Monte Bianchi kikötője

by **Admin** Kedd Ápr. 02, 2024 10:35 am

Különleges hely, már csak azért is, mert nincs tenger a közelben, a hajók kikötője a kisváros határában fekvő nagyobb tavon található. Mágia segítségével jutnak ide, ki-ki a maga belátása szerint teszi meg az utat, amelyet külön személyzet hajt végre. Teleportmágusok, akik pont ilyesmire specializálódtak és szakértelmük révén pillanatok alatt áthidalják a nagyobb távolságokat is. Mivel sokféle alak megfordul errefelé, Monte Bianchi ezen része nem tett szert túl jó hírnévre, sokan egyenesen veszélyesnek tartják a gyakori illegális üzletelések révén.

Monte Bianchi kikötője Fantasy-port-city-illustration-generative-ai-fantasy-port-city-illustration-generative-ai-technology-270332997

by **Charlotte de Corsini** Pént. Ápr. 05, 2024 12:25 pm

Dylan& Charlie

Az itteni kikötő nem éppen a hozzám hasonló hölgyeknek való, azt meg kell hagyni. Ez a negyed Monte Bianchi szeméttelepe, ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Szűk, sötét utcák, illegálisan ténykedő kofák és örömlányok végtelen mennyiségben. Azokról az alakokról pedig inkább ne is beszéljünk, akik az itt horgonyzó hajókról érkeznek. Akadnak ugyan tisztes emberek, akik csupán árut hoznak és visznek, dolguk végeztével pedig távoznak, de olyanok is megfordulnak itt, akiket a lehető legnagyobb jóindulattal se vagyok képes "tisztességesnek" nevezni. Sebhelyes arcú alakok, marcona férfiak és nők, ezek mindegyike pedig igen szépen hozza a hasznot az itt portékát áruló kofáknak és testi örömöket kínáló bordélyházaknak. A kocsmákból hordószámra viszik az italt, mintegy felkészülve a következő kihajózásra. Hiába a teleportmágusok, ha ők is csupán kiépített teleport-hálózaton képesek hatékonyan működni. A nyílt tengeren való átkelést nem tudják megrövidíteni, hiszen ott nincs mágikus összeköttetés. Csakis a hajóval nehezen vagy lehetetlenül megközelíthető kikötőkhöz épült ki ez a rendszer. Ha Monte Bianchi nem létesített volna kikötőt a nagyobb forgalom érdekében, akkor itt se lenne most semmi gond. Mégis, a város vezetése valamiért szemet huny a fekete kereskedelem felett és az egyetlen, amit az ügy érdekében tesznek az az annyi, hogy táblával figyelmeztetik az erre tévedőket, miszerint mindenki csakis saját felelősségére kóvályogjon errefelé.
Annak érdekében tehát, hogy ne tűnjek ki a tömegből, köpenyt vettem fel, amely eltakarja a ruhámat és a fejembe húzott csuklya jótékony homályba fedi a vonásaimat. Az asszonyok, akiket ide vezet az utuk, mind így tesznek, hogy még csak véletlenül se érjék őket szóbeli vagy fizikai zaklatások. A biztonság kedvéért azért egy finoman megmunkált kis tőrt is magamnál hordok, amellyel nagy sebzést képtelen lennék okozni, de arra bőven alkalmas, hogy könnyedén elrejthessem és az esetleges támadómat is megzavarjam egy hirtelen és - remélhetőleg - gyors vágással. Nem célom kaszabolni, csupán elkerülni azt, hogy bántódásom essen, ez pedig véleményem szerint nagyon is reális ok arra vonatkozóan, hogy miért hordok magamnál efféle holmit.
És hogy miért is jöttem pont ide? Nos, még nem adtam fel a reményt arra vonatkozóan, hogy egy szép napon újra láthatom majd a rég eltűnt nővéremet és a kikötőben fellelhető alakok sok mindent tudnak, látnak és hallanak. Elvégre, világjárók, mindenfelé megfordulnak és gyűjtik a hasznos információkat, akár érdekli őket, akár nem, hogy végül szép kis summa fejében tovább is adják azt a megfelelő embernek. Én pedig - az eddig kiépült kapcsolataim révén - kaptam egy fülest egy hajón dolgozó emberről, aki elméletileg ismeri a nővéremet. Egy erszény arany tehát itt lapul nálam, hogy jól megfizethessem, ha hajlandó a hasznomra lenni. Tisztában vagyok azzal, miszerint ez nem éppen egy veszélytelen vállalkozás, de túl nagy a tét ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam a szóbeszédet.
Megkeresem tehát a hajót, majd határozott léptekkel indulok meg a régimódi pallón, amely a partra van eresztve. Nem félek, hiszen ha a vízbe is esnék, annak aligha lesz komolyabb következménye. Szirén vagyok, a víz alatt élek, mégis mi bajom eshetne? A hajón pedig egyelőre senkit se látok, szóval nem fárasztom magam feleslegesen az óvatoskodással, csupán torkomban dobogó szívvel teszem meg az utat. Ám - még mielőtt talpam a fedélzetet érhetné - ragadnak meg és rántanak fel, majd érzem, amint bekötik a szemem és mindkét karomat hátracsavarják, majd szó szerinti sötétség hullik rám, így már mit sem érzékelek abból, hogy jóformán egy krumpliszsákként bánva velem hajítanak be a hajó rakterébe, mint valamiféle jó pénzért tovább adható portékát...

by **Dylan de Corsini** Pént. Ápr. 05, 2024 10:04 pm

Charlie & Dylan

A kikötő fontos kereskedelmi állomás. Még akkor is, ha egyesek a maguk feketepiaci hasznát keresik rajta. Nélküle viszont a kézműveseink, és kereskedőink csak nagyon nehezen lennének képesek túladni az árujukon, így számukra ez a megélhetést jelenti. Azt nem mondom, hogy a biztonságra nem lehetne jobban odafigyelni. Kiképezni tengeri biztonsági osztagot, akik razziáznak, és rendet tartanak a kikötőben. Ellenörzik az engedélyek meglétét, és csempész árut foglalnak le. Az örömlányokat, és egyéb alvilági alakokat is kisöpörhetnék a helyről. Azonban erre jelenleg se erőforrásom, se időm nincs megszervezni.
Elegendő probléma, hogy holnap megérkeznek a vendégeim, és nekem át kell adnom az ajándékokat számukra. Értékes ajándékokat a királyi dinasztia nevében, hogy jó benyomást tegyek. Ám, bár ez ajándékok nélkül nehéz feladat lesz. Noha hagytam itt a saját testőrségemből egy kisebb őrséget, úgy fest a rablók túljártak az eszükön. Mindegyiküket kábultan találta Jacob a padlón. A rakomány pedig sehol. A kikötőmester, és a kevés erre lézengő ügyeletes aurorral nem megyek messzire. Felszíniek. Nem sok hasznuk van, ha sürget az idő.
A védelmi miniszternek ugyan vannak megbízható emberei, valahogy mégsem szívesen kérnék tőle szívességet. Még ha alig néhány órája ismerkedtem meg a lányával, aki nem hétköznapi teremtés, még akkor sem. Ráadásul az a lány most is rám várhat valahol teljes díszben a kastély fogadó szalonjában. Én pedig Jacobbal a kikötő raktáraiba lopozom be egymás után, eltűnt árut keresve, vagy legalább valami nyomot az ég szerelmére. Azok elég nagy ládák voltak, és nehezek. Nem tűnhettek el csak úgy. Valami jelnek maradnia kellett utánuk. Holnap reggelig meg kell találnunk őket! A Tanács kersztben lenyel, a királlyal az élen ha ezt most elrontom. A koronaherceg pedig akár az édes bátyám is lehetne. Mármint mindig öccseként bánt velem, annak ellenére, hogy csak fogadott fia vagyok az anyjának. Vigyázott rám, és megtanított életben maradni a palotában. Úgy, ahogy Raymondot senki. Neki ezért is lehetett sokkal nehezebb. De ő már nincs itt. Talán nem is él már. A koronaherceg viszont számít rám. Nem okozhatok csalódást.
Jacobbal éppen a harmadik kikötői raktárba osonunk be. Meg kell találni azt az árut. Jacob elkezdi a főhangár átkutatását, én pedig a kisebb mellék iroda felé veszem az irányt. Csakhogy az zárva van. Némi nézelődés után sikerül megtalálnom a kulcsot is egy falitáblán több kulcs között. Odabenn viszont nem olyasmit találok, amire számíthatnék. A védelmi miniszter ájult lánya a padlón egy pokrócon fekve az egyik termetes íróasztal alatt. Nem... ő nem lehetne itt! Mit keres ez a lány itt?! Hogy lehet ez?! Kétlem, hogy a miniszter megengedné, hogy ilyesmi megtörténjen a lányával, és mégis. Vagy talán nem is tud róla. Vagy talán a lánnyal akarják kényszeríteni, hogy ellenem forduljon. Akárhogy is, mindennek oka van. Ezt pedig csak egyféle képen deríthetem ki. Méghozzá jó lenne az előtt, mielőtt a lány elrablói visszajönnek. A csuklói és a lábai össze vannak ugyan kötözve, de én egyenlőre csak letérdelek mellé.
Finoman próbálom magához téríteni, ha nem megy akkor pedig pálcát húzok, és egy stimula is megteszi. Remélem, mert komolyabbat nem tudok. De csak nem lehet akkora a baj, hogy ez se segítsen. Ha Charile elkezd mocorogni, magához térni, akkor azért egy kicsit megkönnyebbülök, magam sem tudom miért.
- Csak én vagyok. A barátod a bárból. - suttogom felé elfojtott hangon, miközben próbálom megnyugtatni, ha esetleg készülne pánikba esni, vagy reflexből védekezni, esetleg túl hangosan kiáltani. Ha utóbbi megtörténne, akkor csak a szájára teszem a kezem, míg a másikkal csendre intem. Bár a kiabáláson túl megkötözve amúgy se sokat tehetne.
- Mi történt? Mit keresel itt? - teszem fel a kérdést, miközben elkezdem kioldozni, ha sikerült megnyugodnia valamelyest. Bár visszakérdésre azért még számítok. Csakhogy mivel az emberrablók bármikor visszatérhetnek, talán ezt mégsem itt kéne megvitatnunk... Vajon mi a fenét csinál odakinn a hangárban Jacob? Mármint az igazi? És mi lesz ha elszólja magát majd a lány előtt?
Dylan! Most nem ez a legfontosabb problémád! Szedd össze magad!

