A Királyi Gárda gyengélkedője

by **Dylan de Corsini** Hétf. Május 20, 2024 8:51 am

A Királyi Gárda gyengélkedője

A palota nyugati fala mentén elhelyezkedő kiképzőközponttól csupán néhány perc sétára elhelyezkedő egyszerű hatású épület. Mivel a kiképzés során gyakran sérülnek meg kadétok, illetve egy-egy küldetés során maguk a tisztek is megsérülhetnek, fontos, hogy gyors és pontos ellátást kaphassanak. Éppen ezért nem a látszat ellenére ez egy igen komoly belső terekkel rendelkező helyiség, számos funkcióval. Itt történik a nővér, és medimágus képzés. Hatalmas magán orvosi könyvtárral. Nővér, és és Gyógyítói pihenő és dolgozó szobákkal. Gyógyfőzet készítő laboratóriumokkal, alapanyag raktárakkal.

Vizsgáló szobákkal, és természetesen kórtermekkel, melyekből két típus van. A közös több ágyas nagy termek, ahova általában kadétok, alacsonyabb rangú udvarhölgyek, és szolgálók kerülnek. Bár ez is tágas és szép, kényelmes ágyakkal.

A Királyi Gárda gyengélkedője 1e0d3f5e06c42f0f0bb624a8a6481e81

Illetve vannak az egy ágyas magán szobák, melyekbe többnyire a főtisztek, magasabb rangú udvarhölgyek, és nemesi származású, megbecsült családból származó fiatalok kerülnek.

by **Marcus Blunt** Hétf. Május 20, 2024 10:25 am

Marcus & Jacob

Azt hiszem a mai nap egy életre leckét kaptam. Főként felelősségről, és kötelességről. Biztosan nem felejtem el a nap történéseit, amik lássuk be, felértek egy érzelmi hullámvasúttal, és még csak azt sem engedhettem meg, hogy mindez kiüljön az arcomra. Igaza volt a nagybátyámnak. Talán végig sem tudtam volna csinálni a mai napot, ha az egész éjszakát gyakorlatozással töltöm. Na, nem mintha túl sokat aludtam volna. Tegnap a stressz, és félelem tartott ébren, hogy elveszíthetek minden, amiért oly sokat küzdöttem. Ma pedig a fizikai fájdalom fog fent tartani. De utóbbi lassan elcsitul majd. Viszont előbbit soha többé nem akarom megtapasztalni. Többé nem engedhetem meg, hogy akármit is érzek Marcusként, az kihasson Blunt kadét teljesítményére. El kell őket választanom, egyszer s mindenkorra. Pusztán csak szörnyen szégyellem még magam, amiért a csapatom is miattam került hátrányba, és nekik is csalódást okoztam. Eddig felnéztek rám, mint vezetőjükre, de most rá kellett ébredniük, hogy én sem vagyok hibátlan.
Ennek ellenére ők voltak, akik egyenként felálltak, és felszólaltak mellettem a fegyelmi tárgyaláson. Kijelentvén, hogy engem tekintenek vezetőjüknek, és ezen semmijen döntés nem változtathat. Ennek pedig oka van. Hiszen több mint tíz éven át én voltam, aki egybe fogta őket. Aki nem engedte, hogy feladják. Én voltam, aki amikor Thomasnak büntetőköröket kellett futnia, és már feladta volna, mellé álltam, és futottam vele, hogy szó szerint behúzzam a célba. Én voltam, aki Larával minden egyes dolgozat és vizsga előtt éjszakákat tanult a könyvtárban, hogy meg tudjon felelni az elméleti elvárásoknak is. Én voltam, aki gyakorta minden pénzét Sebastiannak adtam, hogy kezeltethesse a beteges húgát, és eltartsa a szegény özvegy anyját, akikért ha aggódnia kellene nem tudna teljesíteni sem. Én békítettem meg őket, amikor Frederico nyers, matematikus stílusa feszültségeket és nézeteltéréseket okozott. Én voltam, aki úgy vezette őket, hogy szinte minden feladat után dicséreteket, és jutalmakat kaptunk. A csapatok közti versenyeken mindig mi nyertünk. Felkészültek voltunk. Együtt. Ismerem a csapatom erősségeit, és gyengeségeit. Őriztem a titkaikat. Félelmeiket, és reményeiket. Egy jó vezető ismérve, hogy képes fejlődésre motiválni az embereit. Kit így, kit úgy. Fredericot versengésre késztettem magam ellen, Larának a kezét fogtam, és nem engedtem, hogy lemaradjon.
Ma pedig ők felfedték a titkaikat, és érzéseiket, én pedig, hogy hiszek bennük, és át tudják ezt vészelni. Megírtam a pro-kontra érvelést, amit a nagybátyám kért. És igyekeztem meggyőzni a tanácsot. Az ő érdekükben érvelve. Ha a jutalmakat együtt tudtuk élvezni, a büntetést is együtt kell elviselnünk. De ez nem így van. Nem teljesen. Ők nem szenvedhetnek hátrányt miattam.
Az ítéletet talán keménynek hat, de mégis inkább megkönnyebbültem. A következő hónapra megvonják a kiváltságaimat, és átmenetileg felfüggesztenek a csapatvezetői posztból, Frederico kerül a helyemre, egy hónap múlva újra tárgyalják hogy visszakaphatom-e a posztomat és kiváltságaimat az eredményeim és viselkedésem alapján. Plusz mellékbüntetésként jött egy nagyobb verés. Valamint a Bemutató Eseményen való részvételem szintén a következő hónapban tanúsított viselkedésemtől és eredményeimtől függ. A legkisebb hibát se engedhetem meg magamnak, mert a rendezvénytől való azonnali eltíltással járna.
Az ítéletet felolvasásakor hazudnék, ha azt mondanám, nem féltem, hogy kibírom-e, de végig Jacobra pillantottam, és tudtam, hogy nem lesz más választásom. Az embereim miatt sem. Hát elviseltem a verést is. Bármit, csak kapjak egy új esélyt. Ez pedig a holnappal jön el.
Most pedig a gyengélkedői magán szobában fekszem hason, és magam előtt tartva a jegyzeteim tanulok a holnapi haladó katonai taktikai vizsgára. A szobám előtt pedig pár nővér toporog tanácstalan, egyik fiatal gyakornok lánynál egy tálca főzettel.
- A fiatal úr még mindig nem enged be senkit?
- Nem asszonyom. Most mi legyen? Már a délutáni fájdalomcsillapító főzetet is kihagyta...

by **Jacob Blunt** Hétf. Május 20, 2024 1:07 pm

Jacob& Marcus

Cseppet se nyerte el a tetszésemet Mihail végső büntetése, nem véletlenül szólaltam fel tehát Marcus védelme érdekében. A lefokozást még teljesen jogosnak éreztem, főleg amiatt is, mert az unokaöcsémnek lesz bőven ideje bizonyítani, vagyis nem fosztották meg a második esélytől. A legfontosabb pedig az, hogy nem tanácsolták el a gárdából, de mégis... A verés nem nevelés! Sose jöttünk ki túlságosan Mihaillal, mindig is vetélytársak voltunk, de azt hiszem, akkor ásta el magát végleg a szememben, amikor Dylan herceg bátyjával egyidőben tűnt el, majd tért is vissza. Nagy volt a fejetlenség Raymond herceg eltűnésének idején, Mihailnak pedig igenis kutya kötelessége lett volna jelezni az anyakirályné számára, hogy a herceg él és virul. Mégse tért vissza és tette meg, ezt pedig messzemenőleg gyáva tettnek tartottam. Egy gárdistának mindig az általa őrzött személy biztonságát kell szem előtt tartania, az pedig, hogy a palota szem elől vesztette Raymond herceget, eléggé veszélyesnek számított. A herceg ettől kezdve nem számíthatott semmiféle védelemre se, ami az ő pozíciójában igen kockázatos. Ha valaki véletlenül megneszeli, ki is grasszál odafenn, bármelyik pillanatban gondolhatott volna egyet és törhetett volna az életére. És mit tett eközben Mihail? Összeházasodott és családot alapított... Gratulálok. A lányát, Naomit, mostanában sikerült megismernem, hiszen általam került be a kiképzésbe, de az, hogy ennyire hozzá van szokva a testi fenyítéshez, semmi jóra se enged következtetni. Ezek szerint Mihail már a születése óta a Királyi Gárdába szánta a lányát, még úgy is, hogy sejthette, nem biztos, miszerint bármikor is visszatérhet.
Alapvető tehát számomra, hogy felkeresem Marcust a Gyengélkedőn, már csak abból a célból is, hogy képes legyek úrrá lenni a saját indulataimon. Nem sok híja volt annak, hogy felképeljem Mihailt annak érdekében, hogy ő is megkóstolhassa a saját főztjét, de ennél őrültebb dolgot tényleg nem cselekedhettem volna. Ő is bizottsági tag, hivatalos személyt pedig nem üthetünk meg, ahogy másokat sem. Ha ezt megléptem volna, abban az esetben minden bizonnyal engem is felfüggesztenek és talán meg Dylan herceg mellől is kivesznek a szolgálatból, az ezzel járó szégyent pedig esélyesen nem éltem volna túl. Évekig keményen küzdöttem annak érdekében, hogy mellé kerülhessek, erre ilyesmivel kockára tenném ezt az értékes pozíciót? Már a gondolat is nevetséges!
Az első, amit megpillantok Marcus szobája előtt, az a két tanácstalanul toporgó gyógyító. Az egyik nyilván gyakornok, a másik valamivel idősebb így ránézésre, de egyikük se lépi át a küszöböt, én pedig szinte máris sejtem, mi a helyzet: Marcus megtiltotta és nyilván a fájdalomcsillapító főzeteket is elutasítja. Az ő felfogása szerint ugyanis a büntetést is úgy kell viselnie, mint a jutalmazást, ami dicséretre ad okot, de az én tetszésemet akkor se nyeri el túlzottan. Elvégre, én egyáltalán nem tartom jogosnak a mai fizikai fenyítést, szóval odalépek a fiatalabb hölgyemény mellé, aki zavart pillantással néz rám, majd veszem át tőle szó nélkül a tálcát. Szegényke annyira megszeppent, hogy tiltakozni sincs esze ágában sem, úgyhogy meglepően könnyű a dolgom.
- Hagyja, majd én beviszem - jegyzem meg, mire az idősebb hölgy szemében felismerés csillan és az időközben magára találó fiatalabb kollégájának jelzi egy néma biccentéssel, hogy én bemehetek. Ők is távoznak a saját dolgukra, én pedig belépek Marcus szobájába. Az unokaöcsém nekem háttal, a hasán fekszik, esélyesen a könyvébe mélyedve, szóval a következő dolog, amire felfigyelhet az az, hogy egy ezüst tálca landol az ágya melletti éjjeliszekrényen egyetlen, hangos csörrenéssel, majd az én hangom ütheti meg a fülét: - Ezt most szépen megiszod - dugom az orra alá a fura szagú, de annál hatékonyabb főzetet. - És ezt vedd parancsnak - teszem azért még hozzá szigorúan. - Senkinek sem érdeke, hogy fájó tagokkal feküdj itt és magolj éjszakába nyúlóan - vetek egy pillantást a kezében tartott könyvre. - Mihail ezt most nagyon túlzásba vitte, szóval beszélni fogok Dylan herceggel - osztom meg vele a terveimet, miközben az ágya közelébe húzok egy széket, majd foglalok helyet rajta. - Ha rajta múlna, minden kihágásért verés járna - dörmögöm az orrom alatt egy sötét és egyben komor tekintettel. Nem mindig értek egyet a bizottság döntéseivel, de az, hogy mindezt szóvá is tegyem, méghozzá a bizottság döntésével szembe menve, igen ritka esemény, vagyis Marcus sejtheti, hogy itt és most Mihail valóban túllőtt a célon...

by **Marcus Blunt** Hétf. Május 20, 2024 2:46 pm

Marcus & Jacob

Nem titok, hogy a nagybátyám, és Wilson kiképző sosem kedvelték igazán egymást. Persze, nyilvánvaló, hogy egy közösség sem tökéletes. Nincs olyan, hogy mindenki szeressen mindenkit. Még egy ideális világban sem lenne ilyen. Nekem is megvannak azok a társaim, akiktől inkább távolságot tartok, vagy nem kedvelek igazán. Igaz, ők más csapatokban vannak, némelyek más évfolyamokon. Nem igazán tudom, hogy a nagybátyámnak és Wilsonnak mi baja egymással. Sose mondta meg egyenesen egyikük sem. Gondosan ügyelnek rá, hogy egyik se mondjon nyíltan negatívat a másikra, de a feszültség azért érezhető. Mind ettől eltekintve én nem hibáztatom a büntetés miatt Wilsont. Azt kell megegyem, amit magamnak főztem. A kellemetlenségeivel együtt is.
Így azt sem akarom, hogy az ápolók mindenféle főzettel traktáljanak. Ha a jutalmakat el tudtam venni, a büntetést is emelt fővel kell fogadjam, és nem kibújni alóla. Jelenleg csak szeretnék a szoba magányában a könyvembe temetkezni. Még ha fájdalom nem is teszi túl könnyűvé a koncentrálást, emlékeztet a szégyenre, és hogy hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe.
- Már mondtam, hogy hagyjan... - kezdeném a rosszalló ellenkezést, amint meghallom a tálca csörömpölést, de amint oldalra fordítom a fejem és megpillantom, hogy ki hozta be, bennem akad a szó, és realizálódik, hogy felesleges a további tiltakozás. Igaz is. Egy ápoló aligha juthatott volna el az ajtótól az éjjeliszekrényig, úgy hogy ne hallanám meg, akkor is, ha nem látom.
- De... - mondanék valamit, amivel elháríthatom az orrom alá dugott kellemetlen főzetet, de a nagybátyám szigorú hangjával amúgy se tudnék vitába szállni. Így egy fájdalmas fintor kíséretében fordulok oldalra, félülő helyzetbe, ami elég kényelmetlen, és fájdalmas is, de így elvehetem a főzetet, és egyetlen hajtásra megiszom, majd helyezem vissza az üres poharat a tálcára. Közben pedig a morgolódó nagybátyám is odahúz egy talált széket az ágyamhoz.
- Muszáj tanulnom. Holnap briliáns vizsgát kell írjak, hogy lenyűgözzem Wilson kiképzőt. Eddig azt hiszem nem igazán jártam sikerrel. - mosolyodom el, bár ez inkább fájdalmas, talán kicsit fanyar ízű is, mintsem őszinte. A folytatásra viszont csak megrázom a fejem.
- Kérlek, azt ne tedd. Már így is elég kínos ez az ügy. Nem kell, hogy a herceg fülébe jusson, vagy hogy egy ilyen semmiség miatt zavard. Csak a saját ostobaságom következményeit kell viselnem. Én nem vagyok dühös, csak szégyellem magam. - hárítom el a tervet, miszerint Dylan herceggel is megosztaná a történteket. Szörnyen kínosan érezném magam, ha az ő fülébe is eljutna a hibám híre. Ezen kívül senkinek sem használna igazából az ügy. Nem szeretném, ha a herceg kivételezne velem a nagybátyám miatt. Ezen felül nem egyetlen emberből áll a bizottság.
- Úgy tudom nem egyetlen emberből áll a bizottság. Mindenki egyetértett a büntetésemet illetően. Semmi baj. Inkább nézzünk a holnapra. Holnap pedig jól kell szerepelnem. Szóval, segítesz a tanulásban? Kikérdezed? - csukom be a könyvet, és nyújtom Jacob felé. Hátha ezzel elterelhetem a bosszankodásról a figyelmét. Tudom, hogy nem ért egyet a fizikai fegyelmezéssel, igazából én sem, de mit tehetnék a csendes elfogadáson túl? Ráadásul jogosan, csak magamnak köszönhetem ezt. Ha kicsit körültekintőbb vagyok, elkerülhettem volna mindezt.

