Stadtpark

by **Paulo DiNardi** Csüt. Jún. 06, 2024 5:25 pm

Stadtpark

Bécs egyik legszebb parkja, tóval, folyóval, hidakkal, zöld övezettel, virágos kerttel, ami csak kellhet egy kis kikapcsolódáshoz.

by **Paulo DiNardi** Csüt. Jún. 06, 2024 6:03 pm

Melinda, Amy & Paulo

Vannak napok, amikor azt érzed, hogy a világ egy különösen mocskos hely, és te legszívesebben még a saját fajod elől is menekülnél, mert képtelen vagy tiszta maradni. Ma ez egy ilyen nap. Különösen megterhelő, és nehéz, minden téren. Pedig a munka legjavát nem is én, hanem az apám végezte. Legalábbis ma. Persze mindig érdekes nézni, amikor ő és Id. Ricchi összecsapnak a tárgyalóteremben. Sokat tanul belőle az ember. A mai leckét azonban szívesen kihagytam volna. Vagy mégsem. Hiszen ez az én ügyem volt. Egészen az utolsó fordulóig, amikor is Matteo helyett az örege jelent meg, és apám is úgy érezte itt az ideje kispadra ültetnie. Túl zöldfülűek vagyunk még egy ilyen súlyú ügyhöz, amit sajtó is végig kísért.
Tudom, hogy otthon még számíthatok némi fejmosásra apámtól, amiért egyáltalán belemásztam ebbe, de nem érdekel. Ezt már kibírom. Mostanság amúgy is gyakrabban zördültünk össze a kelleténél. Még a húgom is csendesebb lett. Legalábbis érzi a feszült viszonyt apánk és köztem. Ott van a felbontott eljegyzés, és ez az ügy. Ez a két dolog bőven elég a súrlódásra kettőnk közt. Persze apám nem hülye. Bár Melindával gondosan titkoltuk eddig a kapcsolatunkat, azt hogy közel sem vagyunk közömbösek egymásnak, de apám így is sejti a dolgot. Tett már erre utaló néhány keresetlen megjegyzést. Ha pedig ő sejti, akkor vélhetően Matteo is, bár ez utóbbi éppen hidegen hagy.
Ami pedig a tárgyalás sokadik záró fordulóját illeti, nos nyertünk, bár nem tudom ezt mennyire lehet annak nevezni. Inkább egy csinos kis kompromisszumnak a nagyok közt. Zimmert ugyan bűnösnek találták de megússza némi pénzbeli kárpótlással (ami jóval kevesebb annál, amit reméltem), és pár év börtönnel, bár ezt inkább mondanám egy jó körülmények közti háziőrizetnek, semmint valódi börtönnek. Annak is valószínűleg jó magaviselettel elengedik a felét. A pénz beszél, mint mindig. Kellemetlen. És mocskos. Ennek ellenére örülhetünk, hogy legalább a bűnösségét rá tudtuk húzni. Rosszabb lenne, ha sikerült volna megvennie az "ártatlan" ítéletet. Akkor Matteo még minket perelne kártérítésért. Erre így viszont semmi esélye. Ezt legalább megúsztuk, és a családom sem szenvedett nagy anyagi károkat, bár ezen a téren nem jöttünk ki valami jól. Apám pedig nem szeret pénzt veszíteni. A tárgyalás után ő a maga részéről egy gyilkos pillantás után távozott is a teremből. Elfoglalt ember, és nem akart több időt vesztegetni erre.
Ami engem illet, nos adtam egy gyors interjút a Bécsi bíróság épületének főbejárata előtt, amíg Amyt és Melindát egy biztonsági őr az autómhoz kísérte a hátsó ajtón. Nem akartam szegény lányt a szükségesnél több traumának kitenni. Már az is hatalmas eredmény, hogy az ügyet itt tárgyaltuk, és nem Washington D. C. adott neki helyszínt. Az kellemetlenebb lett volna. Amy számára bizonyosan, egy olyan környezetben, ahol minden a történtekre emlékezteti. Ennek pedig nem akartam kitenni. Így a számtalan semleges helyszínre vonatkozó kérelmem végül itt ért célba. Nem mintha ez most bármiért is kárpótolna.
Végül az interjú után én is visszamentem a bíróság hátsó privát parkolójában hagyott kocsimhoz, hogy Melindával, és Amyvel egy nem túl messzi, de annál szebb park közelébe hajtsak. Amikor pedig találtam megfelelő parkolót, a két hölgyeményt lassú, komótos sétával kísértem be a parkba. Valami szép, és megnyugtató környezetre vágytam. Gondolom a zajos, zsúfolt helyeket most ők is kerülnék. Így a parkon belül is a tó egyik csendesebb, nyugodt partszakaszához vezettem őket, ahol kevés járókelő van, de tóra néző padok azért akadnak.
- Kértek fagyit? Vagy hozzak valamit? Van a közelben egy egész jó hely. - szólalok meg viszonylag csendes hangon, a két lánynak címezve ahogy megállok a padok közt a tavat bámulva. Tudom, hogy nem éppen fagyiról kellene most beszélgetnünk. De valahogy életemben elszőr nehezemre esik felhozni a tárgyaláson történteket. Mégis erőt kell vennem magamon.
- Beszéljünk arról, ami a teremben történt? - teszem fel végül a valódi, sokkal nehezebb kérdést. Ráadásul tudom, hogy ezzel nincs vége a dolognak. Hiszen még Melindával be kell vallanunk a kapcsolatunkat Amynek. Azt is meg kell beszélnünk, hogy ez mit jelent hármunkra nézve, a gyámságra. Aztán pedig apámnak is elő kell majd adnom mindezt. Vidám lesz...

by **Melinda DiNardi** Pént. Jún. 07, 2024 6:02 am

Mel& a Zimmer-ügy

Életem legnehezebb időszakán vagyok túl a mai nappal, de még mindig túl korai lenne fellélegezni számomra. Az első és legfontosabb feladatom jelenleg az, hogy segítsek Amynek visszailleszkedni a társadalomba, amely a történtek után nem lesz egy sétagalopp. Zimmer alaposan megingatta az emberekbe - pontosabban, férfiakba - vetett hitét. Folyamatosan összerezzen, amikor Paulo a nevén szólítja őt vagy akár csak rápillant egy másodpercre is és feszeng a közelében. Ez már csak azért is kellemetlen, mert én és Paulo szeretnénk folytatni a kapcsolatunkat, amiről Amy jelenleg még csak mit sem sejt, emiatt pedig bűntudatom van. Ő azt hiszi, nemsokára visszamegyünk Amerikába, hiszen úgy beszéltük meg, hogy a per után hazarepülünk. Egy másik földrész, egy teljesen új élet, csak én és ő. Eme szándékaimat azonban keresztül húzta Mr. DiNardi, szinte már abban a pillanatban, amikor belibbent és "megmentett" Matteótól. Onnantól kezdve teljesen egymásba gabalyodtunk és nagyon is érdekel minket, mit hoz számunkra az élet. Megpróbáljuk együtt, hiszen nincs vesztenivalónk, ebbe pedig szeretném, ha Amy is belenyugodna.
A másik fontos tényező pedig az, hogy gyereket várok. Nem, nem így terveztem, hiszen csupán pár hónapja vagyunk együtt Paulóval, de valahogy ezt is sikerült összehoznunk. Hosszú ideig nem ittam a főzetet, hiszen nem volt miért, amikor pedig első alkalommal megtörtént a dolog, nem figyeltünk annyira. A szenvedély elvette a józan eszünket, lássuk be. Végül beszereztem, hiszen minden lehetséges alkalommal egymásnak estünk, de addigra már késő volt, amint pedig tudomást szereztem a hírről, abba is hagytam. Jelenleg a második hónap legelején járok, szóval még a legszemfülesebbek se szúrhatják ki maguknak, tehát nem aggódom.
Ebben a pillanatban viszont arra koncentrálok, hogy Amy a lehető legkevesebb traumával essen túl a peren, a tárgyalás után pedig büszke is vagyok rá, habár mindketten alaposan meglepődtünk, amikor Paulo és Matteo apja is beállított a végén. Mindenesetre, Amy állta a sarat, minden keresztkérdésre összeszedetten válaszolt, hiába igyekezett Matteo sarokba állítani minket. Nem állítom, hogy nem akadtak pillanatok, amikor láttam rajta, hogy hamarosan összeomlik és sírni kezd, de tartotta magát és Zimmert is elítélték, szóval legalább ezen is túlestünk. Amy innentől koncentrálhat a gyógyulásra és hátha sikerül a háta mögött hagynia a múltat. Korántsem lesz ez egyszerű, de én mindig mellette leszek, bármi is történjen, ezt pedig a tárgyalás előtti estén neki is elmondtam. Sohase fogom magára hagyni és másnak se fogom hagyni, hogy elszakítson minket egymástól.
Jó ötlet volt Paulo részéről a park, hiszen látom, hogy Amy is valamivel felszabadultabb a nyitott terepen. Bár, a tárgyalóterem és az ottani hangulat után minden jobb, még egy zsúfolt bevásárlóközpont is, lássuk be. Láttam, miként nézett rám is Paulo apja, nagyjából úgy, mint a véres rongyra, habár fogalmam sincs, hogy tud-e a fiával való kapcsolatomról. Véleményem szerint inkább csak sejti, hogy van köztünk valami, de azt is leginkább amiatt, mert Paulo mindig is hatalmas szoknyapecér volt, én pedig sose voltam közömbös az ellenkező nem számára. Matteo is igyekezett profi módon hadakozni, bár én meg szándékosan olyan ruhát vettem fel a mai napra, amely elég dekoltázsot láttat ahhoz, hogy a tekintete arra tévedjen és így sikerült néha a torkára forrasztanom a szavakat. Nem éppen szűzi viselkedés, de arra azért ügyeltem, hogy ne essek túlzásba és nézzenek egyenesen r*bancnak. Mindenesetre, ez se éppen a legjobb indítás Paulo apjának a szemében, aki magában esélyesen pénzéhes libának könyvelhetett el, még abban az esetben is, ha ez csupán taktikai lépés volt részemről. Mondjuk, Matteo összezavarodott feje minden más áldozatot megért esetemben, az a pillanat pedig fenomenális volt, amikor a melleimet bámulva kereste a szavakat és próbált úrrá lenni a "zavarán".
A parkba azonban már egy másik felsőben megyek, amelyet még a bíróság épületében vettem át. A mély kivágású blúz Matteónak szólt, senki másnak és ő szépen bele is sétált a csapdámba. Jelenleg viszont egy könnyű, nyárias felső foglal helyet rajtam, cseppet sem kirívó, ez pedig így van jól. Nem áll szándékomban ugyanis azt mutatni Amynek, hogy csakis ilyen ruhákkal kaphat meg mindent, főleg nem a történtek után. Így is kissé levert volt az ítélet hallatán, de azt hiszem, ő is megértette, hogy ennél többre nem lettünk volna képesek. Már az is hatalmas szó, hogy nem mentették fel azt a disznót.
- Nem, köszönöm. Amy? - pillantok a lányra, aki csupán a fejét rázza a kérdésem hallatán és inkább helyet foglal a tó partján elhelyezkedő padon, én pedig lehuppanok mellé. Gyönyörű ez a hely és mindennél jobban élvezném, ha nem egy ilyen horderejű tárgyalás után lennénk éppen. - Sok beszélnivaló nincs róla, Zimmert elítélték és ez a lényeg, nem igaz? - vonom meg a vállam, majd pillantok Paulóra, miközben Amy továbbra is szótlanul szemléli a békésen úszó hattyúkat, habár tudom, hogy közben figyel. - Bár, apád felbukkanása eléggé meglepett. Te tudtál róla? - vonom fel a szemöldököm, hiszen - ha így is volt - nekem nem szólt. Na, nem mintha bármi beleszólásom is lenne egy ügyvédek által folytatott perbe, de az idősebb DiNardi tekintete eléggé zavart. Mintha azt üzente volna számomra, hogy takarodjak a fia közeléből. Fogalmam sincs, Paulo ezt észrevette-e, bár nyilván sejti, hogy milyen véleménnyel lehet az apja a hozzám hasonló nőkről. Ráadásul pont abban a felsőben! Még én se csodálkozom, hogy ezt vette le rólam ismeretlenül is.