by **Charlotte de Corsini** Szomb. Ápr. 06, 2024 10:10 am

Dylan& Charlie

Konkrétan még csak eszembe se jut, hogy nekem ebben a pillanatban is a herceget kellene várnom. Vagyis de, éppen csak úgy vélem, lesznek ott elegen ahhoz, hogy ne tűnjön fel pont az én hiányom. Elvégre, egy ilyen magas rangú személyt mindenki meg szeretne ismerni, akit valamilyen szinten is érint a Szirén Állam belügye. Ráadásul, néhány eladósorban lévő, nemesi származású lány is reménykedik abban, hogy csurran-cseppen számára is a herceg figyelméből valamennyi. El tudom képzelni, mekkora harc lehetett a családfők között, amikor kiderült, hogy a felszínre látogat és el kellett dönteni, ki kísérje őt körbe. Még kész szerencse, hogy eme feladatról egy külön bizottság döntött és nem ők, különben pillanatok alatt vér folyt volna. Mondjuk, azt már nem tartom annyira nagy szerencsének, hogy éppen én voltam az, akire a választás esett. Elvégre, akadnak fontosabb dolgaim is a bájolgásnál...
Példának okáért a nővérem hollétének rejtélye. Kislány volt még, amikor elhagyta a családi házat és örökre nyoma veszett. Túl sok volt rajta a nyomás és ő sose volt olyan "szófogadó", mint én. Persze, apám tőle mindig sokkal többet várt el és valahogy képtelen volt engedni ebből a nyomásból, a testvéremet pedig konkrétan ez roppantotta össze. Sose érezte magát igazán jól abban a közegben, ahol felnőttünk, ezt anyám mesélte később számomra, aki végül - pár évvel később - meghalt. Azt hiszem, apám eme események hatására döntött úgy, hogy engem már másként nevel majd fel és lett némileg engedékenyebb. Nyilván nem szeretett volna még engem is elveszíteni. Velem szemben is akadnak elvárásai, ez tény és való, de nem olyan mértékben, hogy ne élhessem mellettük a saját életemet. Mondhatni, tökéletes az egyensúly és mindenki elégedett.
Minden kínálkozó alkalmat megragadok tehát, amikor akár egy lépéssel is közelebb kerülhetek a nővérem hollétéhez és így gondolkodás nélkül be is sétálok a kelepcébe. A védelmi miniszter lányaként nem ártott volna legalább egy testőrt elkérnem apámtól, de abban az esetben kérdések kereszttüzében találtam volna magam, ráadásul a megjelölt időpont... Apám tombolt volna a dühtől, ha megtudja, hogy pont a herceg érkezésének napjára szervezek valamiféle kiruccanást. Az ő elképzelései szerint ugyanis illedelmesen készülődnöm kellene, az pedig, hogy a fogadásán se veszek részt, egyenesen egy hadüzenettel ért volna fel ellene. Csupán remélni merem, hogy a herceg megértő lesz, amikor magyarázatot adok számára a miértekre.
A terveimet azonban keresztülhúzza az engem elnyelő sötétség, a következő kép pedig, amikor kinyitom a szemem, egy ismerős arc látványa. Szőke, göndör fürtök, sima arc... Pislognom kell azért néhányat, mire kitisztul a kép, de a számításokkal ellentétben se kiabálni, se védekezni nem kezdek el, hiszen szinte egyből felismerem a megmentőmet.
- Jacob! - szólalok meg döbbenten, majd próbálok meg felülni és csupán ekkor villan be számomra, hogy megkötöztek. Nyilván az ájulásom után, hiszen nem igazán rémlik ilyesmi. - Mégis hol vagyok? - pillantok körbe, hiszen emlékeim szerint a hajón kellene lennem, de a látottak alapján nem pont ott vagyunk. - Én... nyomoztam... - dörgölöm meg a csuklóimat válaszadás közben, amelyeken még élénken ott virít a kötél piros nyoma. - Egy informátort kerestem, de ezek szerint csapda volt az egész - rándul meg az arcom fájdalmasan és ez nem csupán a felismerés eredménye, hanem tényleg eléggé erős migrénem is van. Ki tudja, talán itattak velem valamit, hogy még csak véletlenül se térjek magamhoz, mielőtt visszatérnének. - És te? - pillantok rá kérdőn, miközben óvatosan megpróbálok felállni. - Mégis mit keresel itt? Nem a herceg kíséretében kellene lenned? Te jó ég... - kapok észbe hirtelen és fut ki minden szín az arcomból. - A herceg! - ismétlem meg ijedten. - Ugye nem egy egész napot töltöttem itt? Mármint, még nem ment le a fogadás, igaz? - faggatózom. Talán pont engem keresett, mert már eltelt néhány nap az eltűnésem óta és aggódtak értem. Ebben az esetben viszont hatalmas bajba kevertem magam, mert ha apám erről tudomást szerez, kitekeri a nyakam.

[/color][/b]