by **Jacob Blunt** Kedd Május 21, 2024 6:17 am

Jacob& Marcus

Valóban nem szidom Mihailt senki előtt sem, hiszen nincs rá okom. A szakmájában kiváló, az ellentétünk pedig még akkorra vezethető vissza, amikor mindketten kadétok voltunk a Királyi Gárdánál. Fiatalabb voltam nála pár évvel, de a teljesítményem miatt már akkor felfigyeltek rám a kiképző tisztek, a másik aranyifjúnak tartott kadét pedig Mihail Wilson volt. Onnantól fogva folyamatosan szembeállítottak minket egymással. Az én és az ő kiképzőtiszte versengett egymással, hogy vajon melyikük képes ígéretesebb tehetséget kiadni a kezei közül és egyre komolyabb teljesítményt követeltek tőlünk. Ilyen körülmények között pedig majdhogynem természetes, hogy az emberben felüti a fejét a versenyszellem. Örök ellenfelek voltunk, folyamatosan azon munkálkodtunk, hogy minden téren magunk mögé utasítsuk a másikat. Mint emberrel, nem volt vele bajom, de soha egy szót se váltottam vele. Mi ketten nem barátkozhattunk, szó szerint tiltva voltunk egymástól. Nyilván a feletteseink tartottak attól, hogy abban az esetben véget ér a versengés és megszűnik az izgalom.
Ő végül letette a vizsgáit, végzett az akadémián és Raymond herceg személyi testőre lett, majd jött a hír, miszerint vele együtt eltűnt. Őszintén? Sose sirattam meg, hiszen nem volt rá okom. Ismétlem: mint embert nem ismertem. Természetesen eléggé meglepett, hogy egy hozzá hasonlóan kiemelkedő gárdista kudarcot vallhat bármilyen szinten is, de hittem a szóbeszédnek, miszerint azok ölték meg, akik esélyesen a herceggel is végeztek. Mindkettőt halottnak hitte mindenki, végül évek múltán felbukkantak és azt hiszem, itt jött képbe az ellentét részemről. Mihail tudott róla, hogy Raymond herceg életben van, mégse jelezte ezt senkinek sem és vidáman élte az életét odafenn, egy asszonnyal az oldalán. A lánya pedig... Számára a fizikai fenyítés meg se kottyan, szóval arra gyanakszom, hogy kapott az apjától rendesen, eme gondolat pedig szó szerint taszít. Sose emelnék kezet egy gyerekre semmilyen körülmények között. Marcus is úgy lett kiemelkedően jó, hogy otthon egyszer se kellett kezet emelnem rá.
Az unokaöcsém szerencsétlenségére képes vagyok úgy is halkan lépkedni, hogy nem kell odafigyelnem rá. Az évek során ez már belém ivódott, így akaratlanul is ezt teszem folyamatosan. Dylan herceget is sikerült már meglepnem néhány alkalommal, amikor - szerinte - a semmiből bukkantam elő pillanatok alatt. Halk vagyok, mint egy macska és képessé váltam árnyként létezni. Nem lep hát meg különösebben, amikor azt hiszi, én is egy nővérke vagyok, egészen addig, amíg meg nem hallja a hangomat. Azt azért még én se vagyok képes megváltoztatni.
- Nincs kifogás, idd meg! - dörrenek rá, habár nem olyan szigorúan, hogy rögtön maga alá csináljon, de a hangomon érezheti, hogy tényleg nem viselem el részéről az ellentmondást. - Csak óvatosan, ne siess - figyelmeztetem, amint szemet szúr számomra, hogy milyen fájdalmas fintorba rándul az arca a mozdulat hatására és ismét elkap a késztetés arra vonatkozóan, hogy mindenféle következményt figyelmen kívül hagyva rontsak neki Mihailnak. Marcus az én unokaöcsém, jó lenne tehát, ha nem javasolna ennyire radikális büntetést. Ha ennyire élvezi a verést, akkor miért nem ő volt az, akit megfenyítettek?
- Van egy olyan érzésem, hogy a sebeid látványa hamarabb lenyűgözné - csusszan ki a számon a sértés, noha nem igazán igyekszem visszanyelni magamba. - Ne felejtsd el, hogy jelenleg is egy olyan embert szeretnél ámulatba ejteni, aki éveken keresztül bujkált és nem volt benne annyi bátorság, hogy Raymond herceg eltűnése után visszatérjen és vállalja a büntetését - teszem azért még hozzá komoran pislogva. Mihail sok ponton szabályt szegett és akármi is indokolta a tettét, akkor is rosszul cselekedett. Csodálkozom, hogy ezek után visszavették a bizottságba és még adnak is a szavára. Ha Dylan herceggel történne valami, eszembe se jutna a felszínen bujkálni. Vállalnám a felelősséget, amiért nem voltam alkalmas a rám szabott feladatra.
- Nem csak érted állok ki, hanem mindenkiért. Ennek változnia kell. Nem normális, hogy te is ennyire természetesnek veszed azt, hogy a gyengélkedőn kötöttél ki. Bőven elég volt a lefokozás és a Bemutató Eseményen való részvételed eltörlése. Nem követtél el akkora bűnt, amellyel ezt érdemelted volna ki. Csak egy szerelmes kamasz vagy, nem több. Az igaz, hogy lehettél volna sokkal okosabb is, de ezt már azelőtt is felfogtad, hogy beléd verték volna.
És láss csodát, tényleg! Marcussal mindenféle testi fenyítés nélkül is képes voltam ismertetni, hogy miért cselekedett annyira ostobán. A büntetésre szükség volt, hogy érezze, ez tényleg komoly dolog, de másra nem.
- De ha Wilson nem hozza fel, más se fogja - ellenkezem. - És ez tényleg nem volt szükséges lépés - kötöm továbbra is az ebet ahhoz a bizonyos karóhoz. - Valóban ennyire szeretnél jól szerepelni előtte? Tényleg ilyen fontos számodra? - vonom fel a szemöldököm, majd pörgetem át az ujjaim között a könyv lapjait. Rég volt már, hogy a kezemben tartottam és hiába az elmélet, az ember vészhelyzet esetén nem cselekszik mindig szabályosan. Egyszerűen lehetetlen. - Hát legyen - biccentek végül egyet, de fejből kérdezek. - Melyek azok a hibák, amelyeket sose követhetünk el a Királyi Családdal szemben? - teszem fel a kérdést, hiszen ez a legfontosabb minden gárdista életében. Nem eshetünk velük szerelembe, nem szólalhatunk fel ellenük nyilvánosan, nem törhetünk az életükre, nem menekülhetünk el, ha az életük forog kockák és nekünk kellene megvédenünk őket. Ez csupán a töredéke annak a rengeteg szabálynak, amely köt minket, de a legfontosabb és kívülről kell fújnunk minden egyes pontját.

by **Marcus Blunt** Kedd Május 21, 2024 10:45 am

Marcus & Jacob

Én a rivalizálásról nem sokat tudok, ami Wilson és a nagybátyám közt volt, még ha sejtek is valamit, illetve szólnak kósza pletykák a témában. Sosem voltam az a fajta, aki pletykákra hagyatkozna, ahelyett hogy szemtől szembe kérdezné az illetőt. Talán most is egyszerűen rákérdezhetnék Jacobra, hogy mi baja Wilsonnal voltaképpen? Bár gyanítom, hogy ebben a pillanatban leginkább, hogy ő is azon tisztek egyike, akik támogatják a fizikai fenyítés elvét, amit ő egyáltalán nem támogat. Független tőlem más kadétok esetében sem. Sosem láttam, hogy ehhez a módszerhez nyúlt volna, pedig vele élek, és egyszer kétszer tényleg sikerült kihúznom azt a bizonyos gyufát még kisgyerekként. Na meg azt hiszem most is az ostobaságommal, amivel ilyen helyzetbe hoztam.
Persze nekem is megvannak azok a kadét társaim akikkel tartom a távolságot, de elégé rivalizálunk. Nem is tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha például az egyiküket helyezik át hozzánk csapatvezetőnek. Fredericot még csak-csak elfogadom, de egy külsős, aki semmit sem tud rólunk, a működésünkről, az egészen más tészta. Ellenben fogalmam sincs, hogy akikre most riválisként tekintek, a jövőben hogy fogok viszonyulni hozzájuk. Meglehet egy napon pont nekik köszönhetem az életem, vagy fordítva. Lássuk be a Gárda tagjának lenni nem életbiztosítás.
Igen, a halk, nesztelen járás, a szinte semmiből előtűnés a testőrök sajátossága. A nagybátyám pedig mesterien műveli anélkül, hogy odafigyelne rá. Remélem egyszer én is eljutok erre a szintre. Amikor pedig mellettem bukkan fel, és dörren rám érzem, hogy nincs több kibúvó. Értelmetlen lenne bármiféle ellenkezés. Így igyekszem megfogadni és kissé óvatosabb mozdulattal felküzdeni magam valami elfogadhatóbb testhelyzetbe, még ha most egyik sem éppen kényelmes. Majd iszom meg engedelmesen a főzetet. Amit a nővérkék idáig sikertelen próbáltak rám tukmálni. Most minden bizonnyal elégedettek lennének.
- Nem hiszem, hogy ezt élvezné. Talán csak őt is így nevelték, és nem ismer más utat, ezért ragaszkodik ehhez. Ahogy a tanács többi tagja is. Én nem neheztelek ezért. Még ha belül én is más utat választanék, ahogyan te is. - meglep-e a sértés Wilson kiképző felé? Igen. Eddig Jacob gondosan ügyelt rá, hogy ilyesmi véletlen se csússzon ki a száján. Most pedig nem igazán akarja visszafogni magát. Valahol talán bűntudat is ébred bennem, hogy miattam mérgesedhet el jobban a kapcsolatuk, ami eddig sem tűnt felhőtlennek.
- Arról az időről sok ellentétes pletyka kering még közöttünk is, és nem mintha hinnék bennük, azonban nem is tudjuk biztosan mi történt azon az éjszakán. Talán minderre megvolt a maga oka. Talán ezt látta az egyetlen stratégiai döntésnek, amivel megvédheti a herceg életét, esélyt adva neki felnőni, és megerősödve visszatérni. Elvégre a névtelenség néha sokkal erősebb pajzs lehet, mint egy tucat testőr. És ezzel nem azt mondom, hogy helyeslem, vagy kiállok Wilson döntése mellett, pusztán nem szeretnék elhamarkodottan, a tények teljes ismerete nélkül ítélkezni. - ismerem a nagybátyámat, és a gondolkodásmódját. Ő túl egyenes ember. Ritkán taktikázik több lépésre előre, és még ritkábban úgy, hogy valami hátsó szándéka lenne vele. Ennek ellenére sokan a palotában a hatalmi játszmák, és összefonódások által igyekeznek még nagyobb hatalomra szert tenni. Ennek érdekében pedig akár egy hercegre is rátámadhatnak. Főleg egy kamasz, gyenge, támogatók nélküli, erőtlen hercegre. Néha csak úgy védhetjük meg a ránk bízott személyt, ha mi magunk jobb taktikusokká válunk az ellenségeinél. Látszatra akár a saját elveinket is feladva.
- Mondjuk úgy, ha egy random kadétról lett volna szó, és én is a Bizottság tagja lettem volna, veled értek egyet. De nem így történt. Így nem marad más, mint elfogadni azt amit nem tudunk megváltoztatni. Ezen pedig már utólag kár rágódni. A jövőben pedig nem csinálok még egy olyan butaságot, hogy ez megismétlődhessen. Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam. - próbálok egy békítő mosolyt erőltetni magamra, bár kétséges, hogy mennyire sikerül igazinak. Noha most, hogy a főzet hatni kezdett, kicsit könnyebb dolgom van, ez tagadhatatlan tény. Minden esetre a hangom, halk és nyugodt, mint akit tényleg nem zaklat fel mindez. Talán így Jacob is képes lesz megnyugodni. Ritkán láttam ennyire feldúltnak, ami miatt egy kicsit bűntudatom is van. Őszintén szólva tényleg meglepő tőle, hogy ennyire kikelne magából, és a Gárda módszerei, vagy éppen egy kiképző társa ellen ennyire nyíltan szólna.
- Ebben azért nem lehetsz egész biztos. Többen alapvető dolognak tartják a kiképzők közül, még ha te nem is. - hogy szükséges volt-e? Na az már egészen más kérdés. Valószínűleg így is felfogtam volna a hibám súlyát, és nem követem el még egyszer. Ugyanakkor a nagybátyám épp oly makacs mint én. Tekintsük Blunt családi vonásnak. Nehéz lesz meggyőzni, hogy az ellenszenve nem fog segíteni sem az én, sem a jövőbeli kadétok sorsán.
- Igen, így van. Bár nem csak előtte, a Bizottság minden tagja előtt szeretném bizonyítani, hogy rászolgálok arra a bizonyos második esélyre. Kiérdemlem a helyem a Gárdában. Ezen felül, bár úgy tűnt mostanában nem figyelek, és gyakran elkalandozok az elméleti képzéseken, de még így is feltűnt, hogy Wilson kiképző mennyire kiváló katonai stratéga, és mennyit tanulhatok tőle. - válaszolom meg Jacob első feltett kérdését. Őszintén szólva szívesen kihívnám Wilson kiképzőt egy sakk játszmára, de nem tudom, hogy ezt egy hozzám hasonló jelentéktelen kadéttól mennyire venné sértésnek. A többi kadét közt egyedül Frederico, aki képes megszorongatni, na jó az igazat megvallva bosszantó, hogy többségében ő győz ebben, bár ritkán játszunk manapság. Egyszerűen már túl jól ismerjük egymást hozzá. Így pedig nehéz fejlődni.
A második kérdés bár egyszerűnek hat, mégsem az. Rengeteg szabály és formaság köt minket. Írottak, és íratlanok egyaránt. Nehéz megmondani, hogy mely kiképzőnek, melyek a legfontosabbak ezek közül.
- A Gárdisták legfontosabb erényei közé tartoznak a feltétel nélküli hűség, és bizalom. Sosem szabad a tetteivel ezeket megkérdőjelezhetővé tennie. Nem árulhatja el az általa védett személyek belé vetett bizalmát, semmivel, semmilyen módon. Például: még ha nem is ért egyet, nyilvánosan sosem kritizálhatja a Királyi Családot, megfontoltan kell bánnia a szavaival. Nem eshet szerelembe, vagy táplálhat érzelmeket a Királyi rokonokkal szemben, és nem lehet gyáva. Ha kell és úgy hozza a helyzet az életünk árán is meg kell védenünk a Királyi Család minden tagját. Ezen felül számos formai szabálynak is meg kell felelnünk. Ha kérdeznek mindig őszintén, a legjobb tudásunk szerint kell válaszolnunk. Be kell tartanunk az illem és protokoll által megkövetelt szabályokat. - kezdem az általam, és véleményem szerint Jacob által is legfontosabbnak vélt dolgokkal a válaszom.

