, vagy nem rögtön a nővéremről érdeklődtél volna. - koppintok kicsit az orrára mosolyogva.
- Ki tudja, elég rég járok már ide, és elég jó megfigyelő vagyok. A nővérem is szeret csacsogni. - lépek April után az ablakhoz. Fura így látni ebből a látószögből apámat. Viszont még innen nézve is elégedettnek tűnik, pedig ritkán lehet a kedvére tenni. Azonban én nem sietném el a kijelentést annyira, hogy ez egy tragédiával is felér. Persze váratlan, és lever a víz az egész helyzettől, ez tény. Nem érzem magam késznek a házassággal járó felelősségre, de ha meglépem, akkor nem látom az okát, hogy mért ne April legyen a szerencsés.
- Nem. De nem zárkózom el előle, hogy legyen. Vagy, hogy pont te legyél az Édesem. - válaszolok enyhén megdöntött fejjel, ahogy lenézek alig pár centis távolságra Apriltől.
- Az ember hiánypótlásra, szükségből sok mindent megtesz. De van, hogy már nincs rá szükség. - értem én a célzást. Nem is fogom erőltetni, amíg April nem érzi késznek magát rá. Azonban számomra közel sem tűnik ez olyan elképzelhetetlennek. A kötődés idővel, lassanként alakul ki.
- Mitől lenne hülyeség? - mosolygok, miközben lágyan az álla alá nyúlok, és megemelem a tekintetét, hogy pont a szemembe nézhessen. Talán egy pillanatig még úgy is tűnhet, mintha itt és most akarnám az ablakban megcsókolni. Aztán helyette, csak megfogom a kezét, és magam után húzva indulok meg az ajtó felé.
- Gyere, ma rendhagyó történelem órát tartunk. - indulok el vele kifelé a házból, bár nem mondok ennél többet. Még akkor sem, amikor az utca felé vesszük az irányt, ahol sok árus pakolta ki a portékáit.
- Neked viszont nem kell foglalkoznod a legtöbb lánnyal. Én se teszem. - mosolygok, amikor April szembe fordul velem. Én viszont, ahogy a szemembe néz lágyan végig simítok az arcán. Aztán kézen fogva sétálok vele tovább az utcán. Mintha el se akarnám engedni. Nem igazán zavar, hogy máris akadnak, akik sugdolózni kezdenek a hátunk mögött.
- Vagy éppen szelíd szeretettel indul, és csak később lángol fel, amikor eljön az ideje, hogy aztán megint szelíd szeretetté csituljon. Nem mindig egyetlen út létezik. - mondom, miközben az árusok között nézelődve szlalomozunk. Úgy tűnik, mintha a tekintetemmel direkt keresnék valamit. Bár April számára nem mondom ki mit.
- Jobb lenne előbb, mint később. - mondom úgy, hogy a szemem se rebben. Mintha csak az időjárásról beszélgetnénk, minden látszólagos érzelem nélkül. Az utolsó mondatra viszont nem reagálok azonnal, csak végre megállok egy hajtűket árusító pult előtt. A tekintetem pedig lassan kezdi pásztázni a kirakott portékákat...