by **Dylan de Corsini** Szomb. Ápr. 06, 2024 8:59 pm

Charlie & Dylan

Egy nemes hölgynek jobb lenne, ha nem mászkálna ilyen helyeken. Legalábbis nem egyedül. Főleg nem, ha más dolga lenne máshol. Rendben. Én sem vagyok szent, és pont engem kellene fogadnia, de én férfi vagyok, és meg tudom magam védeni ha nagyon kell. Ráadásul én nem is egy szál magamban jöttem. Jacob, és néhány embere is velem van. Meggondolatlanság lenne egyedül nyomozni, bármily fontosnak is tűnik egy ügy.
Ami pedig azt illeti nagyon is feltűnne Miss Grimaldi hiánya. Főként a délutáni kis találkozásunk után. Az egyetlen baj ezzel, hogy én sem vagyok még jelen a fogadószalonban. Mondjuk áldom az eszem, hogy hamarabb jöttem fel. Így még van néhány üres órám, mielőtt meg kellene jelennem bájologni. Ezt pedig ki is használhatom a kutatásra.
Tehát elég hamar a raktárakat kezdem sorra venni az embereimmel. Kettes csoportokat alkotva. Én és Jacob pedig betévedtünk ide. Csakhogy olyasmit találtam, amire álmomban sem számítottam. A védelmi miniszter lányát. Akinek a jelenlétre hirtelen rengeteg kérdést vet fel bennem. Még felsorolni is nehéz lenne. Válaszokat viszont csak akkor kaphatok, ha ébren van. Ráadásul talán nem ártana igyekezni. Hiszen nem tudjuk, hogy akik így elbántak szegény lánnyal, és ide hozták, azok mikor térnek vissza.
- Egy raktár iroda helyiségében a kikötőben. - adom meg a választ szinte suttogva, miközben egy rövid tőrrel elvágom a lány köteleit, hogy immár szabadon mozoghasson. Az egyetlen különös dolog ebben, ami talán szemet szúr Charlie számára, az a kezemben tartott tok, melyen a királyi család címere, és maga a tőrgomb is ezzel van ellátva. Nem mindenki juthat ilyesmihez. Egy csekély hatalommal bíró nemes fiú, akinek nem túl ismert a családja aligha birtokolhat ilyet.
- Nyomoztál? Informátor? Apádnak számtalan megbízható, képzett embere van erre. Nem tudtad, hogy veszélyes csak úgy ide jönni? Komoly bajod eshetett volna. - nézek rá kissé szigorúan csóválva a fejem. Önfejű lány annyi szent.
- Mégis mi lehetett ennyire fontos, hogy kockára tedd az életed? - teszem el a tőrt, és állok fel. Hogy felsegíthessem a lányt is. Természetesen figyelmeztetve a hatalmas íróasztalra, ami alatt feküdt. Nem lenne jó még egy kiadós agyrázkódás is számára.
- Én.. én.. engem a herceg küldött, hogy nyomozzak ki valamit. - fogalmam sincs, hogy mért nem mondom meg az igazat. Hiszen Jacob bármikor belibbenhet, Felségnek szólíthat, és felfedheti az igazságot. Valahogy mégsem szeretném, ha így derülne ki. Itt és most.
- Még nem késted le. Van egy óránk visszaérni, de igyek... - hallgatok el, mert kintről az iroda ajtaja elől hangokat kezdek hallani, így gyorsan és némán az ujjammal jelzek a lánynak, hogy feküdjön vissza az asztal alá. Én pedig szó szerint az utolsó másodpercben szórok magamra egy kiábrándító bűbájt, és tűnök el az egyik sarokban, ahogy néhány elég megtermett, és izmos férfi lép be a szobába.
- A csitri még nem tért magához! Jóó kis fejfájása lesz. - vigyorodik el az egyik.
- Hát a bordélyban majd nem hivatkozhat fejfájásra, ha ki kell szolgálnia. - röhög fel a másik is.
- A legjobb az egészben a dupla pénz! Megtarthatjuk az árut, és még a lányt is eladhatjuk, és még fizetnek is ezért. - veszi vissza a szót az első. Na persze a megbízója nevét nem mondaná ki a fene egye meg. Na és most mit csináljak? Nem hagyhatom itt a lányt a kezükre... Így jobb híján tovább halgatózok, hátha megtudok még valamit...

by **Charlotte de Corsini** Szomb. Ápr. 06, 2024 10:01 pm

Dylan& Charlie

Azért akadna pár keresetlen szavam az általam Jacobként ismert illetőhöz, ha hangosan is kimondaná az iménti gondolatait... A rangom által tényleg valamiféle selyembe bugyolált nemes kisasszony vagyok, ezt aláírom. De tudok vigyázni magamra, talán még sokkal jobban is, mint azt a férfiak hinnék rólam. Mondjuk az, hogy egy asztal alatt fekszem megkötözve és ájultan, nyilván nem éppen erről árulkodik, de csapdába csaltak. Azért ember legyen a talpán az, aki minden eshetőségre számít egy ilyen helyzetben. Szerintem másodmagammal se vett volna szerencsésebb végkimenetelt az ügy.
- Fenébe! - csusszan ki a számon bosszankodva, mialatt Jacob megszabadít a csuklómra és a bokám köré tekert kötelektől. Azért a tekintetem akaratlanul is a tőr tokjára siklik, amikor ismét a helyére csúsztatja azt és ezúttal sikeresen ki is szúrom az árulkodó szimbólumokat. - És ez? - pillantok végül rá kérdőn, majd fejemmel egy aprót biccentek a tok irányába. - Hogy került hozzád? - szegezem neki némi habozás után kerek-perec a kérdést. Még csak meg se fordul a fejemben, hogy ellopta volna, sokkal inkább gondolok arra, hogy valamelyik családtagtól kapta kölcsön, ezzel a magyarázattal viszont az a gond, hogy eléggé sántít. Elvégre, nem véletlenül bír egyedi gravíroztatással... Csakis a királyi család tagjai tarthatják ezt maguknál, senki más. És azt hiszem, ez az a pont, amikor gyanakodni kezdek az állítólagos Jacob meséjében. Egyelőre csupán enyhe mértékben kólint fejbe a gondolat és a helyzetünkre való tekintettel nem is szeretném mélyebben boncolgatni, de még kérdőre vonom, annyi szent. Ha kell, Veritaserumot itatok vele, de mindenáron kiszedem belőle az igazságot.
- Apám nem tudja, hogy itt vagyok - csóválom meg a fejem. - Ő azt hiszi, hogy ebben a pillanatban is a herceg érkezését várom, sok más emberrel együtt - teszem azért még hozzá. - Különben is, sokkal inkább szeretem magam intézni az ügyeimet - porolom le a ruhámat, amint sikerül kikerülnöm az asztal alól, megúszva az agyrázkódást, majd egyenesedem ki végül. - Nem bízom az embereiben. Pontosabban, senkiben se bízom. Elvégre, ismered az érzést... Ha elegendő pénzt kapnak, bárkit képesek elárulni.
Ebben azért nagyon is igaza volt. Sok olyan ember mozog körülöttünk, akik érdekből teszik mindezt és pont emiatt könnyű megvásárolni őket kilóra. Elég már egy ember, aki több aranyat kínál, mint apám és máris kész a baj. A leghűségesebbeket, akik a tűzbe mennének érte, természetesen a nap minden egyes percében maga mellett tartja, ami valamilyen szinten érthető is. Szüksége van azokra az emberekre, de én se érem be kevesebbel. Ebben a kényes ügyben pedig pláne nem.
- A nővérem - felelem végül kelletlenül. - Idecsaltak azzal, hogy van itt valaki, aki tudhat a hollétéről. Több, mint egy évtizede nem láttam őt és szeretném megtalálni - sóhajtok fel. - Sejthettem volna, hogy ez csapda - ismerem el kelletlenül. Ostoba voltam, hogy megbíztam valakiben, akinek az arcát se láttam előtte egy pillanatra sem. - A kérdés csupán annyi, hogy miért - ráncolom töprengően a homlokomat. - Ez az egész csakis apám ellen irányulhatott. Talán van itt valami nyom - jegyzem meg végül, majd kerülöm meg az íróasztalt, amelyet volt már szerencsém alulról is megcsodálni, majd ráérősen nyitogatni kezdem a fiókokat és igyekszem valami használhatót kézre keríteni. Valami írásos parancs, esetleg levél... Kell lennie itt valaminek, nem igaz?
- Ne fáradj, tudom, ki vagy - sóhajtok egyet, de egy pillanatra se hagyom abba az asztalka fiókjaiban való turkálást. - Már a pubban is gyanakodhattam volna, hiszen még a nemesek közül is kilógsz a sorból, de a tőr tokja elárult. Bármit is mondasz, ez semmilyen úton-módon se kerülhetett hozzád - jelentem ki a nyilvánvalót. - Dylan de Corsini herceg. Elnézését kérem, hogy mellőzöm a térdre borulást, de jelen pillanatban nem hiszem, hogy sokat számítana a hierarchia - emelek ki egy ígéretesnek tűnő papírhalmot, majd pörgetem át ujjaim között a pergameneket, de semmi... Végül is, minek vittek volna pont oda, ahol magyarázatot kaphatnék a kérdéseimre?
Azért a hangok hallatán én is felkapom a fejem, majd rámolok vissza mindent sietősen a helyére és majdhogynem kérés nélkül fekszem vissza oda, ahol hagytak, majd öltöm magamra az ájult kisasszony szerepet, de azért résen vagyok. Ha bármelyik is hozzám mer érni, kasztrálni fogom, méghozzá személyesen.
- Esetleg megtarthatnánk magunknak is - veti fel a másik, miközben hallom, ahogy felém közelednek. - Elszórakoztatna minket. Aztán, ha megunjuk, túladunk rajta.
- Hülye vagy? - horkan fel a másik megvetően. - Az apja emberei mindent tűvé tesznek majd érte, nem szeretnék bajba kerülni - hajol le végül a társa hozzám, majd egy pillanatnyi csönd áll be a beszélgetésben. - Te... - szólal meg hezitálva. - Megkötözted a lányt vagy már megint csak behajítottad ide és mentél inni? - teszi fel a kérdést a társának gyanakodva, miközben minden erőmmel azon igyekszem, hogy a légzésem ne árulja el, miszerint ébren vagyok és kristálytisztán hallom, miről beszélgetnek egymással.
- Én? - kérdez vissza meglepetten a társa, majd újfent beáll néhány másodpercnyi csend, mialatt esélyesen lázasan kutat az emlékeiben. - Bevallom, nem emlékszem - adja meg végül a választ, melynek hallatán egy mázsás súly tűnik el a mellkasomról. - Olyan gyorsan történt minden és hát nem mindegy? Még mindig ki van ütve - nevet fel öblösen.
- Idióta! - morran fel a hozzám közelebb álló. - Máskor jobban figyelj oda - zsörtölődik. - A főnök szerint ez egy baromi kényes ügy és nem hibázhatunk, különben a fejünket veszik. Ez a kis liba a védelmi miniszter lánya, szóval ha lába kél, igen nagy lesz utána a felfordulás. Ráadásul, fontos szerepe lenne a napokban, de erre már aligha kerül sor. Szerencsére. Na gyere, vigyük fel! - adja ki a parancsot, majd a két karomat megragadva húz ki az asztal alól, hogy utána ülő helyzetbe helyezzen, én pedig határozottan kezdem pánikba esni. Most Dylan komolyan megvárja, amíg bordélyházba adnak vagy tesz is még ma valamit?