by **Jacob Blunt** Csüt. Május 23, 2024 3:26 pm

Jacob& Marcus

Ha Marcus egyik rivális kadét társát helyezték volna át csapatvezetőnek valahonnan máshonnan, abba aligha lett volna beleszólása. Sok megkérdőjelezhető nevelési elv mentén működik az akadémia, de az egységre mindig is kínosan odafigyeltek. Elvégre, az élet folyamán se tudjuk megválasztani azt, hogy kivel dolgozunk együtt szívesen és kivel nem, ez nem így működik. Amióta Dylan herceg mellé kerültem, azóta is rengeteg olyan emberrel kellett bájolognom, akiket legszívesebben nagy ívben kikerültem volna vagy egyenesen elhajtottam volna a fenébe. Elvégre, a herceg úri körökben mozog és én is nemesi származású vagyok ugyan, de az én családom mindig is katonákból állt. Minket nem a puccos rendezvényekre teremtettek, hanem a csatatérre. Mostanában pedig nekem is muszáj jó képet vágnom Mihailhoz, pedig nagyon nem kívánom a hátam közepére sem, nemhogy a bizottságba. Mégis, annyit képes vagyok felfogni, hogy helye van a bizottság tagjai között és erről nem én döntök. És ha a feletteseim ezt adták utasításba, muszáj fejet hajtanom és elfogadnom a döntésüket, még úgy is, ha a lelkemben egy kib*szott vihar kavarog emiatt.
- Az, hogy nem ismer más utat, még nem jogosítja fel erre - morgolódom, majd veszem vissza Marcustól az üres fiolát és helyezem a tálcára. - Az én unokaöcsém vagy, hozzám is fordulhatott volna a kérdéssel, hogy mégis miféle büntetést javasolnék. Mégse tette, mert ő ezt látta célravezetőnek. Most úgy őszintén... szerinted a verés változtatott bármit is a felfogásodon? - tanulmányozom elmélyülten Marcus arcvonásait. Amikor beszélgettem vele belátta, hogy az, amit tett, nem volt helyénvaló, szóval aligha az ostorcsapások indítottak el benne bármilyen felismerést is. Azon kívül, hogy fájt, más haszna nem igazán lehetett. Rendben, katonák vagyunk, tűrnünk kell a fájdalmat, de azt ráérünk az akadémia után is megtapasztalni. Különben is, a rengeteg edzés és gyakorlat folyamatosan kitolja a testünk határait, vagyis a fájdalmat nem feltétlenül úgy szokja meg az ember, hogy éjjel-nappal ebben kapja a büntetést. Helyette a menetfelszerelés súlya és az elénk állított kihívások segítenek minket előrébb jutni e tekintetben is.
- Van egy olyan érzésem, miszerint sose fogjuk megismerni a teljes történetet és ennek nyilván nyomós oka van - sóhajtok egyet gondterhelten. - Az igaz, hogy egy testőrnek mindig a feladatát kell szem előtt tartania és a ránk bízott személy élete a legfontosabb, ugyanakkor vannak kötelességeink is a palota irányába. Mihailnak valamilyen úton-módon értesítenie kellett volna az anyakirálynét a herceg hollétéről, nem pedig vele együtt bujkálnia. Ezt ő elhalasztotta. Ha Dylan herceggel történt volna hasonló, kezemet-lábamat törtem volna annak érdekében, hogy legalább egy ember tudjon mindenről. Magyarázatot adtam volna mindenre és annak juttattam volna el a levelet, akiben a lehető legjobban bízom. Esetünkben neked - pillantok itt Marcusra. Igen, nekem itt van ő, benne tökéletesen megbízom és nem tartok attól, hogy bármilyen bizalmas információt is kiadna egy harmadik személynek. Még csak bele se gondolok abba, hogy Mihailnak talán nem volt egyetlen bizalmasa sem idelenn. Ha nincs családunk, akkor a személyi testőrség igencsak megterhelő munka a szociális kapcsolatainkat elnézve. Barátkozhatunk, de senkivel se oszthatunk meg semmit sem, ami a ránk bízott személlyel kapcsolatos és ez néha felőrli az embert lelkileg. Nem azt mondom, hogy Marcus és én folyamatosan államügyekről beszélünk, de mivel ő is testőrnek készül, ennek révén pedig ugyanazt az utat járja végig, mint én annak idején, teljes mértékben meg tud érteni. Nem hibáztat, ha nem avatom be valamibe a legapróbb részletekig, mégis fordulhatok hozzá, ha valamiben elakadtam és tudom, hogy ebben sokkal jobb nálam. Nem hajt el sértődötten és követel számon rajtam mindent.
Abban pedig igaza van, hogy egyenes ember vagyok. Engem a politika hidegen hagy, bármennyire is fontos az Dylan herceg életében. Nem érdekel, éppen ki van hatalmon, hiszen nekem egyetlen feladatom van: Dylan de Corsini herceg védelme. Ennyi. Nem játszmázok, nem politizálok, hiszen semmilyen szinten sem érintenek az államügyek. Csakis azt tartom fontosnak, amire a herceg azt mondja, hogy az. Onnantól kezdve azon vagyok, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam és ne csalódjon bennem.
- Ne sajnáld. A nagybátyád vagyok, én neveltelek fel téged, mindig aggódni fogok érted, akár magad miatt kerültél bajba, akár nem - ismerem el őszintén. Szeretem Marcust, ahogy anyámat is, hát természetesnek veszem, hogy valamilyen szinten mindig rajtuk tartom a szemem. - Látom, kissé már jobban vagy. Ha elmentem, kérek még be fájdalomcsillapító főzetet a nővérektől, hogy tudj pihenni éjszaka és szeretném, ha mindent meginnál, kivétel nélkül. Nekem akkor a legrosszabb, ha neked fáj, szóval ahhoz, hogy jóvá tedd a hibáidat, legalább ennyivel megkönnyíthetnéd a dolgom - pillantok rá komoran. Rossz így látni, de valamivel könnyebb lenne számomra, ha biztosra tudnám, hogy nincsenek fájdalmai szükségtelenül. A büntetést megkapta, biztos vagyok abban is, hogy méltón, zokszó nélkül viselte, szóval itt és most felesleges a nagyfiút játszania. Fáj, mert fájnia kell és nem lesz kevesebb attól, hogy ezt a pár napot főzetekkel vészeli át. Ahogy a tanulásra se fog tudni megfelelően koncentrálni a kínok közepette.
- Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen - túrok bele a hajamba egy fáradt sóhaj közepette. - Változtatni kellene néhány tradíción, de én ehhez egyedül kevés vagyok - jelentem ki. Ezért kell beszélnem Dylan herceggel. Neki van hatalma, lehetne beleszólása és ha belelátna a rendszerbe, ő hamarabb tudná, hol kellene kezdenünk. Hiába vagyok kiképző tiszt, hiába vagyok én is a Tiszti Bizottság egyik tagja, a hagyományokkal nem mehetek szembe, főleg nem nyíltan. Már az is, hogy eszembe jutott az, miszerint változást szeretnék, súlyos dolog. Mindezt pedig a gyakorlatba is átültetni egyenesen veszélyes. A karrieremet teszem ezzel kockára.
Marcus szavai hallatán azért enyhén elhúzom a szám szélét, hiszen nem kifejezetten örülök ennek. Szép dolog, hogy igyekszik, de úgy érzem, nem kellene túlhajtania magát. Főleg nem Mihail miatt.
- Nem hiszem, hogy szükséged lenne még az eddigieknél is több tanulásra. Évfolyamelső vagy - jelentem ki magabiztosan. - Csak egy kissé jobban oda kell tenned magad az óráidon és ismét visszakerülhetsz az eredeti helyedre. Nem lesz gond, bízom benned - helyezem nyugtatólag a tenyerem Marcus vállára, persze kínosan ügyelve arra, hogy ne okozzak vele fájdalmat. A válaszát figyelmesen hallgatom és elégedetten biccentek végül. - Látod? Tökéletes - adom vissza számára a könyvet. Még csak le se kellett ellenőriznem, hiszen minden gárdistának kívülről kell fújnia ezeket az aranyszabályokat. - Tanulj, ha szeretnél, de úgy gondolom, lassan többet tudsz, mint én - mosolyodom el. - Vársz még másokat is látogatóba? - érdeklődöm kíváncsian. A társai esélyesen benéznek majd hozzá, ebben biztos vagyok. Elvégre, valóban gyerekkori barátok és csapattársak mindannyian.

by **Marcus Blunt** Pént. Május 24, 2024 3:48 pm

Marcus & Jacob

Ha mást kaptam volna a nyakamba, és nem Fredericot, valószínűleg elfogadtam volna, és megpróbáltam volna alkalmazkodni. Azonban valószínűleg ez sokkal nehezebb lett volna, mint így. Jobb ez így. Fred stílusához már mindenki hozzászokott, bár néha azért így is akadnak miatta súrlódások, de ezeket Lara remekül tudja kezelni. Szóval ezt is átvészeljük majd, és csak örülök, hogy ez nem lett még nehezebb egy idegen kényszer befogadásával.
- Talán attól tartott, hogy nem lennél elfogulatlan, ahogy mások. Nem hiszem, hogy személyes lett volna. Csak ezt találta helyesnek. - válaszolom a nagybátyám morgolódására. Ám a következő kérdésre csak aprót sóhajtok, bár még így is igyekszem kerülni Jacob átható pillantását. Talán mert még mindig szégyellem magam.
- Legfeljebb annyit, hogy soha többé nem akarom azt a szégyent érezni, amit ma. Azt sem akarom, hogy neked kelljen szégyenkezned miattam. Soha többé nem fordul elő. Ígérem. - mondom csendesen, leszegett fejjel. Tudom, ezt már mondtam. Elég sokszor. És komolyan is gondolom. Eztán sokkal körültekintőbb leszek. A kötelességeimet pedig aligha írhatják felül a személyes érzelmeim. Azt hiszem a verésnek a fizikai fájdalom csak az egyik része. Van egyfajta pszichológiai, lelki vonzata is, ami miatt igyekezed elkerülni. Például, hogy tényleg szégyelled magad, amiért ilyen helyzetbe kerültél. A menetfelszereléssel egész napos gyakorlatozás okozta izomláz, és e közt elég nagy különbség van. Nem tagadom, most szívesebben választanám az izomlázat. Hiszen, az a legalább valódi munka eredménye. Nem pedig egy ostoba hibáé.
- Meglehet, ezt tényleg nem tudjuk meg. De sokat jelent a bizalmad. - mosolyodom el halványan. Azt hiszem Mihail Wilson történetéhez túl sokat nem tudnék hozzátenni már.Nem tudom, hogy én miként döntöttem volna Mihail helyében, nem is akarom megtudni. De valóban mindennél többet jelent a nagybátyám bizalma. Ezzel pedig sosem élnék vissza. Ő nevelt fel, és én mindig csak rá támaszkodhattam, és az akadémiára. Semmim se lenne, ha ezt elveszteném. Nem lennék képes talán élni sem. Ami pedig azt illeti, tisztában vagyok vele, hogy a nagybátyámnak vannak olyan feladatai, amelyeket nem oszthat meg velem. Sosem jutott eszembe hibáztatni ezért. Hiszen ő vezető tiszt, én pedig csak egy alacsony rangú kadét. Más felelősségi szinttel bírunk. Ugyanakkor mindig élveztem, és örültem neki, talán a kihívást is láttam benne, ha mégis megosztott velem valami fontosat.
- Jól vagyok. Már hatott a főzet. Nem kell aggódnod értem. Semmi szükség rá, hogy miattam zavard a nővéreket. Minden rendben van.- próbálok egy kis mosolyt erőltetni magamra. Ugyanakkor valahol mélyen meg is érintenek a nagybátyám szavai. Mi sosem voltunk az az érzelgős, ömlengős család. Csak tudtuk, hogy összetartozunk, és kész. Most pedig még inkább ezt érzem. Nekem mindig, de legalábbis nagyon régen Jacob jelentette az apafigurát, akire felnézhetek. Őszintén szólva, még most is így érzek. Talán ez adott erőt ahhoz is, hogy zokszó nélkül tudjam tűrni a büntetést is. Nem mondhatják, hogy Jacob Blunt unokaöccse egy nyámnyila, nyafka, aki képtelen szembe nézni a tettei következményeivel. Az sosem történhet meg.
- De a fiatalok, a kadétok között sokan felnéznek rád. Én is. És egy nap ők lesznek a Tiszti Bizottság. Nem vagy egyedül. De legalábbis én mindig melletted leszek, ahogy te mellettem. - tudom, hogy az én szavam nem sokat jelent. A bizottság számára főként, hiszen csak egy megbüntetett, lefokozott egyszerű kis kadét vagyok, akinek még nagyon sokat kell bizonyítania. De Jacob sosem hagyott cserben, és én mindig ki fogok állni a véleménye mellett, akármilyen veszélyes lehet is az. De ahhoz, hogy egy nap bekerülhessek a bizottságba tanulnom, és igyekeznem kell. A legjobbnak lenni. Nem akarom, hogy a bizottság bármely tagja is kételkedjen bennem.
- Csak voltam. Láttad mostanában a pontjaim? Frederico az első. Ezt pedig még évekig az orrom alá is fogja dörgölni. - húzom el kissé a számat, de valami jóleső érzés vesz rajtam erőt, amikor Jacob a vállamra teszi a kezét, mintegy biztatólag. - Mindent megteszek érte, hogy így legyen. - bólintok rá. Tényleg igyekezni fogok, hogy kiérdemeljem Jacob, és az összes többi tiszt bizalmát.
- Viszont ez nem is egy bonyolult stratégiai, szituációs kérdés volt. Lássuk be Wilson kiképző elég agyzsibbasztó, de annál hasznosabb feladványokkal tud előállni. Néha még Fredericot is megizzasztja egy-egy kérdése, ami elég nagy szó.- tudom, csak örülnöm kellene a dicséretnek, de most még ez sem megy könnyen fenntartás nélkül. Most először tényleg tartok a holnapi vizsgámtól, és attól, hogy nem fogok tökéletesen szerepelni rajta.
- Azt azért kétlem. A tapasztalat a te oldaladon áll. - mosolyodom el, bár azt hiszem a mai nap épp elég tapasztalást hozott nekem is, amit egy ideig biztos nem felejtek el.
- Már mindenki volt itt. Bár talán Lara kicsit később visszajön tanulni. Mindig együtt készülünk a fontos vizsgákra. - na igen. Éjszakákat tanultam a lánnyal a könyvtárban a fontos vizsgák előtt. Szerencsétlent halálra nyúzva a szerintem lehetséges kérdésekkel. Persze azt hiszem ebből én is mindig sokat tanultam, valahogy így alakult, és jó volt ez így az évek során. Hiányozni fognak azok a magolós éjszakák, ha már többé nem lesznek. Ami elég fura és bizarr, de mégis így van... Persze akkor majd mást tart ébren, de hogy ez jó-e vagy rossz... az idő eldönti. Most viszont a jelenben van még mit bizonyítanunk.