by **Paulo DiNardi** Pént. Jún. 07, 2024 5:45 pm

Melinda, Amy & Paulo

Azt hiszem, hogy mindenkinek nehéz időszak volt ez. Főleg talán Amy számára. Neki lehetett a legrosszabb. Nem elég, amit el kellett szenvednie attól az embernek jóindulattal sem nevezhető alaktól, ezt újra és újra el kellett ismételnie, miközben folyton megkérdőjelezték szerencsétlent, mintha ő tett volna valami rosszat, pedig erről szó sincs. Itt ő volt az áldozat. Legszívesebben vigasztalóan átölelném, - ahogy a húgomat is szoktam - hogy tudtára hozzam, most már vége, soha többé senki sem bánthatja. De tudom, hogy jelenleg nincs erre felkészülve, és többet rontanék vele a helyzet, mint segítenék. Akkor is, ha legjobb és legártatlanabb szándék vezérel. Bár tehetnék még valamit, amitől jobban érezné magát, vagy legalábbis elkezdene a gyógyulás útjára lépni. Melnek se lehetett egyszerű. Folyamatosan támogatni a kislányt, miközben nem engedheti meg magának előtte, vagy bárki előtt, hogy meglátszódjon rajta mennyire megviseli ez az egész. De én éreztem, és tudtam. Ennek tetejében ott a kapcsolatunk is, amit igen csak titokban kellett eddig tartanunk, nehogy Matteonak jogalapja legyen kizáratni engem az ügyből egy elmarasztalással. Nincs kétségem mennyire szívesen megtette volna, ha kézbe kap bármi kézzel foghatót. Na és ott van még az is, hogy Amy mit fog szólni ehhez az egészhez, ha most hogy a tárgyalásnak vége, akkor ezzel az új helyzettel kell majd megbirkóznia. Nekem sem volt könnyű. Egyrészt utáltam, amikor Amyt kellett kérdezgetnem, és felkészítenem Matteo zaklató kérdéseire, és hogy ezzel felzaklatom szerencsétlent. Másrészt ott volt az apám folyamatos helytelenítése, és fejmosása az ügy miatt, amit újra és újra végig kellett hallgatnom. Így mostanra elég feszült lett a viszonyunk. Ezt pedig már a húgom is érzékeli, ami szintén nem tetszik.
Nem nagyon örültem Melinda kivágott dekoltázsú kis trükkjének, de tény, hogy nem is tiltottam meg neki. Talán csak a féltékenység beszél belőlem. Bár lássuk be, ezzel apámnál sem szerzett éppen jó pontokat. Ahogy én sem, amiért nem küldtem el átöltözni a visszafogottabb blúzába. Akárhogy is, ez már a múlt, amit magunk mögött kell hagynunk, és egy teljesen új életet kialakítani, teljesen elölről. Ez pedig, nincsenek illúzióim, nem lesz könnyű, egy ennyire traumatizált kamasz lánnyal egy fedél alatt. Még ha igyekszek is mindent megtenni, hogy megkönnyítsem neki.
- Akkor maradjunk, és csak nézzük a tavat. - mondom csendesen, amikor elutasítják a fagyi ötletét. Igaz, valójában nekem sincs kedvem az édességhez, pusztán a saját csapongó gondolataim, és érzéseim lenyugtatása végett említettem meg. Hátha még a saját figyelmem is elterelhetem néhány röpke pillanatra. Hamvába holt próbálkozás volt. A pad mellett néhány centivel leguggolok, és felveszek egy lapos kavicsot, amit megkacsáztatok a tó tükrén. Nem egyenesedek fel, csak guggolva nézem a tó felszínén pattogó kis kövecskét.
- Egy igazságosabb világban sokkal súlyosabb ítéletet kapott volna. Néha utálom a munkám. A mai egy ilyen nap.- mondom csendesen, bár Amy és Mel számára így is jól hallhatóan. Közben pedig az én tekintem is a kissé arrébb úszkáló hattyúk felé siklik. Néha irigylem őket. Semmire sincs gondjuk. A turisták kenyérdarabokkal etetik őket, és mindenük megvan a békés élethez. Nem ismerik a szükségtelen erőszak fogalmát.
- Mondjuk úgy, hogy számíthattam volna rá. Elvégre mindketten vizsgáztunk a saját apánk előtt a mai nap, ha úgy vesszük. Az enyém pedig nem lesz túl elégedett. Sosem az. Bár valahol meg is könnyebbültem tőle. Az igazat megvallva alaposan levert a hideg veríték, amikor megláttam Matteo faterját. Biztosra vettem, hogy itt a végünk, és Zimmer kisétál, mi meg a nyakunkba kapunk egy rágalmazási és hitelrontási pert.- próbáltam összeszedett és nyugodt látszatot kelteni, de abban a percben igencsak pánikba estem. Ami nem jellemző rám. De lássuk be Matteoval még csak-csak elbánok, de Id. Ricchihez képest csak egy zöldfülű kezdő taknyos vagyok, akivel pillanatok alatt mosta volna fel a padlót. Persze abból is tanul az ember, de amikor emberi sorsok a tét, akkor ez túl nagy ár egy leckért.
- Mindig érdekes, és tanulságos látni apáink tárgyaló termi összecsapásait, sokat tanultam ezekből, de valahogy a mait nem érzem sikernek. Sem igazságosnak. - szívesen ültem a kispadra a saját ügyemben? Nem. De beláttam, hogy nincs más választásunk, ha bármit is remélni akarunk a totális vereségen kívül. Sejtettem, hogy apám is beleásta magát az ügybe, és jól felkészül erre a fordulatra. Ez egyszer viszont szerettem volna nélküle megállni a saját lábamon. De ez az ügy még túl nagy falat volt számomra.
- Akárhogy is, vége van. Most pedig próbáljunk meg tovább lépni, és új életet kezdeni. Elölről. - a hangom csendes és komor, miközben továbbra is a hattyúkat és tavat fürkészem a tekintetemmel. Igen, sejtem apám véleményét. Volt már erről némi összetűzésünk. Erről is. Azonban én már döntöttem. Felnőttem. Képes vagyok egyedül, a beleszólása nélkül is irányítani a magánéletem, akár tetszik neki, akár nem. Én pedig Melinda és Amy mellett döntöttem. Még ha valahol kissé pánikba is ejt a gondolat. Mi lesz, ha nem leszek elég jó nevelő gyám Amy számára? Ha majd csalódik bennem, és Melinda is?