by **Dylan de Corsini** Vas. Ápr. 07, 2024 12:19 pm

Charlie & Dylan

Nem kérek bocsánatot a véleményemért. Egy nemes kisasszonynak nem kellene veszélyes helyeken, veszélyes dolgokba keveredni. Erre vannak megfelelő emberek. Rendben nekem is akadnak embereim, azonban most sürget az idő, és nekem muszáj mindent egy lapra feltenni. Ezen múlhat, hogy megőrízhetem a címem és az életem, vagy sem. Én pedig nem vagyok gyáva. Nem futok el az ellenségeim elől. Ezt jobb, ha ők is megtanulják egyszer s mindenkorra.
Szóval igen, valahol aggaszt és bosszant is, hogy találom ezt a makacs kis teremtést. Bár fogalmam sincs miért. Ezt még magamnak se tudnám megmagyarázni. Az hogy a tőrrel hibát követek el, csak akkor tudatosodik bennem, amikor a lány rá is kérdez.
- Ez.. a herceg megbízásából van nálam. Mondtam már, hogy együtt tanultunk, közel állunk. - próbálom kivágni a dologból magam. De én is érzem, hogy ez azért elég vérszegény magyarázat. De legalábbis megkérdőjelezhető. A királyi család tagjainak nem szokása efféle holmikat kiadni a kezéből. Semmi okból. Viszont talán jobb lenne a lány meséjére koncentrálni helyettem most.
- Apádnak igaza van, a herceget kellene várnod, és nem veszélybe sodorni magad. - jegyzem meg. Nem teszek úgy, mintha tetszene, hogy itt találtam. Méghozzá mert önként sétált csapdába. Micsoda butaság ez? Meglehet az ember szeret dolgokról maga meggyőződni, de ennek érdekében nem teheti kockára az életét is.
- Ismerem a gyanakvást, de azért akadnak hű embereim, és nem sodrom magam felesleges veszélybe, ha nem muszáj. Főként egyedül a segítség reménye nélkül nem. - korholom le kissé a lányt. A valódi hűséget nem lehet aranyban mérni. Sokaknak lehet csábítás a hatalom és a vagyon ígérete. De nem azoknak, akik a hűségüket önként adták valakinek valamiért. Tudom jól, hogy ha Jacobot halálra kínoznák, akkor sem árulna el engem. De akkor is csak az ellenségeim képébe nevetne, ha a családja vagyonának sokszorosát kínálnák neki. Túl sok mindent éltünk át együtt. A bizalmatlanság és gyanakvás néha életet menthet, de néha veszélybe is sodorhat. Bölcsnek kell lenni, hogy tudd mikor és kinek add a bizalmad. Elvégre bizalmasok nélkül senki sem élhet.
- Megértem, hogy szeretnéd megtalálni. Én is a bátyám. De nem ülhetsz fel minden felröppenő ostobaságnak. Az nem segít. Főként ha apád akarják csapdába csalni vele. - sóhajtok fel, miközben én magam is kutatni kezdek a kis szobában. Igen, a csapdának a védelmi miniszterhez lehet köze, ebben én is kezdek biztos lenni. Ráadásul idefenn nem vagyok valami járatos. Ha az ajándékoknak és az idegenvezetőmnek egyszerre vész nyoma, akkor szinte biztos és kikerülhetetlen a csúfos bukásom. Meglehet a miniszter őszintén javasolt, és éppen csak tényleg próbára tesz, mint ahogy a lánya utalt rá, de nincs köze a valódi árulókhoz, akik a vesztem akarják.
- Tehát lebuktam. Sajnálom. Nem akartam hazudni. De szerettem volna magam meggyőződni a hivatalos látogatás előtt, hogy minden rendben megy-e? A formaságokon azt hiszem már túl vagyunk. Majd előadjuk a fogadáson. Apropó fogadás. Nem ártana sietnünk... - összegzem a dolgokat. És már épp szorgalmazni kezdeném a távozásunkat, amikor meghallom a hangokat. Szerencsétlen időzítés. Pillanatokon belül kerülünk ismét szorult helyzetbe. Szerencsére az egyik nem tűnik éppen észnek, még arra se emlékszik, hogy megkötözte-e a lányt. Azonban cseppet sem tetszik amit hallok. Észre se veszem, hogy milyen erősen szorul ökölbe a kezem, ahogy hallgatom őket, és villan fel bennem valami végtelen düh, amivel legszívesebben magam végeznék ezzel a két alakkal. Sajnos azonban akkor nem kerülnék közelebb semmihez sem. De ne aggódjatok. Fejeket venni? Igen. A tiétekkel kezdem majd.
- Miféle szerepe? Nem arról volt szó, hogy eladjuk? - teszi fel a kissé bugyuta kérdést az ostobább izomagy. De én azért érdeklődve pillantok a másikra.
- Te napról napra egyre hülyébb leszel. Már a maradék eszed is elittad? - pillant rá a másik bosszúsan, miközben megragadják a lányt, hogy felvigyék. Legszívesebben a lány fülébe súgnám hogy tartson még ki egy kicsit. Türelem. Meg fogom menteni. Ezeket az alakokat pedig meg fogom büntetni. Úgy éljek. - Hányszor kell még mindent elmagyaráznom neked, he? Most megyünk és megzsaroljuk a védelmi minisztert, hogy engedje át az ellenőrzésen a hajónkat, ha fontos neki a kis csitri. Eladjuk az árut a spanyoloknak, akik jó pénzt fizetnek, a lányt meg egy bordélyba, és életünk végéig jól élünk valahol messze innen. Az egyetlen kikötés, hogy nem jöhetünk vissza. Megértetted a tervet végre te bolharák agyú idióta?- szóval a miniszter tényleg nincs benne. De kell nekik, hogy eltűntessék az értékes árut, amit ajándéknak szántunk. Ráadásul a lányával zsarolva, aki így nem teljesítheti a feladatát, és ez engem is kudarcra ítél. Jó lenne tudni, hogy ki a megbízójuk. Ezek csak bérencek ez egyértelmű. Közben kiértünk a nagyobb hangárba, ahonnan egy lépcső vezetne fel a felsőbb szintre, de valami megállásra készteti őket. Pontosabban még egy tucat gazfickó, akik a "főnök" elé vetnek egy fickót. Jacobot. Ő azonban csak feltérdelve kényelmesebb helyzetet felvéve meg sem próbál menekülni, vagy harcolni. Egyszerűen csak higgadtan mosolyog. Túl higgadtan is, mint aki már tudja, hogy mi fog most történni. Egy értelmesebb embernek ez az a látvány, amitől már liftezni kezdene a gyomra a balsejtelemtől.
- Ki a fene ez? - vakkant a főnök.
- Itt szaglászott. Gyanúsnak tűnt. - jelenti a tucatból az egyik valamivel értelmesebbnek látszó.
- Na, halljam ki vagy, és mi a fenét csináltál itt kis mocsok?! Mit vigyorogsz? Talán idióta vagy? - na sok mindennek nevezném Jacobot, de idiótának biztos nem.
- Jacob Blunt. Dolgom volt. - hangban pedig Charlie felismerheti azt, aki a bárban megjelent, és magával vitte az akkor még Jacobként ismert fickót.
- Azt kérdeztem miféle dolgod, te hülyegyerek? - a főnök úgy tűnik, kezdi elveszteni a türelmét. Míg Jacob cseppet sem.
- Parancsot teljesítek. - mintha szándékosan akarná bosszantani a főnököt a semmit mondó válaszaival. Közben pedig még mintha jól is szórakozna. Valami tutira nincs rendben körülötte. Legalábbis ha a gazemberek szemén át nézünk Jacobra.
- Parancsot? Mégis kinek a parancsát? Miféle parancsot? - Jacob csak mosolyog, és erre már nem válaszol. A főnöknek meg nyílván itt kezd rossz érzése lenni, az embereihez fordul.
- Végezzetek vele! Nem tetszik ez nekem. Aztán pakolunk és eltűnünk. Igyekeznünk kell! - Szólal meg végül főnök mérlegelve a lehetőségeket. Jacob azonban tovább vigyorog mint a vadalma. Cseppet sem tűnik úgy, mint aki megrémülne attól, hogy kinyírhatják. Túl nyugodt a helyzethez képest.