by **April Williams** Vas. Okt. 27, 2024 9:25 am

April& Fred

- Igen, de akkor nem kellett feleségül mennem hozzád - mutatok rá a nyilvánvaló tényekre. - Én se szeretném tönkretenni őket, ne érts félre, de csak kell legyen valami megoldás erre is - eresztek le egy sóhaj kíséretében, amint felismerem, hogy a helyzetem reménytelen. Ha elszököm, azzal valóban tönkretenném a családomat és nem csak a kényes hírnév szempontjából... Elvégre, örökre elveszíteni egy gyermeket, leírhatatlan érzés lehet egy szülő számára. Különben is, mi várna rám odafenn? Szeretem Danielt, ez tény és való, de ha lelépnék egy kényszerházasság elől, abban az esetben örök életemre üldözötté válnék, akinek bujkálnia kell és folyamatosan költöznie. Ismerem Danielt annyira, hogy tudjam, ha ezt még be is vállalná értem, amint gyerekeink születnének, nem lenne hajlandó folytatni. Mert nekik fix pont kell. Előbb vagy utóbb pedig mindenképp választás elé állítana, miszerint vagy folytatom egyedül a bujkálást vagy maradok a családom mellett, egy helyben. Ha az utóbbit választom, rám találnak és elrángatnak mellőlük, ha az előbbit, abban az esetben pedig én hagyom el őket, arra pedig nem lennék képes. Valóban ilyen életet szeretnék? Aligha.
- Igen, látszólag szeretik egymást - ismerem el kelletlenül. - Boldog életük van, legalábbis felénk ezt mutatják. Mondanám, hogy színjáték, de az nem lenne igaz - kezdem el fixírozni a fal egyik távoli pontját, hogy még véletlenül se kelljen Fred szemébe néznem. Annyi energiát fektetem ma már a tiltakozásba, hogy kellemetlen számomra igazat adni neki. Lassan kezd lecsengeni bennem ez az egész, elfogadom a sorsomat, bár Daniel miatt eléggé sajog a szívem és a lelkem. Egyedül az vigasztal csupán, hogy tudatosítom magamban, miszerint ez számára semmiképp se végződhet jól.
- Mindvégig sejtettem, hogy apám fellépése nem ugyanaz a politikai ellenfeleivel szemben, de ez a leírás elég... hm... kiábrándító - bököm ki végre azt a szót, amellyel valamilyen szinten leírhatom az ezzel kapcsolatos érzéseimet. - Nyilván akad, ha van nő, aki szívesen tölti veled az idejét, de én nem tudom, képes lennék-e szeretni a másik oldaladat - jelentem ki kerek-perec. Nem ismerem Fredet, hiszen amit eddig láttam belőle, az nem nyerte el a tetszésemet, erre most pont vele kell majd egy hónap múlva oltár elé állnom. - Házastársak leszünk. Felfogtad, mi mindennel jár majd ez? - pillantok rá kérdőn, miközben fejben sorra veszem azt, amit meg kell tennem a feleségeként. Tehetjük kellemessé is, ebben igaza van, de még így se ugrálok fel-alá a szüleink ötlete miatt. - Akkor is el kell viselnünk majd egymást, ha az nem lesz egyszerű. Én foglak otthon várni, amikor egy kemény nap után hazajössz, nem más. Most még talán nem keserít el ez a gondolat, de mi lesz sok-sok év múlva? Amikor már képtelenek vagyunk elviselni egymást... Én valahogy más jövőben reménykedtem.
Nem tudom, érti-e Fred, mire szeretnék kilyukadni, hiszen még én se vagyok képes helyesen megfogalmazni, de a lényegen úgyse változtat. Akkor is ő lesz a férjem, ha a hátunk közepére se kívánjuk a másikat, a nyilvános eseményeken mellette kell majd bájolognom és mutatni, mennyire boldogok vagyunk együtt. Nekem ezt a gyomrom nem igazán veszi be, sose értettem az okát, de ez lesz az egyik kötelességem a sok közül. És mi van abban az esetben, ha közben legszívesebben megfojtanánk a másikat? Nos, akkor is bele kell karolnom és a legszebb mosolyomat magamra öltenem, ez egyértelmű.
- Én azért igazán örülnék annak, ha venné a fáradtságot arra, hogy megossza velem a miérteket - szólalok meg. - Abban az esetben sokkal hamarabb megértettem volna, hidd el. De nem tett ilyesmit, helyettem döntött egy egész életemre kiható dologban és ez nagyon zavar. Én nem vagyok katona, nem úgy nőttem fel, hogy megtettem azt, amit parancsolnak. Ennél sokkal, de sokkal szabadabb életem volt, szóval ez számomra nagyon új. És tényleg nem értem, még csak elképzelésem sincs azt illetően, miért teszi ezt velem.