by **Melinda DiNardi** Pént. Jún. 07, 2024 7:51 pm

Mel& a Zimmer-ügy

Én átölelhetném Amyt, mégse teszem. Hagyom, hadd eméssze a bíróság döntését, hadd lélegezzen fel, hogy végre vége ennek az egésznek. Soha többé nem kell újra válaszolnia azokra a szörnyű emlékeket felszínre hozó kérdésekre, ez pedig hatalmas öröm lehet számára. Minden egyes éjszakán ott voltam mellette, a karomban fekve sírta álomba magát, de végig küzdött, ez pedig hatalmas teljesítmény részéről. Kimondatlanul is büszke vagyok rá, Paulónak pedig hálás, amiért képviselt minket, holott nem lett volna kötelessége, hiszen alig ismertük egymást. Mégis vállalta a pert és annak a kockázatát, hogy emiatt az apja éktelen haragra gerjed, hiszen nem egy kis ügyről volt itt szó és nem is éppen egy olyan ember ellen, akinek nem lett volna pénze kivásárolnia magát. Ami pedig engem illet... nos, lelkileg nehéz volt, hiszen végig kellett néznem Amy szenvedését és azon kívül, hogy végig ott voltam mellette, semmi mást se tehettem. Ezt az utat mindenképp egyedül kellett és kell majd végigjárnia, de legalább lesznek emberek, akik szeretik és támogatják őt, ez pedig igen nagy szó. Szinte elképzelni se merem, mi lett volna a végkifejlet abban az esetben, ha hallgatok Matteóra és kihátrálok, ezzel is magára hagyva Amy-t. Zimmer megúszta volna a tárgyalást és továbbra is vígan élhetné az életét, miközben Amynek egyedül kellett volna megküzdenie a saját démonjaival.
Sejtem én, hogy Paulo nem repesett a boldogságtól a kis trükköm láttán, de hálás vagyok, amiért nem szólt érte. Ha nem teszem, Matteo profin kezelte volna a helyzetet, de mivel férfiból van, nagyjából előre tudtam, miként fog reagálni. És mivel Paulóval vetélytársak, azt is sejtem, hogy ő sejti, miszerint van köztünk valami. Ha tehettem volna, még Paulót is lekapom ott helyben, csak hogy bizonyíthassam az elméletét, abban az esetben azonban azonnal lefújták volna az egész pert és vagy új ügyvédet kellett volna kerítenem vagy Zimmert felmentik, ennyit pedig egyáltalán nem ér meg a dolog. Nem. Zimmernek a börtönben kellene megrohadnia.
- Csak ha nem gond - mosolyodom el lágyan és némileg bocsánatkérően, amikor Paulo is a tó nézése mellett teszi le a voksát. Nyilván nem könnyű számára a jelenlegi tétlenség, de Amynek pont erre van szüksége. Az ő gondolatai jelenleg is messze járnak, ki tudja hol egészen pontosan, de abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy a mai nappal egy rémálom végére tettünk pontot. A víz helyett Paulót kezdem el figyelni, aki leguggol, majd felkap egy kavicsot és ismét megállapítom magamban, hogy rettentően szerelmes vagyok. Soha életemben nem éreztem még senki iránt sem ilyesmit és csak remélni merem, hogy a nap végére szánt híremmel nem riasztom el őt magam mellől.
- Egy igazságosabb világban nem történik ilyesmi - szögezem le a saját álláspontomat. - Te mindent megtettél és ezért nem lehetünk elég hálásak - teszem azért még hozzá. - Még ötletem sincs, miként hálálom ezt meg számodra, de örökké az adósoddá tettél - csóválom meg a fejem mosolyogva. Paulo ugyan nem fogad el semmit a képviseletünkért cserébe, de én sohase fogom ezt elfelejteni számára. Ami pedig a legfontosabb: valamilyen úton-módon, de valóban szándékomban áll ezt viszonozni számára. Éppen csak fogalmam sincs, hogy mivel. Hiszen ő mindent megengedhet magának, ezt pedig nem tudom túlszárnyalni.
- Mire számítasz? - kérdezem meg hirtelen elkomorodva, amint felidézem magamban az apja arcát és a lekezelő pillantását, amivel engem illetett, miközben elment mellettem. Szinte biztosra veszem, hogy én is szóba kerülök majd, de egyelőre ezt nem merem hangosan is kimondani Amy előtt. Még nem. - Remélem, nem kerülsz túl nagy bajba miattunk - sóhajtok egyet és akaratlanul is a hasamra helyezem a tenyeremet, mintha ezzel meg tudnám óvni a picit Paulo apjától. Ha még erről is értesül... Bár, elsőként nem ártana Paulóval közölnöm ezt az egészet és csak utána az apja elé állni a hírrel. Természetesen mindezt csakis abban az esetben, ha jól sül el a dolog. Ki tudja, még az is lehet, hogy mégis visszamegyünk Amyvel Amerikába. Eléggé pengeélen táncolok, habár ez csakis a saját ostobaságom miatt van. Gondolhattam volna, hogy ha nem iszom a főzetet és úgy bújok ágyba valakivel, annak igenis lehetnek kellemetlen következményei. Vagyis, számomra nagyon is örömteli, mert mindig is szerettem volna egy gyereket és talán előbb jött, mint terveztem, ráadásul nem is pont olyan körülmények között, amelyek ideálisnak mondhatóak, de mégis beragyogja a napjaimat, amióta csak tudomást szereztem róla.
- Mikor repülünk vissza Amerikába? - szólal meg hirtelen Amy és fordítja felém a fejét, a tekintetében pedig valamiféle halvány reménysugár jelenik meg. - Azt mondtad, ha vége a pernek, hazamegyünk - utal az ígéretemre, amit még akkor tettem neki, amikor ide jöttünk, én pedig egy pillanatra köpni-nyelni se vagyok képes és Paulo tekintetét keresem némileg riadtan.
- Még nem tudom, édesem - nyúlok a kézfeje után, majd fogom meg gyengéden és igyekszem egy őszinte mosolyt varázsolni az arcomra, noha a bűntudatom már eléggé kezdi felütni a fejét a lelkemben. - Sok minden változott ezalatt a pár hónap alatt, szóval fogalmam sincs - csóválom meg a fejem, miközben próbálom összeszedni a bátorságom annak érdekében, hogy közölhessem Amyvel azt, miszerint én és Paulo együtt vagyunk. Bár, ha jobban belegondolok, talán túl korai lenne, elsőként a babát kellene elmondanom Paulónak és utána lerombolni az Amynek tett ígéretemet vagy pont fordítva? Kissé meg is szédülök, annyira rástresszelek a helyzetre, szóval lehunyom a szemem és igyekszem mély levegőt venni, amely taktika talán még a pont felszínre törő hányingerem ellen is jó lehet. Nem igazán szeretnék itt és most rosszul lenni, noha éppen amiatt mentem el orvoshoz, mert elég ramatyul éreztem magam az első hónapban, szinte kész csoda, hogy Paulo nem vette észre és szűrte le magában a dolgot. Mondjuk, amennyit az utóbbi időben dolgozott, nem csodálom, meg hát én is leginkább Amyvel töltöttem az éjszakáimat, hiszen szerencsétlen lelkileg nagyon maga alatt volt, nem mertem magára hagyni.
- Mi változott? - kérdez vissza kíváncsian, végig engem méregetve gyanakvóan. Sejti. Hát persze! Attól, ami történt, még nem lett ostoba, csupán sokkal, de sokkal zárkózottabb. Mégis, a nap minden egyes pillanatában figyelt és talán észrevett valami futó érintést vagy éppen azt, hogy én és Paulo sokkal közvetlenebbek vagyunk egymással. A hangnemünk, a szóhasználatunk, maga az egész lényünk megváltozott, ezt pedig képtelenek voltunk elrejteni. Más elől talán, de Amy a nap minden egyes percét velünk töltötte. - Megígérted! - csattan fel végül kétségbeesetten. - Azt mondtad, hazamegyünk és még azt a lakást is kinéztük! - vágja a fejemhez a szavaimat, én pedig érzem, hogy egy gombóc kezd el nőni a torkomban. Legszívesebben szorosan magamhoz ölelném, de tisztában vagyok vele, hogy most úgyis csak ellökne magától. - Csak azért bírtam ki a kérdéseit és ezt az egészet, mert utána új életet kezdhettünk volna! Végig ez éltetett! - sírja el magát reményvesztetten, én pedig képtelen vagyok megállni, hogy ne öleljem magamhoz.
- Ssss... - nyugtatom, miközben a haját simogatom. - Itt is lehet jó életünk, hidd el nekem. De ahhoz, hogy választ tudjak adni számodra, még beszélnem kell Paulóval. Kettesben - vetek itt egy komoly pillantást az imént említett személy irányába, ő pedig sejtheti, hogy valami olyasmiről lesz szó, amiről még ő sem tud.