by **Charlotte de Corsini** Vas. Ápr. 07, 2024 3:11 pm

Dylan& Charlie

- Mindegy, ezt majd később megbeszéljük - intem le türelmetlenül, hiszen se a hely, se az idő nem alkalmas arra, hogy szembesítsem a hazugságaival. Pedig azt hiszem, pont most lenne a legkönnyebb lebuktatni, hiszen itt aligha áll neki meséken agyalni, amikor más, sokkal fontosabb dolgunk is akadna. Elsősorban talán az, hogy épen és biztonságosan kijussunk innen. Eszem ágában sincs ugyanis egy-két percnél több időt tölteni itt. Amit szerettem volna, már megtudtam: nem tudják, hol a nővérem.
- Ó? - pillantok rá megütközve, amikor nekiáll megfedni. - És benned kit is tisztelhetek egészen pontosan? Az apámat? A férjemet? - feszegetem némileg bosszankodva. - Ha magának a védelmi miniszternek nem fogadok szót maradéktalanul és képes vagyok a háta mögött fejjel a falnak menni, akkor te aztán végképp értelmetlenül töröd magad - csóválom meg végül a fejem némileg talán higgadtabban is. Haragszom erre az egész ostoba helyzetre, magamra pedig főleg, amiért konkrétan a semmire fel sodortam veszélybe magam. Szóval köszönöm, de nincs szükségem a kioktatásra, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mennyire elrontottam ezt az egészet. Nem az zavar, hogy nem vagyok a szalonban és várom a herceget, hanem sokkal inkább az, hogy a semmiért jöttem el egészen idáig.
- Véleményem szerint az a legjobb, ha erről minél kevesebben tudnak - felelem. - Senkit se szerettem volna veszélybe sodorni olyasvalakiért, akihez semmi közük sincs. Az életemet adnám a nővérem életéért cserébe és nem rántok magammal senki mást sem - szögezem le egyöntetűen. A Királyi Gárda tagjai híresek a hűségükről, de mindez annak köszönhető, hogy azzal együtt nőnek fel, akire felesküdnek. Kegyetlen módszer, de kétségkívül hatásos. Nekem viszont konkrétan lehetetlen lenne egy ennyire hű embert magam mellé állítanom, hiszen nem vagyok a királyi család tagja és hol találjak olyasvalakit, akinek mindene az lenne, hogy engem szolgálhasson?
- Nyilván eszembe se jutott, hogy ez a tervük - sóhajtok fel. - És igen, talán ostoba voltam, de te se műveltél még semmi hülyeséget soha életedben? - tanulmányozom egy pillanatig az arcát komoran. - Mindenesetre, az legalább bizonyossá vált, hogy nem apám szeretne alátenni ennek az egésznek - állapítom meg végül. - Aligha ártana a saját lányának - húzok ki beszéd közben egy fiókot. - De ha mégis ez lenne a helyzet, abban az esetben alaposan félreismertem - ötlik eszembe a gondolat, majd határozottan csóválom meg a fejem. Nem. Apám mindent elveszített, hozzám ragaszkodna. Biztos vagyok tehát abban, hogy nem áldozna fel a hatalomért cserébe. Ő nem ilyen. Már én vagyok a családja.
- Semmi gond - vonom meg a vállam. - Legalább tudjuk, hogy jól kijövünk majd egymással és már nincs miért idegeskednem. Sokkal jobb, hogy ez így alakult - ismerem el. Akár herceg, akár nem, az én szememben Jacob marad, hiszen sokkal könnyebb rá ekként gondolni, mivel ellenkező esetben hatalmas lenne a nyomás rajtam. - Nagyot fognak nézni, ha együtt toppanunk be - mosolyodom el halványan. - Nekem már rég ott kellene lennem és segítenem az előkészületekben, csak azt hittem, senkinek se fog feltűnni a hiányom. Elvégre, a közös munkánk csak holnap kezdődik, reméltem, hogy megjárom addigra. És már ne haragudj, de a nővérem holléte magánál a királynőnél is előrébb való a szememben - vallom be őszintén. Ugyanis szinte biztos vagyok abban, hogy ha a dolgok úgy alakultak volna, hogy használható információhoz jutok, habozás nélkül nyomozásba fogok, még a feladatomat is lemondva. Konkrétan apám haragja se tántoríthatott volna vissza mindettől.
Nagyon nem vagyok elragadtatva attól, hogy úgy kell tennem, mint akit teljesen sikerült kiütniük, miközben ölbe vesznek. Elég kiszolgáltatott helyzet, annyi szent, de be kell látnom, csak rontanék mindezen, ha most "hirtelen" magamhoz térnék. Ezek szerint marad a szőke herceg, éppen csak nincs alatta fehér paripa... A gondolat hatására majdnem ismét elmosolyodom, de gyorsan az ajkamba harapok belülről. Nem, nem árulhatom el magam!
Végül némi felfordulás támad és hallom, hogy többen is megjelennek, de egyelőre sikerül ellenállnom és csukva tartanom a szemeimet, csupán a fülemet hegyezem, hogy minden fontosabb információt kiszűrhessek. Nem tagadom, némi aggodalomra ad részemről okot, hogy Dylan még nem lépett közbe... Ha sokáig habozik, a végén még sikerül a tervük és mehetek örömlánynak. Na, nem mintha egy herceg szemében sokat számítana az ilyesmi. Csak egy lány vagyok, semmi több, még csak nem is ismer és hát én sodortam veszélybe magam, minek kockáztassa tehát az életét? Egyelőre azonban várok néhány percet és ha más nem, én veszem kézbe az ügyet. Megölni nyilván nem szeretnének, a tervük legalábbis nem erről árulkodik, szóval egy próbát bőven megér a dolog számomra.
Igaza van Dylannek, a hang tulajdonosát valóban felismerem, a neve hallatán pedig egyből összeáll bennem a kép. Ezek szerint Dylan az ő személyazonosságát vette részben magára, hogy engem becsaphasson. Szóval, ha a valóságból merített, Jacob szintén testőr, vagyis a Királyi Gárda egyik tagja, Dylan személyi testőre.
- Vigyétek fel a lányt! - dörren egy hang, még mielőtt bármi is történne. - És óvatosan, ne csináljatok vele semmit! - teszi azért még hozzá figyelmeztetően. - Többet kapunk érte, ha még érintetlen - jegyzi meg kedélyesen, miközben itt-ott kitör a nevetés. Ezek szerint nem veszik komolyan Jacobot. Hát persze, hiszen azt hiszik, egyedül van és csak egy közönséges kis mitugrász. Pedig a gárda tagja, vagyis elég komoly kiképzésen ment keresztül és valahol itt kell lennie Dylannek is, hacsak nem rémült meg annyira, hogy kereket oldjon...