Kezdek kétségbeesni? Nos, az elmúlt fél óra másról sem szólt számomra, mint a válaszok kereséséről. Mégse jutottam sehova és ez határozottan idegesít. El is döntöm hát magamban, hogy amint alkalmam nyílik rá, beszélek apámmal és megkérdem, mégis miért tette tönkre az életemet ezzel a húzásával.
- Nem - ismerem el a kérdése hallatán. Persze, a férfiaknak könnyebb... Ha ágyba is bújnak az esküvő előtt valakivel, aki nem a menyasszonyuk, nem kell azzal számolniuk, hogy baj lesz belőle. Hálás vagyok tehát Frednek, hogy ezt nem veti a szememre. Van így is éppen elég bajom jelen pillanatban. - Köszönöm - erőltetek magamra egy szelíd mosolyt a szavai hallatán. Tényleg nem lenne valami szerencsés ilyesmivel gallyra vágnom a családom életét.
- Eddig is jól titkoltam, nem igaz? - pillantok rá, a következő szavai hallatán pedig még szélesebben elmosolyodom. - Jó, persze, hogy nem vagy az. Tévedtem ezzel kapcsolatban. Sejthettem volna, hogy a te figyelmedet is leköti a női nem. És talán nem dobtalak volna ki a szobámból, ha te is másként viselkedtél volna - masszírozom meg az orromat azon a ponton, ahol volt olyan kedves és rákoppintott. - Igen? - kapom fel a fejem a nővérére vonatkozó megjegyzés hallatán. - És mégis miket mesél? - kérdezek rá érdeklődve. Ha tudom, hogy Pat ennyire pletyás, esélyesen én is jobban megválogatom, mit mondok el neki és mit nem.
- Édesem? - buggyan ki belőlem egy nevetés a kifejezés hallatán és a szám elé is kell kapnom a kezem, noha a kicsorduló könny cseppeimet képtelen vagyok visszahívni. És most az egyszer ez nem a szomorúságtól van, hanem leginkább attól, hogy ezt pont Frederico Miller szájából hallani... Nos, több mint szokatlan és meglepő, mindezek mellett pedig abszurd is.
- Sajnálom. Ha miattam meg kell tenned, hogy mással légy, nem vetem a szemedre - teszek azért egy ígéretet a számára, amint sikerül úrrá lennem a nevetésemen. Éppen csak időre van szükségem, meg kell ismernem, hiszen egyelőre tényleg elképzelhetetlen, hogy valaha is intim viszonyba kerüljünk. Tehát, ha ez idő alatt szeretőt tart, egy szavam se lehet ellene, hiszen én nem adom meg azt neki, amit igényelne. Azért amikor felemeli az állam és a szemébe nézek, van egy pillanat, ahol azt hiszem megcsókol és még számomra is olyannyira szokatlan, hogy egyszerre vonz és taszít a gondolat. Vonz, hiszen Fredről van szó, nagyon sok lány titokban oda van érte, ebben biztos vagyok, de közben nekem ott van Daniel, aki miatt ezt nem tehetem. Most nem. Fellélegzem tehát, amikor mégse csókol meg.
- Mi... miről beszélsz? - lepődöm meg, de azért engedelmesen követem át, ki a házból. És igen, ahogy haladunk, valóban akadnak, akik sugdolózni kezdenek, de - Fredre hallgatva - nem igazán foglalkozom velük. Valamiért úgy érzem, bőven kapni fogok még a jóból...
Valóban, nem csak egyetlen út vezet a sikerhez, de lutrira sose szerettem játszani. Fred vagy megszeret vagy nem, ahogy ez részemről is így van. Szeretném szeretni, tényleg, hiszen azzal a saját életemet könnyíteném meg, de ez nem így működik. Feldobtak minket a szárazföldre, de még járni se tudunk, nagyjából ilyen ez az egész cirkusz.
- Fred, ne haragudj, de van elég hajtűm... - szólalok meg, amint megáll a pult előtt. - Igazán nem szükséges venned - próbálok meg gyengén ellenkezni, de persze, hogy tetszik a sok díszes ékszer. Mert ránézésre nem éppen olcsó mulatságok ezek. Van nekem millió számra, de nem ilyen szépek, hiszen apám pénzét sose költöttem két marékkal. Ahol azonban Fred megállt, kézimunkával kidolgozott, gyémánttal kivert vagy éppen kagylóból faragott csodaköltemények hevernek, amelyeket nem mindenki mondhat magáénak. Az biztos, hogyha az árus elad ezekből legalább egyet a mai nap folyamán, egy hétre lehúzhatja a rolót.