by **Jacob Blunt** Pént. Május 24, 2024 8:54 pm

Jacob& Marcus

- Együtt beszéltük volna meg, nem úgy gondoltam, hogy én meghozom a döntést és minden áron ragaszkodom hozzá - csóválom meg a fejem Marcus szavai hallatán. - Mintha bármikor is részrehajló lettem volna veled szemben - nevetem el magam kesernyésen. - Pont ezt igyekeztem mindig is elkerülni és úgy érzem, sikerült is - állapítom meg, bár azért vetek egy futó pillantást az unokaöcsém irányába afféle megerősítést várva tőle. Sose kaptam panaszt senkitől sem, miszerint kivételt tennék vele, bár természetesen még így is előfordulhatott, hogy néhány társa ekként érzékelhette, noha ez elkerülhetetlen ilyen esetekben. Ő az unokaöcsém, én a kiképzőtiszt, már maga a tudat, miszerint rokonok vagyunk, bőven okot adhat arra, hogy ezt lássák a helyzetbe. - Remélem, nem ért miattam hátrány semmilyen szinten sem - teszem hozzá elkomorodva, hiszen - bár a csapattársaival kivételesen jóban vannak - más helyekről kaphatott már emiatt hideget-meleget is. Nyilván elkerülhetetlen, mind a tanárok, mind a diákok részéről, de tényleg reménykedem abban, hogy ez az unokaöcsémben nem hagyott maradandó nyomot. Ki tudja, ha nem az lenne a családneve, ami, akkor akár még a bizottságot is elkerülhette volna, de nem volt szerencséje. Bluntnak született és mivel az akadémiára járt sok felmenőnk, vannak bizonyos elvárások velünk szemben, ennek pedig meg kell felelnünk.
- Soha életemben nem éreztem szégyent veled kapcsolatban, most se teszem - ismerem el. - Mindenki kiállt melletted, ez pedig megerősített abban a hitemben, hogy alkalmas vagy a pozíciódra - elevenítem fel a "tárgyalást". Tényleg nem hittem volna, hogy Marcus ilyen hatással van a társaira. Komolyan azt hittem, hogy csendben lenyelik a döntést és kész, ennyi lesz. Mégis, közfelháborodást keltett a csapattársaiban az ítélet. Nem örültek a másik kapitány kinevezésének, bár ellene már aligha tehettek volna bármit is. Az ítélet már azelőtt megszületett, hogy ők tudtak volna róla, de ez várható volt. Ismerem a bizottság működését, tudtam jól, hogy Marcus elvágta magát, amint - visszaélve a hatalmával - két alsóbb évesre osztotta a büntetését. Ez pedig nem vall érett viselkedésre, főleg nem olyasvalakitől, aki ilyen pozícióban van. Pillanatnyi ostobaság volt ugyan ez részéről, de akkor is ostobaság.
Mihail történetét már én se tudom ennél jobban boncolgatni, bár ezt nem is feltétlenül Marcusszal szeretném megtenni. Ő túl fiatal, nem értheti, mi minden megy végbe bennem jelenleg is. Túlontúl kötelességtudó vagyok, számomra tehát elképzelhetetlen, hogy a férfi miért tette azt, amit tett. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenki másként él meg bizonyos helyzeteket, de a szememben ez akkor is árulásnak minősül.
- Nem hiszem, hogy ez fáradtság lenne számukra, elvégre emiatt vannak itt - jegyzem meg. - Az a dolguk, hogy figyelemmel tartsanak és ha jelzed, hogy valami nincs rendben, akkor ellássanak. Nekem se jelent plusz munkát, ha Dylan herceg megkér valamire, hiszen azért vagyok - füllentem, bár néha tényleg a hátam közepére se kívánom a testőrséggel járó feladatokat, de elvégzem, mivel ezt kell tennem és szeretem, még abban az esetben is, ha rengeteg időt elvesz az életemből. Fogalmam sincs, hogy ezt a kötelességtudatot lehet-e örökölni a genetikával, de tény, ami tény, hogy apámat is alig láttuk annak idején pont emiatt és végül a bátyám is beleesett ebbe a hibába, noha ő tényleg igyekezett megtalálni a megfelelő egyensúlyt és egy darabig úgy tűnt, megy is ez számára.
- Rám felnéznek, de a hagyományokat tisztelik - állapítom meg egy szomorkás mosollyal. - Igencsak vaskalapos népség vagyunk e téren, ezt be kell látnom - ingatom meg újfent a fejem, a mai nap folyamán immár sokadjára. - Sok-sok év lenne, mire bármilyen formában is változna a helyzet, márpedig én ezt szeretném megélni - ismerem el őszintén. - Jó lenne, ha a fiatalabb korosztálynak már nem kellene ily módon megtapasztalnia a kadét lét hátrányait.
Nem titok, hogy ha lesz is gyerekem, azt mindenképp e felé a pálya felé szeretném majd terelni. Marcusra nem erőltettem rá a dolgot, ő döntött, de azért tudatosan alakítottam úgy, hogy belekóstoljon ebbe az életbe. Gyakran elvittem magammal, ha amolyan nyílt nap-féleség volt a testőrség pályáján és néha külön engedéllyel is bevittem, hadd lássa, mi megy ott. Kíváncsi kölyök volt, én pedig támogattam is ebben. Ha kérdezett, válaszoltam és nem titkoltam el semmit se előle. Úgy vágott bele, hogy mindennel tisztában volt, én pedig ott álltam mellette mindvégig.
- Láttam. Nem vészesek - hümmögök egy sort. - Bár, Frederico tehetségét kár lenne vitatni. Látod, ezzel jár, ha elkalandozol és nem figyelsz. Megelőznek. Az ember azt hinné, hogy ez nem megy végbe napok alatt, de köztetek nem volt túl nagy különbség. Az pedig, hogy az orrod alá dörgöli... Nos, talán nem is fog ártani számodra - vonom meg a vállam. Legalább lesz valaki, aki emlékezteti erre az egészre és nem fog a feledés homályába veszni mindez. Marcusnak ezt nem szabad elfelednie, különben elbízza magát és ismét elköveti ugyanazt a hibát.
- Ezekre a kérdésekre nem a könyvek készítenek fel - biccentek egy aprót a lehelyezett könyv irányába. - Az elmélet pedig nem ugyanaz, mint amikor a helyzet sűrűjében van az ember. Frederic talán megfelel Mihail elvárásainak, de éles helyzetben miként reagálna vajon? Erre az élet fog felkészíteni mindannyiótokat, kivétel nélkül - fűzöm még hozzá. - Bár, ha szerencsénk van, nem kell megakadályoznotok egy merényletet, esetleg csatamezőre vonulnotok. Békésen élhetitek le az életeteket, a családotokkal - sóhajtok egyet. Tényleg reménykedem abban, hogy legalább ebben az egy dologban igazam lesz. A népünk már egy évszázad óta nem került szembe senkivel sem, a merényletek pedig - hála a Királyi Gárdának - még azelőtt véget érnek, hogy elkezdődtek volna.
- Akkor én most magadra hagylak, hogy pihenhess előtte - állok fel a helyemről. - Tényleg fogadj szót az ápolóknak - fordulok még vissza az ajtóból egy pillanatra a kéretlen tanáccsal. - Jó éjt! - búcsúzom el, hiszen lassan tényleg sötétedik, szóval nem igazán örülök Marcus tanulásra vonatkozó terveinek... Jobban tenné, ha aludna, de azt hiszem, van annyira makacs, hogy ez süket fülekre találjon nála. Jelenleg a megfelelési kényszer munkálkodik benne, ezt pedig aligha leszek képes kibeszélni a fejéből.

[/color][/b]

by **Lara Barbieri** Pént. Május 24, 2024 9:04 pm

Marcus& Lara

Sok mindent elmondhatok magamról, de azt hiszem, az egyetlen, ami nem tartozik bele ebbe a körbe, miszerint képes vagyok beleolvadni a tömegbe. Talán pont emiatt esik nehezemre a lopakodás... Sose voltam olyasvalaki, aki nem vonta magára mások figyelmét, hiszen soha életembe nem tartoztam az átlagba. Kezdjük talán ott, hogy a származásom ellenére is felvételt nyertem a Királyi Akadémiára, mint Gárdista, ráadásul lányként! Lássuk be, azért még ma se mondható hétköznapinak egy nőnemű személy jelenléte a kadétok között, bár akad néhány sorstársam a különböző évfolyamokon. Mindezek mellett pedig a szüleim egyszerű kereskedők, akik a kerámiákból igyekeznek meggazdagodni. Nem vagyunk egy nemesi vérvonal, ezt el kell ismernem. Még csak nem is a belső negyedek egyikében lakunk, mint az évfolyamtársaim többsége. Mégis, mindezek ellenére is sikerült bekerülnöm a Személyi Gárdába, ami hatalmas teljesítmény egy hozzám hasonló háttérrel rendelkező lány(!) számára. A királyi család ugyanis a mai napig köztiszteletnek örvend, nem engednek akárkit a közelükbe. Szeretik azokat előnyben részesíteni, akiknek nevük és vagyonuk van, a Barbieri családnév pedig konkrétan nem cseng sehogy sem. A teljesítményem révén viszont bekerülhettem a krémek krémjébe, a legjobbak közé, így azt se veszem különösebben a lelkemre, hogy nem vagyok az első négy között. A nyolcadik legjobb vagyok az akadémián a saját évfolyamomban, szóval - ha ezt vesszük alapul - nincs okom a panaszra.
Mindezt természetesen Marcus másként látná. Ő az a tipikus maximalista, aki mindig mindenben a lehető legjobb szeretne lenni és aki nem adja fel csak úgy. Talán pont emiatt is volt alkalmas a csapatvezetői posztra. Ő ösztönzött mindannyiunkat, ő volt az, aki nem hagyta, hogy kényelmesen hátradőljünk egy feladat előtt, amikor azt hittük, mindennel végeztünk és már semmi dolgunk sincs. Ő mutatott rá arra is, hogy a csapattagok mindegyike erős valamiben, hiszen szinte folyamatosan olyan posztra osztott be minket, amelynek egyénileg tökéletesen megfeleltünk. Összefogott minket, majd jött az a bizonyos kattanás és vége lett... Figyelmetlen lett, szétszórt, álmodozó. Kicsit mintha el is tunyult volna, mivel az elméleti órák alatt is alig-alig jegyzetelt bármit is. Csak bámult maga elé és amikor felszólították, képtelen volt válaszolni. Komolyan, mintha teljesen kicserélték volna. Az általam ismert Marcus megszűnt pár napja létezni és a csapat is kezdett némileg széthullani. Hiába a büszkeség, szükségünk van egy vezetőre. Kell egy fej, ami összefogja a testet.
Itt és most viszont szerény személyem lesz az, aki helyrepofozza azt a bizonyos "fejet" és segít Marcus számára abban, hogy újfent magára találjon és visszafoglalhassa a helyét a csapat élén. Frederic tehetséges, de - hozzám hasonlóan - fejjel a falnak-típus. Nem elég megfontolt, képtelen diplomatikusan cselekedni és gyakran kell nekem megszólalnom helyette, mintegy helyrehozva azt, amit ő a szimpla szavaival tett tönkre. Nyilván ez az oka annak is, hogy csapatkapitány-helyettes lettem, amely feladat megrettent némileg. Nem vagyok elszállva magamtól, bőven akadnak hibáim és nagyító nélkül is pillanatok alatt lehet találni olyasvalakit a kadétok soraiban, aki sokkal, de sokkal alkalmasabb erre a szerepre nálam. Nem érzem úgy, hogy menni fog, de ezt majd Marcusszal is megosztom nemsokára.
- Halihó! - libbenek be végül az ajtón, éppen csupán pár perccel lekésve Jacob távozását, kezeim között egy köteg jegyzetet és könyvet szorongatva, amellyel - a sok edzésnek köszönhetően - könnyedén elboldogulok. Az arcom inkább árulkodik arról, hogy egy kellemes piknikre érkeztem, semmint a gyengélkedőre. - Meghoztam mindent, neked csak le kell másolnod azt, amivel lemaradtál - helyezem az ágy mellett álló szekrénykére a saját és Marcus jegyzettömbjeit is, amelyekért szintén nekem kellett beugranom a Blunt-rezidenciára. - A nagybátyád nem volt otthon, de a szolgálók készségesen odaadtak mindent - huppanok le csacsogva az ágya mellé húzott székre, amelyről fel se tűnik számomra, hogy valakinek oda kellett tennie, ergó járt már itt valaki a két látogatásom között eltelt időben. - És mit gondoltál, mivel kezdjünk? - fújom ki végül a levegőt és pillantok az imént ledobott pergamenekre, majd a tekintetem végül Marcusra siklik és hirtelen eszembe ötlik, miért is vagyunk itt tulajdonképpen. A felhőtlen kedvemre tehát hamarosan árnyék vetül, a vonásaim megkeményednek és látszik, hogy valami nagyon komoly téma felé fogok evezni nemsokára.
- Mond csak... miért engem ajánlottál helyettesnek? - teszem fel a kérdést mindenféle kertelés nélkül. Próbálkozhatnék azzal, hogy jobb kedvre derítem, elfeledtetem vele, miért is vagyunk itt tulajdonképpen és magolunk késő éjszakáig, de nem olyasvalaki vagyok, aki csak úgy képes jó pofát vágni kérdéses dolgokhoz. Nem vagyok alkalmas a pozícióra, ez tény. Marcus ezúttal téved.

by **Marcus Blunt** Vas. Május 26, 2024 3:53 pm

Marcus & Jacob

Értem mit szeretne mondani Jacob, bár kétlem, hogy még ha ki is kérik a véleményét, akkor Mihail engedett volna a büntetésemből. Persze azt hiszem ezen már kár is agyalni. Ami azt illeti Jacob sosem kivételezett velem semmilyen szinten. Hacsak nem abban, hogy tőlem még a többieknél is többet várt el mindig. A legkisebb hibát, vagy figyelmetlenséget sem engedte meg. Én azonban ezt sosem bántam. Hátránynak pedig főként nem mondanám. Még ha elő-elő is fordult régebben, hogy néha egy-egy kadét társam olyan megjegyzést tett kettőnkre, és a rokoni kapcsolatunkra, ami nem nyerte el a tetszésem, vagy elengedtem a fülem mellett, vagy úgy "büntettem", hogy még jobban igyekeztem, és még jobb teljesítményt nyújtottam a vizsgákon, csapatversenyeken, bemutató rendezvényeken, magam mögé utasítva őket a rangsorban, és bizonyítva a helyem a gárdában.
Valahol talán megkönnyebbülök, és mérhetetlenül sokat jelentenek Jacob szavai, miszerint sosem szégyenkezett miattam. Még most sem. Az pedig ahogy a többiek fogadták a döntést... nos még engem is meglepett. Hiszen nem azért tettem bármit is, hogy szembe menjenek a bizottsággal értem, egyszerűen csak kötelességemnek éreztem a csapat vezetőjeként törődni velük, és nem hagyni hogy lemorzsolódjanak. Nehéz bekerülni a képzésre, és még nehezebb végig vinni, ezt mindenki tudja. Az egyetlen módja, ha együtt vagyunk ebbe benne. Egyedül, meglátásom szerint senkinek se menne. Még nekem se, ha Jacob, és többiek nem lettek volna folyamatosan mellettem.
Azt hiszem kezdek beletörődni, hogy ma még újabb főzeteket kell lenyelnem. Ha másért nem, Jacob kedvéért. Eddig is elég erőtlenre sikeredett a védekezésem, és nem is tudok mit felelni a szavaira. A nővéreknek tényleg az a dolguk, hogy ellássanak, bár én a hátam közepére se kívánom az állandó jelenlétüket. Talán, mert még mindig szégyellem, hogy így jutottam ide.
Bár mondhatnék valami vigasztalót, és lelkesítőt Jacobnak. De ismerem őt. Ő mindig gyors, és hatékony eredményeket akar látni. Azonnali megoldásokat, ha felüti a fejét valami probléma. Ilyen tekintetben nem túl türelmes ember. Az élet azonban néha csak nehézkesen, és évekig elnyúló módon ad választ a problémáinkra. Én is szerettem volna kisgyermekként rögtön megtalálni a szüleim gyilkosait, hogy megkapják méltó büntetésüket, de be kellett látnom, hogy gyerekként semmit sem tehettem. Idő kellett, hogy felnőjek, megerősödjek, és olyan pozíciót nyerjek, amiben már tényleg van beleszólásom a dolgokba. Talán ez a fizikai büntetés dolog is pont ilyen lesz a nagybátyám számára.
Ami a pontokat illeti... nézőpont kérdése. Aki sosem volt első, akár még elégedett is lehetne vele. De számomra igen is vészes, ha valaki megelőz. Azt jelenti, hogy valamit nagyon elrontottam. Én pedig gyűlölők hibázni. Valószínű Federico bosszantása nélkül is megjegyezném ezt a leckét. Nem lehetek figyelmetlen, mert a sarkamban van, mint mindig. Vagyis most fordult a kocka, és nekem kell az ő sarkában lennem. Ez pedig nem tetszik. De az igaz, ha az ember elbizakodottá válik, akkor könnyebben hibázik. Azt hiszem ez történt velem is. Így még egyszer nem fog előfordulni.
Azt kívánom bár igaza lenne Jacobnak. Bár sose kellene merényleteket lelepleznünk, vagy más szörnyűségekkel szembe néznünk. De az élet nem mindig a mi kívánságaink szerint alakul. Egy Gárdista élete sosem könnyű, és nem is életbiztosítás.
Amikor még visszafordul, hogy fogadjak szót az ápolóknak, csak megadóan sóhajtok egyet, és egy "Rendben, úgy lesz." mondattal nyugtázom a dolgot. Mást úgyse nagyon tehetnék. Hiszen naivitás lenne azt gondolnom, hogy nem jut a fülébe, ha tovább ellenkezem vele. De legalább a további tanulástól nem tiltott el. Bár sejtem, hogy inkább mondaná, hogy pihenjem ki magam.
Azonban ez nem igazán opció, hiszen Lara csupán percekkel később toppan be, éppen csak elkerülve a nagybátyám. Nem, ő tényleg nem a legkönnyebben beolvadó személyiség. De talán ezt kedvelem benne annyira. Mindig képes felhívni magára a figyelmet. Legtöbbször jó értelemben. Hiszen alacsony származású lányként is megállja a helyét a legjobbak között. Ez pedig csak szorgalommal, és példás kitartással lehetséges. Bár vannak hibái is, azt hiszem ezekből képes tanulni, és felállni, akárhányszor botlik is bele valamibe. Talán ezért is esett rá a választásom, amikor Frederico mellé helyettest kellett megneveznem. Szentül hiszek benne, hogy ebben nem tévedek, még ha mostanában hoztam is megkérdőjelezhető döntéseket.
Álmodozó lettem volna? Ennyire nyilvánvaló lett volna? Nekem fel sem tűnt. Talán ez is egyike volt a hibáim sorának, ami idáig vezetett, és amit kár volna tagadni. Most viszont valamiféle új eltökéltség kezd feléledni a lelkemben, ami nem nem engedi a hibákat, szétszórtságot, és figyelmetlenséget.
- Köszönöm. Majd meghálálom, ha nagy leszek. - mosolyodom el a lány láttán. Bár azért van némi bűntudatom, hogy őt küldtem el a jegyzetekért, és még csak arra sem vagyok képes, hogy segítsek neki a cipekedésben. Na nem mintha ezt Lara ne tudná tökéletesen megoldani a feladatot. Mind hozzászoktunk az évek alatt, hogy számos kötettel, és jegyzettel együtt kell a Gárda könyvtárában üldögélnünk, illetve az elméleti óráinkra sietni onnan. Mégis úgy érzem, hogy ez most az én feladatom lett volna, nem az övé.
- Tudom, mert itt volt. Csak néhány perccel késted le. - nyugtázom, amikor Lara beszámol, hogy a nagybátyám nem volt otthon. Nem igazán meglepő őt ismerve. Larának meg a csapattársaimnak pedig nagy szerencséjük, hogy gyerekkorunktól fogva az én szobám jelentették a kis csapatgyűléseink helyszínét. Elég sokszor megfordultak mindannyian ott, hogy a személyzet felismerje őket. Egy random ember aligha juthatott volna el a szobámig. De még a birtokhatáron túl se nagyon.
- A szóba jöhető fejezetek elején. Haladjunk szisztematikusan, a könyv szerint, és vegyünk át egyszer mindent. - Lara elég jól ismer már, hogy tudja, még a tanulásra is saját módszerem, és szisztémám van. Haladjunk csak szépen sorjában elejétől a végéig, mindent átvéve, és átbeszélve. Így a könyvet egy pillanat alatt ütöm fel a kérdéses fejezetnél, és fordítom Lara irányába. Noha a mozdulat elég kellemetlenre sikeredik, ami talán egy másodpercre kiül az arcomra. Nem mondom sokkal jobb, amióta megittam a főzetet, de a testem azért a nagyon hirtelen, és erőteljes mozdulatok ellen még így is tiltakozik. Holnap pedig ezzel együtt kell majd végig küzdenem a napot, viselve a tetteim következményeit. Így nem nehéz Lara arcán észre vennem a változást sem.
- Nem egyértelmű? Ez volt a legjobb a csapatunk számára. Fredericonak szüksége lesz az emberséges hozzáállásodra, és támogatásodra. Tudjuk, hogy nem túl diplomatikus, ha a döntések közléséről van szó. Neked viszont nem árt, ha figyelsz, és tanulsz Fredericotól egy kis higgadtságot, és türelmet. Összeszedettebbnek kell lenned. Néha nem engedhetjük meg magunknak, hogy elragadjanak az érzelmeink, ha vezetőként kell döntéseket hoznunk. Mindkettőtöknek jót fog tenni, és így fejlődhettek leginkább. Ráadásul így a csapatunk sem szenvedi meg a baklövésem következményeit. Én hiszek benne, hogy képes vagy felnőni a feladathoz, ahogy Frederico is. Jól kiegészítitek majd egymást. - adok magyarázatot a kérdésre, miközben lassú óvatos mozdulatokkal teljesen felülök az ágy szélére, és szembe fordulok Larával. Tehetnék úgy, mint aki meg van lepődve rajta, hogy Lara tudja, miszerint én ajánlottam. De az igazság az, hogy ismerem minden társam erősségét, és gyengéjét. Lara egyik erőssége, hogy mindenütt is szert tudott tenni elképesztő kapcsolati hálóra, és néha még nálam is hamarabb jutnak el hozzá bizonyos hírek, pedig neki nincs egy nagybátyja, akit faggathat. Ez pedig szintén fontos kritériuma egy jó vezetőnek. Ha tetszik, ha nem Lara nem fogja tudni mindig elkerülni, hogy vezetőként kelljen szerepet vállalnia, és helyt állnia. Tehát el is kezdhet gyakorolni. Most még itt vagyunk biztonsági hálóként én és Frederico számára, de ez nem mindig lesz így.