by **Dylan de Corsini** Vas. Ápr. 07, 2024 5:17 pm

Charlie & Dylan

Valóban célszerűbb lenne nyugodtabb körülmények közé eltenni ezt a beszélgetést, és azt a vallomást is. Nem szépítem, lódítottam neki egy kicsit, de csak azért, hogy megtudjam kinek az oldalán áll, és nyomás nélkül ismerhessem meg a valódi énjét, és gondolatait.
- Valakit, aki valamilyen botor oknál fogva nem akarja, hogy megölesd magad? De ha ezt szeretnéd, csak tessék. Talán én meg legközelebb inkább csak a védelmi miniszternek mesélek róla, miféle helyeken mászkál a lánya.- mutatok bosszankodva az ajtó felé. Makacs, önfejű lány. Ha az apja a felét sejtené, akkor biztos vagyok benne, hogy nem engedné idefenn kóvályogni a lányát. Persze már nyilván ő is rájött, hogy butaságot csinált, de akkor illene lenyelnie a békát, ha valaki felhívja rá a figyelmét.
- A kevés nem azt jelenti, hogy senki. Értem, én hogy nem akarsz másokat veszélybe sodorni, de ha veszélyes dolgok után nyomozol, egy veszélyes környéken akkor elkerülhetetlen lesz. - a hűség elnyerésének nem az egyetlen módja, ha valakivel együtt nő fel az ember. Nem mindenkivel nőttem úgy fel mint Jacobbal. Az embereimben mégis megbízok. Kénytelen vagyok az életemet az ő kezükbe adni. Cserébe igyekszem jól, és méltányosan bánni velük. Azt akarom, hogy érezzék, nem csupán jelentéktelen szolgának tartom őket. Ezért ők se csak egy nemesnek tartsanak a sok közül, akinek nem számít az emberei élete.
- Ekkorát? Nem. Az a bátyám dolga volt.- morgok magamban, miközben visszalökök egy üres asztalfiókot. De igaza van, legalább tudom, hogy nem a miniszter a fő ellenségem. Egy pont neki. Micsoda megkönnyebbülés. Ja nem. Legalábbis többet tud, mint amit elmond nekem. Játszik mint macska az egérrel, de kellően távol a tűztől, nehogy megégjen.
-Jól ki fogunk jönni? Tényleg? - vonom fel egy pillanatra állszigorúsággal a tekintetem. - Az szórakoztató lesz. - ismerem el némileg elmosolyodva. Ettől függetlenül is, értem én, hogy fontos a nővére. Elsőre is felfogtam. Csakhogy nem dobhat el mindent miatta. Ahogy én sem a bátyám miatt. Szeretném megtalálni, tényleg. Éppen csak nem hanyagolhatom el miatta a kötelességeimet, és ezzel tisztában is vagyok. Nem ártana helyes prioritást felállítania magában, ennek a makacs kis öszvér lánynak.
Azonban illetlenül félbeszakítanak minket, így a beszélgetés folytatására minden bizonnyal máskor kerül sor.
- Ne próbálj hozzám érni. Eltöröm a karod, ha még egy lépést teszel. - figyelmezteti Jacob a felé lépő izomagyú férfit, aki ezek szerint éppen úgy dönt, hogy engedelmeskedik a főnőkének. Az meg felröhög, nyilván nem komolyan véve a fenyegetést.
- Mégis mit te csinálhatol én nekem? Megvagyol te neked kéz kötőződve. - vihorászik borzalmas akcentussal, ami már nekem fáj szinte. Jacob viszont csak sóhajt egy aprót.
- Azt úgy mondják helyesen: "Mégis mit csinálhatnál velem? Meg van kötözve a kezed." Már mondtam. Eltöröm a karod. Honnan jöttél? Spanyolország? Portugália? Mindegy is. Én a helyükben uraim megadnám magam, és könyörögnék magamhoz az életemért. Akkor talán meg tudnám győzni az Uramat, hogy legyen elnézőbb. - közli a lehidegebb szemtelenséggel Jacob a fogva tartóival. Na, igen mindig értett a drámai helyzetekhez.
- He te.. te mos gúnyolódol az én nekem?- képed el a fickó egy pillanatra, és dühösen indulna meg Jacob felé, de a főnök megállítja.
- Mégis ki a fenének képzeled magad? Ma este már halkaja leszel, abban biztos lehetsz. Mégis ki a te Urad, hogy itt fenyegetőzz, he? - morran Jacobra a főnök. Nyilván nincs ínyére, hogy a betolakodó még pimaszkodik is.
- Mondtam már. Jacob Blunt vagyok. Az Uram pedig... - ejti ki a szavakat lassan úgy, mint aki egy idiótához beszél, akinek tudnia kéne, mit takar a név. A mondatban azonban nem jut tovább, mert a felbőszült akcentusos elveszti a türelmét és neki támad. Vesztére. Jacob pillanatok alatt kaszálja el a fickó lábát, aki a földre zuhan. Mire feltápászokdik, már Jacob is rég talpon van, és valami módon még a kötelétől is megszabadul. A következő roham pedig egy kísérteties hangos reccsenéssel ér véget, ahogy a fickó a törött karját szorongatva vinnyogva terül el a földön. Nem lesz könnyű helyre rakni a roncsolásos nyílt törését a gyógyítóknak. Már ha lesz, aki fárad ilyesmivel. A többi gazember pedig hátrál egyet Jacob közeléből. Láthatólag most kezdik komolyan venni, hogy az egyik legerősebb társuk vinnyogó kislánnyá avanzsált.
- Elkapni! - adja ki a parancsot a főnök, és hirtelen az összes fickó Jacobnak ront, még az is lerakja Charlit aki eddig cipelte, hogy részt vegyen a csete-patéban. Aminek azonban gyorsan véget vet a hírtelen semmiből beözönlő kikötői ellenőrök, és városvédelmi katonák sora. Egyértelmű fölénybe, és túlerőbe kerülve a gazfickókkal szembe. Én pedig elérkezettnek látom az időt, hogy felfedjem magam.
- Adják meg magukat, ha élni akarnak még egy napot! - szólítom fel megadásra a lefülelt gazembereket. De a tekintetem Charliet keresi közben a felfordulásban.