by **Frederico Miller** Vas. Okt. 27, 2024 3:53 pm

April & Fred

Persze, akkor csak Pat öccse voltam, aki magán órákat ad. Most pedig akaratomon kívül vőlegényé léptem elő. Kellemetlen helyzet mindkettőnknek. Ám ez a jellemem szempontjából nem sokat jelent.
- Lehet, de ez nem sokat változtat a helyzeten. Ha szükséged van rám, melletted leszek. Ha kell megvédelek. Ha kell még a saját rossz döntéseidtől is. - mondom csendesen, hiszen nem túl jó, hogy néha nekem kell a "rideg és rossz" embernek lenni, aki szigorúan felhívja a figyelmet a hibákra. De ez mindenki érdeke. April most a lázadozásával rossz irányba tapogatózik, akármennyire is rossz ez mindkettőnknek.
- Bár lenne, de jelenleg nem tudok ilyet. Pedig elhiheted ritkán akad olyan probléma, ami kifogna rajtam. - sóhajtok egy aprót, jelezve, hogy ezúttal én is tehetetlen vagyok. Nem szállhatok szembe a hagyományokkal, és a szüleink akaratával. April helyzete pedig még rosszabb lehet. Ha fontolóra is venné a szökést azzal a felszínivel, nem lennének biztonságban, és nem várna rájuk semmi jó. Szóval, talán itt lenne az ideje lezárni a múltat, és a naiv gyermek ábrándokat, és abból főznünk, amink van. Nem sok, de mi még itt vagyunk egymásnak, és őszintének kell lennünk, ha egy életet akarunk együtt leélni.
- Ha nekik boldog, szerető életük van, akkor ki mondta, hogy nekünk nem lehet? - teszek fel egy újabb óvatos kérdést, amikor April kezdi végre leereszteni a dacos ellenkezés páncélját. Persze értém én, hogy most azt gondolja, érez valami az iránt a felszíni fiú iránt, hogy rossz lesz szakítania vele. Ettől még elkerülhetetlen. Sajnálom ezért Aprilt. Azonban számítania kellett volna rá, hogy előbb vagy utóbb ez be fog következni. Már csak az apja politikai pozíciója miatt is. Én mégsem temetném máris őt. Ki tudja, talán mégis jól, és boldogan végződik minden, csak nem éppen úgy, ahogy álmodozott róla, és nem azzal a fiúval, akiről álmodozott.
- Sajnálom. De a hatalomnak már csak ilyen a természete. Bár megkímélhetnélek ettől, ahogy apád tette eddig. - mondom halkan. Tényleg sajnálom, hiszen April ilyen szempontból annyira naiv és ártatlan. Ahogy tulajdonképpen az én nővéreim is. Valahogy pedig pont ez ad nekik egyfajta bájt, amitől nem szívesen fosztanám meg őket.
- Azért egy esélyt érdemel, nem? - teszem fel a kérdést valamiféle szelíd nyugalommal. Értem, hogy vannak aggályai, és tele van összekuszálódott érzelmekkel, amiket helyre kell tennie magában. Lezárni a kapcsolatát a felszíni fiúval. Megismernie engem. Úgy értem nem csak a rideg tanárt, aki bevasalja az adott fejezetet a tankönyvekből, hanem azt a bizonyos másik oldalt is.
- Igen. És őszintén szólva halálra rémít a gondolat. Mi lesz, ha nem tudok majd megfelelni az elvárásaidnak, ha nem tudlak boldoggá tenni, vagy ha a gyerekeink isszák majd meg ennek a levét, vagy csak nem vagyok elég érett, és felnőtt ehhez még? Eddig még csak gyereket sem akartam, pont mert félek a vele járó kötelességektől, és hogy megfelelnék-e nekik. - megértem mire céloz mindezzel April. Bennem is lefut ez valahol. Nem túl kellemes, ha olyan otthonba kell hazaérned, egy fárasztó, talán mentálisan is kimerítő nap után, ahol egy cseppnyi szeretet, és gyengédség sem vár. Ahol ridegebben, keményebben, és elutasítóbban bánnak veled, mint a katonai laktanyában, ahelyett, hogy egy kis megértéssel, és melegséggel vigasztalnának, és próbálnák legalább percekre feledtetni a gondokat. Hiába vágynál rá, még csak egy kedves mosolyt, ölelést, vagy simogatást sem kaphatsz, és amikor te próbálkozol ezeket megadni a másiknak, az kegyetlenül lesöpri magáról, egy "fáj a fejem!" felkiáltással, és magára vágja a háló ajtót, hogy neked megint csak a kanapé maradjon a szalonban. Esetleg a vendégszoba, ha elég szerencsés vagy, hogy elég nagy házad legyen. Ez senkinek sem lenne jó.
- Talán mással képzelted el a jövőd, de csak rajunk múlik milyen lesz. És ha egyszerűen esélyt adunk egymásnak, hogy megtanuljuk jól szeretni a másikat, és boldogok lenni egymás mellett? Ha sosem ábrándulunk ki egymásból, és tényleg boldoggá tesszük egymást? - próbálok egy kicsit fordítani a szörnyű gondolatmeneten, és félelmeken. Ha valamit megtanultam a kiképzésem alatt, az az, hogy amitől félünk, azzal előbb-utóbb szembe kell néznünk. Ha pedig engedjük, hogy a félelmek elérjék a lelkünket, és átvegyék az irányítást a gondolataink felett, akkor veszíteni fogunk. Azért pedig többnyire súlyos árat kell fizetnünk.
- Talán, ha eljön az ideje, akkor velünk is megosztják a mélyebb miérteket. Mi lenne, ha addig csak megpróbálnánk türelemmel lenni irántuk. Vagy inkább helyettük azt kitalálni, hogy miként tehetnék épp olyan boldoggá a leendő házasságunkat, mint a szüleink. Egyszerre egy lépést. - nem tudom mi jár a miniszter, vagy az apám fejében. Miért most találták ezt ki. A palotában is egyre nő a feszültség. Talán ahhoz is köze lehet az időzítésnek. Azonban felesleges találgatástól nem lesz kevésbé valószerű a helyzetünk. De kellemesebb, vagy jobb sem. Azt csak úgy érhetjük el, ha következő lépésekre koncentrálunk, és nem a szüleinkre, vagy az indítékaikra.