by **Paulo DiNardi** Szomb. Jún. 08, 2024 3:41 pm

Melinda, Amy & Paulo

Igaz. A ma történteket, meg úgy egyáltalán az egészet mindenkinek magának kell feldolgoznia, a maga módján. Akkor is, ha büszke vagyok Amy-re, mert állta a sarat, és képes volt mindezt végig csinálni. Melindát pedig őszintén csodálom, amiért végig mellette maradt, védelmezte, és támogatta szegény kislányt. Én pedig jóformán semmit sem tettem. Elbuktam volna az ügyet, ha apám nem siet a segítségünkre. Az ítélet már biztos. Mégsem érzem jobban magam. Fogalmam sincs miért. Szóval nem. Nekem nem jár hála semmiért. Kockára tettem mindent, és vesztettem volna, ha nem éppen az az apám, aki. Kockára tettem Mel, és Amy életét, a családom vagyonát, és hírnevét, és még csak kellően felkészült sem tudtam lenni, hogy egy Id. Ricchi féle ellenféllel is szembe szállhassak. Miért? Mert bosszantott Matteo arroganciája? Mindez érne ennyit? Akárhogy is vége van. Már kár azon rágódni, hogy mi lett volna, ha kihátrálunk az egészből.
- Voltaképpen szeretem ezt a helyet. Csendes. Legalábbis a világ és a tárgyalóterem zajához képest. - nem a tó mellett való csendes szemlélő üldögélés nehéz. Az sokkal inkább az, hogy úgy érzem ma nem született igazságos ítélet, bárhogy is igyekeztem. Egy DiNardi nem veszít. Nem veszíthet.
- Igazad van. Egy igazságosabb világban soha nem szabadna ilyesminek megtörténnie. Nem kell hálásnak lennetek. Nincs miért. Nem tartoztok semmivel sem. - igaza van Melindának. Egy ilyen ügy olyan, mint a tóba dobott kavics. A hullámok elülnek ugyan egy idő után, de a tó örökre megváltozik. Ezen felül tényleg nem fogadhatok el semmit sem. Amit Zimmer fizet Amynek, az neki jár. Akkor is, ha én többet vesztettem a Zimmer részvényeken annál az összegnél, és voltaképp apám ez miatt is annyira dühös. Persze még így sem fog meglátszani a dolog a család anyagi helyzetén. Nem vagyunk ostobák, hogy mindent egyetlen bankárra tegyünk fel. Ennek ellenére az öregem nem szeret pénzt veszíteni, érhető okból.
- Ne aggódj ez miatt. - mire számítok? Minimum egy alapos fejmosásra, ami hangosabb lesz a kelleténél. Szerencsére apám már egy ideje leszokott róla, hogy szíjjal a kezében utasítson rendre, ha nem tetszik neki valami. De ha pár évvel fiatalabb lennék, mint most Amy... akkor rosszabb lenne a helyzet. A fejmosást, és kéretlen, nyers kritikát már már megszoktam. Mit tehettem volna fiatalon? Még szerencse, hogy apámnak nincs egy másik reményteli fia is, így én vagyok az egyetlen örököse. Mármint ott a húgom is, akit talán még nálam is sokkal jobban szeret, és gondoskodik róla természetesen, de neki nem kell átvenni egy egész jogi cégbirodalmat. A félhülye unokaöcsémre meg nem hagyhatja ezt, bár néha fenyeget vele. Mindketten tudjuk, hogy alkalmatlan a család, és cég vezetésére.
Ha pedig az elmúlt hetekben fel is tűnt, hogy Melinda nincs mindig jól, betudtam az üggyel járó stressz, és érzelmi megterhelés mellékhatásának a dolgot. Elvégre mi más lehetne?
Amikor Amy végre megszólal, felpillantok rá és Melindára, de előbb hagyom Melindát válaszolni.
- Mi változtunk meg. Az egymás iránti érzéseink. Eddig ezt nem mondhattuk ki nyíltan az ügy miatt. De mi lenne, ha egyszerűen csak megpróbálnánk újra kezdeni? Mi hárman. Új életet. - toldom hozzá, amikor Amy kifakad. Bár könnyebbé tehetném ezt neki, de képtelen vagyok. Így hagyom, hogy Melinda ölelje magához, és csittítgassa szegény lányt. Egy újabb dolog, amit majd meg kell emésztenie. Noha nem bolond. Talán már ő maga is sejtette.
Amikor Mel azt említi, hogy kettesben kell beszélnie velem, kezdem megsejteni, hogy itt még van valami, amiről én sem tudok. De vajon mi lehet? Így csak egy kérdő pillantással viszonzom, amikor a tekintetem keresi.
- Ne aggódj Amy. Minden rendben lesz. Akárhogy is alakulnak mostantól a dolgok, azzal együtt bírkozunk meg, ahogy ezzel is. Mi Melindával mindent megteszünk érted. Itt talán még könnyebb is lesz újrakezdeni. - megértettem hogy valamit Mel négyszemközt szeretne közölni. Valami fontosat, de Amyt se szeretném egyedül hagyni, vagy hogy azt érezze a feje felett, a beleszólása nélkül döntünk a sorsáról. Ez azt pedig elég patthelyzet így...

by **Melinda DiNardi** Szomb. Jún. 08, 2024 6:39 pm

Mel& a Zimmer-ügy

Paulo igenis sokat tett azért, hogy ez az egész létrejöhessen és azt hiszem, amint kettesben maradunk, az orrára koppintok, ha nekiáll szavakkal becsmérelni önmagát. Már az, hogy egyáltalán a perig eljutottunk, hatalmas teljesítmény volt részünkről és ez nagyrészt neki köszönhető. Más ügyvéd aligha vállalta volna az ügyet, főleg nem azért az összegért, amit ajánlani tudtam volna cserébe. Ő azonban ingyen és bérmentve megtette, mindezek mellett pedig felajánlotta, hogy nála lakhatunk és becsületesen felkészült minden egyes fordulóra, még ha ez számára se volt éppen kellemes. Amy faggatása sokat kivett belőle is és szívesen támogattam volna őt is, de egyelőre Amynek nagyobb szüksége volt rám. Mindenesetre, abban már most biztos vagyok, hogy mindezt igenis meg fogom hálálni Paulónak, akár szeretné, akár nem.
- Bárki bármit is mond, jó voltál - szólalok meg. - Mindent megtettél, ne hallgass apádra - állapítom meg határozottan. - Ha nem állít be, hogy átvegye az ügyet, akkor is nyertünk volna. Matteo hozzád képest sehol se volt.
Elvégre egy profi ügyvédet nem hozhat zavarba a mély dekoltázs, hiszen Paulo végig higgadtan beszélt, noha magamban biztosra vettem, hogy nem örül a kis trükkömnek. Matteo ezzel szemben nem volt képes elrejteni az érzelmeit, néha egyenesen a melleimhez beszélt, ez pedig nyilván nem éppen jó pont egy ügyvéd számára. Semmi se zökkentheti ki sem őt, sem az ellenfelét. Még egy csinos nő sem.
- Te voltál az egyetlen, aki mellénk állt a bajban, noha alig ismertél minket. Vagyis, Amyt egyáltalán nem - mutatok rá a tényekre. - Befogadtál minket a házadba, hogy ne essen bajunk és mindent megadtál számunkra, noha nekünk kellett volna hálásnak lennünk. Ezt nem fogom egyhamar elfelejteni - csóválom meg a fejem és némileg belém is nyilal a bűntudat, amiért kinézem Paulóból, hogy képes faképnél hagyni a terhességem ténye miatt. Egyáltalán nem ilyen embernek ismertem meg, de mégis... Ostoba lennék, ha nem számolnék azzal, miszerint ezt nem fogja a legjobban fogadni.
- Talán az lenne a legjobb, ha most az egyszer veled mennék és mindent megmagyaráznék neki - vetem fel. - Nem szeretném, ha te innád meg ennek az egésznek a levét, az annyira nem lenne igazságos - sóhajtok egyet gondterhelten. - És ki tudja, még az is lehet, hogy megérti a helyzetet és nem lesz olyan mérges - próbálok meg némi lelket önteni Paulóba, habár ő sokkal jobban ismeri az apját, szóval ez már eleve veszett fejsze nyele részemről. Mégis, valamilyen szinten hiszek abban, hogy előttem nem fog jelenetet rendezni és legközelebb, mire ismét találkozik a fiával, elpárolog annyira a mérge, hogy ez Paulóra se legyen negatív hatással.
Amy kirohanása nem lep meg, valamilyen szinten számítottam arra, hogy ez nem lesz egy sétagalopp, hiszen valóban ígéretet tettem számára, amelyet éppen most készülök megszegni. Hiszi vagy sem, de ez nekem se egy könnyű helyzet, amikor pedig Paulo válaszol, erőteljesen rázza meg a fejét.
- Nem! - vágja rá indulatosan, amikor szóba kerül, hogy hárman kezdhetnénk új életet. - Nem! Nem! Nem! - hajtogatja zokogva, nekem pedig a szívem szakad meg, de egyelőre semmit se tehetek érte. Le kell nyugodnia, hiszen egyébként is egy nehéz helyzeten vagyunk túl és talán részünkről se volt a legjobb ötlet pont most kivesézni a témát.
- Talán az lenne a legjobb, ha most hazamennél - állapítom meg, amint csillapodik Amy zokogása, ő pedig beleegyezően bólogat és bújik ki a karjaim közül, nem sokkal később pedig már meg is jelenik az egyik itteni ismerősöm, én pedig rettentően hálás vagyok azért, hogy nem várt a megbeszélt időpontig, különben még fél órát itt üldögélhettünk volna a kínos csendben. Amikor eltűnnek a szemem elől, azért eszembe ötlik, hogy nem biztos, miszerint ez jó ötlet volt részemről, hiszen szerencsétlen ismét csak lepasszolva érezheti magát, de tényleg beszélnem kell Paulóval. Ez az ügy nem várhat.
- Napestig elnéznélek a tóparton, de nem lenne kedved leülni mellém? - teszem fel a kérdést egy lágy mosollyal, majd paskolom meg magam mellett a padot. Izgulok, majd kiugrik a szívem a helyéről, de egyelőre igyekszem leplezni az érzelmeimet. - Bocsáss meg Amy viselkedése miatt - szólalok meg végül, amint Paulo helyet foglal mellettem. - Ez nagyon nem érintette jól és valamilyen szinten meg is értem, de kétfelé nem tudok szakadni - ingatom meg a fejem. - Ha nem lennék biztos abban, hogy jól kijöttök majd valaha, azonnal Amerikába repülnék, de tudom, hogy te mindent megteszel majd, hogy ne érezze magát annyira kellemetlenül - osztom meg vele a gondolataimat, majd veszek egy mély levegőt és igyekszem magamban megfogalmazni a következő szavaimat, de jóformán ötletem sincs, mit is kellene mondanom egy ilyen helyzetben. Összeüthettem volna valami romantikus cukiságot is a hír közlésének érdekében, de nem tervezett baba volt és tartottam attól, hogy nem sülne el valami jól a dolog. Szóval, maradnak a szavak.
- Ami pedig azt a másik dolgot illeti... - kezdek bele egy hatalmas levegővétel után és kissé ösztönösen távolabb is húzódom Paulótól a padon ülve, habár ezt a mozdulatot nem tudom mire vélni részemről, de a testem majdhogynem magától csusszan arrébb. - Elsősorban tudnod kell, hogy nem a te hibád, nem is hibáztatlak, én voltam a hülye, de ezen már nem tudok és talán nem is szeretnék változtatni - figyelem beszéd közben a tavat, aminek a látványa enyhén szólva is megnyugtat. Az abortuszról szó se lehet, ebben az egyben biztos vagyok. - Terhes vagyok - emelem végül a tekintetem Paulóra, amelyben néhány kósza könnycsepp is megcsillan és ő talán ezt annak tudja be, hogy mennyire megrémít a gondolat, noha leginkább csupán a megkönnyebbülés könnycseppjei ezek. Végre, vége van, kimondtam, túl vagyok rajta, innentől minden rajta áll.