by **Charlotte de Corsini** Vas. Ápr. 07, 2024 6:05 pm

Dylan& Charlie

Akár herceg, akár nem, azért a stílusa nem nyeri el a tetszésemet és magamban azt kívánom, bár lenne csupán Jacob... Hülyeséget csináltam, rendben, de nem hiszem, hogy ezt pont neki lenne joga a szememre vetnie.
- Ez esetben szereznél egy ellenséget magadnak - komorodik el a tekintetem az ígérete hallatán. - A pubban sokkal rendesebb voltál - adom tudtára a véleményemet. - Mindegy, felejtsd el, hogy itt voltam - forgatom meg pufogva a szemeimet. Úgy tűnik, alaposan félreismertem és a hercegi énje teljesen más, mint az a figura, akit az álca kedvéért magára öltött. Lassan kezdem kételkedni abban, hogy jól ki fogok majd jönni vele... Eléggé szabálytisztelő alaknak tűnik, aki szeret mindent a megadott forgatókönyv alapján lebonyolítani és ezt másokkal is betartatni, nekem pedig pont ezzel van bajom. Nyilván nem ártott volna olyasvalakit osztaniuk a fejeseknek a drágalátos hercegük mellé, aki mindenben követi őt és az emberét.
- Tanultam az esetből, legközelebb sokkal óvatosabb leszek - jelentem ki határozottan, de azért némi neheztelés még így is kiérződik a hangomból. - Nem jövök ide, nem raboltatom el magam és senkinek se fog fájnia a feje miattam - fújtatok egyet. - A nővérem holléte pedig nem valami veszélyes dolog - adok végül magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért nem készültem fel sokkal jobban, ha már erre vettem az irányt. - Nem elrabolták, hanem önszántából ment el és jött a felszínre. Apám üldözte őt el az elvárásaival és a házassággal, amelyet rá szeretett volna erőltetni. Én ezért se mondok ellent neki. Már csak ő maradt nekem a családomból és az elmúlt évek során ő is tanult a hibáiból és megtalálta az arany középutat.
Túl sokat vesztettünk ahhoz, hogy egymás ellen forduljunk a múltban elkövetett hibák miatt. Mindketten alkalmazkodtunk egymáshoz, ez pedig nagyon is működik. Nem is értem, hogy az akkor még Jacob néven ismert Dylan miért nem volt képes felfogni, hogy miért nem adok magamnak esélyt sem arra, hogy szerelemből menjek férjhez. Hát pont emiatt... Apám segít engem, én pedig őt. Ha az érdekházasság a lehető legoptimálisabb megoldás, abban az esetben boldogan állok az oltár elé. Különben is, ki állította, hogy mindez csakis rosszul sülhet el? A szüleim is boldogok voltak egymás mellett.
- Az eddigiek alapján jól kijönnék a bátyáddal - állapítom meg és más körülmények között még egy mosolyt is mellékelnék a szavaim mellé, most nem teszem. - Gondolom, te vagy a szabálykövető testvér - hagyom abba végül a fiókok be-és ki való rángatását, amint rájövök, hogy számunkra nem terem itt babér. Az el rablóim ezek szerint nem ostobák. - És mond csak... Miért szeretné bárki is a bukásodat, ha a játékszabályok szerint játszol? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, hiszen a miérteket ezek szerint Dylanben kell keresni. Fiatal még ahhoz, hogy olyan nagy hatalma lehessen, amivel bárkinek is az útjában állhatna, szóval tényleg nem értem ezt az egészet. Hiába herceg, neki is meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak ahhoz, hogy tényleges beleszólása lehessen az ügyekbe.
- Az első énedet jobban kedveltem. Vele kijönnék - vonom meg végül a vállam és igyekszem nem belegondolni abba, hogy eme szavaimmal éppen egy herceget "sértegetek". - A többit még meglátjuk - adok azért még egy esélyt a barátságunknak, hiszen hiba lenne most rögtön leírni. Elég feszült a helyzet, veszélyben vagyunk, érthető tehát részéről, ha valamilyen szinten ideges és ezt rajtam is levezeti. Igazság szerint rendes is valamilyen szinten, hiszen törődik velem, egy alattvalójával.
Nem sokkal később viszont újfent az áldozat szerepében találom magam, két izmos karban heverve, miközben gondolatban igyekszem azt képzelni, hogy az illető a vőlegényem és ez mennyire romantikus, de valahogy nem megy... Elvégre, egy meghitt pillanatban nem esik szó semmiféle fenyegetésről sem, amelyek jelen pillanatban is pattognak ide-oda, részemről pedig elég nagy önfegyelmet igényel, hogy ne röhögjek fel hangosan egy-egy szó vagy mondat hallatán.
Nem állítom, hogy kellemes élmény a törött karú fickó nyafogását hallgatni, bár mindezt feledteti velem az, hogy az illető, aki eddig cipelt letesz, nyilván abban a reményben, hogy még mindig alélt vagyok, de hatalmasat téved... Olyan energikusan pattanok talpra és adok helyet a falhoz lapulva az érkező rendfenntartóknak, hogy öröm nézni. Eszem ágában sincs ugyanis akadályozni őket a feladatuk elvégzésében. Amikor pedig mindennel végeztek, sietek Dylan mellé, hacsak Jacob fel nem tartóztat, majd szólalok meg:
- Most mi legyen? - pillantok végig a jómadarakon, akik jelen pillanatban úgy néznek ki, mint egy szétvert sereg. - Együtt megyünk a fogadásra vagy külön-külön futunk be? Akárhogy is dönt felség, abban az esetben kell egy jó mese a késésre - térek át a magázásra Dylan esetében, elvégre mégis csak herceg és illene végre valahára akként is kezelnem őt. A meghajlás és a pukedli még mindig nehezemre esne előtte, de azt hiszem, már a megszólítás is bőven elég számára. A többi idővel menni fog. Remélem. - És ha lenne idő, még át is kellene öltöznöm - pillantok végig magamon. A köpenyem elég poros és megviselt, az alatta lévő ruha pedig nem éppen olyan viselet, amelyben hercegeket fogadunk sokad magunkkal.

by **Dylan de Corsini** Vas. Ápr. 07, 2024 9:40 pm

Charlie & Dylan

Sajnálom, ha nem nyeri el a kisasszony tetszését a modorom. De jelenleg az övé se az enyémet. Amit igazából nem is tudok hova tenni magamban. Nem értem, hogy mért bosszant ennyire, hogy veszélybe sodorja magát. Elvágre az ő élete, és legyen ez csak a védelmi miniszter gondja.
- Sok szerencsét. Tépj sorszámot. - nevetem el magam. Ugyanakkor van ebben valami keserű szájíz is.
- Akkor talán ne bosszants tovább, és talán visszakapod a pubbeli fickót. - teszem hozzá a megjegyzést. Puffoghat, amennyit tetszik, de akkor is igazam van. Nem kéne itt lennie, és bajba kevernie magát. Ezúttal engem is magával rántva. Szabálytisztelő lennék? Nos igen. Az esetek többségében valóban. Erre pedig még büszke is vagyok. Tetszik, vagy nem.
- Legközelebb? Nem. Jobb lesz, ha nem lesz legközelebb. Ha akarod kerestetem majd, de nem akarom, hogy ilyen helyekre mászkálj egyedül. - lehet hogy azt gondolja, hogy a nővérét megkeresni nem veszélyes, de ő attól még egy befolyásos ember lánya. Akit általa könnyű lenne sarokba szorítani. Mindig vannak akik ki akarják használni az ember érzelmi gyengepontjait. Akkor pedig már lehet veszélyes vállalkozás. Bármilyen mocskosan és undorítóan is hangzik ez, amitől még az én gyomrom is bukfenceket hány. Pedig én politikus vagyok.
- Abban biztos lehetsz.- válaszolok halkan, bár abban azért nem lehet Charlie egészen biztos, hogy ezt most arra értem, hogy jól kijönne Raymonddal, vagy arra, hogy én vagyok a szabálykövető testvér. Talán mindkettőre.
A következőkre már nem tudok válaszolni, mert másként alakul a helyzet. Félbe szakítanak minket. De az biztos, hogy a barátságunknak vagy minek is nevezzem a jelenlegi kapcsolatunkat, még én is adnék egy esélyt. Kevesen igazán őszinték velem, és ezt értékelem a lányban. Igazából az apjának se akartam beárulni, csak valahol bosszant, hogy ennyire semmibe veszi a saját biztonságát.
A következő percekben inkább átadom Jacob drámaibb énjének a szereplést. Már az elején biztos voltam benne, hogy a fickó törött karral végzi majd. Nem mondhatja, hogy Jacob nem figyelmeztette. Bár a hirtelen erősítés még engem is meglep. Ellenben itt az idő kihasználni az alkalmat, a fellépésre. De a tekintetem Charliet keresi. Amikor mellém torpan, Jacob szólásra nyitná a száját, de egy kézmozdulattal elhallgattatom, hogy minden rendben. Jacob pedig gyors és szakszerű irányítás mellett pillanatok alatt megkötözteti az összes jómadarat, a szökni próbálókat is, és térdelteti elénk.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - teszem fel az első kérdést valóban aggódva Charlie felé.
- Felség? - szólít meg Jacob, bár ezúttal némileg óvatosabban, látva, hogy a lány köti le a figyelmem. Egyértelműen utasítást vár, hát felé fordulok, és végig nézek az elfogott díszhalakon.
- Vigyék őket a biztonsági hivatalba, és vallassák ki őket a bűneikről. Tudják, hol van az ellopott áru. Tudd meg tőlük, és szerezd vissza holnap reggelre, bármilyen eszközzel. Ha kell kérj kölcsön katonákat a védelmi minisztertől is. - adom meg a választ Jacob számára.
- Igen Felség. Hallottátok a parancsot. Magam vallatom ki az árulókat. - fordul a többi katona felé, akik ezúttal már talpra rántják a fickókat, akiknek az óbégatáson kívül nem sok választási lehetőségük van, mert pillanatok alatt ürül ki a csarnok. De egy dolgot azért még nem értek, így vissza intem magamhoz Jacobot.
- Az erősítés a te műved volt? - kérdezek rá leginkább kíváncsian.
- Igen, Felség... de... be kell vallanom, hogy Felséged nevét használtam fel, hogy ide csaljam őket. Amikor felséged bement az irodaszobába, és a fickók is, tudtam, hogy baj van. Szóval üzentem a városvédelemnek, és a kikötő felügyeletnek, azt hazudva, hogy a razzia Felséged parancsa... -
- Jól tetted. Megmentettél minket. Engem és a védelmi miniszter lányát is.
- Igen? - Jacob csodálkozva néz végig a lányon, aki nem épp nemesnek néz ki jelen pillanatban.
- De azért ne ismételd meg túl gyakran. - de a mosolyom elárulja, hogy valójában örülök a dolgok ilyen alakulásának.
- Bocsásson meg Felség! - ezzel Jacob is távozik, és nekem és Charlie-nek is illene. Szóval végre ismét zavartalanul foglalkozhatom vele, és a kevésbé szórakoztató kötelességekkel.
- Legyen együtt. Azt könnyebb megmagyarázni. Kíváncsiságból előbb érkeztem, és voltál szíves körbe vezetni a városban, aztán elszalad az idő. Ráadásul nem szeretnélek még egyszer szem elől téveszteni. - toldom hozzá egy mosollyal. - Mellesleg, ha együtt jelenünk meg, akkor szórakoztató lesz látni a meglepett arcokat. Ennyi elégtétel jár nekünk nem igaz? - kezdek kicsit fellélegezni és visszatérni az incselkedő pub-beli énemhez. Ami Charlie szerint jobban is állt. A hivatalos maszlagot pedig megtarthatjuk a bálterembe. Ott nyilván kénytelen leszek a formalitások szerint bánni a védelmi miniszter elbűvölő lányával.
- Ohh... igen. Az nekem se ártana. A bálterem előtt fél óra múlva? Nincs túl sok időnk. - gondolkodom el, immár elindulva kifelé erről a helyről. Na igen, az öltözködés, és a cicomázkodás ezúttal nem vehet sok időt igénybe. Ráadásul még úgy is hallottam, hogy idefenn nem lehet csak úgy összevissza hoppanálgatni se...