- Talán másként viselkedtem volna, ha szépen megtanulod, amit kell nyafogás nélkül, és a kötelességek végeztével esélyt adsz rá. Ha valamit megtanultam az Akadémián, az az, hogy jobb nem keverni a kötelességet a szórakozással. Egyik sem mehet a másik rovására. - osztok meg egy apróságot. Bár ebből már sejtheti, hogy Millerként az akadémián, ahol ezer elvárás nehezedett rám, nem volt mindig könnyű szórakozást találnom, vagy csak egyensúlyt a kettő közt. Ha pedig nem sikerült hoznom a tökéletest, főleg, mert a gyakorlásra szánt időt is elszórakoztuk a barátaimmal, hát annak megvoltak a nem túl szívderítő következményei. Ezért nem engedhettem soha a tanulás közben a szigorú, és következetes Fredből. De talán engedtem volna szabadidőben.
- Apróságokat, miket vásároltatok, milyen zenét hallgattatok, milyen ruhákat próbáltatok fel, vagy melyik a legújabb parfüm, ami tetszik nektek a vándor kofánál. - vonom meg a vállamat, egy kis mosollyal, mintha ezek jelentéktelen információk lennének. Pedig az ilyen apróságok is sokat jelenthetnek.
Amikor elneveti magát, akkor önkéntelenül csak mosolygok. Azért egyszer-kétszer elhagyta már ez a szó a számat az évek alatt. A legtöbbször azonban elég sok gúnnyal egyetemben. Most azonban a hanglejtésemben semmi ilyesmi sem volt felfedezhető. Bár talán ez a felismerés még számomra is elég abszurd.
- Nem hinném, hogy ezt tenném. Egyenlőre legalábbis nem. Elég egyszerre egy nő is az életembe. Kettő már túl sok bonyodalommal járna. - vonok vállat, mintha ez teljesen természetes lenne. Ugyanakkor van ebben valami kis feminin élcelődés is. De csak amolyan játékos formában. Hogy nem kapnám meg, amire szükségem van? Talán eleinte nem. Talán nem lesznek könnyűek az első lépések. Ettől még nekem nem kell feladnom a harcot érte. Nem szokásom a csata előtt visszavonulót fújni. Bár a csók talán még tényleg korai lenne. De eljön majd annak is az ideje. A kérdésre nem válaszolok, inkább csak vezetem az utcán. Egészen az árusig.
- Segíthetek a fiatalúrnak esetleg? Ezek a legjobb minőségű ékszerek, amiket csak találhat a piacon... - kezd bele az árus, hogy nyilvánvaló lelkesedéssel adjon el valamit. Lehetőleg minél drágább valamit. Azonban egy apró kézmozdulattal jelzem, hogy nem kell minden egyes darabot bemutatnia a kínálatból, még mielőtt belefogna.
- Köszönöm, de pontosan tudom, hogy mit keresek, és miért. - mondom kimért udvariassággal. Majd April felé fordulok.
- Úgy tartják, hogy az első ember háború ideje alatt volt a városban egy igazán gyönyörű és kedves nemes lány. Ám szerelmes lett az egyik szolgáló fiúba. Természetesen az apja nem nézte túl jó szemmel, így a fiút elküldte a határra katonai szolgálatra. A fiúnak semmije sem volt, így egy egyszerű almafa vesszőt vágott le, és azt tűzte a lány hajába az ígérettel, hogy hősként tér vissza hozzá a háborúból. A háború elhúzódott. Közben pedig a lány apja, halálhírét keltette a fiúnak, és a lányát, egy másik nemes fiához kényszerítette. Ám a lány annyira szerelmes volt, hogy elszökött, egyenesen a frontvonalra, hogy megtalálja elveszettnek hitt szerelmét. Csata utolsó napján talált rá, az addigra hadnaggyá, és hőssé vált fiúra. Azonban az ellenség megkísérelt betörni a védvonal mögé. A legenda szerint egymás kezét fogva haltak meg, a lány hajában ugyanaz az almafa ág volt, amit a fiú vágott le neki az udvaron. Az áldozatuk pedig megmentette, a még élő, visszavonuló katonákat. - fogok a mesébe. Vagy inkább történelmi legendába. Hogy igaz-e bármi belőle, hát azt mára senki sem tudja. Én pedig látványosan lépek a szavaim közben az olcsóbb fa hajtűk felé felmutatva egy egyszerű, olcsó, és nem túl igényesen kidolgozott almafából készült darabot. Bár láthatólag az árusnak nem nagyon tetszik a gondolat, hogy az egyik legolcsóbb darab találjon gazdára, egy láthatólag nemes származású ifjú párnál.
- Azóta a szerelmesek hajtűvel fogadják meg egymásnak, hogy várnak a másikra, és örökké nekik adják a szívüket. Eleinte a köznépben terjedő szokás volt, mely csak szájról szájra terjed, és csak almafából készült hajtűt használtak erre. Aztán valaki leírta a történetet, amit a nemes kisasszonyok is felkaptak. Később felfedezték a különböző fémeket, és fémmegmunkálás felvirágoztatta a kézműves ipart. Idővel a fehérarany a tisztaság, az igazgyöngy pedig a hűség jelképe lett. Bár ezt sok család nem engedheti meg magának. Így sokan maradnak meg az egyszerű almafa daraboknál. - folytatom a történetet szemrebbenés nélkül. A fából készült darabot, végül visszahelyezem a helyére, és a pult másik végéhez sétálok vissza, ahol az igazán drága darabok vannak. Felveszek egy fehérarany, gyöngy hajtűt mely egyszerű, mégis szép, és elegáns. April mögé lépek vele, és a hajába tűzöm.
- Ez egy ígéret, hogy sosem hagylak magadra. - mondom csendesen.
- A fiatalúr igazán remekül választott, és a történelmi ismeretei is igen kiválóak. Milyen szép és szerencsés pár... Az ára... - kezd lelkendezni az eladó, amikor tudatosul benne a választás, és annak értéke.
- Nem számít. A számlát küldje a Miller kúriába. Az intéző majd kifizeti. - pillantok oldalra az árusra, hiszen ennyi kézpénzzel még én sem mászkálok. Bár nem is nagyon van rá szükségem. A családnevem bőven elegendő. Nem sokan akadnak, akik ne ismernék a Miller kúriát.
- Ahogy óhajtja fiatalúr! - hajol meg az árus lelkesen. Hiszen olyan még sosem fordult elő, hogy a Miller család adós maradt volna. De olyan sem, hogy valaki megkísérelt volna visszaélni a nevünkkel.

