Diego Vivanti

  Teljes név: Diego Paulo Vivanti
  Születési hely és dátum: Róma, 1983.03.23.
 Csoport: Amnetiszt
  Patrónus: Leguán
  Évfolyam (szak): Egyetemista - Látványmágia
  Faj: Főnix
 
  Jellem: Mit is mondhatnék? Tudod, ez sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy kivel állok szemben. Ha az ellenségem vagy, nem fogok veled bratyizni, hanem mindenféle szívbaj nélkül elhajtalak egy melegebb éghajlatra. Lehetőleg jó messzire és imádkozni fogok azért, hogy soha a büdös életben ne találj vissza.
A barátaim viszont mindenben számíthatnak rám. Igaz, hogy ha elesel, én szarrá röhögöm magam és csak utána segítelek fel, de ettől függetlenül tényleg számíthatsz rám. Haver, komolyan! Én leszek az első, aki melléd áll a bajban és az utolsó, aki kiadja a titkaidat. Mert van az a pénz... Na jó, nem, szóval nekem nyugodtan megsúghatod őket, hiszen lakat a számon.
Otthon anyám szeme fénye, a tökéletes aranyifjú, aki szemmel láthatóan mindenben főnyeremény. Külső, belső, tanulmányi eredmények, egyszóval minden csillagos ötös, amire csak szükségem lehet. A fény, a pompa, a csillogás, én ebben nőttem fel. Soha nem mondok ellent nyíltan. Fejet hajtok anyám akarata előtt, de a háttérben folyamatosan azon munkálkodom, hogy minden az én kedvem szerint alakuljon. Nyíltan szembeszállni? Nem őrültem meg, köszönöm. Anyám ki is térne a hitéből, ha ezt tenném. Egyedül a zenekar az, amelytől nem sikerült eltántorítania, eme hibámat pedig előszeretettel varrja folyamatosan a bátyám nyakába.
Villámhárító. Ez az a szerep, ami a családban jutott számomra. Igyekszem fenntartani az egyensúlyt és némi békét csempészni ebbe az olasz virtusba. Mondjuk, nem mindig erőltetem meg magam. Amíg anyám és a testvéreim az asztal felett vitatkoznak, addig én tökéletes lelki békével kortyolgatom a kávémat és olvasom a reggeli újságot. Kiváló rituálé és ha valami teljesen kikapcsol, akkor tőlem akár meg is fojthatják egymást mellettem. Nem fogok közbelépni, amíg nem végeztem.

   Kinézet, megjelenés:  Hullámos, szőkésbarna fürtök, kék szemek, tökéletes testalkat, ez lennék én. A 180 centis magasságommal elbújhatok a bátyáim mögött, ettől függetlenül azonban nincs kisebbségi komplexusom. Én legalább jóképű vagyok, a lányok álma. Igazi kis herceg. Legalábbis, kaptam már meg ezt a jelzőt a kinézetemet illetően. Mi tagadás, ha puccosba vágom magam, akkor tényleg úgy nézek ki, mint aki nemrég lépett ki egy mesekönyv lapjairól és indult el a hercegnőért. De általában inkább feketére lakkozom a körmeimet és fekete dzsekit kapok magamra valamiféle egyszerű felső és farmer kombinációval. Ez az én önkifejezésem, amelytől anyám egyszerűen a falra tudna mászni, szóval otthon felejtős. Ott marad a farmer és a trikó. Mert minden a látszat, nem igaz? Ha vendég jön, elegáns öltözék, ha csupán a család tartózkodik otthon, a laza viselet. Ennyi kompromisszum belefér, nem igaz?

  Előtörténet: Rómában láttam meg a napvilágot, ami elég meglepő egy dél-olaszországi gyökerekkel rendelkező család részéről, de nekünk - stílusosan - az olasz fővárosban is van villánk, drága jó édesanyámra pedig ott jött rá a vajúdás. Kerek fél nap alatt ki is pottyantott magából, majd indított utamra az Élet nevű útvesztőben, szigorú felügyelet mellett. Apám és ő - mily meglepő! - rokonok, szóval akad egy-két családon belüli defekt, de anyám szerint én vagyok az egyik mesterműve. Szőke haj, kék szem, engedelmes fiúgyermek. Hát kell ennél több? Számára nem. Ő csupán a tökéletes vérvonal-álmát kergeti szakadatlan, szerény személyemben pedig az első - még javításra szorul ugyan, de kezdetnek megteszi - kiadást látja. Én pedig hozom is a szerepet, hogy levehessem őt a lábáról.
Mrs. Vivanti kegyeit zsenge gyermekkorom óta keresem, vagyis, amióta csak megtanultam járni és beszélni, mindig mindenben az ő kedvében szerettem volna járni. Zokszó nélkül vettem részt a zongora leckéken, amelyeket rühelltem ugyan, de a nagyteremben adott bemutatóim a rokonok előtt mindig tökéletesre sikerültek. Az általa mellém kirendelt magántanárok nem győztek rólam áradozni, melynek hatására anyám mellkasa csak úgy dagadt a büszkeségtől. Azt hiszem, ez az a látvány, amit annyira szerettem... A pár éves fejemmel büszke voltam arra, hogy mindig az én nevemmel pedálozik mások előtt, ezért pedig tettem is az asztalra rendesen. Kiváló eredmények, majdhogynem mindenből. A bátyám mellett pedig egyébként se volt nehéz jó gyereknek tűnnöm...
A nyelvek közül az angolra fektették a lehető legnagyobb hangsúlyt, hiszen anyám feltett szándéka volt az Ilvermorny-ba iratni, hogy még csak véletlenül se lehessek egy földrészen Roccóval, aki - véleménye szerint - csak elrontana engem is a neveletlenségével és előbb-utóbb mindenképp belerántana a rosszba. Mint említettem, én vagyok a kedvence, a név és a vagyon legesélyesebb örököse és esetemben még a legapróbb hibát se véthette. Folyamatosan az apámat látja bennem, hiszen a megszólalásig hasonlítok rá külsőre és van egy olyan érzésem, hogy anyám részéről a szerelem is közrejátszhatott a házasságban, ha egyszer ennyire szeretne az ő képére formálni.
Az Ilvermornyban végül megtaláltam a helyem és sikerült teljes mértékben beilleszkednem. Mivel hozzám hasonlóan rengeteg külföldi jár abba az iskolába, így én se lógtam ki különösen a sorból az olasz származásom révén. A haverokat minden nyáron meghívtam magunkhoz, arra persze folyamatosan ügyelve, hogy anyám ne találhasson bennük semmi kivetnivalót sem. A családjuk neve tökéletes belépő volt a Vivanti-család kúriájába, így folyamatosan aranyvérűekkel vettem körül magam. Az iskolában ugyan akadtak félvér és sárvérű barátaim is, de Mrs. Vivanti esélyesen a fejemet vette volna, ha róluk is tudomást szerez, így nem kockáztathattam.
A vizsgáimat végül sikerült letennem, majd a Roxfortba iratkoztam, ahonnan végül - anyám hathatós asztalcsapkodása révén - el kellett jönnöm. Ott kellett hagynom a bátyámat, habár marékszámra kapja részemről heti szinten a romantikus leveleket és a barátaimat. A zenekarból ki kellett lépnem, mivel - ha nem teszem - más issza meg a levét, azt pedig nem szerettem volna. Utálom magamban, hogy érzelmileg ennyire befolyásolható vagyok, de közben érzem, hogy jó döntést hoztam. Egyelőre béka van és nyugalom Vivanti-részről és ez remélhetőleg így is marad...