by **Lara Barbieri** Kedd Május 28, 2024 2:27 pm

Marcus& Lara

- Majd ha én is a gyengélkedőre veretem magam, abban az esetben behozhatod te a jegyzeteimet - felelem fapofát vágva. Mi tagadás, szokatlan Marcust büntetés után látni. Mindig is ő volt az, aki a legjobban teljesített a csapatunkban, most pedig az, hogy a palota gyengélkedőjére került... Szívszorító. Mégis mekkora hülyeséget kellett ehhez tennie? Igen, akadnak kapcsolataim, jó kapcsolataim, de mindenható én se vagyok és a bizottság által tárgyalt ügyek közül ritkán lát bármi is napvilágot.
- Ó! Észre se vettem - pillantok a hátam mögé, mintha azt várnám, hogy Blunt tiszt felbukkan a hátam mögött, de semmi ilyesmi se történik. Minden üres és kihalt, jelenleg az ápolók sincsenek a folyosókon. Nyilván visszamentek a szolgálati helyükre. - Pedig lett volna egy-két kérdésem hozzá - fordulok vissza a szavaim közben Marcus irányába. - Elsősorban talán az, hogy mi történt, amiért ezt kaptad - fixírozom a srác arcát kíváncsian. - Mármint, akad néhány dolog, ami még előttem se teljesen tiszta és nem szeretem a félszavakból összetett pletykákat. Állítólag engedély nélkül hagytad ott a büntetőmunkát és mentél a felszínre, de ez annyira nem rád vall - csóválom meg a fejem hitetlenkedve. - Úgyhogy, ha lehet, szeretném tőled hallani az igazságot. Barátok vagyunk, nem igaz? - döntöm meg enyhén a fejem bánatos kiskutya-szemekkel. Utálom ezt a kártyát kijátszani, de ha Marcus magától nem csiripel, akkor ez talán megnyitja őt valamennyire. Az egész csapatunk egy baráti kör, hiszen jóformán együtt nőttünk fel a kiképzésnek köszönhetően és segítettük egymást folyamatosan. Nyilván ő sem titkolni szeretné, hiszen a csapat érdeke is, hogy ne legyenek titkaink egymás előtt, mivel maga a bizalom minden összetartás alapja és ezt Marcus is jól tudja. Rendben, mint a tárgyaláson kiderült, ő is rejtegetett ezt-azt, szóval biztosra nem mondhatom mindezt, de mégis... remélem, őszinte lesz velem.
- Muszáj most is tanulnunk? - fintorodom el, amint választ ad a korábban feltett kérdésemre, de amikor felém fordítja a könyvet, vetek egy futó pillantást az oldal irányába, majd pillantok újfent rá. Ha velem tanulást tervezett a mai napra, hát akkor elég mélyen csalódnia kell. - Úgy látom, a verés elég hatékony módszer - mosolyodom el. - Visszahozták a szorgalmadat - állapítom meg vidoran, noha a helyzetben cseppnyi öröm sincs. Marcusnak fájdalmai vannak, nem véletlenül fekszik jelenleg is a gyengélkedőn, ő pedig ismét teper azért, hogy visszaszerezhesse a nemrég megvont pozícióját. Én is részesültem már testi fenyítésben, de amikor fájt, a fenének se volt kedve magolni pont annak a kedvéért, aki ezt tette velem. Marcus természetesen más, ő nem csak a saját bőrét vitte vásárra, hanem a családja hírnevét is valamilyen szinten az akadémia berkein belül. Most legalább lesz okuk fröcsögni a Blunt-családról, amely eddig csakis azzal rítt ki a sorból, hogy minden tagja előkelő helyen végzett a saját évfolyamában.
- Most nagyon sokan abban reménykednek, hogy visszaesel a rangsorban, ugye tudod? - vonom fel kérdőn a szemöldököm a gondolatmenetem végén. - Marcus Blunt, a nemes katona család sarja... - forgatom a szemeimet, miközben igyekszem felvenni azt a gúnyos hangnemet, amelyben sokan beszélnek róla a háta mögött. - Seggnyaló Blunt... - folytatom, mit sem törődve azzal, hogy akarja-e hallani vagy sem. - Azt hiszik, hogy a nagybátyád miatt tartasz ott, ahol és most ő se tudta elintézni, hogy ne kapj büntetést - hagyom abba a kifigurázást és veszem elő a valamivel komolyabb énemet. - Sokan nevetnek rajtad, de mi tudjuk az igazat. A magad tehetségével jutottál el idáig.
Elvégre, egyetlen alkalommal se volt előrébb véve Marcus nálunk. Azzal természetesen tisztában voltunk, hogy ő kapott különórákat is otthon, amikor a nagybátyja ideje engedte, de senki se vette ezt úgy, hogy kivételezett lenne. Mi is sokat edzettünk és gyakran jól is esett a szabadnap, szóval sokkal inkább sajnáltuk őt emiatt. Elég fárasztó lehetett órákon át azokat a nehéz fegyvereket forgatni vagy éppen a pusztakezes harcot gyakorolni.
- Hé! Összeszedett vagyok! - fakadok ki játékos sértődöttséggel, de azért figyelmesen hallgatom tovább Marcus mondandóját, végül csóválom meg a fejem: - Tévedsz, képtelen vagyok bármiben is érzelmektől mentesen dönteni - hozom végül a tudtára. - Bár az igaz, hogy jó, ha van Frederico mellett egy villámhárító - nevetem el magam halkan, nehogy a visongásom felverjen bárkit is a halottak közül. - Szeretném, ha nem esne szét emiatt a csapatunk, szóval tényleg igyekszem maximálisan túlszárnyalni a belém vetett bizalmad, de jobb lenne, ha te lennél az élünkön. Téged szoktunk meg, te ismersz mindannyiunkat, te voltál éveken keresztül a vezetőnk. Elég hülye döntés volt a bizottság részéről az, hogy megbontottak minket. Mintha szándékosan azt szeretnék, hogy egy másik évfolyam hozza le idén a maximumot - fújtatok. Az akadémián ugyanis régi hagyománya van az évfolyamok közötti versengésnek és eddig a miénk nyert zsinórban. Elég bosszantó lehet ez mások számára, főleg abban az esetben, ha a saját kadétjaik vannak lemaradva más évfolyamok mögött. - Remélem, tényleg alkalmasak leszünk a feladatra - sóhajtok egyet gondterhelten, noha nagyon mélyen jól esik számomra, hogy Marcus rám gondolt. Valamiért folyamatosan az ő elismerését szerettem volna kivívni és nem különösebben hatott meg mások véleménye. Eddig azt hittem, hogy leginkább amiatt, mert ő az évfolyam legjobbja és ebben lehetett is valami, de végül rá kellett ébrednem, hogy ebben más is közrejátszik, noha egyelőre magamnak se szívesen ismerem be a dolgot.

[/color][/b]

by **Marcus Blunt** Szer. Május 29, 2024 9:51 pm

Marcus & Jacob

- Te okosabb vagy annál. - jegyzem meg Lara számára. Igen, szokatlan ez a helyzet. Évek óta messze elkerült, hiszen mindig igyekeztem a legjobb lenni. Mindenben. Úgy fest egyetlen rossz döntés miatt visszamenőlegesen megkaptam a magamét. Hülyeség volt-e? Határozottan. Még egyszer pedig biztos nem történik meg. S bár a bizottság általában nem veri nagy dobra azt, amiért összeül, de tudom, hogy az esettel kapcsolatban máris számtalan pletyka kelhetett szárnyra.
A nagybátyám már elment, bár talán jobb is így. Nem hiányzik, hogy Lara őt is faggatni kezdje. Ismerem annyira, hogy kitelik tőle, ha tudni akar valamit. Persze helyette most engem kezd fixírozni és kérdezni. Ami nem sokkal jobb. Szóval a monológjára csak sóhajtok egy aprót. Látszik rajtam, hogy nem szívesen beszélgetek erről, de tudom, hogy ha Larát foglalkoztatja valami, úgysem hagy békén. Ennek egyik ezköze a bánatos kiskutya tekintet, bár ez nélkül is tartozom azt hiszem némi magyarázattal. Hiszen őt és a csapatot is érinti a büntetésem ténye.
- Hülyeséget csináltam, hibát követtem el. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak titeket. - ismerem el kelletlenül. - Pontosabban rásóztam a büntetőmunkám pár rendetlenkedő alsóbb évesre, és mentem fel a felszínre. Látod, ez is egy olyan eset, amikor a személyes érzelmek csak bajt okoznak. - mosolyodom el szomorkásan. Bár érezhető, hogy a történetnek van egy el nem mondott része is. Hiszen nyilván okom volt felmenni. Ráadásul a megjegyzés is erre utal a személyes érzelmekről. S bár nem folytatom azonnal, de már számítok Lara faggatására az okokat illetőleg. Persze barátok vagyunk, és a csapatban alapvetően fontos a bizalom, és őszinteség, így kénytelen leszek vallani, ha tovább kérdezősködik. Csak azt sajnálom, hogy talán ezzel az egy ostobasággal megingattam magam alatt a belém vetett bizalmukat is. Pedig ők az egyetlen barátaim. A testvéreim, akikkel együtt nőttem fel. Jóformán a családom.
- Igen. Én ajánlottalak vezetőhelyettesnek, szóval nem hozhatsz szégyent rám. És nekem is fel kell zárkóznom. Tehát kezd csak el. - intek a könyv felé. Láthatólag tényleg komolyan gondolom a tanulást, bár sejtem, hogy Lara most szívesebben lelkizne, vagy mi. A lányoknak mindig több locsogás kell motivációnak.
- Ahhoz igazából a nagybátyám fejmosása is elég volt. - válaszolom egy kesernyés mosollyal, az alapvetően örömtelen helyzetre. Persze tény, ami tény, egyik kadét sem szívesen kap fejmosást Jacob Blunt kiképzőtiszttől. Én pláne nem. Gyűlölők neki csalódást okozni. És igen, nekem a családom nevére is gondolnom kell. Vagyis kellett volna, mielőtt baromságot művelek. Szóval, az egyetlen dolog, amit ebben a helyzetben tehetek, hogy igyekszem helyrehozni, amit elrontottam. Hogy minden visszakerüljön az eredeti helyére.
- Már megtörtént, most Frederico az első. De ez csak átmeneti állapot. A hónap végére minden visszakerül az eredeti helyére, ígérem neked. - nem esik jól hallani, amit Lara mond, főleg nem a stílusban, ahogy előadja, de tudom hogy igaza van. Sokan hiszik, hogy csak a nagybátyám miatt vagyok első, pedig ez sosem volt így. Most pedig sokan próbálnak majd meg a pozíciómra törni. Természetesen ezt nem hagyhatom senkinek sem.
- Nekem elég, ha ti tudjátok az igazat, és hisztek bennem. - válaszolom végül a lánynak, ahogy lenyelem a szavai okozta békát magamban. Hiszen mi mást tehetnék. Ez most jogos észrevétel tőle. Ezen kívül tényleg fárasztóak voltak a nagybátyám által beiktatott különórák, és gyakorlatok, néha inkább pihentem volna, vagy csak lógtam volna a többiekkel, de tudtam, hogy ezt nem tehetem meg. Főként a céljaim miatt nem. És Jacob miatt sem. Ezen kívül mindig rettentően hasznosnak bizonyultak, amikor fel kellett készülni egy gyakorlati bemutatóra, vagy versenyre.
- Csak tanuld meg kordában tartani az érzelmeidet. Ne azok irányítsanak téged. Látod engem hova juttattak, amikor engedtem nekik. Tanulj a hibámból. - mosolyodom el kesernyésen. Bár valahol azért jó Larát nevetni látni még egy ilyen abszurd helyzetben is. Frederico, meg csak Frederico. Mindenki ismeri milyen. Kettejük közül inkább Lara a diplomata, és Fred a helyzetelemző.
- Az nem fog megtörténni. Mi maradunk a legjobbak. Helyt fogtok állni. Előbb utóbb mindegyikünknek fel kell nőnie a vezető tiszti szerephez. Ideje elkezdened gyakorolni. Tudom, hogy képes vagy rá. Különben nem javasoltalak volna. Ne aggódj itt lesz, ha szükséged lesz rám. Nem hagylak magadra. Ráadásul ez csak átmeneti. Bízz bennem. - mondom Larának bíztatólag. Igen, hagyománya van a versengésnek. Igen, mindig mi vagyunk a legjobbak. Ettől a megingástól eltekintve idén sem lesz ez másként. Akik azt gondolják ennyi elég, hogy a csapatunk szétessen, az nagyon téved. Nem véletlenül vagyunk mi az Akadémia legjobbjai. Szóval igen, Lara alkalmas, és mi nyerünk a végén. Még egyszer utoljára. Muszáj lesz. Hamarosan végzünk, és akkor tiszti esküt teszünk. Többé nem az Akadémiához, hanem a Gárdához fogunk tartozni. Ezért sem mindegy, hogy idén hogyan végzünk. Egy utolsó alkalom a bizonyításra magunk, és mindenki előtt.