by **April Williams** Csüt. Okt. 31, 2024 3:42 pm

April& Fred

El kell fogadnom apám döntését, ez már világos számomra. És minél jobban vergődöm, csak annál rosszabb. Nyilván azért esett Fredre a választása, mert az ő családja katonailag és politikailag is kellő befolyással rendelkezik, ez a kombó pedig elég ütős képes lenni. Bár, a miérteket továbbra se értem. Vannak embereink. Jó embereink. A tegnapi fiaskó kirívó volt ilyen téren, noha szerintem mit sem számított a házasságra vonatkozóan. Azt a döntést már régebben meghozták. Csepp a pohárban esetleg, de annál nem több. Valami sokkal komolyabbnak kell állnia ennek a hátterében, éppen csak fogalmam sincs arra vonatkozóan, hogy mi is lehet az.
Mi tagadás, a lelkem mélyén én is reménykedem a pozitív befejezésben, de azért mégiscsak olyasvalakihez kell férjhez mennem, aki eddig nem túl sok pozitív tulajdonságot kapott a szememben. Fred rideg, érzelemmentes, mindemellett katonai pályára szándékozik lépni, ami ismét nem kecsegtet túl sok jóval számomra. Egy személyi testőr nem sok időt tölt otthon a családjával, bár ki tudja, a mi esetünkben talán nem is tesz majd rosszat a távolléte. Legalább - ha rosszul sülne el a dolog - a munkába menekülhet. Ha már apámék úgyse vették figyelembe a kényszerházasság érzelmi oldalát, legalább én tegyem meg.
- De - biccentek egyet Fred kérdése hallatán. Mindenki érdemel egy esélyt és nekem se áll szándékomban elrontani a hátralévő életemet azzal, hogy rosszul érzem magam amiatt, mert apám tönkretette az álmaimat. A legjobbat kell ebből kihoznom, habár a kérdés csupán az, hogy az mit jelent kettőnk esetében. Ki tudja, nálunk talán már az is teljesítmény lesz, ha nem veszekszünk állandóan...
- Ne aggódj, nincsenek elvárásaim - vonom meg a vállam és ezzel leginkább Fredet szeretném megnyugtatni, bár a szavaim nem hangzanak valami fényesen. - Hozzád kell mennem és pont. Nem dédelgetek álmokat, mert éppen az imént fosztottak meg egytől - fintorodom el keserűen és ismét a mellkasomba markol a fájdalom, de azt fogom és félreseprem. Nem akarok most ezen kattogni, bőven elég számomra a jelen is. - Ne haragudj, de én egyelőre még csak gondolni se szeretnék arra, hogy gyerekeink lesznek - csóválom meg a fejem. Fred vonzó, ez tény és való, de most, hogy kötelező jellege lett ennek az egésznek, már cseppet se vonz az a gondolat, hogy vele osszam meg az ágyamat. Olyan, mintha szó szerint megerőszakolnám. Azért összefeküdni valakivel, hogy legyen eredménye egy gyerek formájában, cseppet se örömteli gondolat számomra.
- Sose tekintettem rád úgy, mint a leendő férjemre - szólalok meg a gondolatmenete hallatán. - Jelenleg közömbös vagy számomra és nem hiszem, hogy ebből lehet szerelem, de megpróbálhatjuk. Meg kell próbálnunk - javítom ki magam, hiszen sok választást nem hagytak számunkra a szüleink. - Mondanám, hogy elmehetnénk ide-oda, mintha randevún lennénk, de tudom, hogy elfoglalt vagy és a külvilág előtt szereted azt játszani, hogy téged semmilyen szinten se lehet megközelíteni érzelmileg - vonom meg a vállam. Ennyire azért ismerem Fredet, hiszen volt már velem eleget a közös óráink folyamán és ha ketten elmennénk valamerre, az számára kellemetlen pletykákat szülne, semmi mást. Jelen pillanatban pedig nem hiszek a boldog befejezésben, hiszen annyira kellemetlenül friss még minden számunkra.
- Tudod, én elég türelmetlen típus vagyok és szeretek mindenre időben választ kapni - osztom meg vele az egyik fontos jellemvonásomat. Ha már úgyis a férjem lesz, nem árt tudnia. Az akadémián hozzászokott már a parancsok szó nélküli teljesítéséhez, de én ennyit azért elvárok apámtól. A "talán, ha eljön az ideje" pedig nem opció számomra, hiszen ebben benne lehet az is, hogy sose jön el az ideje annak, hogy felfedjenek mindent, amit tudni akarunk.
- Sose nyafogtam, éppen csak hangot adtam annak, amikor nem tetszett valami - forgatom meg a szemeimet bosszankodva. Elkényeztetett vagyok? Valamilyen szinten igen. - De mégis honnan sejthettem volna, hogy képes vagy lazítani? Fogtad magad és elmentél. Miért gondoltam volna azt, hogy marasztalnom kellene? Örültem, hogy végre Pattel lehetek.
Szépen össze nőttem a nővérével, mi tagadás. Amikor csak tehetjük, sülve-főve együtt vagyunk. Vele szemben Fred valóban kimért és rideg, voltaképp jön és megy, én pedig nem láttam okát annak, hogy megkérjem arra, miszerint maradjon még. Maximum abban az esetben, ha a férfit látom benne, valakit, aki más szinten is érdekel, de erre nem került sor. Nincsenek fiú barátaim, hiszen én is el szerettem volna kerülni, hogy kombináljanak. Hiszen lám, még abból is baj lett, hogy Fred magánórákat adott számomra!
- Ó! - könnyebbülök meg egy apró sóhaj kíséretében. - Azt hittem, ennél nagyobb titkokat is megosztott veled - pillantok Fredre, aki észreveheti az arcomon, hogy tényleg örülök, miszerint csak ennyi látott napvilágot. - Én és Pat sok mindent megosztunk egymással, szóval örülök, hogy nem avatott be a részletekbe.
Mondanám, hogy csak a fiúkról ejtünk szót, ami esetlegesen érzékenyebb téma lehetne, de ez nem lenne igaz, hiszen mást is érintünk az ellenkező nemen kívül. Sok személyesebb, intim témát, amit még nők között se illő sokszor kibeszélni, nemhogy Fred előtt.
- A te döntésed, amit én tiszteletben tartok - hagyom rá ennyivel a dolgot. Igazság szerint akkor se lehetne egy szavam se, ha Fred mellettem még egy nőt tartana, mintegy kedvtelésnek. A mi házasságunk egy újabb feladat csupán, semmi más. Talán egy kicsit megbonyolítom azzal, hogy nem szeretnék rögtön fejest ugrani a nászágyba, de ez is csak még jobbá teszi a dolgot. Izgalmasabb egy fokkal.
Azért a PR-szöveg működik az árusnál, bár a portékái tényleg szépek és minden skálát felölelnek. Le is ragadok és élvezettel, csillogó szemekkel szemlélem őket, annyira tetszenek. Még az egyszerűbb darabok is gyönyörűen kidolgozottak, legalábbis számomra annak tűnnek.
Végül Fred mesélni kezd, én pedig kissé csodálkozva hallgatom, hogy miért mond el nekem egy ilyen történetet, amikor egyértelműen nem vagyunk szerelmesek. A sztoriról még nem hallottam, ki tudja, talán az akadémia berkein belül terjeng, mint valami szóbeszéd, de felettébb érdekes történet. Amikor pedig kiválaszt egy hajtűt és mögém lép, majd a hajamba tűzi, egy pillanatra lefagyok. Most mégis mit kellene tennem? Vessem a nyakába magam és csókoljam meg, mintegy eljátszva mások előtt, hogy mennyire szerelmes vagyok?
- Köszönöm, bár tényleg nem kellett volna - fordulok végül meg és pillantok Fredre. - Igazán nem szükséges egy fillért se áldoznod rám, amíg nem kaptál hozományt - teszem még hozzá, hiszen így is gondolom. Ne költse rám a vagyonát, főleg ne olyan ajándékokra, amelyeket leginkább a szerelmespárok adnak egymásnak. Elég megtévesztő lehet mások szemében.