[/color][/b]

by **Paulo DiNardi** Vas. Jún. 09, 2024 5:38 pm

Melinda, Amy & Paulo

Sokat éjszakáztam az ügy miatt. De hogy sokat tettem volna? Az apám tette meg a döntő lépést, és nincs kétségem, hogy sokat veszítettünk volna, ha az idősebb Ricchivel nekem kell egyedül szembe néznem. Persze nyilván nem vállalta más ügyvéd. Senki sem szeret a saját pénztárcája ellen dolgozni. Apám sem. Éppen csak én kényszerítettem bele ebbe. Legfeljebb kaphattak volna egy kezdő friss diplomás kirendelt ügyvédjelöltet, akinek se ideje, se befolyása az egészre. Minden le lett volna előre vajazva. Zimmer kisétál. Matteo erre figyelmeztette leginkább Melindát. És hát igaza is lett volna, ha én nem sétálok be képbe nagy mellénnyel.
Igen, nekem is nehéz volt feltenni azokat a kérdéseket. Nehéz volt hallani a válaszokat. Nehéz volt nem kimutatni, hogy mit érzek és gondolok valójában az egészről. Az pedig hogy a házamba fogadtam őket természetes dolog volt. Nem hagyhattam, hogy veszélyben legyenek. Mégis milyen ember lettem volna akkor? Szóval tulajdonképpen tényleg nincs miért köszönetet mondaniuk.
- Jónak lenni ebben szakmában nem elég. Győzni kell. Mindig. Matteoval talán elbírtam volna, de az apja... Egészén más ligában játszik. Ha ellene kellett volna küzdenem, apám nélkül... nos az valami olyasmi lett volna, mintha a Citrin kviddics csapatát állítottuk volna ki a világbajnok Írekkel szemben. Kb. annyi esélyem is lett volna. - hozom fel fejcsóválva a példát, és hát nem titok, hogy az iskolai csapatok közül a Citriné a leggyengébb. Alig van néhány évente egy-egy véletlen nyertes meccsük. A kupát pedig ember emlékezet óta egyszer se hozták el.
Persze, hogy nem örültem Melinda trükkjének, de ettől még higgadtnak kellett látszódnom. Apámnak van egy mondása, miszerint akkor kell a leghiggadtabbnak látszanak, amikor a legkétségbeejtőbb a helyzeted. Az zavarja össze leginkább az ellenfeleidet, mivel fogalmuk sincs, hogy mid van, amitől ilyen nyugodt tudsz maradni. Noha meglehet még semmi sincs a kezedbe, de éppen ezzel sarkallhatod hibára az ellenfelet. Na ez valami ilyesmi blöff játék lett volna, éppen csak én lettem volna az esélytelen oldalon. Legalábbis, ha Matteot kivesszük az egyenletből, aki rögtön felsült a dekoltázs trükktől, és behelyettesítjük az apjával.
- Nem tettem semmit, amiért hálát, vagy köszönetet várhatnék. Felejtsd el. - mondom kissé szomorkásan, amikor elkezdi sorolni mi mindenért lehetnek hálásak. Én pedig valahogy tényleg nem érzem a győzelem édes ízét, és azt, hogy megérdemelnék bármiféle hálát is, bármiért is. Elvégre ez az ítélet is csak egy színfalak mögött megírt kiegyezés. Zimmer gyorsan szabadul, és félő, hogy majd vissza akar vágni. De akkor én is ott leszek. Felkészültebben.
- Nem tudnál mit mondani. Ez nem a te dolgod. Én döntöttem, és vállalom a felelősséget a saját tetteimért. Az apám előtt is. Ne aggódj ez miatt. - felelem Melinda szavaira. Nem, nem szeretném, ha velem jönne. Félek az csak rontana a helyzeten. Apámat nem könnyű megbékíteni, ha anyagi veszteségekről van szó. Talán, ha gyorsan összeütök pár jövedelmező üzletet, pótolva a kiesett veszteséget. Pár zsíros új fizető ügyfél is kapóra jönne a dologhoz. De ez már igazán az én problémám, nem Melindáé.
Amy kirohanása nem túl meglepő, de nem is kellemes. Ennyire szörnyű alaknak gondolna, aki egy esélyt sem érdemel? Bizonytalanul nézek fel Melindára, hogy most mit kéne tennem, vagy mondanom. Hogyan nyithatnék Amy felé, ami megnyugtatná szegényt? De végül szótlanul hagyom, Melinda barátnője elkísérje innen szegény kislányt. Csak amikor hallótávon kívül vannak szólalok meg ismét.
- Talán vele kéne menned. Megnyugtatni. Ne érezze magára hagyva magát. - mondom csendesen ki, ami foglalkoztat a kislánnyal kapcsolatban. Mármint érzem, hogy Melinda valami fontosat akar közölni, de valahogy nem tudok elszakadni gondolatban Amy tiltakozásától az egész helyzetre. Amikor Melinda megpaskolja a padot, és kéri, hogy üljek mellé lassan felállok, és engedelmesen mellé ülök, átkarolva a vállát, magamhoz húzva őt. Ez az első eset, hogy ilyesmit nyilvánosan megengedek magunknak. Talán túl korai a lesipuskás sajtó miatt, de nem érdekel. Az ítélet már megszületett. Innentől senkinek semmi köze.
- Nincs miért megbocsátani. Sok volt ez a mai nap. Sok mindent kell megemésztenie. Talán nem pont most kellett volna ezt is a nyakába zúdítanunk. Várhattunk volna még néhány napot, amíg lecseng benne a tárgyalás. - sóhajtok egy aprót, ahogy a tavacskára függesztem a tekintetem.
- Szeretném, ha Amy meg tudna bízni bennem, és nem lenne kényelmetlen számára a jelenlétem. De fogalmam sincs, hogy miként kellene nyitnom felé, hogy ő is el tudjon fogadni. Félek nem leszek valami jó példakép számára, és mindkettőtöknek csalódást okozok. - osztom meg Melindával a saját félelmemet a dologgal kapcsolatban. Szeretném, ha Amy egészséges, boldog kislánnyá tudna kivirágozni a házamban, és nem félne többé se tőlem, se más férfiaktól, mert tudná, hogy biztonságban van. Azonban most nagyon sérült, és tudom, hogy hosszú nehéz idő lesz a gyógyulás számára.
Amikor viszont Melinda elhúzódik, érzem, hogy most valami komoly bejelentés jön, és gondolatban már lassan felkészülök a legrosszabbra... szakítani akarna? Mégis fogni Amyt, és visszamenni Amerikába, mert tudja, hogy Amy sosem fogad el engem? Vagy valami más komoly baj van? Bántotta valaki? Kissé oldalt fordulok a padon, szembe Melindával, hogy végig hallgathassam. Az elejét, a bevezetőt egyáltalán nem értem, fogalmam sincs mit akar ezzel Melinda, de az utolsó két szó tökéletesen ki is törli az előzményeket a fejemből.
- Úgy... érted... én... én... apa leszek??? - nem sűrűn látni, hogy egy hozzám hasonló ügyvédnek a torkárra forr a szó, de itt most valami ilyesmi van. Csak dadogni vagyok képes, ahogy próbálom feldolgozni a hír első sokkhatását. Majd hirtelen állok fel és kapom fel Melindát is a padról, hogy magamhoz ölelve, boldogan forgatom meg magam körül.
- APA LESZEK!!! APA LESZEK! BABÁNK LESZ!!! - kiálltom ki vidáman a világnak, ahogy egy pillanattal később leteszem Melindát. Pár arra járó turista pedig érdeklődve pillanat a jelenet felé. De engem ez már cseppet sem érdekel. Mostanra már csak az őszinte öröm látszik az arcomon a kezdeti sokkhatás után... bár azt hiszem ezt a hírt még emésztenem kell egy darabig... De most semmi másra nem is akarok gondolni. Még a holnapra sem, vagy arra, hogy ezt apámmal is közölnöm kell majd...