by **Lara Barbieri** Vas. Jún. 02, 2024 10:10 am

Marcus& Lara

- Inkább csak nem áll szándékomban ezeken a kényelmetlen ágyakon tölteni a napomat, miközben ezernyi más dolgom is lenne - bököm meg a lábammal Marcus ágyának alját és ül ki egy halvány fintor az arcomra. Kétségtelen, hogy a palota gyengélkedője jól felszerelt, főleg a magánszobák, de akkor is rossz lehet itt lenni. Már maga a tudat, hogy nem a saját, jól megszokott helyeden hajtod álomra a fejed... - Az akadémián lévő ágyak sokkal jobbak ezeknél - osztom meg a fiúval a véleményemet. - Gondolom, ebben közrejátszik az is, hogy a diákok nagyrészt nemesi körökből kerülnek ki és a sok pénzes támogató miatt az akadémia megengedheti magának, hogy magasabb színvonalat biztosítson a tanulóinak - hümmögök egy sort, hiszen tény és való, hogy az ottani szobám sokkal, de sokkal jobb annál, mint a házunkban lévő. Természetesen az én családom is ad pénzt az akadémiának, de korántsem annyit, mint a többieké. Itt nincs tandíj, azonban a Királyi Gárda elég nagy tekintélynek örvend ahhoz, hogy elit helyként kezeljék és rengetegen jó befektetésnek is látják. Elvégre, milyen jól cseng az a mondat, hogy a fiam/lányom a Királyi Akadémián tanul. Aki ide bekerül az nem piskóta, hiszen már maga a felvételi is elég kemény, az utolsó évig vezető időszak pedig maga a megtestesült borzalom néhanapján. De aki végig kitart, az biztos lehet abban, hogy jó helye lesz a későbbiek folyamán és még a ranglétrán is feljebb léphet. Én is csakis amiatt vagyok még itt, mert feltett szándékom a családomat az egyik belsőbb kerületbe, jobb körülmények közé juttatni. Nem vagyunk szegények, nem nélkülözünk, átlagosan élünk és ez bőven elég is lehetne, éppen csak én vágyok ennél sokkal, de sokkal többre. Azt hiszem, én vagyok otthon a legnagyobb törtető és bármit hajlandó vagyok megtenni annak érdekében, hogy elérjem a céljaimat.
Való igaz, Marcus nagybátyját is megtaláltam volna a kérdéseimmel, de én se bánom, hogy nincs itt. Elvégre, szeretek Macussal kettesben lenni és ez elég ritkán adatik meg. Szóval, valamilyen szinten még jó is, hogy itt van. Persze annak nem örülök, hogy hülyére verték, de akkor is próbálom némileg pozitívabban szemlélni a történteket. Ha még néhány gyertyát is gyújthatnék, akkor akár a "randi"-jelzőt is ráaggathatnám a mai napra.
- Mi dolgod volt odafenn? - kérdezek rá kíváncsian, habár a személyes érzelmek kifejezés hallatán azért kezdek rosszat sejteni és nem biztos, hogy hallani szeretném a választ, mégis úgy gondolom, hogy egy fokkal jobb, mint a teljes bizottság. - Néhányan említették, hogy megismertél egy lányt - hozom fel óvatosan a témát és magamban azért imádkozom, hogy ez ne legyen igaz. Már korábban is rá szerettem volna kérdezni, de féltem a válaszától. - Igaz ez? - szegezem neki a kérdést, a torkomban dobogó szívvel. Nem lenne lehetetlen, hiszen már mindannyian benne vagyunk a korban, nekem pedig egy jó ideje tetszik Marcus, éppen csak nagyon nem volt bátorságom bevallani számára, noha máskor meg annyira tökös vagyok, de ha szerelemről van szó, búcsút inthetek neki, annyi szent. Az pedig, hogy elszalasztottam a lehetőséget, eléggé arcon csapásként ér. Nap, mint nap egymás mellett edzettünk, folyamatosan a baráti körrel lógtunk, én pedig finoman szólva is megkukultam. Komolyan, miért voltam ennyire hülye? Most nézhetem végig, ahogy más mellett találja meg a boldogságot.
- Nem fogok, ne aggódj - felelem komolyan és valóban úgy is gondolom. Nem érzem magam alkalmasnak a szerepre, de mivel Marcus szerint az vagyok, hiszek neki. Eddig valamilyen úton-módon mindig sikerült megtalálnia az erősségeinket, de komolyan. A fene se hitte volna, hogy az esküvőn pincérként fogok parádézni és sokakat levenni a bájaimmal a talpukról. Sose lányként gondoltam magamra, hanem sokkal inkább semlegesként. Éppen mikor milyen kedvem volt, bár inkább húztam a fiús stílus irányába. De Marcus észrevette a női oldalamat is, ezért pedig hálás vagyok neki. Na, nem mintha nem lettem volna szívesebben az egyenruhás őrök között, de jól esett a bókokat bezsebelni felszolgálás közben. Rengeteg önbizalmat nyertem általa, amire az utóbbi időben szükségem is volt.
Naná, hogy elég volt a nagybátyja fejmosása, de inkább nem állok neki hangosan is alátámasztani a szavait, mert az sokkal rosszabb lenne számára. Igazság szerint a fizikai erőszak már nem sokat dobott rajta, de hát a kadétok sorsa már csak ez. Mondjuk, Marcus esetében elnézőbbek lehettek volna, elvégre ő tényleg kiemelkedik mindenki közül, szóval az eddigi teljesítményét nyugodtan vehették volna enyhítő körülménynek.
- Tudom, hogy nem hagyod ezt annyiban - pillantok Marcusra komoran. - Csak teljesen felesleges még az eddigieknél is jobban hajtanod magad, hiszen te vagy a legjobb. Annyi haszna van ennek az egésznek, hogy legközelebb nem művelsz ekkora baromságot - intek körbe a kezemmel a gyengélkedői szobán, mintegy ezzel is jelezvén, hogy hova nem kerülne ismét szívesen. - Frederico pedig folyamatosan a nyomodban járt, éppen csupán képtelen volt megelőzni téged. Most kapott egy esélyt és megragadta. Bár nem csak róla beszélek, hanem mindenki másról az akadémia berkein belül. A velünk együtt futó évfolyamok legjobbjai mind ki akarnak ütni a nyeregből most, hogy hátrányba kerültél.
Tény és való, hogy Marcus tehetséges és a jelenlegi rossz döntése felfedte a gyengeségét. Ezek szerint ő is hibázhat és meg is kapja érte a büntetését, eme tény pedig sokak számára reményt adott. Most, hogy itt fekszik és más lett a kapitányunk, rengeteg csapat ragadja majd meg az alkalmat annak érdekében, hogy lemosson minket a pályáról.
- Ne aggódj, bárkinek a fejéről lekiabálom a haját, ha nekem fejtegeti ezeket a teóriákat - mosolyodom el bájosan. - Pont múltkor mentem neki egy srácnak a másik csapatból, mert ilyen hülyeségekkel tömte a fejét a többieknek. Mondjuk, nem én jártam jobban, maradjunk annyiban - forgatom meg a szemeimet bosszankodva. Jó vagyok, de nem olyasvalakivel szemben, aki nálam is jobb és ráadásul húsz kilóval többet mutat a mérleg alatta. Szerencsére nem fajult tettlegességig a dolog, de a szavai mély sebeket ejtettek rajtam. Sokaknak a mai napig szúrja a szemét, hogy a rangom ellenére is részt vehetek a képzésen és olyasmiket vágott a fejemhez, amit én se tudtam lenyelni. Ez nagyjából olyan volt, mint Marcus számára az, hogy a nagybátyja kivételezik vele, noha nem, mivel a saját munkája révén jutott el idáig. Én is azért vagyok itt, mert láttak bennem tehetséget, bizonyítottam a felvételin és azóta is bizonyítok napi szinten. Ennek nem kellene a névtől és vagyontól függenie.
- Mit gyakoroljak? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Vigyem el Fredericót és mondjam neki, hogy szálljon vitába valakivel, én pedig egy idő után beállok békebírót játszani? - ingatom meg a fejem tanácstalanul. Na, nem mintha Fredericót nehéz lenne rávenni egy jó kis vitára, hiszen éli az ilyesmit. - Tudom, mennyire fontos számodra, számunkra, hogy idén mi legyünk a legjobbak, de ezt egyelőre engedd el - kopogtatom meg a nyitott könyv lapjait. - Inkább pihend ki magad, ne foglalkozz semmivel. Nem dől össze a világ, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltük.
A társaim kitekernék a nyakam, hiszen mindenki Marcusszal ért egyet, de én nem megyek a falnak, ha valami balul sülne el. Megfelelni természetesen én is szeretnék, beleadok majd apait-anyait, de mi lesz abban az esetben, ha ez nem bizonyul elegendőnek? Nem áll szándékomban Marcusnak csalódást okozni, de néha szembe kell néznünk a tényekkel, miszerint vannak nálunk jobbak is.

by **Marcus Blunt** Hétf. Jún. 03, 2024 11:38 am

Marcus & Lara

- Nem olyan rosszak ezek. Bár tény, a sajátomnak jobban örülnék. - amit valószínűleg nem látok egy darabig. Persze megértem Lara álláspontját is a dologgal kapcsolatban. Senki sem szereti a gyengélkedőn mulatni az időt. Főleg, ha más dolga is lenne. Holnap kora reggel akármi is lesz, el fogom hagyni ezt a helyet, és átmegyek az Akadémiára. Akár tetszik a nővérkéknek, akár nem. Már döntöttem.
- Gondolom igen. Most pedig azt hiszem kénytelen leszek egy darabig a saját szobám helyett az Akadémia vendégszeretetét élvezni. - mosolyodom el keserűen. Hiszen bár az akadémia kollégiumi szobái igen magas színvonalúak, Lara nagyon jól tudja, hogy a vezető, és vezető helyettes kadétok egyik kiváltsága, hogy nem kell kötelezően igénybe venniük ezt a többiekkel ellentétben. Bármikor haza mehetnek. Az egyetlen kitétel, hogy a kötelező órákon, és gyakorlatokon pontosan kell megjelenniük. Ezt eddig mindig is tartottam. Így a kötelező több napos harcászati gyakorlatokon, és éjjeli őrségen kívül alig-alig fordult elő hogy itt töltöttem volna éjszakát. Míg a kadétok többsége csak szünetekben, vagy külön engedéllyel térhet haza. Leszámítva a kevés szabad időt, ami jut egy nap, de a többség azt is tanulással vagy gyakorlatozással tölti. Most, hogy megvonták a kiváltságaimat, én is kénytelen leszek megbarátkozni a szigorú kollégiumi élettel.
Ami pedig azt illeti, tudom, hogy a nagybátyám szintén bőkezűen támogatja az akadémiát, azért hogy itt tanulhassak. A gyengélkedőn, és az akadémiai szálláson is magán szobám legyen, bár utóbbit tényleg ritkán látogattam. Inkább engedtem át Sebastian számára, aki szintén szegényebb sorból került a csapatba, és többed magával kellene osztoznia. Már csak ezért is nekem kell a legjobbnak lennem. Nem könnyű a nagybátyámnak mindent előteremteni, és mindenről gondoskodni. A nagyi betegségéről, az én tanulmányaimról. Szóval nem okozhatok számára csalódást.
- Találkozni akartam valakivel… - kezdem óvatosan, bár már itt érzem a vesztem, mert tudom, hogy Lara ezt nem hagyja annyiban. Rá fog kérdezni, hogy kivel, és miért. Mi volt ennyire fontos, hogy mindent kockára tettem érte?
- Igen. Igaz. - vallom be végül egyszerűen, bár valami rejtélyes okból, most eléggé fülledt melegnek érzem a szobát, aminek a hőmérsékletével semmi probléma sem volt, az arcomra pedig enyhe pír költözik. Talán a főzet mellékhatása? Vagy valami más? - Tudod, bizonyos okból, nem igazán sikerült koncentrálnom mostanában. De tudtam, hogy nem is ronthatok tovább az eredményeimen. Így úgy éreztem tartozom neki annyival, hogy személyesen magyarázom meg, hogy a következő hónapokban mért lesz sokkal kevesebb időm rá. Mért kell többet tanulnom, és gyakorolnom. Hiszen nagyon fontos vizsgák várnak ránk. De ostobaság volt mások nyakába varrnom a saját büntetőmunkám, még ha meg is érdemelték. - adok végül egy kelletlen magyarázatot. Miközben fogalmam sincs, hogy mi is játszódik le tulajdonképpen Larában. Mindig remekül kijöttünk, együtt kezdtük gyerekként az Akadémiát, és együtt is fejezzük be. De hogy ez több lenne? Sosem mertem ilyesmire gondolni. A népünkben még mindig erős a hagyomány és rendszer tisztelete. Különböző osztályok nem vegyülnek. Habár engem ez sosem érdekelt, de Larát nem akartam ez miatt rossz helyzetbe hozni. Így marad a testvérem, a harcos társam. Az akivel együtt ver a szívünk ha küzdőtéren kell helytállni, és akinek viccei feloldják az éjszakába nyúló tanulás komor hangulatát. Ez pedig jó is volt eddig így.
- Tudom, de ehhez nem ártana elkezdeni az ismétlést. Nem szeretnénk felsülni a holnapi vizsgán nem igaz? - bökök a könyv felé. Láthatólag tényleg komolyan gondolom a tanulás dolgot. Saját magam, és Lara miatt is. Bízok benne, hogy megállja a helyét, de tudjuk, hogy az elméleti vizsgák nem éppen a barátai. Én mindig is láttam Larában a nőt. Bár inkább igyekeztem a harcostársamként, és barátként gondolni rá. Azonban a bálon vétek lett volna nem kihasználni a lehetőséget, még ha Lara előtte mást is gondolt. Ezt taktikai döntés volt, és kész.
Valahol igen hálás vagyok, amiért nem áll neki megerősíteni, amit magamtól is tudok. Nem szór több sót a sebeimre, ha úgy tetszik ezzel. Az már más kérdés, hogy mennyire gyorsan és hatékonyan sikerül elfeledtetnem ezt a kis botlást a feletteseimmel. Ehhez pedig tényleg jól kell szerepelnem.
- A nagybátyám is valami hasonlót mondott. Mégsem érzem magam jobban tőle. Úgy érzem többet kell tennem, bizonyítanom kell, hogy visszakerülhessek az élre. Nem haragszom Fredericora. Nem így akarta ezt ő sem. És inkább valaki a csapatból, mint a riválisaink egyike. Tudom, hogy most sokan vérszemet kapnak, és ki fognak hívni, mert látták a gyengeségem. Erre fel kell készülnöm. És Fredericoval nektek is, hogy egyben tartsátok a csapatot. - válaszolom a lány felvetésére. Igen, számítok a kihívásokra, arra hogy sokan ki akarják majd használni a pillanatnyi megingásom. Erre pedig kész válasszal kell majd előálljak. Meg kell mutatnom, hogy mit sem gyengültem. Noha a szabályok rám is érvényesek, így meg sem próbáltam kibújni a büntetés alól. Vállalom a felelősséget a tetteimért. Egy jó vezetőnek még ebben is példát kell mutatnia.
- Látod, pont erről beszélek. Nem szabad hagynod, hogy ilyen ostobaságokkal felhúzzanak. Akkor máris vesztettél. Ezért csinálják. Ez olyan mint a kicsiknek tarott alap formagyakorlat órád. Az első amit megtanítasz, hogy ne engedjék az ellenfélnek, hogy kibillentsék az egyensúlyból. Ez ugyanaz. Büntesd inkább ezzel a bájos mosollyal őket, és azzal, hogy összeszedett maradsz, jobban teljesítesz, és egyszerűen megelőződ őket a pontversenyben. Hidd el, az sokkal fájdalmasabban érintené őket. - tudom, hogy Lara mennyire impulzív, és mekkora igazságérzete van, így mennyire nehéz visszafognia magát az ilyen helyzetekbe. De én se lettem volna jó kapitány, ha folyton hülyére veretem magam pár idióta, idióta pletykája miatt. Nem számít. Mondjanak, amit akarnak. Itt a tettek, és az eredmények beszélnek. Az pedig a mi csapatunk mellett áll. Noha abban Larának kétségtelen igaza van, hogy a felvételinek, és a képzésnek nem kellene névtől, és rangtól függenie.
- Ha már az alap formagyakorlatoknál járunk, szívesen átveszem tőled azt az órát, így több időd marad az új feladataidra. - ajánlom fel Lara számára, mintegy mentőövként. Hiszen tudom, hogy mennyire hirtelen jöhetett ez neki, és mennyire nehéz eleinte a többlet feladatok ellátása. Azért a vezető kiemelt kadétokat sem kell irigyelni. Megvannak a maguk plusz kötelezettségei a kiváltságok mellett. Sokan pedig pont ezt felejtik el.
- Az szerintem gyakorlás nélkül is remekül megy nektek. - nevetem el magam kissé végül. Bár a testem gyorsan figyelmeztet, hogy ez nem a legszerencsésebb ötlet jelenleg, így gyorsan abba is hagyom, egy apró kis fájdalmas fintorral. Bár ez nem a lánynak szól.
- De a vizsgák után vezető tisztek lesztek. Nem várhatjátok mindig tőlem a biztonsági hálót. Meg kell tanulnotok nélkülem is jó vezetőnek lenni. Bár most még itt vagyok, és segítek. Tanácsot adok ha kell. De ez nem lesz mindig így, ezt mind tudjuk. - felelem megkomolyodva. Tudom, hogy képesek lesznek felnőni ehhez, a jelenlegi helyzetre pedig gondoljunk inkább úgy, mint egy főpróbára az éles kinevezések előtt. Egy próbatétel, amivel meg kell birkóznunk.
- Tudod, hogy a többiek ezért a mondatért kitekernék a nyakad? - mosolyodom el halványan. Tudom, hogy Lara is mindent belead majd, ez nem kétséges. Ő is meg akar felelni, de nem minden áron. Ez pedig a maga módján még tiszteletre méltó is. Most viszont lépésről lépésre kell majd visszaépítenünk, amit leromboltam egyetlen rossz lépéssel. Nem lesz ez ennyire könnyű attól tartok. Főleg mert nem akarom még egyszer megízlelni a vereség keserű ízét…