by **Frederico Miller** Kedd Nov. 05, 2024 8:42 am

April & Fred

A családom politikai és katonai befolyása vitathatatlan. Azonban April családja sem elhanyagolható ebből a szempontból. Legalábbis ami a politikát illeti. Nem tudom, -még- mi állhat a tegnapi merénylet hátterében, de akárhogy is, az időzítés nem lehet véletlen. A palotában egyre nő a feszültség, vaknak kellene lennem, hogy ne lássam. Ez pedig nem csak a vészesen közelgő tiszti vizsga miatt van. Valószínűleg már a miniszter és az apám is érzik a vihar előtti előszelet. Talán annak része volt a tegnapi fiaskó is. Mindezekkel együtt is sötétben tapogatózom, hiszen Marcussal nem vagyunk még elég rangos, és befolyásos személyek. Még ha akadnak is ilyen rokonaink.
Pozitív végkifejlete ennek csak úgy lehet, ha kölcsönösen törekszünk erre. Bár megértem, hogy April nem éppen egy olyan hírű fickót akart maga mellé mint én. A katonai pálya pedig sok kötelességgel jár, ez vitathatatlan. Előfordulhat, hogy akkor is távol kell maradnom az otthonomtól a kötelességeim miatt, ha a szívem haza húzna. Ezt pedig a leendő arámnak is el kell tudnia fogadni. Ami valahol sajnálatra méltó mindkettőnk esetében.
- Nincsenek? Azt hittem minden lánynak vannak. Látom a nővéreimet, miközben épp arról tanakodnak, hogy nekik vajon milyen lesz a jövendőbelijük? Magas, jóképű, tehetős, figyelmes, aki mindennel elhalmozza majd őket, még romantikus versekkel is, netán erős és katonás, mint apánk? Szerintem te is beszéltél már ilyesmikről Pattel. - pillantok rá, leplezetlen kételkedéssel. Minden lány találgatja, hogy milyen lesz a házas élete. Talán nem pont én vagyok, akiről Arpil álmodozott, de ezen már nem változtathatunk. Az épet nem álmodozásról szól. Legalábbis nem arról a fajtáról, amikor léggömböket bámulunk, de nem teszünk semmit sem, hogy elkapjuk őket.
- Nincs baj az álmokkal, csak néha hagyni kell, hogy velünk, és az életünkkel együtt formálódjanak, és megváltozzanak, ahogy mi is megváltozunk. - mondom ugyanazzal a csendes szelídséggel, amivel eddig is beszéltem. Nincs benne él, vagy kioktatás. Értem, hogy csalódott mert elveszített egy álmot. De ez egyben azt is jelenti, hogy nyert egy esélyt, hogy új realisztikusabb álmokat szőjön, amiket képes is lehet valóra váltani. Ahogy én is.
- Ne aggódj, még én magam sem érzem elég felkészültnek, érettnek, és felelősségteljesen a gyerekvállaláshoz. Túl fiatalnak, és éretlennek érzem magam hozzá. Talán pár év múlva, ha az életünk és az egymás iránti érzéseink stabil alapokon állnak majd, visszatérhetünk erre a kérdésre. Akkor, amikor mindketten elég érettnek és felkészülnek érezzük magunkat, és mindketten egyformán szeretnénk. Nem mert kötelező, és elvárják tőlünk. Saját magunkért, a saját közös életünkért. - fogalmazhatnék úgy is, hogy túl komolytalannak érzem magam az apasághoz, de valahogy túl abszurd lenne egy amúgy is abszurd helyzetben. Pedig talán ez az igazság. Az idő viszont talán majd segít ezen is. Gyerekként sokáig nem éreztem, hogy valaha is képes lennék tiszti vizsgát tenni, és megfelelni apám, és nagyapám elvárásainak, csak csodáltam őket, miközben a tudásuk olyan távolinak, és elérhetetlennek tűnt. Most mégis úgy érezem megértem rá, hogy könnyű szerrel tegyem le a vizsgát, és nőjek fel ezekhez az elvárásokhoz. Talán a házasság is pont ugyanilyen. Csak idő és tapasztalat kell hozzá.
- Én sem tekintettem rád leendő feleségemként soha. De mint mondtam a szerelem nem is az a giccses maszlag, amit a romantikus regények írói találnak ki, úgy valószínűleg soha nem értettek meg a szó igazi jelentését. - vonom meg a vállam. A szerelem gyakran észrevétlen apróságokban mutatkozik meg, és észrevétlen marad akár évekig, vagy egy életen át is, míg nem rá nem döbbenünk egyszer, hogy ki volt, aki mindvégig mellettünk volt. Csendben, panaszkodás nélkül.