by **Melinda DiNardi** Hétf. Jún. 10, 2024 4:37 pm

Mel& a Zimmer-ügy

Úgy tűnik számomra, hogy a mai nap tényleg teljes egészében az érzelmekről szól. Elvégre, Amy és Paulo is maguk alatt vannak, noha azt hittem, hogy a tárgyalás végével ők is felszabadultabbak lesznek valamennyivel, de tévedtem. Amy-t esélyesen megviselte ez az egész hajcihő, az, hogy voltaképp úgy rángatták jobbra-balra, mintha ő lett volna ebben a rossz és nem Zimmer. Matteo végig úgy kezelte ezt a tizenéves kislányt, mintha a viselkedésével vagy az öltözködésével küldött volna annak az alaknak félreértelmezhető jeleket. Majdhogynem erre építette az egész ügyet. Paulo pedig egyértelműen nem elégedett a bíróság döntésével, ami rólam is elmondható, de itt és most inkább örülök annak, hogy vége. Bánja a fene, hogy Zimmer csak házi őrizetben lesz, amíg nem kerülhet Amy közelébe. Ráadásul, ezzel egy rémes korszakot tudhatunk a hátunk mögött és végre Amy is a gyógyulás útjára léphet. Hosszú időt vesz majd igénybe, ebben biztos vagyok, de legalább már látom a fényt az alagút végén.
- Ez az egész úgy jött ki, mintha végig figyeltek volna titeket - állapítom meg, noha fogalmam sincs arról, hogy ez valóban így volt-e. - És úgy döntöttek, hogy amikor rosszul áll a szénátok, ők majd közbe lépnek - csóválom meg a fejem. - Hagyniuk kellett volna, hogy elrendezzétek - vonom le a végső következtetést. Nem vagyok otthon a jogban, nem tudom, abban az esetben jobb döntés született volna, de tényleg ki kellett volna ebből maradniuk. - Legalább Matteo is tanult volna belőle és legközelebb kétszer is megfontolja majd, hogy kiáll-e ellened.
Természetesen nem másodlagos az sem, hogy Zimmernek esélye se nyílt arra, hogy fogja magát és mindenféle szankció nélkül kisétáljon azon az ajtón. Ha ez az egész így végződött volna, abban az esetben tombolnék, de szerencsére itt volt nekünk Paulo és kihúzott minket a csávából, még ha jelenleg úgy is érzi, hogy érdemben semmit se tett.
- Azt azért szeretném megjegyezni, hogy te legalább ember maradtál, ellentétben egyesekkel - célzok itt leginkább Matteóra, de ugyanakkor valamilyen szinten az apjára is, aki a fia szándékaiban képtelen volt a jót meglátni, helyette végig az anyagi haszonra koncentrált csupán, semmi többre. Ahelyett, hogy büszke lett volna Paulóra, amiért kiállt egy nemes ügy mellett és támogatta volna őt bármilyen szinten is. Nem irigylem, amiért ilyen apja van és igazság szerint ötletem sincs arra vonatkozóan, hogy milyen ember lehet az édesanyja, ha képes egy ilyen alak mellett maradni.
- Merlin szerelmére, hagyd már az ügyet! - emelem meg a hangom, de arra gondosan ügyelek, hogy ne legyen benne egy cseppnyi indulat sem, különben még Amyt is megijesztem. - [/color][/b]Azért vagyok hálás, amit értünk tettél - [/color][/b] mutatok rá a tényekre. - Akármi is lett volna a per vége, azon semmi se változtat, hogy végig mellettünk álltál - csóválom meg a fejem. Paulónak köszönhetően lehetett Amyből magántanuló, neki köszönhetően kerültünk biztonságos(abb) környezetbe és ő volt az, aki köztünk és Matteo között lekommunikált mindent, amire csak szükség volt. Ez azért rengeteget számított, hiszen ellenkező esetben Matteo már rég feljelenthetett volna engem is, hiszen hamar kiprovokálta volna, hogy felképeljem.
- Rendben - sóhajtok egyet megadóan, de cseppet se boldogan. Nem szívesen hagyom magára Paulót egy ilyen helyzetben, de tény, ami tény, valóban ő ismeri az apját és csakis ő tudhatja, mire miként reagál majd. Ha azt mondja, ne tegyem, nem fogok ellenkezni. Éppen csak szeretném, ha tudná, hogy nem csak ő áll ki mellettünk, hanem én is mellette. Szeretném támogatni és rosszul esik az, hogy erre nemet mond, de megértem. Ha csak rontana a helyzeten a jelenlétem, nem fogom ráerőltetni mindezt.
Sejtem, hogy mindezek után Amy kirohanása és ellenkezése csupán hab a tortán Paulo számára, szóval hatalmas bűntudatom van, de nem állhatok neki alaposabban részletezni a pártfogoltam lelki világát. Túl van egy nemi erőszakon, egy lelkileg még inkább megterhelő tárgyaláson, valamilyen szinten tehát érthető, ha ragaszkodik valamihez, ami boldoggá tenné őt. Szeret engem, szeret velem lenni, egy biztos pont vagyok az életében, Paulo pedig - hiába tett meg annyi mindent érte - továbbra is az ellenkező nemet képviseli. Velük kapcsolatban pedig nincs valami jó tapasztalata, lássuk be. És hát jelen pillanatban rám mérges, nem Paulóra. Éppen csak nem számol azzal, hogy a szavai másnak is fájdalmat okozhatnak.
- Nem. Nekem most itt a helyem. Veled - jelentem ki magabiztosan, de azért az, ahogy a tekintetemmel követem Amy távolodó alakját, elárulhatja számára, hogy én is így gondolom. Legszívesebben utána rohannék, hogy megvigasztaljam, de itt és most sokkal fontosabb dolgom akad. Olyasvalami, ami nem várhat. - Majd ha hazaértünk, beszélek vele - sóhajtok egyet, ezzel mintegy a saját lelkemet is csitítva, amely folyamatosan arra késztetne, hogy felpattanjak és menjek, de tüstént.
- Igen, ez nekem is eszembe jutott már - ismerem el. - Hiába készülök nevelőnőnek, ha közben folyamatosan elfelejtem, hogy minden gyerek más és más és sokszor a körülmények is alakítják őket. Elszámoltam magam - vonom meg a vállam. Valóban nem volt valami jó döntés ez részünkről, de legalább ebből is tanulunk és eszerint megyünk majd tovább. Elég naiv voltam, amikor elhittem, hogy a szakmámnak hála mindenre tökéletesen tudom majd a választ. Ismerem az elméletet, de a gyakorlatban alkalmazni ismét csak más.
- Idő kell neki. Idő, idő és idő - szögezem le már az ezerszer elismételt mondatot, ami nyilván Paulónak már a könyökén jön ki, de egyelőre tényleg nem tudok mit mondani. - Ha pedig úgy érzem, készen áll rá, akkor néha úgy intézem, hogy kettesben maradjatok - osztom meg vele az ötletemet. - Néha egy-két órára elmegyek és hátha nyit feléd.
Ez Amy számára esélyesen nagyon ijesztő lesz eleinte, de bízom Paulóban, hogy nem fog visszaélni a helyzettel és különben is... Amynek is meg kell tanulnia, hogy nem lehetek mindig mellette, ez képtelenség. Lesz idő, amikor magára marad, mert nekem éppen más dolgom akad. Tanulnom kell, később pedig dolgozni és igen, pár hónap múlva más is a nyakamba szakad majd, ami alaposan feladja majd számomra a leckét.
A hír bejelentése cseppet se könnyű számomra, hiszen a lehető legrosszabb forgatókönyvre készítettem fel magam már napok óta, amikor pedig Paulo visszakérdez, csupán némán bólintok. Amikor viszont hirtelen felpattan, egy pillanatig azt hiszem, hogy itt a vége és faképnél hagy, de végül felkap, megpörget maga körül, én pedig köpni-nyelni sem tudok, de végül elnevetem magam, hiszen a súly, amellyel keltem és feküdtem, végre semmivé foszlik és átveszi a helyét a színtiszta boldogság.
- Ezek szerint nem bánod? - kérdezek rá óvatosan, amint ismét földet ér a lábam. Jól hallottam? Tényleg örül a hírnek? - Azt hittem... arra számítottam... - akadok el a mondandómban, hiszen fogalmam sincs, miként folytassam. Nem szeretném megbántani őt. - Most mi legyen? - huppanok vissza ismét a padra, hiszen kimegy minden erő a lábamból. Paulo mellettem áll, ez már bizonyos, de mégis mi lesz a továbbiakban? - Tudom, hogy nem tervezted és ezzel elég nagy galibát okoztam neked, de én azóta a fellegekben járok, hogy megtudtam - helyezem ismét a tenyeremet a hasamra lágyan, mintha bármit is érzékelnék a kicsiből. Mindenesetre, már maga a tudat, hogy ott van, megnyugtat és hatalmas örömmel tölt el engem.