by **Lara Barbieri** Szer. Jún. 05, 2024 7:31 am

Marcus& Lara

- Én is ezt mondanám, ha egy kiadós verés után feküdnék itt - fintorodom el Marcus szavai hallatán. - Wilson tiszt büntetése után még a karóba húzás is egész kényelmesnek tűnhet - húzom ki beszéd közben a Marcus ágya mellett álló éjjeliszekrény legfelső fiókját és kukkantok bele puszta kíváncsiságból. Hacsak ő nem pakolt bele valamit, akkor esélyesen üres lesz, de hát Lara Barbieri számára mindig is gondot jelentett az, hogy két percig is nyugodtan üljön a picsogóján. A legtöbb büntetőmunkámat pont emiatt kapom az akadémián. Rend és fegyelem a lelke mindennek, számomra viszont mindkét opció nehézkes tud lenni. Kész csoda, hogy egyáltalán a gondolataimat képes vagyok összeszedni és egy helyre koncentrálni.
- Ó! - ütik meg a fülem Marcus szavai, majd tolom vissza a helyére a fiókot és mosolyodom el kesernyésen. - Sajnálom - jegyzem meg, noha tisztában vagyok vele, hogy az ő büntetéséről nem én tehetek, ahogy arról sem, hogy azzal, miszerint elvesztette a csapatvezetői pozíciót, kéz a kézben járnak bizonyos kellemetlenségek. - Ha ez vigasztal bármilyen szinten is, én nem tervezek hazamenni - osztom meg vele, hátha ezzel jobb kedvre deríthetem. - Nekem otthon nincsenek olyan lehetőségeim, mint neked, muszáj minden időmet az akadémián töltenem - fintorodom el. Sokkal, de sokkal szívesebben lennék én is a saját szobámban, még abban az esetben is, ha az nem olyan színvonalú, mint az akadémiai, de abban az esetben nem fogok tudni gyakorolni és ez hatalmas kiesést jelentene számomra. Most pedig főleg, hogy rám szállt a csapatvezetői helyettes poszt. Bár, eddig is egyike voltam azon keveseknek, akik még az ünnepek alatt is az akadémián maradtak. Ha kiestem volna a gyakorlatból, akkor az évfolyamomon is visszaestem volna, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Nem vagyok ugyan a legjobb, de mégis itt vagyok és ez már önmagában is hatalmas teljesítmény, főleg abban az esetben, ha azt vesszük alapul, hogy milyen családból is származom.
- Hát ez... kellemetlen - állapítom meg, miközben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy kellően lazának tűnjek, de közben legbelül egy világ omlik össze bennem, amiről nehéz nem tudomást vennem. Fogalmam sincs, miként nyelem le magamban a tényt, miszerint Marcus megismert valakit, hiszen ostoba módon elhitettem magammal, hogy ő is olyan lesz, mint a nagybátyja. Távol marad az ellenkező nemtől és leginkább csakis a munkájának él majd. - Elég fontos lehet számodra, ha még ezt is bevállaltad érte - mutatok rá a tényekre, holott sikítani és csapkodni lennék képes, de a hangom elég tárgyilagos. Ami az igazat illeti, talán túlságosan is. Nem szoktam én ilyen lenni, általában örülök mások boldogságának, de Marcusénak valahogy nem vagyok képes. Önzőség? Talán. - Mióta tart? - teszem fel a következő kérdést, habár fogalmam sincs, mi is hajt ebben egészen pontosan. Már maga a tény, hogy szeret egy lányt, aki nem én vagyok, fájdalmas, de mégis mit tehetnék? Oka volt annak, hogy sose vallottam be az érzelmeimet számára, hiszen mindketten más-más körökből valóak vagyunk, ez pedig nem túl szerencsés a szirének világában.
- Talán az a lány meg se érdemelt annyit - motyogom az orrom alatt némileg tompán, miközben - hogy addig se kelljen Marcus szemébe néznem - lapozok bele a könyvbe találomra, hiába adta oda számomra egy fix oldalnál kinyitva. - Bejött már hozzád? El fog jönni? Eljöhet egyáltalán? - zúdítom végül rá a kérdéseimet levegővétel nélkül szinte. Egy felszíni számára elég nehézkes az, hogy belépést nyerhessen a palotába, szóval kétlem, hogy járt volna már Marcusnál. Ha más nem, esélyesen a házukban látogatja meg őt, de azt is csupán akkor teheti meg, ha valaki lekíséri ide. Az emberek nem ismerik a világunkat, egyedül nem találnának ide. Mondjuk, Jacob Blunt tiszt nyilván megtenné ezt Marcus kedvéért. Nem hiszem ugyanis, hogy az unokaöccse boldogságának útjába állna bármikor is. Valahogy nehéz róla ilyesmit elképzelni.
- De - adom be végül a derekam egy gondterhelt sóhajjal, de Marcus felszíni barátnője akkor se hagy nyugodni. - Majd elkezdjük, amint meséltél arról a lányról - szólalok meg végül teljesen komolyan. Nem vagyok lelkes, hiszen azt képtelen lennék színlelni, de némi kíváncsiságot talán még magamra tudok erőltetni. Különben is, szoknom kell a témát, hiszen ezek után gyakrabban szóba kerül majd, elvégre mégis Marcus életének a része lesz. Meg úgy egyébként is... komolyan gondolta, hogy a büntetése és lefokozása után a tanulás lesz az elsődleges az én szememben is? Ugyan már! Ha valóban tanulni szeretett volna, akkor nem engem hív ide. Nyilván nem a kemény magolásra vágyott, hanem tudat alatt némi beszélgetésre vagy empátiára, a fene se tudja...
- Amíg te köztünk vagy, nem lesz gond - szögezem le magabiztosan. - A csapat akkor fog szétesni, ha távozol, de ez aligha fog valaha is megtörténni. Örülj, hogy büntetésből nem raktak át egy másik csapatba - forgatom meg a szemeimet. - Abban az esetben elég komoly bajban lennénk. De így mellettünk tudsz maradni és a tanácsaidat is meg fogjuk fogadni. Én legalábbis mindenképp - vonom meg a vállam egy széles mosoly kíséretében. Azt hiszem, Marcus az egyetlen, akire bármilyen szinten is hallgatok. - Frederico nevében nem nyilatkozhatok, bár ő olyasvalaki, aki szereti a maga módján intézni a dolgait - esem gondolkodóba egy pillanatra. [color=#00FF00]- Neki óvatosan kell beadagolnod, mert az általad adott tanácsokat már csak azért sem fogja elfogadni - mutatok rá a tényekre. Fred erős egyéniség, hatalmas büszkeséggel és nyilván ezt sértené, ha Marcus utasításait követné, még abban az esetben is, ha ezek mind jó szándékból lettek adva.
[b]- Az addig rendben van, amíg óra keretein belül magyarázom el nekik az alapokat, de élesben korántsem olyan egyszerű - sóhajtok egyet. Igen, hatalmas igazságérzetem van és ez néha inkább átok, semmint áldás. Csináltam már ostobaságokat emiatt. - A gond csupán annyi, hogy másokat ócsároltak - söpröm ki a hajam az arcomból.[color=#00FF00] - Mármint, a csapattársaimat. Titeket. Téged - pontosítok végül.[b] - Nem zavar, amíg rólam pletykálnak, de mindenki másért kiállok a csapatból - szögezem le határozottan, noha az az igazság, hogy igenis zavar, amikor engem beszélnek ki. Mindenesetre, erről Marcusnak nem kell tudnia. Mondjuk, elég naiv vagyok, ha elhiszem, hogy semmiről sem tud, ami az akadémián kívül zajlik. Ha valaki nekimegy valakinek, annak elég hamar híre megy, még csak csapatkapitánynak vagy kadétnak se szükséges lennie hozzá.
- Köszönöm, szerintem élnék is vele, ha ez számodra tényleg nem jelent túl nagy gondot - fogadom el az ajánlatát. - Mik is lesznek az új feladataim pontosan? - érdeklődöm, hiszen eddig én csak egy sima kadét voltam, nem sok közöm akadt a vezetéshez, hiszen azt folyamatosan Marcus és az ő helyettese intézte. Mondjuk, azt se igazán értem, hogy a helyettest miért volt szükséges leváltani, bár van egy olyan tippem, hogy nem mindegy, mennyire passzolnak a kapitánnyal. Frederico nehéz eset, valljuk be, nála pedig talán én vagyok az egyetlen, aki képes hatni rá. Valahogy mindig is megtaláltuk a közös nevezőt egymással.
Amikor elneveti magát és látom, hogy még ez is elég nagy fájdalommal jár számára, csupán rosszallóan forgatom meg a szemeimet. Sajnálom, hogy ilyen állapotban van, nem ezt érdemelte, hiszen sokat tett a csapatért, simán vehették volna enyhítő körülménynek, noha az akadémia sose arról volt híres, hogy bármilyen szinten is elnéző lenne.
- A vizsgák után - bólintok rá az időpontra. - De addig itt vagy és tanulhatunk tőled. Nekünk még új ez a feladat, te azonban a kisujjadból kirázod. Nincs azzal semmi baj, ha segítségre szorulunk, mert abból tanulunk. Sokkal rosszabb lenne, ha senki se állna mellettünk. Vezető tisztként pedig legalább lesz valamennyi tapasztalatunk.
A következő mondata hallatán felnevetek, majd biccentek egy aprót: [color=#00FF00]- Igen, sejtem - válaszolom.[b] - Bár, még így is akad néhány dolog, amiért tőled is kapnék egy igen alapos fejmosást - ismerem el, habár nem folytatom. Most, hogy Marcusnak kapcsolata van, magamban kell tartanom minden érzelmemet. Különben is: nem szerethetem, mert esélyem sincs. Átlagos családból származom, nem nemesi körökből, a mi népünk pedig elég tagolt ebben a tekintetben. Nem vegyülhetünk. Eddig csupán nagyon kevesen voltak képesek a semmiből feltörni és meg is tartani a pozíciójukat.