- Elfoglalt vagyok, és ez még inkább így lesz, ha vizsgát teszek. Azonban, ez nem jelenti, hogy el foglak hanyagolni. Igyekszem egyensúlyt találni a munkám, és az otthonom között, hogy ne érezd magányosan magad. Bár nem tagadom, azok a pletykák a ridegségemről, még kapóra is jönnek sokszor. Mindazonáltal, ha el akarsz menni valahova, csak szólj. Megszervezem a dolgot. - ez talán nem az a felajánlás, amire a kisasszony vágyott, de jelenleg ennyi telik tőlem, ebben a helyzetben. Talán megvan az oka a hírnevemnek, és annak amiért szeretem fenntartani. Ugyanakkor jelen esetben talán nem is lenne túl nagy baj, ha Aprilt összekötnék velem. Legalább a tegnapi fiaskó kitervelői kétszer meggondolnák, mielőtt újra próbálkoznak. Persze ettől függetlenül lehet ennek még akár boldog vége is. Talán nem úgy, ahogy elsőre hittük, de az élet folytonos változás, amihez alkalmazkodni kell, és új taktikákat bevetni.
- Az "időben" tág fogalom. Valami azt súgja, neked ez "azonnalt" jelent. Azonban van, hogy nem vagyunk felkészülve a válaszokra. Néha jobb, ha egyszerűen hagyjuk kiforrni az eseményeket, és csak utána szembenézni a válaszokkal, ha már képesek vagyunk kezelni őket. Néha egy kis türelem többre visz. - bölcselkedem egy sort, bár talán ezzel szintén nem szerzek jó pontokat a kisasszonynál. Ilyenkor még Pat szerint is bosszantó tudok lenni. Igen, az akadémián elvárják, hogy teljesítsük a parancsokat, de azt is, hogy használjuk a fejünket. Fel kell mérni a helyzetet, amibe kerültünk, és ennek megfelelően reagálni. Ami néha kellemetlen, de abból is állhat, hogy egy ideig türelemmel szemléljük a helyzet alakulását, mielőtt beavatkoznánk.
- Ez elég magától értetődő. Minden embernek szüksége van néha egy kis szusszanásnyi lazításra. Vagy csak megkérdezhetted volna a drága nővérkémet is, ha már annyi mindenről pletykáltok. - mosolyodok el egy kicsit. Nincsenek illúzióim, miszerint én is szóba kerülhettem a beszélgetéseik során. A nővérem viszont az egyetlen bizalmasom. Az aki mindennél jobban ismeri a másik arcomat is, aki csak egy cseppnyi törődésre vágyik. Elvégre ez minden ember sajátja. Néha még apámon is látom, egy hosszú és kimerítő nap után, hogy mennyire szüksége van anyám szerető gondoskodására. Hogy még neki is jól eshet, ha nem kell éppen magára öltenie a rideg tábornok szerepét. Legalább néhány elcsent percre a saját otthonában. Én mitől lennék más? Éppen csak esetemben Pat volt mindig az, aki süteményt csent fel a szobámba, ha apánk megszidott valamiért, vagy csak éjszakába nyúlóan bámulta velem a csillagokat, ha nem tudtam aludni. Aki szavak nélkül is megértett. Ezért pedig kétségtelenül hálás vagyok neki. Ugyanakkor lassan Aprilnek feltűnhet, hogy talán eddig az ismeretségünk kezdete óta nem beszéltem összesen, mint az elmúlt percekben. Ha mégis, az többnyire kimerült egy újabb történelem lecke monoton felolvasásában.
- Vannak dolgok, amikről egyszerűen nem akarok tudni. Pat pedig tudja, hogy kinek mit mondhat el, és mit nem. - elvégre tényleg nem érdekelnek a lányos dolgaik. Legalábbis egy bizonyos szinten túl. Jobb ha egy férfi nem tud mindent. Pat szeret beszélgetni, de azért odafigyel, hogy kinek mit mond el. Jó érzékkel tudja, hogy mik azok a témák, amiket érinthet velem, és mik azok, amiket jobb ha nem.
Esetemben mindennek megvan a maga oka. Semmit sem teszek, vagy nem teszek véletlenül. Annak is oka van, hogy mért hoztam ide Aprilt, és mért mesélem el neki ezt.
- Azt én döntöm el, hogy mi szükséges, és mi nem. Olyan ember vagyok, aki tiszteli, és betartja a hagyományokat. - fogom meg a kezét, és kezdek vele sétálni a hosszú piacon keresztül, lehetőleg a legzsúfoltabb szakaszokon, ahol a legtöbben láthatnak. Aminek máris megvan a maga hatása. Véleményem szerint semmi rossz sincs abban, ha szerelmes párnak néznek minket. Hamarosan úgyis házasok leszünk, ezt pedig nem árt tudatni is. Így April sokkal nagyobb biztonságban lehet.
- A következő történelemóránkra tudd meg, hogy mi volt a neve a szerelmes párnak, mikor, és hol történt mindez pontosan, és miért ilyen fontos legenda a köznép szemében. - toldom még hozzá sétálás közben, teljesen közömbös hangon, mintha csak annyit jegyeznék meg "Szép idő van." Ehhez a kis házi feladathoz minden szükséges segédletet megadtam az elmúlt percekben, ha April eléggé figyelt. Ezen kívül a kis magánkönyvtárukban bőven akad forrás irodalom, hogy megválaszolhassa részletesen a kérdésem. Esetleg visszamehet később, és faggathatja róla a korábbi ékszerárust, aki olyan bőszen helyeselt a történelmi ismereteimre.

by Ajánlott tartalom

A mennyaszony háza

A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza

Re: A mennyaszony háza