[/color][/b]

by **Paulo DiNardi** Szer. Jún. 12, 2024 11:01 am

Melinda& Paulo

Talán tényleg minden az érzelmekről szól, de valahogy mégsem érzek megkönnyebbülést, amit a legtöbb ügy lezárásával. Elégedetlen vagyok? Határozottan. Egy Zimmer félének élete végéig börtönben kellene rohadnia. De legalábbis valami olyan barátságos intézményben, ahol őt nézik kislánynak, úgy naponta háromszor, négyszer. Akkor megtudná, hogy mit érezhet most Amy, és ki tudja hány áldozata még. Matteo taktikája, miszerint Amy a hibás, ő adott jeleket, alapvetően hibás volt. Nem csodálom, hogy az apja úgy érezte közbe kell lépnie. Onnan pedig minden ment már a maga útján. Tényleg remélem, hogy Amy most már képes lesz ezt az egészet maga mögött hagyni. De félek, hogy Matteo még megpróbál majd fellebbezni valami mondvacsinált indokkal, és ha Zimmer kellően megtöm pár zsebet mellé, akkor lesz is folytatás. Azonban ezzel most nem akarom se Melindát, se Amyt terhelni. Így is túl sok volt már ez a nap mindenkinek.
- Mert így is történt. Talán hagyniuk kellett volna, de az ő helyzetükben, egyikük sem engedheti meg magának a presztízsveszteséget, amit egy ilyen ügy elvesztése okoz. Én megértem őket. - sóhajtok egy aprót. Talán tényleg hagyhatták volna, hogy mi játsszuk le Matteoval, de ezen már kár rágódni.
- Matteo ellen kiállni lesz másik alkalom. Mindig van. - ez egy ilyen szakma. Az ügyek jönnek-mennek, de az ügyvédek maradnak. Matteo még talál alkalmat rá, hogy belém álljon. Ebben teljesen biztos vagyok. Ha nem Zimmer lesz az ok, akkor valami más. Lényegtelen.
- Ezt bóknak veszem. - mosolyodom el végre halványan. Bár nem kommentálom hangosan Matteo, vagy az apám viselkedését. Nem akarom elkeseríteni Melindát, de Matteo mindig is egy kétszínű, önző görény volt. Egyáltalán nincs semmi meglepő abban, ahogyan ezt a helyzetet kezelte Melindával szemben. Egyszerűen mindig ilyen volt a természete, és ilyen is marad. Ami az apámat illeti, nos ő egészen más tészta. Melinda nagyon keveset látott belőle, és nagyon keveset tud. Így megértem, hogy nem igazán szimpatizál vele. De azért tegyük hozzá, hogy én kényszerítettem bele magunkat az akarata és beleegyezése nélkül ebbe a perbe, noha még egy vezető ügyvéd nélkül egyedül nem is vihetnék ilyen ügyeket. Bár a legtöbb esetben a vezető ügyvédek apám irodájában, gondolkodás nélkül aláírják számomra az engedélyt, hogy helyettük dolgozhassam. Egyrészt mert senki nem akar a főnök fiának keresztbe tenni, másrészt, mert örülnek, hogy nekik kevesebb a dolgok, amivel foglalkozni kell. Ezen felül, ha nem Zimmerről lett volna szó, csak valami mezei random nevelőotthonbeli felügyelőről, akkor apámat nem is érdekelte volna az egész. Sőt még támogatott is volna. Elvégre néha ő is vállal jótékonysági ügyeket ingyen, már csak a hírneve fényezése érdekében is. Viszont azért a saját pénztárcája ellen senki nem szeret dolgozni. Ez nem szép, és fair az Amyhez hasonló lányokkal szemben, de egyszerűen ilyen a világ. Nem igazságos hely. Ráadásul még mindig apám az, akit csodálok, és tisztelek azért, mert még nem hagyta el anyámat. Bár erről Melindának nyilván fogalma sem lehet.
Amikor Melinda felcsattan felpillantok rá, de végül egy apró sóhajjal, fejcsóválva fordulok vissza a tónézegetéshez.
- Ez egy ügyvéd dolga. Természetes. - mondom az egészre csendesen.
Annak azért valahol kicsit örülök, hogy Melinda nem akar mindenáron elkísérni az apámhoz. Jelenleg meglehet az csak olaj lenne a tűzre. Jobb ha rám hagyja, hogy megbékítsem kicsit.
Amy kirohanása nem lep meg, és bár nem esik jól, de megértem őt is. Most zaklatott, és idő kell neki, bármily nehéz, és közhelyes ez. Az viszont kissé meglep, hogy ezúttal Melinda engem választ Amy vigasztalása, és pátyolgatása helyett. Tehát valóban komoly dologról lehet szó, bár nem is sejtem mennyire, és hogy ez mennyire fel fogja forgatni az egész eddigi életem, és világképem.
- Biztos vagy benne? Megértem, ha most inkább vele lennél...- mondom még azért óvatosan, nehogy Melinda végül ezért is bűntudatot kezdjen érezni, mert most nem Amy mellett volt. Tényleg nem haragudnék rá ezért. Azt viszont nem szeretném, ha rosszul érezné magát.
- Remélem az idő tényleg segít. Bár begyógyíthatnám a sebeit. De csodát én sem tudok tenni. Talán egyszer tényleg képes lesz elfogadni, és nyitni felém, vagy más férfiak felé is. Szeretném, ha nem mindenkiben azt az állatot látná. Bár félek egyenlőre, ha kettesben is hagynál vele csak bezárkózna a szobájába, nehogy a közelébe mehessek, vagy akár csak hozzá szólhassak. - sóhajtok egy aprót. Nem jó ez így. Szeretnék is tenni ellene, éppen csak fogalmam sincs, hogy mit és hogyan kellene.
A hír egyszerre felkavaró, és leírhatatlan. Nem tudnám pontosan szavakba önteni azt amit érzek. De megbánást biztosan nem.
- Miért bánnám? - nézek Melindára értetlenül. - Egy pillanatra már kezdtem megijedni. Azt hittem el akarsz hagyni, visszamenni Amerikába, vagy újra összejöttél Metteoval, és engem látni sem akarsz... De ez... egy csoda. A mi csodánk. - ülök vissza a padra Melinda mellé, és vonom a karjaimba őt, egy csókot nyomva a feje búbjára.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Még sosem voltam valaki apja. Attól is halálra rémülök, hogy talán Amy számára nem leszek elég jó gyám, és példakép. Talán kezdetnek ideje lenne egy igazi gyűrűt is vennem neked Az helyett. - mosolyodom el. Tudom, hogy ezzel sokat vicceltem már, de ezúttal valahogy érezhető, hogy nem csak viccből mondom.
- Nem te okoztál galibát. Úgy emlékszem ehhez mindketten egyformán kellettünk. Én is használhattam volna gumit. Akkor viszont most nem ülnénk itt, és beszélgetnénk erről.- mosolyodom el. Arra pedig nem is akarok még gondolni, hogy Matteo esetleg a születendő gyermekünket használná ellenünk, hogy érvénytelenítse Zimmer ítéletét. Az igazán aljas húzás lenne, még tőle is. De még csak arra se nagyon, hogy fogom mindezt beadagolni apámnak...

by **Melinda DiNardi** Hétf. Jún. 17, 2024 2:49 pm

Mel& a Zimmer-ügy

Sejtem, hogy ezt Matteo nem fogja annyiban hagyni, de egyelőre nem szeretnék ezen rágódni. Örülök, hogy vége lett a pernek és egy kis időre levegőhöz juthatunk az újabb körig. Szeretném, ha Amynek sikerülne talpra állnia valamilyen szinten, ez pedig csakis akkor fog menni számára, ha nem kell ilyesmiken rágódnia. Meg kell erősödnie lelkileg, ez nem vitás, ha pedig Matteo folyamatosan támadja a nyereség érdekében, egészen biztos vagyok benne, hogy én fogok nekimenni. Aligha hiszem, hogy a pénz fontosabb számára, mint egy kamasz lány tönkretett élete, még abban az esetben sem, ha valóban olyan ember, amilyennek Paulo gondolja. Igaz, továbbra is az a legnagyobb hibám, hogy igyekszem mindenkiben a jót meglátni, holott talán ezen változtatnom kellene és kissé reálisabban szemlélnem az embereket.
Úgy látom, Paulo nem bánja, hogy az apja közbelépett, szóval úgy döntök, nem faggatom tovább a történtekről. Nyilván így született a lehető legkedvezőbb döntés részünkre. Ha a két férfi nem avatkozik bele, ki tudja, miként távozik Zimmer a teremből. Egyáltalán nem áll szándékomban leírni Paulót, hiszen ő is megtett mindent, amit csak tudott, de ezek szerint továbbra is a pénz és a hatalom diktál, ami elég szomorú helyzet.
Ha Matteo valóban ilyen volt mindig is, akkor alaposan félreismertem a kapcsolatunk alatt, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem próbált befolyásolni annak idején. Maga mellett tartott, holott megcsalt másokkal és igyekezett alaposan lerombolni engem, a saját képére formálni, éppen csupán olyan óvatosan tette mindezt, hogy egyszerűen képtelen voltam leszűrni a jeleket. Ráadásul, szerettem őt, reménykedtem abban, hogy csak én látom másként a dolgot, de így - immár a távolból szemlélve - nem ez az igazság. Ostoba voltam, jobb embernek szerettem volna látni, mint amilyen valójában, ő pedig alaposan ki is használta ezt. Eszem ágában sincs tehát újrakezdeni vele és a történtek után már a barátságára sem tartok igényt.
Amy valóban fontos számomra, de Paulo is, szóval mindig azt választom kettejük közül, akinek nagyobb szüksége van rám. Jelenleg úgy érzem, Amy számára jobb lesz egy kis magány, de Paulónak kelleni fog a támogatás, bárhogy is reagáljon a hírre. Mellette kell maradnom, nem hagyhatom itt, hogy dolgozza fel, ahogy tudja és majd jelentkezem... Csakis abban az esetben hagyom faképnél, ha teljesen kiborul és tombolni fog, nekem esik, engem hibáztat, habár eddig nem ilyennek ismertem meg, szóval bízom abban, hogy ez nem fog megtörténni és képesek leszünk mindketten emberi hangnemet megütni a másikkal szemben.
- Teljes mértékben - biccentek egyet a kérdése hallatán. Igen, jó lenne kettészakadni, de ezt sajnos nem tehetem meg és igen, van némi bűntudatom, amiért Amyt magára hagyom, de el kell fogadnom, hogy nem mindig szakadhatok két irányba. - Biztos vagyok benne, hogy veled kapcsolatban megtörik a jég, ne aggódj - mosolyodom el gyengéden Paulo félelmeinek hallatán. - Ami pedig másokat illet... Nos, nem ígérhetek semmit sem - sóhajtok egyet gondterhelten, hiszen ez az "incidens" olyan folyamatot indított el Amyben, amely alaposan rányomja majd a bélyegét az életére. - Még abban se vagyok biztos, hogy valaha is képes lesz normális párkapcsolatot kialakítani valakivel - ismerem el őszintén és azt hiszem, ez a legnagyobb félelmem ezzel az egésszel kapcsolatban. Amy olyan mértékben sérült, hogy ennek a szociális élete fogja meginni a levét, ami elég nagy baj. Jelenleg még kamasz, barátkoznia kellene, lázadoznia, ehelyett egész nap a szobájában kuksol és könyveket olvas.
- Összejönni Matteóval? - lepődöm meg Paulo feltételezése hallatán, majd egy határozott fejcsóválást kap válaszul. - Szó se lehet róla! Azok után, amit Amyvel tett, végképp elásta magát a szememben. Különben is... Senkiért se cserélnélek le téged - bújok a karjai közé, amikor visszaül a padra és magához von. Nem mondom ki hangosan, de úgy vélem, Paulónál jobbat aligha kaphatnék. Az én szememben már bizonyított és ez a legfontosabb. Akár az egész világgal szembemennék érte.
- Én meg sose voltam valaki anyja - ismerem el. - De az már egy nagyon jó kezdet, hogy nem futamodunk meg a feladat elől, hanem állunk elébe - kuncogok egy sort, noha némi félsz azért bennem is motoszkál, de ez legyen a legkevesebb. Amikor viszont a gyűrűre terelődik a szó, csupán a szemöldökömet ráncolva pillantok le arra a játék ékszerre, amit még annak idején kaptam tőle. - Nem, erre semmi szükség - utasítom el az "ajánlatot". - Én ezt nem azért közöltem veled, mert bármit is elvárnék cserébe - osztom meg vele a gondolataimat. Hogy vágyom-e esküvőre? Mindennél jobban, de azt hiszem, ennek nem éppen ez a módja. - Alig ismerjük egymást és rendben, hibáztunk, de eszem ágában sincs elvetetni magam veled. Egy gyereket fel lehet nevelni házasság nélkül is. Elvégre, mi lesz abban az esetben, ha rájövünk, hogy mégse illünk össze? Ez még nagyon is benne van a pakliban...
Összehozni nem nehéz, de egymás mellett kitartani annál komolyabb feladat, nekem pedig eszem ágában sincs csak azért arra kötelezni Paulót, hogy vegyen el, mert terhes vagyok. Ehhez azért ennél sokkal több kell és ideális körülmények között a gyerekvállaláshoz is, de ha már így alakult, nem szeretném elvetetni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Paulo is velem egy véleményen osztozik.
- Azt hittem, egy kicsit több időt tölthetünk kettesben - pirulok bele a szavaimba. - Holnap mennem kell ultrahangra. Eljönnél velem? Persze, csak abban az esetben, ha nincs más dolgod - teszem még hozzá gyorsan, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy Paulo elég elfoglalt, de szeretném, ha ő is látná a picit. Ez lenne az első alkalom mindkettőnk számára és szeretném vele átélni.