by **Marcus Blunt** Szer. Jún. 05, 2024 8:36 pm

Marcus & Lara

Hát nem éppen életem legkellemesebb percei voltak, vannak az tény. Wilson tudja mit csinál. Szóval jelenleg még ennek az ágynak a kényelméért is hálás lehetek.
- Ne sajnáld. Én csináltam hülyeséget, a büntetés miatt sincs jogom panaszkodni. - persze, az hogy elvesztettem a csapatvezetői helyem jár némi kényelmetlenséggel. Azonban ezt is emelt fővel kell majd viselnem. Talán Jacob számára még nehezebb is lesz ez, mint nekem. Nekem mindegy hol tanulok, de ha nem lát fényt a szobám ablakában, amikor este hazaér, akkor az olyan lesz, mintha üres lenne az otthonunk. Csak egymásra támaszkodhatunk, egy család vagyunk. Nem tudom elképzelni az életet, amiben nem egy házba térünk haza esténként. Pedig előbb-utóbb tudom, hogy eljön ennek is az ideje, de mégis. Most nem akarok ezen gondolkozni.
- Azért addig nem maradok, hogy be is költözzek. - jegyzem meg Lara fiókhuzogatására. Valóban üresen találja egyébként a kis szekrényke fiókját. Tehát nincs nagyon mit néznie. Holnap reggel úgyis összeszedem magam, és elmegyek innen. Óráim, gyakorlatom, és egy vizsgám is lesz. Nem engedhetem meg magamnak, hogy itt egyen a penész. De ismerem Larát, és az önkéntelen mozdulatait. Úgyse állja meg, hogy pár percnél tovább nyugton üljön. Ezért jobb módszer nála, ha aközben tanítom, miközben mozog is, mint az egyszerű magolás.
- Legalább lesz társaságom az edzésekhez. - mosolyodom el. Bár tudom, hogy Lara helyzete közel sem olyan fényes, mint az enyém. Mindig sajnáltam őt ezért. Szívesen küldtem volna neki otthonra is könyveket és fegyvereket, hogy ne szenvedjen ott se hiányt a gyakorlatok végzésében, de ismerem őt. Túl büszke. Úgyse fogadta volna el, de megsértődött volna rajta, hogy sajnálatból küldözgetek holmikat. Így inkább csak magamhoz hívtam meg olykor, vagy maradtam pár órával tovább gyakorolni vele, miközben nem hoztam fel az egész társadalmi rétegek témát, ami érzékenyen érinthette volna. Csendes hallgatólagossággal fogadtuk el egymást, és még inkább egymás helyzetét.
- Tényleg fontos. - bólintok Lara szavaira, miközben fogalmam sincs mi jár valójában a fejében. Ezúttal jól színlel bár legtöbbször megsejtem, ha van valami más is, ami böki a csőrét. Bár rendszerint úgyse tartja túl sokáig magában, akármiről is legyen szó.
- A hercegi eljegyzési bál óta. - adom meg a választ a kérdésre, bár nem részletezem, hogy ott miként ismertem meg Alexet, és hogy folytatódott a történet.
- Majd az idő eldönti hogy alakul a kapcsolatunk. Ne hibáztasd őt. Én voltam hülye. - felelem arra, hogy talán meg sem érdemel. Azért valahol szomorú, hogy senki nem ad sanszot a kapcsolatunknak. Még Jacob szerint is gyorsan véget fog érni, és hiába ez az egész erőlködés.
- Nem tudja mi történt, és egyébként se jöhetne be ide. De ha le is jöhetne... akkor se akarom, hogy tudjon a büntetésemről. Ez az én dolgom... és szégyellném is előtte... - lehet, hogy Lara kérdései gyorsak, és pörgősek, de a válaszaim lassúak, és vontatottak. Legalábbis magamhoz képest. Talán a lánynak is feltűnhet, hogy most kerülöm az ő tekintetét is. Talán mert még előtte is szégellem magam, amiért így kell látnia, nem hogy egy olyan lány előtt, aki szeretném ha mindig a megmentő hőst látná bennem, mint azon a bizonyos első randin...
- Nincs mit mesélnem. Ez nem a te dolgod. Néha randizunk a felszínen, a Meradiában tanul média szakon. Ennyi. Nem ugorhatnánk a könyvre? - felelem, és ez egyszer kezd meglátszani rajtam, hogy kezdem igen kínosan érezni magam. Feszengeni, bár magam sem értem pontosan az okát, hogy miért is. Larát pedig a holnapi vizsga miatt hívtam. Minden vizsgára együtt készülünk az azt megelőző este. Így alakult. Ez nem borulhat fel, csak mert engem megbüntettek. Hogy most éppen kinek van szüksége kire, az viszont talán már más kérdés. Talán olyan, amit magamnak se akarok bevallani. Jobb azzal áltatni magam, hogy ő szorul az én segítségemre, mint beismerni, hogy nekem legalább ennyire szükségem a társaságára.
- Nem megyek sehova, ne aggódj. És Fredericoval se lesz baj. Egy jó csapatvezetőnek tudnia kell meghallgatni az emberei javaslatait, és azok alapján a legjobban dönteni. Én is számtalanszor építettem be a terveimbe Frederico javaslatait, amíg ő volt a helyettes. Ez természetes. Persze Frednek van miben fejlődnie, de ez jó lecke lesz neki is. - tudom milyen Frederco. Határozott és logikus elképzelése van mindenről. Rettentően élvezem a vele folytatott szócsatákat, de néha fárasztó, és nehéz is. Viszont az évek alatt megtanultam őt kezelni a fene nagy büszkeségével együtt.
- Tudom, és megértem. De ez egyszer hallgathatnál magadra. - mondom bíztatólag. Természetesen nekem sem esik jól, amikor azzal vádolnak, hogy csak a nagybátyám miatt vagyok első. Hogy kivételezik velem, vagy hasonló baromságok. Sőt eléggé fel tud húzni. De ez csak arra jó, hogy még inkább le akarjak mindenkit győzni a gyakorló téren. Nem mutathatok gyengeséget, és nem engedhetem meg, hogy ez kibillentsen. Larának is ezt kellene megtanulnia.
- Dehogynem zavar. Mindenkit zavar, ha baromságokat zagyválnak róla a háta mögött. De legjobban úgy állhatsz ezért bosszút, hogy még keményebben dolgozol azon, hogy jobb legyél. Ha pályán mosod le őket, az jobban fáj nekik, mintha dühödten mennél nekik. Ráadásul az előbbiért nem jár büntetés, míg az utóbbiért igen. - hívom fel a figyelmét a tényekre.
- A csapatnak se kedvez, ha folyton ilyesmi miatt vagy büntetésben. A legjobban úgy állhatsz ki a csapatodért, hogy jobb leszel, és őket is segíted jobbá válni az ilyeneknél. - ismerem Lara heves természetét, és igazság érzetét. Ezzel együtt nem könnyű számára, hogy megfogadja a tanácsom. Tényleg naivitás lenne azt gondolni, hogy van olyasmi vele kapcsolatban, vagy bármely csoporttársammal kapcsolatban, amiről nem tudok. Mármint ami az eredményeiket, tetteiket, és esetleges büntetéseiket illeti.
- Rendben. Már átgondoltam, egyikünk órarendjébe se kavar be. Jó lesz így. Legalább értelmesen töltöm a felszabadult időmet. Azon kívül talán nekem sem árt visszatérnem kicsit az alapokhoz, és egy kis alázatot, és szolgálatkészséget tanulnom. Túl magabiztos, és beképzelt lettem az utóbbi időben azt hiszem. Mondják, hogy magas lóról nagyot lehet esni. Csak nem hittem el. - válaszolom kissé kesernyés szájízzel.
- Részt kell venned hétfő kora reggelente a tiszti eligazításon, amit a vezető oktatók tartanak. Kommunikálni a csapat felé az ott elhangzottakat, már amennyiben érint minket. Vezetni a csapat naplót, ezt eddig Frederico csinálta, nála van. Majd ő részletesebben elmagyarázza. De olyasmik kerülnek bele, hogy ki hogyan teljesített a héten, hány pontot kapott, vagy vesztett, esetleg kapott-e jutalmat vagy büntetést, ha igen miért és mit. Javaslatot kell tenned Fredericonak a csapatfelosztásra a különböző feladatokra, gyakorlatokra, versenyekre, kötelező munkákra, mint az aktuális nappali és éjjeli őrség. Fred vagy elfogadja vagy nem, de a végeredményt jelentened kell a többi csapatvezető helyettesnek, és a vezető oktató tiszteknek. Fred majd megmutatja, hogy mi erre az eljárás. Segítened kell mindenben Frendericonak, hogy képes legyen megállni a helyét. Írtam neked és Fredericonak egy kis útmutatót az új feladatokhoz, hogy könnyebb legyen. A táskámban, első zseb. - mutatok a fogason lógó barna bőrtáska felé. Egy vékony kis füzetecskét talál benne Lara, ha odalép, hogy megnézze. Rajta Frederico és a saját neve. Leírtam benne minden tudnivalót, pár hasznos tanácsot, és mindenki pontos órarendjét. Lara formagyakorlat óráját már magamhoz írtam be előre, mert sejtettem, hogy él majd a lehetőséggel.
- Javaslom az órarendeket mindig tartsd magadnál, ha hirtelen kell összerántani a csapatot. - toldom még hozzá. Nem lenne túl hatékony, ha fejvesztett csirke módjára rohangálna fel le az Akadémia elég nagy területén, ötletszerűen keresgélve embereket. Ellenben mindig számítani kell egy hirtelen és váratlan parancsra, amire azonnal reagálni kell. Időnként az oktatók így is tesztelnek bennünket.
- Igen. Tekintsd ezt amolyan főpróbának a kinevezésed előtt. Bár azt azért nem állítanám, hogy mindent kisujjból kirázok. Még én is elszámíthatom magam, mint azt a mellékelt ábra mutatja. - mutatok körbe a gyengélkedői szobán.
Azért jó látni, amikor Lara a helyzet ellenére is képes nevetni. Noha jelenleg a legkevésbé sem viccelődéssel kellene az időnket tölteni. De Lara valahogy mindig a vidámságától volt Lara. Nem tudom elképzelni azt a világot, amiben nem nevet, és nevettet meg a legváratlanabb pillanatokban is.
- Tényleg? Mégis milyen dolgok? - biccentem félre a fejem, mintha bele akarnék látni Lara gondolataiba. Noha erre esélyem sincs. Persze egy lány elméjét megfejteni eleve lehetetlen küldetésnek látszik. Ráadásul nem is vagyok benne biztos, hogy tudni akarom, hogy Lara miken gondolkodhat, amivel tőlem kiérdemelne egy fejmosást... bár talán mégis...

by **Lara Barbieri** Csüt. Jún. 06, 2024 9:23 am

Marcus& Lara

- Mondj csak, amit szeretnél, de véleményem szerint akkor is eléggé fel lett fújva ez az egész - puffogok egy sort. - Ha valaki más tette volna a csapatból, akkor a tiszti bizottság össze se ül, hanem szimplán a nagybátyád nyakába varrják azt, hogy büntesse meg szerencsétlent - csóválom meg a fejem rosszallóan ciccegve. - Jó, csapatkapitány vagy, neked kellene előttünk járnod példamutatásban, szóval nem is tudom... Talán mégis igazuk volt abban, hogy túlmentek bizonyos határokon. Elvégre, ha te visszaélhetsz a hatalmaddal, akkor azt mások is megtehetik és meg is teszik. Ha pedig ők emiatt büntetést kapnak, akkor valamilyen szinten jogosan gondolhatják azt, hogy Blunt kiképzőtiszt kivételt tesz. A fene se tudja, mi lett volna a legjobb megoldás - vonom meg tanácstalanul a vállamat. Igazság szerint elég elfogult vagyok Marcussal kapcsolatban, hiszen régóta ismerjük egymást, érzek is iránta valamit, ráadásul ő is a csapatom tagja, akikkel szinte családtagok vagyunk. Egy hozzám közel álló ennyire közel álló személlyel pedig ne bánjanak így! Teljesen érthető tehát, hogy egy emberként álltunk ki mellette a tárgyalásán. Fogalmam sincs, milyen büntetést kapott volna abban az esetben, ha nem így teszünk.
- Elnézést - csapom is be a szekrényke fiókját egyetlen lendülettel. - Csak kíváncsiskodtam - ismerem el, na nem mintha különösebb magyarázkodásra szorulna a dolog, hiszen Marcus kivételesen jól ismer engem. - Azt hittem, hogy amint kiteszem innen a lábam, te elteszed a könyvet és helyette valami érdekes újságot olvasgatsz majd - nevetem el végül magam. Én ezt tenném, de Marcus mindig is lelkiismeretesebb volt nálam. Ő akkor is tanul, amikor senki se látja.
- Igazság szerint ennek örülök - mosolyodom el. - Kezdtem már unni a gyakorlatozó bábot. Egy idő után elég kiszámíthatóvá válik a mozgása - engedek meg magamnak némi kritikát. - Ne aggódj, nem verlek péppé és senkinek se mondom el, ha én teljesítek jobban - húzom az agyát. Még sohasem sikerült felülkerekednem Marcuson az óra keretein belül, de ha nem figyelik a feletteseink, talán némileg figyelmetlenebbé válik és hamarabb ráérezhetek a gyenge pontjára, majd billenthetem ki az egyensúlyából. Abban pedig tökéletesen igaza van, hogy nem fogadtam volna el a segítségét, bármennyire is jó szívvel adta volna. Mindent a saját erőmből szeretnék véghez vinni, az akadémia pedig elég sarkalatos pont számomra ebben a tekintetben. Nem szabad másokra támaszkodnom.
- Értem - biccentek az utolsó két válasza hallatán és igyekszem valami teljesen mással elterelni a gondolataimat annak érdekében, hogy ne kezdjek el bőgni. Fontos... Vagyis komoly a dolog, nem pedig holmi fellángolás, amiben reménykedtem. Ha Marcus azt mondja valamire, hogy fontos, akkor az igenis része az életének. Nem dobálózik csak úgy ezzel a szóval, hiszen tudja mekkora jelentősége van, főleg egy lány tekintetében. Ezek szerint tényleg szereti.
- Tény, ami tény, hogy a rád váró életvitelt elég kemény dió lesz elfogadtatni olyasvalakivel, aki nem itt nőtt fel - jegyzem meg és talán egy icipici káröröm is megbújik a hangomban. Ha ugyanis a lány nem fogadja el Marcus munkáját, akkor vége a kapcsolatuknak és tisztában vagyok azzal, mennyire sz*r alaknak hathatok emiatt, de legalább esély nyílik számomra is. Na, nem mintha a szerelmi vallomás bármilyen szinten is az én asztalom lenne... Elvégre, nem léptem meg évek óta, de eskü, ha esélyt kapok rá, megteszem és nem szalasztom el újfent a kínálkozó alkalmat. Marcus tényleg kiemelkedően fontos számomra és minden tekintetben mások elég helyezem őt.
- Nem hiszem, hogy eszébe jutna önmagát okolni. A felszíniek önzőek és énközpontúak - állapítom meg. Igazság szerint egy szárazföldön élő embert se ismerek, de az a bizonyos lány máris nem szimpatikus számomra. Nyilván baromi féltékeny vagyok, de az nyilvánvaló, hogy semmilyen tekintetben se fogom a pártját fogni. És ha eljönne az a bizonyos nagy nap az életükben... Hát, majd kitalálok valamit, hogy miért nem jelentem meg rajta.
- De, persze. Nem az én dolgom - ismétlem meg hidegen az iménti szavait és nehéz nem kifakadnom. De igenis az én dolgom, elvégre én ismerem őt évek óta, én voltam ott mellette jóban-rosszban, megérdemelném, hogy észrevegyen, mint nőt. Erre belibben ez a lány, váltanak néhány szót és máris a feje tetejére állít Marcusban mindent, arról nem is beszélve, hogy elhappolja előlem! Rendben, én nem vallottam színt számára, rég meg kellett volna tennem, de visszatartott a tudat, miszerint két külön társadalmi rétegből jöttünk és ezzel Marcust elég kínos helyzetbe hoztam volna. Mégis... szerettem volna tudni, ő mit gondol rólam, hogy működhetne-e, ha nem lennének ezek az ostoba akadályok.
- Remélem, hajlandó lesz alkalmazkodni - dörmögöm az orrom alatt. Persze, Marcus iménti szavai még mindig fájnak, de minden erőmmel azon vagyok, hogy legalább ő ne lássa ezt rajtam. - Most csak annyit lát, hogy esélyt kapott a bizonyításra. Eddig folyamatosan le volt maradva mögötted, de most, hogy végre sikerült kilépnie az árnyékodból, el fogja bízni magát - vetítem előre Fred várható viselkedését. Túl büszke ahhoz, hogy lenyelje Marcus tanácsait. Eleinte legalábbis semmiképp se fogja ezt tenni.
- Majd igyekszem észbe tartani a szavaidat, ha legközelebb bele futok valami ilyesmibe, bár semmit se ígérhetek - jegyzem meg. - Talán csapatkapitány helyettesként könnyebb lesz az eszemre hallgatnom - ismerem el kelletlenül. - Tényleg nem szeretném, ha évek kemény munkája esne kútba az ostoba kirohanásaim miatt. Bár nem gondolom úgy, hogy nem vagyok elég jó, különben nem engem javasoltál volna - vetek végül rá egy komoly pillantást. Azt hiszem, Marcus szemében sikerült bizonyítanom, noha a társaiméban se ártana némileg felnőni, ami a viselkedésemet illeti. Túl hebrencs és meggondolatlan vagyok néha, ezt pedig aligha fogják díjazni.
- Inkább csak túl hosszú ideig voltál csapatkapitány - koppintok szóban az fejére, bár nem sokkal később már az én arcom rándul kelletlen fintorba, ahogy meghallom azt a végenincs listát, amit Marcus ad elő. - Jó isten! - nyögök fel enyhén rémülten. - Az életben nem fogok ennyi mindent megjegyezni! - fakadok ki kétségbeesetten, azonban amikor Marcus megmondja, merre találom a listát, úgy kapok a táskája után, mint fuldokló a mentőmellényért. - Ezer hála és köszönet - rebegem megkönnyebbülten, amint ujjaim közé kaparintom a "kincset" és lapozok bele, amely mozdulatsort egy elismerő füttyentés követ. - Ejha! - álmélkodom a látottakon. - Te tényleg nem bíztál semmit se a véletlenre, tudod-e? - lebegtetem meg a kis füzetecskét. - Minden benne van!
Legszívesebben a nyakába vetném magam, de a fájdalmaira való tekintettel inkább nem teszem meg hát észbe kell tartanom, hogy barátnője van és a végén csak félreértené a mozdulatsort. A következő szavai hallatán csupán bólogatok, de tényleg próbálkozom mindent memorizálni. A fejemet csakis akkor kapom fel, amikor visszakérdez a dolgokat illetően, majd csóválom meg:
- Semmi. Felejtsd el - vágom zsebre a tanácsom közepette Marcus füzetecskéjét, majd ülök újfent vissza a helyemre és veszem magam elé a könyvet. - De mivel te ennyire keményen dolgoztál miattunk, most én is komolyan veszlek és tanulhatunk - mosolyodom el, miközben gondolatban megfogadom, hogy innentől fogva én is odateszem magam és segítek számára mindenben.

(VÉGE)

by Ajánlott tartalom

A Királyi Gárda gyengélkedője

A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője

Re: A Királyi Gárda gyengélkedője