by **Charlotte de Corsini** Hétf. Ápr. 08, 2024 5:36 pm

Dylan& Charlie

Sejtem, hogy akadnak ellenségei és ezért részéről a szarkazmus, szóval nem veszem különösebben magamra a szavait, de eszem ágában sincs sokadikként beállni a sorba. Legrosszabb esetben ignorálom, amint véget ért a közös feladatunk és ennyi. Nem kenyerem, hogy mások számára bármilyen mértékben is ártsak. Jó, egy szépen megfogalmazott levelet még utoljára kapni fog részemről, ha be is váltja az ígéreteit, de utána tényleg süket csend lesz. Nem fogom tovább zargatni, amit lehet, jutalomként fog majd fel, ki tudja? Nyilván rájött, hogy egy kis bajkeverő fruska vagyok, semmi több.
- Ugyan, mégis mivel bosszantalak? - teszem fel némileg paprikás hangulatban a kérdést. - Hatalmas szíved lehet, ha minden újonnan megismert emberért ennyire aggódsz - csóválom meg a fejem, bár - mi tagadás - az én szememet is szúrná, ha bajba kerülne, de eszem ágában se lenne ezt számonkérni rajta. Elvégre most se teszem, nem igaz? Pedig jól láthatóan mellette se áll senki jelen pillanatban. Ez konkrétan olyan, mintha a harcmezőn engedte volna le a pajzsot maga elől. Még ha csak egy röpke másodpercre is teszi, abban az esetben is lesznek következményei a tetteinek.
- Mégis miért tennél értem ilyesmit? - hagyom abba az asztalfiókokban való kutakodást, majd fonom keresztbe magam előtt a karjaimat és fordulok felé. - Apámnak is vannak erre emberei, nincs semmi szükségem egy harmadik félre - szögezem le határozottan. Igazság szerint senkit se szeretnék belevonni ebbe az egészbe, hiszen a nővérem szökésének okai csakis a családunkra tartoznak, senki másra. Nem örülnék annak, ha minderről egy kívülálló szerezne tudomást és avatna be. Nem. Nekem tartozik magyarázattal és apámnak. Én pedig valamilyen szinten bizonyítani is szeretném, hogy jóval több vagyok annál, mint akinek szán engem. Feleség és anya... Szép dolog a család, de nem hiszem el, hogy nem érhetnék el ennél többet.
Az erősítést illetően én azt hittem, mindent előre eltervezett a két jómadár, éppen csak az én jelenlétemmel nem számoltak a képletben. Mindenesetre hagyom, hadd tegye mindenki a saját dolgát és igyekszem nem útban lenni. Egy dolog az "arcoskodás" és megint egy másik az, hogy hivatalos közegeket akadályozom a munkájuk elvégzésében. Azért cserébe esélyesen már kapnék büntetést, mellé pedig még apám részéről is járna egy fejmosás.
- Igen - biccentek egyet határozottan. - És őfelsége? - mérem azért végig tetőtől-talpig a tekintetemmel. Tanultam gyógyítást, hiszen a bestiaszelidítés elég veszélyes hivatás, gyakoriak a sérülések, képben kell tehát lennünk az alapokkal. Szóval, ha Dylan vagy Jacob vagy bárki más megsérült volna, mindenféle rosszullét nélkül lennék képes ellátni őket. Úgyhogy szívesen állok rendelkezésükre.
- Tényleg nem szeretném beleütni az orrom, de miféle ellopott áru? - puhatolózom óvatosan, innentől azért teljesen más szemmel nézve Dylanre. Most, hogy elült a veszély és fény derült a valódi kilétére, óvatosabb vagyok vele kapcsolatban. Elvégre, ő egy herceg, az olyannyira nagyra tartott királyi család tagja és ez a felismerés kissé megüli a gyomromat. Hiszen, bármi is lesz ennek a vége, nem lehetünk sose barátok. Egy herceg nem barátkozik, főleg nem az ellenkező nem tagjaival. Ráadásul, nem véletlenül nem futottunk össze még egyszer sem az életünk folyamán, még úgy sem, hogy az apám maga a védelmi miniszter. Egész egyszerűen két különböző közegből származunk és más körökben mozgunk.
- Charlotte Grimaldi - mutatkozom be a férfi számára, aki az olyannyira ismerős Jacob nevet viseli. - Sajnálom, ha akaratomon kívül is belekavartam a küldetésükbe - pillantok hol az egyik, hol a másik férfira. - Dylan herceg ismeri az indokaimat, szóval azt hiszem, ez nem szorul bővebb magyarázatra - engedem el végül a témát. Jacobnak már tényleg nehezemre esne szót ejteni róla, szóval ezt Dylanre bízom. Majd ő eldönti, beavatja-e a bizalmasát és ha igen, milyen mértékben. Bár, neki se árultam el sok mindent...
- Nem kerülök bajba, ígérem - sóhajtok egyet, miután a testőr kereket old és magamra hagy a herceggel. - Ennyi kaland bőven elég volt egy napra - rándul meg az arcom. Lássuk be, egy majdnem elrablás után nincs sok kedvem még fogadásokon is megjelenni, de muszáj lesz, ha ki szeretném magyarázni magam a késésből. Ha ez visszajut apám fülébe...
- Igen. Kétségtelenül - helyeselek végül a szavai hallatán és némileg élénkebben, hiszen legalább újra azt a fickót látom magam előtt, akit a pubban volt szerencsém megismerni nemrég. - Fél óra? - esem kétségbe, majd szaporázom meg a lépteimet és elég nagy magabiztossággal veszem a kastély felé az irányt, mintha minimum jól ismerném itt a járást. - Rendben, bár ez esetben nem én leszek a bálkirálynő - próbálom meg humorral oldani a saját feszültségemet. Ezen a rendezvényen nem tüntetnek ki senkit sem ilyen titulussal. - És a bálterem megfelel - teszem azért még hozzá, amikor már a kastély hatalmas kovácsoltvas kapuján lépünk be annak a birtokára. - Ott várom - pukedlizek azért még egyet gyorsan és kissé talán ügyetlenül is a kapkodás miatt, de a formaságokra még tényleg nincs időnk. Mint minden nő, azért én is szeretnék tündökölni, bár az időkeret elég szűkre szabott jelenleg.

by Ajánlott tartalom

Monte Bianchi kikötője

Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője

Re: Monte Bianchi kikötője