by **Paulo DiNardi** Kedd Jún. 18, 2024 3:38 pm

Melinda& Paulo

Matteo önmagában nem érdemel túl sok szót. Most talán én is csak szeretném kiverni a fejemből ezt az egészet. Mindenestől. Bár tény, hogy nekem nincsenek illúzióim Matteo jellem(telenség)éről. Számára a pénz, és a hatalom fontosabb, mint egy kamasz lány élete. Az önző céljai az elsők. Ilyen ember, és nem fog megváltozni. De persze én nyilván napestig tudnám szidni őt, de ezzel semmin sem segítenék, Melinda lelkiállapotán végképp nem.
Ami apámat illeti, illetve mindkettőnk apját, nos talán hagyniuk kellett volna, hogy ezt mi játsszuk le Matteoval. De azt nem bánom, hogy apám lépett fel Matteo apjával szemben. Ellene nyilván semmi esélyem sem lett volna.
Sejtem én, még a képességeim nélkül is, hogy Melindának van némi bűntudata, mert éppenséggel nekem is. Neki pedig ez még nálam is szívet tépőbb érzés lehet. Jól esik, hogy törődik velem, és itt marad, mégis valahol nehéz Amyt elengedni ilyen állapotban. Akár csak gondolatban is.
- Erős lány, valahogy túl lesz rajta. Csak szeretnék segíteni neki ebben, éppen csak fogalmam sincs miként. Ez a tehetetlenség pedig megőrjít. A tárgyalásik legalább volt mit csinálnom, amivel elhitethettem magammal, hogy segítek. - sóhajtok fel egy aprót Melinda szavaira. Remélem Amy egy napon képes lesz még egy igazi párkapcsolatra is, bár ez biztosan nem holnap fog megtörténni. De megérdemelné a boldogságot valaki oldalán. Nem nyerhet az az állat, az által, hogy tönkre tette ennek a fiatal lánynak az egész szerelmi életét. De mégis. Olyan nehéz nézni ahogy szenved, és küszködik ezzel, és én nem tudok mit tenni.
- Ezt igazán örömmel hallom. Én nem osztozkodom. A szerelmen plán nem. - csókolom meg mintegy nyomatként Melindát lágyan, ahogy visszabújik a karjaim közé. Persze egyetlen másodpercnyi őrült gondolat volt, mégis őrülten féltékennyé is tett, még ha semmi alapja sem volt. Annak nem örülök különösebben, hogy Matteo ilyen mélyre ásta magát Melindánál, de annak igen, hogy én vagyok az egyetlen számára, és sose jönne vele össze még egyszer.
- Talán igen, ennyi elég első lépésnek. De azért kicsit ijesztő is, lássuk be. Mi lesz, ha nem leszek elég jó apa? Ha jobbat érdemelne nálam? - nyilván örülök, de ez elég hirtelen jött, és eléggé pánikba ejtő érzés, hogy talán nem vagyok elég felkészült, és felelősségteljes én még ehhez. De már késő, és nem tudom későbbre halogatni. Egy gyereknek nem lehet azt mondani, hogy most mégse szüless meg, majd pár év múlva. Úgy értem mindig akartam gyerekeket, többet is. Hiszen olasz vagyok. Lételemünk a nagy család, csak ez most olyan hirtelen jött, és mi még annyira fiatalok vagyunk, nekem pedig még egy egész gyakornok évem van, mielőtt teljes jogkörű, főállású rész tulajdonos ügyvéd lennék apám irodájában. Addig pedig erősen tőle és a jóindulatától függök, lássuk be.
- De igen. Attól tartok szükséges. Legalább egy tucat okot tudok rá miért. De legfontosabb, hogy szeretlek, és te is engem. Én pedig hiszek abban, hogy a szerelmünk képes lesz minden akadályt legyőzni, ahogy a Zimmer ügyet, vagy apám rosszallását is. - mondom komolyan arra, hogy nem szükséges elvennem Melindát. Ezen túlmenően egy igen befolyásos olasz család tagja vagyok, ahol nem nézik jó szemmel a házasságon kívüli, balkézről született gyerekeket. Tudom a kötelességem. Ha pedig ez nem volna elég, hiszek a hagyományos család modellben. Anya, apa, gyerekek, házasság. Minden ahogy kell, és eleve elrendeltetett. Ami pedig ennél nagyobb gond, az időzítés. Az éléggé rosszul sikerült. Ha pár héttel az ítélet után csúszik be, hát semmi baj. De így? Matteo nem hülye. 9-ig még ő is el tud számolni, és a hónapok neveit is ismeri. Tehát erre hivatkozva meg fogja próbálni érvényteleníteni a Zimmer ítéletet. Engem pedig akkor valószínűleg a bíróság írásban marasztal el, etikai vétség miatt, és a nyakamba kapok némi pénz bírságot is. Amit elfogadnék, nem olyan nagy dolog, elég sok fiatal ügyvéddel megesik egyszer. Matteoval, ami azt illeti többször is. Bár lebukni még nem bukott le vele nyilvánosan. De azt hogy Zimmer ez miatt kisétáljon, az nem történhet meg. Ennek megelőzésére Melindát a szülés előtt el kell vennem törvényesen feleségül. Akkor nem köteles a férje ellen terhelő vallomást tenni, megtagadhatja minden rám irányuló kérdésre a válaszadást. De ott van az orvos is, akit le kell majd fizetni, hogy ne tanúskodjon ellenünk, vagy azt állítsa a baba koraszülött. Ez pedig Melindának nem fog tetszeni. De Zimmer nem sétálhat csak úgy ki. Azonban erre most nem akarok gondolni, inkább csak lágyan a tenyerem Melinda hasára helyezem, mintha bármit is érezhetnék, noha ehhez azért még elég korai a dolog.
- Több időt fogunk együtt tölteni. Holnap pedig természetesen elkísérlek. Méghozzá a legjobb magánorvoshoz Rómában. A gyermekem anyjának csak a legjobb jár. - mosolyodom el, bár nagyon is komolyan gondolom, amit mondok. Persze elfoglalt vagyok, és lenne holnapra más dolgom is bőven, de majd szólok a titkárnőmnek, hogy alakítsa át a napirendemet, hogy ez beleférjen. Van egy nem olyan túl fontos találkozom, azt át lehet rakni máskorra, és a könyvtárazásra, illetve ebédre szánt időt, is át lehet csoportosítani. Ezen semmi sem fog múlni...

by Ajánlott tartalom

Stadtpark

Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark

Re: Stadtpark